Asszony és férje bukás utáni szolgasága

Kálvin János

(Noyon, *1509. Július 10. – Genf, †1564. Május 27.),

Kommentárok a Genezis 3. Fejezetéről –

Szabó Miklós fordítása

16. Az asszonynak monda. S hogy a bíró fensége még fényesebben ragyoghasson, Isten nem alkalmaz hosszas megvitatást. Ebből mi is észrevehetjük, hogy mi a haszna a Vele folytatott összes köntörfalazásunknak. A kígyót előtérbe állítva Éva azt hitte, hogy ő maga megmenekült. Isten azonban, figyelmen kívül hagyva a gáncsoskodásait, elítéli őt. Szűnjön hát meg a bűnös, amikor Isten ítélőszéke elé lép, vitatkozni, nehogy még jobban felszítsa önmagával szemben a haragját annak, Akit már úgy is súlyosan megsértett. Most pedig meg kell vizsgálnunk, miféle büntetést szabott az asszonyra. Amikor azt mondja: „Megsokasítom a fájdalmaidat”, akkor az összes nehézséget tartja a szeme előtt, amivel az asszony a terhesség alatt szembesül.¹ Figyelemre méltó, hogy az asszony fájdalom nélkül vagy legalábbis nagyobb szenvedés nélkül szülne, ha az eredeti állapota még fennállna. A „fájdalom és fogantatás” kifejezés hypallage,² mert a fájdalom, amit elszenved, a fogantatás következménye. A második büntetés, amit itt kiszab, az alávettetés. Ez a beszédforma ugyanis: „és epekedel a te férjed után” ugyanazt jelenti, mintha azt mondta volna, hogy nem lesz szabad és a maga ura, hanem alá lesz vetve a férje tekintélyének, s az ő akaratától fog függeni. Vagy mintha azt mondta volna: „Nem akarsz majd mást, csak amit a férjed akar”. Amint utóbb majd kijelenti: „és reád van vágyódása” (1Móz4:7). Azaz, az asszonyt, aki romlott módon túllépett a saját korlátain, visszakényszeríti a saját helyére. Ő valóban alá volt vetve korábban is a férjének, de az nagylelkű és gyengéd alávettetés volt, most viszont szolgaságba került.

17. Az embernek pedig monda. Először is azt kell megjegyezni, hogy a büntetés nem úgy lett kiszabva a fajunk első tagjaira, hogy csak kettőjüket sújtotta volna, hanem általánosan kiterjedt az utódaikra is, hogy megtudjuk: az emberi faj az ő személyükben vált átkozottá. Utána azt kell megemlíteni, hogy csak átmeneti büntetést kaptak, azaz az isteni harag mértékletességéből kiindulva táplálhatták a megbocsátás reménységét. Isten az ok megjelölésével, hogy miért bünteti az embert, elveszi tőle a zúgolódás lehetőségét. Mert nem maradt számára bocsánat, aki inkább a feleségének, mintsem Istennek engedelmeskedett, sőt megvetette Istent a felesége kedvéért, s oly sok bizalmat adott a Sátán meséinek – akinek a hírnöke és szolgája volt a felesége – hogy nem átallotta álnok módon megtagadni az Alkotóját. S jóllehet Isten döntően és röviden foglalkozik Ádámmal, mégis megcáfolja az ürügyet, amivel megpróbált menekülni, hogy könnyebben a megtérésre vezethesse. Miután röviden beszélt Ádám bűnéről, kihirdeti, hogy a föld átkozott lesz őmiatta. Az ókori fordító a „te munkáidban”³ kifejezést használja, de meg kell tartani az olvasatot, amiben minden héber másolat egyetért, nevezetesen hogy a föld Ádám miatt vált átkozottá. Ami a föld áldását illeti, az a Szentírás nyelvezetén azt a termékenységet jelenti, amit Isten ültet bele a titkos erejével, így az átok nem más, mint az ellenkező szűkölködés, amikor Isten megvonja a kegyeit. S nem kellene azt sem abszurdnak látni, hogy az ember bűne miatt a büntetés a földre is kiárad, még ha az ártatlan is. Mert ahogyan a primum mobile⁴ magával görgeti az összes égi szférát, az ember romlása úgy rántja maga után mindezeket a teremtményeket, melyek az ő kedvéért lettek megformálva és az alárendeltségébe kerültek. S látjuk, milyen állandósággal változik magának a világnak az állapota az emberek vonatkozásában attól függően, hogy Isten haragszik-e rájuk, vagy kegyes irántuk. S hozzátehetjük, hogy tulajdonképpen ez az egész büntetés nem magára a földre, hanem az emberre lett kiszabva. Mert a föld nem magának hoz gyümölcsöt, hanem azért, hogy nekünk legyen élelmünk a föld belső részeiből. Az Úr azonban úgy határozott, hogy a haragjának olyannak kell lenni, mint az özönvíznek, így bármire is néz az ember, a bűne ocsmánysága ötlik a szemébe. A bukás előtt a világ állapota az isteni kegyesség és az emberi iránti atyai gondoskodás legszebb és legörömtelibb tükörképe volt. Most minden részletben észrevesszük, hogy átkozottak vagyunk. S noha (amint Dávid mondja) a föld még mindig tele van Isten kegyelmével (Zsol33:5), mégis, egyidejűleg megjelennek a velünk szembeni félelmetes elidegenedésének látható jelei is, melyek ha nem indítanak meg minket, azzal eláruljuk vakságunkat és érzéketlenségünket. Az Úr csak a jósága jeleit szórja szét mindenfelé, nehogy a bánat és a rettegés erőt vegyenek rajtunk. S noha az Úr áldása soha nem mutatkozik meg oly tisztán és láthatóan, úgy, ahogyan a még ártatlan ember láthatta, mégis, ha fontolóra vesszük önmagában azt, ami visszamaradt, Dávid igazán és helyesen kiáltja: „az Úr kegyelmével telve a föld”.

Aztán, az „evés a földből” alatt Mózes az „evést a gyümölcsökből” érti, melyek a földből származnak. Az עצבון héber szó, amit fájdalomnak fordítanak,⁵ értelmezik bajnak és fáradságnak is veszik. Ezen a helyen annak a kellemes tevékenységnek az ellentéteként szerepel, amivel Ádám korábban foglalta el magát, s melyről bizonyos értelemben mondható, hogy játszadozott, mert nem tétlenségre, hanem cselekvésre teremtetett. Ezért helyezte őt az Úr a kertbe, melyet művelnie kellett. De miközben ott a munka édes örömet jelentett, most szolgai munka lett megparancsolva neki, mintha csak bányába küldték volna. De a büntetés keménységét is enyhíti Isten könyörületessége, mert az élvezet némi maradványa belevegyül az emberek munkálkodásába, nehogy teljességgel hálátlanok legyenek, mint azt majd megint elmondom a következő igeversnél.

18. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked. Bővebben is elmondja, amire már utalt, nevezetesen hogy a részesedés a föld gyümölcseiből fáradságos és nehéz lesz. S okként jelöli meg, hogy a föld nem lesz ugyanaz, mint korábban, amikor tökéletes gyümölcsöket termett, mert kijelenti, hogy a föld termékenysége leromlik, s töviseket és mérgező növényeket fog teremni. Ezért tudhatjuk, hogy bármi egészségtelen terem, az nem a föld természetes gyümölcse, hanem megromlások, melyek a bűn következményei. De mégsem a mi dolgunk szemrehányást tenni a földnek, amiért úgy nem felel meg a kívánságainknak, s a művelői munkálkodásainak, mintha csak rosszindulatból hiúsítaná meg a céljainkat, hanem a terméketlenségében vegyük észre Isten haragját és siránkozzunk a bűneink felett. Egyesek hamisan vallották azt, hogy a föld kimerült a korok hosszas egymásutánisága alatt, mintha az állandó termelés kimerítette volna. Helyesebben gondolkodnak azok, akik elismerik, hogy az emberek növekvő gonoszságával Isten maradék áldása is fokozatosan szertefoszlott, és megcsonkult, s természetesen fennáll a veszélye, hogy ha a világ nem tér meg, az emberek nagy része fog szenvedni az éhségtől, és más félelmetes nyomorúságoktól. …. Nem mintha eltiltaná az embert minden más élelemtől, de lecsökkentette a megszokott nagylelkűségét. Azt azonban tekinthetjük vigasztalásképpen hozzátettnek is, mintha azt mondta volna: „Jóllehet a földet, aminek csak a jó gyümölcsök anyjának kellett volna lennie, lepjék el tövisek és bogáncskórók, mégis terem majd az ellátásodra, amivel táplálkozhatsz”.

19. Orczád verítékével. Egyesek valóban a „munkád” szóval fordítják, de az erőltetett. De a „veríték” alatt a kemény, kimerüléssel és fáradsággal teljes munkát kell érteni, ami a nehézsége folytán megizzaszt. Ez az előző mondat ismétlése, ahol ezt olvastuk: „fáradságos munkával élj belőle”. …..Mit jelent hát ez az igeszakasz? Valójában azt mondja ki Isten a bírói székéből, hogy az ember élete ettől kezdve nyomorúságos lesz, mert Ádám méltatlannak bizonyult arra a nyugodt, boldog és örömteli állapotra, amelyre teremtetett. Ha valaki ennek azt veti ellenébe, hogy sok tétlen és tunya ember létezik, ez nem gátolja meg az átkot abban, hogy kiterjedjen az egész emberi fajra. Mert azt mondom, senki sem heverészik tunyán a lustaságnak olyan fokában, hogy ne vonatkozna rá annak a megtapasztalásnak a szükségessége, hogy ez az átok mindenkire vonatkozik. Egyesek menekülnek a nehézségek elől, és sokan mindent megtesznek, hogy mentesülhessenek ezektől, de az Úr mindenkit kivétel nélkül alávet a kényszerű szolgaság igájának. Egyidejűleg azt is fenn kell azonban tartani, hogy a munka nem egyformán oszlik el mindenkire, hanem egyesekre több, másokra kevesebb jut belőle. Ezért itt az egész társadalom számára közös munkáról van szó, nem arról, ami személyesen annak tagjaira egyenként jut, csak amennyit tetszik az Úrnak a rossz dolgok közös tömegéből mindenkire leosztani. Meg kell azonban jegyezni, hogy azok, akik szelíden alávetik magukat a szenvedéseiknek, Isten számára elfogadható engedelmességet mutatnak, ha a kereszt eme hordozásához valóban kapcsolódik az a bűnismeret, ami alázatra tanítja őket. Valóban egyedül a hit az, ami képes ilyen áldozatot bemutatni Istennek, de a kegyesek, minél jobban munkálkodnak a létfenntartás érdekében, annál nagyobb ösztönzést kapnak a megtérésre, és szoknak hozzá a test megöldökléséhez. Isten pedig gyakran leveszi az átok valamekkora részét a gyermekeiről, nehogy összeroskadjanak a teher alatt. Erre vonatkozik az alábbi igeszakasz: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget.” (Zsolt127:2)

Forrás

Kálvin János, Kommentár a Genezis 3. fejezetéről – Szabó Miklós fordítása