A Női Oktatásról | Samuel Miller

2021.09.25. Off By neilnejmed

Samuel Miller Tiszteletes, D.D.,

(1769. Október 31. – 1850. Január 7.)

Presbiteriánus Teológus, A Princeton Theological Seminary Tanára. Az Egyesült Presbiteriánus Egyház (Presbyterian Church in the United States of America) Egyik Lelkésze

A Tizennyolcadik Század Rövid Visszatekintése Című Művéből (Brief Retrospect Of The Eighteenth Century),

Ii. Kötet. (1803) Pp. 283-295.

A női oktatás kiterjesztését és fejlesztését FENELON érsek, Dr. GREGORY, Dr. FORDYCE, BENNETT úr, Dr. DARWIN és mások írásai is elősegítették. Még a ROUSSEAU ünnepelt munkája is hozzájárult ehhez a célhoz, a látnoki és téves elvei ellenére is, amelyekben bővelkedik.

De bár a női tehetségeket egyre méltányosabban értékelték és általánosan elmondható hogy előremozdították ügyüket különösen is a XVIII. Század második felében, a női nemhez kapcsolódó bizonyos hóbortos és pajkos tanok felbukkantak ez időszakban, és jelentős időszerűséget vívtak ki maguknak. Ezek a tanok a következők, ti. „Hogy nincs különbség a férfi és a női elme teljesítménye és hajlamai között; hogy a nők azonos módon, és ugyanúgy képesek teljesíteni az élet minden kötelességét és hivatalát, mint a férfiak; hogy oktatásuknak meg kell egyeznie a férfiakéval; egyszóval, hogy a szerelem ügyét kivéve a nemek minden megkülönböztetését el kell felejteni és össze kell zavarni.” Ezek a vélemények ha nem is teljesen újak és sajátosak az elmúlt időszakban, néhány éven belül kétségtelenül olyan érvényt szereztek, amelyek korábban még sosem fordultak elő, és amelyek sok érdekes vitát és nagyon is érzékelhető hatást váltottak ki társadalmunkban.

E vélemények legszembetűnőbb híve az ünnepelt MARY WOLLSTONECRAFT[1.], akinek a női jogok (Rights of Woman) területén zseniális érvelései általánosan is ismertek; és akinek kicsapongó életmódjának gyakorlása szégyellté teszi emlékét mindenki számára, aki az erények barátja. E témában vallott elveiben többen saját neméből is, valamint néhány férfi író aki követte. Az előbbi osztályhoz tartozik MARY HAYS, aki Regényeiben és Filozófiai Értekezéseiben arra törekedett, hogy nagy művészettel és valószerűséggel ajánlja e kártékony iskola alapelveit.

Nem tagadható, hogy a női nemek képességét és fontosságát érintő totális tévedés fajunk egy részét régóta a legmegalázóbb rabszolgaság alatt tartja, és elhomályosítja a szellemi és erkölcsi kiválóságnak azt a részét, amelyet birtokolnak. Igazsággal megengedhető az is, hogy a két nem mentális karaktere és ereje közötti eredeti különbség gondolata egymástól túlságosan el lett tolva, és ez az asszonyok hosszú ideig tartó és alapvető sérüléseit okozta. A nők, ha megvalósítható vagy helyénvaló, hogy minden tekintetben ugyanazt az oktatást kapják, mint amit a férfiaknak megadtak, valószínűleg csaknem azonos tehetségeket fedeznénk fel, és intellektuális felépítettségükben, energiáikban alig mutatnának különbségeket. De vajon lehetséges vagy összhangban áll-e a természet nyilvánvaló jelzéseivel pontosan ugyanolyan oktatásban részesíteni őket, mint fajunk férfiúi részét? Hogy ez nem kivitelezhető és nem is kívánatos, az a következő megfontolásokból derül ki.

Első. Az asszonyok nyilvánvalóan a férfiaktól különböző foglalkoztatására és tevékenységére lettek szánva. Ez különböző szempontokból is nyilvánvaló. Az általunk ismert állatvilág bármelyik osztályára is tekintünk, a nőstények mindig kisebbek, gyengébbek és általában félénkebbek is, mint a hímek. Ez a tény nem tulajdonítható az oktatási különbségeknek, a véletlennek vagy az alsóbbrendű állatokra jellemző alantas életformának; mert egységes, és szinte ha nem is teljesen egyetemes, ez minden országra, éghajlatra és életkörülményre igaz; és ha valamikor is azt várjuk el, hogy a természetet tisztának és rendezetlennek találjuk, akkor annak a durva törzsek között kell lennie. Ugyanez vonatkozik az emberi fajokra is. A nők teste általában kisebb és gyengébb, mint a férfiaké, és általában félénkebbek is. Ez nem csak a társadalom kifinomultabb államaiban van így, amelyekben a hamis társadalmi hangolás vagy a káros szokások állítólag lerombolták a női karaktert; de közel – ha nem is egyforma mértékben a vadembereknél is – , amely helyeken az asszony ahelyett, hogy teljesen vagy jórészt az otthon őrei lennének, inkább ők a többet dolgozó nem. Hogyan vehetjük számításba ezt a tényt? Lehetséges, hogy ez nem a foglalkoztatás és a rendeltetési hely különbségének mértékét jelenti? Elképzelhető, hogy ekkora különbség legyen a társadalmi berendezkedésekben a pontosan ugyanarra a tevékenységi szférára szánt teremtények között? Senki sem gondolhatja ezt, aki úgy véli, hogy a természet különféle osztályait mind egy végtelen bölcsességű Lény alkotta, és hogy a teremtés és gondviselés gazdaságában az eszközök a célokhoz igazodnak.

Ismételten; az asszonyok terhességének és gyerekszülésének fontos tisztségei világosan rámutatnak a helyzet, a törekvés és a foglalkoztatás különbségére, amelyekért küzdünk is. Az e hivatalokból fakadó különféle gyengeség és bezártság körülményei leküzdhetetlen akadályokat jelentenek az ő nemükre nézve, ha számos férfiaknak szánt munkában részt akarnának venni. Ha minden megkülönböztetést összekeverünk, a szerelmi ügyet kivéve, akkor a nőket fel kell kérnünk arra, hogy az igazságszolgáltatás székébe üljenek, töltsék be a törvényhozás helyeit, foglalják el a végrehajtó hivatal uralmát és vezessék a háborúknak vonatát. De vajon egy ehhez hasonló tevékenység, amit bármelyik fenti munkahely képviselne, összeférne a nemi kötelességeikkel is? Feltételezzük, hogy a legkisebb elmélkedés is elegendő ahhoz, hogy meggyőzzön minden előítélet nélküli kérdezőt arról, hogy teljes összeférhetetlenség van közöttük.

Másodszor. Ha a két nem oktatása és foglalkoztatása pontosan megegyezne, önmagában is kivitelezhető lenne, akkor az a legerkölcstelenebb következményekkel is járna. Tegyük fel, hogy a fiatal nők elválaszthatatlanul keverednek a másik nem fiataljaival, tanulmányaikban, szórakozásaikban és minden tevékenységben, amely testük és elméjük megerősítésére szolgál. Tegyük fel, hogy az elemi tudás megszerzése után mindkét neműekhez ugyanazon munkákat rendelik. Tegyük fel, hogy a polgári megbízások különböző munkaállomásait férfiak és nők azonos eséllyel töltik be; az ügyvédek, orvosok és sebészek oktatására szánt helyeket egyaránt férfiak és asszonyhallgatók zűrzavaros tömege foglalhatja el; hivatalnoki helyeket a számlálóházakban és a közhivatalokban férfi és női írnokok közös alakulatai töltik be; és a manufaktúrák munkásszalagjai a nemek megkülönböztetése nélkül alakulnak ki. De miféle következményei lennének ennek az elrendezésnek? Átalakítaná a társadalmat csábítók és prostituáltak hordáivá. A rendszeresség, a rend, a tiszta szeretet, és a házastársi szerelem tiszta gyönyörei helyett az egyetemes ágyasság rendszere érvényesülne. Az oktatás szemináriumait a kicsapongás és a fertő bölcsőjévé változtatnák; a tanácskozó közgyűlések eljárásait elrontanák vagy letartóztatnák a szerelmi intrikák cselszövései; a kereskedelmi vagy gépészeti üzletek a zajos és nyugtalan feslettség tanyájává válnának; és minden tiszta foglalkoztatás engedne az állatias gerjedelmek uralmának.

A Női Jogok (Rights of Woman) régóta híres szerzője a fiatal hölgyek számára készült könyv bevezetőjében aggályok nélkül közli, hogy „annak érdekében, hogy a fejszét a romlottság gyökerébe helyezzük, rendjén volna mindkét nemet bevonni bizonyos témáknak a fenntartások nélküli társalgásba iktatásába, amelyeket a hamis finomság elvétől vezérelve általában elkerülnek a beszélgetés során; és helyes lenne a test minden részéről beszélni ugyanolyan szabadon, mint ahogy a szemünket vagy a kezünket is említjük.” Ez az elképzelése őneki a tisztességről és erkölcsi hajlamról, hogy a nemek megszokott érintkezésében minden különbséget megszakítson! Kifejezhető, hogy minden történelmi tapasztalat teljesen ellenkezik ezzel a tannal, és azt bizonyítják, hogy WOLLSTONECRAFT kisasszony ugyanolyan tudatlan volt az emberi természet iránt, mint amennyire ellenáll az igazi erényeknek. Vessünk egy visszatekintést azokra az országokra és korokra, amelyekben a nemek közösítése és az úgynevezett illendőség törvényeinek megsértése tekintetében közelebb kerültek az itt ajánlott szabadsághoz. Az ősi gimnasztikai sportgyakorlatokról köztudott dolog, hogy a fiatal nők futásra, birkózásra, diszkoszvetésre voltak kötelezve stb. és ezeken a gyakorlatokon ugyanúgy meztelenül kellett megjelenniük, mint a férfiaknak; és a lakomákon és áldozatokon ugyanilyen tökéletes meztelenségben kellett táncolniuk a férfi nézők tömegei között. Mi volt a következménye ennek az eljárásnak? Annak a bátor reformátornak a tanítása szerint, akinek az érzéseit most vizsgáljuk, a meztelen végtagok és a test azon részeinek, amelyeket általában elrejtettek, ilyen szabadossággal történő felfedése “fejszét kellett volna helyeznie a romlottság gyökeréhez”, és az e szokásoknak hódoló népet a világ legerényesebbjévé kellett volna tennie a nemek közötti érintkezés tekintetében. De vajon tényleg ez volt-e a következmény? Éppen az ellenkezője! A szóban forgó gyakorlatok a bujaság és a kicsapongás olyan durva és szemérmetlen alkalmaivá váltak, hogy általános panasz tárgyává váltak, és még a pogányokat is elborzasztották.

Az igazság az, hogy ahol a nemek közötti érintkezést a legjobban óvták, és a tapintatosság és szerénység kerítését a leggondosabban fenntartották, ott mindig a legmagasabb fokú erény és rend uralkodott. Annyira távol áll attól a romlott nézettől, hogy a visszafogottság[2.] ledobása a legjobb módja annak, hogy „fejszét helyezzünk a romlottság gyökerére”, hogy az egységes tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez az út a legártalmasabb és legkorruptabb, amit csak el lehet képzelni. Ezt a következményt csak úgy kerülhetjük el, ha fenntartjuk, hogy sok minden, amit a keresztyénség és azok, akik ebből veszik a mércéjüket vagy az erkölcsüket, rossznak nyilvánítanak, valójában ártatlan, sőt dicséretes. Ennek megfelelően Miss WOLLSTONECRAFT és tanítványai láthatóan úgy vélik, hogy a házasság által előírt korlátoknak nem szabad alávetni magunkat; és ha e figyelemre méltó nő életét tanai kifejtésének tekinthetjük, nyilvánvaló, hogy a tisztaság elpusztítása az ő csodált rendszerének eredendő gyümölcse.[3.] Mi lenne a társadalmi hatás, ha minden nő átvenné a bujaság e szégyentelen szószólójának érzéseit és úgy viselkedne, mint ő? A családi boldogság lényege megsemmisülne; a kicsapongás uralma általánossá válna; a tisztaságot száműznék a földről; a társadalmat összetartó legerősebb kötelékek némelyike felbomlana; és a női nem a legnyomorúságosabb állapotba süllyedne.

Harmadszor. Annak a rendszernek a támogatása, amely a nemek mindenfajta megkülönböztetését megzavarja, a szerelem ügyét kivéve, éppúgy ellentétes a keresztyénség szellemével, mint amennyivel ellentétes a női nem törekvéseivel, és következményei erkölcstelenek. Azok, akik ismerik a Szentírást, pontosan tudják, hogy az a nemek közötti különbségtételt számos helyen és gondosan megrajzolja, és e megkülönböztetettségre való rögzített utalása az emberi kötelességek rendszerében rendkívül fontos. Erre a több szempontból is megkülönböztettségre épülnek a legérdekesebb házastársi kötelezettségek és a háztartás vezetésének összes vezetési alapelve is. A Szentírás valóban nem úgy tárja elénk az asszonyt, mint rabszolgát vagy cselédet; hanem mint racionális és halhatatlan teremtményt, a férfi tanácsadójaként, társaságaként és segítőtársaként képviselik, és mind az előírás, mind a példa alapján arra tanítanak bennünket, hogy tekintsük a tisztségét a társadalom magas és tekintélyes hivatalának. De az Írás közvetlen tilalommal eltiltja őt a nyilvános vallásgyakorlás tanítói hivatalából, és egyszerűen közli még azt is, hogy számos más alkalmazotti és tevékenységi terület a látókörén kívül kell hogy álljon. Röviden: jellegzetesen és egyértelműen fenntartja a megfelelő nemi karakterek gondolatát és a tanulmányok és munkavégzés megfelelő sajátosságát képviselik, amik megfelelően illeszkednek mind a férfiakhoz, mind az asszonyokhoz egyaránt.

Az értelem, a természet egységes folyamata, a tapasztalat és Isten igéje alapján nyilvánvaló tehát, hogy a nők a férfiaktól eltérő foglalkozásokra és munkákra vannak hivatva, és hogy tevékenységüknek más-más területet kell elfoglalnia. Ez következésképpen eltérő nevelést is igényel, eltérő szokásokhoz vezet, és megkülönböztető tulajdonságokat eredményez. Vajon a férfiak szakmai elfoglaltságai nem szülnek-e nap mint nap megfigyelhető jellem- és ízlésbeli sajátosságokat? És nem teljesen természetes-e, hogy ugyanezen elv alapján nemi sajátosságok is léteznek? Nem szükséges feltételezni, hogy a nők szellemi képességei radikálisan alacsonyabb rendűek lennének. Könnyen belátható, hogy a férfiakkal azonos fajtájú és műveltségű nők ugyanolyan szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak. De a női nem szükséges távolságtartása, a házimunka, a helyhez kötött életmód, a már említett sajátos nemi szerepekből eredő gyengeségek és korlátozottság, valamint a helyzetük különböző sajátosságai bőségesen elegendőek ahhoz, hogy a férfiakétól eltérő zsenialitást és jelleget hozzanak létre bennük, akiknek aktív elfoglaltsága, merész vállalkozásai, törekvő becsvágya, változatos helyszínei és foglalkozásai, a veszélyekkel való ismerkedése vagy hírneve, gazdagságért vagy földi örömökért folytatott szüntelen munkája olyan erőt, bátorságot, szilárdságot, óvatosságot és kitartó türelmet kölcsönöz elméjüknek, amely a nőknél csak ritkán található meg. [4.]

Mi következik hát mindebből? Az, hogy az asszonyok és a férfiak is racionális lények; hogy nem szolgákká lettek teremtve, hanem a férjek társaiként; hogy ebből a célból, ahol ez megvalósítható, elméjüket gondosan kell művelniük, bőségesen átitatni azt ismeretekkel, valamint olyannyira meg kell azt erősíteni és csiszolni, hogy alkalmasakká váljanak nemcsak a háztartási foglalkozásuk területén, hanem a társadalmi körökben és irodalmi beszélgetésekben is. Minden ember, aki megértette a társadalom valódi érdekeit, arra vágyik, hogy a nők elérjék a legjobb oktatást, amelyet körülményeik lehetővé tesznek számukra. És mindenki, aki fontolóra veszi a fiatalok oktatásának és elméjük művelésének fontosságát, és aki emlékszik arra, hogy ez a feladat a gyermek első éveiben szinte teljes egészében az anyák feladata, észreveszi annak szükségességét, hogy pontosabban és alaposabban legyenek képesítve, mint az általában előfordul. De amikor a nők a másik nemmel való egyenlőségük gondolatát hordozzák magukban és ragaszkodnak ahhoz, hogy oktatásukban és tevékenységükben ne legyen semmi különbség; ezzel azt is állítják, hogy mindenféle tanulmány vagy foglalkozás ugyanolyan alkalmas és kívánatos lehet számukra, mint férfiak számára [5.], mert amikor azt képzelik és úgy vélik, hogy vannak olyan tálentumaik, amelyek megfelelnek a foglalkoztatás és a vállalkozás bármilyen fajtájának, mind jellemük, mind méltóságuk, mind boldogságuk területén eltévelyedtek. A természet Istene ugyanis örök korlátokat állított fel az efféle vad és kártékony állításokkal szemben. Mert ez arra ösztönözné őket, hogy eltávolodjanak a józan észtől; ellentmondjanak a tapasztalatnak; megtapossák az isteni tekintélyt; valamint csökkentsék a női nem hasznosságát, tiszteletre méltóságát és valódi élvezeteit.

A wollstonecraftiánus iskola által tanított tanok hamissága és rosszindulatú tendenciája ellenére azonban nagy teret nyertek, különösen Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban; és a luxus és a hamis kifinomultság általános fejlődésével együtt hozzájárultak a női nem erkölcsének megrontásához és jellemének lealacsonyításához, különösen a vizsgált időszak vége felé. [6.] Az ilyen jellegű elvek elfogadásának arányában a női nemhez illő szerénység és visszafogottság csökkent vagy félre lett téve; sajátos kötelességeikről megfeledkeztek; és a családi élet kényelmei súlyos sérüléseket szenvedtek.

Azt is el kell ismerni, hogy a megnövekedett intelligencia és az olvasási kedv, amely a mai női nemet egy évszázaddal ezelőtti állapotukhoz képest figyelemre méltóan jellemzi, olyan körülményekkel jár együtt, amelyeket az erény és a boldogság barátai nem tekinthetnek változatlan örömmel. A nők olvasmányainak túlságosan nagy része regényekre és más könnyed és komolytalan jellegű művekre irányul, amelyek a legjobb esetben is csak szórakoztatnak, és amelyek gyakran romboló hatást gyakorolnak, ahelyett, hogy megvilágosítanák az elmét, és a bölcsesség és az erény szeretetére nevelnék. Innen ered a józan és éleslátó emberek gyakori panasza, hogy a modern női nevelés arra van kalkulálva, hogy felszínes, beképzelt [magamutogató] és kicsapongó, nem pedig bölcs és hasznos nőket neveljen; és hogy éppen csak annyit tanulnak, hogy elszakadjanak nemük sajátos és megfelelő kötelességeitől, de nem eleget ahhoz, hogy világnézetüket kiszélesítsék, gazdagítsák és szabályozzák. Ennek a panasznak kétségtelenül van némi alapja.[7.] De ahelyett, hogy azt bizonyítaná, hogy az irodalom iránti ízlés helytelen vagy káros a nőknél, csak arra szolgál, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy tanulmányaiknak szélesebb körűnek és jobban irányítottnak kell lenniük; hogy a regények ismerete önmagában nem tesz egyetlen nőt sem jó háziasszonnyá, anyává, barátnővé vagy kereszténnyé; és hogy az irodalom náluk, akárcsak a többi nemnél, bár önmagában felbecsülhetetlen áldás, súlyos átokká változhat.

A zene és a rajzolás elegáns képességei is gyakrabban váltak a női oktatás részévé a tizennyolcadik század végén, mint bármely korábbi, általunk ismert történelmi időszakban. A társadalom középosztályához tartozók házaiban ma már nap mint nap látunk olyan zenei eszközöket és grafikai alkotásokat, amelyeket egy évszázaddal ezelőtt a legelőkelőbb és leggazdagabbak házaiban csak ritkán lehetett látni. A zene, mint a női nevelés része iránti figyelem növekedése az elmúlt évszázadban különösen Nagy-Britanniában és Amerikában figyelemre méltó.

Lábjegyzetek

[1] Mivel ezen hölgyet leánykori nevén jobban ismerik, mint GODWIN úr nevén, akinek felesége lett.

[2] Nem felejtjük el, hogy Miss WOLLSTONECRAFT sokat beszél az elkülönültség (fenntartás) fontosságáról és hatékonyságáról; de ez a fenntartás nála olyan, amelyet megegyező módon kell gyakorolni az azonos neműek és különböző neműek között is. És ezzel egyidejűleg olyan tanokat is hirdet, amelyek teljesen összeegyeztethetetlenek azokkal a fenntartásokkal, amelyet az emberiség erényes része mindig is nélkülözhetetlenül szükségesnek tartott a nemek közötti különbségek megtartásához.

[3] Lásd MARY WOLLSTONECRAFT GODWIN emlékiratait stb., írta WILLIAM GODWIN. A szerző nem engedi, hogy erről a műről úgy beszéljen, ahogyan véleménye szerint az megérdemelné. Ez a legtanulságosabb kommentár azokhoz az alapelvekhez, amelyeket az az egyedülálló nő tart, akinek életét, jellemét és célját is bemutatja. Hiába kér bocsánatot bűnös tetteiért és gyalázkodásáért azzal az indoklással, hogy a téves gondolatok sora tévútra vezette és hogy nem szándékozik ellenségeskedni a társadalom ellen. Az igazság az, hogy ez az elvtelenül erkölcstelen személy az elkövetők legbűnösebb osztályába tartozik. Amikor egy nő prostituálttá vagy házasságtörővé válik, pusztán a szenvedély erejéből, meggyőződésével ellentétben, az jellemével egyetemben utálatossá lesz, mert kevésbé kell irtózni egy ilyen asszonytól, mint olyantól aki ráadásul mindemellett még szándékosan a nők jogai közé is sorolja e bűncselekményeket, és a női nem igazi méltóságához és függetlenségéhez tartozó dolgai közé veszi fel azokat.

[4] HANNAH MORE kisasszony az egyik esszéjében úgy tűnik, elismeri a nők mentális jellemzőinek alárendeltségi gondolatát. Így fejezi ki ezt: „A nők általában gyorsabban érzékelnek dolgokat; a férfiaknak igazságosabbak az érzelmeik. A nők megfontolják hogyan lehet szépen elmondani dolgokat; a férfiak pedig, hogy hogyan lehet őket megfelelően elmondani. A nők azért beszélnek, hogy ragyogjanak vagy tessenek; férfiak, hogy meggyőzzenek vagy megcáfoljanak. A nők csodálják azt, ami zseniális; férfiak azt, ami szilárd. A nők inkább a képzelet csillogó zuhatagát részesítik előnyben a tények igényesebb kivizsgálásával szemben. Az irodalmi kompozícióban a nők örülnek az antitézisnek; férfiak a megfigyeléssel és a következmények igazságos levonásával való ismeretnek. A romantikus regényírásban a nők nem lehetnek kiválóak. A szórakoztatás az utasítás helyett, vagy közvetett módon, a körülmények hosszú összefűzéséből levont rövid következtetésekkel, az ilyen jellegű kompozíciók ügymenete egyszer és mindenkorra a női zsenialitás egyik jellemzője. Röviden, úgy tűnik, hogy az észjárás mindkét nemnél valamilyen természetes elfogultsággal rendelkezik, ami megkülönbözteti jellemüket; és hogy mindkettő boldogsága nagyban függ a különbözőségük megőrzésétől és betartásától. ” Esszé, p. 9—13. Az itt kifejtett leírásban nem tudok teljesen egyetérteni ezzel a kiváló és jeles nővel. Hogy van némi ehhez hasonló különbség, amint azt a mindkét nemről megállapítja, kész vagyok megengedni; de ez úgy tűnik számomra, hogy nem annyira a női elme struktúrájának eredeti alárendeltségéből fakad, mint inkább az oktatás és a foglalkoztatás különbségéből; a nők társadalmi helyzete körülményeinek különbségeiből, mint amilyen a cselekvésre ösztönzés, a szórakozásuk jellege stb. Mert szükséges és megfelelő ez a különbség, amelyet félretéve a rendet tönkretenné..? Igen. Ez tönkre is teszi a társadalom boldogságát.

Források

[1]: By Samuel Miller. On Female Education.

[taken from his Brief Retrospect of the Eighteenth Century, vol. II. (1803) pp. 283-295.]

https://www.covenanter.org/reformed/2016/5/22/on-female-education