A női oktatásról | Samuel Miller

Samuel Miller Tiszteletes, D.D.,

(1769. Október 31. – 1850. Január 7.)

Presbiteriánus teológus, a Princeton Theological Seminary professzora. A Presbyterian Church In The United States Of America lelkipásztora

A Brief Retrospect Of The Eighteenth Century című művéből,

II. kötet. (1803) 283-295. oldal

A női oktatás kiterjesztését és fejlesztését FENELON érsek, Dr. GREGORY, Dr. FORDYCE, BENNETT úr, Dr. DARWIN és mások írásai is elősegítették. Még ROUSSEAU ünnepelt munkája is hozzájárult ehhez a célhoz, azon látnoki és téves elvei ellenére is, amelyekben az bővelkedik.

De bár a női tehetségeket egyre méltányosabban értékelték és általánosan elmondható, hogy ügyüket különösen is a XVIII. Század második felében mozdították elő, a női nemhez kapcsolódó bizonyos hóbortos és pajkos tanok is ez időszakban bukkantak fel, és jelentős időszerűséget vívtak ki maguknak. Ezek a tanok a következők, ti. „Hogy nincs különbség a férfi és női elme teljesítménye és hajlamai között; hogy a nők azonos módon, és férfiakkal azonos módon képesek teljesíteni az élet minden kötelességét és hivatalát; hogy oktatásuknak meg kell egyeznie a férfiakéval; egyszóval, hogy a szerelem ügyét kivéve a nemek minden megkülönböztetését el kell felejteni és össze kell zavarni.” Ezek a vélemények ha az elmúlt időszakra nézve nem is teljesen újak vagy sajátosak, néhány éven belül kétségtelenül oly nagy érvényt szereztek, amik korábban még sosem fordultak elő, és amelyek sok érdekes vitát és nagyon is érzékelhető hatást egyaránt kiváltottak társadalmunkban.

E vélemények legszembetűnőbb híve az ünnepelt MARY WOLLSTONECRAFT[1.], akinek a női jogok (Rights of Woman) területén elhangzott zseniális érvelései közismertek; és akinek kicsapongó életmódja szégyenteljessé teszi emlékét minden olyan ember előtt, aki az erények barátja. E témában vallott elveihez csatlakozva többen saját neméből is követték őt, valamint néhány férfi író is. Az előbbi osztályhoz tartozik MARY HAYS, aki Regényeiben és Filozófiai Értekezéseiben arra törekedett, hogy nagy művészettel és valószerűséggel e kártékony iskola alapelveit ajánlja.

Nem tagadható, hogy a női nem képességét és fontosságát érintő totális tévelygés fajunk egy részét régóta a legmegalázóbb rabszolgaság alatt tartja, és elhomályosítja a szellemi és erkölcsi kiválóságnak azt a részét, amelyet ők birtokolnak. Igazsággal megengedhető az is, hogy a két nem mentális karaktere és ereje közötti eredeti különbség értelme túlságosan el lett tolva egymástól, és ez az asszonyok hosszú ideig tartó és alapvető sérüléseit okozta. A nők, ha megvalósítható vagy helyénvaló, hogy minden tekintetben ugyanazt az oktatást megkapják, mint amit férfiaknak megadtak, valószínűleg csaknem azonos tehetségeket fedeznénk fel közöttük, és intellektuális felépítettségükben, energiáikban alig mutatnának különbségeket. De vajon lehetséges vagy összhangban áll-e a természet nyilvánvaló jelzéseivel pontosan ugyanolyan oktatásban részesíteni őket, mint fajunk férfiúi részét? Hogy ez nem kivitelezhető és nem is kívánatos, az a következő megfontolásokból derül ki.

Első. Az asszonyok nyilvánvalóan a férfiaktól különböző foglalkoztatásra és tevékenységre lettek szánva. Ez különböző szempontokból is nyilvánvaló. Az általunk ismert állatvilág bármelyik osztályára is tekintünk, a nőstények mindig kisebbek, gyengébbek és általában félénkebbek is mint a hímek. Ez a tény nem tulajdonítható az oktatási különbségeknek, a véletlennek vagy az alsóbbrendű állatokra jellemző alantas életformának; mert egységes, és szinte ha nem is teljesen egyetemes, ez minden országra, éghajlatra és életkörülményre helytálló; és ha valamikor is azt várjuk el, hogy a természetet tiszta és érintetlen állapotában megtaláljuk, akkor annak a durva állati törzsek között meg kell lennie. Ugyanez vonatkozik az emberi fajra is. A nők teste általában kisebb és gyengébb, mint a férfiaké, és általában félénkebbek is. Ez nem csak a társadalom kifinomultabb államaiban van így, amelyekben a hamis társadalmi hatások vagy káros szokások állítólag lerombolták a nők karakterét; hanem közel – ha nem is egyforma mértékben a vadembereknél is – , amely helyeken az asszony ahelyett, hogy teljesen vagy jórészt az otthon őrei lennének, inkább ők a többet dolgozó nem. Hogyan vehetjük számításba ezt a tényt? Lehetséges, hogy ez nem a foglalkoztatás és rendeltetési hely különbségi mértékét jelenti? Elképzelhető, hogy ekkora különbség legyen a különböző társadalmi berendezkedésekben a pontosan ugyanarra a tevékenységi szférára szánt teremtények között? Senki sem gondolhatja ezt aki úgy véli, hogy a természet különféle minden osztályát egy végtelen bölcsességű Lény alkotta meg, és hogy a teremtés és gondviselés gazdaságában az eszközök a célokhoz igazodnak.

Ismételten; az asszonyok terhességének és gyerekszülésének fontos tisztségei világosan rámutatnak a helyzetük, a törekvésük és foglalkoztatásuk különbségeire, amikért mi is küzdünk. A hivatalokból fakadó különféle gyengeség és bezártság körülményei leküzdhetetlen akadályokat jelentenek az ő nemükre nézve, amennyiben számos férfiaknak szánt munkában kívánnak részt venni. Ha minden megkülönböztetést összekeverünk, a szerelmi ügyet kivéve, akkor a nőket fel kell kérnünk arra, hogy az igazságszolgáltatás székébe üljenek, töltsék be a törvényhozás helyeit, foglalják el a végrehajtó hivatal uralmát és vezessék a háborúk szerelvényeit. De vajon egy ehhez hasonló tevékenység, amit bármelyik fenti munkahely képviselne, a nemi kötelességeikkel is összeférne? Feltételezzük, hogy a legkisebb elmélkedés is elegendő ahhoz, hogy meggyőzzön minden előítélet nélküli kérdezőt arról, hogy teljes összeférhetetlenség van közöttük.

Másodszor. Ha a két nem oktatása és foglalkoztatása pontosan meg is egyezne, önmagában is kivitelezhető lenne, akkor az a legerkölcstelenebb következményekkel is együtt járna. Tegyük fel, hogy a fiatal nők elválaszthatatlanul keverednek a másik nem fiataljaival, tanulmányaikban, szórakozásaikban és minden olyan tevékenységben, amely testük és elméjük megerősítésére szolgál. Tegyük fel, hogy az elemi tudás megszerzése után mindkét nemhez ugyanazon munkákat rendelik. Tegyük fel, hogy a polgári megbízások különböző munkaállomásait férfiak és nők azonos eséllyel töltik be; az ügyvédek, orvosok és sebészek oktatására szánt helyeket egyaránt férfiak és asszonyhallgatók zűrzavaros tömege foglalhatja el; hivatalnoki helyeket a számlálóházakban és közhivatalokban férfi és női írnokok közös alakulatai töltik be; és a manufaktúrák munkásszalagjai a nemek megkülönböztetése nélkül alakulnak ki. De miféle következményei lennének ennek az elrendezésnek? Átalakítaná a társadalmat csábítók és prostituáltak hordáivá. A rendszeresség, a rend, a tiszta szeretet, és a házastársi szerelem tiszta gyönyörei helyett az egyetemes ágyasság rendszere érvényesülne. Az oktatás szemináriumait a kicsapongás és a fertő bölcsőjévé változtatnák; a tanácskozó közgyűlések eljárásait elrontanák vagy letartóztatnák a szerelmi intrikák cselszövései; a kereskedelmi vagy gépészeti üzletek a zajos és nyugtalan feslettség tanyájává válnának; és minden tiszta foglalkoztatás engedne az állatias gerjedelmek uralmának.

A Női Jogok (Rights of Woman) régóta híres szerzője a fiatal hölgyek számára készült könyv bevezetőjében aggályok nélkül közli, hogy „annak érdekében, hogy a fejszét a romlottság gyökerére helyezzük, rendjén volna mindkét nemet bevonni bizonyos témáknak a fenntartások nélküli társalgásba iktatásába, amiket a hamis finomság elvétől vezérelve általában elkerülnek egy beszélgetés során; és helyes lenne minden testrészünkről ugyanolyan szabadon társalogni, mint ahogy a szemünket vagy a kezünket is említjük.” Ez az elképzelése őneki a tisztességről és erkölcsi hajlamról, hogy a nemek megszokott érintkezésében minden különbséget megszakítson! Kifejezhető, hogy minden történelmi tapasztalat teljesen ellenkezik ezzel a tannal, továbbá ez csak azt bizonyítja, hogy WOLLSTONECRAFT kisasszony ugyanolyan tudatlan volt az emberi természet iránt, mint amennyire ellenáll az igazi erényeknek is. Vessünk egy visszatekintést azokra az országokra és korokra, amelyekben a nemek közösítése és az úgynevezett illendőség törvényeinek megsértése tekintetében közelebb kerültek az itt ajánlott szabadsághoz. Az ősi gimnasztikai sportgyakorlatokról köztudott dolog, hogy a fiatal nők futásra, birkózásra, diszkoszvetésre voltak kötelezve stb. és ezeken a gyakorlatokon ugyanúgy meztelenül kellett megjelenniük, mint a férfiaknak; és a lakomákon és áldozatokon ugyanilyen tökéletes meztelenségben kellett táncolniuk a férfi nézők tömegei között. Mi volt a következménye ennek az eljárásnak? Annak a bátor reformátornak a tanítása szerint, akinek érzéseit most vizsgáljuk, a meztelen végtagok és általában elrejtett testrészek ilyen szabadossággal történő felfedése “fejszét kellett volna helyeznie a romlottság gyökerére“, és ennek a szokásnak hódoló népet a világ legerényesebbjévé kellett volna tennie a nemek közötti érintkezésre nézve. De vajon tényleg ez volt a következménye? Éppen az ellenkezője! A szóban forgó gyakorlatok a bujaság és kicsapongás olyan durva és szemérmetlen alkalmaivá lettek, hogy általános panasz tárgyává váltak, és még a pogányokat is elborzasztották.

Az igazság az, hogy ahol a nemek közötti érintkezést a legjobban óvták, és a tapintatosság és szerénység kerítését a leggondosabban fenntartották, ott mindig a legmagasabb fokú erény és rend uralkodott. Annyira távol áll attól a romlott nézettől, hogy a visszafogottság[2.] ledobása a legjobb módja annak, hogy „fejszét helyezzünk a romlottság gyökerére”, hogy az egységes tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez az út a legártalmasabb és legkorruptabb, amit csak el lehet képzelni. Ezt a következményt csak úgy kerülhetjük el, ha fenntartjuk hogy sok minden, amit a keresztyénség és azok, akik ebből veszik mércéjüket vagy erkölcsüket, rossznak nyilvánítanak, valójában ártatlan, sőt dicséretes dolgok. Ennek megfelelően Miss WOLLSTONECRAFT és tanítványai láthatóan úgy vélik, hogy a házasság által előírt korlátoknak nem szabad alávetni magunkat; és ha e figyelemre méltó nő életét tanai kifejtésének tekinthetjük, nyilvánvaló, hogy a tisztaság elpusztítása az ő csodált rendszerének eredendő gyümölcse.[3.] Mi lenne a társadalmi hatás, ha minden nő átvenné a bujaság e szégyentelen szószólójának érzéseit és úgy viselkedne, mint ő? A családi boldogság lényege megsemmisülne; a kicsapongás uralma általánossá válna; a tisztaságot száműznék a földről; a társadalmat összetartó legerősebb kötelékek némelyike felbomlana; és a női nem a legnyomorúságosabb állapotba süllyedne.

Harmadszor. Annak a rendszernek a támogatása, ami a szerelem ügyét kivéve a nemek mindenfajta megkülönböztetését megzavarja, éppúgy ellentétes a keresztyénség szellemével, mint amennyivel ellentétes a női nem törekvéseivel is, és következményei erkölcstelenek. Azok, akik ismerik a Szentírást, pontosan tudják hogy az a nemek közötti megkülönböztetést számos helyen és gondosan megrajzolja, és e megkülönböztetettségre való rögzített kijelentései az emberi kötelességek rendszerében rendkívül fontosak. Erre a több szempontból is megkülönböztettségre épülnek a legérdekesebb házastársi kötelezettségek és a háztartásvezetés összes irányító alapelve is. A Szentírás valóban nem úgy tárja elénk az asszonyt, mint valami rabszolgát vagy cselédet; hanem mint racionális és halhatatlan teremtményt, a férfi tanácsadójaként, társaságaként és segítőtársaként képviselik, és mind az előírás, mind a példa alapján arra tanítanak minket, hogy tekintsük úgy tisztségét a társadalom magas és tekintélyes hivatalát. De az Írás közvetlen utasítással tiltaje el őt a nyilvános vallásgyakorlás tanítói hivatalától, és egyszerűen közli még azt is, hogy számos más alkalmazotti és tevékenységi terület a látókörén kívül kell hogy álljon. Röviden: jellegzetesen és egyértelműen fenntartja a megfelelő nemi karakter gondolatát és a tanulmányok és munkavégzés olyan megfelelő sajátosságát képviseli, amik megfelelően illeszkednek mind férfiakhoz, mind asszonyokhoz.

Az értelem, a természet egységes folyamata, a tapasztalat és Isten igéje alapján nyilvánvaló tehát, hogy a nők a férfiaktól eltérő foglalkozásokra és munkákra vannak elhívva, és hogy tevékenységüknek más-más területet kell elfoglalnia. Ez következésképpen eltérő nevelést is igényel, eltérő szokásokhoz vezet, és megkülönböztető tulajdonságokat eredményez. Vajon a férfiak szakmai elfoglaltságai nem szülnek-e nap mint nap megfigyelhető jellem- és ízlésbeli sajátosságokat? És nem teljesen természetes-e, hogy ugyanezen elv alapján nemi sajátosságok is léteznek? Nem szükséges feltételezni, hogy a nők szellemi képességei radikálisan alacsonyabbrendűek lennének. Könnyen belátható, hogy a férfiakkal azonos fajtájú és műveltségű nők ugyanolyan szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak is. De a női nem szükséges távolságtartása, a házimunka, a helyhez kötött életmód, a már említett sajátos nemi szerepekből eredő gyengeségek és korlátozottság, valamint a helyzetük különböző sajátosságai bőségesen elegendőek ahhoz, hogy a férfiakétól eltérő zsenialitást és jelleget alakítsanak ki bennük, akiknek aktív elfoglaltsága, merész vállalkozásai, törekvő becsvágya, változatos helyszínei és foglalkozásai, a veszélyekkel való ismerkedése vagy hírneve, gazdagságért vagy földi örömökért folytatott szüntelen munkája elméjüknek olyan erőt, bátorságot, szilárdságot, óvatosságot és kitartó türelmet kölcsönöz, ami a nőknél csak ritkán található meg. [4.]

Mi következik hát mindebből? Az, hogy az asszonyok és férfiak egyaránt racionális lények; hogy az asszonyok nem szolgáknak lettek megteremtve, hanem a férjek társaiként; és ahol ez megvalósítható, erre a célra nézve kell elméjüket gondosan művelni, ismeretekkel azt bőségesen átitatni, valamint olyannyira kell azt megerősíteni és kicsiszolni, hogy alkalmasakká váljanak nemcsak a háztartási foglalkozási területük betöltésére, hanem helyt állhassanak társadalmi körökben és irodalmi beszélgetésekben is. Minden ember arra vágyik, aki a társadalom valódi érdekeit megértette, hogy a nők a lehető legjobb oktatást kapják meg, amit csak körülményeik lehetővé tesznek számukra. És mindenki, aki fiatalok oktatásának és elméjük művelésének fontosságát fontolóra veszi, és emlékszik arra, hogy ez a feladat egy gyermek első éveiben szinte teljes egészében az anyák feladata, észreveszi annak szükségességét, hogy pontosabban és alaposabban legyenek felkészítve, mint az általában lenni szokott. De amikor a nők a másik nemmel való egyenlőségük gondolatát hordják magukban és ragaszkodnak ahhoz, hogy oktatásukban vagy tevékenységükben se legyen semmi különbség; ezzel azt is állítják, hogy mindenféle tanulmány vagy foglalkozás ugyanolyan alkalmas és kívánatos lehet számukra, mint férfiak számára [5.], mert amikor azt képzelik és úgy vélik, hogy vannak bizonyos tálentumaik, amik megfelelnek a foglalkoztatás és vállalkozás bármely fajtájának, mind jellemük, mind méltóságuk, mind boldogságuk tekintetében eltévelyedtek. A természet Istene ugyanis örök korlátokat állított fel az ilyen vad és kártékony állításokkal szemben. Mert ez arra ösztönözné őket, hogy eltávolodjanak a józan észtől; ellentmondjanak a tapasztalatnak; megtapossák az isteni tekintélyt; valamint csökkentsék a női nem hasznosságát, tiszteletre méltóságát és annak valódi gyönyöreit.

A wollstonecraftiánus iskola által tanított tanok hamissága és rosszindulatú tendenciája ellenére azonban nagy teret nyertek, különösen Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban; és a luxus vagy hamis kifinomultság általános fejlődésével együtt hozzájárultak a női nem erkölcsi megrontásához és jellemi lealacsonyításához, különösen a vizsgált időszakunk vége felé. [6.] Az ilyen jellegű elvek elfogadásának arányában a női nemhez illő szerénység és visszafogottság is lecsökkent vagy félre lett tolva; sajátos kötelességeikről megfeledkeztek; ezzel a családi élet kényelmei súlyos sérüléseket szenvedtek.

Azt is el kell ismernünk, hogy az a megnövekedett intelligencia és olvasási kedv, ami ma a női nemet egy évszázaddal ezelőtti állapotukhoz képest figyelemre méltóan jellemzi, oly körülményekkel is együtt jár, amikre az erény és boldogság barátai nem tekinthetnek állandó örömmel. A női olvasmányok túlságosan nagy része irányul regényekre és más olyan könnyed vagy komolytalan jellegű művekre, amelyek a legjobb esetben is csak szórakoztatnak, vagy amelyek gyakran romboló hatást gyakorolnak, ahelyett hogy megvilágosítanák az elmét, és azt a bölcsesség és erény szeretetére nevelnék. Innen ered a józan és éleslátó emberek gyakori panasza is, miszerint a modern női nevelés arra van kalkulálva, hogy felszínes, beképzelt [magamutogató] és kicsapongó, nem pedig bölcs és hasznos nőket neveljen ki; és hogy éppen csak annyit tanulnak, hogy elszakadjanak nemük sajátos és megfelelő kötelességeitől, de nem eleget ahhoz, hogy világnézetüket kiszélesítsék, gazdagítsák vagy szabályozzák. Ennek a panasznak kétségtelenül van némi alapja.[7.] De ahelyett, hogy azt bizonyítaná, hogy az irodalom iránti ízlés helytelen vagy káros lenne a nőknél, csak arra szolgál, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy tanulmányaiknak szélesebb körűnek és célzottabbnak kell lenniük; hogy a regények ismerete önmagában nem tesz egyetlen nőt sem jó háziasszonnyá, anyává, barátnővé vagy keresztyénné; és hogy az irodalom náluk, akárcsak a többi nemnél, bár önmagában felbecsülhetetlen áldás, súlyos átokká is változhat.

A zene és rajzolás elegáns képességei is gyakrabban váltak a női oktatás részévé a tizennyolcadik század végén, mint bármely korábbi, általunk ismert történelmi időszakban. A társadalom középosztályához tartozók házaiban ma már nap mint nap látunk olyan zenei eszközöket és grafikai alkotásokat, amelyeket egy évszázaddal ezelőtt a legelőkelőbb és leggazdagabbak házaiban is csak ritkán lehetett látni. A zene, mint a női nevelés része iránti odafordulás az elmúlt évszázadban különösen Nagy-Britanniában és Amerikában volt figyelemre méltó.

Lábjegyzetek

[1] Mivel ezen hölgyet leánykori nevén jobban ismerik, mint GODWIN úr nevén, akinek felesége lett.

[2] Nem felejtjük el, hogy Miss WOLLSTONECRAFT sokat beszél az elkülönültség (fenntartás) fontosságáról és hatékonyságáról; de ez a fenntartás nála olyan, amit megegyező módon kell gyakorolni azonos neműek és különböző neműek között. És ezzel egyidejűleg olyan tanokat is hirdet, amik teljesen összeegyeztethetetlenek azokkal a fenntartásokkal, amit az emberiség erényes része mindig is nélkülözhetetlenül szükségesnek tartott a nemek közötti különbségek fenntartásánál.

[3] Lásd MARY WOLLSTONECRAFT GODWIN emlékiratait stb., írta WILLIAM GODWIN. A szerző nem engedi, hogy erről a műről úgy beszéljen, ahogyan véleménye szerint az megérdemelné. Ez a legtanulságosabb kommentár azokhoz az alapelvekhez, amiket az az egyedülálló nő tart, akinek életét, jellemét és célját is bemutatja. Hiába kér bocsánatot bűnös tetteiért és gyalázkodásáért olyan indokkal, hogy a téves gondolatok sora tévútra vezette és hogy nem szándékozik ellenségeskedni a társadalom ellen. Az igazság az, hogy ez az elvtelenül erkölcstelen nőszemély az elkövetők legbűnösebb osztályába tartozik. Amikor egy nő pusztán szenvedélyből, meggyőződésével ellentétben prostituálttá vagy házasságtörővé válik, jellemével egyetemben válik utálatossá, mert kevésbé kell irtózni egy ilyen asszonytól, mint egy olyantól aki ráadásul mindemellett még szándékosan a nők jogai közé is sorolja e bűncselekményeket, és a női nem igazi méltóságához és függetlenségéhez tartozó dolgai közé veszi fel azokat.

[4] HANNAH MORE kisasszony az egyik esszéjében úgy tűnik hogy elismeri a nők mentális jellemzőinek alárendeltségi gondolatát. Ő így fejezi ki ezt: „A nők általában gyorsabban érzékelnek dolgokat; a férfiaknak igazságosabbak az érzéseik. A nők megfontolják hogyan lehet szépen elmondani valamit; a férfiak pedig, hogy hogyan lehet őket megfelelően elmondani. A nők azért beszélnek, hogy ragyogjanak vagy tessenek; a férfiak, hogy meggyőzzenek vagy megcáfoljanak. A nők csodálják azt, ami zseniális; férfiak azt, ami szilárd. A nők inkább a képzelet csillogó zuhatagát részesítik előnyben a tények igényesebb kivizsgálásával szemben. Az irodalmi kompozícióban a nők örülnek az antitézisnek; férfiak a megfigyeléssel és következmények igazságos levonásával való ismeretnek. A romantikus regényírásban a nők nem lehetnek kiválóak. A szórakoztatás az utasítás helyett, vagy közvetett módon, a körülmények hosszú összefűzéséből levont rövid következtetésekkel, az ilyen jellegű kompozíciók ügymenete egyszer és mindenkorra a női zsenialitás egyik jellemzője. Röviden, úgy tűnik, hogy az észjárás mindkét nemnél valamilyen természetes elfogultsággal rendelkezik, ami megkülönbözteti jellemüket; és hogy mindkettő boldogsága nagyban függ a különbözőségük megőrzésétől és betartásától. ” Esszé, p. 9—13. Az itt kifejtett leírásban nem tudok teljesen egyetérteni ezzel a kiváló és jeles asszonnyal. Hogy van némi ehhez hasonló különbség, amint azt a mindkét nemről megállapítja, kész vagyok megengedni; de ez úgy tűnik számomra, hogy nem annyira a női elme struktúrájának eredeti alárendeltségéből fakad, mint inkább az oktatás és a foglalkoztatás különbségéből; a nők társadalmi helyzete körülményeinek különbségeiből, mint amilyen a cselekvésre ösztönzés, a szórakozásuk jellege stb. Mert szükséges és megfelelő mindaz a különbség, aminek félretétele a rendet tönkretenné..? Igen. Ez tönkreteszi egy társadalom boldogságát.

Forrás

[1]: By Samuel Miller. On Female Education.

[taken from his Brief Retrospect of the Eighteenth Century, vol. II. (1803) pp. 283-295.]

https://www.covenanter.org/reformed/2016/5/22/on-female-education