Házassági Kötelességek | Thomas Gataker

2021.09.22. Off By neilnejmed

  English: Thomas Gataker – Marriage Duties

Thomas Gataker

(*1574 Szeptember 4., London – † 1654 Június 27., Cambridge)

Angol Puritán Lelkipásztor És Teológus, A Westminsteri Bizottság Választott Tagja

Ajánlva Ama Reményteljes És Fiatal Párnak, Az Igaz Hitű És Nemes Robert Cooke Úrnak És Az Erényes Úrihölgynek, Dorothy Cooke-nak, Az Ő Hitvesének; Kívánva Sok Sok Örömteli Napot Isten Igaz Félelmében, Az Ő Dicsőségére, És Kettejük Örökké Tartó Javára.

Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek” (Kolossé 3:18-19)

Hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt. Valamint a hit, mondja Jakab apostol, halott a cselekedetek nélkül. Van tehát ebből kifolyólag két szükséges és megkövetelt dolog minden keresztyén hívő számára, mégpedig az igaz hit és a példamutató élet.

Az apostol tehát ennek megfelelően tanít, ahogyan tette más levelében is, részben átadja a hit elméleti alapjait, részben pedig a ráirányítja a hűségesek figyelmét azok helyes életmódjára.

Mivel minden ember rendszerint két komoly elhívással rendelkezik, egy általánossal és egy különlegessel – az általános keresztyén élet és más különleges elhívás abban a sajátos intézményben, amelyet Isten jelölt ki kinek-kinek – az apostol azt a szabályt adja itt is, mint sok helyen máshol, a mi viselkedési szabályainkként.

Ezek közül néhány minden embert érint általánosságban, mivel hogy keresztyének (a fejezet előző része), valamely pedig néhány embert az ő elhívásuk intézményeiben, ahogy ők egymás viszonyában alárendeltek vagy feljebbvalók, természetes vagy polgári kötelékek címén (írásom szavaival, és az Írás szerint [Kol. 3:18a])

Így ebben a részben az apostol előírja a kötelezettségeket:

1. A férj és feleség viszonyában

2. A szülők és gyermekek viszonyában

3. Az urak és szolgák viszonyában

A férj és feleség viszonyának leírása képezi alapját írásomnak, amelyben a feleség kötelességei foglalják el az első helyet, majd a férjének kötelességei követik ezt. Ennek tanulmányozásakor először a sorrendet, majd az ügyet fogjuk megvizsgálni.

A Szövegbeli Sorrend.

A szöveg sorrendjét tekintve az apostol itt, mint ahogyan minden írásában is, rendkívül pontos.

Legelőször a hittel kezdi, majd ezután rátér az életre, mert a hit a gyökere a jó és gyümölcsöző életnek, gyökér nélkül pedig nem létezhet gyümölcs. E tekintetben igen jól megállapítható az, hogy a hitetlenek egész élete nem más, mint gyarlóság, így semmi jó nem lehetséges a legfőbb jó nélkül. Mert nem kevésbé vonatkozik a különleges elhívásra vonatkozó hitre, mint ami az apostol szavaiből is kivehető úgy, mint az általános elhívás szerinti hitre, hogy „ami pedig hitből nincs, bűn az” (Róm. 14:23).

Kezdi tehát az általános elhívásra vonatkozó szabállyal (Kol. 3:1-17), majd rátér a különleges elhívás szabályára (18a). Mert akárhogyan is gondolják a hitetlenek azt, hogy az ember lehet akár jó ember anélkül, hogy jó állampolgár lenne, vagy lehet jó magiszter, jó nagyúr, anélkül hogy jó ember volna, az igazság az, hogy senki sem lehet jó férj, szülő, vagy bármilyen úr, hacsak nem lett mindenekelőtt jó keresztyénné – legalábbis nem úgy, hogy javakat, előnyöket, vagy igaz döntéseket tudna saját erejéből előhozni vagy bármilyen hivatalt ellátni mások szolgálatában oly módon, ahogyan az illene.

Hasonlóképpen itt is, kezdjük először is a házas emberek kötelességeivel, azon belül is elsőként a feleségekével.

Miért Először A Házasság Kötelességei?

Először az apostol a házasságban élő férj és feleség kötelességeivel kezdi, ahogyan máshol is (Ef. 5:22-25); és így folytatja a gyerekek és szülők kötelességeivel a második helyen, majd ezt követik a szolgák és uraik a harmadik részben.

1. Először is azért, mert ez az a társadalmi közösség, ami a Földön először megszületett (1Móz. 2:22), és mivel ez volt természetszerűen az első, így első helyre kell kerülnie e felsorolásban is. Az apostol tehát azzal kezdi, ami a természet jogán az első helyet illeti.

2. Másodszor, mert ez az a forrás, amelyből a többi folyik, és a patakok nem tudnak szabadon és tisztán folyni, hacsak a forrást nem tisztítják meg és nem tartják tisztán. Az apostol ezért bölcsen a főforrásnál kezdi, hogy ha a jó irányt ebben a legfontosabb társulásban megalapozták, annál jobban megmaradjon és folytatódjon a többi, belőle eredő és belőle folyó folyamban is.

Észrevételek.

1. Az eképpen megfigyelt pont először is arra szolgálhat, hogy megmutassa, mi az egyik fő oka sok családban a kötelességek elhanyagolásának, a gyermekeknél a szülőkkel szemben, a szolgáknál a gazdával és az úrnővel szemben. Mert a család kormányzói nem ügyelnek a kölcsönös kötelességekre egymás között, az összhangra és egyetértésre egymással, a szeretetre és hűségre egymáshoz, a tiszteletteljes és tisztelettudó gondoskodásra egymás iránt. És így a kötelesség elhanyagolása és a köztük lévő különbség eszköz arra, hogy az egyik vagy mindkettő megvetését szaporítsa azok körében, akiket vezetniük kellene, arra késztetve a szolgákat és gyermekeket, hogy a szabadságot kihasználják és elmulasszák a velük szembeni kötelességüket, ahogyan elmulasztják egymás iránti kötelességüket is. Igen, Isten igazságos ítélete, hogy az egyiket a másik által bünteti – ahogy a Teremtő elleni lázadás a teremtmény lázadásával, úgy az urak által az Istentől előírt kötelességek elhanyagolása azokban, akiket irányítaniuk kellene, pont a velük szembeni kötelességek elhanyagolása által.

2. Másodszor, figyelmezteti az egy háztartásban élőket, főként azokat akik családfői szerepben vannak, hogyha azt akarják, hogy jól menjenek a család dolgai, különös gondot fordítsanak azokra a kötelességekre, amelyekkel Isten kegyeskedett őket felruházni a családjuk más tagjaival szemben. Ez azt is jelentheti, hogy a kötelezettségeket rendezettebben és akadálytalanabbul átadhatjuk nekik, és másoknak is, mivel ettől eltérő esetekben, így akár családon belül történő kölcsönös figyelmeztetések útján, [ennek elfogadása] néhány érintett fél esetében problémássá válhat.

Mert ahogyan egy órában vagy egy karórában, ha a rugó hibás, a kerekek nem tudnak járni, vagy ha nem fordulnak el egymáson, a kalapács nem tud ütni, úgy itt is, ahol a kötelességek nem teljesülnek a férfi és feleség között, az a családban minden más jó kötelesség elhanyagolását is okozza, ami tőlük függ, sőt gyakran még magával Istennel szemben is elhanyagolják kötelességeiket. Ezért a házasok, ha azt kívánják, hogy mások is ellássák a velük szembeni kötelességeket, először is azt kell teljesíteniük, ami egymás számára megfelelő és kényelmes, nem feledve el, hogy az egymás iránti kötelességek megfelelő teljesítése mindkettőjüket alkalmasabbá teszi a másokkal szembeni jó cselekedetek megtételére, és a többieket is készségesebbé teszi a velük szembeni kötelességek teljesítésében.

Miért Először A Feleség Kötelességei?

A most következőkben az apostol a házas emberek kötelességeivel kezdi, a férjjel és feleséggel. A két fél közül viszont a feleség kötelességeit helyezi első helyre. Ez a mód állandó jelleggel, egyaránt megfigyelhető Péter és Pál írásaiban (1Pét. 3:1-7; Ef. 5:22-33) is, hogy először a feleségekkel kezdik, majd utána térnek át csak a férjekre, mégpedig két okból.

1. Először is azért, hogy megmutassa a feleség alárendeltségét a férje viszonyában. Megláthatjuk, hogy az apostol az alárendeltek kötelességével kezdi, először a gyerekek, majd a szülők (Kol. 3:20; Ef. 6:1, 6:4), először a szolgák, majd az urak (Kol. 3:12, 4:1, Ef. 6:5, 6:9), és így először a feleségek, majd a férjek, tehát az asszony először, őt követi eztán a férj.

2. Másodszor, hogy megmutassuk hol kezdődik a kötelesség a feleség részéről. Az alsóbb szintről kell kezdeni, és így kell felemelkedni a felsőbb szintre. Mert a szeretet fentről lefelé árad, a kötelesség pedig alulról felfelé. A feleség kötelességei az a kiindulópont vagy alap, amelyre a férj kötelességei is épülnek. Ebből kell a férji kötelességeket és tiszteletet eredeztetnie. Ezért is szól Péter apostol így: „Hadd éljenek a férfiak a feleségeikkel” stb., és ily módon beszél az apostol a feleség férje iránti viselkedéséről mindenekelőtt. Nem mintha törvényes lenne a főnek elhagyni a kötelességét, ha az alárendelt társa is hanyag, vagy hibákkal teli módon végzi az övét, hanem a természet rendje szerint megmutatni, hogy honnan is kell kezdeni a kötelességek ellátását.

Észrevételek.

Ez először is arra szolgál, hogy a feleséget arra figyelmeztesse, hogy előremutatóan teljesítse azokat a jó kötelességeket, amelyeket Isten megkövetel tőle és ne feszegesse az udvariasság határait, ne álljon a feltételekhez, mintha azt mondaná: “Hadd tegye, amit tennie kell, aztán majd én teszem, ami hozzám illik”. Szeretnéd, ha azt tenné, ami a kötelessége? Nincs olyan út, amely jobban megfelelne Isten szavának és akaratának, jobban összhangban állna a természet menetével és rendjével, nagyobb valószínűséggel bizonyulna sikeresnek és eredményesnek e cél érdekében, és Isten áldása is járna vele, mint a te kötelességed gondos teljesítése vele szemben, aminél semmi sem kényszerítheti őt jobban arra, hogy kötelességtudatot válts ki belőle is. Egyszóval, a feleség fő kötelessége itt az alárendeltség, a férfié pedig elsősorban a szeretet. A jó természetnél pedig semmi sem alkalmasabb arra, hogy szeretetet és a szeretet minden kötelességét kiragadja belőle, mint a készséges alávetettség és engedelmesség, amely a szeretetből fakad a szeretni kívánt félben.

Ez is azt mutatja, hogy ha a férfi és feleség között bármilyen sérelem vagy sértés keletkezik, merre kell keresni a többit. Akármilyen belátás birtokában a férj áll jobban (mivel ő a bölcsebb, vagy neki kellene bölcsebbnek lennie, és az asszonyt a gyengébbnek tartják; ahogyan Ábrahám kereste Lótot, bár minden tekintetben jobb volt), mégis a feleségnek kötelessége inkább a megbékélést keresni (ahogyan az apostol sugallja, amikor azt mondja: “béküljék meg a férjével” (1Kor. 7:14), és ahogyan azt látjuk, hogy minden birtokviszonyban úgy tartják, hogy az alsóbbrendű mindig keresi és perel a felsőbbrendűnél), és így előbb az ő részéről kell megszűnnie a kötelességeknek azon üresjáratának és megszakításának, amely ezáltal keletkezett.

Az Írás Célja.

Tehát a fenti sorrend betartásának kifejtése után most következzék magának a dolognak leírása. Amelyben ugyanis a feleség kötelességeinek megfogalmazása tekintetében két dolgot érdemes elkülönítenünk: Az elsődleges kötelességet és annak módját.

1. A Feleség Fő Kötelessége.

A feleségnek, mint házas félnek a legfőbb kötelessége az alárendeltség, vagy alávetettség elfogadása. Ahogyan Pál, Krisztus apostola, valamint Péter is hangsúlyozza ezt az asszony oldalán (Ef. 5:22; 1Tim. 2:11; 1Kor. 14:34; 1Pét. 3:1&5).

Ezen okból tehát, általánosságban, nem kell másra itt gondolni, mint amit Pál apostol is kiemel ezen a helyen, mégpedig, hogy ez a kedvességnek és tisztességnek, vagyis az illendőségnek kérdése.

Isten a rend és béke Istene, így a tisztességé és illendőségé is, mert minden dolognak az ég alatt tisztességben és illendőségben kell végbemennie. Hiszen a feleségnek engedelmeskednie illik, illetve alá kell rendelnie magát a férjének, ez a dolog kívánatos, ennek ellenkezője viszont semennyire sem az.

A Férj Fej, A Feleség Test.

Amely kijelentés a továbbiakban sokkal világosabbá válik, ha figyelembe vesszük azt a képet, hogy a férj a feljebbvaló, a feleség pedig alárendelt; mégpedig úgy, hogy a férfi a fej, az asszony pedig a test többi része, vagy épp az oldalborda.

Először is, számtalan eset mutatja, hogy nem létezhet semmilyen hétköznapi, emberi, polgári kapcsolat vagy kereskedelmi viszony, vagy személyek közötti tárgyalás anélkül, hogy szükségszerűen ne lenne egy elsőbbségi helyzet az egyik oldalon, és ennek elismerése a másikon. Ilyen helyzetekben, amennyiben a felek egyenrangúak, kérdés merülhet fel, akár valamely nehézség formájában is, hogy kinek van elsőbbsége, amit mindenki általános szabályként fogadjon el, a különböző döntési és cselekvési helyzetekben. De ott, ahol láthatóan egyenlőtlenségi viszony létezik – ebben az értelemben – ott nem lesz kérdés, hogy az alárendelt személy elsőbbséget fog adni a felette állónak.

Teremtés És Elbukás.

Ebben a kapcsolatban tehát a férj az elöljáró, a feleség pedig a gyengébbik fél, ahogy az apostol máshol is bizonyítja, mind a Teremtés kezdete, mind pedig a bűnbeesés óta.

A Férj Tekintélye, Bizonyított A Teremtés Rendje, Módja És Célja Által.

A Teremtésből, ahogy az megjelent annak Rendje, Módja és Célja által.

1. Ahogyan a teremtés rendje mutatja; a férfi teremtetett először, és nem az asszony (1Tim. 2:13), ezért a férfinak van elsőszülöttségi joga a családban. Mégpedig abban a tekintetben, hogy Isten Ádámnak beszél Éváról, (1Móz. 3:16), ahogy Káinnak Ábelről (1Móz. 4:7): „Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!”.

2. A módját tekintve; az asszony teremtetett a férfiért, és nem a férfi az asszonyért (1Kor. 11:8). Akinek létezése a kezdetektől a férfiból származott, ahogyan a gyermekek meg tőle származnak, valamint azt is tekintetbe véve, hogy az asszony képmása a férfinek a dicsősége, a férfi képmása pedig Isten dicsősége (1Kor. 11:7).

3. A célját tekintve; amely szerint az asszony a férfiért lett teremtve, és nem a férfi az asszonyért (1Kor. 11:9). Azért teremtetett, hogy segítőtársa legyen (1Móz. 2:18), és egy általános szabály, hogy a cél kiválóbb, mint bármi ami arra igyekszik.

A Férj Tekintélye a Bukásból Megerősítve.

Nem fordult meg tehát a teremtés rendje, hanem megerősíttetett a bűnbeesés által, abban a tekintetben ugyanis, hogy az asszony a teremtésben utolsó volt, bűnbeesésben első – ahogy az apostol szavai ismertetik, amikor rámutat ennek lényegére – így vált eszközzé abban, hogy a férfit rávezesse végül a gonoszra.

Megismételve hát, a férfi mint fej áll, az asszony pedig mint test. A férfi az asszony feje, és Krisztus a férfi feje, az Atya pedig Krisztus feje. Ahogy Krisztus eképpen engedelmes az Atyának és a férfi Krisztusnak, így az asszony is a férjének (Ef. 5:23-24). A férfi az asszony feje, ahogyan Krisztus is az Egyház feje. Aképpen kell hát az asszonynak engedelmeskednie a férjének, ahogy az Egyház is Krisztusnak. A férj tehát kormányozza feleségét, ahogyan a fej vagy a lélek is uralja a testet. De a teremtés természetével ellentétes az, hogy a test uralja a fejet, így nem kevésbé az a jó rend elleni gyakorlat is, hogy az asszony bitorolja a hatalmat saját magának a férje fölött, mintha ő lenne a fej.

Az a hely, ahonnan az asszony teremtetett, sem kevés hasznos tanítást ad. A férfi oldalából lett kivéve, az oldalbordából formáltatott (1Móz. 2:21-22). E tekintetben van megírva, hogy Lámek, aki először van feljegyezve, mint a poligámia bevezetője (1Móz. 4:19), hogy „egy oldalbordát kétfelé osztott” (Jeromos, Ef. 79.10)3, valamint Jóbot a Sátán, a felesége által kísérti meg (Jób 2:29), ahogy „megpróbált átjutni a bordán keresztül a szívébe” (Gergely pápa, Morals on the Book of Job 3.12). Ahogyan ez egy bámulatos, ugyanakkor szörnyűséges dolog volt az oldalborda természetét tekintve, a fejjel azonos szintre felkapaszkodni, így eképpen mondható ugyanitt, hogy egy férfias nő, vagy egy parancsoló feleség is ugyanúgy a természet szörnyűsége.

Alkalmazás.

Ebben a pontban leírtak részben a megrovás, részben a figyelmeztetés célját szolgálhatják.

Megrovás.

Ezen megrovás szolgálja tehát azon nőknek a megdorgálását és megintését, akik uralomra törnek; akik keresik az alkalmat, hogy hatalmat gyakoroljanak, vagy felülbírálhassák Isten azon teremtményeit, akiket Isten nemcsak nem erre rendelt, hanem egyenesen föléjük rendelt, hogy azoknak alávetettjeik legyenek, és ezzel megsértik a rendet, amelyet maga Isten hozott létre a természetben. Ez olyan gyakorlat, ami általánosan magával von – Isten puszta ítélete által – szégyent, kegyvesztettséget, és megvettetést mindkét félre nézve, és ez bizony a családjuk és egész házastársi intézményük tönkremenetelét okozza. Akárhogy is gondolhatják asszonyok, hogy ez bárhogyan is dicsőséges lehet számukra, mert az így még nagyobb szégyennükké lesz. Egy uraskodó feleség így különösen is megvetett és kigúnyolt személlyé válik a férje feletti hatalom bitorlásáért, hogy a férfi szolgálja őt – és nem csak azok között a kegyes és vallásos személyek előtt, hanem az egyszerű hitetlen férfiak és nők előtt is. Igen, ez a jó módja annak, ha mindent meg akarunk semmisíteni, mert ahol a feleség válik a fejjé a férje ellen, ott nem marad semmi egyéb, csak minden és annak ellenkezője is, minden ügyben csak visszafejlődés, mert az egész házuk végül a romlásba zuhan, mint azt a sajnálatos tapasztalatok is oly gyakran megmutatták már.

Figyelmeztetés.

Ezen figyelmeztetés szolgáljon tehát arra, hogy felszólítson minden keresztyén asszonyt, hogy szent bölcsességben és isteni megfontolással tanulják meg megtalálni az ő helyüket és részüket a szent hivatásukban, így gondolkodásukat, akaratukat, minden hajlandóságukat, egész életgyakorlatukat ennek megfelelően alakítsák ki. Bár ők sok tekintetben kifinomultabb lelkek és sok tekintetben jobbik felek, sokat tesznek bele a közös ügybe és ez a magasztos intézmény általuk áll fel, mégis el kell ismerniük férjüket, hogy maga Isten rendelte el azt, mivelhogy a férjük és fejük ő. Eme elismerés képezze hát az ő sürgető kötelességeik alapját, ahogy ezzel ellentétes elgondolás a lelkiismeret káros terhére történhet meg. Akarják tehát viselni ezt az igát, és hordozni a terhet, amit Isten rájuk rótt és rendelt – és ne csak elviseljék és kerüljék az attól eltérést, hanem gyűlöljék és megvessék ennek ellenkezőjét, mint Isten szemében utálatos és férjük szemében undok életformát, amely mindkettejük szemében olyan, mint valami szörnyű ártalom és nyomorúságos magatartás.

2. A Feleség Konkrét Feladatai.

Bár manapság már a kötelességek ellátása területén javult a helyzet, nem szabad olyan konkrét feladatokat elmulasztanunk, amik az apostol által sürgetett és előírt alárendeltségből, illetve engedelmességből erednek.

Semmi esetre sem szabad azt gondolnunk, hogy ez az asszonyi engedelmesség egyfajta hízelgő lehajlás, vagy a férj folytonos körbeudvarlása, vagy valami ahhoz hasonló, mert ahogyan képmutatók csak szertartásos előírások sorozataként tudják csak a vallást felfogni, ami sokkal inkább egy hittel és odaadással teljes élet, hasonlítható az ilyen kötelességek ellátásához, ami egy folyamatosan megélt lelkiismereti ügy. Így a tekintély hatalmának és helyének elismerése a szív belsejéből ered, akinek személyét, mint egy férjet, ily módon módon rendelt Isten az ő feleségéhez.

Tisztelet, Engedelmesség, Segítés.

Mindezek a kötelességek három fő témához rendelhetők, illetve háromra redukálhatók. Ezek pedig: Tisztelet, Engedelmesség, Segítés (Támogatás).

1. Tisztelet.

Az első kötelesség a tisztelet; amely magában foglal két dolgot, a megbecsülést és a félelmet.

Megbecsülés.

Először jöjjön tehát a méltóság megadása, ami az alárendelt fél általános kötelessége, az ötödik parancsolatban van előírva (2Móz. 20:12; 5Móz. 5:16; Mát. 15:4; Márk 7:10; Ef. 6:2). Mivel minden alárendelt fél egy nembe foglaltatik, így hasonlóan minden kötelességük is egy tárgyhoz tartozik. Még különlegesebben kifejezve, egy konkrét történetre tekintve, Ahasvérus király megparancsolja minden magas és alacsony rangú asszonynak, hogy mindegyikük adja meg a tiszteletet férjének (Eszt. 1:20). Ami egyaránt tartalmazza a tiszteletet és megbecsülést irányukba. Megdicséri az Írás ugyanakkor Sárát is Ábrahám vonatkozásában, aki tiszteletteljesen gondolt őreá, mint tulajdon fejére, és tisztelettel beszélt őróla, urának nevezvén őt (1Pét. 3:6; 1Móz. 18:12). Ezért sem akkor, amikor a házastársak egymással éppen kedvesek és nyájasak, nem törhetnek ki visszataszító kifejezésekben, de akkor sem, amikor bármi sérelem vagy veszekedés történik, nem használhatnak keserű és ízetlen kifejezéseket, hanem ügyeljenek a nyelvükre és tartózkodjanak minden kellemetlen, tiszteletlen és ízléstelen nyelvhasználattól a férjük előtt. Hasonló lenne ez ahhoz, mint amikor Jézabel beszélt Áhábbal, „Te bírod-é most az Izraél királyságát?” (1Kir. 21:7), vagy ahogyan Mikál beszélt Dávidhoz, közölvén vele, hogy bolondot csinált magából Isten szövetségládája előtt táncolva. (2Sám. 6:20) – amely beszéde a szívéből előtörő megvetéséből fakadt (2Sám. 6:16), így Isten méltán sújtotta őt meddőséggel gonoszságáért, mint az Őáltala adott rend felforgatóját (2Sám. 6:23), és nem is szült gyermeket élete végéig.

Félelem.

Másodszor következik a félelem (Ef. 5:33). Ami pedig nem egy szolgai, vagy rabszolgai helyzetből származó rettegés, hanem egy nagyvonalú, szabad és őszinte félelem – hasonló ahhoz, amellyel a kegyes ember Istent övezi körül. Ahogy Péter apostol is megparancsolja ugyanezt, amikor kizárja az egyiket, majd megszilárdítja a másikat (1Pét. 3:2). Ez a félelem szeretetből fakadó, szeretettel összekapcsolt félelem (1Pét. 3:6), amely magába foglalja azt a késztetést, hogy a feleség mindent meg akar tenni, hogy tessék a férjének, az ő megelégedésének szolgálatában, továbbá mindazon dolgok elkerülését, ami visszatetszést vált ki, az attól való eltávozásnak vágyát, ami az urának elégedetlenségét válthatná ki.

Most azoknak a feleségeknek a megrovása és megfeddése következzék, akiket nem igazságtalanul ítélünk el, hiszen egyáltalán nem veszik figyelembe a férjeik örömét, hanem csak a saját magukét. Ha tetszik neki, hát legyen; ha nem tetszik neki, sebaj; nekik teljesen mindegy, javítsa ki a férje azt, ha akarja saját maga. Így ezt a fajta munkát nem a rend szabja meg, hanem az ő eljárásukhoz igazodjék a rend – így a feleség akarata a férje fölé kerekedik – pedig Isten meghatározta, hogy a férj akarata legyen mintája és előírása a [példamintázata, fő útmutatója] felesége akaratának, nem pedig fordítva. Mert ahogyan Péter utasítja a szolgákat, hogy nekik még a szívtelen uraikkal szemben is engedelmeskedniük kell (1Pét. 2:18), így hasonlóképpen, ha a férj akarata így időnként szívtelen bár, de nem istentelen és gonosz, a feleségének akarata nem lesz Isten szemében elfogadható, ha nem hajlandó neki eleget tenni.

Mit mondjuk tehát azokra, akik, ahogyan mondják, szeretnek felfelé úszni a patakban a pisztránggal együtt, akik szánt szándékkal szembemennek férjeikkel? Így megteszik az, amiről tudják, hogy nem tehetnék meg, az a férj akaratával ellentétes és nem tetszik neki. Ez nem a rend szerint megszabott cselekedetet jelenti, hanem olyat, ami kifejezetten törvényellenes. Így semmi sem valószínűbb, minthogy közöttük erős szívfájdalom fog kitörni, ami arra kényszeríti a férfit, hogy kemény kézzel és sokkal szigorúbban bánjon majd vele – ahogy látható, amikor az ember nyugodtan kint hagyja a ruháit száradni, mert nyugodt és csendes szélben lengedeznek, de sokkal közelebb hozza azokat magához, amint féktelen és erős szél támad. Az ilyen nőknek tehát illik emlékezniük arra, hogy a szelíd és csendes lélek, ami értékes Isten előtt (1Pét. 3:4), valamint egy feleség állandó kezelhetetlen és nyugtalan lelke undok és utálatos dolog mind Isten, mind férje előtt.

2. Engedelmesség.

A második kötelesség az engedelmesség; amelyet Péter támasztott alá Sára példájában, „ahogy Sára engedelmeskedett Ábrahámnak” (1Pét. 3:6), és itt pedig két dologra utal: a megszólhatóságra és tanácsolhatóságra (vezethetőségre), következésképpen elégedett volt azzal, hogy Sára figyelmeztethetőnek és tanácsolhatónak mutatkozott.

Megszólhatóság.

Először az intés e fajtájáról. Lényegét tekintve, Sára megnyugodott abban, hogy inthető volt, és ezeket a figyelmeztetéseket el tudta fogadni az ő javára, így elfogadta urának akaratát azokban a hiányzó, illetve korrigálandó dolgokban, amikben ő cselekvésre kérte meg őt. Elutasította annak ötletét, hogy hirtelen válasszal visszavágjon, vagy haragos szóval feleljen egy másikért, és arra is, hogy dühöngjön, vagy duzzogjon ezek fölött (ahogyan ezt számos asszony teszi, amikor megszólás éri őket), pedig hosszú együtt töltött házasságbéli idő után már megfáradt lehetett volna ezekkel szemben. De ő mégis gyengéden elhallgatja és szelíden elfogadja, amikor az ura megszólta őt – emlékezvén arra, hogy amikor a férje szólja meg, Isten szólja meg őt őbenne, amikor hallgatja őt, Isten hallgatja őbenne, mert ha az ő oldalán vetné meg őt, Isten rendelését vetné meg őbenne. Így bár a férjnek lenne módja arra, hogy őt hibáztassa és akár ok nélkül is hibát talál benne (ahogyan ezt néha a legbölcsebb és legjobb férjek is teszik), legyen egy feleség kellően bölcs és megfontolt ezek elfogadásában csöndességgel és türelemmel, mintha tényleg minden jó okkal történt volna meg, kerülvén azt, hogy goromba, vagy udvariatlan választ keressen viszonzásképp. Emlékezvén arra, hogy „ez az”, amit azt jól mondják, „az ártatlan hajlandóság tulajdonsága, hogy esetenként elfogadjon olyan hibát, még akkor is ha nincs ilyen” – nem hazugsággal, vagy eltitkolással (mert ez teljességgel törvénytelen) – hanem a gyengélkedő beteg belenyugvó teherhordozásával, tűrésével, készen állva arra, hogy a jól elvégzett munkát is kész legyen újrakezdeni, mintha azt tényleg másképpen kellett volna elvégezni, mert ez is az illemhez tartozik.

Tanácsolhatóság.

Második a tanácsolhatóság. Annak elszenvedése hogy engedi hogy tanácsot kapjon, az ő véleményét szívesen veszi, és szívesen is követi az általa adott útmutatásokat. Készakarva, szívélyes készséggel, hogy elfogadja urának vezetését és útmutatásait akár az öltözékére, viselkedésére, hozzáállására, társaságára, a dolgok elrendezésére és irányítására nézve, a belső ügyek, mint például a háztartásuk vezetésében. Hasonlóan ahhoz, ahogyan Sára sosem bocsájtotta volna el Hágárt, a szolgálólányát sem Ábrahám hozzájárulása nélkül (1Móz. 21:9-10), Rebeka sem küldte el Jákobot Izsák beleegyezése nélkül (1Móz. 27:46 & 43, 28:1-2). Tekintettel arra, hogy a férj a feleség vezetőjének neveztetik (Péld. 2:17) úgy, mint olyasvalakit, aki feleségének legfőbb tanácsosa és vezetője.

A Feleség Is Megszólhatja Urát És Tanácsot Adhat Neki.

Nem gondoljuk ugyanakkor azt, hogy a feleség nem szólhatja meg urát bizonyos alkalmakkor, és tanácsot sem adhat neki különböző esetekben. Mert ha a szolgák is időnként megtehetik ezt (2Kir. 5:3&13; 1Sám. 16:15-16), akkor természetesen a feleség is megteheti, még ennél többször is.

De nagy szükség van ilyen esetekben szent bölcsességre és megfontolásra. Azért, mert az efféle figyelmeztetéseknek illik alkalminak lennie (nem egy rendszeres és gyakori orvossághoz hasonló szükséghez mérhető), ahogyan Abigail is tette Nábál esetében is (1Sám. 25:36-37); a férj személyének és helyének kellő tiszteletben tartása mellett. Az efféle tanácsadás kapcsán a feleségnek mindig emlékeznie kell arra, hogy mi az ő méltóságának helye, ezért ennek módja legyen inkább kérdésfeltevés, mint sóvárgó tanácsadás – ahogy Rebeka is arra törekedett, hogy az ügyét inkább Izsákra áttegye (1Móz. 27:46), tanácsa után az ő belátására és ítélethozatalára bízva azt. Ahogyan Eszter is hajlandó volt elfogadni, amikor Ahasvérus király máshogy gondolta a dolgot (Eszt. 8: 5-6), ezzel együtt is viselte az ügyet, mert még azokban a dolgokban is, amit az ő jó szándékú tanácsa mellett határozott a király, Eszter abban is elsősorban férje döntését tartotta tiszteletben, mert semmiképp sem lehetett urát megvetnie se neki, se másnak – mert akárhogyan is lett a végkifejlet, még ha a közös tanácskozásuk által is, ő akkor is úgy kezelte, mintha az csakis az ő férjétől származna. Ahogyan Jézabel minden rendeletét Áháb pecsétjével pecsételte le (1Kir. 21:8), és Eszter minden levelet Ahasvérus nevével írta (Eszt. 8:8), ugyanígy van itt is, mert a trombitás saját hangja nem olyan erős, vagy kedvelt, mint amilyen a képzett hangszer hangja, ami a trombita végén szól, így a család minden kezdeményezése, fellépése is csak akkor fog kellő súllyal latba esni, így mindkettőjüknek jobb hírnevet szerezni, és kifelé is nagyobb erővel bírni, amennyiben a férj kezén az keresztülment, az ő pecsétjével ratifikálva lett, mielőtt az útjára indult volna a családi házból.

Bűn Megfeddése.

El kell ítélnünk hát azoknak az asszonyoknak a szokását, akik mindent a saját fejük után művelnek, akiknek saját akaratuk szerint vannak összeszedve teendőik, és saját gondolataik szerint mennek azok végbe. Azokat tehát, akik megtagadják és megvetik azt az eljárásmódot, hogy férjük tanácsát kikérjék, hogy mit tegyenek vagy kövessenek az olyan ügyletekben, amikben az ő tanácsukat kellene követniük. Így ez a fajta engedetlenség (mint bűn következménye) a férjük megvetését fogja megszülni lelkükben, továbbá a bennük lévő megvetés meg haragot szül majd a férjükben, ami rést nyit további keservesen fájdalmas gonoszságoknak. Ezeknek az asszonyoknak azonban tudniuk kell, hogy mivel nem engedelmeskedtek a férjüknek, így nem engedelmeskedtek a bennük lakozó Istennek sem, és önmaguk ellen provokálják Őt. Ezen felül semmit mást sem szereznek maguknak, csak egy gonosz bizonyítványt tévelygésükben, és otthonukban meg örökké nyugtalan életet.

Ezért egy bölcs és megfontolt asszonynak illik inkább belátással azt választania, amikor a megparancsolt vagy tanácsolt dolog, ha valamilyen nehézséggel is jár, vagy akár valamilyen kellemetlenséget hordoz is ő magában, bárhogyan is, neki megvan az a jó és áldott beszédkészsége, hogy akár kifogással is tudjon élni. Mindazonáltal, ha a férje továbbra is ragaszkodik a saját akaratához és azt szem előtt akarja tartani, hogy bizonyos dolognak márpedig igenis nem úgy kell végbemennie, azt kell mondanom, hogy feleségének kell inkább engednie a dologban. Mert jobban tud majd elszámolni vele (mindaddig, amíg az nem jelent semmi gonoszságot), mégpedig azért, hogy ezzel vásárolja meg saját lelkiismeretének békéjét, szelíd és csendes jóváhagyás útján Istennel és férjével szemben, sem mint megsértse, vagy veszélyeztesse jó kapcsolatát velük, az ő szeszélyes ellenszegülése következményeként.

De minden más közül azok járnak a leghiábavalóbb módon, akik magukra veszik a közös megegyezéssel és tanácsadással tett dolgok teljes dicséretét, és így igyekeznek magukat felbecsültetni azáltal, hogy lejáratják férjüket, akinek Isten megparancsolta, hogy tiszteljék és akinek a becsületét sajátjuknak kell tekinteniük. Mert amikor Isten azt mondja, hogy “az asszony a férfi dicsősége” (1Kor 11,7), és hogy “erényes vagy szorgalmas feleség koronája a férjének” (Péld 12,4), akkor arra utal, hogy a feleségnek az Istentől kapott minden ajándékát és kegyelmét a férfi tiszteletére kell felhasználnia. Ezzel szemben a feleség a férfi lenézője és megszégyenítője, amikor arra törekszik és küzd, hogy bölcsebbnek tűnjön nála.

A Férj Kötelességének Belefoglalása.

És ezért, tekintve, hogy arra hivatott, hogy feleségének vezetője legyen, szent bölcsességre és lelki belátásra kell törekednie, hogy alkalmas és képes legyen arra, hogy őt jó módon és jó célra vezesse és kormányozza. És neki magának is bölcsnek és megfontoltnak kellett lennie, hogy másnak vezetője lehessen. Különben, ahogy az apostol kérdezi: Hogyan alkalmas az Isten házának kormányzására, aki a saját házát sem tudja jól kormányozni? (1Tim 3,5; Péld 2,17). Hogyan lesz tehát alkalmas arra, hogy mást vezessen, aki saját magát nem képes vezetni?

A Szülők Kötelességeinek Belefoglalása.

Ami pedig a szülőket illeti, ahogyan nem szabad elhamarkodottnak lenniük abban, hogy gyermekeiket ebbe az állapotba hozzák, mielőtt azok eljutnak némi józanságra [komolyságra], úgy kell vigyázniuk (különösen, ha észrevesznek némi hiányt e tekintetben), hogy minden megfelelő segítséggel támogassák őket e téren. Hogy így szorgalmas gondoskodásukkal és támogatásukkal pótolják azt, ami a részükről még hiányzik.

A Gondatlan Férjek Megfeddése.

Ez tehát elítéli egyes férfiak abszurd gyakorlatát, akik – akár ostoba nagyképűségből, akár szeretetteljes könnyelműségből – úgy tűnik, hogy mindent a gyengébbik feleségre hárítanak, anélkül, hogy tájékoztatnák vagy megismertetnék vele a gondolataikat, hogy milyen módon kívánják vagy tartják jónak a családban a dolgok rendezését. És mégis folyton dühöng és veszekedik, vagy kicsinyes és türelmetlen lesz, ha nem történik meg minden a saját akarata szerint. Ami sok nyugtalanságot és zavart szül az asszony lelkében, ha nem tudja, mi tetszene neki, hanem csak találgatnia kell, így elveszi tőle azt a jókedvet és vidámságot, aminek az ilyen kötelességek teljesítésében lennie kellene, és arra készteti, hogy szárnyait lógatva járjon a dolgai után. Mivel bizonytalan, hogy milyen fogadtatásban fog az részesülni akkor is, amikor már minden lehetséges fáradságot megtett, és minden tőle telhetőt elvégzett.

Ingerlékeny Férjek Megfeddése.

Mint ahogyan elítéli az olyan mogorva és rosszkedvű embereket is, akik, ha valamit kérnek, vagy tanácsot kérnek tőlük, hajlandók idővel heveskedni és dühbe gurulni, panaszkodni, kiabálni feleségeik ostobasága és oktalansága miatt, akik nem tudják, hogy hogyan is kell ilyen és ehhez hasonló dolgokat elrendezni. Mert mi másra adta Isten az asszonyt, ha nem arra, hogy rendesen rászoruljon a férfi tanácsra? Amint tehát a pap ajkának meg kell őriznie a nép számára a tudást, és tőle kell kérni a törvényt (Mal 2,7), úgy a férj fejének is meg kell őriznie a bölcsességet és tanácsot a feleségének, és a nőnek tőle tanácsot kell kérnie (1Kor 14,35). Azonkívül, hogy a családban a dolgokat sokszor nem egyszerűen a legjobb, vagy a legbölcsebb módon, hanem a férj legjobb tetszése és megelégedettsége szerint kell tenni. És ezért a bölcs és megfontolt férjnek inkább örülnie kell annak, hogy felesége oly gondosan ügyel rá, hogy megismerje szándékait, és mindent az ő kedve szerint tegyen, minthogy megrója vagy rosszallja őt az efféle gondossága miatt.

3. Segítés.

A feleség harmadik és egyben utolsó kötelessége a segítségnyújtás. Az asszony ugyanis arra lett teremtve, hogy segítsége vagy segítője legyen a férjének (1Mózes 2:18) – mégpedig különösen kétféleképpen: az ő útján és bajaiban.

1. Segítés Az Ő Munkájában És Más Tevékenységeiben.

Először is a munkájában és a vállalkozásában, a háztartási ügyekben, a házon belüli dolgokban különösen. Erre tekintettel Pál apostol azt akarja, hogy az asszonyok házvezetőnők legyenek, vagy “ház fenntartói”, ahogy mi nevezzük őket: háziasszonyok (1Tim 5:14; Titus 2:5). A pogányok pedig többek között ezért az egy szempontért tették a csigát vagy a teknőst a nőiesség jelképévé. Péter apostol pedig úgy tűnik, nem kevesebbre utal, amikor azt akarja, hogy inkább a férjek lakjanak együtt a feleségükkel, mint a feleségük velük (1Pt 3:7).

A Feleség Háztartási Ügyei.

Azok az ügyek, amelyben a feleség elhívottként illetékes:

1. Először is, a gyermekek afféle szorgalmas és gondos nevelése, mind amelyekkel tetszett az Istennek megáldani őket (1Tim. 2:15, 5:10 és 14).

2. Másodszor, az egész család éber és figyelmes felügyelete, oktatván és fegyelmezvén őket az adott helyzethez mérten; valamint még munkájuk kiosztása, majd juttatásuk kiadása is (Péld. 31:26).

3. Harmadszor: a férfi által megkeresett, elkészített, és behozott javak gondos és hűséges megtartása, valamint megőrzése, hogy azok el ne tékozoltassanak [megkarcsúsítás] és el ne vesszenek, el ne pazaroltassanak, meg ne romoljanak, se meg ne semmisüljenek (Péld. 31:11 és 15).

4. Negyedszer, egy folyamatos és fáradságos törekvés a tétlenség elkerülésére, ahogy a tehetség, szabadidő, és lehetőség alkalmat ad a háztartásnak, mint örökségnek építésére, állagának megőrzésére, illetve annak felemelésére vagy továbbfejlesztésére, valamint a fenntartáshoz szükséges eszközeik további kibővítésére. Mert egy bölcs asszony, mondja Salamon, építi a maga házát (Péld. 14:1), és a jó háziasszony, ahogy az anyja neki írja, felkel még éjjel és késő este sem alszik el az ő világa (Péld. 31:31; 15&18). Mivel senki nem szenved tétlenségben a házban (Péld. 31:15), és ő maga restségnek étkét nem eszi (Péld. 31:27). Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait és látja, hogy hasznos az ő munkálkodása – kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót. (Péld. 31:31:13 és 19), készít olyan szőtteseket, amelyek jó szolgálatot tesznek a férjének és egész házanépének, vagy más egyéb hasznára lehetnek a háznak (Péld. 31:21-23). Ellenben, ha nincs már egyéb szükség otthon, hát eladásra árut készít (Péld. 31:13-14, 16, 18, 24), de hogy semmiféle rossz hírnév, vagy bírálat ne érje őt, ha már minden szükség el van látva, segít azokkal enyhíteni Isten szűkölködő szolgáinak terhét, ahogyan azt a jó Dorkás is tette (Péld. 31:20; ApCsel 9:39).

Bűn Megfeddése.

Elítélendő először azoknak a szülőknek az tarthatatlansága, akik leányaikat „főhöz” adják, mielőtt azok még segítőkké váltak volna, és bizony gyakran kiházasítják egy olyan „fejhez”, aki mellett éppen csak a saját fejüket tudják befedni, de már azt kevésbé, hogy jó segítőként is adassék a házas főhöz.

Mint ahogy azokról is, akik úgy nevelik őket tétlenségben és züllöttségben, hogy semmire sem jók, mikor férjhez mennek, csak arra, hogy a házban üljenek, mint a csecsemő a bódéban, hogy nézzék és lássák; vagy mint egy kép a házban, melynek végtagjai használhatatlanok, és teljesen alkalmatlanok arra, hogy a ház körül bármit is tegyenek, vagy bármit is kezeljenek, ami a házhoz tartozik.

Itt ismét el kell ítélnünk az olyan feleségek gyakorlatát, akik mintha naplopók volnának idegen földön [akik tétlenül bolyonganak]; akik a saját otthonukban legkevésbé sem mozognak otthonosan, se nem teremtik meg az otthon melegét, pedig illene. Akik ebből a szempontból inkább Díná leányai (1Móz. 34:1), mint Sáráé (1Móz. 18:9), akiről tudjuk, hogy mi történt idegenben történő vándorlásuk során, mikor elkóborolt (1Móz. 34:2). Mert bizony az apostol az otthont és a szűzies tisztaságot összekapcsolja, mint egyik dolgot, ami a másik megőrzését szolgálja (Tit. 2:5), így a bölcs apostol az efféle idegenbeli naplopást teszi meg a jeleket küldözgető és parázna háziasszony megteremtőjévé (Péld. 7:12).

Vagy éppen, ha mégis otthonában tartózkodik, akkor is csak tétlenül ül otthon; mint akinek fogadnia kell a pletykásokat, hogy azokkal diskuráljanak, akik folyton híreket és történeteket terjesztenek, hogy meséket és újságokat mondjanak, mert eszükbe jut, hogy a társaság nélkül tétlenkedni mégsem kellene (1Tim. 5:13). Majd kicsit mérlegelik magukban, hogy az idő meg bizony mennyire elszaladt, és a munka a ház körül mennyire előre nem haladt, miközben senki sem felügyelte azt, vagy gondoskodott ezekről.

Vagy azon gyakorlatot is megfeddjük, amely a férj minden megkeresett vagyonát és javát elherdálja, elkölti, vagy elveszejti. Ez valóban hasonló a teknőshöz, ami az egész házát a hátán cipeli, bár nem érzi annak súlyát. De mégis a férje hátának fájdalmát okozza és megrepeszti a házat, összetöri a teljes birtokot. Amint annál a nemnél általában nincs megállás, ha a pazarló kedv [indulat; hajlam] egyszer eluralkodik rajtuk, úgy távol állnak attól, hogy a vagyonukat előmozdítsák vagy előbbre vigyék. Az ilyeneknek emlékezniük kell Salamon mondására, hogy a bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt (Péld. 14:1).

2. Segítőtárs Az Ő Nehézségeiben.

Másodszor, a feleségnek a férje segítőjének és igatársának kell lennie, ahogyan az utazásaiban és munkájában, úgy a bajokban és keresztekben [megpróbáltatások és nyomorúságok] is, ha azok érik (mivel egyetlen ember élete sem mentes ezektől, nincs pacsirta sarok nélkül, sem életút valamilyen kereszt nélkül); éspedig kétféleképpen: Azzal, hogy együtt viseljük vele ezeket, és azzal, hogy vigasztalásul szolgálunk neki.

Együtt Viselve Szenvedéseit.

Először is azzal, hogy részt vállal azokban. Míg a házastársak sokkal több keresztnek és veszteségnek vannak kitéve, mint azok, akik magányos módon élnek, felelősségük is annál nagyobb, mindazonáltal magukat a nőket, jellemzően nem érintik annyira a személyes terhek, mint a férfiakat, mivel életük sokkal magánosabb. Ugyanakkor, ahogyan az apostol azt mondja a hű keresztyénekről, hogy társaik voltak vele az ő szenvedéseiben (Zsid. 10:34; Fil. 1:7), ezért a feleségnek a férj mellett van a helye azokban a szenvedésekben, amelyek ővele esnek meg. Továbbá minden bizonnyal a keresztyének jóval inkább házasságban élők, mint általában mások, mindazonáltal illik nekik hordozniuk másoknak a terheit is (Gal. 6:2). Ha minden keresztyénnek együtt kell hordozniuk egymás szenvedéseit, mert mind egy azon test tagjai (Zsid. 13:3; 1Kor. 12:26), akkor sokkal inkább a férjnek és feleségnek egymásét, mert bár ketten vannak, mégis egy testet alkotnak (Mát. 19:5).

Bűn Megfeddése.

Ezzel ellentétes azoknak a feleségeknek a gyakorlata, akik elhagyják és cserbenhagyják férjüket, amikor azok bajba kerülnek. Ők olyanok, mint a fecskék, vagy más költözőmadarak, elégedetten learatják a jólét kellemes gyümölcsét, élvezik azokat, ám nem hajlandóak együtt viselni és kitartani sem velük a balsors keserves ösvényein és csapásain. Mert bizony nem törődnek velük, és nem veszik figyelembe azt sem, hogy miben küzdenek férjeik, vagy épp mivé válnak ezekben a küzdelmekben, hogy milyen keménységek alatt, milyen nyomorúságban szenvednek, mialatt ők a barátaik segítségével, vagy más egyéb gondoskodással, de kénytelenek magukra hagyottan talpra állni. Önmagában is nagyon természetellenes dolog, hogy érzéketlenek maradjanak azok, akiknek a saját testük szenved; Nagyon természetellenesek azok, akiknek nincs együttérzésük abban, amit a saját testük szenved; ellentétben Megváltó Krisztusunkkal, aki még mindig megőrzi a könyörületet, bár személyes indulatoktól mentes maradt, és bár immár megszabadult az érzelmektől, mégis együtt érez azokkal a bajokkal, amelyek itt érik Őt* (Zsid. 4:15; Mát. 25:35-36, 42-43). Sokkal rosszabbak az ilyenek azoknál a pogány nőknél, akik méltó példával jártak elöl hasonló élethelyzetekben, ezért ők lesznek az ítélőbírái minden keresztyén nőnek, akik ily módon tévelyegtek.

Ugyanez mondható el azoknak a gyakorlatáról is, akik maguk is eszközként hatnak arra, hogy férjeiket romlásba és bajba sodorják, és így a mértéktelen életmódjukkal és túlzott kiadásaikkal bajt okoznak nekik. Mert ezzel hátravetik őket, mégpedig sokszor a teljes bukásukra és vesztükre, és így ahelyett hogy segítenék őt a teher viselésében, olyan terhet rónak rá, amelyet egyikük sem tud elviselni.

A Férjének Vigasztalója Lenni.

Másodsorban, vidámnak és vigasztalónak lenni, ami mindössze annyit tesz, hogy felvidítani, és megvigasztalni őt. Így voltak vigasztalói az ő gyermekei Jákóbnak (1Móz. 37:35), és így Rebeka is Izsáknak (1Móz 24:67). Mert ha a gyermekeknek kötelessége vigasztalója lenni szüleiknek, akkor a feleségnek annál inkább illik megvigasztalnia férjét hasonló esetben. Ha egy bölcs gyerek örül az apjának (Péld. 10:1, 15:20), akkor a jó és bölcs feleség annál inkább próbál férje felé azzá válni. Olyan, mint Dávid hárfája volt Saulnak (1Sám. 16:23), orvosnak kellett lennie, hogy ellássa őt a betegségében, zenésznek, hogy felvidítsa őt küzdelmeiben.

Bűn Megfeddése.

De micsoda nyomorult és sajnálatos eset az, amikor akinek vigasztalónak kellene lennie, kellemetlenkedő lesz, így az ő férjének azt kell mondania, amit Jób mondott a barátainak, „nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!” (Jób 16:2). Vagy mint Éva, aki a segítő társaként adatott neki a jóra (1Móz. 2:18), de kísértőjének bizonyult a gonoszra (1Móz. 3:6), tehát itt, amikor neki örömnek, és szemeinek gyönyörűségnek kellene lennie (Ezék. 24:16 & 25), csak szíve keserűségének, és csontjai rothadásának bizonyul. Mert minden bizonnyal nincsen kellemesebb intézmény ennél [a házasságnál], ahol a dolgok ennyire Isten akarata és Ígéje szerint lennének szépen elrendezve, így semmi sem kellemetlenebb annál, mint amikor a dolgok rosszkedvűen, és fonák módon mennek végbe. Mert a házon belüli gonoszság a legfájdalmasabb, így az ősök nem tévedtek, amikor a gonosz és bűnös lelkiismeretet hasonlították a kellemetlen igatárssal. Mert mindkét fél számára ez közös tanítás legyen (de lehet ennél súlyosabb akármi?), hogy az bizonyul a férfi számára a legnagyobb keresztnek, akinek a vigasztalója kellene lennie más keresztek hordozásakor. Az ilyen asszonyok tehát elfelejtik azt, vagy legalábbis messze vannak attól, amit Salamon egy jó feleségről mondott: „Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.” (Péld. 31:12), amire minden jó asszony kétségtelenül minden erejével törekszik is.

Eddig a feleség fő kötelességeiről, nevezetesen az alárendeltségről és engedelmességről beszéltünk, ezzel együtt a konkrét feladatokat, és ebben a legfőbb felelősségeket részletezve.

2. A Feleség Kötelességei Ellátásának Módja: „Az Úrban”.

Most következik az összes fent kifejtett magaviseletnek módja, ami pedig – mondja apostolunk, „az Úrban” – egy olyan kifejezés, amelyet az apostol sok esetben másutt is használt (Ef. 6:1; 1Kor. 7:39), és kétféleképpen lehet értelmezni, irányadó vagy korlátozó megjegyzésként.

1. Irányadó megjegyzésként meghatározza az alárendeltség alapját és módját; hogy Isten engedelmességében, parancsolatában, az Isten rendjének és rendelésének lelkiismeretében tegyenek eleget elhívásuknak.

2. Korlátozó megjegyzésként, amely leírja az alárendeltség határait és korlátait, a segítségnyújtásnak, tiszteletnek és engedelmességnek, segítésnek és tisztességnek határait és korlátait; hogy az Isten akarata és szava ellen, és azon túl sem, semerre se terjedhet ki.

A fenti értelemben [irányadást] úgy tűnik, hogy az apostol akkor használja, amikor a gyermekek kötelességéről beszél (Ef. 6:1); az utóbbiban [korlátozás] pedig akkor, amikor az özvegyek házasságához alkalmazza (1Kor. 7:39). S ez utóbbi az előbbit követi. Mivel semmit sem tehet valaki Isten akarata vagy szava ellen, az Ő akaratának és Ígéjének való engedetlenség nélkül, egy nyilvánvaló ellentétet fejt ki. Ezért mindazt, amit Isten akaratának engedelmességében teszünk, az Ő szavának, és akaratának mértékéig, és nem azt meghaladva, vagy az ellen végezzük el. Az előbbinél [irányadás] itt a szavak közvetlen jelentését veszem figyelembe, utóbbinál [korlátozás] az ebből levont következmények általi módot. Tehát ez az elágazás megenged két pontot, ami az itt megparancsolt kötelességeket illeti:

1. A Feleség Alárendeltségének Alapja.

1. Először is, hogy ennek az alávetettségnek alapjául istenfélő, vallásos, lelkiismeretes alávetettségnek kell szolgálnia; nem világi tiszteletből vagy a haragtól való félelemből (1Pét 3,6), hanem ahogy az apostol mondja a jó alattvalókról: lelkiismeretből (Róm 13,5); Isten rendelése iránti lelkiismeretből és Isten parancsának való engedelmességből.

A. Mert először is, egyedül az istenfélelem az, amely mind erre az életre, mind az eljövendő életre vonatkozó ígéretekkel bír, és ezért nincs jutalma annak, ami nem abból ered.

B. Másodszor, ahogy Luther is jól mondja, a Dekalógus első parancsolata az egészet átfogja – mert ez az a kötelék, amely az egésznek való engedelmességre kötelez bennünket -, úgy nem kevésbé igaz az, hogy Jakab apostol azt mondja nekünk, hogy a vallást vagy istenfélelmet – amely minden engedelmesség alapja és köteléke – egész életünk során gyakorolni és cselekedni kell (Jakab 1:27). Hogy ahogyan minden polgári kötelességnek az ember iránti szeretetből kell fakadnia (1Kor 16:14), ugyanúgy az Isten iránti engedelmességből is.

Melyik pont szolgál először arra, hogy felmutassa a különbséget egy istenfélő és világi feleség, egy keresztyén és egy pogány nő, hívő, illetve hitetlen asszony között? Egy pogány asszony minden olyan nyilvános feladatot elvégezhet, amelyet egy keresztyén feleség tesz a férjéhez fűződő természetes vagy testies szeretetből, vagy attól függően, hogy az ő könnyű és nyugalmas életéhez fűződő reménye fennmaradjon, vagy más természeti és polgári szempontokból, mint az otthoni harag, illetve az elmarasztaló közvélekedéstől való félelem okán is. Egy keresztyén feleség azonban mindezt eltérő okokból teszik (bár ezek és más hasonló megfontolások is óvatossá tehetik őt), mégpedig Isten iránti, és Isten akaratának, szavának való engedelmessége folytán, az Istennek tetsző, és általa jóváhagyott életre való vágya miatt. Mivel a hitetlen alattvaló Istent szolgálja fejedelme miatt, a keresztyén szolga pedig fejedelmét szolgálja Istenért, hasonlóképpen a hitetlen feleség Istennek engedelmeskedik, de férje számára, míg a keresztyén feleség férjének engedelmeskedik Istenért.

Ugyanez megtaníthatja az asszonyoknak azt is, hogy hogyan viseljék magukat e feladatok ellátásában, hogy eképpen részesüljenek Isten kedvességében, mint a házastársaik irántuk való szeretetében és jó közvélekedésben egyaránt. Ha mindent Isten engedelmességében tesznek, ha mindent Neki tesznek meg (Ef. 5:22), úgy, ahogy egy keresztyén szolgáló Istennek szolgál, nem pedig embereknek (Ef. 6:7, 5; 1Kor. 7:23; Kol. 3:23), így Istennek vetik alá magukat, és nem a férjeiknek, amíg férjeikben Istent is tisztelik, azalatt Isten az ő urában és általa cselekszik (Ef. 6:5-6; Kol. 3:22-24), és így neki mindent megtesznek, hasonlóan ahogy Istenüknek is (Ef. 5:22, 6:5), mert mindent Istenért, és Neki való jó lelkiismeretért tesznek. Mégis ha teljesítenek is minden külső feladatot, nem tesznek többet a pogányoknál. Ha nem tesznek meg annyit sem, akkor kevésnek találtatnak, és ha várják és óhajtanak Isten általi jóváhagyást nyerni, akkor ennél messzebbre is kell menniük, mert nemcsak mindent meg kell tenniük, hanem úgy is kell tenniük, tehát mindent Istenért, és Istennek ajánlva. Mert ahogyan megsegítik Krisztust az ő szegényei segítésében, amikor megsegítik őket Krisztusért (Máté 25:40), így fognak engedelmeskedni Krisztusnak is a férjeik segítésében, amikor engedelmeskednek nekik Krisztusért. Nem annyira arra tekintettel, hogy férjeik mit érdemelnek tőlük, hanem inkább arra, amit Isten követel meg tőlük.

Mivel a keresztyén alattvalók engedelmeskednek a jó kormányzóknak, mint Istennek, a gonosz kormányzóknak Istenért, vagy inkább mindkettőnek, mind Istennek és Istenben, így engedelmeskednek férjeiknek is, legyenek azok bár jók vagy rosszak, érdemeljenek azok tőlük jó vagy gonosz bánásmódot, Istenért, Istennek és Istenben az Ő parancsára és előírására (Ef. 5:22). Akik így tesznek, ahogy az apostol mondja: gyermekszüléskor megtartatnak [gyermekek szülése által üdvözülnek], tehát keresztyén alárendeltségük és engedelmességük által tartassanak meg (1Tim. 2:15). Mint a szolga, aki nem embert, hanem az Urat szolgálja, fiúi örökségének jutalmát kapja az Úrtól (Kol. 3: 23-24), így annak a nőnek, aki a férjének rendeli alá magát, neki áldozva magát Istenért, az áldozata örökkévaló jutalmat nyert az Úrtól.

És ez mindemellett ismét jól szolgálhat arra, hogy a másik fél hibás teljesítményére vonatkozó kifogást eloszlassuk. “Ha ő nem teszi meg a kötelességét velem szemben, miért tenném én az enyémet vele szemben?” Igaz, ha csak vele szemben vagy elsősorban vele szemben tartozol. De “az Úrban” és érte van ez a kötelesség tőled megkövetelve. Őneki tartozol vele, akár a férjed teszi a magáét, akár nem, akár a te kezed által érdemli meg, akár nem. Az ő hibája sem menti fel a te hibádat, ha megtagadod, hogy teljesítsd mindazt, amit Isten rád rótt, és így nem teljesíted a kötelességedet, amellyel Istennek tartozol, mert az ember elbukik a sajátjában, amivel ugyancsak Istennek tartozik, akár te teszed a magadét őérte, akár nem.

2. A Feleség Engedelmességének Hatásköre.

2. Másodszor, ennek a kijelentésnek – amennyire csak lehetséges – nem szabad Istennel szemben állnia. Így tehát, amikor az apostol általánosan hozzáteszi: „mindenben” (Ef. 5:24), azt az asszony saját és férje akarata közötti ellentmondás esetére kell érteni (ahogyan az apostol azt mondja, hogy „mindenkinek mindenben kedvében járok” (1Kor. 10:33), vagyis még önmaga ellenében is, nem keresvén a magam hasznát, hanem őnekik kedveskedve (Róm. 15:1-3)), nem Isten akaratának való ellenszegülés útján, ha éppen ilyen a férje akarata. Mert amikor akaratok közötti ellentét jelentkezik, akkor Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek, az Ő akaratát kell figyelembe vennünk, mintsem a férfi akaratát (ApCsel. 5:29)

Ennek oka nyilvánvaló:

1. Ez az alávetettség Isten rendelése, és Isten rendelése nem lehet Isten ellen való, hanem épp Őérte való.

2. A férj hatalma, mint minden felsőbbség hatalma, Isten hatalma alá van rendelve. Az alárendelt hatalomnak pedig elsősorban a legfelsőbb hatalom felé illik engedelmeskednie (Róm. 13:1).

Ezért fontolják meg először a férfiak és vigyázzanak, és vegyék ezeket számba, hogy hogyan kezdeményezik a feleségek tanácsolását, meggyőzését, ösztönzését, nehogy asszonyaikat Isten, a kegyesség és a jó lelkiismeret ellen való tettekbe sürgessék. Mert ha így cselekszenek, visszaélnek hatalmukkal és elfoglalt helyükkel, csökkentvén saját tekintélyüket és hírnevüket, ahogy mindenki elszenvedi azt, aki átlépi hivatalának határait és korlátait.

Mint azt az asszonyoknak is tudniuk kell, hogy számukra nem lesz elégséges mentség arra, ha el kell szenvedniük férjük vezetését a gonosz szolgálatára. Nem lesz több, mint amennyi Ádámnak volt, amikor megkísértette és megtévesztette Éva (1Móz. 3:12), vagy amennyi Áhábnak volt arra, mikor Jézabel provokálta és ösztökélte őt a gonoszságra az Úr előtt (1Kir. 21:25). Az a megállapítás sem fog kifogásként szolgálni, hogy a nő a gyengébbik fél (1Pét. 3:7). Viszont fontolóra kell venniük, hogy kitől kinek van a férfinak bármi felett is joga, hatalma és helye, sőt azt is, hogy Neki mindkét fél fölött egyenlő hatalma van, és kétségtelenül mindkettőt büntetni fogja, ha az egyikük meggyőzte a társát és viszont, hogy akarata ellenére bármit is megtegyen.

Eddig tartott a feleségek kötelességével kapcsolatos rész, a következő rész a férjekre vonatkozik.

A Férj Kötelessége A Felesége Iránt.

A férj kötelessége pedig részben megerősítően, részben pedig tagadólag van megfogalmazva.

1. Pozitív módon, „a férfiak szeressék a feleségeiket”.

2. Tagadólag: „és ne legyenek irántuk keserű kedvűek”.

1. A Férj Legfőbb Kötelessége.

A férfi részéről megkövetelt legfőbb kötelesség a szeretet, amelyet az apostol mindig a lelkükre köt, amikor a férjek kötelességeire hivatkozik (Ef. 5:25, 33). Ennek méltányosságát könnyen felfoghatjuk, ha csak a szeretet parancsolatát és annak fogalmait tekintjük át.

Mert Isten parancsolatba adta, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat (3Móz. 19:18; Mát. 22:39; Márk 12:31; Róm. 13:9; Gal. 5:14; Jak. 2:8). Mert ki lehetne közelebbi felebarát a feleségnél, akit befogadsz az egész életed szövetségébe és lelki közösségébe, hogy örökkévaló társad legyen veled otthonodban és hitvesi ágyadban (Mal. 2:14)? Hogy állandóan veled lakjék és veled maradjon, hogy a legbelsőbb módon társalogjon veled; sőt, ahogy maga a mi Megváltónk mondja, hogy elválaszthatatlanul hozzád ragaszkodik (Mt 19,5; Ef 5,31; 1Móz 2,24), mégpedig Isten saját kijelölése és rendelése szerint (Mt 19,6).

Ismételten tehát, a felebarátodat szeresd úgy, ahogy önmagadat, de az apostol még tovább megy, és így szól: „A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.” (Ef. 5:28). Így a te feleséged is önmagad lesz, nem csak saját éned. Testünk, ahogy a szegények beszélnek a gazdagokról, olyan, mint az ő testük is (Neh. 5:5), ezért az embernek, mondja a próféta, nem szabad elfordítania arcát a saját testéről (Ézs. 58:7). De itt a férj és a feleség egyetlen testté lett egybeszerkesztve (Mát. 19:5-6), mivel ezt a köteléket egyszer egybekötötték, már nem két test, hanem egy, és „mert soha senki” – mondja az apostol – „az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat ” (Ef. 5:29-31).

Mi lehet természetesebb dolog annál, hogy a szülők szeretik a gyerekeket, akik tőlük származnak? Mi lehet egyenlőbb ezzel, mint hogy a gyermekek is viszont szeretik szüleiket, akik nemzették és világra hozták őket (Ézs. 49:15)? De íme, közelebbi kapcsolat van a házastársak, a férj és feleség között, mint a gyermekek és szüleik között: amiben Isten azt mondja, hogy az ember elhagyja az egyiket, igen, ha nem tud mindkettőnek segíteni, akkor elhanyagolja az egyiket, hogy ragaszkodjon és szorosan hozzákapcsolódjon a másikhoz. „Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.” (1Móz. 2:24; Mát. 19:5-6; Ef. 5:31).

Mert a gyerekek valóban a szülők részei, mivel az ő ágyékukból származnak (2Sám. 16:11), a testüknek részei, ám elválasztva tőlük. A férfi és felesége azonban egy test – összekapcsolódva, nem szétválasztva. A Teremtés eredete szerint, ahogyan az asszony az emberből vétetett, az ő testének része, testéből való test, csontjából való csont (1Kor. 11:8; 1Móz. 2:21-23), de elválasztva tőle, ahogy az most is van, de épp azért, hogy feleségül csatlakozzon hozzá a házasságban, így nemcsak testének egy részévé válik, ahogy tőle kivétetett, hanem egy testté is váljon vele (1Móz. 2:24; Mát. 19:5-6 ; Ef. 5:31). Mert mint test és fej, vagy test és lélek egy embert alkot, úgy a férfi és felesége is egy testet.

A gyermekeket a szülők részének mondják, de a szülők nem mondhatók rendesen olyanoknak, akik gyermekeik részei volnának. Itt azonban a feleség és férj testei mindketten kölcsönösen egyazon testnek részei, mert mindkettő egyetlen emberi testet alkot. A szülők, mint egy természeti forrás, vagy mint egy folyó főága, a gyermekek pedig a belőlük származó patakok, amik szétágaznak. A férj és feleség két forrásként találkoznak, és oly módon terelik egybe vízfolyamukat, hogy egyetlen folyammá egyesüljenek, és onnantól mindketten ugyanazon mederben folynak, így az egyik és a másik vize többé már nem különíthető el. Másképp szólva, a szülők szárként, vagy törzsként élnek, a gyermekek oltványként, vagy vágásként származnak attól, más helyre beoltva, vagy máshol elültetve. A férfi és feleség tehát olyanok, mint a próféta kezében levő két ág, egy kéregbe zárva, akik annyira „összezáródnak”, hogy eggyé lesznek, és ugyanaz a gyümölcs terem mindkettőjüktől (Ezék. 37:17).

Ha tehát a köteléknek közelsége a szeretet jó alapját képezi – akkor oly mértékű közelség van a férfi és felesége között, amilyen mértékű közelség egyik és másik ember között semmiképpen sem lehetséges -, akkor a férjet nemcsak e szeretet köteléke köti, hanem a feleség iránti oly mértékű szeretete, amely minden más szeretetnél magasabbrendű.

Alkalmazás.

Alkalmazáshoz figyelembe kell vennünk ezt a pontot.

1. A Feleségeknek Is Szükséges Szeretniük Férjüket.

Először: ha egy férfinek így kell szeretnie a feleségét, akkor a feleségnek sem kevésbé kell szeretnie férjét. A szeretetnek, amint azt mondani szoktuk, a viszontszeretet a legfőbb mágnese, és mindkét fél szeretetét hasonló okok szerint magyarázzuk. Nincs olyan kölcsönös cselekedet, vagy lelkiállapot, mint az a szeretet, ami Isten és ember között létezik, hasonlóan az ember és ember közötti szeretetre. Példának okán, ha Isten haragra lobban ellenünk, nem szabad viszont megharagudnunk, Neki lehet oka arra, hogy megharagudjon ránk, nekünk viszont erre semmi okunk nem lehet.

Ha Ő irgalmasnak mutatkozik felénk, mi akkor sem tudunk irgalmasak lenni Hozzá, szükségünk van az irgalmára, Neki viszont nincs szüksége a mienkre, mert Ő nem szenved szükséget. Ha jó hozzánk, mi akkor sem lehetünk jók Őhozzá, mert minden jóságunk semmi az Ő számára (Zsolt. 16:2; Jób 22:2, 35:6-8). Viszont ahogyan Isten szeret minket, mi hasonlóan viszontszerethetjük őt (1Ján. 4:19), de továbbra is kötelesek volnánk szeretni őt, még akkor is, ha Ő megutálna minket, ezért kétszeres kötelességünk, hogy szeressük Őt, mert Ő nagyon is szeret minket.

Hasonlóképpen amikor a férj dühös lesz feleségére, ő ne viszonozza azt elhamarkodottan, visszairányítva annak mérgét őreá. Ha pedig vezetni akarná feleségét, ő nem teheti azt, hogy hasonlóképpen uralkodjon felette, ellenben ahogyan a férj tudja szeretni asszonyát, úgy ő is viszontszeretheti őt. Még ha akár megutálná is feleségét, neki mégis szeretetben kellene megmaradnia iránta (mert előfordulhat, hogy az asszony nem vall kudarcot a kötelességeiben, amíg férje igen), mennyivel inkább szeretnie kell hát férjét, ha ő is szereti őt? A szeretet megkívánja a viszontszeretetet és a szeretet még több szeretetet szül (Péld. 18:24). Igenis tehát egy nőnek szeretnie kell őt, annál inkább szeretetet kell merítenie belőle. Amit az apostol is kifejez néha, bár többnyire feltételezi azért ezeket; mint a szülők szeretetét gyermekeik iránt, ami természetben megalapozott dolog, mint ahogy a másik is, amire nézve Pál apostol összekapcsolja őket (Tit 2,4). Amint pedig a gyakran sulykolt dolgoknak óvatosabbá kell tenniük, úgy a magától értetődőnek vélt dolgoknak is félelmesebbé kell tenniük bennünket. Amint tehát a férjnek ügyelnie kell arra, hogy feleségét szeresse, mert oly gyakran felszólítják erre, úgy a feleségnek is vigyáznia kell arra, hogy ne hibázzon és ne legyen híjával a területen, amikor azt Isten is magától értetődőnek veszi. És ezért azokat, akik ebben híjával vannak, a természet olyan szörnyetegeinek tartja, mint akiknek hiányzik a szeretet érzése a saját szülöttjük felé.

2. A Férfiak Olyan Házastársat Válasszanak, Akit Embertársi És Gyengéd Szeretettel Is Tudnak Szeretni.

Másodszor, ha a férjnek kötelessége ily módon szeretni a feleségét, akkor a férfiaknak óvakodniuk kell attól, hogy azokkal lépjenek házastársi közösségre, akiket nem lennének képesek e kétféle módon szeretni, akikkel nem tudnák ily mélyen összekapcsolni szívüket és érzelmeiket (Ézs. 48:15). Mert nincs olyan érzés, amely szabadabb és befoyásolhatatlanabb lenne, mint a szerelem, mivel annak kikényszerítésére nincs semmilyen mód, ahogyan arra sem, hogy elnyomják [elsodorják] azt (Ének. 8:6-7). Ebben sokan tévelyegnek, akik inkább barátok vélekedésére hallgattak, vagy a vagyoni helyzetük előmozdítását helyezték előtérbe, vagy más egyéb világi szempontok szerint nősültek meg. Így ostobán hagyták magukat félelmetes csapdákba ejteni, amelyekből soha többé nem lesznek már képesek kiszabadulni. A férfiakat és nőket ezért itt arra kell figyelmeztetnünk, hogy nézzenek előre, mielőtt ugranak. És hogy emlékezzenek arra, hogy sokáig kellett volna gondolkodni és jó tanácsot adni arról, amit csak egyszer lehet eldönteni, alaposan megállni azon, amit csak egyszer lehet megkötni. Ami egyszer már eldőlt, az megtörtént, és amit egyszer már megtettek, azt nem lehet többé meg nem történtté tenni. Akik pedig már túllőttek önmagukon ebben a tekintetben, azoknak most arra kell törekedniük, hogy még jobban megerősítsék érzelmeiket, és Isten kegyelméért kell könyörögniük, hogy képessé váljanak, képesek legyenek arra az elhatározásra eljutni, amelyet Isten most már megkövetel tőlük. Egyszóval, aki szabad, az a választását az elméjéhez igazíthatja, de aki választott, annak a szívét kell a választásához igazítania. Azelőtt a cselekedeteit a szeretetéhez igazíthatta, most arra kell törekednie, hogy szeretetét alakítsa a cselekedeteihez.

3. Férfiaknak Különleges Szeretettel Kell Lenniük Feleségeik Iránt.

Harmadsorban, ha a férjnek ily módon kell szeretnie feleségét, akkor az érzelmeit olyan szintre kell emelnie felesége iránt az ő otthonában, ami ilyen módon senki mást nem illethet meg. Ha itt szükség van a szeretet ilyen különlegesen megkülönböztetett formájára, akkor annak páratlannak kell lennie. Jól indokolható azzal, hogy nem lehet két istenük, mint ahogy nem lehet két legfőbb jó sem előttük, eképpen kizárt dolognak kell tartani két feleség, vagy két férj létezésének lehetőségét, mert kettő személynek nem lehet elsősége és legfőbb célja szeretetünkben. Vagy inkább azért, mert az efféle szeretetnek sajátosnak és helyénvalónak kell lennie egyetlen társuk felé, hiszen a szeretet elágazásai és kisebb patakjai ugyan sokak között oszlanak meg; de annak teljes áramlata egy irányban halad a házaspár mindkét tagja felé.

A Monogámia Két Érv Általi Megerősítése.

Ezt továbbiakban megerősítjük ránk nézve.

1. A természet törvénye szerint Isten először csak egyetlen oldalbordát vett ki az emberből (1Móz. 2:21), és ezért, ahogy fent is mondtuk, az aki először vett két feleséget magának, az a köznyelv szerint az egyetlen bordát kétfelé vágta (1Móz. 4:19). Egyetlen oldalbordából készült tehát egyetlen asszony. Annak ellenére, hogy az Úrnak volt elégséges kiárasztható lelke ahhoz, hogy akár egyszerre többet is teremtsen, mégis csak egy feleséget, méghozzá Évát vezette oda Ádámhoz (Mal. 2:15). Mindenki számára egyet rendelt az Özönvíz idején is (1Móz. 7:7, 8:16-18; 1Pét. 3:20). Ezért „minden férfiúnak – mondja az apostol – tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.” (1Kor. 7:2).

2. A hit analógiája alapján. De galambom csak egy van, mondja Krisztus az Énekek Énekében (Ének. 6:9). Mert noha természetesen sok és sokféle mag van, mégis csak egy magot örökölnek (Gal. 3:16), misztikus értelemben mégis mindannyian benne foglaltatnak (Gal. 3:28). A feleség a férjéhez tartozik, ahogy az egyház Krisztushoz (Ef. 5:23-24). Krisztusnak pedig csak egyetlen egyháza van és csak egy menyasszonnyal rendelkezik. „Válassz hát, melyik Ádámot óhajtod utánozni – mondja az ősatyák egyike -„a régit vagy az újat – az egyiknek csak egy felesége, a másiknak meg csak egy egyháza volt”.

A házas férfi tehát nemcsak egy idegen kebelnek ölelésétől tartózkodjon (Péld. 5:20), hanem attól is, hogy mindenféle a férfit hatalmába kerítő vonzerőnek behódoljon, vagy annak utat nyisson! Tudatában kell lennie annak, hogy az, ami korábban törvényes volt számára, többé már nem az. Nem mintha bármilyen bűnös tett, vagy vágy valaha is törvényes lett volna, hanem ez efféle vágy nem olyan mértékben volt korábban bűnös, mint ahogyan most azzá lett, mert Isten egyetlen személy felé határozta meg, és csakis őreá korlátozta azt.

4. A Férj Belső Érzéseinek Kötelessége A Felesége Tekintetében.

Negyedszer, vigyázzon a férj arra, nehogy fonákká váljon az ő belső és mindenre kiterjedő szeretete felesége irányába, amelyet Krisztus apostola és általa Isten Lelke oly különleges módon megkövetelt és meghatározott. Vannak bizonyos kötelességek, amiket bár általában minden embertől megkövetel, de néhányuknál különösebben, és így általában ez a szeretet kötelessége mindegyikük, de különösképpen a házas személyek esetében, akik tehát súlyosabban tévelyegnek, ha nem teljesítik őket. Eképpen tehát nemcsak szeretetük alábbhagyásától kell tartaniuk, hanem első szeretetük elhagyásától is (Jel. 2:4), vagy a szeretetük ellangyosodásának elszenvedésétől (Jel 3:15-16), nem csak attól, hogy kulcshideggé [élettelenné] váljon az, ami eleinte buzgó volt. Mert akárhogyan is, amint egymást kiegészítő felekké váltak, érzéseik enyhülnek majd egymás között, minél jobban megismerkednek egymással, így az új házasokra jellemző ragyogás egyre kevésbé lesz tapasztalható. Szerelmüknek azonban nem szabad kevesebbnek lennie, inkább növekednie kell, mint csökkennie. Ahogyan látjuk ezt a szülőknél is a gyermekek iránt, akik minél tovább vannak velük, annál jobban hatnak rájuk és annál nehezebben szakadnának el tőlük, és felejtenék el őket, bár lehet, hogy már nem is szeretik őket annyira, mint kezdetben.

2. A Férj Konkrét Kötelességei.

És itt, hogy jobban elősegítsük e kötelesség gyakorlását, talán nem lesz baj, ha az előbbiekben leírtakhoz hasonlóan e szeretet néhány konkrét hatását és gyümölcsét ismertetjük.

1. Együttműködés.

Az első ilyen az együttműködés, együtt élni és lakni békésen és csendességben [értelmes módon] a feleséggel (1Pét. 3:7). A barátokról közismerten tudni való, hogy nagyon szeretnek gyakran együtt lenni, mert vonakodnak attól, hogy egymástól eltávolodjanak. A szeretet pedig a szívhez kapcsolható érzelem, így azok testi jelenléte után is megmarad, akinek a szívéhez van kötve (Fil. 1:8; 1Thessz. 3:10). Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges – mondja a Zsoltáros -, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! (Zsolt. 133:1) – mennyivel inkább, amikor férj és feleség teszi? Mivel egyetlen testet alkotnak, a természettel ellentétes dolog hát az, hogy egy azon emberi test egyszerre két helyen legyen. Mert a férfi a fej, az asszony a test (1Kor. 11:3), ugyanis ha a fej testétől különválna, mindkét fél számára halállal végződne az (Ef. 5:28). Nem arról van szó, hogy a férfi esetleg elutazik és így hosszabb időre távol kerül feleségétől, amikor a szükség úgy rendeli, hanem hogy egyáltalán ne engedjünk utat szükségtelen eltávolodásoknak. De bizonnyal állítható, hogy ahol szeretet uralkodik, ott szomorúság lép fel, ha esetleg hosszú vagy gyakori elszakadásokat kell elszenvedniük. Mert amely házasságban ez szomorúságot okoz, mert az élet ilyen alkalmakat néha (szükségszerűen) kirendel, nem fog erre hamar sor kerülni, kivéve amikor a szükség mégis megköveteli.

Bűn Megfeddése.

Ahol következik azon bolond és visszás eljárások megfeddése, amelyeket különböző szülők követtel el, amikor fiaikat nagyon fiatalon kiházasították, majd elküldték őket messzi útra, így ezzel a friss találkozásuk után azonnal szétválasztották a házasfeleket, mielőtt érzelmi kötődésük egyáltalán megszilárdulhatott volna. Eképpen sokszor, vagy visszatérnek házastársukhoz elidegenedetten, vagy az otthon hagyott felet találják hasonlóan elhidegült állapotban; míg távollétük utat engedett valami idegen csábításnak (Péld. 7:19). Óvakodj hát attól ó ember, hogy elhagyd ifjúságodnak feleségét (Mal. 2:14), és megszakítsd a te Istened által kötött szent köteléket: vigyázz, ó asszony, hogy nehogy azzá válj „A ki elhagyja az ő ifjúságának férjét, és az ő Istenének szövetségéről elfelejtkezik” (Péld. 2:17).

Ellenvetés.

Igen, de egyesek szerint az asszonyok viselkedése időnként olyan, amit nem lehet elviselni. Emiatt talán jobban szolgálhatnánk külön-külön Istent, mint együttélve. Én annál nyugodtabb vagyok a lelkiismeretem békéjében, minél távolabb vagyok tőle.

Felelet.

Így válaszolok: Először az apostol szavaival, Feleséghez köttettél? Ne keress elválást: maradj meg Isten elhívásában, aki téged erre hívott el (1Kor. 7:20, 24, 27). Meg kell őrizned őrhelyedet, ahová Isten helyezett téged (Préd. 10:4). Ahogy a katonának is meg kell őriznie azt az őrhelyet, amelyre a hadvezére kinevezte, bár az veszélyes szolgálatnak bizonyul, még akkor is, ha azt gondolja, hogy másutt több hasznát vennék. Ebből kifolyólag tehát csak az ördög akarhat meggyőzni erről téged a világosság angyalaként mutatkozva (2Kor. 11:14). Mert ha az együttélésetek Istentől származik, akkor ezzel ellentétben elválásotok a Sátántól való volna. Mert Ő megtiltja néked, hogy elhagyd a hitetlent, a bálványimádót mindaddig, amíg hajlandó veled élni és hűségesen viseli magát veled, így hát gondolod, hogy van engedélyed elhagyni őt (1Kor. 7:13)?

2. Az Asszonyi Gyengeségek Elfedezése.

Másodszor, továbbra is az apostol szavaival válaszolok – és így térünk rá a szeretet második kötelességéhez, a feleség gyengeségeinek elpalástolásához, elfedezéséhez, és az őirántuk való türelmes viseltetéshez – a szeretet hosszútűrő, a szeretet elfedező, sokkal inkább tehát az a heves szeretet [lángoló szerelem – a fordító], ami bűnök sokaságát fedezi el (1Kor. 13:4; 1Pét. 4:8). Nincs férfi vagy nő semmi fogyatékosság nélkül, ahogy élet sincsen gondok nélkül. Így ez a szeretet egyik különleges cselekedete és gyakorlata, hogy szeretjük azokat akiket elszenvedünk, és hordozzuk azokat, akiket szeretünk (1Kor. 13:7). Törekedjenek a férjek tehát az ő gyengeségeik elfedezésére és elrejtésére, még ha számos is akad azokból, emlékezzünk tehát mindarra, amikre Isten hívott el bennünket, a békességre Krisztusban, békességre a világgal és a türelem gyakorlására; amikre tehát minden férfinak komoly vágyakozással kell törekednie (1Kor. 7:15; Ján. 16:33; Luk. 21:19).

Meg kell feddnünk azokat is, akik távol állnak attól, hogy feleségeik gyengeségeit elrejtsék, és másra sem vágynak, mint hogy a nyilvánosság előtt szennyezzék be őket [hirdessék azokat], még akár idegenek előtt is. Persze ha valahol gyulladt, fájó sebhelyük lenne a saját testükön, azt bezzeg nem lennének hajlandók nyilvánosságra hozni, hacsak nem valamely különleges baráttól kérnének épp tanácsot rá, vagy amikor épp sebész segítségét kérnék. De vajon akkor is nyilvánosságra hoznák feleségük gyengeségeit, ha megfontolnák, hogy saját testük ők? Nem inkább úgy illene, ahogy a szeretet is megköveteli, hogy a feleségeik hírnevét olyan kedvesnek tartsák, mint saját magukét, és annyira gyengéden bánjanak az ő jó hírükkel, mint saját magukéval?

Továbbhaladva, ha az erkölcsi mulasztások nem csökkenthetik a szeretetet, még kevésbé a természetből fakadó hibák. Ha a gyerekek megbetegednének, nekünk annál gyengédebben kellene őrködnünk felettük. Ha a test bármely részét gonoszság környékezné meg, nekünk annál inkább kellene jótékonyan [óvatossággal] gondoskodnunk róla. Az épp gyengeségeiben mutatkozó feleségekre sem szabad ennélfogva kevésbé tekintettel lenni, hanem inkább készséges felajánlással, csak gyengéden megszólva őt hibái miatt (1Pét. 3:7). Mert minél törékenyebb egy velencei kristályüveg, annál óvatosabban kell kezelnünk azt, és minél tompább késsel rendelkezünk, annál több javító eszközt kell használunk. Lehetséges ugyanis, hogy Jákób nem kedvelte meg annyira Lea társaságát, mert őneki gyenge szemei valának (1Móz. 29:17). De Elkánának nem szabadott kevésbé szeretnie Annát, mert meddő volt és nem tudott teherbe esni (1Sám. 1:8). Így Ráhelt sem kevésbé szerette ura akkor, amikor már előrehaladott korúvá vált, és a mögötte lévő évei és jelen várandóssága megviselték őt, de nem úgy, mint kezdetben, amikor még fiatalos [szép termetű és szép tekintetű – a ford.] volt. Nem jobban és nem is kevésbé szerette Jákób a tőle született utolsó gyermekét, akit világra hozott, mint korábban a legelsőt (1Móz. 35:18-20).

Bűn Megfeddése.

Mely elítéli azt a gyakorlatot, amely eltaszítja ifjúságának feleségét, amikor az időssé vagy beteggé válik; akik elégedettek a fiatalság évei virágának élvezetével, de ahogy a kedvesség lehanyatlik a korral vagy betegséggel, hasonlóan a másik fél is elhagyja kedvességét és szeretetét irántuk (Mal. 2:14). Az efféle szerelem semmi mást nem mutat, mint azt, hogy soha nem volt megalapozva. Mert ha Isten rendelésének tanácsában és szövetségében épült volna fel, nem természetbeli, világi, vagy testi szempontok szerint, akkor az folytatódni tudna, ahogyan Isten rendelése és szövetsége is folytatódik, és nem szűnik meg vagy lazul fel, ahogy az a fentiek esetén kudarcot szenved.

3. Kölcsönös Megegyezés és Megállapodás.

A szerelem harmadik kötelessége a kölcsönös egyetértés és megegyezés, mint pártfogó, a feleség számára megfelelő és igényeihez illeszkedő dolgok megtalálása érdekében. A férjnek nem szabad azt gondolnia, hogy amiért a feleségének az ő akarata alá kell rendelnie a sajátját, ezért neki nem kell figyelembe vennie az ő boldogságát és elégedettségét. Mert azt mondhatja könnyen bárki, hogy ami nekem tetszik, azzal meg kell elégednie neki is, és itt a dolognak vége is van. Mert a feleséged nem szolgálóként vagy rabszolgaként van nálad (1Móz. 3:16), hanem társként, mint aki igatársad (Mal. 2:14; Fil. 4:3), mert ugyanazon két lábatokkal álltok együtt a földön, még akkor is, ha épp ő képezi az altestedet.

A ház ura úgy végzi el hétköznapi dolgait, ahogyan azt ő eldöntötte az ő elméjében, és nincs tekintettel a szolgájának örömére, mert ez az ő dolga és nem a szolgáé. De a feleségével nem ez a helyzet. Mert figyelembe kell vennie az ő boldogságát és akaratát is, mert ez az intézmény ugyanannyira az övé is, mint a tiéd. Mert minden bizonnyal igaz, hogy a szeretet keresi a másik hasznát is, nemcsak a férfi a magáét (1Kor. 13:5; Fil. 2:4), mégis gyakorta az ember sajátjával nem törődve keresi a másik hasznát, a saját veszteségének tudatában is. Tehát a férfi akaratára, boldogságára és hasznára nézve is arra törekszik, hogy a másiké is ugyanannyira kiteljesedhessen, mint sajátja (1Kor. 10:33), mégis időnként a másét még a saját magánál is fontosabbnak tartja (Róm. 15:1-3). Kétségtelenül igaz tehát, hogyha szereted feleségedet és testét sajátodénak tartod a magadéval együtt, az ő öröme így a te örömöd is lesz, a megelégedettsége a te megelégedettséged is. Ha jól megfigyeled, akkor pedig észreveszed, hogy nem lehetsz igazán elégedett szívedben, miközben elégedetlenséget érzékelsz őbenne, és ezért szükségtelenül nem fogsz szembehelyezkedni azzal, ami neki is kedves, nehogy [folyamatos] elégedetlenségbe taszítsd ezzel őt.

4. Minden Keserűséget Száműzni.

A szeretet negyedik kötelessége (amit az apostol itt nemlegesen fejez ki, és ezt korábban a helyén tárgyaltuk) minden keserűség száműzése (Kol. 3:19). Mert igaz az, hogy mivel minden keserűséget el kell távolítaniuk és veszíteniük a keresztyéneknek, még inkább illik megtenni ezt a keresztyén férfiak és feleségek körében. „Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;” – mondja az apostol (Ef. 4:31). Ha az egyházban a keresztyéneknél nem szabad megtűrni a méreg- és ürömtermés gyökerét (5Móz. 29:18; Zsid. 12:15), ami az Isten háza (1Tim. 3:15), úgy a férj és felesége között sem, ami a házra és családra is vonatkozik, ami az élő Isten Egyházának kell lennie (1Kor. 16:19; Fil. 2).

Ezért is volt a babona szerint, hogy a pogányok esküvőin megölt és feláldozott állat epéjét kidobták az ajtón kívülre, jelezve, hogy a házas embereknek úgy kell egymással élniük, mint galamboknak epe nélkül (Plutarch, Conjugalia Praecepta, 27). Természetesen, ha a keresztyén emberek között mindennek szeretetben kell végbemennie (1Kor. 16:14), akkor férj és feleség között még inkább így kell, sokkal több szeretettel, akiket kettős, sőt inkább hármas kötelék köt össze egymással. Egy természeti kötelék, mint felebarátokat és közelieket természetben (Luk. 10:17, 20, 36-37). Lelki kötelék Jézus Krisztus misztikus testének társtagjaként (1Kor. 12:27; Róm. 12:4-5). Végül polgári, de mégis szent és tiszteletteljes kötelék, mint egy test a házasság szerint (1Tim. 4: 4; Zsid. 13:4; Mát. 19:6). Ezért a férjnek, amikor megszólja őt, szeretettel és szerető módon kell megtennie. Amikor tanácsot ad, szeretettel és a szeretnek nyelvén kell tanácsot adnia. Ha pedig rosszallja őt, akkor ezt szeretettel és a szeretet határán belül kell megtennie, a lehető legtöbb nyájassággal és szelídséggel, lehető legkisebb szigorral és keménységgel, de mindenképpen keserűség és mogorvaság nélkül, tudván azt, hogy nincs semmi, ami annyira ellenkezne a szeretettel, mint ez.

5. Öröm És Gyönyörködés A Feleségében.

A feleség iránti szeretet ötödik kötelessége az öröm és gyönyörködés. “Igyál” – mondja a bölcs ember – “a te forrásod közepiből folyóvizet” (Péld. 5:15). „Legyen a te forrásod áldott” – úgy tekintsük őt, mint Isten áldását, mert jó feleséggel bírni nagy áldás és nagyszerű dolog”, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.” (Péld. 5:18). „A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.” (Péld. 5:19), és gyönyörködjél szüntelen, vagy amint az Íge is rámutat, még a szerelmén is időzik. Mert a Szentlélek megengedte a magánjellegű szerelmi együttlétet a házastársak között, ami bizonyos embereknek szenilitásnak tűnhet [mintha erről megfeledkezni lehetne]. Minthogy az is megtörtént, hogy Izsák együtt enyelgett Rebekával, amit Abimélek a tudtukon kívül észrevett (1Móz. 26:8). E tekintetben mondják hát a feleségről, hogy férje szemében gyönyörűséges, valamint szíve öröme és vágya (Ezék. 24:16, 25), ahogy megmondatott, hogy a mint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog választott gyermekeiben és Egyházában Istened is örülni (Ézs. 62:5).

Mert ez a szeretet szükséges következménye. Amit az ember legjobban szeret, az után vágyakozik a leginkább, és ami után leginkább vágyakozik és a legjobban szeret, abban gyönyörködik leginkább. Mert a legjobb, amit egy férfi tehet, hogy nem felejti el, hogy minden keresztyén ember biztos lehet abban, hogy jelenlegi intézménye, bármilyen legyen is az, az ő számára a legjobb és javát legjobban az szolgálja (Róm. 8:28). Tehát egy keresztyén házas férfinak kötelessége hinni és megszilárdulnia ebben, de nem azért, mert az ő felesége a legbölcsebb, legszebb, vagy a legjobb tulajdonságokkal bíró asszony a világon, hanem mert ő a legmegfelelőbb feleség az ő számára, akit Isten választott és rendelt neki. Ezért nyugodj ebbe bele, elégedj meg benne és légy teljes ővele, élj vele annyi vidámsággal és jókedvvel, amennyivel csak teheted! Mert ahogyan a szülők is szeretik és örülnek gyermekeiknek, de nem azért, mert szépek, bölcsek, vagy éles elméjűek lennének, hanem azért, mert az ő gyermekeik, és ezért bárki is lát meg másban jobb erényeket, csakis jellemük csiszolásának lehetnek ők alanyai, nem elcserélésüknek, így nem lehet más gyerekekkel „kicserélni” őket. Tehát az ember szeresse és örüljön az ő feleségének, legfőképpen abból az okból is, mert ő a tulajdon felesége. És bármennyire is kívánná, hogy bizonyos tulajdonságai megjavuljanak, mégis úgy örvendezzen őbenne, amilyen ő.

Bűn Megfeddése.

Ahol azokat kell megadóztatnunk, akik inkább mások társaságában gyönyörködnek, mint saját feleségükben (Péld 2:20). Talán azt gondolják, hogy ami otthon van, az túlságosan is kedves, és ami náluk szokott lenni, az ellenszenves. Mint a gyermekek, akik azt gondolják, hogy a más háznál kapott kenyér és vaj édesebb és jobb, mint az otthoni, bár valójában jobb, amivel otthon táplálkoznak. Vagy mint az émelygő gyomrú emberek, akik megunják a mindennapi táplálékot és inkább valami kedves csemegében lelik örömüket, bár az nem olyan ízletes [kellemes] és nem is egészséges. Az ilyeneknek tudniuk kell, hogy ez egy indokolatlan és képtelen vonzódás bennük, és az ilyen képtelen vonzódásokat általában, ahogyan rossz kedélyt gerjesztenek, úgy nem teremtenek jó vérmérsékletet sem.

6. Gondoskodás a Feleségről.

A szeretet hatodik kötelessége, hogy minden szükséges dolgot megadjon, amit a szükségletei megkívánnak, és amit a vagyonuk megengedhet. Ez az a “becsület”, ahogyan egyesek értik, és talán ennek egyik része, vagyis a tisztességes eszközök és tisztességes eltartás, amit az apostol megkövetel tőlük. Hiszen a [τίμιος, becsület] szót gyakran így értelmezik (Kol 2:23; 1Tim 5:8, 17), és Megváltónk Krisztus másutt is e kifejezés alatt érti (Máté 15:4-6). És bizonyára, ha a hitetlennél is rosszabbnak ítéljük azt, aki nem gondoskodik a családjáról (1Tim 5:8), akkor kétségtelenül nem jobb az sem, aki nem gondoskodik feleségéről, aki a családban önmaga mellett a legfőbb személy. Ha tehát egy keresztyén embernek azért kell munkálkodnia, hogy legyen miből másokon segítenie, még inkább azért, hogy legyen miből eltartania magát és feleségét, aki egy és ugyanaz, mint ő maga. Amint a feleséget a szőlőtőhöz hasonlítják (Zsolt 128:3), úgy kell a férjnek is olyannak lennie, mint a szilfának, hogy eltartsa őt. És mivel a Hold a Naptól kapott fénnyel ragyog, így az asszonynak is a férfitól kapott megfelelő ellátással kell rendelkeznie. És bizonyára, ahol a szeretet bőséges, ott semmi sem fog hiányozni, ami az ő kényelmét és szükséges elégedettségét szolgálja, amit képességük jól meg is engedhet.

Bűn Megfeddése.

Itt olyanokat szükséges elítélnünk, akiknek házassági intézményét Isten nagyvonalú módon anyagilag is bőséggel megáldotta, mégis túl nagy szigorúsággal és zsugorisággal bánnak asszonyukkal. Akik minden feleségükre ruházott anyagi forrást veszteségnek tekintenek, mintha az elvesztegetés volna azokra nézve, akiket Isten egyenlő rangú és érdekeltségű társként helyezett melléjük az anyagiak tekintetében. Mert nem ő bír mindennel, amivel te is, aki ezzel együtt bír téged is (1Kor. 7:4)? Eképpen elfordulunk a szegényektől, akikkel Isten minket az ő megkönnyítése céljából kapcsolt össze, hogy azt mi megspóroljuk, pedig az ő szükségeik megkövetelnék tőlünk, hogy odaadjuk nekik az ő érdekükből, így visszafogjuk a jótéteményt azoktól, akiket pedig megillet (Péld. 3:27). Ennél súlyosabban megtagadjuk tőlük azt, ami őket illeti, hisz azt tagadjuk meg tőlük, ami az övék, így hát visszatartjuk azt, ami az övé lenne, mégpedig amit a házastársi kötelék különleges jog folytán is őt illeti meg.

Megint ítélet illeti ezúttal azokat, akik úgy élnek, mint herék feleségeik fáradozásán, pazarolva mindazt, amit az ő igyekezetük összegyűjtött. Az ilyenekre nem mondhatjuk, hogy a Hold a Nap fénye által világít, mert inkább a Nap ragyog a Hold fényétől. Vagyis a férj a felesége sorvasztása által ragyog, pedig neki kéne őt fenntartania, ahogy a Nap is megvilágítja a Holdat.

Akárcsak azok, akik a feleségükkel együtt féktelenül költik el azt a részt, amijük van, és aztán a nagyvilágra kibocsájtják őket, hogy magukról gondoskodjanak. Akárcsak azok, akik a fára felmásznak és fáradoznak, hogy diót szerezzenek, aminek a magját feltörik és megeszik, a héját pedig a padlóra dobják.

És általában mindazok, akik rosszul költik el azt, amit bár saját kezükkel kerestek, vagy amit barátaik hagytak rájuk, amiből háztartást és feleséget kellene fenntartaniuk. Az ilyeneknek tudniuk kell, hogy feleségüket, gyermekeiket és magukat fosztják meg attól, amit így elpazarolnak, és így semmivel sem jobbak, mint azok, akik az országút mellett fosztogatnak. Mert nem kisebb bűn őket kirabolni, mint egy egyszerű idegent, akihez az ember jobban kötődik, mint bármely idegenhez. És amint tehát az, aki meglopja apját és anyját, úgy az is, aki feleséget és gyermekeket rabol ki, és azt mondja, hogy ez nem bűn, társa a pusztítónak, vagy szomszédja a gyilkosnak, amint ezt az ott használt szó is jelzi (2Móz 12,23).

7. Szorgalmas Erőfeszítés A Felesége Lelki Fejlődésére.

Utoljára, de nem utolsósorban a szeretet hivatása az, ami magában foglalja a feleség lelki épülésére való szorgalmas törekvését a férfinak. Amely dolgot, ha őt úgy szereti ahogyan illik, akkor nem is fogja se tudni, se akarni azt elhanyagolni. Az apostol e tekintetben tanítja azt, hogy a férfiaknak szeretniük kell feleségeiket, ahogy Krisztus is szereti egyházát (Ef. 5:25). Mert az Ő egyházához fűződő szeretete arra irányul, hogy megszentelje és megtisztítsa víznek fürdőjével az Íge által, hogy az kegyessé váljon Önmaga elébe állítva, és dicsőséges legyen folt és ránc nélkül (Ef. 5:26-27). Ezért ez egy nagyon különleges dolog, amit a férj a feleségéért arra törekszik az ő szeretetében és szeretetének minden kötelességében, hogy Istenhez vezesse őt, vagy Isten jó útjain való járásban segítse az ő minden erejével.

Mert mit tudod, te asszony,” mondja Pál, “ha megmentheted-e a férjedet?” (1Kor. 7:16), és az asszonyoknak, mondja Péter, úgy kell viselniük magukat, hogy szent magaviseletük révén megnyerjék férjüket (1Pét. 3:1). Mert bizonyos, ha a feleségnek arra kell törekednie, hogy a hit dolgában idegenkedő férjüket megnyerjék, akkor mennyivel inkább a férjnek is meg kell nyernie őt fordított esetben? Akinek hivatása is van arra, hogy tanítsa és vezesse őt (1Kor. 14:35). Vagy ha mindketten szentek és jó úton is haladnak, úgy lakjanak [értelmes módon] együtt feleségükkel, mondja Péter apostol, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében (1Pét. 3:7), ezen az úton egymás további támogatóiként is. Mi különbség van hát keresztyén és hitetlen házasok között, ha ők nem egymás elősegítői, úgy a jelenlegi élet dolgaiban, mint ahogy egy jobb életre való igyekezetben is?

Emellett a hitet, Isten félelmét és a kegyességet kell gyakorolni (Jak. 1:27), mégpedig úgy, mint számos elhívásunk különleges feladataiban, mint a keresztyénség általános kötelességeiben. És úgy kell áthatnia egész életünket, mint a fonál a szövetet, és így többek között a házasélet minden hivatalát.

Minden Házastársi Kötelesség Isten Dicsőségére Történjen.

Végül, bármit is cselekszünk, mondja az apostol, mindent Isten dicsőségére míveljünk (1Kor 10:31). Nos tehát, Isten dicsőségére teszünk-e dolgokat, ha azok egy lelki célt szolgálnak, egy olyan célt, amely messzebbre mutat, mint valamilyen testi cél megvalósítása? És itt a házas emberek akkor szeretnek és élnek együtt Isten dicsőségére, ha kölcsönös érintkezésüknek, szeretetüknek és együttélésüknek van egy magasabb célja, mint pusztán a külső vigasztalásuk és megelégedésük, vagy pusztán a világ dolgaiban és ebben a jelen életben való előrehaladásuk.

De jaj! Hogyan hagyják jóvá magukat e tekintetben és birtokukban Istenhez való tartozásukat, akik egyszer sem álmodnak erről a célról, egyszer sem törekednek erre a végcélra, egyszer sem gondolnak erre az útra vonatkozó törekvésekre? Aki nem törődik családja világi jólétével, az rosszabb a hitetlennél (1Tim 5,8). Aki nem jut előrébb, az sem jobb. Így azok a házasfelek, akik méltatlanul, elégedetlenül, türelmetlenül, epében és keserűségben, széthúzásban és viszálykodásban, a kölcsönös és természetes szeretet hiányában élnek együtt, és nem hajlandók egymás segítségére lenni az élet dolgaiban sem, rosszabbak a hitetleneknél. A másik oldalon vannak azok, akik sohasem vigyáznak annyira az előbbi kötelességeik teljesítésére, az ellenkező rosszaktól való óvakodásra és azok elkerülésére, de nincs gondjuk és lelkiismeretük arra, hogy egymást továbbsegítsék és előmozdítsák Isten jó útjain, azok sem jobbak a hitetleneknél, mert nem jutnak tovább, mint ők.

Egyszóval befejezésképpen: ha a keresztyén embereknek is illik figyelniük egymásra, hogy egymást istenfélelemre és jó cselekedetekre ösztökéljék, akkor még inkább így kell tennie keresztyén férfinak és feleségnek is. Hogy miután egy ideig együtt éltek, mint társak a kegyelemben itt, örökké együtt uralkodjanak, mint társörökösök a túlvilági dicsőségben.

A VÉGE.

Források

Thomas Gataker – Marriage Duties – Purely Presbyterian Perspective: https://purelypresbyterian.com/2019/07/22/marriage-duties/

oreformatus.hu | oreformatus@mail.hu