A Hitetlenség Bűne | C. H. Spurgeon

2021.07.31. Off By neilnejmed

Charles Haddon Spurgeon (1834. június 19. – 1892. január 31.)
Reformált Baptista Lelkész a Viktoriánus Angliában

C.H. Spurgeon igehirdetése elhangzott Londonban,

1855 január 14.-én

a New Park Street baptista imaházban

Csodálkozom azon, és biztos vagyok benne, hogy ti is csodálkozni fogtok, ha elmondom nektek, hogy vannak olyan különös emberek e világon, akik nem hiszik, hogy a hitetlenség bűn. Különös embereknek kell nevezzem őket, mert különben egészségesek hitükben minden más tekintetben, csak, hogy hitvallásuk tételeit következetessé tegyék, ahogy ők képzelik, tagadják, hogy a hitetlenség bűnös dolog lenne Emlékszem egy fiatalemberre, aki elment egyszer igehirdetők baráti körébe, kik épp ezt a dolgot tárgyalták, ha bűn-e az emberekben, hogy nem hisznek az evangéliumban. Miközben erről beszélgettek, ő így szólt: Uraim, keresztyének jelenlétében vagyok-e én? Hisznek-e önök a Bibliában, vagy sem? „Természetesen, mi keresztyének vagyunk“, válaszolták. Erre ő így szólt: „Hát nem mondja-e a Biblia, hogy ‘…bűn tekintetében, mivelhogy nem hisznek énbennem?‘ És nem kárhozatra méltó bűne hát ez a bűnösöknek, hogy ők nem hisznek Krisztusban?“ Nem tudom felfogni, hogy lehetnek ennyire esztelenek ez emberek, hogy ilyesmit mernek állítani : „nem számíttatik be bűnnek a bűnösnek az, hogy nem hisz Krisztusban..“.

Egy bölcs ember megszabadíthat egy egész várost; egy jó ember eszköze lehet ezrek megmentésének. A szent emberek „e földnek sói“, miattuk nem érte még utol a gonoszokat a pusztulás. Az istenfélők nélkül, – mint konzerválók nélkül – , az emberi faj teljesen kipusztult volna már. Samária városában volt egy igaz ember, Elizeus, az Úr szolgája. A istenfélelem mindenestől kihalt volt már a királyi udvarban. A király maga volt a legmegrögződöttebb bűnös, vétke kirívó és gyalázatos volt. Jórám király atyja, Akháb utaiban járt, és hamis isteneket készített magának. Samária népe királyukhoz hasonlóan bűnbe süllyedt: messze eltértek Jehovától; elhagyták Izráel Istenét, s nem emlékeztek Jákób jelszavára, „Az Úr, a te Istened egy Isten;“ gonosz bálványimádásban a pogányok bálványai előtt borultak le; és ezért a Seregeknek Ura megengedte ellenségeiknek, hogy nyomorgassák őket, egész addig, míg az ebáli átok beteljesedett Samária utcáin, mert „a finnyás és kedvére nevekedett asszony, aki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt“ irigy szemmel tekintett saját gyermekére, és felfalta saját magzatját a rettentő éhség következtében. 5.Mózes 28,56-58. Ebben a rettenetes nyomorban egyetlen szent ember volt a szabadítás közvetítője. Egyetlen só-szemecske megtartott egy egész várost. Egyetlen Istenért harcoló ember eszköze lehetett az ostrommal teljesen körülzárt sokaság megszabadításának. Elizeusért az Úr azt az ígéretet adta, hogy a következő napon az élelem, melyet semmilyen áron sem lehetett már beszerezni, a lehető legolcsóbb árban lesz kapható – pontosan Samária kapuiban. Elképzelhetjük, micsoda öröm tölthette be a sokaságot a látnok jövendölésének első hallásakor. Az Úr prófétájának ismerték őt. Isteni tekintéllyel rendelkezett; minden eddigi próféciái beteljesedtek. Tudták, hogy Istentől küldött ember, és Jehova üzenetét szólja. Bizonyára a király szemei örömtől ragyogtak, s a kiéheztetett sokaság szökdécselt a boldogságtól az éhségtől való megszabadulás ily gyors kilátására. „Holnap!“ -kiáltották, holnap vége lesz éhségünknek, s teljes bőségben minden jóval fogunk élni.

Azonban egy úr, ki a királynak jobbkeze volt, kifejezte hitetlenségét. Nem halljuk, hogy valaki is a köznépből, az alacsony sorsú szegények közül ilyet tett volna. Hanem egy arisztokrata tette ezt. Különös dolog, hogy Isten ritkán választotta ki e világ nagy embereit. A magas rangok és a Krisztusban való hit ritkán fér meg együtt. E nagy ember ezt mondta: „Lehetetlen!“ s mintegy gúnnyal a próféta iránt hozzátette: “ Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égben, akkor meglehet“. Az ő bűne abban állt, hogy Elizeus prófétai szolgálatának hitelesítő pecsétei dacára kétségbe vonta a próféta kijelentésének bizonyosságát, aki az Isten nevében szólott. Kétség nélkül látta Moábnak legyőzetését; a sunemita asszony feltámasztásáról szóló hírek őt is felriaszthatták; tudta, hogy Elizeus felfedte Benhadád titkait, s vaksággal sújtotta portyázó csapatait; biztosan látta Síria csapatait, amint vakon Samária kellős közepébe lettek csalva; s valószínű, hogy ismerte annak az özvegynek a történetét, kinek kevés olajából minden házában levő edény tele lett, s így kiválthatta fiait; mindenesetre Naámán meggyógyítása közbeszéd tárgya volt az udvarban. És, ennyi felhalmozott bizonysággal szemben, a próféta szolgálatának ennyi hitelesítő pecsétje ellenére mégis kételkedett, és gúnyosan azt mondta, hogy az égnek egy nyitott ablakszárnnyá kell válnia, mielőtt az ígéret beteljesülhetne. Ami után aztán, Isten kijelentette ítéletét, ugyanannak az embernek ajka által, aki épp most hirdette ki az ígéretet: „Te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belőle“. És a gondviselés, – mely mindig beteljesíti a próféciát, miként a papír magára veszi a nyomda betűit –  elpusztította ezt az embert. Letiporva Samária utcáin, elveszett a város kapuiban, látva a bőséget, de meg nem kóstolva azt. Talán testtartása oly dölyfös lehetett, s bosszantó a nép számára; vagy talán megpróbálta fékezni a nép mohó tolongását; vagy, amint mondani szoktuk, lehet puszta véletlenségből történt, hogy halálra zúzatott. Úgyhogy meglátta a jövendölés beteljesülését, de nem élte meg, hogy örvendezzen benne. Az ő esetében a látás hitet szült, de nem boldogította őt.

Két dologra hívom fel figyelmeteket e reggelen – az ember bűnére, és annak büntetésére. Meglehet, hogy miután feltártam a körülményeket, keveset fogok szólni magáról ez emberről, viszont tárgyalni fogom a hitetlenség bűnét és annak büntetését.

I.

Először tehát, szóljunk a Bűnről. A hitetlenség volt az ő bűne. Kételkedett Isten ígéretében. Az ő sajátos esetében a hitetlenség az isteni kijelentésben való kételkedés formáját vette fel, vagy másképpen szólva: bizalmatlanság volt Isten hatalmát illetően. Vagy abban kételkedett, hogy komolyan gondolja Isten amit mondott, vagy pedig abban, hogy Isten lehetőségeinek hatókörében áll az ő ígéretének beteljesítése. A hitetlenségnek több arca van, mint a holdnak, és többféle színe, mint a kaméleonnak. A köznép azt mondja az ördögről, hogy egyszer ilyen, máskor olyan színben tünteti fel magát. Meg vagyok győződve, hogy ez így igaz a Sátán elsőszülött gyermekére, a hitetlenségre vonatkozólag is, mert ennek is légió formája van. Olykor a hitetlenséget világosság angyalaként látom feldíszítve. Alázatosságnak nevezi magát, s így szól: „Nem akarok önhitt lenni; én nem merem azt hinni, hogy Isten megbocsátott nekem; én túlságosan nagy bűnös vagyok.“ Mi ezt alázatosságnak mondjuk, és hálát adunk Istennek, hogy barátunk ilyen jó állapotban van. Nos, én nem adok hálát Istennek ilyen megtévesztésért. Itt az ördögöt látom, amint világosság angyalának mutatja magát.; a hitetlenség tetőfoka ez. Máskor felfedezzük a hitetlenséget az Isten változhatatlan volta felőli kétely alakjában. „Az Úr szeretett engem, de lehet, hogy el fog vetni holnap. Ő megsegített tegnap, és az Ő szárnyainak árnyékában bíztam, de meglehet, hogy a következő megpróbáltatásban nem fogok kapni segítséget. Lehet, hogy elvet engem; lehet, hogy megfeledkezik az ő szövetségéről, s elfelejt könyörülni Isten.“ Néha ez a hitetlenség az Isten hatalma felől való kételkedésbe van burkolva. Mindennap újabb szorult helyzeteket látunk, benne vagyunk a nehézségek hálójában, és úgy gondoljuk, „Bizonyára az Úr nem tud minket megszabadítani“. Igyekszünk megszabadulni terhünktől, és amikor látjuk, hogy képtelenek vagyunk rá, úgy gondoljuk, hogy Isten karja is olyan rövid, mint a miénk, és az Ő hatalma is oly csekély, mint az emberi erő… A hitetlenségnek még szörnyűbb formája az, amely visszatartja az embereket a Krisztushoz való jövéstől; mely a bűnöst arra készteti, hogy kételkedjen Krisztus megmentő hatalmában saját magára vonatkozólag, hogy kételkedjen abban, hogy Krisztus kész elfogadni oly nagy bűnöst, mint ő. De a legfertelmesebb a hitszegő hitetlenség, saját igazi színében, amint káromolja Istent és bolond módon tagadva az Ő létezését. A hűtlenség, deizmus, ateizmus – érett gyümölcsei ez ártalmas fának; ezek a legszörnyűbb kitörései a hitetlenség vulkánjának. A hitetlenség teljes fokára hág, amikor elhagyja az álarcot, félreteszi az álruhát és istentelen dölyfös büszkeséggel jár-kel a földön és lázadóan kiáltja, „Nincs Isten!“, igyekezve – mindhiába – megrendíteni a Istenség trónját, azzal, hogy felemeli karjait Jehova ellen és öntelt őrültségében igyekszik kitépni kezéből az igazság mérlegét, a királyi pálcát; szeretné megváltoztatni ítéletét és Isten fölé kerekedni. Amikor a hitetlenség eljut erre a teljességre, akkor tűnik ki valódi jellege. De alapjában véve, a legkisebb hitetlenség is ugyanolyan természetű, mint a legnagyobb.

Csodálkozom azon, és biztos vagyok benne, hogy ti is csodálkozni fogtok, ha elmondom nektek, hogy vannak olyan különös emberek e világon, akik nem hiszik, hogy a hitetlenség bűn. Különös embereknek kell nevezzem őket, mert különben egészségesek hitükben minden más tekintetben, csak, hogy hitvallásuk tételeit következetessé tegyék, ahogy ők képzelik, tagadják, hogy a hitetlenség bűnös dolog lenne Emlékszem egy fiatalemberre, aki elment egyszer igehirdetők baráti körébe, kik épp ezt a dolgot tárgyalták, ha bűn-e az emberekben, hogy nem hisznek az evangéliumban. Miközben erről beszélgettek, ő így szólt: Uraim, keresztyének jelenlétében vagyok-e én? Hisznek-e önök a Bibliában, vagy sem? „Természetesen, mi keresztyének vagyunk“, válaszolták. Erre ő így szólt: „Hát nem mondja-e a Biblia, hogy ‘…bűn tekintetében, mivelhogy nem hisznek énbennem?‘ És nem kárhozatra méltó bűne hát ez a bűnösöknek, hogy ők nem hisznek Krisztusban?“ Nem tudom felfogni, hogy lehetnek ennyire esztelenek ez emberek, hogy ilyesmit mernek állítani : „nem számíttatik be bűnnek a bűnösnek az, hogy nem hisz Krisztusban“. Úgy gondolom, bármennyire igyekeznek is fenntartani véleményüket, azért mégsem akarnának egy hazugságot mondani az igazság fenntartása érdekében; és véleményem szerint éppen ez az, amit ez emberek tesznek. Az igazság egy erős torony, és soha nem szorul arra, hogy tévelygésekkel által legyen támogatva. Isten igéje meg fog állani minden emberi fortéllyal szemben. Én sohasem találnék ki álokoskodásokat annak bizonyítására, hogy nem bűn a hitetlenek részéről, hogy nem hisznek, mert biztos vagyok abban, hogy bűn, hisz arra taníttattam az Írásból, hogy “Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világba jött, ámde az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot“ s azt olvastam, „Aki nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Állítom, mert az Ige kijelenti, hogy a hitetlenség bűn. Bizonyára józan és előítélet nélküli személyeknél ennek bizonyítása nem igényel semmiféle okfejtést. Hát nem bűn-e egy teremténynek kételkedni Alkotójának szavában? Nemde óriási vétek és gyalázatos sértés az Istenséggel szemben, hogy én, egy parányi porszem tagadni merem az ő beszédét? Nem képezi-e a gőgnek tetőfokát s a büszkeség csúcspontját, hogy Ádámnak egy fia így szóljon mégcsak az ő szívében is: „Isten, én kételkedem kegyelmedben! Isten, én kételkedem szeretetedben! Isten, kételkedem a te hatalmadban!“ Ó, uraim! higgyetek nekem, egy rakásba gördíthetitek az összes bűnöket, vehetitek a gyilkosságot és istenkáromlást, testi vágyakat, házasságtörést és paráznaságot, és minden aljas bűnt, és egyesíthetitek őket a romlottság óriási fekete gömbjében, de mindezeket együttvéve nagyobb a hitetlenség bűne! Ez a bűnök királya, a vétkek lényege, minden bűncselekmény mérgének a keveréke; Gomorra borának sepreje; ez az első számú bűn, a Sátán remekműve, ez az ördög legfőbb munkája.

Megkísérlem e reggelen bemutatni egy kissé a hitetlenség bűnének rendkívül gonosz természetét.

1. Először is, a hitetlenség bűne rendkívül fertelmesnek fog tűnni, ha meggondoljuk, hogy ez a szülője minden más gonoszságnak. Nincs olyan vétek, mely ne a hitetlenségből származna. Úgy gondolom, hogy az ember bukása nagyon is ennek tulajdonítható. Ez volt az a pont, ahol az ördög megkísértette Évát. Ezt mondta neki: “Valóban azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?“ Fülébe súgott s szívébe vetett egy kételyt; „Valóban azt mondta az Isten? “ Épp mintha azt mondta volna: „Teljesen biztos vagy benne, hogy azt mondta? “ A hitetlenségen – e vékony kis repedésen – át jött be a másik bűn; a kíváncsiság, és sorba a többi következett. Attól fogva a hitetlenség lett minden bűnök termékeny szülője. Egy hitetlen ember képes a legaljasabb bűnre is, mit valaha elkövettek. Uraim, a hitetlenség! Hisz ez keményítette meg a fáraó szívét – ez hatalmazta fel a káromló Rabsaké nyelvét – sőt ez lett istengyilkossá, megölve Jézust. A hitetlenség! Ez élesítette az öngyilkosok tőrét; ez keverte sokak méreg-poharát; ezreket vitt akasztókötélhez és sok embert szégyenletesen a sírba, kik önkezükkel vetettek véget életüknek, s véres kezekkel rohantak Teremtőjük ítélőszéke elé – a hitetlenség miatt. Mutassatok nekem egy hitetlent – hadd tudjam, hogy kételkedik Isten Igéjében, – hadd tudjam, hogy semmibe veszi az Ő ígéreteit és ítéleteit, s ebből a feltételből kiindulva biztosra veszem, hogy az az ember idővel, hacsak csodálatos fékező erő nem hat rá, a legaljasabb s legrettenetesebb bűnökre vetemedik. Ah, ez a Belzebúb-vétek; Belzebúbhoz hasonlóan ez a vezére minden gonosz léleknek. Jeroboámról az van mondva, hogy vétkezett, s ezzel bűnbe vitte az egész Izráelt: s a hitetlenségről is elmondható, hogy nem csupán önmagát teszi vétkessé, hanem más bűnöket is létrehoz. Ebből a tojásból kel ki minden más bűn, ez a magva minden engedetlenségnek. Valójában minden ami gonosz és vétkes benne lapul ebben az egy szóban: hitetlenség.

És hadd mondjam itt, hogy a keresztyénekben rejlő hitetlenség bűne éppolyan természetű, mint a megtéretlen bűnösökben levő hitetlenség. Igaz, hogy nem hasonló végső kimenetelében, mert bocsánatot nyer a keresztyénben, sőt, már meg van bocsátva; reá helyeztetett régtől fogva a Bűnbak fejére, eltöröltetett és engesztelés történt érte a Vér által. De ugyanolyan bűnös jelleggel bír. Tulajdonképpen, ha lehet egy bűn még szörnyűbb, mint a megtéretlen bűnösben levő hitetlenség, akkor ez nem más, mint egy szentben levő hitetlenség. Mert hogy egy szent kételkedjen Isten szavában, – hogy egy szent bizalmatlan legyen Istene iránt, szeretetének számtalan megnyilvánulása után, irgalmának tízezer bizonysága után, ez minden más bűnt felülmúl. Ráadásul, egy szentben a hitetlenség más bűnök gyökere is. Ha hittel teljes vagyok, tökéletes leszek minden más dologban is. Mindig képes leszek teljesíteni Isten előírásait, ha szüntelen hiszem ígéreteit. De mivel hitem gyenge, ezért esek bűnbe. Juthatok bármilyen nyomorúságba, de ha össze tudom kulcsolni kezemet, s el tudom mondani: Jehova Jireh – „Az Úr hegyén a gondviselés“ -, úgy nem fogtok engem rajtakapni, hogy hamis eszközökhöz folyamodom, hogy megszabaduljak abból. De találtassam csak egy pillanatnyi bajban, vagy nehézségben, ha nem bízom Istenben, mi történik? Lehet, hogy lopni fogok, vagy más tisztességtelen dologhoz folyamodom, hogy megszabaduljak hitelezőimtől; vagy ha Isten kegyelméből visszatartóztattatom is efféle bűntől, lehet elmerülök, ledöntve aggodalmaimtól. Ha a hit eltűnt, a gyeplő elszakadt. És ki képes lovagolni egy megvadult paripán gyeplő vagy kantár nélkül? Mint a nap szekere Phaetonnal, annak kocsisa számára, olyanokká válunk hit nélkül. A hitetlenség a vétkek anyja, a bűnök szülője, és ezért mondom, hogy dögletes gonosz, – a legfőbb bűn.

2. De másodszor: a hitetlenség nemcsak szüli, hanem táplálja is a bűnöket. Hogyan van az, hogy az emberek képesek megmaradni bűneikben a Sinai hegy prédikátorának dörgései alatt? Hogyan lehetséges, hogy amikor Boanerges – a mennydörgés fia – áll a szószéken, s Istentől felruházott képességgel hangosan hirdeti: „Átkozott mindenki, aki meg nem tartja a törvény minden parancsolatait!“ – hogyan történhet, hogy a bűnös Isten ítéletének rettentő fenyegetéseit hallva, mégis kemény marad, és tovább megy bűnös útjain? Megmondom nektek: a hitetlenség miatt nem gyakorolnak semmi hatást rá a fenyegetések. Mikor aknászaink és bányászaink elmennek Sevastopol körüli munkára, képtelenek a falakkal szemben dolgozni, ha nem rendelkeznek valamivel, ami visszafogja a lövéseket; s ezért előbb földmunkákat készítenek, töltéseket emelnek, melyek mögött aztán azt tehetik, amit akarnak. Így van az istentelen emberrel is. Az ördög a hitetlenségben erősíti meg őt, ekképpen töltést emel, menedéket talál mögötte. Ó, bűnösök! Ha egyszer a Szentlélek ledönti a ti hitetlenségeteket, s az Ő igazságát annak teljes erejével s bizonyítékának egész súlyával szívetekre helyezi, mily erővel fog dolgozni akkor a törvény lelketeken. Ha az ember elhinné, hogy a törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó, hogy megrendítené ez őt, látva, hogy a pokol szája felett van; nem lennének szunyókálások és alvások a gyülekezetben; nem lennének feledékeny hallgatók; nem távoznátok el a tükör elől, azonnal elfelejtve, milyen emberek vagytok. Ó, ha egyszer megszabadulna a hitetlenségtől, hogy záporozna a törvény minden golyója a bűnösre, s az Úrnak megöltjei sokan lennének. Ismét, hogyan lehetséges, hogy az emberek képesek hallgatni a Golgota keresztjének drága evangéliumát, de mégsem jönnek Krisztushoz? Hogyan lehet, hogy mikor Jézus szenvedéséről prédikálunk, s ezzel a mondással zárjuk „Még van hely“, – miként van az, hogy amikor az Ő keresztjének fájdalmait hangsúlyozzuk, az emberek nem keserednek meg szívükben? Így szól egy énekünk:

Források

[1]: A Hitetlenség Bűne | C. H. Spurgeon; Fordította: Borzási Sándor

http://leporollak.hu/egyhtori/epito/borzasi/SP-3SERM.HTM