Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló ünnepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájuk | Bod Péter

Bod Péter

F. Csernátoni Bod Péter (Felsőcsernáton, 1712. február 22. – Magyarigen, 1769. március 2.) református lelkész, irodalomtörténész, egyháztörténész, történész, író; „a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa.”

Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló innepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájok, mely a szava bévehető hiteles írókból egybeszedegettetett és magyarra fordíttatott, közönséges haszonra intéztetett egy bujdosó magyar, Bod Péter által 1757. esztendőben

Inneplésben gyönyörködő
KEGYES OLVASÓ!

Innepeket hogy szenteljenek az emberek az ő isteneiknek, az a szokás eleitől fogva megvolt az emberi nemzetségben; és minél több isteneik voltak a pogányoknak, annál több innepeket is szenteltenek. Amaz játékban valóságot beszélő pogány Petronius azt írja: Utique nostra Regio tam praesentibus plena est numinibus, ut facilius possis Deum, quam hominem invenire. A mi földünkben több az isten, mint az ember. Érti a kövekből és csutakokból faragott isteneket, isteneknek képjeiket, amelyekkel Róma városának utcái abban az időben tele valának; mindazoknak pedig innepeket is szenteltenek. A tárentinusokról szokták volt azt mondani, hogy ők az esztendőnek felét elinneplik és vendégeskedik; mivel az inneplés a vendégséggel egybe volt kötve. Mikor Áron isteneket csinált volna aranyból az képekhez ragaszkodó babonás izraélitáknak, nemcsak azt mondá: Ezek a te isteneid, Izrael; hanem azt is: Holnap a Jehovának innepe lészen; amely innepet úgy szenteltenek, hogy áldoztanak is, de afelett leüle a nép enni és inni, azután felkelének játszódni. A játékon ha nem értünk is némely tudós emberekkel olyan cselekedetet, aminéműt a Moáb leányival ilyen alkalmatossággal cselekedének némely fajtalan ifjak, s meg is büntettetének, de az bizonyos, hogy az innepet úgy szentelték, hogy az áldozat után vendégeskedtenek, s minekutána jóllaktak, s jó kedvek indult, táncban kerekedtenek: Ez a szokások volt a pogányoknak, s ezt cselekedték itt az Istennek bosszantására a tudatlan, babonás izraéliták is.

A keresztyének is jó véggel vettenek fel bizonyos innepeket; amelyekben hálaadással emlékeznének meg az Istennek sok rendbéli jótéteményeiről. (…) Az innepeket idővel az mártírok sokaságok és a magok indulatjok szerént az emberek nemcsak az, hogy igen megszaporították, hanem az inneplésnek valóságos célját elhagyván sok haszontalankodásokra, sőt terhes vétkekre fordították. (…)

A római katolikusok pedig a szenteknek számok szerént innepjeiket igen megszaporították; melyeknek megillésekre Magyarországban és Erdélyben kénszerítették kemény büntetések alatt még a protestánsokat is. Sőt arra is vitt némelyeket buzgó indulatjok, hogy a mezőre, rétre kimentenek, és az ott dolgozó parasztembereket zálagolták, verték, kergették és egyébbel is büntették.

Azonban a dicsőségesen országló Mária Thérésia, M. ország királynéja kérésére, vevén észre a római püspök, XIV. Benedek, hogy az innepek által a szentség nem öregbül; hanem az innepet az emberek a magok rossz indulatjoknak és szokásoknak gyakorlásokra fordítják, nem az isteni tiszteletben, hanem az henyeségben és abból folyó vétkekben töltik el, az életre szükséges jókat sem keresik, s a szentséget sem öregbítik, olyan rendelést tett, amely szerént lenne az embereknek a rabotás munkát is folytatni szabad az innepnapokon, minekutána a reggeli órán az isteni tisztelet véghezmégyen. (…)

A szemtelen, rongyos lelkű Zoilushoz

Mit rágod ez ÍRÁST? megromlott a fogad,
Hiába forr epéd, pofád is kék s dagad,
ZOILE, mit csinálsz? erre fel nem ragad.
Vipera mérgeddel emészted csak magad.

Fene ette lelkű, a fogad is rozsdás,
Széjjelfoly a nyálad, de a szemed csipás,
Szú emészti csontod, a szájad is csorbás;
Mást mocskolsz, magadnak minden dolgod hibás.

Végy pennát, papirost, írjad hamar mását,
Add elő, bizonyítsd elméd gyors járását,
Hadd lássák mások is munkádnak folyását,
Addig pedig illő, járjad csak a lassát.

A szenteknek kánonizációjokról

(…) Volt-é erre szükség? Igenis, mert az emberekben megvolt erősen az az sanctos faciendi pruritus, az az babonás indulat, hogy a szenteknek számokat igen kívánták szaporítani, s csakhamar felvették a tiszteletre: az honnan megesett az, hogy a maga tolvajkodásáért megöletett latornak testét úgy tisztelték, mint nagy és szent mártírnak testét; aminémű példát leírt az Sulpitius Severus. Melyre nézve nem helytelenül mondotta azt Augustinus: Multorum corpora honorari in terris; quorum animae torquentur in gehenna: Sokaknak lelkek gyötrettetik pokolban, kiknek testek tiszteltetik a földön. Hogy azért az afféle tévelygést eltávoztathassák, meg kellett vizsgálni, kit nevezzenek mártírnak, s írjanak a szentek lajstromokba. (…)

Honnan vett eredetet ez a szokás? Erre kénszerítette a szükség is a püspököket, hogy akárkit megkülönböztetés nélkül szentnek ne tartanának; de ezt az szokást találták mind görögöknél s mind rómaiaknál a pogányságban is, akik a nevezetes jóltévőket, hazájok mellett sokat szolgált nagy embereket, császárokat etc. consecrálták, felszentelték vagy az istenek közé számlálták, melyet mondottak apotheosisnek. Az ilyeneknek tisztességekre templomokat építettek, esztendőnként innepeket szenteltek, képjeiket magok házokban tartották, becsülték. Így Augustus Julius császárt, Nero Claudiust, a cizicenusok Adrianust, Adrianus Antinoust kánonizálták, az istenek közé számlálták; Antonius filosofust a római tanács s minden rendbéli emberek mint jóltévő istent, úgy tisztelték, templomokat építettek, innepet rendeltek s papokat az ő tiszteletére, és szentségtörő, rossz embernek tartatott az, aki maga házában az ő képét nem tartotta, s az előtt nem imádkozott. Azután annál inkább szokásba jött, hogy az istenek közé számlálják az imperátorokat, melyre nézve mondotta volt Antonius Karakalla az öccséről, Gétáról: Sit Divus, modo non vivus: Ám légyen isten, csak ne éljen. Micsoda cérémóniákkal ment véghez ez a kánonizáció vagy apotheosis, azt hosszason leírta Herodianus, és onnan s más írókból bőven egybeszedte s előadta Hospinianus. Ezt a szokást pedig még a pogányok közül is, akik okosabbak voltanak, csak bolondságnak tartották; az honnan midőn a tásiusok Agesilaust dicséretes cselekedetiért az istenek közé írták volna, azt mondotta nékik nevetvén őket egy filosofus: Ha olyan hatalmok vagyon, hogy isteneket csinálhassanak a tásiusok; elsőben magokat tegyék istenekké, s azután Agesilaust. (…)

Kicsoda írta kalendáriomba a szentek neveket? Majd végére menjünk, de lássuk elsőben, micsoda a kalendáriom? Vagyon formáltatva ez a nevezet ama görög szótól kaleo, mely hívást tészen; mivelhogy a régi rómaiaknál volt az a szokás, hogy egy pap vigyázott arra, mikor támad fel az hold újsága; azt észrevevén hírt tett annak, aki Rex Sacrorum, igazgatója volt az isteni tiszteletnek, aki öszvehívta a népet, és abban az hónapban első napok és innepek rendit elejekbe adta. Innen ez az hold feltetszésének első napja; amelyen a nép öszvehívattatott, erről az öszvehívatásról mondatott kalendának; onnan ismét minden hónapnak első napja úgy nevezetetett kalendának, az honnan vagyon kalendáriom. Kalendáriumnak pedig rómaiak nevezték azt a könyvet, amelybe felírták a magok adósaiknak neveket, kiket a hónapnak első napján szoktak volt arra kénszeríteni, hogy megfizessenek; ilyen értelemben mondotta Tertulianus: Nemo beneficia calendario scribit. A jótéteményt senki nem írja kalendáriumba, azaz jegyzőkönyvbe, hanem az adósságot.

Annak utána a keresztyének kezdették kalendáriumnak nevezni a szentek lajstromokat vagy azt a könyvet, amelyben fel volt írva, melyik hónapban és annak napjain micsoda mártíroknak lészen emlékezetek (…)

Az Úr napjáról vagy vasárnapról

(…) Nagy Károly császár az előtte valóknak parancsolatjokat nemcsak helyben hagyta; hanem minden rabotás munkától az embereket el is tiltotta, még pedig oly keményen, hogy aki ezen a napon dolgoznék az intéseknek nem engedelmeskedvén, annak keze elvágattatnék. Az egész keresztyénség bévette azért ezt a napot, és mint innepet úgy illette; eltávoztatván ezen mind a törvényes dolgokat s mind a fáradságos rabotás munkákat. Sőt idővel osztán a valóság babonává vált, s annyira nevelkedett az emberekben, hogy még a körmit sem volt szabad ezen a napon elvágni; mint Olaus dániai királyról írják, hogy elgondolkozván vasárnapon, a körmeit vagdalta egy késecskével; melyről tréfából megintetvén, hogy szabad nem volna, felszedte és az ujjain maga magának megégette, hogy így vétkes cselekedetét megbüntetvén azt eltisztítaná. (…)

Az Úr napját miért nevezték a magyarok vasárnapnak?

Minden kétség kívül a vásárról: minthogy az a szokás megvolt mind görögöknél, mind rómaiaknál, mind más nemzeteknél, s el lehet hinni, hogy a magyaroknál is még a pogányságban, hogy innepnapon egybengyűlvén vásárlottanak; amely vasárnap fordíttatott osztán a lélek idvessége keresésére, s innen megmaradott a nevezet. Nyilván vagyon ez, hogy az innep szentelésére mindenfelől egybegyűlvén az emberek, a kereskedők is éltenek az alkalmatossággal, vásárt indítottanak; az honnan osztán vásár, vendégség, tánc s egyéb hiábanvalóságok véghezmentenek. Hasonlóképpen mikor templomokat szenteltek vagy mártíroknak esztendőnként előforduló innepeiket, sok nép egybegyűlvén, eladni vittenek ennivalót s egyebeket is, s csináltanak nagy sokadalmakat. Amelyért eléggé neheztel a maga idejében a Basilius püspök, hogy az imádságnak házát fordítják tolvajok házává; de a klastromoknak is a sokadalmasokban nagy jövedelmek lévén örömest szenvedték.

Az Úr napját hogy az isteni tiszteletben foglalják az emberek, arról a királyoknak kemény parancsolataik és végezéseik vagynak. István király azt parancsolja: hogy férfiak, asszonyok, nagyok és kicsinyek azokon kívül, akik házőrzeni maradnak az Úr napján, mindnyájan a templomba menjenek, aki azt nem cselekedné, az megcsapattassék és beretváltassék. Aki pedig dolgozik, annak ökrét vegyék el, s adják a szegényeknek, hogy megegyék; ha lóval találják, a lovát váltsa fel az ökrével. Ha egyéb eszközökkel, vegyék el azokat s köntösét, s ha tetszik, váltsa fel a bőrivel. (…)

Boldogasszony haváról és abban való INNEPEKRŐL

Januáriusnak hívták az első hónapját az esztendőnek a régi rómaiak a Numa római király rendeléséből Jánusról, aki volt Itáliának legelső királya. Kezdették pedig ez idő tájban a magok esztendejeket azért; mivel a nap is a tájban tér meg az égnek abroncsán s hosszabbodik, a világosság nevelkedik, a setétség pedig kisebbedik; hogy így egy pontról kezdődjék a nap és az esztendő Ovidiusnak ama verse szerént:

Bruma novi prima est; veterisque novissima Solis;
Principium capiunt Phoebus et Annus idem.

Miért nevezték a keresztyének Boldogasszony havának?

Nyilván ennek oka nem egyéb, hanem ez: A pogányoknál ez a hónap volt szenteltetve a Juno istenasszonynak; akit ők tartottak a házasság vagy lakadalmazás istenasszonyának és pátrónájának: ahonnan az athenasbéliek Gámélionnak, lakodalmazó hónapnak. A keresztyének inkább akarták, hogy Juno helyett a Boldogságos Szűz forogjon emlékezetben. (…)

Micsoda innepek vagynak ebben a hónapban?

Rend szerént való innepek ezek:

KIS-KARÁCSON vagy Újesztendő napja.

Az esztendőnek legelső napja ez: melyet a római pogányok nagy örömben, sokféle vigasságokkal, áldozatokkal, egymásnak köszöntésekkel, ajándékokkal, vendégeskedésekkel, táncokkal, oktalan állatoknak bőrökben való öltözésekkel, férjfiaknak asszonyok, asszonyoknak férjfiak köntösökbe való járásban s még sok fertelmes vétkekben is töltöttek el. A pogányok keresztyénekké lévén, ez a megrögzött rossz szokás a keresztyének közé is béjött, hogy azt töltötték (1) nagy vigasságban, táncban, vendégségben, (2) egyik a másiknak köszöntésekben, (3) ajándékoknak küldözésekben, amelyek mind édesekből, mézes tésztaneműből, figékből, malozsa-szőlőkből állottak. (4) Utcákon nyargalódzottanak, a gazdagoknak ajtajokon éneklettek, muzsikáltak. (5) Zöld füvet, ágat tettek el a házban, a személyek számok szerént, abból jövendöltek. (6) Tüzet és házi eszközöket azon a napon ki nem adtanak.

(…) még a mi időnkben is sok rendeletlenségek mennek véghez; bizonyítják ezt azok, akik Újesztendő éjtszakáján zöld fű vagy hagyma kalendáriomokat készítenek. Nem is lehet minden babonát eltörleni, amíg az ember lészen a földön.

Pál-Fordulása

Ezt a napot szentelik a Sz. Pál apostol megtérésének emlékezetére. (…)

Mit tartanak erről a napról? Ez a tudatlan embereknél dies criticus, oly nap, melyből jövendölnek. Ha tiszta, bőv termést; ha ködös, döghalált; ha esős, havas, szükséget jelent ama versek szerént:

Clara dies Pauli bona tempora denotat anni.
Si fuerint venti; designat prelia genti.
Si fuerint nebulae; pereunt animalia quaeque.
Si nix, si pluvia; designat tempora cara.

Pál napja ha tiszta; jelent nagy bővséget.
Ha szeles; hoz földre rabló ellenséget.
Ha ködös pediglen; halált, veszettséget,
Ha havas és esős; kenyérben szükséget.

Hát azokról a nevekről, amelyek fel vagynak írva a kalendáriomban, mit kell ítélni? (…)

KÁROLY. Forog fenn ezen a napon a Nagy Károly császár emlékezete, aki a keresztyén vallást terjesztő, igen dicséretes keresztyén fejedelem volt. Holt meg ezen a napon oldalfájásban 814. esztendőben. Erre a napra némely kalendáriumokban írják Margaritát, a IV. Béla magyar királynak Domokos szerzetin való szűz leányát; akit egynéhány m. királyok akartanak kánonizáltatni; de mindenkor akadály esett benne, és elmúlt. Testének némely részei Posonban tartatnak: a koponyáját tiszta drága gyöngyökből készített abroncsba foglaltatta Kristina, az Eszterházi Miklós palatinus felesége; melyen ugyan gyöngyből ez az írás vagyon: Caput B. Margaritae Virginis filiae Belae Quarti Regis Hungariae. (…)

A Böjtelő haváról és abban való NAPOKRÓL

Hogy nevezték ezt a hónapot a rómaiak?

FEBRUARIUSnak. Mindazért, mert ebben a hónapban tisztították meg magokat, házokat, s szentelték meg sokféle cérémóniákkal: mivel februare annyit tészen, mint megszentelni, tisztítani. (…)

A magyarok miért nevezték Böjtelő havának?

Mert ebben a hónapban kezdik a húsvétot megelőző nagyböjtöt. (…)

Fársáng vagy húshagyó kedd napja

Azt a nevezetet, fársáng, a magyarok vették a németektől, akik a cantu circulatorum, a játékos tréfát, mocskot űzőknek cselekedetekből formáltak; akik sokféle játékokat s bolondságokat indítottak ezen a napon s ez időben vendégeskedvén, nyargalódzván s magokat múlatván. Deákul hívják bachanalia a Bachusról: értetik pedig ez a nap egyenesebben, amely a nagyböjt első napját megelőzi és utolsó húsevő nap, melyet mondanak carniprivium vagy privicarnium néha az írásokban: melyen még a keresztyének között is sok rendeletlen, tréfás és vétkes dolgok mentenek véghez. Mert némelyek lárvákat vettenek, különböző nemnek ruhájában öltöztenek, sok vásottságot, feslettséget vittenek véghez: némelyek sokféle figurás köntösöket vévén magokra, mutatták magokat pokolbul jött lelkeknek; melyre nézve helyesen mondották sokan ördögök innepének.

Honnan vették a keresztyének ezt a szokást?

Úgy gondolta Mántuánus s mások sokan, hogy a pogány rómaiaknál lévő Luperkál nevű inneptől; melyet ez idő tájban szenteltek; amelyen a Pán, pásztorok istenének papjai mezítelenen futkároztanak az utcákon, s akiket elöl-hátul találtak, azokat megütögették: mely verést egészségesnek tartották, kivált a viselős asszonyoknak. Mások ismét a Bachus, bornak istene tisztességére szenteltetett naptól gondolták, hogy a keresztyének közé béjött; amelyen jól megborozván magokat a pogányok, lárváson szoktanak volt nyargalódzni s majmoskodni és sok feslettségeket gyakorolni. Sokakat ilyenkor meg is öltek, kiknek holttesteket elrejtették a Bachus papjai, s azt fogták reá, hogy az az isten ragadta el őket. Azt lehetne csudálni, hogy vették fel a keresztyének ezt a vétkes szokást. Polidorus Vergilius így ír: Et haec omnia ex Romanorum Bachanalibus ad nos fluxisse dixerim. De annak alkalmatossága a’ volt: minthogy a keresztyének a következendő negyven napokon szorosan szoktak böjtölni, megengedtetett nékiek, hogy a böjtöt megelőző három napokon vígan legyenek és szabadon cselekedjenek, amit tetszik. Idővel ez a szabadság nevekedett, úgyhogy minden külső-belső renden lévők azokon a napokon szabadosan vendégeskednének, tombolnának és illetlenül cselekedni illetlennek nem tartanák. Úgy is viselték magokat sokszor, nem mint keresztyének, hanem mint megtestesült ördögök. (…)

Emlékezetre méltó beszédét írta fel Busbékius egy török követnek, aki Bécsben a császár udvarában múlatván, látta a keresztyének fársánglásokat, s mikor hazament, azt jovallotta a török császárnak, hogy ha valaha a keresztyének ellen hadat akarna indítani, cselekedje azt fársángban; mert akkor harmadnapig mindnyájan meg szoktak bolondulni a keresztyének. (…)

Mátyás ugrásának mit hívnak a magyarok?

Minden negyedik esztendőt, amelyet a rómaiak neveztek bissextus vagy bissextilisnek: mivel Julius császár észrevévén azt, hogy az egész esztendő 365 napoknál több mintegy hat órával, azokból az hat órákból minden negyedik esztendőben egy napot formáltatott; melyet számláltanak a februárius napjai közé, mivel a’ régen nálok az esztendőben utolsó hónap volt. Azért minden negyedik esztendőben februáriusra számláltak 29 napot, másszor pedig volt csak 28. Ezt számlálták így: sexto calendas Martias, azaz Martius első napja előtt hat nappal. Azt az sexto kalendást kétszer számlálták, ezért bissextus, de csak úgy vették a két napot, mintha egy lett volna. P.o. Ha valaki februáriusnak 29dik napján született, ezt úgy vették s tartották, mintha 27dik napján született volna, s úgy is írták fel. Ezt találta Julius császár, innen az ilyen esztendőt hívják Annus Julianusnak is. De minthogy az egész esztendő 365 napoknál nem egész hat órával több, hanem a hat órának híja XI. minúta; a tizenegy minútákból 131 esztendők alatt egy nap telvén, ennek el kellett veszni a bissextilis esztendőből.

Ez a fogyatkozás megvolt a Juliánom Kalendáriumban, melyet mind a nicénumi koncíliom, mind Dionisius exiguus s mások is igyekeztek megigazítani; de legjobb móddal igazította meg Gregorius XIII. r.p. 1582. esztendőben, kiről már most hívják Gregorianus Annusnak. Mátyás ugrásának pedig innen nevezték: mivelhogy a Sz. Mátyás apostol innepe szokott esni februáriusnak XXIV. napjára rend szerént; de mikor bissextilis esztendő vagyon, azt Mátyás általugordja, s az XXV-dik napon lészen az innepe, a XXIV-dikre pedig azt írják a kalendáriumba: szökőnap, mert Mátyás elszökött a másnapra. (…)

A Böjtmás haváról és abban való INNEPEKRŐL

Miért nevezték márciusnak a rómaiak ezt a hónapot?

Márciusnak Mársról, aki volt a hadakozásnak istene, ezt Romulus maga atyjának tartotta; az hólnap is régen legelső volt, az esztendőnek kezdete, s a tisztességet az atyjának adta meg, hogy a legelső hónapot annak nevéről nevezné. (…)

Miért hívják Böjtmás havának? Azért, mivel az húsvéti nagyböjtben második hónap. (…)

Méltán lehet azt itt vizsgálni, hogy az húsvéti festett tojás honnan vett eredetet? Megvagyon az a szokás, hogy sok festett tojásokat készítenek nemcsak az oláhok Erdélyben, hanem Olaszországban, Franciaországban, Helvéciában, Németországban, Muszkaországban s a görögöknél. Némelyek 1. ennek eredetét keresik a zsidóknál, akik keményen főtt tojást tésznek elő húsvétban egyebek között: de ezzel a Jérusálem romlását ábrázolják, melyen a keresztyének nem sokat búsultanak. 2. Mások úgy adták elő, mintha a föld újjászületésének vagy termésének volna symboluma, kiábrázolója, amelyet igazgatott az Astarté, kit tiszteltek régen a németek, s így ennek tisztességére készítették volna. 3. Helyes okát egyebet nem találjuk, hanem ezt, hogy felállván a böjt a keresztyének között, semmi zsírost, vajast s tojást is enni szabad nem volt, amely szokás mindeddig is megvagyon a görög ekklésiában. Amely tojásokat azért a hosszú böjtön egybegyűjtöttek, azokat osztán húsvétban nagy örömmel ették, osztották jóakaróiknak, s hogy kedvesebb ajándék légyen, meg is kezdették festeni, amely osztán felragadott s maradott az emberek között. (…)

Szent György haváról és abban való INNEPEKRŐL

Szent György havának miért nevezték?

Szent György vitézről, akinek innepe ebben a hónapban szokott megszenteltetni. A rómaiak pedig mondották aprilisnek; a deák szótól aperio, megnyitom, aprilis: mivel a tél, hó, víz, fagy által elzárván mindeneket, ez a hónap megnyitja s kezdi újítani a természet rendét. (…)

Micsoda innepek vagynak ebben a hónapban? (…)

ALBERTRÓL. Ki volt Albert? Albert vagy Adalbert volt egy cseh nemzetből való prágai püspök, aki Gejza idejében Magyarországra menvén megkeresztelte Istvánt, első keresztyén m. királyt, tanította a magyarokat a keresztyén hitre, melyre nézve magyarok apostoloknak s pátrónusoknak is tartatik, sőt első esztergomi érseknek is. De ezek igen bizonytalanok, s az ő életének másutt való folyásával megegyeztetni nem lehet. Bizonyosabb az, hogy Rómából hazájába visszatérvén a csehek nem fogadták bé, hanem ment Lengyelországba s onnan Prussiába; akarván ott a pruszokat keresztyén hitre téríteni, tőlök megöletett aprilisnek 23. napján 992-dik eszt. Mikor kezdették a magyarok innepnek tartani ezt a napot? A régi kalendáriumokban ez nem találtatik, hanem 1560-dik esztendőtől fogva, midőn Oláh Miklós, az esztergomi érsek másokkal együtt kalendáriumba íratta. Testét a pruszok annyi aranyért ígérték, hogy megadják Bóleslausnak, amennyit nyomna a mértékben, de megcsalódtak, mert csudálatosan igen keveset nyomott. Arról a lengyelek úgy tartják, hogy Gneznában vagyon, a csehek ismét, hogy Prágában; melyik fél állatása igaz? kétséges. (…)

A Pünkösd haváról és abban való INNEPEKRŐL

Honnan vette nevezetét ez a hónap? Pünkösdről, mely ebben az hónapban szokott esni: a nevezet pedig a penkost, pentekoste görög szótól, mely ötvenediket tészi, mivel húsvét után ötven nappal szokott esni, formáltatott.

Hát a rómaiak honnan nevezték májusnak? Romulus két rendbe osztotta vala a római népet, in majores et juniores, a vénekre és ifjakra, hogy a vének tanáccsal, az ifjak erővel oltalmaznák a várost. Ezt a hónapot a vének, a következendőt az ifjak tisztességére nevezte. (…)

Micsoda innepek vagynak ebben a hónapban? (…)

ÁLDOZÓ CSÜTÖRTÖK. A Kristus mennybemenetelének emlékezetére való innep. (…) Ezen a napon a tudatlanság idején azt cselekedték az emberek, hogy egy darab tőkét, amellyel a Kristust ábrázolták, a templomba felvontanak annak mennyezetére. Mást, amellyel ábrázolták a Sátánt, kivetettek a templomból; amelyet vertek és egyberontottak annak előadására, hogy immár a Sátánnak a Kristus mennybemenetele után nincs hatalma az ekklésián. Ismét a templom mellett elhintettenek holmi diót és egyéb gyümölcsöket, melyeket midőn kapdosott az odagyűlt nép és gyermekek, feljül vízzel megöntözték, s nevetséget indítottak belőle. Mellyel azt akarták kiábrázolni, hogy a Kristus feljül adja az élet vizét.

Ezen a napon jegyzi el a tengert a vénéciai tanács egy aranygyűrűt belévetvén sok cérémóniával és nagy pompával; mely kezdődött 1311-dik esztendőben vagy még azelőtt, 1177-dik eszt., midőn a harmadik Sándor pápa Friderik császár előtt odafutván, a venetusok mellette felállottak, s a császár hadát megverték, melyért egyebek között ezt a privilégiumot adta a pápa, hogy a tengert magoknak elmátkásítsák. (…)

Micsoda nevek vagynak felírva ebben a hónapban?

Ezek:

SIGMOND. Római császár és magyar király, aki sokat fáradozott abban, hogy a pápák között való részre szakadozást eltörölhetné. Holt meg 1437. eszt. Egy Tar Lőrinc nevű ember reá ment a császárra, hogy ő elrejtezett volt, és a császár ágyát pokolba látta tűzbe égni, mivel sok leányokat szeplősített meg. Azt felelte a császár: gondja lészen reá, hogy ágyát pokolból kivégye: a tizenhárom városokat azért nyolcvanezer forintokba zálogba vetette, s azzal a pénzzel építette Budán a Szent Sigmond templomát, melynek sok fundust is rendelt. (…)

Szent Iván haváról és abban való INNEPEKRŐL

Miért nevezik Szent Iván havának? Bizonyosan nem egyéb az oka, hanem ez: mivel Keresztelő Szent János napja ebben az hónapban esik, Jánost pedig a magyarok régen mondották Joánnak, Ivánnak; és így Jánosról nevezvén vagy Joánról az hónapot, az Iváni nevezet maradott rajta.

A rómaiak honnét nevezték júniusnak? Sok okait adják: Junius Brutusról, annak emlékezetére, az ifjakról a junioribus, Junóról, a régiek mondották Junoniusnak is. (…)

Micsoda innepek vagynak ebben a hónapban? (…)

KERESZTELŐ JÁNOSNAK INNEPE.

Micsoda innep ez? A Keresztelő János születése emlékezetére való: amely megvolt immár az ötödik százban. A görögök régen szentelték a Keresztelő János feje megtalálásának emlékezetére.

Micsoda babonák mennek ezen véghez? 1. Néhol a gyermekek, ifjak csontot, szemetet, kapcát egybeszednek, s rút, büdös füstöt támasztanak. Amely szokás maradott a pogányoktól, kik olyan vélekedésben voltanak, hogy a sárkányok ez idő tájban, nem szenvedhetvén a meleget, a kutak és források körül szárnyálnak, s oda hullatják mérgeket; az efféle büdös füsttel akarták azért elűzni. 2. Tüzeket csináltanak a mező széliben, és égő üszögökkel a vetéseket kerülték. 3. A magyarok midőn K. J. feje megtalálásának innepének mondották, szokásban volt, hogy akkor nagy tüzeket tettek az erdő s mező szélekben, énekeltek, táncoltak körülötte, üszögöket vittek a házokhoz, melyeket felszúrtanak a káposztás kertbe, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye; vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszögesedjék. Ez is maradott volt a rómaiaknak szokásoktól, akik hasonlóképpen cselekedtenek in Paliliis Sacris. 4. Néhol kereket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a maga abroncsának felső pontjára felhágott, s meg is fordult. 5. A parasztok úgy tartják, hogy ha azon a napon eső lészen, a magyaró abban az esztendőben megnyüvesedik.

LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJA. Ki volt? Az első Béla királynak fia, a magyaroknak dicsőséges királyok, erős hadakozó fejedelem, aki Magyarországot ellenségei ellen oltalmazta, s annak határait terjesztette, vitézségével azt érdemlelte volt, hogy a napnyugoti keresztyének a kláromonti koncíliomban 1095. eszt. hadi fővezérnek vagy imperátornak választották. Meghalván, a magyarok három eszt. gyászolták, szakállokat meghagyták, muzsika, tánc közöttek nem volt; emlékezetére Váradon rézoszlopot emeltek, az aranypénzekre egyik felől mindenkor az ő képét verették egész a második Mátyás király idejéig, ilyen írással: S. Ladislaus, és mindenkor magok pátrónusoknak tartották. Harmadik Célestinus pápa 1192. eszt. kánonizálta. Sok csudákat tulajdonítanak néki mind életében s mind halálában. Írják, hogy a tábora a nagy pusztán élésből megfogyatkozván, szarvasoknak és vadökröknek nagy csordája ment oda, amellyel táplálták magokat. 2. Víz nem lévén, mint Móses a kősziklából, folyóvizet támasztott. 3. Futván az ellenség az ő tábora előtt, arany- és ezüstpénzeit (mintha a hitván, rongyos kúnoknak oly sok gazdagságuk lett volna) könyörgésével kövekké változtatta; mely kőpénzeket máig is mutogatnak. 4. Mikor megholt, testét szekérre tették, hogy Váradra vigyék temetni, mely szekeret az angyalok vontanak oda. Bizonytalan, házas volt-é, vagy nem? vagynak, akik a Káló János görög császár feleségét, Piroskát az ő leányának tartják. (…)

ERÁSMUS. Volt egy püspök Dióklécianus idejében (…) Más Erásmus vagy magyarul Rézmán, az, akinek jó emlékezete fenn forog a tudós világban, aki született Belgyiomnak Roterdám nevű városában 1467. eszt., taníttatta a nagyanyja szorgalmatosan; annyira is ment tudománya által, hogy a tudósok mindnyájan erősen becsülnék, a római pápák, a franc király, Ferenc, az ángliai Henrik, a spanyol király, a magyar király és más fejedelmek is hívatták magok mellé; de senkihez magát szorosan nem adta. LX. esztendős korában ment Basiléába, az holott kinyomtatta a Kollokviumát, melyen annyira kaptak az emberek, hogy Kólinétus párisi typographus újabban 1527. eszt. kinyomtatván 24.000 eksemplárokat, kevés idő alatt nagy áron mind elköltenek. Az Új Testamentomot kézírásból kinyomtattatta, s görögből deákra fordította, amely ma igen becses a tudósok előtt, ha ki kaphatja: Augustinus, Hieronymus, Arnóbius, Hilárius, Sénéka s mások írásit a kézírásból kiadta, magyarázatokat adván melléjek. Írt maga is sok tudós munkákat, melyekkel az embereket a jóra serkengette. A római ekklésiában a hibákat látta, helyben nem hagyta; de attól egészen el nem szakadott, hanem inkább akik elszakadtanak, azokat is kívánta azzal egyeztetni. Közmondás volt iránta: Aut Lutheros erasmizat, aut Erasmus lutherizat. Holt meg 1536-dik eszt. (…)

Aki Erásmusról vagy Rézmánról igazán akar ítélni, elsőben olvassa meg az ő munkáit. A roterdámiak, ahonnan való volt, rézből kiöntötték az ő képit, egy könyvet adván a kezébe, s tették közönséges helyre a piacra; aki valamikor meghallja az óra ütését a toronyban, mindannyiszor forgatja a könyvet a piacon. (…)

HÉT ALUVÓK INNEPEK. Festum seprem dormientium, melyeknek fabulája ez: Décius imperátor emelt egy nagy képet Éfésusban; amelyről parancsolatot adott, hogy imádják mindenek; az ő testőrzői közül heten: Márk, Márcián, Diénes, János, Sérápion, Konstántin, Vince találkoztak, akik nem imádták, hanem elfutottak és egy barlangban elrejtették magokat; melyet megértvén a császár, a barlang száját bérakatta, hogy ott éhel haljanak meg; ők pedig ott elaludtak, háromszáz esztendő múlva egy ember oda istállót akarván építeni, kibontotta, s akkor ébredtek fel az álomból. Nékik úgy tetszett, mintha csak egy éjtszakát aludtak volna, azért Vincét elküldötték a városba, hogy vegyen húst, de a pénzt a mészárosok nem esmérvén és onnan szó esvén, a dolgot vizsgálni kezdették, s úgy tudták meg, hogy oly sokáig aludtak. (…)

Szent Jakab haváról és abban való INNEPEKRŐL

Miért neveztetik ez a hónap Sz. Jakab havának? Jakab apostolról, akinek neve ebben az hónapban fordul elő és innepe. A rómaiak mondották quintilisnek, mivel márciushoz, amely első hónap volt akkor nálok, renddel ötödik volt. De azután a római tanács nevezte juliusnak a Julius császár tisztességére, aki abban az hónapban született volt. (…)

Kisasszony haváról és abban való INNEPEKRŐL

Miért nevezték Kisasszony havának? Bizonyos, hogy a boldogságos Szűz Mária tisztességére, de minthogy Kisasszony napja a jövő hólnapban esik, ebben pedig Nagyb. asszony napja; miért nem nevezték Nagyasszony havának? nem elég világos. A rómaiak régen mondották sextilisnek, mert hatodik volt márciushoz; de osztán a római tanács nevezte augustusnak az Augustus császár tisztességére, mivel abban az hólnapban nagy dolgokat cselekedett.

Micsoda nevezetes innepek vagynak ebben? Ezek:

ÚR SZÍNEVÁLTOZÁSA. Transfiguratio Domini. Volt ugyan ezen innepnek valami emlékezete annak előtte is, de az III. Kálikstus pápa szerzette és tette ezt közönségessé annak emlékezetére, hogy a Kristus halála előtt általváltozott. Alkalmatossága pedig ennek a’ volt, hogy ama dicsőséges magyar vitéz, Hunyadi János Nándorfejérvárat a török ellen nemcsak megtartotta, hanem Muhamet császárt is alatta megverte 1456. eszt., mellyel az egész keresztyénséget megörvendeztette. (…)

ISTVÁN KIRÁLY NAPJA. A magyaroknak első keresztyén királyok és a keresztyén vallásnak a magyarok között való megfundálója, s erre nézve méltán mondatik magyarok apostoloknak. Született Esztergomban az hitelesebb írók szerént 969. eszt. Gejzától és Saroltától. Sokat munkálódott a magyarok keresztyén hitben való megerősíttetésekben, püspökségeket állított fel, templomokat épített, azokba jövedelmet s papokat rendelt. Holt meg 1038. eszt., a szentek közé íratott 1084. eszt., emlékezete szenteltetett XX-dik napján ezen hónapnak. (…)

Sz. Mihály haváról és abban való INNEPEKRŐL

Honnan neveztetik ez a hónap? Sz. Mihály árkangyaltól, kinek napja ebben a hónapban esik. A rómaiak nevezték septembernek, mivel hetedik volt márciushoz, melyet tartottak akkor első hónapnak. (…)

Mindszent haváról és abban való NAPOKRÓL

Honnan nevezték Mindszent havának? Egyéb okát nem láthatni, hanem a következendő hónap első napjáról, amely a minden szentek emlékezetekre szenteltetik. A rómaiak mondották októbernek; mivelhogy márciushoz nyolcadik volt. (…)

Micsoda napok vagynak ebben a hónapban? (…)

ORSOLYA. Volt Orsolya a Deónokus, Kornubia királyának leánya. Erről így ír Spondánus: Maksimus magát császárrá tétetvén 383. eszt., hogy inkább katonáinak kedveket kereshetné, írt Deónoknak, hogy két légió vitézinek keresnének és választanának szűz leányokat Brittanniában, hogy azokat megházasítsa. Választottanak XI. ezeret, azok között Orsolyát eljegyzették Konánus hadnagynak, s őket erőszakkal Londinumban hajókra rakván elindították; de a szélvész Németország szélére vetvén, ott a hunnusok által, akiket Gráciánus küldött volt oda, megölettettek.

Mások másként írják le, hogy Ursula a XI. ezer szüzekkel processiót járni ment volt Rómába, a holott Ciriák pápa is elhagyván a pápaságot a szüzekhez adta magát, kikkel midőn Kólóniánál ment volna, az Áttilla hunnus katonáitól megöletett. Akik az históriákat meg szokták vizsgálni, ma azok semmit nem kételkednek, hogy ez költött dolog nem volna. (…)

DEMETER. Egy aleksándriai pátriárka. Más Demeter mártír a Szerémségről jött bé Magyarországba, hogy tiszteltessék. Egy régi históriában vagyon, hogy Mátyás király királysága kezdetében ország gyűlését tartott Szegeden, a Sz. Demeter templomában, az hol látván, hogy a Sz. Demeter képén igen rongyos köntös vagyon, a maga felső ruháját, mely megért LX. ezer forintot, emlékezetnek okáért a nyakába vetette s odaajándékozta. (…)

Szent András haváról és abban való NAPOKRÓL

Miért neveztetik Sz. András havának? Szent Andrásról, a Kristus tanítványáról, akinek napja ebben az hónapban szokott esni. A rómaiak mondották novembernek, mivel kilencedik volt márciushoz. (…)

Micsoda innepek vagynak ebben az hónapban? (…)

IMRE HERCEG NAPJA. Volt az első István magyar királynak és Giselának fia, született 1007. eszt. Basilius, a napkeleti császár azon való örömének megbizonyítására küldött néki egy drágaköves arany keresztet, melyben volt csinálva a Kristus keresztfájából is egy darab, hogy azt hordozná osztán Imre a nyakában. Nagy szentségű és kegyességű ifjú volt, 19 esztendős korában az atyja megházasítatta, de szüzességét megtartotta. Holt meg XXIII. esztendős korában, az atyja előtt, azzal együtt osztán a szentek lajstromokba íratott.

SZ. MÁRTON NAPJA. Született Sz. Márton Pannoniában, Sabária nevű városban Vas vármegyében, ifjú korában római katona volt, azután Franciaországban, Turonumban sok esztendők alatt viselt püspökséget oly nagy szentséggel, hogy az ő halála után, mely volt a negyedik százban, az ő sisakját zászló gyanánt hordozták a francok táborokban, és az esztendejeket is az ő halálától számlálnák. (…)

Emlékezetes a Sz. Márton adója, Erdélyben is a jobbágyok földesuroknak adnak egy-egy forintot. Honnan vett eredetet? Innen gondolják: Klodovéus francia király fogadást tett volt, hogy a lovát Sz. Mártonnak ajándékozza, úgy mindazáltal, hogy ha szüksége lészen reá, száz arannyal válthassa vissza. Harcra kelletvén menni, utána küldötte a lónak a száz aranyat; de megizenték a királynak, hogy a ló ki nem akar menni az istállóból; küldött azért még százat, s azt izente: S. Martinus bonus est in consilio, carus in negotio; hogy ilyen jó eksékutor volt Sz. Márton, azért rendelték erre a napra az adónak és adósságnak felhajtatását.

Az hollót némely nemzetek Sz. Márton madarának mondották, azért, mivel akkor kezd láttatni, a tél elközelítvén, addig hideg erdőben lakik.

Sz. Márton nyavalyája, régen a franciák a részegséget mondották annak; azért-é, hogy 1. a’ katona virtus, Márton pedig katona volt, 2. vagy pedig hogy ezen a napon szoktak volt megrészegedni.

Szoktak jövendölni a Sz. Márton napjáról a parasztok, hogy ha tisztába mégyen le a nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen. (…)

Karácson haváról és abban való NAPOKRÓL

Honnan neveztetik Karácson havának? Karácsonról, amely ebben a hónapban esik; a szót faragták a magyarok a deák szótól: incarnatio, megtestesülés, carnatio, s abból rontották a szót: Karácson. A rómaiak mondották decembernek, mivel renddel tizedik volt márciushoz. (…)

Micsoda innepek vagynak benne? Ezek:

SZ. MIKLÓS NAPJA. Született Líciában, Patara nevű városban fő emberektől; még csecsemő korában kimutatta, hogy szent ember lészen, mert szeredán és pénteken egyszernél többször nem szopott, azt is estve. Árván maradván gazdagságát elajándékozta a szegényeknek. A szomszédjában lakott egy szegény ember, kinek három felnőtt leányit, nem lévén mivel kiházasítani, azon gondolkodott, hogy a bordélyházba adja őket, de Miklós azt eszébe vévén nagy summa aranyat vetett bé az ablakon, amellyel leányit kiházasította. Ebből költ az, hogy némely tartományokban a szülék gyermekeiknek Sz. Miklós éjtszakáján ajándékocskákat tésznek el, s azt mondják, hogy Sz. Miklós hozta. Hazájában püspökké lett, s jelen volt a nicénumi konciliomban 325. eszt. Ezt a muszkák kiváltképpen való pátrónusoknak tartják; úgyhogy akár jó, akár gonosz találja őket, mind csak néki köszönik, többet is emlegetik az ő nevét, mint a Jésusét. Durandus írja, hogy egy prior nem akarta megengedni a barátoknak, hogy olvassák a Sz. Miklós históriáját, melyre nézve éjtszaka Miklós reá ment, lerántotta az ágyból s a földhöz ütötte, s elkezdette az ántifóniát: O Pastor aeterne! s mikor felelni kellett volna, mindenkor jókat vágott egy vesszővel a hátára. Azután megengedte a prior, hogy énekeljék a barátok. (…)

Forrás

Bod Péter: Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló innepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájok, mely a szava bévehető hiteles írókból egybeszedegettetett és magyarra fordíttatott, közönséges haszonra intéztete | Magyar Elektronikus Könyvtár