A 17. századi magyar puritánok egyházreformjai
Részletek Dr. Fekete Csaba A genfi zsoltárok elterjedése hazánkban című tanulmányából (r. 208-211. o.), valamint Martonfalvi György: Tanétó és czafolo theologiaja c. munkájából (258-259. o.).
(Dr. Fekete Úr negatívan tünteti fel a puritán törekvéseket. Az indepententizmusról írt nézete közel sem volt általános, vagy feltétlenül igaz azokra, akikre ezt abban az időben ráfogták. – a szerk.)
Dr. Fekete Csaba: A genfi zsoltárok elterjedése hazánkban – részletek
Sárospatakra a fejedelemasszony kedvelt puritán lelkészeit gyűjtötte. Közülük anyanyelvi zsoltározást határozott el Tolnai Dáli János a diákok napi áhítatán, amint erről már volt szó. Esperesként ezen jóval túllépett. 1646-ban így vallott ellene nemes Bodor Benedek:
Az régi szép énekeket, psalmusokat, hymnusokat énekeltetni nem engedi.64
Ez a magatartás általában jellemző volt a vezető puritánokra. 1654 februárjában készült a fejedelem számára egy 18 pontos összeállítás. Részletei egybehangzanak például Kabai Bodor Gellért vagy Lippai Sámuel vélekedésével. Szükséges idéznünk néhány pontot, mert egyfelől Újfalvi Imrét az independentizmus vádja alól Zoványi Jenő tisztázta. Másfelől azonban Czeglédy Sándor kiemelte,65 hogy Kabai Bodor a liturgikus hagyományt illetően a gyülekezetet ellenszegülésre hangolta, bizonnyal sikertelenül. Azt sem szüntették meg, hogy temetésen zsoltárének hangozzék el, pedig ezt is rosszallotta.
„Hallatik a praesbiteriumot mostani formában kiadott tanítók felől, hogy noha ekkoráig independentismust publice nem profiteáltak, de kitetszik ex subsequentibus [a nyilvánosság előtt eddig nem nyílvánítottak ki függetlenséget, de látszik a továbbiakból], hogy azt fomentálják, conspirálván [táplálják összebeszélve] némelyek egymás között […]
– [A]zt állatván, hogy egyik particularis ecclesia nem függ az másiktúl, sem az synodustúl, lévén mindeniknek egyenlő hatalma másokkal […]
– Az ecclesia híre, rendtartása és articulusi ellen némelyik közülük nem csak új tudománt hallatik behozni az országban sub praetextu Helveticae confessionis [a II. Helvét Hitvallás ürügyén], de sőt maga akaratján járván és maga az ecclesiatúl való függést ismerni nem akarván, könyveket irnak és praelum alá adván, kibocsátják.
– Az sacramentomok administratiojában ab ipso tempore reformationis [a sákramentumok kiszolgáltatásának a reformáció óta] bevött régi és az keresztyén ecclesiákbann usu continuato [folyamatos használatban] szentűl megtartatott ceremoniákat, ritusokat papalis invencióknak [pápás újításoknak], traditióknak, sőt lelki bálványozásnak mondják és írják aperte [kereken]. Lelki paráznasággal vádolják azokat, kik azon ritusokat tartják és azok mellett akarnak maradni.
– Az régi jámbor reformátusoktúl írott isteni dicsireteket, énekeket kárhoztatják, sőt némely ecclesiákban, az holott ők ministerek, éneklésit prohibeálják [tilalmazzák], régiség tudatlanságának nevezvén.
6. Az ecclesiában bevött sátoros innepnapokat kárhoztatják, megtetszik abbúl is, hogy azon újítók, az holott ők ministerek, az innepekre az ecclesiátúl rendelt énekeket, isteni dicsireteket pro comparanda devotione in memoriam Natalitiorum, Passinonis, Resurrectionis, Ascensionis Christi salvatoris et missioni Spiritus Sancti [üdvözítő Krisztusunk születésére, szenvedésére, feltámadására, mennybemenetelére és a Szent Lélek küldetésére emlékező kegyes dicséreteket] énekelni nem hagyják, ezzel is meg akarván különböztetni magokat az több ecclesiáktúl.”66
Szepsi András és Szatmári Baka Péter sárospataki lelkészekről 1660. július 28-án az esperesi vizitációs jegyzőkönyv arra a kérdésre, hogy híven járnak-e el tisztségükben, följegyzi:
„Erről a két prédikátor felől jó bizonyságott tettenek. Szatmári urat vádolták, hogy készületlen áll fel gyakorta. Az éneklés felől panaszt töttenek, hogy a Molnár Albert francia zsoltárain kívül más reformátoroktól írt zsoltároknak parafrazisát nem akarja kiváltképen Szatmári úr, hogy énekeljék.”67
Pósaházi János (1628-1686) a Miatyánk magyarázatában Kálvinnál is kálvinistább, és akár a vitatott kérdések miatt, akár szélsőséges nézetek hatására, alaposan elveti a súlykot.
„Mivel az éneklés könyörgés, azért a Tiz-parancsolatot, Apostoli Credot, Passiót énekre fordítani (mivel azok nem könyörgésnek formái) alig javallható. Az éneklést az eklézsiában úgy kell intézni, hogy éppületes légyen. Arra penig meg-kívántatik. 1. Hogy légyen értelembül, az az, hogy mind akik éneklenek, mind akik előtt az éneklés vagyon, értsék az éneket. Gorombaság azért a magyar énekekben deák, zsidó, görög szókat elegyíteni, melyeket gyakorta sem az éneklők, annál inkább a község nem ért: mint ama garádicsos énekben a sok Kyrie eleison! Másutt: Éli, Éli, lamma sabachtani! Mit ért ebben a község, fejéré vagy fekete? 2. Hogy légyen lélekbűl, azaz nem csak ajakunkon pengjen az ének; nem csak a nótájára vigyázzunk: hanem elménk, szívünk, öszveköttetett légyen a dologgal, melyrűl éneklünk. 3. Hogy szép halkkal légyen; mert az illetlen nagy zengés elfogja a szóknak értelmét: és így amaz orgona nagy bordó sípok, melyeknek hangja a templomokot is csaknem felfordítja, mennyegzősökhöz illik inkább, hogysem mint az igaz Isten tisztelőkhöz.„68 Kálvin a zsoltárokhoz csatolta a Tízparancsolatot s több canticumot, ezt a dordrechti zsinat is helyeselte!69 Kátéénekeink között is volt, Szenci Molnár-féle megverselése is van az Apostoli Hitvallásnak, ilyen énekek a kálvinista pfalzi fejedelemségben mindenkor szóltak. Hubert Gabriella megállapítása, hogy a bibliai követelmény a Bibliából vett liturgikus tételekkel megvalósult, ezek elvetésére más érveket kellett kitalálniuk a puritánoknak.70 Pósaházi megnyilatkozása nem véletlen és egyedi, Martonfalvi Tóth György sem ítél különbül.
„Illendő-é a Tíz-prancsolatot, a Hiszek-egy-Istent a Krisztus szenvedésének históriáját, stb. Énekelni? Nem igen: mert az ének könyörgés; de ezek nem könyörgés[ek]; mivel ezekben sem kérés, sem hálá-adás nem találtatik.”71 „Élhetünk-e hát a másokkal való könyörgésbe Muzsikával, Orgonával, hegedűvel, dobbal, síppal stb.? Nem: mert ezt érti ugyan a muzsikáló; de nem mások”72
Adalék – Martonfalvi Tóth György művéből
(2) „Minémü beszéddel nem kell tehát élnünk a könyörgésben? 1. Nem ollyannal mellyet maga a könyörgö nem ért, ICor. 14. 5. Akarnám ha mindnyájan tudnátok külömböző nyelveken szóllani. 2. Nem hosszúval, azon bakot nyuzóval, Matth. 6. 7. Mikor imádkoztok ne legyetek sok beszédüek mint a pogányok, kik azt alittyák, hogy a sok beszéd által hallgattatnak-meg. 3. Nem tarafarással; mivel ezek a beszédek a mi indulatinkat meg-kissebbitik, és el-óltyák.”
(3) Mitsoda maga viselés kivántatik ma szóval való könyörgésben? Ollyan, a minémű az Istennek felsegéhez, a dolognak természetihez, és a mi alá-valóságunkhoz illik: minémü maga viselése a könyörgőnek I. a füveg le-vévés, 2. a térd hajtás, 3. á kéznek és szemnek fel-emelése, vagy le-bocsátása, 4. á mely verés, 5. á sirás, könyvezés.
16. Hány-képpen lészen a szóbéli könyörgés? Két-képpen: beszéddel, mint a Mi Atyánk; énekléssel, mint a Soltár.
17. Mi végre rendeltetett az éneklés? Lelki gyönyörködtetésre, hogy az elme az éneklendő dolog felől való elmélkedésben, tovább tartóztattassek.
18. Illendö-é a Tízparancsolatot,…. Lásd fenti idézet. (Martonfalvi György. Tanétó és czafolo theologiaja… 258-259.)
Hivatkozások
64 Zoványi Jenő: Adatok a magyarországi puritánus mozgalmak történetéhez. In: MPEA X (1911), 18.
65 „Emberi hagyományok ostorozása”. In: RE XVI (1964), 59-63. Az RMK II. 1398 szövegét közreadta Hubert Gabriella, HistLit 17, 473-481.
66 Levelek és okiratok II. Rákóczy György fejedelem diplomacziai öszeköttetései történetéhez. Közli Szilágyi Sándor. In: TT 476-477.
67 Hegedűs László: Adatok és tanok a XVII. századi magyar ref. egyház életéből. In: SpF 1 (1857-1858), 365.
68 RMK I. 1096. Igazság istápja, Sárospatak, 1669, 693-694.
69 Leiturgia IV. 54. Lásd HistLit 17, 91.
70 HistLit 17, 64.
71 RMK I. 1231. Martonfalvi György. Tanétó és czafolo theologiaja: mellyet Amesius és Vendelimus szerint irt. . . Debrecen, 1679, 259.
72 Martonfalvi György . Tanétó és czafolo theologiaja… 260-261.
Dr. Fekete Csaba A genfi zsoltárok elterjedése hazánkban című tanulmánya, 208-211. o., Kálvin időszerűsége, Szerkesztette Fazakas Sándor, 2009
Martonfalvi Tóth György (1635 k.–1681): RMK I. 1231 – Tanító és cáfoló teológia. Debreczenben [Debrecen]. M. DC. LXXIX. [1674]. Rosnyai Janos
