Az Istennek és tulajdonságinak világos megírása, ahogyan azt minden keresztyénnek illendőképpen megtanulnia és hinnie kell üdvösségére

Medgyesi Pál

(Aranyosmeggyes, 1604 – Sárospatak, 1663), református lelkész, teológus, író. A magyar puritánus irodalom kiemelkedő egyénisége.

Medgyesi, Pál (1605–1663?) / Bayly, Lewis (1575?–1631): PRAXIS PIETATIS azaz KEGYESSÉG GYAKORLÁS

Debrecen, 1636.

I. Az Istennek állatjában, személyiben és tulajdonságiban való nyilvánságos kiírása, amennyire minden keresztyén embernek őtet illendőképen megtanulni és ismerni szükséges. Ezen való válogatott tanuságokkal együtt (22-61. o.)

(A latin szöveg a szerzőkkel és műveikkel eltávolítva. – a szerk.)

Az Isteni Állatnak és annak tulajdonságinak világos megirása, mennyiben azt minden keresztyénnek illendőképen megtanulni és hinni kell idvességére

Noha semmi teremtett állat az Isten micsoda légyen meg nem magyarázhatja, mivel megfoghatatlan (Zsolt 145,3) és hozzámehetetlen fényességben lakozik (1Tim 6,16) az Isten, mindazonáltal tetszett Őfelségének magát szent igéje által nékünk kijelenteni, mennyire erőtelen elménk őtet megfoghatja, eképen: Az Isten egyetlen egy (5Móz 4,35 és 32,39. és 6,4; És 45,5-8; 1 Kor 8,4; Ef 5-6; 1Tim 2,5), lelki (Ján 4,24), véghetetlen (1Kir. 8,27; Zsolt 147,5), tökéletes (5Móz 32,4) Állat (2Móz 3,14; Jer 23,23-24), kinek léte magától vagyon örökké (1 Kor 8,6; Csel 17,28; Róm 11,36)

Ez isteni Állatban egy részint a Benne való különbözést kell meggondolnunk, más részint annak tulajdonságát.

Az isteni Állatban való különbségek neveztetnek személyeknek (Zsid 1,3)

A személy semmi nem egyéb, hanem magában megálló (Ján 1,1 és 5,37. és 14,16), megkülönböztetett valóság az Istenségben. (Kol 2,9; Ján 14,9)

Az istenségben lévő személyek hármak: Atya, Fiú és Szentlélek (1Móz 26 és 3,22; 2Móz 20,2; Hós 1,7; És 63, 9-10; Zak 3,2; Ag 2,5-6; 1Ján 5,7; Mt 3,16-17 és 28,19; Ján 14,26; 2 Kor 13,13). E hármak nem három különbözö állatok, hanem magukban megálló s egymástól megkülönböztett [!] három (Subsistentiák) állandóságok, avagy állandóságnak különböző módjai azon egy örök isteni Állatban, úgy hogy mindenik személy az istenségben magában megálló, oszthatatlan, közölhetetlen, magától élő és maga nem más tartásából való állandóság legyen.

Így azért az isteni egységben vagyon többség is, mely nem (accidentalis) hozzájárultságból vagyon, mert az Isten egy tiszta (actus) valóság és nem szenved semmit ahhoz az egyetlen egy tiszta magánvalóságához járultatni, sem nem (essentialis) Állat szerint való az a többség (mert csak egyetlen egy az isteni állat), hanem személybeli.

Gen. 1,20. et 3,22 et 11,7 Is. 6,3.,

A személyek az egy isteni állatban csak hármak. E titkos mélységben igazán mondhatni alius et alius: másik és másik, de nem aliud et aliud: más és más dolog, vagy Állat.

Az isteni Állat magában semmi megoszlást, megkülönbözést, avagy részreosztást el nem szenved, hanem a személyek különböztetnek meg abban egymás között e három által:

1. Nevezetek

2. Rendek

3. Cselekedetek

által

1. Nevezetek által így különböztetnek meg:

Az első személy neveztetik Atyának, először természet szerint való Fiára: a Krisztusra nézve (Mt 3,17). Másodszor választott, fogadott fíaira nézve, azaz, kik nem természetből, hanem kegyelemből lettek fiakká (És 63,16; Ef 3,14-15)

A második személy neveztetik Fiúnak (Péld 30,4), mert születtetett (Zsolt 2,7) az ő Atyjának Állatjából (Zsid 1,3; Fil 2,6), avagy természetéből és Ő ígének is mondatik, mert az ígének, avagy beszédnek elménkben való fogantatása és meggondolása legközelebb való hasonlatosság, mellyel nékünk valamennyire előnkbe ábrázoltathatik az a mód, mely szerint ez isteni Ige az ő Atyjának Állatjában fogantatott és attól születtetett örökké. Erre nézve Atyának bölcseségének is neveztetik. (Péld 8,12) Másodszor, mert az Atya a mi idvességünk felől való szent akaratját eleitől fogva (Ján 1,14; Iren: l. 4. Cap. 14.) őáltala jelentette ki, innen mondatik Logosnak, quasi Logoon valakivel, avagy Atyával szóló személynek. Harmadszor mert ő az egész Szentírásnak főcélja (Csel 10,43; Zsid 1,3; Luk. 24,27; Ján 5,39; Csel. 3,22.), avagy summája, sőt mivel szinte önönmaga az az Ige, melyről Isten a testamentumban szólott és az atyáknak az áldott magot megígérte. Heb 1, 3.

A harmadik személy Szentléleknek neveztetik (És 63,10; 2 Kor 13,13) először, mert lelki Ő s test nélkül való (Luk 24,39; 2 Kor 3,11), másodszor, mert az Atyától és a Fiútól (Ján 20,21-22; Gal 4,6; Ján 15,26) mintegy leheltetik, azaz származik mindkettőtől. Szentnek pedig azért hivattatik, mert Ő (1 Pét 1,15-16) szent természetében is és az Isten választott népét is tulajdonul és közbe-vetetlen Ő szenteli meg. (2 Kor 3,18; 1 Pét 1,2)

2. Rendek által így különböztetnek meg:

Az Istenségben lévő személyek, avagy az Atya, avagy akik az Atyától valók.

Az Atya első személy a dicsőséges Szentháromságban, kinek sem léte, sem eredete nem mástól, hanem magától vagyon, a Fiút is magától szülte és a Fiúval egyetemben magától származtatta a Szentlelket öröktől fogva. Az Atyától való személyek azok, kik az ő személyi állapotjukra nézve az egész isteni valóságot közöltetés által vették az Atyától öröktől fogva. És ezek avagy csak egyedül az Atyától, mint a Fiú, avagy egyszersmind az Atyától és a Fiútól valók, mint a Szentlélek. 1Ján 5,7.

A Fiú a dicsőséges Szentháromságban második személy, az Atyának nem kegyelem, hanem természet szerint való egyetlen egy szülött Fia, kinek valósága egyedül csak az Atyától vagyon, sőt az Atyának teljes valósága övé a megfoghatatlan örökkévaló születés által, kitől és az Atyától a Szentlélek származik. A magában való isteni Állatra nézve magától vagyon, de amennyiben személy, öröktől fogván születtetett az Atyától s tőle való. Mert az isteni Állat nem szült isteni Állatot, mivel az nem születtethetik, hanem a személy, úgymint az Atya szült személyt úgymint a Fiat s így a Fiú, Istentől való Isten és nem állatjának s nem is idejének, hanem személyének és rendének eredetét vette az Atyától. Joh 6,38; 5,19.

A Szentlélek harmadik személy az áldott Szentháromságban, ki az Atyától és Fiútól (Ján. 15,26) egyenlőképen származik örökkévaló megfoghatatlan ihlés által, mert miképen a Fiú az isteni Állatot egészen veszi az Atyától a születés által, így a Szentlélek is mindkettőtől egészen veszi a származás által.

Ezokáért Róm. 8,9. hivattatik a Szentlélek Krisztus lelkének

E rendből két dolgot tanulunk meg. Először mi formán légyen a Szentháromságnak külső munkálkodása, úgymint az Atya munkálkodik önön magától a Fiú és Szentlélek által, a Fiú az Atyától a Szentlélek által, a Szentlélek az Atyától és a Fiútól. Másodszor honnan származzék minden isteni külső és közönséges munkálkodásnak eredete és kútfeje. Tudniillik holott az Atya mintegy kútfeje a Szentháromságnak és a külső munkálkodásnak kezdete, az isteni név (in relatione) és a teremtői nevezet a Credoban kiváltképen tulajdoníttatik az Atyának, megváltásunk a Fiúnak és megszenteltetésünk a Szentléleknek, úgymint e munkának minden eszköz nélkül való cselekedőjének. Ugyanez annak ís az oka, hogy a Fiú mennyiben közbenjáró, mindeneket az Atyának (Mt. 11,25-27; Ján. 5,19-23; Ján. 11,22. és 12, 49.), nem a Szentléleknek tulajdonít s ennek is, hogy olyan gyakor helyen mondja a Szentírás, hogy mi az Atyával békéltettünk meg. (2. Kor. 5,18. stb.)

Ján. 14,1; Róm. 8,3; I. Kor. 8,6.

E szent rend és Oeconomia kívül nincsen semmi elsőség vagy utolsóság, felsőség avagy alsóság e három személy között, hanem természetükben azonegy Állatnak méltóságokban egyenlők és mindenik egyenlőképen örökkévaló.

Az isteni Állat mindenik személyben benne vagyon egészen, de ez mindazon által csak a másodikban, tudniillik az Igében testesült meg, nem az Atyában, sem nem a Szentlélekben, e három okokért: 1. Hogy az Atya Isten annyival inkább kijelenthetné atyai szerelmének nagyságát az emberi nemzethez egyetlen egyszülött Fiának váltságunkért mind a megtestesülésre s mind pedig a keserű halálnak elszenvedésére adása által. Joh. 3,6. Rom. 8,12 et 5,8,10.Heb. 2,17.18 et 4,15.

2. Hogy az, akí istenségében ISTEN Fia vala, emberségében lenne ember fia és a fiúi név ne ruháztatnék egyébre, hanem aki öröktől fogván való születés által azelőtt is Fiú vala.

3. Mert igen illendő lőn, hogy ugyanazon személy, kí az Atyának valóságos ábrázatja, állítaná helyre bennünk az Istennek vesztett ábrázatját.

E megtestesülésben sem az istenség nem változott emberséggé, sem az emberség istenséggé, hanem az istenség, mennyiben második személy, az örök Ige vette fel az emberséget, azaz egészen az emberi természetet: a testet és a lelket és annak minden természetszeri tulajdonságit és erőtlenségit az egy bűntől megválva. (*)

A második személy a megtestesülésben nem az embernek személyét, hanem a természetét vette fel, úgyhogy az emberi természetnek a Krisztusban nincsen semmi magátólvaló állandósága, avagy személye (mivel eképen két személye volna a Krisztusnak), hanem az Igében tartatik és áll az, mert miképen a test és a lélek csak egy személyt alkotnak az emberben, így az istenség és emberség is csak egyet a Krisztusban.

E két természetek: az istenség és az emberség oly elválhatatlanul összeegyeledtenek a személyi eggyélétel által, hogy soha egymástól el nem válhatnak.

De nem egyveledtenek össze is, hanem az ő külön-külön lévő valóságos tulajdonságok által, valamelyekkel az egyesülés előtt megkülönböztettek, most az egyesülés után is meg vannak különböztetve. Mint példának okáért az ístenségnek véghetetlen volta nem közöltetett az emberi természettel, sem az emberségnek meghatározhatatlan volta az istenséggel.

Mindazonáltal az egy személyben való egyesülésre nézve oly közönségek vagyon mindkét természet tulajdonságinak, hogy ami egyik természetnek tulajdona, néha (in concreto) a másiknak is tulajdoníttatik, mint e helyen: Az Isten maga saját vérével váltotta meg Anyaszentegyházát (Csel. 20,28.) Ismét: Hogy megítélje e világot azáltal az ember által, akit arra rendelt (Csel. 17,31.)

Innen vagyon az is, hogy noha a Krisztusnak embersége teremtetett és ezekokáért nem véghetetlen, hanem meghatároztatott természet s nem lehet mindenütt jelen, itt avagy amott, abban avagy amaz helyben egyszersmind valóságos jelenlétellel (per actualem positionem aut localem extensionem) természetszeri valósága szerint mindazáltal mivel közzé lett néki az Isten Fiának személyi valósága, mely véghetetlen és meghatározhatatlan és az Istennel is úgy egyesült, hogy soha Őtőle el nem válhatik: az ember Krisztust az ő személyi valóságára nézve igazán mondhatjuk mindenütt jelen lenni.

3. A cselekedetek, melyek által az Istenségben való három személyek megkülönböztetnek.

Ez ilyetén cselekedetek kétfélék:

1. Külsők, avagy a teremtett állatokra nézendők, melyek rész szerint közönségesek a három személyeknek mindenikével.

2. Belsők, melyek csak a személyekre néznek egymás között és teljességgel közölhetetlenek.

A külső munkák, melyek mind a három személlyel közösek, ezek:

E világnak teremtése, mely kiváltképen tartozik az Atyára, a váltság, mely a Fiúra és az Isten választottainak megszentelése, mely a Szentlélekre. De mivel az Atya (Róm. 11,36.) e világot a Fiú által teremtette és igazgatja, ezokáért a külső munkák, az Irásban gyakor helyen egyenlőképen válogatás nélkül tulajdoníttatnak akármelyik személynek is, s ezért neveztetnek közönséges cselekedeteknek.

Mint a megváltás Csel. 20,28. és a megszentelés 1. Pét. 1,2., az Atyának; a teremtés Ján. 1,3. és a megszentelés 1 Kor. 1,2., a Fiúnak; a teremtés Zsolt. 33,6. és a megváltás Ef. 4,30., a Szt. Léleknek. Egyszersmint pedig mindenik személyeknek 1 Kor. 6,11.

Belső és közölhetetlen munkálkodások, avagy tulajdonságuk a személyeknek ezek:

1. Az örökkévaló szülés, mely egyedül csak az Atyának tulajdoníttatik, aki sem lett, sem teremtetett, sem nem születtetett mástól.

2. Az öröktől fogva való születés, mely egyedül a Fiúra tartozik, aki csak az Atyától vagyon, nem lett, nem is teremtetett, hanem született.

3. Az örök származás mindkettőtől és ez egyedül csak a Szentléleké, ki az Atyától és a Fiútól vagyon, nem létel, sem teremtés és nem is születés, hanem származás által. Úgyhogy, midőn azt mondjuk, hogy az isteni Állat az Atyában születlen, a Fiúban született és a Szentlélekben származott, ezzel három Állatot nem Állatnak, hanem az Állatban lévő (subsistendi modos) állandóságnak egymástól különböző módjait, avagy az abban való különbségeket mutatjuk meg, miképen álljon tudniillik ugyanazon egyszerű, örök és születlen isteni Állat mindenik Személyben: nevezet szerint amely az Atyában születlen képen vagyon, azon vagyon a Fiúban, csakhogy az Atyától közöltetett születés által, azon a Szentlélekben, csakhogy közöltetett az Atyától és a Fiútól örök származás által.

Ezek a közölhetetlen munkák, melyek nem állatszeri, nem is accidentalis külső tekintetbeli, avagy csak gondolatszerint való különbséget, hanem ugyan valóságost tesznek a személyek között. Ugyannyira, hogy aki a Szentháromságban Atya, Fiú az nem lehet; aki Fiú, viszontag, nem lehet Atya; aki pedig Szentlélek, sem Atya, sem Fiú nem lehet, hanem csak ugyan Szentlélek, ki mindkettőtől származik, noha azonegy isteni Állat közönséges mind e hárommal. Miképen azért hisszük, hogy az Atya Isten, a Fiú is Isten s a Lélek is Isten, ezenképen hisszük, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek. De az egymásközött lévő valóságos különböztetés miatt (melyet az elébb említénk) egyik személy másikát nem lehet. A három személyek tehát az Istenségben nem különböznek az isteni Állattól egyébképen, hanem csak aszerint a különbség szerint, melyet a Scholákban extraordinarie formalis distinctionak hívnak, azaz nem úgy, mint két egymástól elválható dolgok, hanem mint elválhatatlanok és egyiknek a másik említése nélkül megmagyarázhatatlanok, megérthetetlenek, de egymástól valóságosan megkülönböztetnek a Személyek az ő külön-külön való tulajdonságok által, mint példának okáért Isten az Atya, ki a Fiat szülte, Isten a Fiú, ki az Atyától született, Isten a Szentlélek, ki mindkettőtől származott öröktöl fogva. Innen vagyon az, hogy a Sz. Írás kétképen él az isteni névvel, mert néha arról Állat szerint szól és olyankor mind a három személy közönségesen értetik, néhánykor személyképen és olyankor (per synekdochen) az isteni nevezeten csak egyik személy értetik, avagy az Atya (1. Tim. 1,5.), avagy a Fiú (Csel. 20,28; 1. Tim. 3,16.), avagy a Szentlélek (Csel. 5,4; 2. Kor. 6,16.).

És mivel az Isteni Állat (mely mindhárom Személlyel köz) csak egy, ezokáért mi azt Egységnek nevezzük. És hogy e megoszthatatlan Állatban három egymástól megkülönböztetett személyek vannak, ugyanazont Háromságnak is mondjuk. És ilyenképen az egység a háromságban és a háromság az egységben egy igen nagy szentséges titok, melyet inkább áhítatosan kell imádnunk hit által, hogy nem illetlenül felettébb vizsgálnunk testi okoskodásunkkal annál tovább, amint Isten az ő Igéjében kijelentette.

Eddig lőn a Tanuság az Istennek egyetlen voltáról s abbéli Állandóságoknak különböző módjairól, a Személyekről, ennekutánna immár az isteni tulajdonságokról tanulunk.

Az isteni tulajdonságok az Isten Állatjának az Irásban vékony elménk szerint kiadattatott előnkbe írása az isteni Állat természetinek mentől jobb értésére és annak egyéb minden állatoktól való megkülönböztetésére.

Az isteni tulajdonságok két rendbéliek, avagy nevezetbeliek, avagy pedig valóságiak. A nevezetbeli tulajdonságok háromfélék: először azok, melyek az isteni Állapotot jelentik, másodszor, amelyek az abban való személyekre néznek, harmadszor az Állatszeri cselekedeteket jegyzők.

Az első részről vagyon e nevezet JEHOVA, avagy inkább JEHUEH, mely magátólvalót, örökkélévőt tészen, akiben a lételnek sem eleje, sem vége nincsen, minden egyéb dolgok pedig ebben kezdetnek és végeztetnek. (És. 42,8; Zsolt. 83,18.) Exod. 15, 8.

Mond Isten Mózesnek: Megjelentettem magamat Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak a mindenható erős Istennek nevében, de a Jehováhnak nevében nem jelentettem meg magamat nékiek. (2. Móz. 6,3.) Nemhogy e nevet ők nem tudták volna, holott minden imádságokban éltek e nevezettel, hanem mivel nem érhették annak az ígéretnek beteljesedését, mellyel Isten magát őnékiek kötelezte vala maradékjoknak Egyiptomból való kegyelmes kihozásokra s beiktatásokra, a Kanaán földének valóságos bírására és eképen, hogy nemcsak mindenható Isten volna, ki által teremtettek mindenek, hanem azokat is Ő vinné a fiaknak valósággal végbe, melyeket Igéjében ígért vala az Atyáknak. A Jehovahi nevezetet tulajdonságképen is jelenti s ez az oka, hogy Mózes az egész teremtés dolgainak elvégzésének utánna nevezi Istent először Jehovának. (1. Móz. 2,4.) Ez a csudálatos név legfelül volt felmetszve a tízparancsolatoknak tábláira is, melyek az Izrael Fiainak adattattak vala a kiszabadulásban igazság tanuságiul, hogy azok szerint szolgálnának aztán Szabadítójuknak az Igéretnek Földén. Locus Exodus 6,3.

E nevezet oly teljes isteni titkokkal, hogy a zsidók ennek csak említését is bűnnek tartották, jóllehet ok nélkül, mert ha nem bűn leírni a JEHOVAHI nevezetet, hogyhogy lehetne kimondása is tilalom alatt?

E szentséges neve azért az Istennek tanít minket először arra, mi légyen az Isten önnön magában, tudniillik magátólvaló, örökkélévő. (Ens aeternum, autoon.)

Másodszor, mi légyen Ő egyebekhez, tudniillik, hogy minden egyéb teremtett állatok őtőle vették légyen léteket és valóságokat. (Fons est, pases usias.)

Harmadszor, hogy az Ő ígéretit bizodalmasan hihessük, mert Ő Jehovah, nemcsak az őmaga örök valóságára s egyéb minden valóságoknak őtőle származásokra nézve, hanem kiváltképen az ő kegyelmes ígéretiért, melyek soha nem hibáznak, hanem az ő idejekben beteljesednek valósággal. (In promissionibus Jehova est on.) És eképen ez a név arany záloga Istenünknek nálunk, hogy mivel megígérte, hogyha igazán őhozzá megtértünk, bizonnyal megbocsát nekünk (És. 55,7.), halálunk óráján lelkünket magához veszi (Ján. 12,26. és 11,2-3.) és a feltámadáskor aztán testünket is feltámasztja az örök boldogságra. (Jób. 19,26; Ján. 11,25.)

A második név, mely által nekünk az isteni Állat jegyeztetik, ez: EHEIEH, de ez csak egy helyen találtatik a Bibliában (2. Móz. 3,14.) és egy eredetbűl vagyon a IEHOVAHI névvel s annyit tészen, mint ÉN VAGYOK, avagy LESZEK, mert mikoron Mózes megkérdette volna az Istent, micsoda névvel kellene őtet nevezni, akkor nevezé Isten önön magát eképen: Ehejeh Ascher Ehejeh: Én vagyok, aki vagyok, avagy Én leszek, aki leszek, azt jelentvén, hogy örökkévaló, megváltozhatatlan valóság volna, mert holott minden teremtett állatok időszeriek és változandók, egyik is közülük nem mondhatja maga felől ezt: Ero, qui ero: én leszek, aki leszek. E név adatik Urunknak az Újtestamentomban, midőn Alfa és Omegának neveztetik: Kezdetnek és Végezetnek (ho on kai ho erchomenos). – Jel. 1,18. – Mivel minden idők: elmultak és következendők mai nap gyanánt vannak Őelőtte s e névre néz a Krisztus maga is: Minekelőtte Ábrahám volna, ÉN VAGYOK! (Ján. 8,58.)

Ez a név is hasonlatosképen emlékeztet minket, hogy míndenkoron eszünkbe tartsuk első teremtetésünket, jelenvaló romlottságunkat és jövendőbéli megdicsőíttetésünket s ne elégedjünk e mondásunkkal meg: „Jó valék”, avagy „Jó leszek még”, hanem mindjárast jók legyünk, hogy valamikor az Isten elküld érettünk, készen találjon minket önön magának.

Harmadik neve az Istennek a JAH, mely amiként azonegy eredetből jön, azonképen azon Jehovahi nevezetnek megrövidítése s annyit tészen, mint örökkévaló, mivel minden lételnek Ő mind kezdete, s mind valósága. Ez oly név, mely többnyire olyankor adatik Istennek, midőn valamely ígéret szerinti való emlékezetes szabadítása, avagy egyéb jótéteménye említtetik és ezokáért minden teremtett állat, mennyen és földön serkengettetik, hogy őtet emlegesse és dícsérje e nevezetivel: JAH. (Zsolt. 68,19; 101,19; 106,1,48; 111,1,6; 112,1; 113,1,9; 115,17-18; 116,19; 118,5,14.)

Negyedik neve az Istennek KYRIOS, azaz ÚR, gyakran is előforog ez az Újtestamentomban, mert a Kyrioo, avagy Kireoo, honnan e név ered, annyit lészen, mint Én vagyok. (Junius in Eirenico). Innen a Kyros jegyzi akármi dolognak első valóságát, avagy authoritását, méltóságot. Midőn e név az Úr Istennek (absolute) egyedül tulajdoníttatik, annyit tészen, mint a Jehovah a zsidóban, s ez okon is fordították a 70 fordítók a Jehováht Úrnak, mivel az Isten magától való Úr mindeneken. E névből azért mindenkor eszünkbe kell jutni, hogy az Isten parancsolatihoz (Malak. 2,6.) engedelmességel tartozunk, félnünk kell az ő ítéletit és magunkat mindenestől áldott akaratja és tetszése alá tartozunk adni, így szólván Éli pappal: Ő az Úr cselekedjék úgy, amint néki tetszik. (1. Sám. 3,18.)

Ötödik neve a THEOS, Isten, melyet 600-szor olvasunk az Újtestamentomban és a pogányi írásokban is gyakorta emlegettetik. Ered pedig ez a név apo to thein, mely annyit tészen, mint mindenfelé menni és körüljárni, avagy apo to aisthein mely égetést, avagy világolást tészen, mivel hogy az Isten mindenfelé megyen, körülvészen mindeneket, meg is gyújt és emészt. Mert világosság Ő s szerző oka mind a melegségnek, világosságnak, s mind pedig az életnek a terem-tett állatokban, avagy magától minden eszköz nélkül, avagy eszközül a másod okok által. Ezen név néha hasonlatosság szerint tulajdoníttatik királyoknak és fejedelmeknek Is (Ján. 10,34; 1. Kor. 8,5.) és néha a bálványoknak is csúfolásképen. Midőn pedig tulajdonul és igazán vétetik, egyedül csak az Istennek örök valóságát jegyzi, mely minden dolgok felett vagyon, életet és világosságot ád minden teremtett állatoknak, meg is tartja azokat és igazítja is az ő csudálatos alkottatásukban és rendekben. Mindeneket lát minden helyeken. Meglássuk azért és szorgalmatosan meggondoljuk mit cselekedünk őelőtte és mihez kezdünk. Igy lőn az isteni Állatot jegyző nevek felől a tracta.

Amely nevezet az Isteni Állatban lévő személyeket jelenti kiváltképen egy, tudniillik az ELOHIM.

ELOHIM annyit leszen, mint: erős bírák, mellyel egynél több szám jelentetik, tudniillik a személyeknek háromsága az Állatnak egységében. Ezokáért kezdi a Szentlélek a szent Bibliát e több számra mutató isteni néven s más mellé adattatott egyes szám jelentő igén, mint Elohim Bara: Dii creavit, az erős Istenek teremtett, azaz az istenségben lévő mindhárom személyek teremtettek. (Hasonlatost olvashatni 5 Móz. 6,4; Jósué 25,19.) A zsidók maguk is e három betűkből álló ígében: beth, resch, aleph BARA a Szentháromság titkát állítják, azt mondják, hogy a B jegyzi ezt: Ben, azaz Fiú, az R: Ruach, azaz Lélek és az A: Alt azaz Atya. De ezt a szentséges titkot nyilvábban kijelentette nékünk Mózes: És a Jehovah Elohim monda: Úgymond: Imé az ember olyan lett, mint minékünk egyikünk. (1 Móz. 19,24.) Ismét: Akkor bocsátá a Jehovah esőt az égből a Jehováhtól Sodomára és Gomorrahra. (1 Móz. 19,24.), azaz, a Fiú Isten az Atya Istentől, ki minden ítéletet a Fiúnak adott. (Ján. 5,22; Zsolt. 33,6; És. 63,9.) Az Elohimnak singularéja Eloah, mely ez ígéből ered AIAH, azaz: megesküdt, mert minden fődologban, midőn az igazságnak eligazodása esküvés nélkül nem lehet, egyedül csak az Isten nevére, mint mennynek, földnek egy legfelségesebb Bírájára kell esküdnünk.

Az Eloah pedig az egyes számban igen ritkán találtatik a Szentírásban, úgymint Hab. 3,3; Jób. 4,9. és 14,4. és 15,8. Zsolt. 18,32. és 114,7. – Egyszer adatik sok számot jegyző egy ige mellé. (Jób. 35,10.) Senki sem mondja, hol vagyon az Eloah Hosai (factores mei) én alkotóim? az örök Háromság titkos mélységének jelentésére. – Ezen Elohim nevezet a sokat jegyző számban sok helyen többszámra mutató ígével is találtatik, hogy mentől világosban jelentessék e titok. (1 Móz. 35,7; 2. Sám. 7, 23.) Jóllehet néha hasonlításképen ez Elohim név a fejedelemségnek is adatik, mint aki az Isten helyett országol e világon, amint Mózesnek. És monda a Jehova Mózesnek: Imé én Elohimmé, Istenné rendeltelek tégedet Faraón (2 Móz. 7,1.), mintha így szólna: Imé követté rendeltelek én tégedet, hogy a háromszemélyű, egy igaz Istennek képét hordozzad és Faraónak megmondjad az Ő akaratját. Valamennyiszer azért mi e szentséges nevet: Elohim, halljuk és olvassuk, eszünkbe jusson az, hogy az egy isteni Állatban három egymástól megkülönböztetett személyek vannak és az az Isten Jehovah Elohim hatalmas és ítélő Isten mindeneken. Jos. 24,19; Jer. 10,10.

Immár azok írásbeli nevei következnek az Istennek, melyek az Istennek Állat-szeri munkálkodásit jegyzik, ezek szám szerint ötök:

I. ÉL, annyit tészen, mint erős Isten és azt jelenti, hogy az Úr Isten nemcsak legerősebb, avagy maga az erősség az ő valóságában, hanem ugyanaz is, kitől minden erejüket veszik a teremtett Állatok. Ezért neveztetik a Krisztus EL Gibbor-nak, azaz erős és leghatalmasb Istennek. Nem kell hát az Isten fiainak az ő ellenségektől félniek, mert az ÉL, a mi Istenünk erősebb, hogy nem mint ők. (2 Krón. 32,8.)

Innen vagyon a zsidóban az Éli, mint sz. Máté 27,46. és ez: Eloj a syriai nyelvben, mint Márk. 15,34., mely mindkettő annyit tészen, mint: Én Istenem!

2. SADDAI, annyi, mint mindenható. E név alatt jelentette meg magát az Isten többire mindenkor a régi patriárkáknak: „Én vagyok az

Él Schaddai erős és hatalmas Isten, a Mindenható”. – Mivel Ő mindenképen hatalmas s elégséges szolgáinak minden gonosztól megszabadításokra, nékiek mindennemű lelki és testi áldásokat nyujtania és valamennyi ígéreteket mind e jelenvaló életről s mind a következendő felől tett, azokat is megteljesítenie. E név egyedül csak az lstenségre tartozik, nem köz semmi teremtéssel a Schaddai-nevezet, még a Krisztus emberi természetével is magában. Arra tanít e név minket a régi patriárkákkal egyetemben, hogy egészen minden bizodalmunkat az Istenbe vessük és az ő ígéretének beteljesedése felől semmit ne kételkedjünk.

A 70 interpresek pandokrator-nak [!] fordítják ezt. Eredetet veszen ez ígéből Dai, mely annyit teszen, mint Elégséges; a relatívuma annyit, mint autarkes, avagy pedig jő az ígéből: Schad, mely íge emlőt jegyez, mivel az Isten Ő kegyelmességének elégségével az Ő fiait szintén úgy tartja, mint az édesanya az ő édes magzatját emlőjének tejével.

3. ADONAI, azt teszi, hogy: Én Uram, e név, amint a massoreták feljegyzették, százharmincnégyszer találtatik az Ótestamentumban. Hasonlatosságképen teremtett Állatnak is tulajdoníttatik, de tulajdonul csak az egy Istenre tartozik. Malakiásnál (1,6.) ezt oly formában olvassuk, hogy egy személynél többre mutasson a Szentháromság titkának jelentésére: Ha én Adonim te Uraid vagyok, hol az, ki fél éntőlem? mert ez ez Adonai egy számú, de az Adonim több számra mutat. Ez a név a Messiás Krisztusnak adatik. Az Adonaiért (a Messiás Úrért) világosítsd a te orcádat szentséges helyeden, mely elpusztult! (Dán. 9,17.) Midőn azért mi e szentséges nevet halljuk, azáltal e nagy Úrnak parancsolatihoz való engedelmességre inttetünk, hogy egyedül őtet féljük és semmi egyéb Istent lelkünkismeretében lakni ne engedjünk, hitünknek kiváltképen való keze által Szent Igéjéhez és ígéretihez ragaszkodjunk és az Istent a Krisztusban mi Istenünknek lenni állassuk, hogy szent Tamással ezt mondhassuk: Én istenem és én Uram! (Ján. 20,28.)

E név két ígécskéből áll. Első ez: Ai, én, másik Adon, Uram!

Negyedik név HELION, azaz legmagasságosb. (Zsolt. 9,2. és 91,1. és 92,9.) E névvel nevezi Gabriel angyal az Istent Szűz Máriához való izenetvitelében, hogy tudniillik az a gyermek, ki őtőle születendik, a Legmagasságosbnak Fiának neveztetik. (Luk. 1,32.) E név arra tanít, hogy az Isten az ő Állatjában és dicsőségében véghetetlenképen felülhalad minden teremtést mennyen és földön. Másodszor, hogy senki semmi világi becsületivel és felmagasztaltatásával fel ne fuvalkodjék. Harmadszor, hogy midőn igaz méltóságot és tiszteltetést kívánunk, azon legyünk, hogy e Legmagasságosbbal lehessen közösülésünk kegyelemben és dicsőségben.

hyos hipsistu. – Igy nevezé az Ördög is Urunkat Magasságos Isten Fiának Luk. 8,25.

Mert micsoda e földi nagyság a mennyei Magasságosabbhoz képest!

5. ABBA, mely syriai nevezet s annyit tészen, mint Atya (Róm. 8,15.) .E név néha az isteni Állatról mondatik, mint a Mi Atyánk-ban, néha személyképen vétettetik (mint Máté 11,25.), mert az Isten Atyja a Krisztusnak természet szerint. A Krisztus örökkévaló Atyának neveztetik (És. 9,6.), mivelhogy Ő szült minket újonnan az Újtestamentumban. Az Isten a világosság Atyjának neveztetik (Jak. 1,17.), mivel hozzámehetetlen fényességben lakozik (1 Tim. 6,16.) és Ő nemcsak a nap világosságának kezdete, hanem minden egyéb világosságnak is mind a természeti értelemben s mind pedig a természet felett való kegyelemben, mely megvilágosít minden e világra jövő embert. (Ján. 1,9.) E név arra tanít minket, hogy minden jó áldomás, melyet az Úr Istentől veszünk, egyedül az ő atyai szerelméből származik. Másodszor, hogy nekünk őtet mint szerelmes fiaknak, viszontag szeretnünk kell. Harmadszor, hogy őtet minden szükséginkben és háborúságinkban a segedelemért segítségre hívhassuk, mint Atyánkat. És így eképen az Istennek szentséges nevezetét soha hiába hallanunk, avagy említenünk nem szabad, hanem mindenkoron őneki jóvoltáról, magunknak pedig háládatos kötelességünkről kell megemlékeznünk s úgy vennünk eszünkbe mily vigasztalható és bátorságos dolog legyen mindeneket az Úr Isten nevében kezdenünk. Amint e szólásnak formája majd mindenek szájában forog, de az igaz vigasztalást és bátorítást igen kevés szívek érzik ebből, mert nem tudják mit mondanak ezaránt.

pater ton photon, melynek valóságának e teremtett napnak világossága csak árnyéka.

Nagy bölcseség és kimondhatatlan jó dolog a keresztyén ember hitének megerősítésére azt tudni, mint s hogy kelljen a Krisztusban segítségül hívni az Istent ilyetén név által, melyben azt jelenti, hogy szükséginkben és háborúságinkban való megsegítésünkre néki mind akaratja s mind pedig ereje nagy vagyon. És bizonyára, akinek ily szívbeli kedve vagyon az ő Istenének megismerésére, bizonyos záloga vagyon annak ömagában afelől, hogy ő az Istent szereti s az Isten is viszontag szereti őtet. Amint ez a 91. zsoltárban (14-15.) megbizonyíttatik: Mivelhogy ez engemet szeret, megszabadítom őtet, felmagasztalom őtet, mert ismeri az én nevemet. Segítségül hívott engemet, meghallgatom őtet, vele vagyok háborúságában, megmentem és dicsőítem etc. És ez igen nagy erőssége a hitnek, midőn minden dolgainkhoz az Isten nevében kezdünk.

Ezek a nevezetbeli tulajdonsági Istennek.

A valóságbeli tulajdonságok kétrendbeliek: közölhetetlenek és közölhetők.

A közölhetetlenek olyanok, melyek semmiképen teremtett állatra nem illenek, hanem egyedül az Istenre.

Ezek kettök: az együgyű magánvalóság és a véghetetlenség.

Együgyű magánvalósága Istennek az, mely miatt Őbenne semminémű egybeszerkezés, oszlás, többülés, hozzájárultság, avagy alkotórészek, sem érzékenység, sem pedig értelem alatt lévők nem találtathatnak, úgyhogy valami Ő, ugyanazon Állat szerint is.

Nem bántja meg az ISTENnek együgyű magánvalóságát a személyeknek háromsága, mivel a hármasság nem részbeli egybenszerkezés szerint, hanem személyi együttlevőségképen vagyon.

A véghetetlenség az, mely által az Istenben mindenek fenn és alant, elől és utól mérséklés és elhatárlás nélkül vannak.

E két tulajdonságokból szükségképen más három közölhetetlenek erednek :

1. A megmérhetetlenség, avagy a mindenüttvalóság, mely által az Isten véghetetlen kiterjedtségű, betölt mennyet és földet (Csel. 7,48; Zsolt. 145; Jób 11,7-9; 2 Krón. 2,5-6; Zsolt. 139,5. etc.; Jer. 23,23-24.), minden helyeket magában foglal, őtet pedig semmi közbevetés, hely, avagy határ be nem foghatja, mindenütt ott vagyon és sehol nincs, ahol jelen nem volna. (1 Kir. 8, 27.)

Ez ilyetén jelenléte Istennek négyféle:

Először közönséges, mely által Isten repletive mindenütt jelen vagyon, azaz minden helyeket betölt mindenütt, őtet pedig semmi hely bé nem foglalja.

Másodszor kiváltképenvaló, mely által az Isten az égben lakni mondatik, mivelhogy az ő hatalma, bölcsessége és jóvolta (Zsolt. 19,1; Hós. 2,21.) legfelségesbképen magát ott jelentgeti és közli, aminthogy áldásit és büntetésit is szokás szerint onnan önti le e földre.

Harmadszor annál is kiváltabképen való, mely által Isten az ő szentiben lakozik. (1 Kor. 3,16. és 6,19; 2 Kor. 6,16.)

Negyedszer legkiváltképenvaló és teljességgel egyre tartozó, mely által az istenségnek egész teljessége Állatja szerint lakozik a Krisztusban. (Kol. 2,9.)

2. A változhatatlanság, mely által az Isten mind valóságában (Róm. 12; És. 40,28; Zsolt. 10,2,27.) s mind pedig akaratjában minden változás nélkül való (Csel. 1,8; 1 Sám. 5,29; 4 Móz. 23,19; Mal. 3,6; Róm. 11,29; Jak. 1,17.)

3. Az örökkévalóság, mely által az Istenben semmi kezdete a napoknak, sem pedig az időknek vége nincsen és mind első s mind utolsó Ő. (És. 44,6; Dán. 6,27; Jel. 4,8.)

Ezek a közölhetetlen valóságbéli tulajdonságok. Immár azok következnek, melyek a teremtett állatokra vonsznak. (*)

Ezek ötön vannak.

1. Az élet. 2. Az értelem. 3. Az akarat. 4. A hatalom. 5. A Felség.

1. Az ISTEN élete az, mely által mint igen tiszta magánvaló és véghetetlen valóság által nemcsak Őmaga él magától, hanem egyszersmind mindörökké folyó kimeríthetetlen kútfeje is az életnek, melyből ered minden teremtett állatoknak életek (Csel. 17,25.28. és 14,15; Zsolt. 42,2. és 36,19; Ján. 5,26.), úgyhogy mindnyájan Őbenne élünk, mozgunk, lélegzünk és vagyunk. És mivel egyedül csak az Isten élete nincs állatjától megkülönböztetve, annakokáért mondja az apostol, hogy csak Istené a halhatatlanság. (1 Tim. 6,16.)

Innen vagyon az, hogy a zsidó nyelven az Isten Ehejenek s Echejenek is egyaránt neveztetik. A görögben mind ho on-nak, s mind ho zoon-nak. A deákban valamennyiszer primum Ensnek, még megannyiszer primum vivensnek. Mert tenni s élni egyet tészen az Istenben.

2. Értelme, avagy tudománya ISTENNEK az, ami által (mint tiszta magánvaló egy valóság által) tökéletesen ért és tud önönmagában mindeneket (1 Kir. 8,39; Zsolt. 139,1; Jer. 17,10. és 20,12; Zsid. 4,12.), valamelyek valaha voltak, vannak, avagy lésznek, sőt pedig még az igen titkos gondolatok is és a szívnek minden belső kebzési és ábrázolási tudtára vannak őneki és semmi elrejtve tőle nincsen.

E mindentudása Istennek vagy közönséges, mellyel Isten egyáltalában minden dolgot tud öröktől fogván, a jót őmagában, a gonoszt pedig a jóról, mennyiben ellenkezik azzal, a lehetséges dolgokban lehetségeseknek sorsát oltván, a szükségképen valókban pedig a szükséges meglételnek, avagy lehetetlenségnek törvényét és eképen tudván mindeneket magában és magától, kútfeje Ő minden tudománynak, mind az angyalokénak s mind pedig az emberekének. Másodszor kiváltképen ez a mindentudás, mely Approbationak, jó valló tudásnak, avagy jótetszésnek neveztetik, mellyel magáéinak nevezetesen tudja és kegyelmesen isméri csak a választottakat. (1 Tim. 4,10.)

Ez a mindentudóság befoglalja magában az Isten bölcseségét is, mely által Ő mindeneket nagy bölcsen semmiből ily szép renddel, mértékkel és fontosan teremtett és még mostan is naponként igazgatja és rendeli azokat szentséges akaratja szerint a maga dicsőségére.

Intellectus, Scientia et Sapientia in Deo non distinguuntur. Trism. – Nam Sapientia in homine est habitus intellectui impressus, qui de Deo dici non debet, cuius intellectus est ipsa Sapientia. Keker: panda idon dios ophtalmos kai panda noe etc. Hesiod. lib. erg. kai hemer. Ezért nevezik az Istent a platonikusok egészen szemnek, kí mindeneket lát

3. Akaratja ISTENNEK az, mellyel először is magát mint legfőbb jót szükségképen akarja (Róm. 9,19; Ef. 1,5,11.) és ezáltal egyéb minden jókat is, melyek Őtőle vannak, szabad kedvvel akar. Róm. 9,11.

Az Isten akaratja, noha magában csak egyetlen egy, miképen Állatja is, mindazáltal a különbkülönbféle sok célokra nézve, melyektől az akarat vagyon és különböző sok munkáiért az akaratnak, a Szentírásban az Isten akaratjának sok nevek adatnak, mint:

1. A szeretet mellyel jelentetik az Istennek örökkévaló jóakaratja (Ef. 1,5.), mely által elrendelte, hogy az ő szerelmes választotti ingyen kegyelemből idvezüljenek a Krisztus által és ennekokáért őket szükséges ajándékival ebben és a jövendő életben látogatja (Zsolt. 145,7.16.) mind személyöket, s mind pedig szolgálatiukat kedvelvén és jó néven vévén.

2. Az igazság, mely az Istennek állhatatos akatata, mely által fizet az angyaloknak és az embereknek az ő cselekedetük szerint (Róm. 2,5.6; 2 Thess. 1,6. etc.; 2 Tim. 4,8; 5 Móz. 7,9,10.) megbüntetvén a térni nem akarókat érdemekhez képest, mely bosszúálló igazságnak neveztetik és megjutalmaztatván a híveket ígéreti szerint, mely cselekedeti kegyelem igazságának mondatik. (Róm. 9,15-16.)

3. Az irgalmasság, mely az Istennek ingyen való jóakaratja és kész indulatja a megtérő bűnösnek bűne bocsánatjára, ha szintén nagy és igen gyalázatos bűnökkel volna is megterheltetve.

Ps. 103,8. etc. Tit. 3,4.

4. A jóság, mely által jó kedvvel közli az ő javait a teremtett állatokkal és mivel ezt szabad jóakaratjából érdem kívül cselekszik ezokáért ez kegyelemnek neveztetik.

Ps. 145,7.9.16.

5. A tökéletesség, avagy igazmondás, mellyel az Isten állhatatosan akarja, hogy mindenek, amelyeket az ő szentséges tanácsából végezett, elkövetkezzenek, megteljesítvén mindeneket, valamelyeket szólott alkalmatos időben.

Jos. 18,14. Num. 23,23.

6. A tűrés, mellyel az ÚR Isten szabad akaratja szerint elvárja és halasztja a bűnösöknek büntetését mindaddig, míg az ő igazsága meg nem sértődik és azonban a bűntévőnek is bűnei megérnek.

2 Pet. 3,9. Rom. 2,4. Gen. 15,16.

7. A szentség, mely által az Istennek természete minden egyéb tisztátalan dologtól megválasztatik és útál minden ocsmányságot s így eképen egészen tiszta lévén önönmagában, szolgáinak is belső és külső tisztaságokban és szentségekben gyönyörködik, mely ugyan Őtőle is származik.

Pét. 1,2. 1. Thess. 4,3. Heb. 12,14. Is. 6,2-3.

8. A harag, mely által értetik az Istennek állhatatos és igaz akarata a választottaknak dorgálásokban, az istenteleneknek pedig az őrajta és hívein lett bosszúságáért való megbüntetésekben. Midőn az Istennek e haragos akaratja kemény és kegyetlen büntetéssel jár, akkoron nevezetetik bosszúállásnak, mely a választottaknak időszeri, a hitetleneknek pedig örökkévaló.

Ps. 166, 23, 29, 40, 41. Num. 25,1. In Apoc. 19. Ps. 106, 23, 29 40, 41. 1 Cor. 10,11. 2 Thess. 1,10.

4. Hatalma ISTENNEK az, amely által egyáltalában és szabadosan mindent valamit akar es az ő természetivel nem ellenkezik megcselekedhetik és amellyel a mennyet és földet amiként hogy teremtette, úgy meg is tartja és minden benne való állatokkal egyetemben igazgatja. Ez az Isten mindenhatósága avagy magában való (absoluta), mely által sokkal többet cselekedhetnék, hogynem amennyit akar, avagy cselekszik (Mt. 3,9. etc. 26,53; Róm. 9,18.), avagy actualis munkálkodó, mely által mindent, valamit akar, megcselekszik és amit nem akar, hogy legyen, megakadályozhat. (Zsolt. 115,3.)

Ps. 115,3. Eph., 1,11. Matth. 8,2.

5. Felsége az ÚR ISTENNEK az, amely által Ő az őmagában való és szabadságos méltóságából, mint Úr és Király, minden látható és láthatatlan teremtésin uralkodik és országol, igaz jussa és tulajdonsága lévén néki mindeneken, amint akitől és akiért vannak mindenek, kinek egyszersmind oly teljességes hatalma vagyon, hogy valakinek kedvezni akar, akármely nagy bűnét is elengedheti (Róm. 9.15; Ján. 4,11.), ezenképen Ő minden ellenségit valamelyeket megverni és törni akar, számadás és cselekedeteiért való megfelelés nélkül elvesztheti. (Luk. 19,27; Zsolt. 2,9. És 110,1.) Mivel az ő igaz szent akaratja néki egyetlen egy tökéletes és örökkévaló regulája, mértékcérnája.

1 Chr. 29,14. 1 Krón. 20,11,12; 2 Sám. 7,22; Jel. 5,12,13.

Mindezekből a tulajdonságokból származik az Istennek legfelségesebb boldogsága és tökéletes volta.

Az Istennek boldogsága ama tökéletes és mérsékelhetetlen bírása a végnélkül való örömnek és dicsőségnek, mely az Istenben önönmagában vagyon öröktől fogva és kezdete s kútfeje a teremtett állatoknak minden dicsőségeknek és örömöknek.

Marc. 14,61. Act 17,25. Rom. 11,35-36. 1 Tim. 6,15. Matt. 25,34. Iac. 1,17.

Vannak ezeken kívül több tulajdonságok is, melyek az Irásban az Istennek tulajdoníttatnak, de csak hasonlatosságképen, úgymint midőn őneki példázatban per anthromorphosin, emberi formán: emberi tagok, szent fül, száj, orr, kéz, lábak etc., avagy érzékenységek és emberi munkálkodások: látás, hallás, illatozás, munkálkodás, járás-kelés és egyéb efélék tulajdoníttatnak. Ismét per anthropopatheian, emberi mód szerint: belső indulatok, úgymint vidámság, bánkodás, öröm, keserűség, szerelem, gyűlölség etc., avagy per analogian, hasonlítás szerint: mint mikor oroszlánnak, kősziklának, toronynak, paizsnak etc. mondatik, melyeknek magyarázatokat minden Commentariusban feltalálhatni. (Vide Dictionarium Biblicum Vilsonis Anglice edit.)

Mindezekből a tulajdonságokból eme nehány tanuságbeli regulákat kell eszünkbe vennünk.

1. Csak egy is e tulajdonságok közül az isteni Állatot eléggé ki nem jelentheti, mivel véghetetlen és kimondhatatlan az Isteni Állat. Valami azért az Isten felől rnondatik, az nem Isten, hanem csak vékony értelmünk segédje, hogy okosságunkkal valamennyire megfoghassuk és szónkkal kimondhassuk az isteni természetnek felséges voltát, mennyiben azt Őfelsége ígéjében kijelentette.

2. Minden tulajdonsági az Istennek szintén úgy tartoznak mindenik személyre, mint magára az Állatra a személyi tulajdonságoknak megemlítésével. Mint az Atya irgalmassága szülő irgalmasság, a Fiú irgalmassága született irgalmasság, a Szentlélek irgalmassága származott irgalmasság és igy a többiről is.

3. Az Istennek Állat szerint való tulajdonsági semmit az Állattól nem különböznek, mert azok úgy vannak az isteni Állatban, hogy egyszersmind Isten Állatjának is igazán mondattathatnak a tulajdonságok. Az Istenben azért semmi nincsen, ami vagy az ő Állatja, vagy személye nem volna.

4. Az Állat szerint való tulajdonsági Istennek nem különböztetnek egymás között is mégse Állat szerint, sem pedig valósági képen (mert valami az Istenben vagyon az tisztán csak Isteni Állat melyben semmi oszlás nincsen), hanem csak vékony értelmükre nézve különböznek, mely mi értelmünk nem elég lévén arra, hogy e világi dolgokat egyszeri munkájával megfoghassa, hanem több különböző munkáinak kell a dolognak megértése felől lenni, azért a megfoghatatlan Istennek ismerésére is sokszori egymás között megkülönböztetett munkálkodásí nélkül szűkölködik. Annakokáért, ha a dolognak mivolta szerint szólunk, nincsenek az Istenben sok tulajdonságok, hanem csak egyetlen, mely semmi nem egyéb, hanem az isteni Állat önönmagában, akármi névvel neveztessék, hanem csak a mi értelmünkre nézve mondatnak oly sok egymás között különböző tulajdonságoknak. Mert a mi elménk az irgalmasságnak nevezetin ért oly dolgot, ami különböz attól, mely igazságnak hivattatik. Az isteni tulajdonságok mindazáltal nem különböztetnek meg egymástól valóságosképen önömagukban.

5. Az Istennek Állat-szerint való tulajdonsági nem részei, avagy mineműségei az isteni Állatnak, sem nem hozzájárultsági annak és nem is helyei, hanem igazán teljes és egész Állatja az Istennek úgy, hogy eféle akármelyik tulajdonság non est aliud et aliud, nem különb különb dolog, hanem csak ugyanazon egy. Nincs azért az Istenben mennyiség, ahonnan ennyinek, vagy annyinak mondattathatnék, sem mineműség, honnan ilyennek avagy amolyannak hivattathaték, hanem valamicsoda az Isten, ugyanolyan és azon Állatja szerint is. Állatja szerint bölcs ő, azért ugyan maga a bölcseség ő; Állatja szerint jó ő, annakokáért ugyan maga a jóság ő; Állatja szerint irgalmas ő, azért ugyan maga az irgalmasság ő; Állatja szerint igaz ő, azért ugyan maga az Igazság ő etc. Egy szóval az Isten nagy, mennyiség nélkül; jó, mineműség nélkül; irgalmas, felindultság nélkül; meglett valóság, munkásság nélkül; mindenüttjelenvaló, látomás nélkül; idő nélkül első és utolsó, minden teremtett állatoknak ura, akitől vette minden Állat mind magát s mind pedig amije vagyon, mindazáltal sem nem szűkölködik, sem pedig a jóságra, avagy a boldogságra nevekedést nem veszen senkitől.

Ez az Istennek nyilvánságos leírása, amennyire önönmagát az Irásban kijelentette.

Ezt az Isten felől való tudományt (a többi felett) tudni kell mindennek, valaki a kegyességnek gyakorlója kíván lenni, s el is kell hinni szükségesen e négy kiváltképen való haszonért.

1. Hogy a mi egy igaz Istenünket minden egyéb hamis istenektől és bálványoktól meg tudjuk különböztetni, mert az Istennek kiírását tulajdonképen csak az ő Anyaszentegyháza tudja (Psal. 147.19,28; Jer. 10,25.), melyben ily kegyelmesen kijelentette önönmagát.

2. Hogy szíveink mentől nagyobb tisztességtételre induljanak Őfelségéhez, midőn tudniillik álmélkodunk őrajta tiszta magánvalóságaért és véghetetlen voltáért: imádjuk mérsékelhetetlenségéért, megváltozhatatlanságáért és örökkévalóságáért; bölcseséget az ő értelmétől és tudományától követünk, magunkat szent akaratja és tetszése alá bízzuk. Szeretjük szeretetiért, irgalmasságáért, jóvoltáért és tűréséért; bízunk ígéjében igazmondásáért; féljük hatalmáért, igazságáért és haragjáért; tiszteljük szentségéért; dicsérjük boldogságért és minden mi életünkben Őtőle függünk, mint ki egyedül szerzőoka életünknek, lételünknek és minden javainknak.

3. Hogy felindíttassunk az isteni léleknek két tulajdonságiban való követésére és így az ő bölcseségének, szeretetének, jóvoltának, igazságának, irgalmasságának, igazvoltának, tűrésének, buzgóságának és a bűn ellen való haragjának (valami részben) képét viselhessük, hogy mi is bölcsek, szeretők, igazak, irgalmasak, igazmondók, tűrők és buzgók lehessünk, mint a mi lstenünk.

4. Hogy illendőképen tehessünk könyörgéseket és elmélekedéseket Őfelsége felől elméinkben, nem agyunkban koholt temérdek és káromkodó álmodozásink szerint, mint mikor ember úgy gondolja az Istent, mint egy zetzelszékben ülő öreg embert, az áldott Szentháromságot pedig, mint egy hármas bálványképet, mineműeket a pápisták az ő egyházuknak ablakukban szoktanak pirkáltatni.

Mikor azért az igaz Istennek könyörgeni akarsz, szívedben-lelkedben úgy szólítsad meg Őfelségét, mint az örökkévalót (Zsolt. 90,2.), véghetetlent (1 Kir. 8,27.), mindenhatót (1 Móz. 17,1; Jób 15,25.), szentet (Jel. 4,8. és 15,4.), bölcset (Róm. 2,3.), igazat (2 Móz. 34,6-7; Zsolt 103,4. és 145,8-9.), irgalmast (5 Móz. 32,4.), lelket (Ján. 4,24.), igen tökéleteset (5 Móz. 32, 4.), három egymástól megkülönböztetett személyeknek egy megoszthatatlan Állatját: Atyát, Fiat és Szentlelket (1 Ján. 5,7 (*); Mt. 3,16. és 28,19; 2 Kor. 13,13.), ki mindenütt jelen lévén (Zsolt. 139,9; Jer. 23,23.) igazgatja a mennyet és földet (És. 40,15; Dán. 4,32.), általlát és ért minden szíveket (1 Kir. 8,30; Jer. 10.), tud minden nyavalyákat (És. 61.) és csak egyedül adhat minden kegyelmet, valamely nélkül szűkölködünk (Máté 17,18.) s minden megtérő bűnös embert, valaki igaz hitből óhajtja (a Krisztus által) az ő segedelmét, minden nyomorúságunkból és háborgatásunkból megszabadít.

Ez Isten igaz ismeretinek nemtudása miatt sokak az igaz Istennek bálványt csinálnak s ez egyedül oka, hogy sokak az Isten imádásának és a vallásnak minden ezen kívül való részeit oly nagy becstelenséggel és képmutatással vallják. Holott, ha igazán ismernék az Istent, nem mernének igazán való szolgálatjánál egyebet mívelni és így félelemmel és nagy becsülettel szolgálnának néki, mert csak annyira féli ember az Istent amennyire ismeri, úgy ismeri pedig igazán, ha a speculatioval a praxist (az Ő ismeretével igaz tiszteletét) együvéköti. Mely így vagyon:

1. Midőn ember úgy ismeri és tiszteli az isteni Felséget, mint önönmagát maga Igéjében kijelentette.

2. Midőn az isteni tulajdonságoknak igaz és első ismeretéből az ember elméjében a szeretet, a félelem és az Istenben való bizodalom nevekedik. Mert azt mondja az Isten önönmaga: Hogyha Atya vagyok én, hol az én becsületem? Ha Úr vagyok, hol az én félelmem? (Mal. 1,6.) – Jertek és lássátok meg, mert jó az Isten! – azt mondja Dávid. (Zsolt. 34,9.) Aki tapasztalhatóképen meg nem kostólta [!] az ő jóságát, nem tudja mily jó Ő; aki mondja, hogy ismeri az Istent és az Ő parancsolatját meg nem tartja, hazug azéás nincs abban igazság (ezt mondja szent János, 1 Ján. 2,4.). Ennekokáért amennyire mi az Istent követjük jóságában, szeretetében, igazságában, irgalmasságában, tűrésében és egyéb tulajdonságiban, annyira is ismerjük őtet.

3. Midőn belső fohászkodásokkal és szíveinknek tettetességtelen kívánságival várjuk az ő ismeretinek tökéletes és teljes voltát a következendő életben.

Utólszor ez kijelenti mily kevesen vannak azok, kik az Istent igazán ismérik, mert senki nem isméri igazán az lstent, hanem aki őtet szereti, s ugyanis hogy ne választaná ember az Isten szeretetét, holott ez a legfőbb jó, ha ismeri őtet. Mert az Istennek természete ez, hogy ugyan felfegyverkeztesse az embert az ő jóságának szerelmével és valaki akármely dolgot Istenénél inkább szeret, nem méltó az az Istenhez s ilyenek mindazok, akik szíveknek szeretetét és nyugodalmát Isten kívül más akármi egyéb dologba helyheztetik. Ha azért hiszed az Istent mindenhatónak lenni, miért félsz az Ördögtől és az ellenségtől s bizodalmasan miért nem nyugszol meg az Istenben, segedelmét minden háborgatásidban és veszedelmedben nem óhajtozod? Ha véghetetlennek hiszed őtet, micsoda orcával mersz Őelőtte tettetes szívvel és képmutatással járni? Ha legfőbb jódnak hiszed Őfelségét, miért nem helyhezteted szívedet Őbenne inkább, hogynem mint egész földi jókban? Ha valóban hiszed, hogy az Isten igaz ítélőbíró, hogy mersz ily bátorságosan megtéretlen a bűnben élni? Ha igazán hiszed nagy bölcseségét, hogy nem tulajdonítod minden te keresztidnek és kedvetlen állapotidnak kimenetelét őneki, ki mindeneket javokra tud azoknak fordítani, akik szeretik őtet. (Róm. 8,28.) Hogyha elhitetted magaddal, hogy az Isten igazmondó, miért kételkedel mégis az ő ígéretiben? És ha elhiszed, hogy az Isten maga szépség és tökéletesség, miért nem akarod őtet minden te indulatidnak és kívánságidnak fő végének ismerni? Mert ha szépséget szeretsz, Ő igazán szép; ha gazdagságot kívánsz, Ő igen gazdag; ha bölcseséget keressz, Ő igen bölcs. Valamicsoda felségeséget látsz a teremtett Állatokban, az semmi nem egyéb, mint szikrácskája annak, ami véghetetlen teljességgel vagyon az Istenben. És amikor az égben egyáltalában való közösülésünk lészen az Istennel, akkor mindenünk tökéletesen meglészen Őbenne, melyeket mivélünk közöl. Egyszóval minden jókban minden Ő mindenekben. Szeressed azért csak ezt az egy jó Istent s azt szereted, akiben minden jóságnak jósága találtathatik. Minekokáért a ki Istennek idvezítő ismeretire akar jutni, meg kell tanulni, hogy őtet szeretet által szükséges ismerni. Mivel az Isten szeretet (Ef 3,19.) és az Isten szeretetének ismerete minden ismeretet, tudományt felülhalad (1 Ján. 4,8.), sőt minden ismeret, avagy tudomány az isteni szeretet és szolgálat módjának tudománya nélkül Salamon vallása szerint csak hiábavalóságos hiába valóság és elmetörődés. (Préd. 1,2,17.)

Gerjedj fel azért óh szent Szeretet az én lelkemben, kiváltképen holott tetszett néked az Úr Jézus Krisztus vére által megengeszteltetett lévén, hogy ismereted által dicsőségednek közösülésére juthassak, melyben minden én főjavam és boldogságom áll örökké.

Eképen az élő Istennek maga tulajdon ígéje által meglátom a Jehovának, az Elohimnak, a teljes Szentháromságnak hátulsó részeit (2 Móz. 33,23.), kiben hinni idvezítő hit és igazság, kiben minden teremtett Állattól mennyen és földön adassék minden dicséret, országlás és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen.

Ekédig az Isten ismeretéről, ennekutána már a magunk ismeretéről szólunk.

Forrás

Medgyesi Pál: PRAXIS PIETATIS azaz KEGYESSÉG GYAKORLÁS melybe befoglaltatik, mint kelljen a hívő keresztyén embernek az ISTEN és a maga igaz ismeretében nevekedni, életét naponként Istennek félelmére intézni, csendes lelkiismerettel költeni és futásának eltöltése után – leporollak.hu

Fordíttatott angliai nyelvből a magyar keresztyéneknek e szomorúságos utolsó időkben kiváltképen való vígasztalásokra és hasznokra MEDGYESI PÁL Úr Jézus Krisztusnak együgyű szolgája által. Debrecenben, 1636.