A magyar reformáltak elutasítják a Gergely-naptárt
NAGYKÁROLYI ZSINAT,
1591-dik évben.
698-706. o.
Draskovich György győri püspök és királyi helytartó adta ki először Magyarországon a rendeletet, hogy az 1582. év október 4-dik napjától fogva az uj XIII. Gergely-féle naptár szerint kell az időszámitást megkezdeni. De az ellen magok a római katholikusok is oly ellenszegüléssel viseltettek, hogy midőn annak életbeléptetését Rudolf király az 1583-ki zajos országgyűlésen sürgette, a rendek mit sem akartak róla hallani. Sőt még akkor is, midőn az 1587-dik év november 14-dikén a királyi teljhatalommal ellátott Ernő főherceg a király nevében indokolva felhivta a rendeket, hogy mondják ki, miszerint ezentul Magyarországon egyedül az uj kalendáriom használtatik: a rendek a király kivánatához képest nem ellenezték ugyan, hogy az uj naptár vétessék használatba; de akkor is, egyrészt a pápa hatalmát nem akarván az országban nevelni, másrészt a protestánsok féltékenységét is óhajtván kimélni, határozottan kijelentették, hogy ezen uj naptárt senki más, hanem egyedül a király tekintélye alapján fogadják el; azzal a kikötéssel azonban, hogyazok az okiratok, melyek eddig a régi naptár szerint keletkeztek, érvényesekül tekintessenek. Mindennek dacára a protestánsok e naptárt tényleg el nem fogadták, sőt még az 1591-dik év február 10-dik napján is 12 egyházmegye képviselői gyültek össze Nagykárolyban, hogy ellenszegülésöket hitelveiknél fogva igazolják. Nevei az egybegyülteknek előttem ismeretlenek, azonban zsinatuk határozatát a Szilágyi Bénjámin István synodaliái közt, egy igen régi kéziratban feltaláltam, melynek hü fordítása itten következik:
Az Isten igéje szerint reformált magyarországi egyházaknak a károlyi egyetemes zsinatban 1591-dik év február 10-dik napján hozott itélete, melyben komoly okait adják, miért nem lehet a Gergely-féle naptárt az egyházban elfogadni. Melynek aláirtak a borsodi, ujvári, (abauji), zempléni, ungvári, ugocsai, beregi, szabolcsi, baranyai, pesti, túri, makói, nyiri, károlyi, máramarosi, érmelléki, bányai, szatmári, szilágyi, váradi, debreceni egyházmegyék.
Ez a naptár tizenharmadik Gergely római pápától származott, a honnan gergelyinek is neveztetik. Annakokáért a pápa abban a bullában, mely e kalendáriomhoz van csatolva, magát nyíltan az egyetemes egyház fejéül és pásztorául mutatja be, és ezt az ő kebelének mélyéből merített naptárt apostoli teljhatalmával, melyet magának igényel, parancsolja rá az egész egyházra, hogy az ezen ő naptárát fogadja el. Mely felől azt hirdeti, hogy az a pápai breviárium része, s azt állítja, hogy az a tridenti zsinat kiegészitéseül rendeltetett, oly célból és kinézésből, hogy az ünnepnapok rendesen tartassanak, és hogy nemcsak a husvét ünnepeltessék meg tartozott idejében, hanem hogy a szenteket is az év azon meghatározott napjaiban tiszteljék, a melyen azok ez életet bevégezték, a mi az e bulla által megerősitett bréviariumban van. Mert ők azt erősítik, hogy ha azoknak emlékét nem épen azon napokon és az abban előírt időben tisztelik s ünnepet nekiek nem akkor szentelnek, azzal az ő tiszteletöket igen megkevesbitik és méltóságukból sokat levonnak. E felett, a mint mondja, az Urtól neki adott hatalommal kér, követel és int minden hatóságot, felsőket és alsókat, a felséges Rudolf római királyt, és a több királyokat, fejedelmeket és köztársaságokat, és megparancsolja, hogy ezen ő naptárát (melyet jeles műnek nevez) adják ki, tartsák meg a keresztyén népek közt az ünnepek megülésében fenntartandó öszhangzás végett (a mi a tapasztalat szerént másként van). Vegyék be és gondoskodjanak, hogy azt minden ő alájok vetett népek is fogadják kegyesen, tartsák meg sértetlenül, még pedig a kiközösités büntetése alatt. Mert azok, kik ellenkezőleg mernek tenni, tudják meg, hogy a mindenható Isten, a szent Péter és Pál apostolok haragját vonják magokra. Ez a bulla foglalatja.
Melyeket ha valaki mind figyelmesen meghallgat és elméjével komolyan megfontol, könnyen átláthatja, hogy több okok vannak, a melyek miatt e Gergely-féle naptárt az Isten igéje szerint reformált egyházak elfogadni semmi szin alatt nem tartoznak és nem is képesek; mert a római pápa e bullájában először is azt állitja, hogy a naptár ezen kijavitása és kihirdetése az ő pápai tisztének gondjai közé tartozik, de a dolog maga szól és több évek tapasztalata tanítja, hogy a római pápa a reformált egyházaknak nem pásztora, hanem esküdt ellensége; a ki csak azért jött, hogy a bárányokat, melyeket a pásztorok fejedelme saját vérével megváltott, szétszórja és magával a poklokra vigye. Ezért, hogy bennünket ugy ne nézhessenek, mint a kik az egyház ellenségét pásztorunkul elismerni, avagy magunkat az ő pásztori tiszte gondjai alá vetni akarjuk, ugy itéljük, hagy az ő naptárát nekünk semmi módon sem kell elfogadnunk.
Második okunk, mert azon bullában apostoli teljhatalmával parancsolja az egyháznak, hogy ezen ő naptárát minden nép vegye be és tartsa meg sértetlenül. A melylyel magának joghatóságot követel és elveszett uralmát keresi, mint más keresztyén országokban, ugy Magyarországon is, vagy hogy helyesebben szóljunk, zsarnokságra vágyik a Krisztus egyháza felett. Mi pedig ezen ő hatalmát, mint önkényüleg parancsoló hatóságot, Isten országában elismerni sem nem akarjak, sem nem tudjuk. Minthogy azt magának nem törvényesen, hanem különféle cselszövényekkel és erőszakkal szerezte, sőt ragadta magához. A császár-gyilkos Fókás adván azt, kinek az adományozásra joga nem volt, a mit a hitelt érdemlő történetírók egyhangulag bizonyitanak. Azt pedig, a mivel valaki nem bír, mimódon adhatná joggal valakinek. És mégis, midőn az Isten haragja a hálátlanság és az isteni ige megvetése miatt az egyház ellen tartott, ezt a zsarnokságot nemcsak a püspökök ellen gyakorolta, hanem tovább menvén, római császárokat, királyokat, fejedelmeket vetett alá magának és a maga zsarnokságának, elannyira, hogy (a mi szégyen és fájdalom) azoknak nyakára hágott. Ez elvesztett szabadság visszaszerzésén mesterkedik, erre vágyik, erre ohajtozik és keresi az utat, megkezdvén azt ezen ő naptárán. Hogyha ez szíve óhajtása szerint teljesedik, nagyobbakat próbál és fog kezdeni. Ennélfogva nekünk minden alkalomra kell figyelnünk, hogy azt a hatalmat és hatóságot, melytől Isten kegyelméből megszabadultunk, magunk és egyházaink felett neki meg ne engedjük. Mert a római pápa álnokul s mintegy földalatti lyukakon kíván előhatolni és óhajtja országa előfalait kiterjeszteni, midőn magának a parancsoló hatalmat követeli, mely hatalom rendeleteit minden rendü és rangu embernek el kell ismerni. Tehát a kik az ő naptárát elfogadják, azok őt urokul látszanak elismerni, s mit a pápisták cselekesznek, akik az ő parancsainak engedelmeskednek. Azokra is fog ezután még oly terheket is rakni, melyeket többé levetni, miután egyszer a jármot elfogadták, képesek nem lesznek. Mert ez az előjáték, melyet ravaszul szerzett, hogy mint a mások, ugy a magyarok lelkét is megkisértse, ha vajjon visszavonhatná-e őket a régi szolgaságba.
Nem kell itt azoknak szavára hallgatni, a kik nem pirulnak azt állítani, hogy politikai ügy az, midőn e naptárnak bevétele tárgyaltatik. Mert nem a vásárok, kereskedés, itélethozások napjai és a törvényszéki ügyek végett, hanem az egyházi ünnepélyek és az egyházban megtartandó ünnepnapok miatt s azért hirdettetett ki e névtár, hogy a megholt szentek ünnepei rendesen megtartassanak és azokat a megszabott és kitűzött napokon tiszteljék. Őszintén megvallja ezt maga a pápa e bullában, midőn e naptárát a pápai breviárium részének nevezi, mely szerint a templomi szent szolgálatokat teljesíteni, a cselekvényeket végezni kell, és a trienti zsinat kiegészitésének mondja, mely azért készült, hogy a templomokban és egyházakban rendesen s a kellő időben és napokon tartsák meg a szentek ünnepeit. A melyekből nyilván van, hogy e Gergely-féle naptár épen nem valami, az egyházra semmiben sem tartozó polgári, hanem valóban egyházi naptár. Minélfogva Erdélyország fonákul tette, hogy magának azt a jogot és hatalmat vette, a mely szerint e Gergely-féle naptárt a lelkészek megkérdezése nélkül az egyházra kényszeritette. Mert valamint nem volna helyeslendő, ha az egyházak lelkészei a polgári ügyek kezelését, a hatóságok kizárásával, magokhoz vennék, ugy a polgáriaknak sem illett az egyháziak kizárásával, az egyházra vonatkozó ügyekben, a milyen a Gergely-féle naptár is, a mint már feljebb megmutattuk, valamit az egyházra ráparancsolni. (1)
Mert valamint hajdan az Isten a maga társadalmában főpapot és bírót tett, a kik minden időben előljárnának és az ügyet együtt vizsgálnák meg: ugy akarta azt is, hogy együtt tanácskozva, egyesült igyekezettel végezzenek mindent a polgári és egyházi személyek. Minthogy pedig a kegyes polgári hatóságok és más rendek, valamint az egyházak tanítói egyaránt kiváló tagjai az egyháznak és az igaz egyház lelkészeit leginkább érdekli, hogy az egyházi ügyek elintézésénél jelen legyenek, mint a kik ezeket másoknál jobban értik: őket az ily rendelkezésekből sehogysem kellett volna kizárni. Mert nem csupán magok a polgári előljárók és rendek teszik az egyházat, hanem ha kegyesek is, csak tagjai annak, ugy a szertartásokról és más egyházi dolgokról is nem csupán magok, hanem a többi tagokkal együtt – kik között kiválók az egyház lelkészei – tartoztak volna intézkedni.
Meg kell tekintenünk mi célból s mi szándékkal szerkeztetett és sürgettetik annyira e Gergely-féle naptár, hogy egyedül csak a szerint lehet az ünnepeket és minden szent dolgokat rendesen s mindegyiket a maga idejében végezni. De az ünnepek és szentnapok nem csak a husvét, melylyel a Krisztus halálból lett feltámadása emlékét ünnepeli hálás szivvel az egyház, hanem az összes szentek napjai is, kik bőjtökkel, ünnepekkel, imádságokkal tiszteltetnek és hivatnak segitségül, hogy a magok érdemeivel és könyörgéseikkel (t. i. forma-szerinti szavai minden ugynevezett szentekről való collektáknak) járuljanak közbe a szegény bűnösökért. Mert ha nem az ő megszabott kellő idejökben és napjaikon tiszteltetnek, az a tisztelet és segélyül hivás (a pápa véleménye szerint) alkalmasint hiábavaló lesz, s nem is lesznek a szentek otthon, hanem távol, s tisztelőiket a könyörület szemével nem nézik, vagy meg nem hallgatják, hacsak nem annak idejében keresik őket. Tehát a századok mindeddig bár fenhangon, de hiában hivták-e segélyre az ő pártfogóikat és segitőiket? hiába tartották az ünnepeket? hiába tisztelték s hivták segitségül az ő szenteiket, a meghalt emberekét, bőjtjeikkel, ünnepléseikkel és könyörgéseikkel? avagy mit kell reménylenünk a pápák és mindazon többiek üdvéről, kik a hátrahagyott századokban éltek? Hogyha pedig mindezeket, a melyeket mondtunk, azok a régi kalendárium szabványa szerint is az üdv veszélyezése nélkül tehették és végezhették: kérdem, mi szükség volt ez igazitásra, vagy inkább ujitásra.
Már pedig minő bálványkórság az, hogy az ember nem elégszik meg az egy Krisztus érdemével, és azt mondja, hogy az az idvességre nem elégséges, s hogy a Krisztus nem alkalmas vagy nem elegendő közbenjáró, közvetitő, engesztelő, ügyvédő, megváltó, – az Istennek ama báránya, a kire helyezte Isten minden mi gonoszságunkat, ki a világ bűneit eltörli s vérével minket minden bűnből megtisztit, a kin kivül nincs semmi idvesség, ki az ő örök atyjának jobbján ül, hogy közbenjárjon mi érettünk; hanem az ő érdeme, közbenjárása és pártfogása társaságába fel kell még venni a meghalt segitőket is, a mint az ő tudósaik irják. Hogy ez az ember teremtése óta legrutabb bálványkórság helyesen gyakoroltassék, azért találtatott fel a naptár: azt maga a pápa bizonyitja ezen bullájában. Mintha a tizenharmadik Gergely elődeinek, a kik nem a tartozott időben s nem az illetékes napokon végezték a szent dolgokat, s nem is helyesen tisztelték a meghalt szenteket, minden munkájok füstbe ment volna. E bálványkórságnak ablakot nyitnak, sőt alapot vetnek, a kik ez uj naptárt, a mint ők hivják, vagy magok elfogadják, vagy elfogadás végett másokra tolni törekszenek.
E mellett azt tanitják a bölcsek, hogy a társadalomban vagy egyházban semmi változtatást nem kell tenni, ha csak annak kiváló haszna, vagy valami rossznak másként kikerülhetetlen szüksége nem mutatkozik. Ennek a Gergely-féle naptárnak pedig sem oly nagy szüksége, sem oly haszna nincsen, hogy azért az egész keresztyén világot fel kellene zavarnunk.
Mert ennek legnagyobb okául is azt jelzi a pápa a maga bullájában, hogy a husvét napja azon időben tartassék, a melyre azt a niceai zsinat kitüzte: tudniillik a tavaszi éj-nap egyenlőséget követő legközelebbi urnapon; hogy tudniillik a zsinatok tekintélye megmaradjon. De ez az évnek, avagy csak a husvétnak sem tökéletes kijavitása, hogy t. i. megfelelne annak, a melyet a Krisztus az ő apostolaival együtt ünnepelt, hanem mégis eltér attól nehány nappal. De nincs is rá szükség, hogy annak teljesen és mindenben megfeleljen. Mert ez sem nem Krisztus urunktól, sem nem ezektől szereztetett uj testamentomi hagyomány, vagy végzemény, hanem mózesi, annálfogva ránk semmit sem tartozik. Sőt épen ellenkezőt találunk az apostolnál, a ki ezt mondja: A napokat megtartjátok, és a hónapokat és az időket, és az esztendőket. Félek rajta, hogy ne hiában fáradtam légyen ti köztetek. Ismét: Senki titeket ne kárhoztasson az ételért vagy italért vagy az innepnapokra nézve.
Azért bár az és egyházban különböző napokon tartották is a nap keleti és nyugoti részeken a husvét ünnepét, nem támadt a felett semmi versengés vagy visszavonás, mindaddig, mig Viktor római püspök az Ur 190-dik éve körül fel nem kelt, s a vele nem ünneplő és a husvét ünnepét más napon tartó összes keleti egyházakat mint eretnekségbe esetteket ki nem közösitette; a honnan az egyházban szörnyü szakadás és a legnagyobb háborgás támadt, mely egész a Nagy
Konstantin idejéig, jelesen 125 évig tartott. E kevély Viktor nyomdokait követte Gergely; s hogy magának halhatatlan nevet szerezne, kiadta ezen tökéletes naptárt (mint azt nevezi), melylyel az egész világot felháboritotta. Mert ki tudná kimagyarázni vagy elszámlálni, mennyi nehézség, és az itéletekben, történelemben, adóslevelekben és más kötelezvényekben, vásárokhan, adófizetésekben, földmivelésben, minden polgári dolgokban és az egyházi ünnepek tartásában mennyi zavar következett a naptár e megváltoztatásából. Midőn ugyan az az ünnep, legyen az változó vagy változatlan, itt ezen a napon, másutt ezután 11 nappal tartandónak vitattatik. Viszont pedig, mikor a régi annyi századokon át használt kalendáriomból se az egyházra, se a köztársaságra, se a gazdászatra, se a kereskedelemre, sem pedig a törvényes igazságszolgáltatásra semmi kár nem háramlik: nem kell azt valami csillagászati hibáért megváltoztatni, hanem inkább megtartani.
Továbbá azt is meg kell gondolni, hogy a római pápának és Antikrisztusnak járma az Isten igéjéből vett tudomány által Magyar- és Erdélyországban széttöretett, s hogy mi nem csak szabadságba helyeztettünk, hanem ezen szabadságunk a fejedelmektől helybenhagyatott, szentesittetett és ünnepélyes esküvel is megerősittetett; mely szabadságunknál fogva a pápa egyházi ügyekben való hatósága az Isten igéjével reformált egyházak felett teljesen eltöröltetett. Micsoda szemmel merészeli tehát mi tőlünk kivánni, sőt parancsolni nekünk, hogy mi az ő kedvéért ezt az ő naptárát bevegyük és az ünnepeket ő vele ugyanazon időben és napokon tartsuk. Bizony senki nincsen, a ki be ne látná, hogy ezen ő szabadságát, mentességét és kiváltságát elveszti és a pápa urnak engedi, s magát hallgatagon annak aláveti, a ki ezen ő naptárát elfogadja; melyet a kiközösités büntetése alatt, mint a szolgaság szükséges jármát, a magyarok nyakára is rátenni saját küldöncei által is igyekszik. Mert a ki valamit mások által tesz is, azt ugy nézzük, mintha maga tette volna. Ezek mellett ki nem látná, hogy az erőteleneket is tekintetbe kell venni, valamint azon botrányokat, melyek e Gergely-féle naptár bevételéből, az ünnepek megváltoztatásából vagy ujitásából szembetünőleg származnak és következnek. Mert ugy látszik, hogy a kik ezt elfogadják, összejátszanak az ellenségekkel, s nemsokára a tudomány egész tartalmát a szertartásokkal és ünnepekkel meg fogják változtatni, s ha az átlépésre erősebben sürgettetnek, az ellenség táborába és zászlója alá át fognak menni; hogy elmellőzzük, miszerint e közben az ellenség is ebből erőt fog nyerni és az ily lelkekkel növekedni, ha annak alkalmatlansága [kellemetlenkedése] és dühe előtt magát megadja az ember.
Végre állhatatlan lélek bizonysága lenne az adott esküt a legjobb és szükséges dolgokban megszegni, s azokat, a kikhez becsületes ügyben csatlakoztál, hütlenül elhagyni. S nem is tagadhatná, bár ki mint akarná, a legkevésbé sem, hogy a mi igen dicsérendő és boldog emlékü elődeink, ugy a magyar- mint az erdélyországi lelkipásztorok, kik közül ugyan már ma kevesen élnek, a többiek pedig az Urban elaludtak, egyező értelemmel és akarattal, nemcsak a magok, hanem minden mi lelkipásztoraink nevében megesküdtek és az Isten igéjéből reformált helvét egyházak hitvallásának ezelőtt körülbelől harminc évvel a tarcali zsinatban aláirtak, még pedig annyira nyilvánosan, hogy a mi azokkal való egyetértésünk Németországban sajtó utján is több izben kihirdettetvén, az egész keresztyén világ előtt ismeretessé lett. De a helvét egyházak s azoknak lelkipásztorai és egyházi szolgái, a kiket mindnyájokat, mi, atyáink és tanitóink gyanánt méltán tisztelünk, becsülünk, sőt Szászország, Misnia, Thuringia, rajnai Palatinatus, Svévia, Márkhia, Pomerania, Skót-, Dán- és Angolországgal együtt e Gergely-féle naptárt a legkisebb részben sem fogadták el, vagy gondolták elfogadandónak. Hogy avagy csak ebből is kitüntessük hamisságukat, és a legnyilvánosabban hazugsággal vádolhassuk azokat, a kik azt lármázzák, hogy e naptár már minden keresztyén tartományokban és országokban be van véve. Annakokáért, hogy azt ne véljék, miszerint mi, a mi szüléinktől és tanitóinktól s ennélfogva a mi reformált egyházainktól elpártoltunk: mindnyájan egyhangulag s egyértelemmel azt itéljük és valljuk, hogy e Gergely-féle naptárt nekünk csak egy pontjában sem lehet elfogadnunk.
De tán azt mondja valaki, hogy ha nem is a pápa kedvéért, a ki sokaktól kárhoztatva van, mint Antikrisztus, hanem a polgári hatóság szavára el lehet fogadni e Gergely-féle naptárt. Mi pedig másképen értünk és itélünk: az oly hatóságoknak nincs ez a hatalma és joga, és azt hivataluk természeténél fogva sem tehetik. Mert ki hallotta valaha, vagy hallja, hogy a polgári előljáróság helyhatósági jogának tartsa az ünnepnapok felől való rendelkezést, hogy miképen és mikor kell azokat megülni s mikor nem. Hanem az egyházi rendelkezések közé tartozik, hogy megszabják mit, mikor és miképen kell az egyházban tenni, mely ünnepeket, minő napokon és hogyan kell megülni. Honnan van hát e hatalmuk? Bizony nem másunnan, mint a pápa parancsából, a ki ezt nekik szükségesképen meghagyja, hogy általok a parancsoló hatalmat maga bitorolhassa, a melyhez azonban semmi joga nincsen.
Még egyet!
Miért annyira helytelen e kivánat. Mert másként ugyanezen módon a pápaságnak más szertartásait is, ha azt a hatóság a pápa izgatásából parancsolná, be kellene venni.
(1) Hermann D., Annales Eccl. Transil. 118. 1. azt mondja, hogy az 1590. nov. 23. zsinaton vitatkoztak e tárgy fölött s fogadták el e naptárt a (soha nem conformis) szászok, s ugy lett bevéve 1591. jan. 1. az ország lakói gyülésében a Gergely-féle naptár.
Forrás
A MAGYARORSZÁGI PROTESTANSEGYLET KIADVÁNYAI XIX-ik KÖTET, PROTESTANS THEOLOGIAI KÖNYVTÁR SZERKESZTI, KOVÁCS ALBERT XV. KÖTET, A XVI. SZÁZADBAN TARTOTT MAGYAR REFORMÁTUS ZSINATOK VÉGZÉSEI. ÖSSZESZEDTE, A LATIN SZÖVEGEKET MAGYARRA FORDÍTOTTA ÉS TÁJÉKOZTATÓ JEGYZETEKKEL KISÉRTE KISS ÁRON PORCSALMAI LELKÉSZ ÉS SZATMÁRI ESPERES, BUDAPEST KIADJA A MAGYARORSZÁGI PROTESTANSEGYLET | Leporollak.hu
