A sorsvetéssel való visszaélés

Wilhelmus à Brakel (1635-1711)

The Christian’s Reasonable Service

3. kötet, 123-128. oldal

A harmadik parancsolat [nyolcadik bűne] a sorsvetésnek visszaélésszerű használata. A sorsvetés egy rendkívüli vagy nem szokványos folyamodvány Istenhez annak érdekében, hogy nyilatkoztassa ki akaratát egy olyan fontos vitás ügyben, amelyet sem bölcsességgel, sem ügyességgel, sem erővel nem lehet megoldani. Olyan kérdésről van itt szó, amelyet mindenképpen rendeznünk kell, mert különben nagy veszély vagy baj érné az országot, egyházat vagy az egyént.

Az Írásból nyilvánvaló, hogy a sorsvetés egy megengedett dolog (vö. 3Móz 16:8-9; 4Móz 26:55-56); és a szentek éltek is azzal (ApCsel 1:26).

Isten az, ki irányítja a sorsvetést, és megengedi, hogy akarata szerint vessék azt. Ezt bizonyítja a Péld 16:33 is: „Az ember kebelébe vettetnek bé a sorsok; az Úrtól vagyon pedig azoknak minden ítéletek.” A sorsvetés egy vallásos cselekmény. Ez egy kérés intézése Istenhez, és imádságnak kell azt megelőznie. „És imádkozván mondának: Te Uram, ki mindeneknek szíveket tudod, jelentsd meg, mellyikét választottad e kettőnek. Hogy részes legyen e szolgálatban és Apostolságban,.. hogy az ő helyére menne. Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra: ki közönséges akaratból a tizenegy Apostolok közzé számláltaték.” (ApCsel 1:24-26). A sorsvetés során tehát az emberek azt várják, hogy az eredmény Isten dicsőségére és az országnak, valamint az egyháznak javára váljék. Ez tehát egy olyan vallásos aktus, amelyet vallásos szívvel kell végrehajtani.

A sorsvetést csak fontos vitás ügyekben és jelentőségteljes körülmények esetén szabad alkalmazni, amikor a társadalom jóléte függ tőle. Használható olyan ügyekben is, amelyek más módon nem oldhatók meg, vagy amikor Isten kezének kifejezett beavatkozására van szükség, mint például Kánaán földjének felosztásakor, a két bak kiválasztásánál vagy a tizenkettedik apostol megválasztása előtt. „A versengéseket elveszi a sorsvetés, és az erősek között békességet szerez.” (Péld 18:18).

Úgy tűnik, hogy az Ószövetségben a sorsvetést bűnösök felderítésére is használták. Valószínű ugyanis, hogy Ákánt így kutatták fel (Józs 7:18). Ez igaz lehetett Jónatán (1Sám 14:40-41), valamint Jónás esetében is (Jón 1:7). Ezt azonban nem szabad nekünk utánoznunk. Még ha Ákánt valóban a sorsvetés jelölte is ki (ami nem annyira bizonyos), ez isteni kijelentés útján történt. Saul példája nem lehet irányadó, mivel ő gyakran helytelen dolgokat cselekedett. Végül, Jónás esetében a sorsvetést pogány tengerészek hajtották végre.

Isten kísértése

Mivel a sorsvetés egy rendkívüli vallásos cselekmény, amely fontos vitás kérdéseket dönt el, félni kell attól, hogy valaki visszaél majd azzal az ő puszta kíváncsiságának kielégítésére, titkok felfedezésére, vagy hogy mellőzze Isten egyedüli zsinórmértékét: az Ő Igéjét. Ez utóbbi akkor történik meg, amikor valaki sorsvetés által kérdezi meg Istent, mit kellene tennie kétes esetekben, amikor nem tud dönteni, például arról hogy: kit vegyen feleségül, milyen tanácsot adjon egy ügyben, milyen hivatást válasszon, elköltözzön-e vagy sem stb. Ez Isten kísértése lenne, és az Ő haragját vonná maga után—és ahelyett, hogy Isten válaszolna sorsvetés által, megengedheti, hogy az az ő saját kárára és vesztére dőljön el. Maradj meg Isten Igéjénél, és ne kísértsd vagy ingereld Őt. Ha nem tudsz döntést hozni, és bizonytalanságban vagy, tartózkodj a cselekvéstől, mert hit nélkül semmit sem cselekedhetsz.

Szerencsejátékok

Nyilvánvaló tehát, hogy játékokban, szórakozásban és szerencsén alapuló játékban a sorsvetéssel való visszaélés egy rettenetes visszaélést jelent az isteni gondviselésre nézve. Vannak olyan játékok, amelyek kizárólag ügyességi vagy erőjátékok, és vannak olyanok, amelyeket másokkal együtt játsszák, mint amilyen a sakk, dáma, kézilabda, vívás, teke stb. Ezek önmagukban megengedett dolgok, de szent céllal kell játszanunk őket: a kimerült elménk felfrissítése céljából, testi egészségünk megőrzésére, vagy azért, hogy valaki alkalmasabbá váljék a soron következő feladatára. Nem szabad azonban sem túl gyakran, sem túl hosszasan játszanunk ezekben, mert akkor az ember elvéti ezen céljait. Az idejét vesztegetné, a szíve eltávolodna Istentől, és az magához a játékhoz kezdene hozzátapadni.

Vannak olyan vegyes természetű játékok is, amelyek részben ügyességen, részben szerencsén alapulnak, mint például a kártyajátékok vagy a backgammon. Ezek ugyanolyan mértékben törvénytelenek, mint a tisztán szerencsejátékok, mert a sorsvetés eseménye uralkodik ezekben is. Ha a szerencse teljes mértékben valaki ellen fordul ezekben, annak ügyessége többé semmit sem ér. Vannak továbbá olyan játékok is, amelyek teljes mértékben a szerencsén alapulnak, például ilyenek a kizárólag dobókockákon vagy sorshúzáson alapuló játékok.

A szerencsejátékok tilalma

Tilos szerencsejátékot játszani, akár tisztán a szerencsére alapozzuk azt, akár ügyességgel kombinálva tesszük ugyanezt. Ez a következő okokból lesz nyilvánvaló:

Először, Isten Igéjében sem parancsot, sem példát, sem érvet nem találunk arra, hogy a szerencsejáték, mint olyan, egy megengedett dolog volna.

Kibúvót kereső kifogás #1: Ezt más olyan játékokról is el lehetne mondani, amelyek ügyességet vagy erőt igényelnek.

Válasz: Ez nem igaz, mert Isten Igéje alapján megengedett dolog pihenni, aludni, enni vagy inni, valamint az is, hogy az ember igyekezzen testét és lelkét jó állapotban tartani Isten szolgálatához.

Kibúvót kereső kifogás #2: De egy szerencsén alapuló játék is szolgálhatja ugyanezen célokat.

Válasz: Ez nem lehetséges, mert a szerencsejáték nem más, mint tiszta gonoszság—és ha a lélek érzékennyé vált a bűnre, akkor szenvedni is fog majd tőle. Nem lehet érvelni olyan módon, hogy egy Isten Igéjére alapozott dolgot hasonlítunk össze egy olyannal, ami nem azon alapul.

Másodszor, a sorsvetés egy vallási természetű cselekmény, amelyet Isten Igéje szabályoz: az pedig meghatározza, hogy mikor, milyen módon és mely célból alkalmazható. Ez egy Istenhez való fordulást jelent, amelyben az ember az Ő vezetését keresi. Ezért kell előtte imádkoznunk is (ApCsel 1:24-26). Sürgető körülmények között kell alkalmaznunk, amikor Isten különleges módon akarja megmutatni az Ő akaratát. Így volt ez a két bak kiválasztásánál, Kánaán földjének felosztásánál és a tizenkettedik apostol kiválasztásánál egyaránt. Hit által kell véghez mennie, bízva abban, hogy minden ítélete az Úrtól függ (Péld 16:33), hogy Ő kinyilatkoztatja akaratát, és az ember ennek örömmel alá is fogja vetni magát. A sorsvetést vitás ügyek eldöntésére is szabad használnunk (Péld 18:18). Mindezen dolgok azonban nem találhatók meg a szerencsejátékokban, ezért azok mindenkor tilalmasak.

Harmadszor, a sorsvetés rendkívüli eszköz Isten akaratának megismerésére rendkívül fontos ügyekben. Egy szerencsejátékban azonban nem található meg sem sürgető ügy, sem olyan vita, amit el kellene döntenünk. Az ember nem arra törekszik, hogy Isten akaratát megismerje és alávesse magát neki. Ezért a szerencsejáték Isten kísértése, és így tilalmas dolog. „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet” (Máté 4:7). Isten kísértése az, amikor valaki eltér a számára rendelt rendes úttól, és valami rendkívüli dolgot vár Istentől. Ez gúnyt űz Isten gondviseléséből, és úgy kezeli Istent, mintha saját ostoba akaratunk szolgájává tehetnénk Őt.

Kibúvót kereső kifogás: A szerencsejátékos azonban mondhatja azt: „Én nem is gondolok ilyesmire; engem csak a becsületszerzés és a pénznyeremény ami érdekel.”

Válasz: Bűnös dolog ilyen célokat kitűzni, és bűnös dolog az is, ha valaki nem gondol Istennel. Mindenben Istent kell szemünk előtt tartanunk. Ha valaki hazugság közben nem gondol Istenre, attól az ő tette még nem lesz kevésbé bűnös dolog.

Negyedszer, a szerencsejátékos reméli, hogy a sorsvetés majd neki kedvező eredményt hoz, pedig az nincs is az ő kezében. Kiben bízik hát? Az ördögben? Nem. A sorsban (amit a pogányok bálványként tiszteltek), mintha az képes lenne bármit előidézni? Nem. Akkor talán a kockában? Ha így van, akkor a kockát teszi istenévé. Utálatos dolog mástól várni a boldogságot, és nem Istentől.

Kibúvót kereső kifogás: A szerencsejátékos így is szólhat: „Én nem várom senkitől az eredményt; csak kíváncsian figyelem, hogy mi történik.”

Válasz: Ez az ateisták válasza; az eredménynek ugyanis Isten a meghatározója (Péld 16:33). Így tehát a szerencsejátéknak lényege, hogy valaki Istenre rendkívüli módon vár — egy játék által. Ez pedig nem más, mint Isten megkísértése és kigúnyolása, és az ember saját kívánságainak való rabszolgájává válása.

Ötödször, a szerencsejáték — nem önmagában a véletlen tényezője miatt — romboló következményekkel jár. Eltávolítja az ember szívét Istentől, és szívét egy mágnesnek az erejével vonzza magához. Ha pedig a szerencse nem neki kedvez, akkor szívében csendes elégedetlenség fog feltámadni Istennel szemben, még ha ez nyíltan nem is tör felszínre. Ebből fakad az átkozódás, istenkáromlás és a győztes féllel szembeni haragtartás. Az egyik elveszíti vagyonát (akár keveset, akár sokat), a másik pedig tisztátalan és bűnös nyereséget szerez magának.

Hatodszor, hozzá kell tennünk még a kegyesek és tudósok minden korból származó, a dolgot egyöntetűen ellenző tanúságtételét, valamint a zsinatok és birodalmi rendeletek tiltó határozatait is. Ha akadt is olyan, aki a szerencsejátékokat pártolta volna, az vagy pápista, vagy egy olyan világi ember volt, aki nem törődött a Bibliával. Ha pedig egy tudós férfiú hagyta azt jóvá, erre azt mondom, hogy mindig lesznek olyanok, akik megcáfolják, és elhallgattatják az ilyen embereket. Az ilyen tudósok csak szégyent hoznak magukra és más írásaikra is.

Állami lottójátékok

Az eddig elmondottak azt is bizonyítják, hogy szegények vagy egyházak támogatására, kormányok által létrehozott állami lottójátékok is teljességgel törvénytelenek.

Először is, a szerencsejátékok és a lottóhúzások lényegében megegyezőek. Ha az egyik törvénytelen gyakorlatot jelent, akkor a másik is. Ezért a fentebb lefektetett érvek amarra is érvényesek. A kormányzati jóváhagyás nem változtatja meg egy lottójátéknak a természetét. A kormányoknak ugyanis nincs felhatalmazásuk arra, hogy semmissé tegyenek isteni parancsolatokat, és hogy törvénytelen dolgokat törvényessé nyilváníthassanak. A lottó törvényessége viszont ezen esetben vagy egy kormány jóváhagyásán vagy annak céljain alapulna. Ez azonban nem lehet egy kormánytól függő kérdés, hiszen „Az Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embereknek” (ApCsel 5:29). A szegények és az egyházak támogatásának célja sem teheti legitimmé a lottójátékokat, éppúgy, ahogyan Saul sem igazolhatta azt, hogy az Úrnak áldozza azt, amit – Vol. 3, Page 127 – neki megtiltott az Úr elvenni. Nem szabad gonoszt cselekednünk azért, hogy abból jó származzék. A jó célokat törvényes módon kell elérnünk. A szegényeket más módokon is lehet támogatni, például adományokkal, adókkal vagy más, Isten Igéjén alapuló eszközökkel. Ráadásul a lottó nem a szegények javát szolgálja, hanem inkább kárukra van, mert sokan, akik alig tudnak megélni, emiatt szegénységbe süllyednek, és végül ismét csak támogatásra szorulnak.

Kibúvót kereső kifogás: Azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, nem kell részt venniük a lottón.

Válasz: A földesuraik gyakran kényszerítik őket a részvételre, hogy javítsanak helyzetükön. És ha valaki a kevéssel nem tud jól gazdálkodni, az sokkal sem fog tudni; mindenkinek kötelessége megfelelő módon megőrizni azt, amit Isten neki juttatott.

Másodszor, a lottó az egyik féltől elvesz és a másiknak ad, hiszen sokaknak kell hozzájárulniuk, míg csak kevesek kapnak belőle – mindezt anélkül, hogy ehhez bármilyen készség vagy tisztességes örökség hozzájárulhatott volna.

Kibúvót kereső kifogás: A pénzt senkitől sem veszik el, hiszen mindenki önkéntesen járul hozzá.

Válasz: Nem szabad lehetőséget adni az embereknek arra, hogy elpazarolják javaikat, mert Isten ezt megtiltotta.

Harmadszor, a lottón való részvétel abból a szívből fakad, ami nincs megelégedve saját helyzetével, ezért meg akar gazdagodni, és emiatt oktalan vágyak áldozatává válik.

Mindenki a legnagyobb nyereményre vágyik, méghozzá olyan módon, amelyet Isten Igéje se nem parancsolt, se nem alapozott meg, és amelyre példát sem adott. Isten Igéje azt tanítja, hogy a sorsvetés egy vallásos cselekmény, egy rendkívüli eszköz, amely Isten akaratának felismerésére kell szolgálnia vitás ügyekben. A lottó azonban nem ezt a célt szolgálja.

Kibúvót kereső kifogás #1: Én vallásos módon veszek részt benne; szükséget szenvedek és kevés lehetőségem van, most pedig íme egy alkalom nyílt arra, hogy javítani tudjak helyzetemen. Az Úrtól várom az eredményt, és az Ő áldásáért imádkozom.

Válasz: Minden vallásos cselekménynek Isten Igéjén kell alapulnia; ez azonban nem érvényes a lottózásra. A lottó nem egy vallásos cselekmény. Ezért az ember sem hittel nem imádkozhat érte, sem jó eredményt nem várhat Istentől. Ez Istennek a megkísértését jelenti, mert benne az ember letérvén a helyes útról, rendkívüli utakon keresi boldogulását.

Kibúvót kereső kifogás #2: Vallásos módon viszem véghez, mert a szegényeknek is juttatok belőle.

Válasz: Ez nem egy elfogadható érv. Ha adni akarsz a szegényeknek, add oda anélkül, hogy bármit várnál cserébe, mert a szegények csupán a nyereményed egy kis töredékét fogják megkapni. Szíved mélyén tudod, hogy nem az a célod, hogy a szegényeket támogasd, hanem az, hogy egy busás kis lottószelvényre tegyél szert.

Kibúvót kereső kifogás #3: Megígértem, hogy ha kedvező nyeremény üti a markomat a lottón, annak egy részét a szegényeknek adom.

Válasz: Ez olyan, mintha üzleti szerződést kötnél Istennel: Add nekem ezt, és én cserébe neked adom azt.” Ezenkívül ez nem más, mint „paráznának jutalmát, és az ebnek árát” megragadni (5Móz 23:18). Isten nem akarja, hogy az oltár perselyébe törvénytelen módon szerzett javakat helyezzenek. Az eddig felsorolt érvek – valamint a szerencsejátékokkal szemben korábban említett ellenérvek – egyértelművé teszik, hogy a lottójátékok épp olyan törvénytelen dolgok, mint más szerencsén alapuló játékok is.

Negyedszer, gondoljunk arra is, hogy amennyiben a lottóhúzások törvényesek volnának, akkor barátok, szomszédok és ismerősök is létrehozhatnának lottójátékokat egymás között. Mindenki betehetne valamit, majd sorsot húznának belőle, hogy kiderüljön ki nyerte meg az egészet. Ez azonban a kegyeseket nyugtalanná tenné, és a kormány sem engedné meg. Ezzel a kormányzat beismerné, hogy a lottózások törvényessége – amely vallási kérdés – az ő ítéletüktől függ, vagy pedig azt, hogy a lottók önmagukban véve törvénytelenek vagy károsak a köztársaság ügyeire nézve.

Forrás

Wilhelmus à Brakel: The Christian’s Reasonable Service, Vol. 3, pp. 123-128 | Purely Presybterian Perspective