A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (III. A harmadik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564)

A TRIDENTI ZSINAT

HATÁROZATAINAK CÁFOLATA

1547.

FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR.

PÁPA

NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN

1909.

részlet (50-52. o.)

A tridenti zsinat harmadik ülésében, az 1546. év febr. hó 4-én csütörtökön, közzétett első határozat.

A szent és oszthatatlan Háromságnak, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. A szent, egyetemes és általános tridenti zsinat, mely a Szentlélekben törvényszerűleg gyűlt egybe, s amelyen az apostoli szék ugyanazon három követe elnökölt, meggondolván a tárgyalás alá kerülő dolgok nagyságát, különösen azokét, melyeket az eretnekségek kiirtására és az erkölcsök helyreállítására vonatkozó két fejezet foglal magában, s amelyek az összegyülekezés legfőbb okait képezik; elismervén továbbá az apostollal, hogy nem a test és a vér ellen kell küzdenie, hanem az égiekben való lelki gonoszságokkal; azért ugyanezen apostollal különösképpen int mindenkit együttesen és egyenként is, hogy erősödjenek meg az Úrban és az ő erejének hatalmában, vegyék fel mindenben a hit pajzsát, amellyel a gonosznak minden tüzes fegyverét kiolthatják, s az üdvösség reményének sisakját a Szentlélek kardjával, amely az Isten igéje. Tehát, hogy az erről való jámbor gondoskodás Isten kegyelme által megkezdődjék és előbbre menjen, mindenek előtt elhatározta és elrendelte, hogy előre kelt bocsátani a hit megvallását, követvén ebben az atyák példáját, kik a szent zsinatok alkalmával tanácskozásaik elején ezt a pajzsot szokták eléje állítani minden eretnekségnek, s valamikor egyedül ezzel a hitetleneket hitre indították, s az eretnekeket legyőzték, a hívőket pedig megerősítették. Amiért is a szent római egyház által használt hitvallást, mint olyan alapot, amelyben mindazok, kik Krisztus hitét vallják, föltétlenül megegyeznek, s mint szilárd és egyetlen fundamentumot, melyen a pokol kapui soha erőt nem vesznek, ugyanazon szavakkal, melyekkel az minden egyházban olvasható, előadandónak vélte; hangzik pedig ez a következőképpen:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, az égnek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgok alkotójában. És az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idők előtt, Isten az Istenből, világosság a világosságból, igaz Isten az igaz Istenből, aki született, nem teremtetett, s egylényegű az Atyával, aki mindeneket teremtett. Aki miattunk emberek miatt és a mi üdvösségünk miatt leszállt a mennyekből, és megtestesült a Szentlélek által Szűz Máriából. És emberré lett. Érettünk Pontius Pilátus alatt megfeszíttetett, szenvedett és eltemettetett; harmadnapon, az írás szerint, feltámadott és felment a mennyekbe, s ül az Atya jobbján. És ismét eljövend dicsőséggel ítélni eleveneket és holtakat, s az ő uralmának nem lészen vége. És a Szentlélek Úr Istenben, az éltetőben, ki az Atyától és Fiútól származott, akit az Atyával és Fiúval együtt imádnak és dicsőítenek, ki a próféták által beszélt. És egy, szent, közönséges (catholicus) és apostoli Anyaszentegyházat. Hiszek egy keresztséget, s a bűnök bocsánatát; és várom a halottak feltámadását; és a jövő életet. Amen.

Ugyanaz a szent, egyetemes és általános tridenti zsinat, mely a Szentlélekben törvényszerűleg gyűlt egybe, s melyen az apostoli szék ugyanazon három követe elnökölt, tudomása lévén neki arról, hogy különböző vidékekről sok egyházfő elkészült az útra, sőt némelyek már úton is vannak; és meggondolván, hogy mindaz, amit maga a szent zsinat elhatároz, annál nagyobb becsülésben és tiszteletben fog állani, minél nagyobb és teljesebb számmal voltak jelen a zsinaton az atyák, kik a határozatokat hozták és megerősítették: ezért elhatározta és elrendelte, hogy a mostani után következő ülés a legközelebbi „Laetare” (1) vasárnapot követő csütörtökön legyen. Közben azonban nem kell elmulasztani azon dolgok tárgyalását és vizsgálását, amelyeket, úgy látszik, magának a zsinatnak kell megvizsgálni és elintézni.

A harmadik ülés határozatáról.

Azt mondhatná valaki, hogy nem tudom, micsoda fontos dolgot akarnak a tiszteletreméltó atyák elintézni, amikor Pál apostol szerint a lelki fegyverzetről beszélnek. A hűhóból azonban, leszámítva egy kis jelentéktelen füstöt, végül is semmi olyan sem származott, ami legalább a mostani szorult helyzetet enyhítene, mert csak azt a hitvallást írják alá, melyet a templomokban énekelnek. Január elején tették közzé az első határozatot, s ennek a másodiknak a kihirdetését elhalasztják februárra. Miért volt szükség ebben a világos dologban oly hosszú tanácskozásra? Vagy tán egy hónapba került ez a vizsgálódás? Nagyon szorgalmasaknak és munkásoknak kell lenniök a fontos dolgokban azoknak, kik oly sokáig foglalkoznak az olyan dologgal is, amelyben semmi nehézség sem fordul elő! Tehát mintha nem hiába töltötték volna el az időt, a kitűzött nap elérkeztével letelepednek a vezérek, és míg az összegyülekezett tömeg körülöttük állott, kijelentik, hogy ők hisznek – amiről pedig mindenki tudta, hogy semmi kétség sincs. Ezt, mondják ők, a régi szertartásnak és rendelkezésnek megfelelőleg tették. De hát egy minden nehézséget nélkülöző szertartásocska egy egész hónapot igényelt? Bizony nagyon gyerekes tettetés az, mikor összeülnek azért, hogy semmit se beszéljenek, így akarván megmutatni azt, hogy ők nem tétlenkedtek. De minő komolysággal teszik meg kijelentésüket?! A hitvallást – mondják – mi elhisszük úgy, amint az a misekönyvben van. Bár én az ő bolondságaikkal nem törődöm, mégis csudálatos dolog az, hogy ők maguk önként nem restellik magukat. Hogy sok egyházfőről azt hitték: a különböző vidékekről útra készen állanak, ebben a vélekedésükben ugyancsak csalatkoztak, mert végül is alig mintegy negyvenen gyülekeztek össze. Ez a nagy számra vonatkozó vélekedésük tehát füstbe ment. Bár az én véleményem szerint önmagukon követnek el igazságtalanságot, midőn maguk szólják le a saját kevés voltukat: énelőttem ugyanis csak annyi a tekintélyük, úgy hogy ha még ötszáz hozzájuk hasonló ember lett volna is ott, még az sem emelte volna tekintélyüket egy hajszálnyival sem.

(*) A kezemben lévő zsinati gyűjteményben a 103. kánon áll a legközelebb ehhez: „az oltárnál mondandó imádságokról,” de a szentekhez intézett könyörgést nem tiltja ez sem, csak arra kötelezi a papokat, hogy tudósok által szerkesztett, zsinatilag jóváhagyott könyörgéseket mondjanak az oltárnál, másféléket ne. [NF]

(1) Húsvét előtti harmadik vasárnap.

Forrás

A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA; ÍRTA KÁLVIN JÁNOS 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN; 1909. Forrás: leporollak.hu