Az arminianizmus ‘istene’ | Augustus Toplady
Augustus Montague Toplady
(1740 – 1778)
Anglikán tiszteletes. A metodista John Wesley egyik legfőbb kálvinista szellemű ellenfele.
Ajánlott rövid olvasmány még:
Az arminiánizmus (szabad akarat) Krisztusa – CPRC
Merem állítani, hogy egy ehhez hasonló auditóriumban számos arminiánus is jelen van. Attól tartok, hogy minden nyilvános összejövetelünkön nagyon is sokan vannak jelen közülük. Talán azonban még ezek az emberek is, akik bálványimádók, minthogy ők azok, hajlamosak lehetnek hibáztatni mindazoknak abszurditását, méghozzá joggal, akik olyan ezüstből és aranyból készült bálványokat imádnak, melyek emberi kezek alkotásai. De hadd kérdezzem meg: Ha ennyire abszurd, hogy más emberek keze munkáját imádjuk, akkor vajon miféle képtelenség ha saját kezünk munkáját imádjuk? Talán erre így válaszoltok: „Isten őrizzen meg attól, hogy ilyet cselekedjek. Mindazonáltal hadd mondjam el nektek, hogy az üdvösségre vonatkozó bizodalom, bizakodás, ráhagyatkozás és függés egyaránt mind az istenimádatnak aktusát jelentik, mégpedig nagyon is súlyos aktusát: és bármitől is függjön az Isten előtti elfogadtatásod és az Ő színe előtti megigazulásod, akár részben, akár teljesen, bármiben is reménykedsz és bízol a kegyelem vagy dicsőség elérésére nézve, ha az a Krisztusban lévő Istentől bármilyen mértékben is elmarad, akkor minden szándékra és végeredményre nézve is csak egy bálványimádó vagy.
Nagyon különbözik az a kép, amit a Szentírás az örökké áldott Istenről nyújt nekünk, a pogányok által imádott hamis istenek képzeteitől; és az igaz Istennek attól a romlott ábrázolásától, amit az arminianizmus az emberiségre akar ráerőltetni. De a mi Istenünk (mondja e zsoltár harmadik verse) a mennyben vagyon, ki mindeneket, a mellyeket akart teremtett. Az arminiánusok nem így képzelik el Istent: mert e szabad-akarat és véletlenség-párti embereink azt mondják nekünk, hogy Isten nem azt teszi, amit akar; hogy létezik számos olyan dolog, amit Isten meg akar tenni, sőt rászánja magát és igyekszik is megtenni, de mégsem tudja beteljesíteni… Az ő istenük volna a Biblia Istene? Nyilvánvalóan nem. Az ő istenük „aláveti” magát azoknak a nehézségeknek, amikből „nem tudja magát kimenteni”, és szívesen teszi magát „‘könnyűvé’ millió és millió megoldhatatlan kínos nehézség, kellemetlen csalódás és megalázó vereségek közepette. … Ez az említett séma a blaszfémia létráján az ateizmus hegycsúcsára kapaszkodik fel; majd utána leveti magát ezen szakadék széléről a vak, kérlelhetetlen szükségszerűség szurdokába, hogy bebizonyítsa az emberiség szabad cselekvőképességét!
… Az arminianizmus vallása és Krisztus vallása között az egyik nagy vetélkedés az, hogy kinek jár a bűnösök üdvösségének jutalma és dicsősége? A megtérés azonnal eldönti ezt a kérdést; mert azt hiszem, hogy minden szeretetlenség vádja nélkül megkockáztathatom kimondani azt, hogy minden igazán felébredt ember, legalábbis amikor Isten tekintetének fénye felragyog lelkén, térdre esik, és eme dicshimnusz felszáll szívéből: „Nem nékünk Uram, nem nékünk; hanem a te nevednek adjad a dicsőséget!”: Nem az én igazságom miatt lettem megváltva, hanem a te irgalmasságodért és a te igazságodért.
Forrás
