A hitről és a jó cselekedetekről, azok jutalmáról és az ember érdeméről

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968

XV. FEJEZET

A HITRŐL ÉS A JÓ CSELEKEDETEKRŐL, AZOK JUTALMÁRÓL ÉS AZ EMBER ÉRDEMÉRŐL

202-218. o.

Második Helvét Hitvallás XVI. fejez. szövege itt olvasható

Mi a hit?

„Bizonyos, hogy a keresztyén hit nem vélekedés vagy emberi meggyőződés, hanem legszilárdabb bizodalom és a lélek nyilvánvaló és állandó helyeslése, egyszóval Isten igazságának, mely az írásokban és az apostoli hitvallásban van előadva, sőt magának Istennek, mint legfőbb jónak, és kiváltképpen az isteni ígéretnek és Krisztusnak, minden ígéret beteljesülésének legbizonyosabb megragadása;”¹ más kifejezéssel: „A hit az elmének legállhatatosabb bizonyossága, mely azokra a dolgokra támaszkodik, amelyek felé irányul minden mi reménységünk, tudniillik a láthatatlan és örökkévaló dolgok igen biztos ismerete, azaz az üdvösség várása, és megragadása az üdvösségnek és a valóban boldog Istennek, aki minden jónak kimeríthetetlen forrása. Az ilyen hit pedig nem testből és vérből származik, hanem egyedül Istentől, aki Szentlelkével és az isteni Szentírás Igéjével elménket átalakítja és megvilágosítja, hogy az Istentől jövő átváltozással teljesen átalakulva, tökéletesen más emberekké legyünk, immár mindent egyedül tőle kérjünk, egyedül őt tiszteljük, és hozzá képest mindent kicsinek tekintsünk. Röviden: ez a hit cselekszi, hogy magunkat egészen a szent, igaz és jó Isten akaratához szabjuk, s tőle soha el ne hajoljunk.”²

A hit örökkévaló

„A világ kezdetétől a — világ — végezetéig egy és ugyanaz az hit marad Isten összes választottjaiban, — mert — teljességgel ugyanabban hittek kezdettől fogva az összes választottak, akárcsak mimagunk. Tudom — mondja Bullinger —, hogy sok és különféle hittel kérkednek a földön… Van ugyanis — amint már említettük — indiai hit, zsidó hit, mohamedán hit, gregoriánus hit, de mindazáltal csupán egyedül a keresztyén hit az igazi. Ennek foglalatát tartalmazzák — az apostoli — hitvallás tételei, teljességét pedig a mindkét testamentumbeli szent iratok.”³

A hit nem emberi vélekedés

Ez a hit „nem vélekedés vagy emberi meggyőződés,”⁴ „nem hamis képzelődés, vagy a legfelségesebb dolgokra vonatkozó üres álmodozás,”⁵ nem valamely közönséges ismeret, amelyre támaszkodva hitelt adunk és hiszünk egy bizonyos magyarázatnak vagy érvelésnek… Így kizárunk minden hiszékenységet és vélekedést, hogy teljességgel változhatatlanok, bizonyosak és isteniek legyenek mindenek, amelyeknek erejével élünk és megtartatunk. ”⁶

Bizodalom

„A hit bizonyos és kétségtelen bizodalom Isten és az Ő Igéje iránt,… a legszilárdabb és legkétségtelenebb meggyőződés, — mely — Istenre és az ő Igéjére irányul.”⁷ „Sokkal kevésbé tekint az ember saját erőtelenségére, nyomorúságára és hibájára, hanem Isten hatalmára támaszkodik.”⁸ hogy így „ne maradjon benne semmi kételkedés.”⁹ Ezt a bizodalmat „a következő szavakkal írja le Pál a Rom. levél 4. fejezetében: Ábrahám — emberi — reménység ellenére reménységgel hitt,… és nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében… A reménység ugyanis a legszilárdabb és legkétségnélkülibb várása a hitt dolgoknak. Látnunk kell, hogy az apostol a reménységgel szemléltette a hitet; és a reménység bizonyosságával magyarázta a hit szilárdságát… — Ábrahám — nem adott helyet a kísértő hitetlenségnek. Nem mondott kárhoztató ítéletet, és nem kutatott szorongó szívvel, amiként ez szokás a bizalmatlanoknál… Tehát igen bizonyos és az apostol szavai alapján nyilvánvaló, hogy az igaz hit a hívő szívében lévő kétségnélküli meggyőződés, mely szerint a valóság mindenestől olyan, amilyennek hisszük és ahogyan nyilván mondja Isten Igéje.”¹⁰

Helyeslés

A hit továbbá „a léleknek nyilvánvaló és állandó helyeslése.”¹¹ Mert „amidőn — az apostol — így szól: Ábrahám hitt Istennek, ezzel nem csupán azt akarta mondani, hogy Ábrahám hitelt kölcsönzött és helyeselte Isten szavait, amelyek mintegy — beleöltöztek — az előadott történetbe, hanem azt, hogy átadja magát az igaz Istennek, és egészen őreá bízta magát.”¹² „Az Úr — ilyen helyeslést kíván az emberektől. Nem vonja hajuknál fogva, amint mondani szokás, sem nem kényszeríti bizonyos kikerülhetetlen szükségességgel… Ha tehát nem akarsz hinni, úgy te magad zárod ki önmagadat Istennek és az ő fiainak a közösségéből.”¹³ „Következésképpen hitet — azaz a lélek helyeslését — várja Isten azoktól, akik részesülni akarnak az ő javaiban. Mert Isten nem cselekedhet jót nekünk, ha nem hiszünk benne. Nem mintha nem volna hatalma mindenekre, hanem mindeneket a meglévő hit, az igazságos rend és az általa nyert eszközök alapján akar cselekedni.”¹⁴

Az igazság megismerése

„Végül — a hit — Isten igazságának legbizonyosabb megragadása.”¹⁵ „Pál ugyanis így szól: A hit a reménylett dolgok hüpostázisa, vagyis szilárd valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés, azaz nyilvánvaló és biztos megértése — azoknak — (Zsid. 11 : 1.).¹⁶ „A hit tehát, a Pál meghatározása szerint, a láthatatlan vagyis az örökkévaló dolgoknak „úgymond Istennek és mindannak, amit az isteni dolgokról az ő Igéjében elénk ad, az elme által történő legnyilvánvalóbb szemlélése, és a szívben végbemenő legbizonyosabb megragadása.”¹⁷ „Ily módon nem akármilyen dolgoknak a hitéről van szó, hanem a reménylett dolgokéról… A reménylett dolgok… láthatatlanok,… amelyek örökkévalókat és istenieket jelentenek, sőt magát Istent, aki láthatatlan, igaz, jó, bölcs és mindenható… Az igaz hit nem támaszkodik semmiféle láthatóra és testire, hanem az egyedüli Istenre, aki a mi reménységünk, I. Tim. 1, Zsid. 6, a jó adományok gazdag forrása, a hívők üdvössége és élete.”¹⁸ „Innen azt is megtanuljuk, hogy a hit nem csapongó és vakmerő emberi elbizakodottság, amely bizonyos nagy és képtelen dolgokat hisz. A hitet kormányozza és meghatározza Isten Igéje, mégpedig Istennek helyesen és törvényesen megértett Igéje… Amidőn azt mondja az Úr az evangéliumban: Minden lehetséges a hívőnek, ezt nem kell korlátlan értelemben vennünk, hanem Isten Igéjével, akaratával és dicsőségével, úgyszintén a mi lelkünk üdvösségével való összefüggésben. Tudniillik minden lehetséges a hívőnek, amit az ő Igéjében megígért; minden, amit ő akar; továbbá minden, ami Isten dicsőségét és lelkünk üdvösségét szolgálja.”¹⁹ Tehát „a hit lényege abban áll, hogy Isten Igéje szerint hinni kell a teljes igazságot, és hogy az igaz hit hiszi a Szentírásban foglalt egész — isteni — beszédet. — A szentírás — ugyanis megmagyarázza, hogy Isten kicsoda és milyen, melyek az ő művei, ítéletei, akarata, parancsolatai, ígéretei, fenyítései, valamint azt, ami a hitre nézve hasznos és szükséges. Mindezt kifejti számunkra Isten Igéje, és az igaz hit elfogadja. Eközben hiszi mindazt, ami meg van írva a törvényben és a prófétáknál, az evangéliumban és az apostoli levelekben. Amit pedig ezektől nem lehet levezetni vagy bizonyítani, vagy ami ezekkel ellentétes, mindazt nem hiszi a hívő.”²⁰ A hit foglalatát az apostoli hitvallás tartalmazza. „Vannak, akik — ezt a hitvallást — maguknak az apostoloknak tulajdonítják, és ezért az apostolok hitvallásának nevezik… De akár ők maguk készítették, akár más apostoli férfiak, mindenesetre nyilvánvaló, hogy tisztán tartalmazza és előnk adja magát az apostolok tanítását.”²¹

A Szentírás és az apostoli hitvallás szerint „az egész hit és a mennyei bölcsesség ama örökkévaló titoknak a megismerésével foglalkozik, amely szerint… tudtunkra adatik, hogy az örök Isten főképpen abban jelentette ki irántunk való atyai szeretetét, hogy érettünk adta az ő Fiát, a mi Urunk Jézus Krisztust. Benne elénk helyezett minden tökéletességet, minden bölcsességet és tudományt, hogy szüntelenül ehhez járulunk, mint kimeríthetetlen kincses házhoz és élő vizek örök forrásához: ebből kérjünk és merítsünk annyit, amennyi elegendő az igaz bölcsességhez és üdvösséghez.”²² „A közvetlen — feladat — az, hogy miután megismertem magamat, nyomban megismerjem Istent is, nehogy — egyébként — a hitetlenségnek és a bűnöknek tudata miatt reménytelenné legyek, sőt inkább ismerjem meg a jóságos és irgalmas Istent, akiben bízzam, segedelméért könyörögjem, és igazságából éljek.”²³ Tehát „egyetlen teremtmény sem lehet a hit tárgya.”²⁴ „Mindörökké egy és ugyanaz Isten, minden jónak egyedül kimeríthetetlen forrása. Következésképpen mindörökké egy és ugyanazon tárgya és fundamentoma lesz a hitnek, — tudniillik — Isten és az ő Igéje.”²⁵

„Maga az Istenbe vetett hit egyedül arra tekint, hogy higgyük, miszerint Krisztus vére nemcsak bűneinktől tisztított meg, hanem a megtisztulásnak valamennyi más fajtáját eltörölte Krisztusnak emez egyetlen tisztító — áldozata —.”²⁶ Mert „Istennek valamennyi ígéretei, mondja — az apostol —, Krisztus által igenek és ámenek (II. Kor. 1 : 20.). A filippibelieknek azt mondja: adatott nékik, hogy higgyenek Krisztusban (Fil. 1 : 29.).”²⁷ A hit ily módon „Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az ismerete, mégpedig az ő biztos és helyes ismerete.”²⁸ Innen van, hogy a mi Urunk „kifejezetten saját hitének nevezi, azaz nem az emberek által készített és kitalált, hanem magától Krisztustól és az igazság beszédéből reánk hagyományozott hitnek.”²⁹ Minthogy „Isten Krisztusban minden jót ingyen ígér,… ezért az igaz hit hiszi, hogy Krisztus által ingyen részesül Istentől az életben és minden jóban.”³⁰ „Nem hisz az, aki nem fogadja be az evangéliumot, azaz nem hiszi, hogy Krisztus érette lett testté, és érte szenvedett, hogy az ö ártatlan halálával megszabaduljon az örök haláltól, és feloldoztassék minden bűntől.)³¹ „Az igaz hit egyfelől beolt minket Krisztusba, másfelől azt cselekszi, hogy Krisztusban maradjunk,”³² aki „minden igéretnek a beteljesedése.”³³ Ebben az értelemben „minden igéretnek a beteljesedése.”³⁴

Isten ajándéka

„Ez a hit pedig tisztára Isten ajándéka, mivel egyedül Isten adja a maga kegyelméből az ő kiválasztottjainak, mérték szerint: amikor, akinek és amennyit akar, mégpedig Szentlélek által, az evangélium hirdetése és hívő imádság révén.”³⁵

„A hit — tehát — Isten ajándéka és erejének munkája,”³⁶ tudniillik „Istennek tiszta és hamisítatlan ajándéka.”³⁷ „Az Úr megvilágosítja az ő választottjait. Általa mindenre van erőnk, míg nélküle semmit se tehetünk. Össze kell hasonlítani — némely — bibliai helyeket, miként: Ján. 15, II. Kor. 3, Fil. 2. Akik tehát — ajtót — nyitnak, Isten kegyelméből nyitják meg. Akik nem nyitnak — ajtót —, azok saját bűneikbe fonódva és saját vétkük miatt nem nyitják meg, nem pedig Isten vétke folytán.”³⁸ Így aztán „a hit oka és eredete nem vezethető le senki embertől vagy semmiféle emberi erőből, hanem magától Istentől.”³⁹ Mert az apostol mondja: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéjéből (Rom. 10 : 17).”⁴⁰

Ezt a hitet Isten ajándékozza „az ő választottjainak”. „Nem mindenkié a hit, mondja — az apostol, —, és nem mindenek engedelmeskednek az evangéliumnak (II. Thess. 3: 2; Rom. 10: 16.). De Lukács is bizonyságot tesz erről, mondván: És hittek, ahányan csak életre voltak rendelve (Csel. 13 : 48.). Ezért nevezi ugyanez — a Pál — másutt a hitet Isten választottai hitének (Tit. I : 1.).”⁴¹ „Hisznek azok, akiket magához von az Atya. Akiket nem von az Atya, azok nem hisznek.”⁴² „Eközben helytelenítem azokat, — mondja Bullinger —, akik arról vannak meggyőződve, hogy az embereket bizonyos szükség kényszeríti és mintegy hajuknál fogva vonatnak fatuskó módjára. — Inkább — tetszik itt az Ágoston magyarázata, aki… a Ján. 6. kifejtésénél ezt mondja: Nagy a kegyelem ajánlása — ez Igében —: Senki sem jön hozzám, hanem ha vonja az Atya. Hogy pedig kit von és kit nem von, egyiket miért vonja és a másikat miért nem vonja, ne akard elbírálni, ha nem akarsz tévedni. Mindenek előtt fogadd el és értsd meg: Ha nem von — az Atya —, imádkozz, hogy vonjon.”⁴³

„Figyelemmel kell lenni arra, hogy a hit ajándékozásánál vagy kiárasztásánál Isten nem használja a maga korlátlan hatalmát, sem a csodát, hanem az embereknek megfelelő eszközt és rendet, bármennyire igaz, hogy ilyen eszköz nélkül is képes hitet ajándékozni, akinek amikor és ahogyan akarja. Azt olvassuk, hogy a világ kezdetétől fogva alkalmazta a meghatározott rendet az Úr,”⁴⁴ „aki Szentlélek által árasztja szívünkbe a hitet.”’⁴⁵ „A hitet — tehát valójában senki más nem adja, hanem egyedül Isten Szentlélek által, aki a hívők igazi pecsétje, aki nélkül sem magának Isten beszédének, sem a sakramentumoknak nincs semmi erejük.”⁴⁶ „Akiket — aztán — tanítani és hittel megajándékozni akar, azokhoz tanítókat küld, akik Isten Igéjéből átadják az igaz hitet. Nem mintha emberek hatalmában, döntésében vagy szolgálatában volna a hit ajándékozása, vagy mintha az ember által hirdetett külső beszéd önmagában hitre vezérelne, hanem az emberi szó és Isten hirdetett Igéje megtanítja az embereket, hogy mi az igaz hit, és hogy Isten akarata és parancsa szerint mit kell hinni. A Szentléleknek az emberek szívébe és elméjébe való aláküldése által egyedül Isten nyitja meg a szíveket, megmozdítja az elméket, és azt cselekszi, hogy teljes szívvel higgyünk abban, amit Igéjéből és tanításából hitre méltónak megértettünk.”⁴⁷ „Hogy pedig a Szentírás gyakran tulajdonítja az eszközöknek vagy közvetítőknek, akik eszközül használtatnak, azokat, amik Istenéi és Isten által történnek, ez a tulajdonságok átruházása és képes beszéd szerint értendő.”⁴⁸ Mert az apostol „így szól: Kicsoda Pál, és Kicsoda Apollós? Csak szolgák, akik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.”⁴⁹ Eközben „a mi jelen magyarázatunkkal nem távolítjuk el az Ige szolgálatát, mintha haszontalan és fölösleges volna.”⁵⁰

„Miután hallottuk Isten Igéjét, imádkoznunk kell a hit ajándékáért, hogy az Úr nyissa meg szívünket, térítse meg lelkünket, oszlassa el és semmisítse meg elménk keménységét, és növelje a tőle nyert hitet. Az ilyen imádságnak több példája van a szent iratokban. Az evangéliumban valakinek ezt mondja az Úr: Hiszel-e? minden lehetséges a hívőnek. Amaz így válaszol: Hiszek Uram, jöjj segítségül az én hitetlenségemnek. És az apostolok az Úrhoz kiáltván mondják: Uram, növeld a mi hitünket…Ebből megtanuljuk, hogy gyakran és szorgalmasan kell hallgatnunk Isten Igéjét, és szüntelenül imádkoznunk kell, hogy Istentől igaz hitet nyerjünk.”⁵¹

A hit növekedése

A hitnek „megvan a maga növekedése is, melyet ha nem Isten adna, nem mondották volna az apostolok: Uram, növeljed a mi hitünket (Luk. 17 : 5.).”⁵² A hit „növekedik a hívők lelkében, úgyszintén megfogyatkozik és egészen megszűnik.”⁵³ Nem hiába mondotta az Úr Péternek: Imádkoztam érted, Péter, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Pál pedig megemlékezik némelyekről a maga idejében, akik a hit dolgában hajótörést szenvedtek és másoknak a hitét megzavarták… Ennélfogva ameddig élünk: tanuljunk, hogy teljesebbé legyen a mi hitünk, és ha valahol meggyöngítik a kísértések, újból állíttassék helyre és erősíttessék meg. Mindenesetre, a hitnek ebben a mozgásában, azaz növekedésében és erőtelenségében nincs semmi szétszakítottság vagy megosztás. Mindig ugyanaz marad a hit gyökere és lényege, bár egyszer nagyobb, máskor kisebb. Ugyanígy a hit nem változik át, sem részekre nem szakad, amiért hol általános hitnek mondjuk, hol sajátosnak. Az általános hit nem egyéb, mint amely hiszi, hogy Istennek minden beszéde igaz, és hogy Isten jót akar az embereknek. A sajátos hit sem egyebet hisz, csupán sajátosan önmagára alkalmazza a hívő azt, ami mindenki számára közös. Hiszi, hogy Isten nemcsak másoknak akar jót, hanem személyesen neki is… Tartsuk meg tehát, hogy igaz hit csak egy van, amely azonban növekedhet vagy gyarapodhat, továbbá megfogyatkozhat és kialudhat.”⁵⁴

A hit hathatós és munkálkodó

Pálnak a Galáciabeliekhez intézett leveléből „merítjük, hogy a Krisztusba vetett hit minden emberi tevékenységnek világossága, az elmének kormányzója, az életnek szabálya és minden cselekvésnek az éltetője.”⁵⁵

Emiatt „ugyanaz az apostol a hitet hathatósnak és a szeretet által munkálkodónak nevezi (Gal. 5 : 6).”⁵⁶

„A hit hathatóssága nem más, mint minden jó cselekedetben való növekedése”⁵⁷ „Semmi sem használ az embernek, ha csupán mondja: Hiszek Krisztusban, de közben hiányoznak a hit megnyilvánulásai.”⁵⁸ „A hitnek szeretet által kell hathatóssá válnia. Nem lehet igaz a hit, hanemha jó gyümölcsöket terem.”⁵⁹ „Az apostol azt akarta, hogy a hitben és szeretetben gyakoroljuk magunkat, amidőn a kegyességben való gyakorlást parancsolta.”⁶⁰ „Elképzelhetetlen, hogy Istent és valamennyi testvérüket ne szeressék azok, akik igaz hittel hisznek Krisztusban.”⁶¹ „Isten iránti szeretetünkkel ragaszkodunk Istenhez, mint legfőbb jóhoz, benne gyönyörködünk és az ő akaratához szabjuk magunkat. Mindenekben őreá tekintünk és utána vágyakozunk.. Istennek ez a szeretete.. a hitből fakad… A felebaráti szeretettel őszintén és tettetés nélkül szeretjük felebarátunkat, mint önmagunkat, amint Krisztus szeretett minket, szolgálván neki mindenekben, és cselekedvén az emberiesség kötelességeit vagy jótéteményeit… A Lukács 10. fejezetében kijelenti Urunk, hogy bármely ellenség felebarátunk, ha tanácsra és segítségre van szüksége.”⁶² „A hit — tehát — nem henye és tétlen, sem Krisztus Lelke nem szűnik meg és nem alszik el a szentek lelkében. Ugyanis a hit és Krisztus Lelke méltó gyümölcsöket terem, tudniillik a kegyesség igyekezetét és az igazságnak, feddhetetlenségnek és szeretetnek a cselekedeteit, amelyeket mind beszédükkel, mind tetteikkel kifejezik azok, akik Krisztust igazán befogadták.”⁶³

Ugyanaz a hit „megnyugtatja a lelkiismeretet is, és az Istenhez való szabad menetelt megnyitja, hogy bizalommal járuljunk őhozzá, és a hasznos és szükséges dolgokat elnyerjük tőle.”⁶⁴ „A hívők keblében nyugodt lelkiismeretet, csendes és félelem nélküli lelket hoz létre a hit. — Ez a lélek egyáltalán nem kétségeskedik Isten jósága és ígéretei felől, kiváltképpen a bűnöknek bocsánata felől, hanem szilárd reménységgel várja az örök életet”⁶⁵ Így „az igaz hitben szemléljük… — Isten — kiengesztelődését, mivel hitünkkel értjük meg és bizonyosodunk meg afelől, hogy Isten megbékélt velünk Krisztus által”⁶⁶ De a külső béke sem választható el a hittől. „A külső béke a jó — emberek — megegyezése és egysége. Az a szent béke, amelyről gyakran emlékezik a Szentírás. Ha ezt valaki megsérti, méltatlanná lesz Isten Fiának a nevére… Aztán van a hitnélküliek nyugalmi állapota, amely kedveli a gyönyöröket, s az igazság jogcíme alatt semmit sem akar eltűrni. Valójában mindazt műveli, ami saját élvezeteit megzavarja, sőt üldözi is az igazat és az igazságot, nehogy — az élvezetekben — megsértsék. Ez az a béke, melynek adását övéitől tagadja az Úr”⁶⁷

„Azután a hitből származik az a bizodalom, hogy szabadon járuljunk Istenhez. Ha ugyanis a hit megtanít arra, hogy a Fiú haláláért az Atya megbékült és jót akar az emberi nemzetségnek, akkor aki hisz, szabadon járul Istenhez bármely nyomorúságban… A hívők Isten kegyelmében állanak és biztosan tudják, hogy az Atya kegyelmesen fogadja imádságukat Krisztusért.”⁶⁸ Ezzel a hittel nyerjük meg Istentől „a hasznos és szükséges dolgokat”. „Mert az igaz hit mindenek előtt igaz tudományt ad és valóban bölcsekké tesz. Hit által ismerjük meg Istent, és — hit által — gondolkozunk helyesen Isten ítéleteiről és cselekedeteiről, az erényekről és vétkekről… A hit nem csupán bölcsekké tesz minket, hanem boldogakká, amint erről bizonyságot nyújt az Úr, mondván az ő tanítványainak: Boldog szemek, amelyek látják, amiket ti láttok… Röviden és igazán mondjuk, hogy az ember igaz hit által él, boldogságra jut, megnyeri a legfőbb jót, vele közösségbe jut és megigazul, hogy így Isten éljen bennünk, és mi őbenne, és legyünk örvendezők és boldogok. Mit mondhatott volna a hit erejéről, ami ennél fenségesebb, nagyobb és istenibb lenne?”⁶⁹

„Ugyanez a — hit — tart meg minket Isten és felebarátaink iránti kötelességünkben.”⁷⁰ Az evangéliumból „megállapíthatjuk, hogy melyek a kötelességei minden egyes hívő embernek, amilyen volt tudniillik Péter: állhatatos, szilárd, hitében nem ingadozó, továbbá Isten temploma, akiben Krisztus uralkodik, hogy Istennek vigye önmagát önkéntes áldozatul, hasonlóképpen áldozzon hálaadásokkal, imádságokkal, irgalmassággal és az igazság cselekedeteivel… A keresztyén embereknek ezek a kötelességei.”⁷¹ Tehát a hit „azt műveli, hogy szent és a hithez illő dolgokra törekedjünk. Naponta tagadjuk meg a világi kívánságokat és a testiség vágyait… János tanítása szerint nem beszéddel és nyelvvel kell keresztyéneknek lennünk, hanem igazságban és cselekedetben… Ezt pedig Jakab így hirdeti: A hit halott önmagában, ha nincsenek cselekedetei.”⁷² Az élő hit „mindenestől idegen… bármely vakmerőségtől, meggondolatlanságtól és vadságtól. Mert aki valóban hisz, az alázatos, szerény, istenfélő és Istent tisztelő… Az igaz hitnek szintén hibája és betegsége az a szerfölötti arcátlanság, mely vakmerő és vad, perlekedik Istennel, és támadja őt. Így szól: életet ígért ő nekem, amiért kénytelen megadni. Kitűnik ebből a szerfölötti szabados elbizakodottság, ahogyan ezek az arcátlanok mondják: Mi szükségem van a törvényre és Isten parancsolatainak a megtartására? Aki hiszen, az üdvözül… Az ilyen emberek nem hívők, hanem magabízó arcátlanok.⁷³ A hívők „egészen átadják magukat — Istennek —, aki előtt kiengesztelődést nyertek, és vágyakoznak cselekedni az ő akaratát.”⁷⁴

„A kedvünk ellenére való dolgokban erősít” a hit⁷⁵, vagyis „azt műveli, hogy a háborúságokban el ne essünk. Sőt inkább hit által legyőzzük a világot, a testet, az Ördögöt és minden kedvünk ellenére való dolgokat.. Mert János apostol… így szól: Ez az a győzelem, mely legyőzte a világot: a ti hitetek.”⁷⁶ „Isten a szerzője a próbáknak, amelyeket nem azért bocsát reátok, hogy elveszítsen, hanem hogy előbb vigyen. Ezekkel vizsgálja meg a hitet, vajon eléggé szilárd és erős-é.”⁷⁷ „A békességes tűrés a halhatatlanság reményével és az igazság szeretetével kitart a kedvünk ellenére való dolgokban; csendes lélekkel elhordozza az éhséget, mezítelenséget és a mindenekben való szűkölködést. Tudja ugyanis, hogy jobb dolog igaz — és hívő — szegénynek lenni, mint hamis — és hitetlen — gazdagnak.”⁷⁸ „Csapásokkal megpróbáltatnak a legfeddhetetlenebbek és legigazabbak is, miként a kis gyermekek, Jób, a próféták és az apostolok.”⁷⁹ Azonban miközben az Úr megerősíti a hosszútűrést, „vagy nem enged erőtökön felül kísérteni, vagy aztán ha megengedi a reátok szakadó csapásokat, úgy korlátozza azoknak a hatását, hogy elszenvedhessétek.⁸⁰

Az igaz hit „igaz vallástételt hoz létre és visz véghez.”⁸¹ Mert nem elegendő a szívben őrizni a hit misztériumát, hacsak meg nem valljuk azt nyílt ajakkal.”⁸² „Nem elegendő megvallani Krisztust általában az emberek különféle — hitbeli — meggyőződése szerint. Szükséges ezen felül, hogy hitvallásunk legyen egyéni, személyes, szilárd, bizonyos, világos és nyilvános, amint az Úr mondja: Ti pedig kinek mondotok engem? Mintha így szólana: Hallom, hogy melyek az általánosan elterjedt felfogások, de egyáltalán nem azokra gondolok; hozzátok fordulok, tanítványaim! Tehát ti, akik tanítványaim vagytok és keresztyének, az evangéliumi tanítás meghallása, sok csodatétel és a keresztség fölvétele után, és minekutána nekem adtátok magatokat, illik, hogy biztosan, szilárdan és komolyan gondolkozzatok felőlem, kérlek titeket: valljátok meg: mit gondoltok és hisztek rólam? Kicsoda vagyok én? Ennélfogva mindnyájunktól megkívántatik a Krisztusról szóló személyes, biztos és őszinte vallástétel.”⁸³ „Vallást tenni annyi… mint szóval és cselekedettel, valahányszor az ügy megkívánja, az emberek előtt nyíltan, szabadon és világosan megvallani a benned lévő és Isten Igéjéből származó igaz hitet, a hamisat pedig visszautasítani.”⁸⁴ „Amidőn vallást teszünk, nem ezt mondjuk: Hiszünk, hanem: Hiszek. Mert a hit külön-külön kívántatik mindnyájunktól Ábrahám nem hihetett az ő egész magváért. És neked sem használ, ha a másik hiszen, de te nem hiszel.”⁸⁵

„A nyílt és igazi hitvallás formája… szükségképpen érthető, biztos, nem kétértelmű vagy ingadozó, amelyet különféle értelemmel lehetne felruházni, és bármely vallásnak a felfogása szerint magyarázni. Az igazi hitvallás megvallja az igazat nyíltan és rettenthetetlenül. Ugyanígy a hamisat tagadja nyíltan és rettenthetetlenül.”⁸⁶ „Az igazságnak ezt az igazhitű megvallását mind a világ végéig az ő egyházára bízza az Úr, hogy ebben állhatatosan megálljanak a választottak minden háborúságban, tévelygésben, eretnekségben és pártoskodásban.”⁸⁷ „Egyszerű és érthető a hit szabálya vagyis mértéke, amint össze van foglalva az ősi hitvallás cikkeiben, amelyet reánk hagy Tertullianus is az eretnekek elleni iratában.”⁸⁸ „Elégséges volt egykor csak ennyit vallani: Hiszek az Atya Istenben, a Fiúban és Szentlélekben. De némelyek kíváncsiskodása szükségessé tette, hogy ugyanazt a dolgot most világosabban kifejtett szavakkal mondjuk el.”⁸⁹ A hit szabálya szerint kialakított ezen „valódi, igaz és egyetemes hitet, azaz nem akármilyen hitet, nem szabad megtagadni, hanem szóval és cselekedettel határozottan meg kell vallani.”⁹⁰

„Ezek — t.i. a fentiek —, úgymond, a hit cselekedetei vagyis gyümölcsei.”⁹¹ De „hogy egy szóval mindent elmondjak: mindennemű jó gyümölcsöt és jó cselekedetet életre hív — a hit —.”⁹²

A jó cselekedetekről

„Jó cselekedeteken érti — a Szentírás — az ember minden beszédét, cselekedetét és egész életfolytatását.”⁹³ „Tanítjuk, hogy az igazán jó cselekedetek élő hitből születnek Szentlélek által, és azokat a hívők teljesítik Isten akarata —, vagyis Isten Igéjének a szabálya szerint.”⁹⁴ Tehát „a jó cselekedetek azok a tevékenységek, amelyeket az Isten jó Lelkétől újjá születettek végeznek hit által és Isten Igéje szerint, Isten dicsőségére, az élet ékességére és tisztességére, valamint a felebarát hasznára.”⁹⁵

„A jó cselekedetek forrásául senki mást nem tekintünk, mint magát Istent, minden javaknak a szerzőjét. A próféta ugyanis így szól: Minden ember hazug, egyedül Isten igazmondó. És az Úr az evangéliumban ezt mondja: Senki sem jó, hanem csak Isten. Szükségképpen következik, hogy a jó cselekedetek nem származnak az embertől, aki hazug és romlott, hanem magától Istentől, minden javaknak kútfejétől. Ő tudniillik Szentlelke és az Úr Jézusba vetett hit által újjászüli az embereket, hogy az újjá születettek ne saját —, azaz ne a test cselekedeteit cselekedjék, hanem azokat, amelyek a Léleké, a kegyelemé és Istené. Az újjászületettek cselekedetei Istennek a bennük lakozó jó Lelkétől származnak, aki az emberből előhozza a különféle erényeket, akárcsak az életnedv gyümölcstermésre készteti a növényeket. Erről tesz bizonyságot az Úr az evangéliumban, mondván: Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Miként a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt sajátmagától, hanemha a szőlőtőben marad, ugyanúgy ti sem, hanemha bennem maradtok. Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mivel nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ugyanerre vonatkozik, amidőn mondjuk, hogy a jó cselekedet hit által van.”⁹⁶ Mert „az igaz hit valamennyi erénynek és jó cselekedetnek a forrása és gyökere.”⁹⁷ Ezért „Péter apostol ezt mondja: Teljes igyekezeteteket — erre — fordítván, mutassatok fel a ti hitetekben erényt, az erényben tudományt, a tudományban pedig mértékletességet, stb. (II. Pét. 1 : 5 sk.).”⁹⁸

A jó cselekedeteknek „Isten akarata, vagyis Isten Igéjének a szabálya szerint” kell történniök. „Azt mondottuk ugyanis előbb, hogy Isten törvénye, mely Istennek az akarata, előírja nekünk a jó cselekedetek szabályát.”⁹⁹ „Isten akaratát azok cselekszik, akik hisznek az ő Fiában, Ján. 6, és akik tiszta életet élnek.”¹⁰⁰ Erről a tiszta életről, „mondja az apostol: Ez Istennek az akarata, a ti szentté tételetek, hogy megtartóztassátok magatokat a tisztátalanságtól, és nehogy valaki megrontsa vagy megcsalja valamely dologban az ő atyjafiát (I. Thess. 4 : 3 skk.).”¹⁰¹ „A tízparancsolat a jó cselekedeteknek legbiztosabb és legtökéletesebb szabálya. Hogy jobban meg lehessen érteni, összefoglalva előadom az egészet — mondja Bullinger — mintegy szemléltető felsorolásban. Az első parancsolatra vonatkozik Isten félelme, a bizodalom és a szeretet, a kedvünk ellenére való dolgokban az egészen bizonyos reménység, a hosszútűrés és a törhetetlen állhatatosság. A másodikhoz tartozik az igaz és Istennek tetsző őszinte istentisztelet, valamint bármely babonaságnak és fonák istentiszteletnek a megtagadása. A harmadikhoz Isten nevének a tiszteletben tartása, az ő szent nevének a megvallása, segítségül hívása és megszentelése. A negyedikben helyet foglal az egyházi szertartások mérsékelt fenntartása, Isten Igéjének a hirdetése, a nyilvános imádkozások, és amik csak a külső istentisztelet körébe esnek. Az ötödikhez számláljuk a szülők, a haza és a rokonok iránti kötelességet, a hatóságokat megillető igazság szerinti engedelmességet és a polgári életben tanusítandó feladatokat. Következik a hatodik, melyben az igazságról és az ítélkezésről, az özvegyek és elnyomott gyermekek védelméről, a jótékonyságról és feddhetetlenségről van szó. A hetedikhez soroljuk a házastársi hűséget és a házassági kötelességeket, a gyermekek tanulmányi és hitbeli nevelését, úgyszintén a tisztaságra önmegtartóztatásra és mértékletességre való igyekezetet. A nyolcadikhoz tartozik a szerződések körüli igazságosság, a bőkezűség, adományozások, vendégszeretet. A kilencedikhez az igazság követése egész életen át, a szavakban és cselekedetekben tanusítandó hűség, a csendes, tisztességes és hasznos beszéd. A tizedikbe osztatnak a jó indulatok és szent fogadalmak, valamint az összes szent és tisztességes gondolatok. A jó cselekedeteknek ez a rövid foglalata.¹⁰² „Ha ezeknél is rövidebbet kívánsz, hallgasd meg az Urat, aki mindezeket két részbe sűrítette, mondván: Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, és teljes elmédből; és felebarátodat mint te magadat.”¹⁰³

„Mindenesetre Isten nem fogadja el azokat a cselekedeteket és saját tetszésünk szerint választott kultuszokat, amelyeket Pál önkényes istentiszteletnek nevez (Kol 2 : 23). Ezekről az Úr is így szól az evangéliumban: Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai (Mát. 15 : 9.)”¹⁰⁴ Tehát Isten, nem fogadja el a mi magunk választotta cselekedeteinket és jó szándékunkat, amelyek bennünk és belőlünk születnek. Ezt igazoljuk a Szentírás következő bizonyságaival: Az V. Móz. 12-ben olvassuk: Ne cselekedje ki-ki azt, ami helyes az ö megítélése szerint. Mindazt, amit én parancsolok néktek, megtartsátok, hogy cselekedjétek; semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból. Tovább ennek a dolognak említésre méltó példáját találjuk a Sámuel történetében. Ugyanis parancsolatot nyer Saul, az ízraeliták királya, hogy vágja le az összes amalekitákat és az ő dolgaikat. Saul pedig jószándékkal és sajátválasztotta vallásossággal a kövérebb tulkokat megtartotta az áldozat céljára. A prófétától pedig hallja: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az áldozat, mint az engedelmesség? Íme jobb hallgatni — az Úr szavára —, mint áldozni; és jobb az engedelmesség, mint a kosok kövérje… Mindezekből merítjük, hogy azok a cselekedetek, amelyek nem Istennek nyilvánvaló beszédén alapulnak, vagy pedig nem vezethetők le abból biztos következtetéssel, annyira nem jók, hogy még bűnöknek is neveztetnek.”¹⁰⁵ „Helytelenítjük tehát az ilyenféle cselekedeteket, — viszont — elfogadjuk és szorgalmazzuk azokat, amelyek Isten akaratából és parancsából valók.”¹⁰⁶

A jó cselekedetek célja

„Itt kell még foglalkozni a jó cselekedetek céljával.”¹⁰⁷ „Ezeknek nem azért kell történniök, hogy velük kiérdemeljük az örök életet, hiszen amint az apostol mondja: Isten ajándéka az örök élet, sem nem fitogtatás végett, amelyet megvet az Úr Mát. 6. fejezetében, sem nem nyerészkedés végett, amelyet szintén megvet Mát. 23-ban.”¹⁰⁸ „Az érdem szó idegen és távoli a Szentírástól. Abban az értelemben, amelyben — most — használjuk, tudniillik mint érdemszerző cselekedet, mely érdemként részesül az örök életben vagy Isten kegyelmében, elhomályosítja Isten kegyelmét, és kevéllyé teszi az embert. Mit érdemelnének a mi cselekedeteink, amelyeket a szentek közül senki sem vitt Isten színe elé. Jób így kiált: Ha magam akarok megigazulni, az én ajkam kárhoztat engem.”¹⁰⁹ A jó cselekedetek célja tehát nem az örök élet kiérdemlése. Hasonlóképpen „nem az a céljuk, hogy az emberek titeket dicsérjenek, az egekig magasztaljanak, szentekként imádjanak, javaikat nektek fölajánlják, és ezen a földön mint urakat elismerjenek és üdvözöljenek, hanem az, hogy Istent dicsőítsék, minden dicsőséget Istennek tulajdonítsanak, egyedül Istentől függjenek, egyedül Istenre tekintsenek, őt dicsőítsék és neki lélekkel szolgáljanak.”¹¹⁰ Azt tanítjuk tehát, hogy a jó cselekedeteknek „Isten dicsőségére, elhívatásunk ékesítésére, Isten iránti hálánk megmutatására és felebarátunk hasznára” kell történniök”¹¹¹ Mert az Úr, amidőn az evangéliumban előírja a jó cselekedeteknek ezt a célját, így szól: Úgy fényeljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Pál apostol is miközben gyakran buzdít a jó cselekedetekre, legerőteljesebb — indokként — amely fölindítja — az olvasókat hozzáfűzi, hogy ama — jó — cselekedeteikkel a mi megtartó Istenünk tudományát ékesítsék. Amiképpen az illő és tisztességes ruha ékesíti az embert, így a valóban jó cselekedetek kedvessé teszik az emberek életét. Innen van, hogy Krisztus apostolai oly sokszor tanácsolják az óember levetkőzését és az Isten szerint formált új ember felöltözését. Ebből áramlik reánk dicsőség és tisztesség. Nemcsak név szerint, hanem — ténylegesen — szolgák vagyunk, sőt fiai Istennek, akinek szelleme és ereje tükröződik bennünk, az ő nevének dicsőségére és magasztalására. A hívők a maguk valamennyi jó cselekedetével nem saját célt követnek (amint a fentiekben is intett — az apostol —), mint például ellenszolgáltatást és egyéni nyereséget, hanem Isten dicsőségét és akaratát, valamint a felebarát hasznát. Pál ugyanis így szól: Mindeneket Isten dicsőségére cselekedjetek.” „Továbbá: Valamit cselekesztek akár szóval, akár tettel, mindent Jézus nevében tegyetek, hálát adván Istennek és az Atyának őáltala (Kol. 3 : 17.).” „És ismét: Senki se keresse a maga hasznát, hanem mindenki a másét (Fil. 2 : 4)”. Ugyanő mondja: „Járjatok a ti elhivatástokhoz méltán (Ef. 4 : 1).” „És: Tanuljanak meg a mieink is jó cselekedeteket betölteni a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek (Tit. 3 : 14).” „Az összes hívők tehát minden igyekezetüket és cselekedetüket arra irányítják, hogy Istennek tessenek, Istent dicsőítsék, és hogy sokaknak hasznára legyenek.”¹¹²

A jó cselekedeteket nem vetjük el

„Bármennyire is azt tanítjuk tehát az apostollal, hogy az ember ingyen kegyelemből igazul meg a Krisztusba vetett hit által, és nem valamely jó cselekedet által, azért mégsem kicsinyeljük le vagy kárhoztatjuk a jó cselekedeteket, mert tudjuk, hogy az ember nem azért teremtetett, sem nem azért született újjá hit által, hogy tétlenkedjék, hanem inkább azért, hogy szüntelenül cselekedje azt, ami jó és hasznos.”¹¹³ Pál szavai szerint elismerjük, hogy jó cselekedetekre teremtettünk, azokra, úgymond, amelyeket előkészített Isten, amelyeket az ő beszédében megparancsolt és arra késztet, hogy azokban járjunk.”¹¹⁴ Mert „az apostol így szól: Isten alkotása vagyunk, teremtetve Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk (Ef. 2 : 10).”¹¹⁵ „Soha senki közülünk nem tagadja a jó cselekedeteket, sőt minden mi tanácsunk arra néz, hogy az embereket elszólítsuk a bűnöktől, és hívjuk a feddhetetlenségnek és az erényeknek a követésére.”¹¹⁶ „Ugyanis az evangéliumban ezt mondja az Úr: A jó fa jó gyümölcsöt terem (Mát. 12 : 33). És ismét: Aki bennem marad, sok gyümölcsöt terem (Ján 15 : 5.)… És — az apostol —: Aki adta önmagát érettünk, hogy megváltson minden hamisságtól, és tisztítson magának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt (Tit. 2 : 14.).‘‘¹¹⁷ Mi — tehát — az egyedül megigazító hitről szóló tanításunkkal és bizonyságunkkal nem gáncsoljuk a jó cselekedeteket. Nem véljük, hogy azok fölöslegesek. Nem mondjuk, hogy azok nem jók. Inkább a jó cselekedetekkel történő visszaélés ellen küzdünk, valamint a jó cselekedetekről szóló, de a farizeusi kovásszal megromlott és hibás tanítás ellen.”¹¹⁸ „Amidőn azt mondjuk, hogy a hívők egyedül hitből igazulnak meg, vagyis cselekedetek nélkül, ezzel nem azt mondjuk, amire sokan gondolnak, hogy tudniillik a hit magában marad, megfosztva a jó cselekedetektől. Mert valahol csak hit van, ott megbizonyítja magát jó cselekedetek által. Ugyanis az igaz nem teheti, hogy ne cselekedje az igazságot. Mielőtt pedig cselekedné az igazságot, azaz a jó cselekedeteket, szükségképpen igaznak kell lennie.”¹¹⁹ „Elítéljük tehát mindazokat, akik a jó cselekedeteket megvetik és azt fecsegik, hogy nem kell törődni velök, és hogy haszontalanok.”¹²⁰

Nem a jó cselekedetek által tartatunk meg

„Eközben, amint előbb is mondottuk, nem gondoljuk, hogy a jó cselekedetek tartanak meg minket, és hogy azok oly értelemben volnának szükségesek, hogy nélkülök soha senki nem tartatik meg. Ugyanis kegyelemből és egyedül Krisztus jótéteményéből tartatunk meg. A cselekedetek szükségképpen hitből származnak, és helytelenül tulajdonítják — némelyek — ezeknek — a cselekedeteknek — azt az üdvösséget, mely kizárólag a kegyelemnek tulajdoníttatik.”¹²¹ „Óvakodjunk — azért —, nehogy tanításunk által káromoltassék Isten kegyelme; nehogy — valaki — a cselekedeteknek tulajdonítsa azt, ami a kegyelemé vagy a hité, és így Krisztus keresztjét megüresítsük. Valljuk tehát, hogy cselekedetek nélkül a hit halott, míg a cselekedetek a hit gyümölcsei, de az igazság nem a cselekedeteké, hanem a hité.”¹²² „Senki se gondolja, hogy cselekedeteinkben kellene bizakodni. Ugyanis a tőlünk származó összes jók Szentlélek erejéből vannak, amelyet minden érdemünk nélkül ajándékozott nekünk az Úr kegyelemből.”¹²³ „Igen jól ismeretes az apostol ama mondása: Ha kegyelem által, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem már nem kegyelem. Ha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből, különben a cselekedet már nem cselekedet (Rom. 11 : 6.).”¹²⁴ „Ily módon, amint sokféleképpen kitűnik: nem választjuk el a cselekedeteket a hittől. Tanítjuk, hogy azok nem szakadnak el emettől, hanem legszervesebben együvé tartoznak, úgy azonban, hogy sajátosan a hitnek tulajdoníttatik a megigazulás, nem pedig a cselekedeteknek.”¹²⁵ „Mert önmagában elegendő és saját erejével eléggé hathatós Krisztus a hívők megigazítására. Nincs szüksége semmiféle cselekedetünk pótlékára.”¹²⁶ „A cselekedetek által nem leszünk igazak, hanem igazakká nyilvánít minket — Isten.”¹²⁷

A jó cselekedetek kedvesek Istennek

„Kedveli pedig és helyesli Isten azokat a cselekedeteket, amelyek tőlünk hit által származnak.”¹²⁸ „Jóllehet Isten nincs reászorulva javainkra és jócselekedeteinkre, mindazáltal kedves előtte a mi hálaadásunk.:¹²⁹ Mert „amiként Isten megkívánja a jó cselekedeteket, úgy ha cselekesszük azokat, ez kedves előtte, és ő maga megfizet, amint sok szentírásbeli bizonysággal igazolható. Ennek az igazsága minden vitán felül áll. Bizonyos, hogy aztán ő egyre inkább növeli bennünk, a jó cselekvőiben, a maga adományait. Ugyanis ezt mondja az evangéliumban: Mindenkinek, akinek van, adatik és bővölködik. Akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van, és annak adatik, akinek van. Ehhez járul még, hogy a helyesen cselekvők iránt Isten jóságos, és őket sokféle földi ajándékkal is betölti, végül pedig örök élettel ajándékozza meg. Mert világosan mondja Pál apostol: Isten kinek-kinek megfizet a maga cselekedetei szerint; azoknak, úgymond, akik a jó cselekvésében kitartva, dicsőséget és tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel. És ismét: Dicsőség, tisztesség és békesség mindenkinek, aki a jót cselekszi.”¹³⁰ Szintén: Nem szűnünk meg imádkozni érettetek, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, hogy mindenképpen kedvesek legyetek, minden jó cselekedetben gyümölcsöt teremvén (Kol. 1 : 9 sk.).”. „Szent Péter így szól: Bármely nemzetben kedves őelőtte, aki féli őt, és cselekszi az igazságot (Csel. 10 : 35.).” Tehát „azok kedvesek Isten előtt a Krisztusba vetett hitükért, akik jó cselekedeteket tesznek, amelyek méghozzá Szentlélek által Isten kegyelméből történnek.”¹³¹ „Ha ugyanis a mi jó cselekedeteink nem a Krisztusba vetett hitben mennek végbe és Krisztus Szentlelke által, bármely más lélektől származzanak és bármely indulatból tétessenek is, vagy bármely külszínük és ragyogásuk legyen, mindazáltal üresek és gonoszak. Krisztuson kívül Isten semmit sem fogad el.”¹³²

Igaz erényeket tanítunk

„Tehát az igaz —, nem a hamis vagy bölcseleti erényeket —, a valóságos jócselekedeteket és a keresztyén ember igazi kötelességeit buzgón tanítjuk és amilyen nagy igyekezettel és hévvel csak tehetjük: mindenkinek lelkére kötjük, feddvén mindazoknak restségét és képmutatását, akik szájjal — ugyan — dicsérik és vallják az evangéliumot, de szégyenletes életükkel meggyalázzák azt, és elébük tartjuk ebben a dologban Isten rettenetes fenyítéseit, valamint Isten ígéreteit és bőkezű jutalmait, buzdítva, vigasztalva és dorgálva — őket —.”¹³³ „Sokan úgy remélik, hogy elnyerik az igazi bölcsességet a filozófia tanulmányozása révén, de ebben tévednek. Mert a filozófia hibásan tanít Istenről, Isten műveiről, a legfőbb jóról, a jók és gonoszak végéről, — valamint — azokról, amiket kívánnunk vagy kerülnünk kell.”¹³⁴ Márpedig mi „nem akármilyen cselekedeteket helyeslünk, hanem csak azokat, amelyek hitből és szeretetből származnak,”¹³⁵ amint ezt már kifejtettük részletesebben. Az ilyen cselekedeteket cselekesszük is buzgó igyekezettel. Ebben a dologban Pál apostol „azoknak a hasonlatával él, akik a versenypályán futnak. Amiként a versenypályán futók nem arra figyelnek, hogy mekkora tért hagytak maguk mögött, hanem arra, hogy még mennyi van előttük, továbbá, amiként nem arra tekintenek, hogy mi történik mögöttük, hanem szemüket és lelküket csupán a kitűzött célra irányítják és a pálmát nézik, ugyanígy a hívők… önmaguk szüntelen gyakorlásával kitartanak a kegyesség feladataiban és a szent hitben.”¹³⁶ A képmutatók viszont gonoszul cselekesznek. Jakab apostol „képmutatóknak nevezte az üres embereket. Amiképpen a nem egészen teli edények annál inkább zörögnek, minél üresebbek, így az igaz hitben és igazságban fogyatékos emberek sokat beszélnek Istenről és az ő igazságáról, sőt gyakran legyőzik fecsegésükkel az állhatatos és minden jósággal és erénnyel teljes férfiakat.¹³⁷ A képmutatást „csodálatos módon üldözi és korholja az Úr Jézus az evangéliumban. Megmutatkozik a képmutatás nem csupán az álnok beszédekben, hanem nagyobb mértékben az egész életfolytatásban, amikor például színleljük vagy eltitkoljuk azt, ami nincs, és így hazudunk Istennek, és hamis képet tárunk felebarátunk elé.”¹³⁸ „Az ilyenek Isten egyházát nem gyűlölik nem távoznak el tőle, sem nem üldözik, hanem külsőleg összhangban állanak vele, miközben ugyanazt a hitet vallják, ugyanazokkal a sakramentumokkal élnek, de belsőleg és lelkükben sem nem hisznek igazán, sem nem élnek szentül.”¹³⁹ Valljuk, hogy nem elegendő Isten Igéjével és a Szentírással kérkedni, ha ugyanakkor nem öleljük át, nem tartjuk meg és nem őrizzük meg annak valódi és a hittételeivel egyező értelmét.”¹⁴⁰

Isten megjutalmazza cselekedeteinket

„Tanítjuk továbbá, hogy Isten a jót cselekvőknek bőséges jutalmat ad, a próféta ama mondása szerint: Tartsd vissza szavadat a sírástól, mert meglesz a te cselekedeted jutalma (Jer. 31 : 16; És. 4.). Az evangéliumban is ezt mondja az Úr: Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben (Mát. 5: 12.). Aki inni ad egynek az én kicsinyeim közül egy pohár vizet, bizony mondom néktek, nem veszíti el a maga jutalmát (Mát. 10 : 42.).”¹⁴¹ „Mert Isten igazmondó, aki ígér, és amit ígér, azt beteljesíti. Márpedig jutalmát ígér az igazság munkálóinak, amiként igazsága szerint büntetéssel fenyíti a vétkeseket és azokat, akik nem bánják meg bűneiket.”¹⁴² Ebben a tekintetben „a Szentírás követi a mi beszédmódunkat. Mivel barátainknak és az arra érdemeseknek jutalmat adunk, mintegy a munka bérét, ennek hasonlata képpen azt mondjuk, hogy Isten az ő barátainak, kiváló cselekedeteikért és érdemeikért bért fizet, nevezetesen az örök életet.”¹⁴³ „Amennyire nagyobb ezen a földön a ti nyomorúságotok, annál fenségesebb lesz a mennyekben a megígért dicsőség.”¹⁴⁴

„Mindazáltal Istennek ezen jósága miatt nem szabad szószerintiséget erőszakolni a jutalom kifejezésére, mintha a miénk lenne az a jó, mely bennünk van.”¹⁴⁵ Tehát „ezt a jutalmat, melyet Isten ad, nem vonatkoztatjuk az elfogadó ember érdemére, hanem az ígéretet tevő és beteljesítő Isten jóságára vagy bőkezűségére és igazmondására, aki bár semmivel nem tartozik senkinek, mégis megígérte, hogy hűséges tisztelőinek jutalmat ad; aki eközben azt is megadja nekik, hogy őt tiszteljék.”¹⁴⁶ „Amidőn a Szentírásban úgy látszik, hogy üdvösségünk a jó cselekedetek következménye, ez nem az érdemekért történik, hanem a kegyelemért.”¹⁴⁷ „Mert maga a szenteknek ama érdeme és jutalma, melyet Isten a mi érdemeinknek tulajdonít, — tulajdonképpen — ajándék és kegyelem.”¹⁴⁸ „Innen biztosan következtetünk arra, hogy Isten kegyelmét vetik meg mindazok, akik azt hiszik, hogy cselekedeteikkel elnyerhetik a megigazulást. Az ilyenek nyilvánvaló bizonyságát adják, hogy Isten kegyelmét hatástalannak tekintik. Ha viszont — a kegyelem — hathatós a megigazulásra, akkor valóban oktalanok, akik máshonnan várják az igazságot.”¹⁴⁹ „A mi igazságaink, a megfertőztetett ruhához hasonlíttatnak (Es. 64 : 6.). Sőt az Úr is ezt mondja az evangéliumban: Ha mindazokat megcselekszitek, amelyek néktek parancsoltattak, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk; — csak — azt cselekedtük, amit kötelesek voltunk cselekedni (Luk. 17: 10.).”¹⁵⁰ „Tehát valahányszor azt olvassa a hívő — a Szentírásban —, hogy cselekedeteink igazítanak meg minket, cselekedeteink tekintetnek igazságul, cselekedeteinknek tulajdoníttatik a jutalom és az örök élet, ezért nem kevélykedik és nem feledkezik meg Krisztus érdeméről. Az ilyen — szentírási — helyek hívő és illő magyarázata szerint mindeneket Isten kegyelméből értelmez. Tudja, hogy csak betulajdonítással lehet szó az emberek cselekedeteiről, mivel kegyelembe vannak fogadva és Krisztusért immár Isten gyermekei.”¹⁵¹ „Még a szentek cselekedeteiben is sok Istenhez méltatlan és tökéletlen dolog található.”¹⁵² „Tudniillik ha valaki az emberi gyöngeségre tekint, akkor a szentek cselekedetei is mindig tökéletlenek. Ugyanis ameddig itt élünk, mindig küzd a test a lélek ellen.”¹⁵³ „Mivel azonban Isten kegyelmébe fogadja és Krisztusért magához öleli a — jót — cselekvőket, — ezért — megadja nekik az ígért jutalmat.”¹⁵⁴

Nincsenek emberi érdemek

„Jóllehet azt tanítjuk, hogy Isten a mi jótetteinket megjutalmazza, ugyanakkor mégis azt tanítjuk Ágostonnal, hogy Isten bennünk nem a mi érdemeinket koronázza meg, hanem a maga ajándékait.”¹⁵⁵ „Pál ugyanis így szól: Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig kaptad, mit dicsekedet, mintha nem kaptad volna? Tehát a hívők közül senki sem tagadja, hogy az Úr jutalmat készít és ígér az emberek jó cselekedeteiért. Mert ennek tagadása egyenlő volna a Szentírás jelentős részének megtagadásával és a szentek reménységének megsemmisítésével. Hozzátesszük mindazáltal, hogy a szentek nem úgy nyerik ama jutalmat, mint nekik járót és kiérdemeltet, hanem mint kegyelmet. Mert az a tény, hogy jól munkálkodunk, nem az emberi erőnek, hanem az isteni kegyelemnek a következménye, miként az Úr mondja: Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. És az apostol — így szól: Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt. Lelkének jó tetszése szerint.”¹⁵⁶ „Ennélfogva ami jutalmat csak nyerünk, azt mondjuk, hogy az is kegyelem, és inkább kegyelem mint, jutalom. Mert ami jót cselekszünk, azt inkább Isten által, mint önmagunk által cselekedjük — Az I. Kor. 4 : 7-ből — vette a boldog vértanú Cyprianus: Semmivel sem szabad dicsekednünk, mivel semmi sem a miénk.”¹⁵⁷ Kegyelem az, hogy élünk, hogy Istent szeretjük és az ő félelmében járunk.”¹⁵⁸ „Csodálkozom pedig mondja Bullinger —, hogy ezekre mit válaszolhatnak azok, akik érdemeikre hivatkoznak. Bár igaz, hogy a jutalom és érdem kifejezéseket megtaláljuk a klasszikus íróknál, mindazáltal a mi érdemünk kegyelem.”¹⁵⁹ „Etítéljük tehát azokat, akik az emberek érdemeit úgy védelmezik, hogy megüresítik Isten kegyelmét.”¹⁶⁰

37 — A második Helvét Hitvallás magyarázata I, 207

38 — A második Helvét Hitvallás magyarázata I, 215

Forrás

Stephanus Tőkés: COMMENTARIUM IN CONFESSIONEM HELVETICAM POSTERIOREM, Interpretatio petita ex operbus Heinrich Bullingeri, Tom. I.&II., Editio Ecclesiae Reformatae in Romania Claudiopolis-Cluj 1968

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I.&II. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968