Evangelikál hajókázás a pápista Róma felé

By Berean Beacon Ministry

Berean Beacon: Evangelicals Embark to Papal Rome

Napjainkban sok evangelikál kevéssé tudja, hogy mit is jelent valójában az igazi evangélium. Ennek eredményeként sok új evangelikál siet Róma felé az örökségük rovására. A New York Times 2004. május 30-án hírt adott az “Evangelicals and Catholics Together” (ECT – Evangelikálok és Katolikusok Együtt) nevű szövetségről, amelyet mint a keresztyénség arculatát megváltoztató mozgalomként mutattak be.

Timothy George, a Founders Movement egyik vezető református embere teljes mértékben támogatta az ECT-t. Írt is róla, és más tevékenységi területein annak célkitűzéseit már meg is valósította. Legsikeresebb törekvése azonban az, hogy egy John Armstronggal tartott konferenciát követően az egész Reformation and Revival (Reformáció és Újjászületés) magazin és weboldal mára már az ECT filozófiáját vallja.

A szolgálatnak most már új neve van: “ACT 3”. A misszió weboldalán az elnevezés így lett kifejtve: “A keresztyén TRADÍCIÓ FEJLESZTÉSE A HARMADIK MILLENIUMBAN”.

Timothy George nem csak a katolikus egyház mellett áll ki, hanem nagyon megdicsérte XVI. Benedek pápát is. Mark Noll pedig Carolyn Nystrommal közösen írt egy könyvet, melynek címe: “Is the Reformation Over? An Evangelical Assessment of Contemporary Roman Catholicism. (Vége a reformációnak? A kortárs római katolicizmus evangelikál értékelése”). Ez a könyv megpróbálja aláásni mindazt, amit az igazi evangélium képvisel. Ez ugyanaz a Mark Noll, aki az ECT egyik aláírója is volt.

Létezik egy új mozgalom is, a “Christian Churches Together” (Keresztyén Egyházak Együtt). Ez az úgynevezett “történelmi egyházak” mozgalma, beleértve a katolicizmust is, és pontosan ugyanazokra a célokra szerveződik gondos körültekintéssel, mint amikre az ECT is. Sokkal baljóslatúbb a “The Coming Home Network” (Hazatérés hálózat) mozgalma, amelynek kimondott célja, hogy “közösséget, bátorítást és támogatást nyújtson eltérő hagyományok (protestáns, ortodox stb.) lelkipásztorainak és laikusainak, akik vagy már úton vannak, vagy vissza is tértek a katolikus egyházba”.

A korábban említetteken kívül léteznek még az “Új Perspektíva” (The New Perspective) által terjesztett hamis tanok is, amelyek a református presbiteriánus és református közösségek nagy részét már bekebelezték, ezzel sok zavart is okozva, és az ECT mozgalomhoz hasonlóan ők is Róma felé tendálnak.

Magát az evangéliumot kíméletlenül támadják a volt presbiteriánusok. A római katolicizmusba térve hitehagyottá lett egykori presbiteriánus lelkészek most főállásban védik a római katolicizmust könyveikben, videóikon, konferenciáikon és az interneten is. Ilyen például Scott Hahn, Jeff Cavins, Larry Lewis, Marcus Grodi és Jerry Matatics, hogy csak néhányat említsünk.

Nos, nagyon sok egyház karolja fel mind a Emergens Egyház, mind a “szemlélődő ima” mozgalmakat is. Ezek emberi mértékkel mérve rendkívül sikeresek; a Biblia szemszögéből azonban szembemennek a kegyelem igazi evangéliumával. Ahhoz, hogy ezekre és más, a biblikus hittől való elhajlásokra választ adhassunk, pontosan tudnunk kell, hogy mi is az igazi evangélium. Csak az evangélium által válik valaki Krisztusban megigazulttá a mindenható Szent Isten előtt.

Az első és a második Nemzeti Evangelikál Anglikán Konferencia 1967-ben Keele-ben és 1977-ben Nottinghamben ülésezett az Egyesült Királyságban. Vezető evangelikálok, mint John Stott és J. I. Packer támogatták az ott elhangzott nyilatkozatokat. John Stott, aki az első keele-i konferencia elnöke volt, világossá tette hogy a konferencia nemcsak az anglikánokat és a liberálisokat, hanem a római katolikusokat is elismeri. A nyilatkozatban a következő mondatok hangoztak el:

“Mindazoknak, akik az Úr Jézus Krisztust a Szentírás szerint Istennek és Megváltónak vallják, és ezért együttesen igyekeznek betölteni közös hivatásukat az egy Isten, mint Atya, Fiú és Szentlélek dicsőségére, joguk van arra, hogy keresztyénekként kezeljük őket, és ezen az alapon kívánunk velük párbeszédet folytatni is.”.

A nottinghami konferencia ennél is tovább ment, mint Keele, és a már kihirdetett kompromisszumot teljes mértékben ratifikálta. Nottingham a karizmatikus mozgalmat is támogatta és dicsérte, és emlékezetes marad David Watson kijelentése is, miszerint a reformáció “az egyik legnagyobb tragédia, ami valaha is megtörtént az egyházzal”. A Times magazin 2007. február 19-i cikke “Churches Back Plan to Unite Under Pope” (Egyházak támogatják a pápa alatti egyesülés tervét) címmel ismét a nyilvánosság elé hozta az ARCIC egész napirendjét. További tárgyalásokra van azonban szükség, mielőtt az anglo-katolikusoknak a római pápának való tényleges alávetése megtörténik.

Evangelikálok és Katolikusok Együtt (Evangelicals and Catholics together)

Mintegy tizenhét évvel az angliai Nottinghamben tartott konferencia után, 1994-ben az Egyesült Államokban történt meg az igazi evangelikálizmustól való eddigi legdrasztikusabb eltávolodás. 1994 márciusának végén mintegy húsz-húsz vezető evangelikálból és római katolikusból álló csoport dokumentumot készített “Evangelikálok és Katolikusok Együtt: A keresztyén misszió a harmadik évezredben (Evangelicals and Catholics Together: The Christian Mission in the Third Millennium)” címmel.

Ennek az ökumenikus törekvésnek a két fő kezdeményezője Charles Colson és Richard John Neuhaus, egy római katolikus pappá lett lutheránus lelkész volt. A dokumentum megírása 1992-ben kezdődött. Larry Lewis a Southern Baptist Convention Home Mission Board szervezetétól, Jesse Miranda az Assemblies of God felekezetéből, John White a Geneva College-tól és az National Association of Evangelicals-tól, valamint sokan mások is, köztük két jezsuita, Avery Dulles és Juan Diaz-Vilar is segítettek Colsonnak és Neuhausnak. Idris Cassidy bíboros, a Keresztyének egységét előmozdító pápai tanács (Pontifical Council for Promoting Christian Unity) vezetője Richard John Neuhaus elmondása szerint “nagyon aktív támogatást nyújtott a teljes folyamatban”. Az evangelikál aláírók között volt J. I. Packer, a Campus Crusade for Christ [Magyarországon: FÉK illetve Timóteus társaság – a ford.] megboldogult atyja, Bill Bright, Mark Noll a Wheaton College-ból és Pat Robertson a The 700 Clubból. A római katolikus aláírók között olyan ismert személyiségek voltak, mint a néhai John O’Connor bíboros, Sevilla érseke, Stafford érseke és Francis George püspök, aki jelenleg Chicago érseke.

Az evangélium az ECT szerint

Az ECT aláírói készséggel elismerik, hogy “itt nem oldhatók meg a nézeteltérések”. Ennek ellenére az ECT szerzői, akiket az a vágy motivál, hogy együtt nézzünk szembe a fontos erkölcsi kérdésekkel, határozottan kijelentik, hogy az evangelikálok és katolikusok egyek Krisztusban, és hogy mindannyian igaz keresztyének.

Hasonló módon még egy kiegészítést is kellett tenniük az evangéliumhoz. Az ECT kiegészítése, amely újradefiniálja a hitet, így szól: “élő, szeretetben tevékenykedő hit”. Az “élő hit” magában foglalja a cselekedeteket, és különösen is a katolikusok számára fontos dolgot, a keresztséget. Ezt dokumentálja a Római Egyház mai hivatalos tanítása is, amelyben Róma tanítása szerint “az Egyház élő hitének gyökere [elsősorban] a keresztség által érvényesül.”[2] A Római Egyház teológiája állandó jelleggel visszatér az “élő hit” fogalmához, hogy magában foglalja a “cselekedetek igazságát”, különös tekintettel a szentségeire, amelyeket az üdvösséghez szükséges eszközként határoz meg [3].

Az ECT evangelikál aláírói egyetértettek a “szeretetben tevékenykedő élő hit” római katolikus meghatározásával, és ezzel hivatalosan is beleegyeztek az evangélium olyan kiegészítésébe, amely megsemmisíti annak üzenetét. A római katolikus tanítás jóváhagyásával tehát megtagadták a Szentírás világos tanítását: “De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által“[4].

Az ECT zavaró hatásai

Az evangéliummal való evangelikál kompromisszum pusztító hatása az, hogy a római katolikusok evangelizálása világszerte leállt. Ha elfogadják Jézus Krisztus igaz evangéliumának ezt a kompromisszumát, akkor a bibliahívő egyházak tartózkodni fognak a katolikusok evangelizálásától. A harmadik világ katolikus országaiban, Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, valamint Spanyolországban, Portugáliában és a Fülöp-szigeteken már most is látható ennek hatásai az igaz egyházra nézve.

Ha ez az evangéliumellenes tendencia ily ellenőrizetlenül folytatódik, akkor ez vissza fogja szorítani a missziós munkát és az evangelizációt. De pontosan ezt a politikát támogatják az ECT aláírói, amikor kijelentik: “…teológiailag se nem legitim, sem nem ésszerű erőforrás-felhasználás egy keresztyén közösség [egyház] számára, hogy egy másik keresztyén közösség aktív hívei között hittérítést [evangelizációt] folytasson.” Mióta számít teológiailag illegitimnek a tévelygés és az eretnekség leleplezése?

Róma összetett támogatása

1997. november 12-én egy második dokumentumot is aláírtak és közzétettek evangelikál és római katolikus vezetők “Az üdvösség ajándéka (The Gift of Salvation)” címmel. A dokumentumot “Evangelikálok és Katolikusok együtt II. (Evangelicals and Catholics Together II.)” néven is emlegetik. Kifejezett szándéka volt, hogy demonstrálja az evangelikálok és a római katolikusok “közös hitét”, továbbá, hogy “elismerjék egymást testvérekként Krisztusban”. A Christianity Today 1997. december 8-i számában jelent meg a közlemény.

A római katolikus aláírók, mint Richard John Neuhaus és Avery Dulles SJ, a dokumentumban határozottan kijelentik, hogy ők “katolikusok, akik lelkiismeretük szerint hűségesek a katolikus egyház tanításához”. A római katolikus tanítás szerint a megigazulás átruházása az evangélium tanítása. Az evangelikálok most összefogtak, és nemcsak egy elhomályosított evangéliumi megigazulás-üzenetet adtak át, hanem sajátos módon, megkülönböztetett eruditással támogatják Róma tanítását az átruházott belső megigazulásról.

Az evangélium kimunkált megtagadása

Ez a második ökumenikus dokumentum kimondja hogy: “A megigazulás központi helyet foglal el az üdvösségről szóló szentírási beszámolóban, és ennek jelentése sokat vitatott kérdés protestánsok és katolikusok között”. Majd azt állítják, hogy az aláírók megegyezésre jutottak. Konszenzusos nyilatkozatuk a következő:

“Egyetértünk abban, hogy a megigazulást nem saját jó cselekedeteinkkel vagy érdemeinkkel szerezzük meg; ez teljes egészében Isten ajándéka, amelyet az Atya puszta kegyelméből ajándékoz nekünk, abból a szeretetből, amelyet az ő Fiában tanúsít irántunk, aki értünk szenvedett és megigazulásunkért feltámadt a halálból. Jézus “Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.” (Róm 4,25). A megigazulásban Isten egyedül Krisztus igazságossága alapján kijelenti, hogy többé nem az ő lázadó ellenségei, hanem bűnbocsánatot nyert barátai lettünk, és kijelentése alapján ez így is van.”

A vizsgált kérdést már az első mondatban világosan megfogalmazzák. “Egyetértünk abban, hogy a megigazulást… amelyet az Atya puszta kegyelméből ajándékoz nekünk.” De csak gondos olvasás után jutunk el oda, hogy felfogjuk, hogy a két sarkalatos mondat nyelvtanilag mit is állít: “ez [a megigazulás] teljesen Isten ajándéka, átruházott [és nem tulajdonított]… és az ő [Isten] kijelentése alapján ez [a megigazulás átruházva] lett”.

Ez a hagyományos római katolikus tanítás. A római katolikus “átruházott” kifejezése a bibliai “tulajdonított” szó helyetti használata egyenértékű a Szentírás tekintélyének megvetésével a megigazulásra vonatkozó kérdésben. A középkor óta a római katolikus egyház világos különbséget tesz a beszámítás fogalma és az Isten kegyelmének, a lélek minőségeként átadott isteni kegyelem tomista felfogása között. A tridenti zsinat óta kárhoztatják az egyedül hit által való megigazulás biblikus tanítását. A római katolikus egyház jelenkori dogmái azóta nemcsak fenntartják a tridenti zsinat tanításait, hanem azt is kijelentik, hogy az ilyen zsinatok tévedhetetlenek [6].

Az, hogy a római katolikus egyház oly kitartóan használja az “átruházott” szót, kísérlet arra, hogy szentségeivel helyettesítse a Szentlélek szuverén kegyelmét. A pápista Róma számára kulcsfontosságú az a felfogás, hogy a szentségek automatikusan közvetítik az embereknek a Szentlélek kegyelmét. A Szentírás azonban azt hirdeti, hogy a Szentlélek végtelen, legmagasztosabb, mindenható és mindenre elégséges a bűnről való meggyőzésben és abban, hogy az embert közvetlenül új életre vezesse Krisztus Jézusban. “És az [a Szentlélek], mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:“[7] Ennek ellenére Róma nem fogja megtagadni az “átruházás” fogalmát, mert számára a szentségek “szükségesek az üdvösséghez”. A hét szentsége nélkül ugyanis semmilyen egyházi funkciója többé nem marad az emberek életében.

Az “Evangelikálok és Katolikus Együtt” megvédése

Az “Evangelikálok és Katolikus Együtt” elnevezésű dokumentumok legkomolyabb apologetikája az azonos című könyvben található: Evangelicals & Catholics Together: Toward a Common Mission (Evangelikálok és Katolikus Együtt: A közös küldetés felé). A továbbiakban a könyvre a Közös Küldetés alcímmel hivatkozunk. Az ECT megalkotói nagyon is tudatában voltak katolikusokat és evangelikálokat elválasztó, az evangéliummal kapcsolatos döntő fontosságú különbségek létezéséről, de inkább úgy döntöttek, hogy megtagadják és megkerülik azokat.

J. I. Packer ezt írja a Közös Küldetésben: “Sem az evangelikálok, sem a római katolikusok nem írhatják elő, hogy azokat az általuk vallott dolgokat, amelyekben a másik fél nem hisz, ezen a ponton a partnerség alapjává tegyék; így az ECT elengedi a megigazulástanra valamint a megtérés és újjászületés közötti összefüggésre vonatkozó protestáns precízséget. “[8] Hogy az ilyen kompromisszum bibliaellenes, az Packer a témában korábban tett nyilatkozataiból is kitűnik, amikor még így fogalmazott: “A római tanítás elhomályosítja az evangéliumot, sőt, tragikusan antispirituális és pasztorális módon torzítja el azt….. “[9] Továbbá kijelenti: “Róma hivatalos doktrinális zavarai, különösen a megigazulásról, az emberi érdemekről és a miseáldozatról annyira elhomályosítják az evangéliumot, hogy ha az egység gesztusaként misén való részvételre hívnának – ami természetesen protestánsként nem tehetek meg, és nem is fogok megtenni -, el kellene utasítanom a meghívást” [10].

A cikk vége felé Packer a “humanizmus, materializmus, hedonizmus és a nihilizmus” gonoszságairól beszél. A keresztyén konszenzus újjáépítése érdekében azt javasolja, hogy “…az üdvösséggel és az egyházzal kapcsolatos belső nézeteltérések ne akadályozzanak meg bennünket abban, hogy közösen léphessünk fel az észak-amerikai miliő újra keresztyénné tételére való törekvésben…..”[11] Elképesztő szavak ezek a Megismerni Istent (Knowing God) című könyv szerzőjétől. A hajdani “ortodox evangelikál J. I. Packer” úgy beszélt az egyedül hit által való megigazulásról, a sola fide-ról szóló tanításról, hogy az “…mint Atlasz, egy világot hordoz a vállán, az üdvözítő kegyelemről szóló teljes evangéliumi tudást”! Most ugyanazt az üdvözítő hitet fokozza le “az üdvösségről szóló belső nézeteltérés” szintjére. Egy 1994-es cikkében, “Miért írtam alá” címmel arra mutat rá, hogy a sola fide (egyedül hit által) csupán csak “apróbetűs” szöveg.

Packer a megigazulástan precízségét félretéve megtagadta a Biblia hitét. Pál apostol az “egyedül hit” kérdéséért küzdött a zsidó vallásúakkal szemben, és hasonlóképpen a reformátorok is az “egyedül hit” kérdéséért küzdöttek koruk római katolikusai ellen. Ez volt az égető kérdés sok ezer evangéliumi hívő számára, akik máglyára adták ezért még tulajdon életüket is: Husz János, William Tyndale, John Rogers, Hugh Latimer, Nicholas Ridley, Anne Askew, John Bradford és John Philpot, hogy csak néhányat említsünk. Packer az evangélium döntő és alapvető elemét “az üdvösséggel kapcsolatos belső nézeteltérésre” vagy “apróbetűs” szövegre redukálta. Krisztus Jézus igazsága azonban a biblikus hit koronaékszere. Ez az igazság sarkalatos tanítása, amelyet az Úr Isten újra kinyilatkoztatott írott Igéjének lapjain. Packer megtagadta a Biblia hitét, és azon igaz hívők sokaságának tanúságát, akik a római katolikus inkvizíció alatt az életüket adták, nem holmi “az üdvösséggel kapcsolatos belső nézeteltérésekért”, hanem az egyedül Krisztus Jézusba vetett hitükért.

Az evangélium érdekében történő elkülönülés nem szükséges

Ugyanebben a könyvben Richard Neuhaus nyomatékosan kijelenti: “Ha a huszadik század végén az evangélium kedvéért való elkülönülés nem szükséges, akkor az nem is igazolható.”[12] Neuhaus gyakorlatilag azt mondta, hogy az evangélium többé nem releváns a keresztyén egység szempontjából. Úgy tűnik, hogy az 1994-es ECT dokumentumnak és ugyanígy az 1997-es “The Gift of Salvation” dokumentumnak is pontosan ez a törekvése. Ha az igazi evangelikálok nem lépnek fel az evangélium elleni hasonlóan förtelmes támadások ellen, akkor Neuhaus bibliaellenes szavai, miszerint “az evangélium érdekében történő elkülönülés nem szükséges vagy nem igazolható”, rájuk és az utánuk következő gyermekeikre is lesújthatnak. Ha lenyelik azt a hazugságot, hogy az evangélium érdekében történő elkülönülés nem indokolt, akkor a logikus következtetés az is, hogy az egyházaknak be kell hódolniuk és alá kell vetniük magukat a római egyháznak. Ez mindig is a Római Katolikus Egyház megvallott célja volt, amint azt dokumentumai is igazolják. Neuhaus úgy érvel, hogy “ezt [vagyis az egyedül hit által történő megigazulást] olyan cikkelynek nyilvánítani, amelyen az egyház áll vagy bukik, oly módon, hogy kizárja az evangélium minden más értelmezését, azt szektás tanításnak tekinti.”[13].

A kegyelem igazi evangéliumát ebben a kijelentésben nemcsak egyszerűen szükségtelennek nyilvánították, hanem “szektás tanításnak” is bélyegezték. Neuhausnak e kijelentése jól mutatja a katolikusok szándékát, akik az evangelikálokkal való egész álnok kompromisszumot kitervelték és elősegítették. Az a céljuk, hogy a kegyelem igazi evangéliumát, az egyedül Krisztusba vetett hit által való evangéliumot jelentéktelenné tegyék, miközben igaz keresztyénként hirdetik a katolikus “cselekedetek általi üdvösség evangéliumát”, amely nem is evangélium. Charles Spurgeon ideillő szavai ma még inkább aktuálisak, mint az ő napjaiban: “Mivel átkozott volt az, aki újjáépítette Jerikót, még inkább az is, aki azon fáradozik, hogy a pápaságot állítsa helyre közöttünk. Atyáink idejében a pápaság gigantikus falai az ő hitük ereje, kitartó erőfeszítéseik és evangéliumi harsonáik fújása által dőltek le…”. Az Evangélium harsonája a szóban forgó tét. Az ECT I és II római katolikus és evangelikál aláírói először Róma hamis üzenetét adják elő, majd az általuk leírtak védelmében kijelentik, hogy Krisztus evangéliuma “belső ügy”, sőt “szektás tanítás”.

Más jelentős mozgalmak a pápista Róma felé vezető úton

A korábban említetteken túl ott van még az “Új Perspektíva” (“The New Perspective”) mozgalom által terjesztett hamis tanítások egész sora is, amelyek a református presbiteriánus valamint református közösségek nagy részét már magukba szippantották. Figyelemre méltó kivétel a Free Presbyterian Church felekezete, amelynek tagjai határozottan és nyíltan felléptek ezekkel a mozgalmakkal szemben.

Az “Új Perspektíva”, akárcsak az ARCIC és az ECT mozgalom, Róma felé hajlik. Az “Új Perspektíva”, mint a bibliai megigazulástan megtagadása, valójában 1997-ben kezdődött Norman Shepherd professzorral a Westminster Theological Seminary intézetében. Shepherd nem az egyetlen tagja volt a Westminster tantestületében, aki a hit és cselekedetek általi megigazulást tanította. A szemináriumi kar és a kuratórium többsége helyeselte Shepherd tanítását, és megvédték őt kritikusaival szemben. A Westminster sok száz olyan embernek tanította ezt a hamis tant, akik mára már befolyásos pozíciókat töltenek be. A “Új Perspektíva” mozgalom azt is megtestesíti, amit “Auburn teológiának” neveznek, olyan jól ismert írókkal és lelkészekkel, mint Steve Wilkins, Douglas Wilson, Steve Schlissel és R. C. Sproul, Jr. Az “Új Perspektíva” és annak mellékágai következtében sokan elhagyták az igaz hitet, gyülekezetek és családok szakadtak szét, valamint számos presbiteriánus római katolikus hitre tért át. De leginkább Jézus Krisztust és az Ő evangéliumát gyalázták meg.

A volt presbiteriánusok és mások, akik a római katolicizmusba süllyedtek, könyörtelenül támadják magát az evangéliumot. Néhányan közülük most főállásban védik a római katolicizmust könyveikben, videóikon, konferenciákon és az interneten. Ilyen például Scott Hahn, Jeff Cavins, Marcus Grodi és Jerry Matatics, hogy csak néhányat említsünk. Létezik egy új mozgalom is, a “Christian Churches Together” (Keresztyén Egyházak Együtt). Ez az úgynevezett “történelmi egyházak” mozgalma, beleértve a katolicizmust is, és pontosan ugyanazokra a célokra szerveződik meg gondos körültekintéssel, mint az ECT is. Sokkal baljóslatúbb a “The Coming Home Network”, amelynek kimondott célja, hogy “közösséget, bátorítást és támogatást nyújtson eltérő hagyományok (protestáns, ortodox stb.) lelkipásztorainak és laikusainak, akik vagy már úton vannak, vagy már vissza is tértek a katolikus egyházba”.

Nagyon sok gyülekezet lett az Emergens Egyház mozgalom követője még. Ez a mozgalom mára már egy igen veszedelmes fenyegetéssé vált, amely az USA-t, az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Európa más részeit egyaránt érinti. A kanadai Atlantic Baptist Convention vezetősége teljes és szilárd támogatásáról biztosította Brian McLaren-t, a mozgalom fő vezetőjét annak tanításaihoz. Tulajdonképpen ortodoxnak nyilvánították Brian McLaren tanításait. 2007. február 28-án Torontóban egy workshop-ot tartottak “A Kifejlődő Egyház természetes kiválasztódású” (“The Evolving Church a natural selection.”) cím alatt. A workshop vezetői között volt Sylvia Keesmaat, aki a Colossians Re-mixed című könyv társszerzője és a Toronto School of Theology professzora. Műhelybeszélgetése az Igazságosság és teremtésvédelem címet viselte. A fő előadó pedig Shane Claiborne volt [15].

Brian McLaren és Tony Jones a fő vezetői ennek a mozgalomnak, amely lényegében a katolikus miszticizmust árusítja. Egy másik vezető, az anglikán Alan Jones a mozgalmat még inkább a római katolikusok felé irányítja. Az ő hallgatósága igen népes. Fontos, hogy tanulmányozzuk a stratégiáját. Ő is támogatta a United Religions Initiative mozgalmát, amely magában foglalja annak az iszlám vallás elfogadását is, amely az utóbbi időben terrorista fenyegetéssé vált. A Christianity Today “The Emergent Mystique”[16] címmel publikált egy cikket, amelyben a következőket írták: “Az 1970-es évek eleji Jézus-mozgalom óta nem volt olyan keresztyén jelenség, amely ennyire szorosan összefonódott volna az amerikai kultúra öntudatos, élvonalbeli képviselőivel”. Miközben Amerikában ez az új mozgalom teljesen áthatja a modern evangelikál köröket, katasztrofális hatásai vannak Franciaországban és Írországban is, de már elkezdett Angliába is beszivárogni. Életbevágóan fontos megértenünk az Emergens Egyház mozgalmának alapvető működési módját, mielőtt még többeket vezetne tévútra, a pápista Róma és a görög ortodoxia misztikus karmai közé. A mozgalom állandó, halálos megtévesztése az, hogy arrogánsan hirdeti az Istennel való közvetlen kapcsolat lehetőségét, és ezzel elveti az Úr Jézus Krisztus, mint az Isten és ember közötti egyetlen Közbenjáró szükségességét. Ezt dokumentálja a Berean Beacon honlapján található négy cikk is az Emergens Egyház mozgalmáról. Krisztus Jézus mint Megváltó és az Egyetlen Közbenjáró magasra van emelve “Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is“[17] Egyedül neki adatott minden hatalom mennnyen és földön, nem pedig a pápista Róma, a görög ortodoxia vagy a Emergens Egyház mozgalma misztikus bűbájainak.

A mai következmények és a mi válaszunk

Az evangelikál hitehagyók, akiket ezen jelentésünkben dokumentáltunk, keresztyénnek nevezik magukat, de valójában veszélyt jelentenek mindenkire, akik hűek maradtak az evangéliumhoz. Ami igazán elkeserítő, hogy oly sok igaz hívő hallgatásba burkolózik, miközben a hitehagyás számban és befolyásban egyaránt növekszik. Ismert evangéliumi vezetők megpróbálták sárba tiporni az örök szövetség vérét, és egyre inkább a pápista Róma elfogadása felé sietnek. El kell különülnünk azoktól, akik az eretnekséget hirdetik, és “komolyan kell küzdenünk a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott. “[18].

Amire számíthattunk, az valóban megtörtént, súlyos jogalkotási következményekkel. A “gyűlölet-bűncselekményeknek” nevezett jogszabályok Angliában az 1998-as Crime and Disorder Act és a 2003-as Criminal Justice Act óta léteznek. Az ilyen jogszabályok azonban 2006-ban erőteljesebbek és határozottabbak lettek. Idézem az Egyesült Királyság belügyminisztériumának honlapjáról: “A parlament 2006. január 31-én elfogadott egy törvényjavaslatot, amely bűncselekménynek minősíti a fenyegető szavak vagy viselkedés alkalmazását bármilyen, vallási meggyőződésük vagy annak hiánya révén meghatározott embercsoporttal szemben, gyűlöletkeltés szándékával. A törvényjavaslat február 16-án elnyerte a királyi jóváhagyást is. A törvény alapján indított büntetőeljárásokhoz a legfőbb ügyész jóváhagyása szükséges.”[19].

Az amerikai kongresszus ülésén, 2007 januárjában a texasi demokrata politikus Sheila Jackson Lee által beterjesztett törvényjavaslat kiterjesztené a jelenlegi amerikai szövetségi gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó törvények hatályát. A jogszabály hasonló a képviselőház által 2005-ben és a szenátus által 2004-ben elfogadott intézkedésekhez. A törvényjavaslat új szövetségi bűncselekményt kíván létrehozni a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozóan, és külön szövetségi büntetőeljárást írna elő az azon előírások szerint elkövetett állami bűncselekményekre. Az elítéltekre életfogytiglani börtönbüntetés várhatna. Kanadában a gyűlölet-bűncselekmény meghatározása a Büntető Törvénykönyv gyűlöletpropagandára és a büntetéskiszabás céljára és elveire vonatkozó szakaszaiból fejlődött ki. A gyűlölet-bűncselekmények olyan bűncselekmények, amelyeket “faji, nemzeti vagy etnikai származáson, nyelven, bőrszínen, valláson, koron, szellemi vagy fizikai fogyatékosságon, szexuális irányultságon vagy bármely más hasonló tényezőn alapuló elfogultság, előítélet vagy gyűlölet motivál”. Ez a három példa mutatja, hogy az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Kanadában milyen irányba is fejlődik a jogalkotás. Ahogy a hitehagyás egyre inkább növekszik, elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyre több és több olyan törvényt hozzanak létre, amelyek az igaz hívők ellen fordíthatók.

A hitehagyással szemben mi az evangéliumot hirdetjük

Az evangélium nagysága abban áll, hogy mindenki Krisztus Jézus személyét és váltságművét magasztalja; Krisztus az Ő egyházának felmagasztalt Fejedelme. Az evangéliumokban Krisztus Jézus úgy jelenik meg, mint maga a “Krisztus”, a felkent. Az Ő célja az engedelmessége és halála által létrehozott nagy tette volt, amelyben elnyerte magának, azaz emberségében a Szentlélek örökkévaló teljességét. Pünkösd kinyilvánította, hogy Ő a felmagasztalt fejedelem és Megváltó, mivel a Szentlélek kiáradásának bősége nem önmagáért, hanem az Egyházért van, amely az Ő teste. Ahogy Péter apostol hirdette: “Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.“[20].

Elsődleges és állandó kötelességünk a Krisztus Jézusba és az Ő Igéjébe vetett hit. Hogy ellenállhassunk az itt feljegyzett hitehagyásnak és azzal szembe is szállhassunk, meg kell látnunk az Úr Igéjében nekünk adott elvet, és alkalmaznunk kell azt. “A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik“[21] Az igazság által uralkodó kegyelem nemcsak lehetséges, hanem az evangéliumnak lényeges központi tényezője. “Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség“[22]. Az igazság Krisztusnál és Krisztusban található. Ez az Ő hűségének [23] bizonyítása egészen a haláláig. Az ilyen tökéletes igazság Istené és Istentől való, “Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által“. A nagyszerű hír az, hogy ez az abszolút igazság szól “azoknak, a kik az ő nevében hisznek“. Mivel az igaz hívő törvényesen azonosulhat az Úr Jézus Krisztus igazságával, milyen buzgón kellene imádkoznia Krisztus Jézus saját szavait eképpen: “Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem“[24] Az Úr Jézus Krisztus megtette az Ő akaratát és rendelkezését, és most megmutatja mindezek igazságát. Az “Igazságos Atyám” kifejezés kettős erejű. Először is mert Isten nemcsak irgalmas, hanem igazságos is, amikor megszenteli népét. Az Ő kegyelme az igazságon keresztül uralkodik. Kifejezi a Megváltónak az Atyjába mint igazságosba vetett bizalmát. Az Úr így folytatta imáját: “És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.“[25]

Itt az Úr Jézus Krisztus röviden összefoglalja, hogy mit tett és mit fog még tenni saját népéért. Megismertetni velük az Atyát. Krisztus Jézus most a Lélek által kinyilatkoztatja az Atyát, és ezt fogja tenni az egész örökkévalóságban is. Ezután kifejti, hogy miért hirdeti az Atya nevét: “az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.” Ahol Krisztust az Atya küldöttjeként ismerik el, ott a legmélyebb áldások és legmagasabb kiváltságok már most is adottak, és nem csupán az, ami az Ő eljövetelekor vár az Ő népére. Ha valaha is volt valaki, aki képes volt helyesen értékelni a másikat, akkor az Krisztus volt az Atyára nézve. Annak kijelentése, hogy ki az Atya, azonos szinten most számunkra is ismertté válik. Az Atya ugyanannak a szeretetnek a tudatosságát kínálja nekünk, amely az Ő szeretete volt, és amely Rajta is megnyugodott.

Isten hűséggel ébresztgeti népe iránti szeretetének öntudatát: “Hű az, a ki elhivott titeket és ő meg is cselekszi azt.“[26] A megszentelődés és az újjászületés teljesen tőle függenek. Ahogyan Ő elkezdte a kegyelem művét életünkben, az Ő hűségére hagyatkozhatunk annak befejezésére nézve is! Az a bizalmunk, hogy igaz megújulásért imádkozhatunk a hitehagyással szemben, hogy az Úr Isten nem az érdemeink szerint bánik velünk, amelyekkel nem is rendelkezhetünk, hanem csak az Ő nevéért. Isten változatlan a saját kegyelmi szándékában: “és a kiket elhívott … azokat meg is dicsőítette.“[27] Az isteni kegyelem kimeríthetetlen gazdagsága kiárad. Az egyszülött Fiú testté lévén az, aki “telve kegyelemmel és igazsággal“. Mivel vele együtt örökösökké lettünk, meg van írva: “És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért. “[28] Álljunk szilárdan rá Isten szeretetére, mert Ő az, aki újjáéleszti népét, és új életet hoz a vétkeikben és bűneikben halottak számára. Isten szeretetének kiáradásában nincs fenntartás, ami bennünket, oly ellenszenves személyeket megillet. Örök szeretettel szeretett minket, ezért bizalmunk az ébredés keresésében szilárdan megáll! Az Úr Isten teljes kifejezését adja az Örökkévaló szeretetének és övéi iránt való megbizhatóságának azáltal, hogy a sötétségből az Ő csodálatos világosságába hatékonyan hív el minket. Ennek teljes mértékben biztosítania kell bennünket annak szilárd megmaradásáról is. Az Ő szándéka ugyanis, hogy megelevenedjünk!

A sötétség és a hitehagyás minden hatalma sem tudja megingatni ezeket az ígéreteket, mert szilárdan megállnak. “megáll az Istennek erős fundamentoma“[29] Pál apostol Isten hűségére támaszkodott, amikor így szólt: “mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.“[30], és nekünk is így kell cselekednünk ma. Kérlek, imádkozzatok és várjátok az Ő hatalmának kegyelemben való megmutatkozását, amire oly nagy szükség van manapság. Akkor valóban a kegyelem fog uralkodni személyes életünkben és gyülekezeteinkben szuverén szabadsággal, hatalommal és bőséggel!

Engedélyt adunk a cikk másolására és terjesztésére.

MP3-inkat könnyen letölthetik, DVD-inket pedig megtekinthetik a Sermon Audio oldalon: http://www.sermonaudio.com/go/212.

Hivatkozások

[1] Jeremiás 23:6, Róma 3:22-28, Róma 4:5-8, Róma 5:17-19, 1Korinthus 1:30, 31, 2Korinthus 5:19, 21, Efézus 1:7 és Titusz 3:5-7.

[2] A Katolikus Egyház Katekizmusa (Liguori Publications, 1994) 249. pont. A továbbiakban: Katekizmus

[3] Katekizmus, Para. 1129

[4] Titus 3:4, 5

[5] EKT, V. §, “Együtt tanúskodunk”

[6] Katekizmus, 891. bekezdés

[7] János 16:8

[8] Közös küldetés, 167. o.

[9] Ibid. 153. o.

[10] Ibid., 162., 163. o.

[11] Ibid., 172. o.

[12] Ibid., 199. o.

[13] Ibid., 207. o.

[14] www.takebackcanada.com/emergingchurch.html

[15] www.emergentcanada.blogspot.com

[16] http://www.christianitytoday.com/ct/2004/011/12.36.html 1/18/06

[17] Efézus 1:21

[18] Júdás 3

[19] http://www.homeoffice.gov.uk/crime-victims/reducing-crime/hate-crime

[20] ApCsel 2:33

[21] Róma 5:20

[22] Róma 3:21-22

[23] Görög pistis. Sok olyan szövegkörnyezet van, ahol ezt szükségszerűen hűségre fordítják Máté 23:23, Róma 3:3, Galata 5:22, Titus 2:10 stb. Több helyen is van amelyben az Úr hűségét említik. Jézus Krisztus neve minden esetben birtokos esetben áll, ami azt jelzi, hogy a hűség egy olyan jellemvonás, amelyet Ő maga tart fenn (Galata 2:16, 3:22; Efézus 3:12, Filippi 3:9).

[24] János 17:25

[25] János 17:26

[26] 1Thesszalonika 5:24

[27] Róma 8:30

[28] János 1:16

[29] II. Timóteus 2:19

[30] II. Timóteus 1:12

Forrás

Berean Beacon: Evangelicals Embark to Papal Rome

https://bereanbeacon.org/evangelicals-embark-to-papal-rome/