A pápa nem utódja Péternek
English: The Pope Is Not Peter’s Successor
Wilhelmus à Brakel
(1635. január 2. – 1711. október 30.),
Gisbertus Voetius és Hermann Witsius kortársa, a holland reformáció egyik fő képviselője.
à Brakel leginkább a további reformációval kapcsolatos munkásságáról ismert, amely egyidejű volt az angol puritanizmussal, amely nagy hatással volt rá.
Wilhelmus à Brakel
The Christian’s Reasonable Service
vol. 2, pp. 107-113.
A pápa: Sem az egyház feje, sem Péter utóda.
A pápaság ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy Krisztus az Ő egész egyházát egy helytartó, vagyis a pápa által kormányozza, és hogy ez a helytartó igazgat mindenfajta ügyet. A pápaság azt állítja, hogy az Úr Jézus Pétert nevezte ki a földi egyház generális fejévé; hogy Péter Rómában állította fel székét; és hogy ott huszonöt éven át általános püspöki tisztséget viselt. Azt is állítják, hogy a pápa az ő utódja; vagyis ő vette át Péter helyét a pápai székben, és ugyanígy az egyház generális vezetőjeként szolgál. Úgy vélik továbbá, hogy neki van hatalma alkirályokat, bíborosokat, érsekeket, püspököket, apátokat, prelátusokat, papokat stb. is kinevezni. Ezeket a rangokat hierarchikus sorrendben helyezik el, és mindegyik tisztség a pápai rangjánál alacsonyabb rendű. Mindez azonban körmönfont koholmány, ami nem a Biblián alapszik és ellenkezik Isten Igéjével.
1. A Szentírás hallgatása.
Először is, a Szentírásban egyetlen olyan szövegrész sem található, ami azt állítaná, hogy az egyházban a legfőbb hatalom csakis egyetlen személyt illetett és illetne meg. A különböző tisztségek megemlítésre kerül ugyan az Írásban, de sohasem úgy, mint bármelyik a másik alá volna rendelve, sem úgy, vagy hogy az összes tisztség egy személyhez volna köthető. Ezért mi ezt az egész konstrukciót úgy ahogy van, elutasítjuk.
2. Egyházi önkényuralom megtiltva.
Másodszor, a Szentírás kifejezetten tiltja az egyik hivatal másik fölötti totális uralmát. „Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak. De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál.” (Lukács 22:25-26). „Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.” (1Pét 5,3). Még az ószövetségi főpapnak sem volt semmiféle uralma a többi pap fölött (bár ebből nem lehet párhuzamot vonni az Újszövetségre, hiszen ők Krisztus típusai voltak). Az Ő rendje volt a legmagasabb, de ez nem vonatkozott a joghatóságra. Így az egyházban sem lehet más fej, aki a Krisztus.
3. Alaptalan legendák.
Harmadszor, mindaz amit a fentiekben Péterről elhangzott, a Szentíráson kívülvaló és ellentétes azzal. Hol van az megírva, hogy Pétert nevezték volna ki az egyház és a többi apostol fejeként, vagy hogy ő nekik bármilyen parancsot vagy rendeletet adott volna? Hol olvassuk, hogy az apostolok őt fejükként ismerték volna el, vagy hogy alárendelték magukat neki? Ezt nyilvánvalóan sehol sem találjuk. Sem a Bibliában, sem a korai idők történelmének hitelesített beszámolóiban nem találunk utalást Péter valaha is Rómában való megjelenésére, sem arra hogy ott püspök lett volna, vagy mint egy általános püspök a többi apostol által alapított összes egyház felett állt volna. Mindezeket tehát úgy utasítjuk el, mint amik a mesék világához tartoznak.
4. Minden apostol egyenrangú volt.
Negyedszer, Isten Igéjéből nyilvánvaló, hogy minden apostol azonos rangú volt Péterrel és viszont.
(1) Az Úr Jézus ugyanazokkal a szavakkal küldte ki őket, és mindannyiuknak ugyanazt a megbízatást is adta. „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket..” (Mt 28,19); „A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. ..Vegyetek Szent Lelket: A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.” (János 20:21-23).
(2) Pünkösd napján minden apostol azonos módon és egyformán alkalmas volt tisztségére (ApCsel 2:1-4).
(3) Mindannyian azonos módon viselkedtek szolgálatuk során, mint ahogyan az például egy másik apostol megválasztásakor is történt (ApCsel 1:23). Pált nem Péterhez, hanem a jeruzsálemi apostolokhoz és vénekhez küldték azért, hogy egy bizonyos kérdésben tanácsot kérjen (ApCsel 15:2). Az apostolok Pétert Samáriába küldték (ApCsel 8:14), az egyház gyűlésén pedig inkább követték Jakab véleményét, mint Péterét (ApCsel 15:7-29). Pál kijelentette, hogy „semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál.” (2Kor 11,5), és Jakabot Péter előtt említi a Gal 2,9 is. Az apostolok felosztották egymás között feladataikat, és Pétert megbízták a körülmetéltek, Pált pedig a körülmetéletlenek, azaz a pogányok szolgálatával (Gal 2,11. Pál megdorgálta Pétert a hibájáért (Gal 2,11), és Péter sem tartotta magát a többieknél többre, hanem presbitertársnak nevezte magát (1Pét 5,1).
5. A pápa nem Péter utóda.
Ötödször, tagadjuk hogy a pápa Péter utódja volna. Bizonyítsák be, mert hol van ez megírva? Még ha Péter lett volna is az egyház feje (márpedig nem volt az), akkor is ez csak önmagára vonatkozott volna. Hol van megírva, hogy hatalma volt ezt a pozíciót másra átruháznia? Hol van megírva, hogy ezt a tisztséget Róma püspökére ruházta volna át, nem pedig Antiókia püspökére, aki a Kr. u. 606 előtti egyik legfőbb püspök volt. Péter valóban meglátogatta Antiókhiát (Gal 2:11), de sehol nem olvassuk, hogy Rómában járt volna. Továbbá, még ha Péter járt is Rómában, és ott püspök is volt, az őt követő személy akkor sem számíthatna az egyház fejének, és ez itt a legfőbb kérdés.
A történelemből tudjuk, hogy kezdetben minden helységnek megvolt a maga püspöke. Ezt követően azonban bekúszott a nagyravágyás, ami során egy-egy helység más helységeket is befolyása alá vont. Ennek ellenére sok volt az olyan püspök, aki nem hódolt be a másiknak, és nem is voltak hajlandók alávetni magukat nekik. Ezt követően az egyház négy püspök között oszlott szét, de egyik sem állt a másik fölött, még akkor sem, amikor az irigység arra késztette az egyiket, hogy a másikat Antikrisztusként vádolja. Végül, miután a nyugati birodalom megsemmisült, és ezzel a római püspök hatalma megnőtt, a keleti császárok hízelegtek a római pátriárkának vagy püspöknek, hogy a nyugati birodalmat ismét a fennhatóságuk alá vonhassák. Ez abban érte el tetőpontját, hogy Phokász keleti császár 606-ban kinevezte Róma püspökét általános püspökké, és elrendelte hogy Konstantinápoly, Antiókhia és Alexandria pátriárkái neki alárendeltjei legyenek. De hol van itt utalás bármilyen utódlásra? Ezek a kérdések sem Péterre, sem más római püspökre nem megalapozottak a Kr.u. 606-ot megelőző időszakban!
Továbbá, még ha az első római püspökök követték is Pétert, a pápa esetére ez akkor sem lehet érvényes. Egy kegyes felmenőnek is lehet az egyik leszármazottja eretnek, és ahol az igazság megszűnik, ott az utódlás is. A pápa nem ragaszkodik Péter tanításához, hanem szembemegy vele, amint azt ebben a könyvben, szinte minden fejezetben bebizonyítottuk. A pápa életmódja sem azonos Péterével. Hol olvasunk arról, hogy Péternek gyémántokkal kirakott hármas koronája lett volna? Mert ő ezt mondta: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem” (ApCsel 3:6). Hol olvasunk arról, hogy Péternek bíborszínű palástja, szekerei és lovai, hiúság kifejezésére szolgáló gesztori széke vagy olyan bíborvörös ruhájú kardinálisai lettek volna, akik hordozták őt? Mikor engedte meg bármikor is, hogy megcsókolják lábát? Mely királyokat nevezte ki vagy taszította le Péter? Mely királyoknak adta Péter bizonyos országok tulajdonjogát? Nincs tehát semmiféle hasonlóság Péterrel, hacsak nem az ő tagadására nézve, amikor így szólt: „nem ismerem ezt az embert”. Végül, mivel a pápa az Antikrisztus, amint azt már kimutattuk, nyilvánvaló, hogy a pápa nem is lehet Péter utódja.
A kifogások megválaszolása.
Bár a pápaság egész rendszerét kellőképpen lelepleztük a papság feletti hatalma és hierarchikus felépítésére nézve, vagyis hogy mindenki egy pápa alá van vetve, de mégis válaszolnunk kell három olyan ellenvetésre, ami által a pápaság Péter fejedelemségét próbálja bizonygatni. Mert ezekkel biztosan nem fogják elérni céljukat.
1. Ellenvetés: „De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” (Mt 16,18). Azt mondják, hogy Krisztus itt egy rendkívüli ígéretet tesz Péternek, az ő dicsőségének megvallására, és Krisztus ígérete az, hogy rajta fogja felépíteni egyházát. Péternek ebből következően szükségszerűen az apostolok főnöke és az egyház feje kell, hogy legyen.
Válasz (1) Az ígéret, amit itt Krisztus tesz Péternek az, hogy ő valóban a Krisztus, az élő Isten Fia, és hogy ezért nem homokalapra fogja építeni egyházát, hanem önmagára, mint a mozdíthatatlan Petrára, azaz egy sziklára. Ezt az alapot olyan szilárddá és megingathatatlanná fogja tenni, hogy a Sátán minden ravaszsága és hatalma sem tud majd diadalmaskodni azon, és ezért Péternek sincs oka félni, hanem ő is minden bizonnyal megmarad és megerősödik majd. Erre megnyugvással gondolhatott, miután háromszor is megtagadta Őt; és nemcsak ő, hanem még az összes többi jelenlévő apostol is, valamint mindazok is, akiknek fontos saját és az egyháznak megmaradása egyaránt. Ezért nem szabadott megbotránkoznia azon, amikor majd a kereszten Krisztust látja meghalni, és amikor apostoli hivatala során megannyi viszontagsággal kell majd szembenéznie. Ez az ő szavainak szó szerinti jelentése. Így nyilvánvaló, hogy semmiféle utalás sincsen Péter legfelsőbb vezetői szerepére.
(2) Petros (Péter) és Petra itt világosan meg vannak különböztetve, ahogyan e két szó eredeti jelentésében is egymástól különbözik. A Petros egy kőre, kövezetre vagy téglára utal. A Petra sziklarétegre, vagy olyan sziklás hegyi képződményre, amire házat építenének. Az ilyen házak annyira rendíthetetlenek és erősek, hogy ellenállnak a viharoknak, a szakadó esőnek és az áradásoknak is, ami nem igaz a pusztán homokra épültekre (vö. Mt 7,24-27). Az Úr Jézus itt Pétert Petra néven említi, utalván az Ő nevére, ahogyan az Úr Jézus általában az evangéliumokban feljegyzett példázataiban is így járt el. Petroszról halad tovább önmaga felé, és magát nevezi Petrának, miután korábban ezen a néven kapott ígéretet. „Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, a ki benne hisz, az nem fut!” (Ézs 28,16). „A kő a melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett!” (Zsolt 118,22).
Az Újszövetségben ezek az igék Krisztusra vonatkoznak. Ezért Krisztusra vonatkozóan az 1Kor 10,4-ben is ez áll: „És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából (Petra), a mely követi vala őket, e kőszikla (Petra) pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10,4). Krisztust ugyancsak Petrának nevezi a Róm 9,33 is, ahol ezt olvassuk: „… a megbotránkozás szikláját (Petra)” (vö. 1Pét 2,7).
(a) Krisztus tehát Isten Igéjében Petra néven szerepel, és ezt a Petra nevet sosem tulajdonítják Péternek.
(b) A petros és petra szavak végződései különbözőek. Az egyik főnév hímnemű, a másik pedig nőnemű.
(c) A két szó közé helyezett kötőszó pedig azt jelzi, hogy a most következő petra szó, az előző petros szótól különböző jelentéssel bír. Ezért nem állítja a szöveg azt, hogy az egyház Péterre, az apostolra fog épülni, hanem Krisztusra, mégpedig a lelki Petrára.
(3) Ami erről a petráról van kijelentve, mindaz Péterről nem mondható el; nevezetesen, hogy az egyház rá fog épülni, és hogy ezért, mivel erre a petrára épül, a pokol kapui sem vesznek diadalmat rajta. Tényleg egy emberre épült volna az egyház? Egy ember miatt volna megingathatatlan? Vajon mindenki arra hivatott, hogy egy emberbe helyezze bizalmát, és testből legyen az ő karja vagy ereje? Az ilyenekre átok van kimondva a Jer 17,5-ben. Azok, akik kőszívűek, és egy pápába – egy olyan emberbe, akinek a szíve olyan kemény, mint egy kőszikla – akarják helyezni bizalmukat, nem menekülnek meg vele együtt az átoktól sem. „Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik..” (Jer 17,7). Krisztus az alap, az egyetlen alap, amin az egyház épül. „Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11). Ez volt az apostolok és a próféták alapja. Nem ők maguk voltak a fundamentum, de ők tették le ezt az alapot Krisztus hirdetése által: „a szegletkő maga Jézus Krisztus, A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Ef 2,20-21). Az apostolok, és így Jakab, Kéfás és János is kiemelkedő támaszai voltak ennek a Krisztusra épült egyháznak. Ezért nevezik őket „oszlopoknak” (Gal 2:9). Ezért nem Péter a petra, vagyis az alap, amire az egyház épül, hanem az Úr Jézus Krisztus az, aki örökké megmarad, mindenható és megóvja Pétert és az egyházat is a hitehagyástól, ami miatt az megingathatatlan marad az ördög minden támadásával szemben. A „Kéfás” név, ahogyan Pétert a Gal 2:9-ben nevezik, nem a görög szóból (kephale = fej) ered, hanem a szír (kepha = kő) kifejezésből, amit Krisztus és az apostolok is használtak, azt a nyelvet, amit abban az időben nagyjából minden zsidó is értett. [1]
Ellenvetés #2: „És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” (Mt 16:19).
Válasz (1) A „kulcs” szó nem a szuverén hatalomra utal, mert tagadhatatlanul igaz, hogy egyedül Krisztus rendelkezik ilyen hatalommal. „..nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” (Jel 1,18). Inkább szolgálati hatalomra, amellyel Isten szolgája ezáltal felhatalmazást kap arra, hogy kinyissa az ajtót mindazoknak, akiknek Krisztus megparancsolta, hogy bebocsátást adjon, és bezárja az ajtót mindenki előtt, akikre nézve ugyancsak Krisztus parancsolta meg, hogy őket távol tartsa vagy onnan kiűzze. Ez azt jelenti, hogy bűnbánó bűnösöknek Krisztus nevében hirdesse a bűnbocsánatot, a meg nem tért bűnösöknek pedig Krisztus nevében és Krisztus megbízásából jelentse ki, hogy még mindig bűneikben élnek és azokban leledzenek. Ez az a hatalom, amellyel Pétert itt Krisztus felruházza. Ki tudja akár csak a látszatát is bizonyítani annak, hogy Péter az apostolok fölött legfelsőbb hatalommal rendelkezett, és ő lett volna az egyház feje? Akiről ugyanis kijelentik hogy szolga, ugyanezzel a kijelentéssel azt is kimondják, hogy ő nem úr, sem mester, és fő sem.
(2) A többi apostol is ugyanezzel a hatalommal volt felruházva: „A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.” (Mt 18,18); „A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak. ” (Jn 20,23). Nem cáfolható, hogy az Úr Jézus mindkét szakaszban minden apostolhoz szól, és mindannyiukat felruházza ezzel a hatalommal. Helyzetük tehát azonos Péterével, és így nyilvánvaló, hogy az a tekintély, amellyel Pétert is felruháztatik, semmiben sem különbözik attól a tekintélytől, amivel az összes apostolt is felruházták, így Péter felsőbbrendűségére vonatkozó állításnak nincs érvényessége.
Ellenvetés #3: A János 21:15-17-ben Krisztus háromszor parancsolja meg Péternek, hogy legeltesse a juhait. Mi másra lehetne ebből következtetni, mint arra, hogy Péter a par excellence pásztor, és így minden pásztor pásztora?
Válasz (1) Az ilyen következtetéseket teljes mértékben el kell vetnünk, mert a legcsekélyebb összefüggés sincs az előzőekben kifejtettek és az itt előadott következtetés között.
(2) Itt a Péternek adott isteni megbízatást az összes többi apostolnak is adta – igen, az összes lelkipásztornak – megbízatást adott az ApCsel 20:28-ban az „…anyaszentegyházának legeltetésére„. Ez a pásztorlét szükségszerű következménye.
(3) Krisztus a „főpásztor” (1Pét 5:4) és a „nagy pásztor” (Zsid 13:20). Ezt a megtiszteltetést Krisztus magának tartja fenn, következésképpen nem Pétert nevezte ki főpásztornak.
További Ellenvetés: Különös jelentőséggel kell bírnia annak, hogy Krisztus Péternek háromszor is megparancsolta, hogy legeltesse juhait.
Válasz: Mivel a „legeltetni” szó nem felsőbbségre, hanem szolgálatra utal, és nem bizonyíthatja Péter felsőbbségét, ezért ennek a háromszori megismétlésnek szintén nem ez lesz az értelme. Ezzel csupán csak Péter visszaesésére vagy visszalépésére utal az ő háromszori megtagadása miatt. Az apostoli tisztségre való bátorításnak szánta, amelyre méltatlanná tette saját magát, és hogy ez ne gátolja őt majd tisztségének gyakorlásában, és ne is tartózkodjon teljesen attól, mivel ő már méltatlannak tartotta magát a feladatra. Így a háromszori megtagadásra az ő háromszoros helyreállítása következett.
Mindezekből nagyon is nyilvánvalóvá válik, hogy Péter nem volt sem az egész egyház általános püspöke, sem pedig a többi apostol és egyház feletti felsőbbrendű pozícióban. Így a római pápa se nem utódja Péternek, se nem feje az egyháznak.
[1] Továbbá a „kősziklának” az a gondolata a Máté. 16:18 versében, ami alapján a római pápaságnak Péter személyéből eredő elsőbbségére utalhatna egy igen nagy újdonság lett volna a korai egyházban. A legtöbbjük inkább úgy vélte, hogy vagy magáról Krisztusról van szó, vagy arról a hitről és hitvallásról, amelyet Péter is megvallott. vö. Ezt William Webster: The Church Fathers’ Interpretation of the Rock of Matthew 16:18: An Historical Refutation of the Claims of Roman Catholicism című írásával.
Forrás
Purely Presbyterian Perspective: The Pope Is Not Peter’s Successor
Wilhelmus à Brakel – The Christian’s Reasonable Service
vol. 2, pp. 107-113.
https://purelypresbyterian.com/2020/12/07/the-pope-is-not-peters-successor/
