Kategória: KONGREGACIONALISTA & INDEPENDENS

Néhány korai, jelentős kongregacionalista vagy egyenesen tagadta az egyetemes látható egyház létezését,¹ vagy azt a konkrét gyülekezetek (azonos területen lakó tagok) körére korlátozta.² ¹ John Cotton: „Mert nem olvasom, hogy a Szentírás bárhol is elismerné az egyetemes látható egyházat.” ² Richard Mather: „…nincs más látható egyház, csak az egyes (konkrét) gyülekezet.”
„Rossz teológia a vétkes [ártalmassá vált] kiközösített embert az ártatlan, megszűnt gyülekezetből jövő egyházi személlyel együtt kezelni.” Samuel Rutherford
„Azt felelem, hogy az ajánlólevelek soha nem adhatnak egyházi jogot a szövetség pecsétjeinek egyházi kiváltságaihoz: csupán tudatják, megmutatják és kijelentik azt az egyházi jogot, amellyel az illető már korábban is rendelkezett.” Samuel Rutherford
(Gyülekezeti szövetség:) A kongregacionalisták az általuk, mint emberek által megfogalmazott, konkrét gyülekezeti szövetségek bizonyító igéjeként a Jer 50:5-öt használták: „Jöjjetek el és adjátok magatokat az Úrnak örökkévaló szövetséggel…” Azt állították, hogy ezek az írásba foglalt szövetségek nem köteleznek a Szentíráson túl, mégis fenntartották, hogy egy adott gyülekezet beleegyezése szükséges az onnan való eltávozáshoz. Rutherford erre azt válaszolta, hogy ha ez a szövetség formálisan egy adott gyülekezethez kötné az embert, akkor az onnan való eltávozás az Istennek tett eskü megszegése volna, és a gyülekezet részéről egy ilyen eltávozás engedélyezése – ahelyett, hogy a szövetségszegést megbüntetné – a pápista búcsúcédulákhoz volna hasonlítható. Továbbá ezt írja: „Mert a Szentírásban egyetlen szövetséget sem neveznek örök szövetségnek, csak a kegyelmi szövetséget (Jer 31:33; 32:40; Ézs 54:9–10), és az a hívők láthatatlan, egyetemes egyházával köttetik, amilyen a Jer 50:5-ben említett szövetség is, és nem egy látható gyülekezettel kötött szövetség…” Samuel Rutherford
„Miközben a helyi presbitérium (azaz a vének tanácsa) bibliai felhatalmazással rendelkezik arra, hogy vétkező személyeket eltiltson az Úr asztalától (kisebb kiközösítés), addig arra a kérdésre, hogy egy helyi presbitériumnak van-e hatalma arra, hogy egy személyt a látható egyházból kizárjon, ne tekintse többé keresztyénnek, és „átadja a Sátánnak” (nagyobb kiközösítés, 1Kor 5,5), a bibliai és történeti presbiteriánus válasz egyértelműen ez: Nem.” „..[az érvényes gyakorlat] azonban gyökeresen különbözik az igazán független egyháztól (akár jogilag, akár ténylegesen), ahol a kiközösítéseket minden szélesebb egyházi megalapozottság nélkül, az egyházi szolgák és presbiterek testületének hiányában hajtják végre. Az ilyen kiközösítések érvénytelenek, függetlenül az érintett személy bűnösségétől. Senki sem érdemli meg, hogy olyan hatalom által ítéltessék el, amellyel az egyház nem rendelkezik Krisztustól.”

A családitól eltérő gyülekezet látogatása (VIII.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – A családitól eltérő gyülekezet látogatása (Attending Different Church than Family) 1 Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az…

By neilnejmed 2026.02.26. Off

A hétközi alkalmak nem kötelezőek (VII.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Hétközi alkalmak: Nem abszolút szükségesek (Mid-Week Services: Not Absolutely Necessary) 2 Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az…

By neilnejmed 2026.02.24. Off

Más gyülekezetek alkalmi látogatása (VI.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Más gyülekezetek alkalmi látogatása (Occasionally Attending other Churches) 4 Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott…

By neilnejmed 2026.02.21. Off

Istentiszteletek elmulasztása (V.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Istentiszteletek elmulasztása (Missing Services) 4 Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott nékünk, néktek épüléstekre, nem…

By neilnejmed 2026.02.19. Off

Átkérő levél: Hasznos, de nem szükséges (IV.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Átkérő levél: Hasznos, de nem szükségszerű (Letter of Transfer: Useful, Not Necessary) 8+ Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől,…

By neilnejmed 2026.02.17. Off

Az amerikai presbiterianizmus tanúsága (III.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Amerikai presbiteriánizmus (American Presbyterianism) 4 Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott nékünk, néktek épüléstekre, nem…

By neilnejmed 2026.02.13. Off

A gondviselésből fakadó gyülekezetelhagyás engedély nélkül (II.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Elmenetel a gondviselés miatt engedély nélkül (Leaving due to Providence without Permission) Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet…

By neilnejmed 2026.02.10. Off

Bevezetés a kongregacionalizmusba (I.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Bevezetés (Intro) Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott nékünk, néktek épüléstekre, nem rontástokra…”2Kor 10,8 „Elkezdjük…

By neilnejmed 2026.02.07. Off

A gondviselés miatt elmulasztható egy istentisztelet & Engedély nélkül is elhagyható egy gyülekezet & Nincs szükség átkérő levélre (teljes cikk)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary Reformed Books Online „Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”1Kor 14,26.40 „…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott nékünk, néktek épüléstekre, nem rontástokra…”2Kor 10,8 „Elkezdjük é viszontag a…

By neilnejmed 2026.01.31. Off

A független gyülekezeteknek nincs hatalmuk nagyobb kiközösítésre

Independent Churches do not have Authority for Greater Excommunication Reformed Books Online Ha eddig még nem vált volna nyilvánvalóvá, a konzervatív presbiteriánus irányzatnak van egy sötét oldala is. Több évtizede számos keménykezű, független „presbiteriánus” gyülekezet tett tönkre életeket és családokat azáltal, hogy hívőket közösített ki, olyan módon, hogy a vádlók egyben a bírák is voltak,…

By neilnejmed 2026.01.31. Off