Kategória: ROMANIZMUS & BIZÁNC

„A hamis egyház az Antikrisztus csoportja, mely a rosz szellemek tudománya, emberek hagyományai, saját cselekedeteik felett az ördög nevében van összegyüjtve, mely az isten igéjét és a sákramentomokat azoknak tulajdon céljok és hasznok ellen visszatartva, hadat folytat az igaz egyházzal, kárhoztatja Krisztus intézményeit nyilván vagy titokban. Megtartva a bálványokat és más szennyeket s gonoszságokat az isten igéje ellen, nem az isten, hanem az emberek tudományával és találmányaival akarja tisztelni az istent. Nem hallgatja az isten igéjét, hanem üldözi az igaz tanitókat, mint az apostolok, próféták és a Krisztus üldöztettek volt a sátán és az ő tagjai, az Antikrisztus egyháza által.” Debreceni Zsinat

„ANTIKRISTUS. A’ ki magát KRISTUS’ Követöjének mútatja, de azt valósággal el-tagadja, és gyülöli, ellenkezvén véle: akár légyen az magános Személly, akár egész Gyülekezet; akár a’ ‘Sidók közzül, 1Ján. 11. 18. akár a’ Keresztyének közzül való. 2Tesz. 11. 3, 4.” Bod Péter

„Mert nyilván vagyon hogy az Sátán tellyességgel azon vagyon hogy külömb külömb féle módokkal és mesterségekkel az ü Synagógáját ugy tsinogassa, és ékesitse, hogy az igaz Ecclésia gyanánt tartassék” Tarcali és Tordai Zsinatok

„És azt állítjuk, hogy helyesen cselekedett ama boldogult püspök Epiphanius, aki midőn templom ajtajánál olyan függönyt talált, melyre Krisztus vagy valamely szent képe volt festve: letépte azt és eldobta, mert a szent iratok tekintélye ellen való dolognak tartotta, hogy Krisztus egyházában embernek a képe függjön; ..Helyeseljük továbbá Augustinusnak az igaz vallásról való eme nyilatkozatát: A mi vallásunk ne legyen emberi művek tisztelése. Mert jobbak magok a művészek, akik azokat készítik: mégsem tartozunk őket tisztelni. (De vera religione, c. 55.)” II. Helvét Hitvallás

„Az „arminianizmus szuverén drogja”, amelyet a jezsuita szerint „mi (azaz pápisták) ültettünk el” Angliában, valóban tisztességes lehetőséget kínált arra, hogy „protestáns egyházunkat hathatósan megtisztítsa”” Augustus Toplady

„És így a Misének fundamentoma semmi nem egyéb, hanem a JESUS Kristusnak edgyetlen áldozattyának és szenvedésének meg-tagadása, és átkozott bálvány-imádás.” Heidelbergi Káté

„A szenteknek gyülekezetében dicsérlek tégedet. Tehát együtt imádkozni, énekelni a misegyártó csufolókkal ugyanazon gyülekezetben és templomban nem szabad.” Debreceni Zsinat

Az igaz és hamis Anyaszentegyház jeleiről

TARCALI ÉS TORDAI ZSINATOK. 1562. és 1563-dik években. AZ ANYA SZENT EGYHÁZRÓL.V. RÉSZ. 381-385. o. VII. Art. Azokról a jelekről mellekkel az igaz Anyaszentegyház az hamistól meg ésmertetik.VIII. Art. Az Anyaszentegyháznak igaz tagjairul.IX. Art. Az Anyaszentegyháznak jelei nem mindenkor egy állapotban avagy gradusban vannak.X. Art. Az Anyaszentegyháznak méltóságáról. VII. Art. Azokról a jelekről mellekkel az…

By neilnejmed 2025.10.27. Off

Az egy közönséges Anyaszentegyházról és annak fejéről

TARCALI ÉS TORDAI ZSINATOK. 1562. és 1563-dik években. AZ ANYA SZENT EGYHÁZRÓL.V. RÉSZ. 377-380. o. I. Art. Hogy mindenkor vólt és lészen valamely Ecclesia, az mellyen kivül nintsen idvesség.II. Art. Hogy tsak egy légyen az igaz Anyaszent egyház.III. Art. Miért hivattassék közönséges Anya szent egyháznak.IV. Art. Az szenteknek eggyességekről.V. Art. Hogy az Anyaszentegy-háznak csak egy…

By neilnejmed 2025.10.24. Off

Egy nyílvessző a szentségtelen és társas táncok ellen, az Írások tegzéből | Increase Mather

Increase Mather (1639–1723) Egy NYÍLVESSZŐ a szentségtelen és társas TÁNCOK ellen, az ÍRÁSOK tegzéből. A Krisztus szolgái által, az új-angliai Bostonban. Bír. 6:31. „Ti pereltek é Baálért? Pereljen maga ő vele” „A tánc olyan kör, melynek középpontja az ördög.” – Gulielmus Parisiensis. Boston, Nyomtatta Samuel Green, és árusítja Joseph Brunning. 1684. Egy nyílvessző a társas…

By neilnejmed 2025.10.18. Off

Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló ünnepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájuk | Bod Péter

Bod Péter F. Csernátoni Bod Péter (Felsőcsernáton, 1712. február 22. – Magyarigen, 1769. március 2.) református lelkész, irodalomtörténész, egyháztörténész, történész, író; „a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa.” Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló innepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájok, mely a szava bévehető hiteles írókból egybeszedegettetett és magyarra fordíttatott, közönséges haszonra…

By neilnejmed 2025.03.28. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (VII. A hetedik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (82-161. o.) Hetedik ülés. (i) Befejezéséül a megigazulásról szóló üdvös tannak, melyet a legutóbbi ülésen az összes atyák egyhangú tetszése mellett tettek közzé, illőnek tűnt fel szólni az egyház legszentebb szentségeiről,…

By neilnejmed 2025.02.05. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (VI. A hatodik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (82-161. o.) A hatodik ülés. Mivel a mi időnkben a lelkek veszedelmére s az egyházi egység nagy kárára bizonyos téves tan terjedt el a megigazulásról, azért az Isten dicsőítése és dicsősége,…

By neilnejmed 2025.01.31. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (V. Az ötödik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (57-82. o.) A tridenti zsinatnak az 1546. év június hó 17. napján tartott ötödik ülésén hozott első határozat. Hogy a mi katolikus hitünk, mely nélkül lehetetlenség Istennek tetszeni, megtisztíttatván a tévelygésektől,…

By neilnejmed 2025.01.25. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (IV. A negyedik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (53-67. o.) A tridenti zsinat 1546. év április hó 8-án tartott negyedik ülésének első határozata. A szent, egyetemes és általános tridenti zsinat, mely a Szentlélekben törvényszerűleg gyülekezett egybe s amelyen az…

By neilnejmed 2025.01.18. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (III. A harmadik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (50-52. o.) A tridenti zsinat harmadik ülésében, az 1546. év febr. hó 4-én csütörtökön, közzétett első határozat. A szent és oszthatatlan Háromságnak, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. A szent, egyetemes…

By neilnejmed 2025.01.15. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (II. A második ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (44-51. o.) A szent tridenti zsinat második ülésében az 1546. év január hó 7. napján közzétett határozat. A szent tridenti zsinat, mely a Szentlélekben törvényszerűleg gyűlt egybe, s amelyen az apostoli…

By neilnejmed 2025.01.11. Off