Fogamzásgátló és magzatelhajtó „pharmakeia”

John Thomas Noonan Jr.

(1926. október 24. – 2017. április 17.)

Az Egyesült Államok kilencedik kerületi fellebbviteli bíróságának tagja. Termékeny és széles látókörű szerző.

Számos fontos tanulmányt írt a katolikus erkölcsi tanítás és jog kölcsönhatásairól, köztük átfogó tanulmányokat fogamzásgátlásról, házasságról, válásról, valamint az abortuszról is.

Részlet az

Abortion and the Catholic Church – A Summary History

című művéből

I. A Környezeti háttér (részlet)

Az abortusz okai éppoly különbözőek voltak, mint eszközei is. Soranosz három példát említ: a házasságtörés következményeinek elrejtése; a nő testi szépségének megőrzése; az anya veszélyeztetettségének elkerülése abban az esetben, ha méhe túl kicsi egy teljes magzat befogadására. Platón és Arisztotelész az abortuszt a túlnépesedés megelőzésének egyik módjaként kezelte.² Szent Ambrus jól ismerte az olyan jómódú családokat, akik pedig azért gyakorolták, hogy ne kelljen örökségüket túl sok gyermek között felosztaniuk.³

Az abortusz gyakorlatának erkölcsiségét orvosok, filozófusok és vallási tanítók egyaránt vitatták. Közismert volt a hippokratészi eskü, mely szerint „halálos szert [pharmakon] senkinek sem adok, akkor sem ha kérik, és nem javaslom azt senkinek sem. Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sőt még csak ilyen tanácsot sem adok neki. Hasonlóképp egyetlen asszonynak sem adok magzatelhajtó méhgyűrűt. Tisztán és szeplőtelenül fogom eltölteni életemet, gyakorolni mesterségemet.„.⁴ A Hippokratész művének tulajdonított eskü tekintélyének hatására a Kr. u. első századi orvosok némelyike megtagadta, hogy terhességmegszakítót írjon fel bárkinek is. Ők is szem előtt tartották, hogy „az orvostudomány feladata fenntartani és megmenteni azt, amit a természettől kapott”.⁵ Mások mint maga Soranosz is, csak olyan esetekben írtak fel terhességmegszakítást, amikor a gyermekszülés miatt egy anya élete veszélybe került. Egy másik, szintén Hippokratésznek tulajdonított írást idéztek, amelyben ő maga mondja el egy lánynak, hogyan lehet abortuszt ugrálással kiváltani.⁶ Platón Állam című művében Szókratész által felvázolt ideális köznépi életvitelben az abortuszt az állam optimális népességszáma veszélyeztetését elkerülő megoldásként javasolják; hogy Platón mekkora komolysággal támogatta e javaslatot, azt nem lehet megmondani.⁷Arisztotelész szintén javasolja az abortuszt, ha egy házaspárnak az állami javakhoz mérten túl sok gyermeke van, de ezt figyelemre méltó óvatossággal teszi, mondván, hogy ezt az „érzékenység és élet” bekövetkezte előtt kell végrehajtani, és „az érzékenység és élet kérdésétől függ az, hogy mi helyes”, viszont megjegyzendő, hogy ez a fajta korlátozás az ő biológiai szemléletére nézve talán csak a fogamzásgátlást tette volna lehetővé.⁸

Az Ószövetségnek nincs közvetlen mondandója az abortuszról, de a diaszpóra hellén zsidósága kialakított egy véleményt. A 2Mózes 21.22 Szeptuaginta féle fordítása adott lehetőséget erre. Míg a héberben az állt, hogy ha egy ember véletlenül abortuszt idéz elő és az anya meghal „élet az életért” elv érvényesüljön, addig a görögben az állt, hogy „az élet akkor adassék életért”, ha a magzat már „kiflejlődött”, így az abortuszért kifejezett büntetés járt. Az első századi kommentárjában Philón megjegyezi, hogy ezzel implicite a szándékos és véletlen abortuszt is elítélték. Philón maga az abortuszt gyermekgyilkossággal és gyermekkitevéssel hozta összefüggésbe, olyan embertelen gyakorlatokkal, amiket szerinte ma már sok nemzet „önelégült” módon szemlél. ⁹

A korabeli megfigyelők szerint az abortuszt valóban nagyon általános jelleggel gyakorolták a görög-római világban. Néhány bölcs azzal egyet nem értő véleménye aligha fékezte azokat az erőteljes és személyes indítékokat, amik az abortuszt vonzóvá tették. A birodalom törvényei büntették az apa beleegyezése nélkül elkövetett vetélést.¹⁰ Büntették az abortusz céljából történő gyógyszerek kiadását is,¹¹ de nem valószínű, hogy a törvénynek érvényt szereztek volna, hacsak a gyógyszert bevevő nem halt meg. A törvény célja nem a magzatvédelem volt mint aki emberi személy, mert azt az anya részeként tekintették.¹² A cél a „rossz példa” visszaszorítása volt, ez a rossz példa a bájitalok kiadása volt, ami az azt bevevő halálát okozhatta.¹³ Amint azt a pogány megfigyelések és feljegyzett keresztyén panaszok is jelezték, a szülők azon szabadságát, miszerint szabadon rendelkezhetnek kicsiny utódaikkal, a birodalom természetesnek tekintette.¹⁴ Az hogy zsidó gyermekek apjuk akarata ellenére akkor is megszülettek, amikor a szülők nem vágytak már örökösökre, Tacitus számára csodálkozásra adott okot.¹⁵ A római felsőbb osztályok száma a birodalom idején folyamatosan csökkent; a hanyatlás valószínűleg jórészt a fogamzásgátlás és abortusz gyakorlatainak volt köszönhető.¹⁶ Azon kultúrában, amelyet általában a magzati és kisgyermekkori élet iránti közömbösség jellemez, alakult ki a keresztyén tanítás is; a keresztyén szó a népi viselkedésben tükröződő értékekkel szemben vagy azokkal szembehelyezkedve fogalmazódott meg. Ott, ahol néhány bölcs a korai élet védelmében emelte fel szavát, úgyhogy a kérdés a levegőben lógott, de mégsem volt tekintélyes döntés, ahol még a legbölcsebbek is tétova és ellentmondó tanácsokat adtak, ahol más tekintélyek meg az abortuszt védték, a keresztyének egy olyan erkölcsi normát tűztek ki célként, ami biztos, átfogó és teljes körű volt.

II. A teljeskörű értékelés, i.sz. 50-450.

Az Újszövetség és a Korai Egyház. – Az abortuszról szóló konkrét keresztyén tanítás egy olyan teológiai kontextusban alakult ki, amelyben az Ószövetség parancsait, hogy szeresd Istenedet teljes szívedből (5Móz 6.5) és szeresd felebarátodat, mint magadat (3Móz 19.18), mint két nagy parancsolatot emelték ki, amitől függ „az egész törvény és a próféták” (Máté 22.40). E parancsolatok teljesítésének mércéjét az egyik ember életének a másikért való feláldozása (János 15.13) jelentette, és Jézus önfeláldozásában öltött testet. Jézus azt mondta tanítványainak: „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.” (János 15.12). Az ő példáját tekintve ez a parancsolat „új parancsolat” volt (Jn 13.34). A keresztyén életértékelés a szeretet e parancsolatának figyelembevételével keletkezett.

A gyermekek helyét a keresztyén közösségben az Úr szavai általánosságban meghatározták: „Hagyjatok békét e kis gyermekeknek [paidia], és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek” (Mt 19.14; Mk 10.14; Lk 18.16). A Lukács 18.15-ben az Úr által befogadott gyermekeket kifejezetten „újszülöttekként” (brephe) írja le. A csecsemő-elbeszélések éthosza a csecsemő- és magzati élet iránti nagyfokú érdekeltségét tükrözte. A Heródes által gyakorolt csecsemőgyilkosság és a Jézus életét fenyegető erőszakos fenyegetés képezte a Messiás életének felvezetését (Mt 2.1-18). Máriát úgy jellemezték, mint akinek méhében „a Szentlélektől” származó gyermek volt (Máté 1.18). Lukácsnál Erzsébet úgy köszöntötte őt terhességében, hogy „az én Uramnak anyja”, majd méhének „gyümölcsét” „áldottnak” nevezte (Lk 1.42). Az Erzsébet méhében lévő magzat (brephos) „repese”, amikor Mária köszöntötte Erzsébetet (Lk 1.40).

Erzsébet szent, de nem csodatévő gyermekének viselkedése iránti valamint a Mária méhében lévő élet iránti figyelem egy olyan közösség értékítéletét tükrözte, amely a magzat életszerűsége iránt érzékeny volt, az evangéliumi beszámolóknak ugyanakkor fokozniuk is kellett ezt az érzékenységet. Ami kimondatlanul maradt, az a maga módján ugyanolyan fontos volt a közösségi értékítéletek, attitűdök, elvárások kifejezése szempontjából, mint ami kimondásra került. Ebben a közösségben nem kellett kinyilvánítani, hogy az az ember, aki újszülöttek megölésével védi az államot, nem számít jó embernek. Azt el kellett mondani, hogy József első reakciója Mária megmagyarázhatatlan terhességére az, hogy „el akarta őt titkon bocsátani” (Mt 1.19); nem kellett azt viszont említeni, hogy nem az abortusz biztosítása volt első gondolata.

A konkrét erkölcsi szabály szintjén Pál apostol elítélte a galatai keresztyén közösség ostoba testiségét (3.1-6), emlékeztetvén őket arra, hogy van egy törvény, ami egyetlen szóban teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (5.14) és felsorolta azokat a konkrét magatartásformákat, amelyek megsértik a szeretetnek ezen törvényét (5.19-21). A test cselekedetei közé pedig nemcsak a „paráznaságok” és „viszálykodások” tartoztak, hanem a pharmakeia is (5.20). A pharmakeia kifejezés leginkább „gyógyszerezésnek” fordítható, abban az értelemben, ahogyan az észak-amerikai indiánok orvoslást gyakorló embere gyógyszert készít.¹⁷ Ez az okkult tulajdonságokkal rendelkező drogok alkalmazása különböző célokra, többek között különösen fogamzásgátlásra vagy terhességelhajtásra.¹⁸ Pál itteni szóhasználata nem korlátozható csak az abortuszra, de az általa választott kifejezés elég átfogó ahhoz, hogy az abortuszra alkalmas drogok használatát is magában foglalja. E szereknek a paráznaság és gonoszság bűneivel való összekapcsolása valóban állandó szempontja volt a pharmakeia (az „orvoslás” gyakorlása) és a pharmaka (az alkalmazott szerek) keresztyén megközelítésének.

Ugyanez a társítás és a kifejezés hasonlóan átfogó használata jelent meg az Apokalipszisben is. A bűnösök, akik üdvösségben nem részesülnek „nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből [pharmaka], sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.”(9.21). A pharmakai-kat, vagyis gyógyszerészeket [bűbájosokat] az Úr a gyilkosokkal és paráznákkal együtt kárhoztatta (21.8). A mennyei városon kivül maradók voltak „az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.” (22.15) .¹⁸

Azt, hogy az abortusz kifejezetten a Galata levél és az Apokalipszis szerzőinek a fejében is ott volt, valamint hogy korai keresztyén közösségek sajátosan is foglalkoztak vele, több korabeli írás is alátámasztja. A legfontosabb a Didaché, vagyis a Tizenkét Apostol Tanításai [Teaching of the Twelve Apostles]. Ez a keresztyén elvek ősi és hiteles szíriai kinyilatkoztatása legkésőbb Kr. u. 100-ban készült, de az is lehet, hogy annál sokkal korábban.¹⁹ Itt a keresztyén embereknek szóló útmutatásként egy felsorolást közöl a parancsolatokról:

Ne ölj. Ne kövess el házasságtörést. Ne ronts meg kisfiúkat. Ne paráználkodj. Ne lopj. Ne kövess el varázslást. Ne gyakorolj medicinát (pharmakeia). Ne ölj gyermeket vetélés útján (phthora). Ne öljétek meg azt, aki megteremtetett. Ne kívánd felebarátod feleségét. Didaché 2.2.

Ebben az összefüggő bűnlajstromban egy mondat kifejezetten megtiltja az abortuszkészítményeket. Ezen mondat mindkét végén lévő más parancsolatok ugyanazon bűn más aspektusaival foglalkoznak, ahogy a szexuális bűnökre vonatkozó parancsolatok is kiegészítik egymást. Az abortusz kifejezetten azokkal a bűnökkel együtt szereplő legfőbb bűnként van felsorolva, amelyeket a Tízparancsolat is megnevezett.

A Didaché igen magvas mondandójú fejezetében, ami valószínűleg annak legrégebbi részében Két Út jelenik meg, itt az Élet Útját a Halál Útjával áll szembe. Ez utóbbi utat követték azok a bűnösök is, akik a „gyógyszerezés” gyakorlói közé tartoztak, továbbá azok, akik „gyermekgyilkosok, akik Isten képmását [plazmáját] elvetélik„. Ismételten megtalálható az elítélt cselekedetek kiegészítő jellege: ugyanis a pharmakeia a gyermekgyilkosságot és abortuszt is magába foglalja. Az abortuszt az Isten elleni vétségnek tekintették, mert amit Ő megteremtett azt támadta meg. A születést megakadályozni hivatott gyógyszerek bűnös használatával és gyermekek megölésével hozták összefüggésbe. Lehetséges, hogy mind a képmás elvetélést, mind a gyermekmegölést azért emlegették ugyanakkor, hogy a már kifejlődött és nem kifejlődött magzatok közötti különbségtétel semmilyen kibúvóra ne adjon alkalmat.

A valamivel későbbi Barnabás levele is a Didachéra épült és annak parafrázisaival és kiegészítéseivel adódott ahhoz kommentárként. Ebbe a keretbe helyezte Didaché 2.2 is az abortuszról szóló parancsolatot:

Jobban szeressétek felebarátotokat, mint saját életeteket. Ne öljétek meg a gyermeket vetélés útján. Ne öljétek meg azt, ami már megfogant. Barnabás 19.5.

Ez a tilalom a felebaráti szeretethez kapcsolódik. A magzat megölését a saját életünk megmentése érdekében kimondatlanul is elutasították.

Egy harmadik írás különös jelentőséggel bír az apokaliptikus jellegű írásmóddal kapcsolatban. Ez Péter apokalipszise, az apokaliptikus irodalom egy olyan fajtája, ami népszerűségben és valószínűleg még keltezésben is „Szent János kanonikus apokalipszise mellett”²⁰ foglal helyet. Itt bűnösöknek, köztük egy olyan asszonyoknak szánt, kínhalált okozó pokol leírása található, „akik gyermekei idő előtt születtek meg, és ezzel megrontották az őket megteremtő Isten művét”. A megfogalmazás közel állt a Didachéban található Halál Útján szereplő „Isten képmásának megrontása” kifejezéshez. Ezen asszonyok közül néhányan paráznaságban nemzették gyermekeiket; másoknak férje velük együtt bűnhődött, mert „elhagyták Isten parancsolatait és megölték gyermekeiket”.²¹ A leírt vétség az Isten által teremtett dolgok megölése volt, egy olyan vétség, amelyet tovább fokoz az a tény, hogy maguk az anyák voltak mindazok, akik saját utódaikat megölték.

Az Egyházatyák.– A második században élő „legtanultabb” egyházatya, Alexandriai Kelemen írása is tartalmaz egy nyilatkozatot az abortuszról. A Pedagogus című művében Kelemen, a keresztyén teológia első iskolájának megalapítója arra törekedett, hogy Krisztust a keresztyének legfőbb nevelőjeként mutassa be, és keresztyén erkölcsről szóló tanítást nyújtson a felbolydult alexandriai keresztyén közösségnek. Kijelentette, hogy keresztyének azért hogy elrejtsék paráznaságukat, „nem ragadják meg az Isten gondviseléséből keletkezett emberi természetet azáltal, hogy sietve terhességmegszakítást hajtanak végre, valamint magzatelhajtó szereket [phthoriois pharmakois] arra alkalmaznak, hogy a magzatot teljesen elpusztítsák és azzal együtt még az emberek szeretetét is.”²² Itt ugyanaz a gondolati összefonódás figyelhető meg, mint az első században is. Az utódok elpusztítására szolgáló szerek paráznasággal kapcsolatosak. Használatukat nem pusztán azért ítélik el, mert a szexuális bűnökhöz nyújtanak segítséget vagy varázslást valósítanak meg, hanem azért, mert Istent sértik azzal, hogy elpusztítják azt amit Ő megalkotott, és a gyermekmagzat elpusztításával lerombolják a felebaráti szeretetet is.

A fenti dokumentumok mindegyike megtértekből álló keresztyén közösségeknek szólt, és az új keresztyén erkölcsöt sulykolja beléjük. A keresztyén hit további bizonyítékait a pogányokhoz intézett keresztyén követelések szolgáltatják. Ők ott azt a kijelentést tették, hogy a keresztyének „gyilkosok vagy emberevők”. A második századi filozófus és keresztyén hitre tért Athenagorasz a császárhoz intézett, keresztyénségről szóló apológiájában ezekre a vádakra válaszolt:

Hogyan ölhetnénk embert, amikor mi magunk vagyunk annak megvallói, hogy mindazok, akik magzatelhajtót használnak gyilkosok, és Isten előtt úgy fognak számot adni vetéléseikről, mint embergyilkosságokról. Hiszen a méhben lévő magzat nem egy állati lény, mert létezése Istennek gondviseléséből fakad.²³

Az magzati szakaszában lévő élet elkötelezett keresztyén védelme Athenagorasz számára az élet keresztyén tiszteletének legbiztosabb bizonyítékának tűnt.

A szerkesztő kiegészítése: Hippolytus (Kr.u. 170-235)

„És Kallisztosz hallgatói, mivel el vannak ragadtatva tanaitól, vele tartanak így gúnyolódva mind önmagukon, mind másokon, és e kétszínűek tömegesen áramlanak iskolájába. Ezért tanítványai is megszaporodnak és felfuvalkodnak a tömegek (az iskolába járók) azon kedvteléseiért, amiket Krisztus nem engedett meg. Hiszen Őt megvetve semmilyen bűn elkövetésében nincsenek korlátozva, állítván, hogy megbocsátást nyerhetnek mindazok, akik azt elfogadják (Kallisztosz nézeteit). Mert még azt is megengedte nőknek, ha hajadonok voltak és e nem illendő állapotukban szenvedélyektől égtek, vagy ha nem voltak hajlandók saját méltóságukat törvényes házassággal fölforgatni, hogy az lehessen ágyastársuk, akit csak akarnak, akár rabszolga, akár szabad, ráadásul azt is hogy ez a nő, bár nem él törvényes házasságban, az ilyen partnerét férjének is tekinthesse. Ezért kezdtek ezek a hívőnek tartott nők sterilitást előidéző készítményekhez folyamodni és gúzsba kötni magukat magzatok kiűzésére, mert nem akartak gyermeket sem rabszolgától, sem semmiféle hitvány férfitól családjuk és mértéktelen jólétük érdekében. Íme, mily nagy istentelenségbe ment bele ez a törvénytelen, amikor egyszerre buzdított házasságtörésre és gyilkosságra! Mindezen pimasz tetteik után minden szégyenérzetüktől megszabadulva merészelik magukat Katolikus Egyháznak is nevezni! Továbbá mások azt feltételezve, hogy majd jólétet szereznek ezáltal, csatlakoznak is hozzájuk. Ennek a püspöksége alatt kísérelték meg merészen először a másodkeresztelést is. Ezek tehát (azon gyakorlatok és vélemények) amiket az a legelképesztőbb Kallisztosz hozott létre, akinek iskolája szokásait és hagyományait megőrizvén továbbra is fennmarad, nem téve különbséget abban, hogy kivel vállalnak közösséget, hanem válogatás nélkül mindenkinek felajánlja az eukharisztiát. Ezért tőle származtatják elnevezésüket is; mivel Kallisztosz volt ezeknek egyik legelső bajnoka, az ilyeneket kallisztikusoknak kell hívnunk„. (Hippolütosz – The Refutation of All Heresies, 9.12.25 )

Kiegészítés: A Galata levél és Jelenések könyve textusai

Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek. (Gal. 5, 18-20)

εἰδωλολατρεία, φαρμακεία, ἔχθραι, ἔρις, ζῆλος, θυμοί, ἐριθεῖαι, διχοστασίαι, αἱρέσεις, (Gal5, 19, ΠΡΟΣ ΓΑΛΑΤΑΣ 5:19 Greek NT: Nestle 1904)

És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból. (Jel. 9,21)

καὶ οὐ μετενόησαν ἐκ τῶν φόνων αὐτῶν οὔτε ἐκ τῶν φαρμακιῶν αὐτῶν οὔτε ἐκ τῆς πορνείας αὐτῶν οὔτε ἐκ τῶν κλεμμάτων αὐτῶν. (Jel. 9,21, ΑΠΟΚΑΛΥΨΙΣ ΙΩΑΝΝΟΥ 9:21 Greek NT: Nestle 1904)

A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál. (Jel. 21,8)

τοῖς δὲ δειλοῖς καὶ ἀπίστοις καὶ ἐβδελυγμένοις καὶ φονεῦσιν καὶ πόρνοις καὶ φαρμάκοις καὶ εἰδωλολάτραις καὶ πᾶσιν τοῖς ψευδέσιν τὸ μέρος αὐτῶν ἐν τῇ λίμνῃ τῇ καιομένῃ πυρὶ καὶ θείῳ, ὅ ἐστιν ὁ θάνατος ὁ δεύτερος. (ΑΠΟΚΑΛΥΨΙΣ ΙΩΑΝΝΟΥ 21:8 Greek NT: Nestle 1904)

De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. (Jel. 22,15)

ἔξω οἱ κύνες καὶ οἱ φάρμακοι καὶ οἱ πόρνοι καὶ οἱ φονεῖς καὶ οἱ εἰδωλολάτραι καὶ πᾶς φιλῶν καὶ ποιῶν ψεῦδος. (ΑΠΟΚΑΛΥΨΙΣ ΙΩΑΝΝΟΥ 22:15 Greek NT: Nestle 1904)

Források

Abortion and the Catholic Church – A Summary History – II. THE ABSOLUTE VALUATION, 50, – A.D.-450 A.D.; Pages 89-92.- JOHN T. NOONAN, JR. https://scholarship.law.nd.edu/cgi/viewcontent.cgi?referer=https://www.google.com.au/&httpsredir=1&article=1125&context=nd_naturallaw_forum

Hippolytus – Refutation of All Heresies (Book IX): https://www.newadvent.org/fathers/050109.htm

Galata és Jelenések könyve textusok: www.szentiras.hu oldalról származnak. KG fordítás: Károli Biblia 1908.