Bevezetés a kongregacionalizmusba (I.)

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Bevezetés (Intro)

Reformed Books Online

„Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”
1Kor 14,26.40

„…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott nékünk, néktek épüléstekre, nem rontástokra…”
2Kor 10,8

„Elkezdjük é viszontag a mi magunk ajánlását? Avagy szűkölködünk-é, mint némellyek, másnak ajánlólevelei nélkül ti nálatok, vagy a ti ajánlóleveleitek nélkül másnál? A mi levelünk ti vagytok, melly a mi szívünkbe béíratott, mellyet értenek és olvasnak minden emberek. Mikor tudniillik megesmérik, hogy ti Istennek a mi szolgálatunk által szereztetett levele vagytok, melly nem téntával, hanem az élő Isten Lelkével íratott: nem kőtáblákra, hanem a ti szíveteknek hústábláira.”
2Kor 3,1–3

Tartalom

Bevezetés (Intro)

Elmenetel a gondviselés miatt engedély nélkül (Leaving due to Providence without Permission) 8+
Amerikai presbiteriánizmus (American Presbyterianism) 4

Átkérő levél: Hasznos, de nem szükségszerű (Letter of Transfer: Useful, Not Necessary) 8+

Istentiszteletek elmulasztása (Missing Services) 4

Más gyülekezetek alkalmi látogatása (Occasionally Attending other Churches) 4

Hétközi alkalmak: Nem abszolút szükségesek (Mid-Week Services: Not Absolutely Necessary) 2

A családitól eltérő gyülekezet látogatása (Attending Different Church than Family) 1

Bevezetés

Travis Fentiman
MDiv.
Frissítve: 2024. 03. 23.

A helyi gyülekezet, a tagság és a presbiterek tekintélyének hangsúlyosabbá válásával egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy egy egyháztagnak a presbiterek engedélyére van szüksége ahhoz, hogy elhagyjon egy gyülekezetet. Ez a puritán korszak kongregacionalizmusának tanítása volt, szemben a presbiteriánizmussal. Jelen írás alapállása Samuel Rutherford, a Westminsteri Hitvallás presbiteriánus teológusa és a skóciai Második Reformáció egyik szószólója álláspontját követi.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy egy egészséges gyülekezetben nem kellene problémát okoznia annak, ha valaki jó okokból kifolyólag távozik. Ugyanakkor senki sem kívánná barátait, más keresztyéneket vagy az egyházi tisztségviselőket szükségtelenül megbántani azzal, hogy egyetlen szó nélkül kilép a tagságból: ez ellenkezik a józan ésszel, a személyes felelősséggel és a szeretettel is. Hasonlóképpen hasznos lehet a presbiterek tanácsát kérni, ha valaki más gyülekezetbe készül menni – feltéve, hogy megbízhatóak, biztonságos és értelmes dolog ezt megtenni, és valóban segítségére lehetnek. Amikor azonban az emberek gyülekezetet hagynak el, ez gyakran nézetkülönbségek miatt történik, amikor a felek nem ugyanúgy látják a dolgokat. Így visszajutunk a kérdés alapelvéhez.

A puritán korszak

Az 1630-as évek végén egyre inkább ismertté vált, hogy az Új-Angliában frissen alapított gyülekezetek új egyházkormányzati gyakorlatokat fogadtak el, nevezetesen a kongregacionalizmust. Az 1640-es években Londonban is elszaporodtak a független szekták. Ezek az események erőteljes reakciót váltottak ki az angliai egyházi berendezkedéshez tartozó puritánokból és a presbiteriánusokból, köztük a skótokból is.¹

Ezen új egyházkormányzati modell sajátosságai közé tartozott, hogy megkövetelte a gyülekezet beleegyezését ahhoz, hogy valaki elhagyhassa azt, valamint hogy a keresztyén jellemét ajánló levelekre úgy tekintettek, mint amelyek formálisan egyházi jogot biztosítanak (vagy ezek hiányában megvonják azt) a megnevezett személyek számára, különösen is a sákramentumok tekintetében. Ennek megfelelően a kongregacionalisták ragaszkodtak az ajánlólevelek használatához, sőt egyes keresztyénektől meg is tagadták a tagságot és a sákramentumokat, ha nem rendelkeztek ilyen levelekkel (például azoktól, akik Ó-Angliából érkeztek Új-Angliába).²

¹ Sang H. Ahn, Covenant in Conflict: The Controversy over the Church Covenant between Samuel Rutherford & Thomas Hooker (A szövetség konfliktusban: Vita az egyházi szövetségről Samuel Rutherford és Thomas Hooker között), PhD-disszertáció (Grand Rapids: Calvin Theological Seminary, 2011), 54–66.

² Az alábbi mű tartalmazza az angol, mérsékelt puritán Richard Bernard 32 kérdését az új-angliai puritánokhoz, azok válaszát, valamint Richard Mather további magyarázatát és védekezését az új-angliai gyakorlatok mellett: Richard Mather, Church-Government & Church-Covenant Discussed, in an Answer of the Elders of the Several Churches in New-England to Two & Thirty Questions, Sent over to them by Divers Ministers in England, to Declare their Judgments Therein (Válasz az Új-Angliában lévő különböző egyházak véneitől az Angliában élő különböző lelkészek által hozzájuk küldött harminckét kérdésre, hogy kinyilvánítsák ezekben való ítéletüket) (London, 1639 / 1643). Az új-angliai kongregacionalista gyakorlatok korai felismerésére és dokumentálására a konkrét kérdésekben lásd az angol puritán William Rathband művét: A Brief Narration of Some Church Courses Held in Opinion & Practice in the Churches Lately Erected in New England: Collected out of Sundry of their Own Printed Papers…(Rövid elbeszélés némely egyházi eljárásról, melyeket véleményben és gyakorlatban követtek az Új-Angliában nemrég alapított egyházakban: különféle, saját nyomtatott irataikból összegyűjtve) (London, 1644), 7., 10., 32., 37–38. oldal. Egy válasz – bizonyos megszorításokkal – a mérsékelt kongregacionalista Thomas Weld tollából: An Answer to W.R.’s [William Rathband’s] Narration of the Opinions & Practices of the Churches lately Erected in New England: Vindicating those Godly & Orthodoxal Churches [in New England]… (Válasz W. R. [William Rathband] beszámolójára az Új-Angliában nemrég alapított egyházak nézeteiről és gyakorlatairól: ezen istenfélő és ortodox egyházak védelmében) (London, 1644), válasz a 3. fejezetre, 19–20. oldal.

Mivel az angol presbiteriánusok és a mérsékelt puritánok, valamint a skót presbiteriánusok¹ gyakorlata és felfogása eltért, e csoportok írói védeni kezdték átvett gyakorlatukat a kongregacionalisták újdonságaival szemben, és vitatták az egyháztagság természetét és teológiai alapjait, az ajánlólevelek szerepét, valamint a sákramentumokhoz szükséges feltételeket.²

¹ Egyfelől a Church of Scotland (Skót Egyház) olyan szervezeti hálózatot hozott létre, hogy a gyülekezetek gyakran megtagadták az újonnan érkezőktől a tagságot, ha nem hoztak „ajánlólevelet” korábbi gyülekezetükből (Margo Todd, The Culture of Protestantism in Early Modern Scotland (A protestantizmus kultúrája a kora újkori Skóciában), Yale University Press, 2002, 12., 392. oldal), ugyanakkor: (1) e szerző, Travis Fentiman, nem ismer olyan példát ebből a korszakból, amikor egy jó hírben álló Church of Scotland egyháztagnak engedélyt kellett volna kérnie presbitériumától a gyülekezet elhagyásához (vagy ezért fegyelmi eljárás alá vonták volna); (2) sok skót teológus a Szentírásban szereplő ajánlóleveleket a szeretet megnyilvánulásának tekintette; (3) Rutherford amellett érvelt, hogy az ajánlólevelek önmagukban nem hordozzák az egyháztagságból fakadó jog (church-right) tekintélyét, és hogy a hitvallás megvallása bárhová megy is az ember, jogot ad az egyháztagságra; (4) továbbá azt is állította, hogy egy gyülekezet elhagyása nem szükségképpen az egyház szolgálati hatalmának aktusa, és nem fegyelmi kérdés; valamint (5) a skótok gyakorlatukkal és teológiájukkal egyaránt azt tanították és példázták, hogy sem az ajánlólevelek, sem az adott helyi gyülekezethez való formális tagság nem feltétele a sákramentumok vételének; lásd a következő lábjegyzetet. Annak magyarázatára, hogy a skót gyülekezetek olykor miért tagadták meg a tagságot az ajánlólevéllel nem rendelkezőktől: úgy tűnik, ez a rend (és egyéb megfontolások) elvéből fakadt, ahol olyan követelmények voltak érvényben, amelyek mellett az ajánlólevelek következetesen elvárhatók voltak.

² A kongregacionalisták általában szükségesnek tartották a konkrét (helyi) gyülekezeti tagságot a sákramentumok vételéhez; a presbiteriánusok nem: ‘Local Church Membership is Not Necessary to Partake of the Sacraments’ (A helyi gyülekezeti tagság nem szükséges a sákramentumok vételéhez).

A különbség további megerősítésére és szemléltetésére: egy későbbi, vezető angol kongregacionalista, Isaac Chauncey (†1712), amikor azt kérdezte: „Elmehet-e egy gyülekezeti tag, akit semmiféle botrányos bűn nem terhel, egy másik gyülekezetbe elbocsátás nélkül?”, így válaszolt: „Nem! Mert ez zavart okozna az egyházakban, és Isten a rend Istene, nem a zűrzavaré [1Kor 14,33]…”† Chauncey további érveket is felsorol, többek között Pál Fébét ajánló szavai alapján a Róm 16,1–2-ben; mindezeket az alább bemutatott presbiteriánus és puritán szerzők érvénytelennek mutatják ki.

† Chauncy, Ecclesiasticum, or a Plain & Familiar Christian Conference concerning Gospel Churches & Order… (London, 1690), 6. fejezet, 116. o.

Okok:
A látható egyház

Melyek voltak azok a hiedelmek, indokok és motiváló tényezők, amelyek miatt az independensek és a kongregacionalisták új gyakorlataikat bevezették? Néhány korai, jelentős kongregacionalista vagy egyenesen tagadta az egyetemes látható egyház létezését,¹ vagy azt a konkrét gyülekezetek (azonos területen lakó tagok) körére korlátozta.²

¹ John Cotton: „Mert nem olvasom, hogy az Írás bárhol is elismerné az egyetemes látható egyházat.” The Way of Congregational Churches Cleared… (London: Simmons, 1648), 2. rész, 1. fejezet, 5. o. Ez nehezen egyeztethető össze az Apostoli Hitvallással (Hiszem az egy… szent, egyetemes egyházat) és az egyháztörténet nagy részének tanításával egészen a reformációig. Hogy Cotton téved, lásd: ‘On the Visible Church’ (A látható egyházról) és ‘On the catholic (Universal) Church of Christ’ (Krisztus katolikus [egyetemes] egyházáról) című műveket.

² Richard Mather: „…nincs más látható egyház, csak az egyes (konkrét) gyülekezet.” „…ebből azt is megállapíthatjuk, hogy az emberek lehetnek Krisztus tagjai, hit és szeretet által az Úrhoz kapcsoltan, és mégis egyelőre nem tagjai a látható egyháznak; és hogy amikor Isten oly kegyelmes az igaz hívőkhöz, hogy látható egyházának tagjaivá teszi őket, szükséges, hogy ők előbb szövetségben egyesüljenek.” Answers to the 32 Questions, 10. o.; valamint A Discourse touching the Covenant between God & Men, & especially concerning Church-Covenant…,(Értekezés az Isten és ember közötti szövetségről, különösen az egyházi szövetségről), 16. és 19. o., in Church-Government & Church-Covenant Discussed… (Az egyházkormányzás és az egyházi szövetség tárgyalása) (1639; 1643); Thomas Hooker, A Survey of the Sum of Church-Discipline: wherein the Way of the Churches of New-England is Warranted… (Az egyházi fegyelem összegének áttekintése: amelyben az új-angliai egyházak útja igazolást nyer…) (1648), 4. fejezet, 45–55. o.

Ez számos problémát vet fel, mivel eszerint az emberek – Rutherford érvelése szerint – saját hibájukon kívül megszűnnének a látható egyház részévé lenni, amelynek Krisztus a látható Feje, Királya és Uralkodója (noha láthatóan hitvalló hívők, akiket Krisztus Lelke és törvényei kormányoznak), például üldözés miatti szétszóratáskor, vagy más gondviselésből fakadó, szükséges vagy törvényes okok miatt. A reformátusok és presbiteriánusok – ezekkel a kongregacionalistákkal ellentétbenº, és az előttük álló egyháztörténet bőséges tanúságával összhangban – azt vallották, hogy az egyházkormányzat nem lényegi eleme a látható egyháznak, és hogy az egyes (helyi) gyülekezeti tagság nem szükséges ahhoz, hogy valaki az egyetemes (katolikus), látható egyház része legyen.ª Figyeljük meg, mit mond – és mit nem mond – a Westminsteri Hitvallás (1646) 25.2, amikor meghatározza, mi a látható egyház:

„Az evangélium ideje alatti látható egyház, amely ugyancsak egyetemes, azokból áll, akik az egész világon az igaz vallásról tesznek bizonyságot[b] gyerekeikkel együtt.[c] Ez az Úr Jézus Krisztus királysága…”

[b] 1Kor 1,2; 1Kor 12,12–13; Zsolt 2,8; Jel 7,9; Róm 15,9–12.
[c] 1Kor 7,14; ApCsel 2,39; Ez 16,20–21; Róm 11,16; 1Móz 3,15; 1Móz 17,7.

º Néhány józanabb kongregacionalista – különösen az olyan későbbi korszakok emberei, mint John Owen – elismerték, hogy „az Újszövetség alatti egyház neve… (2) az egész világon élő látható hitvallók teljes létszámára is vonatkozik…” An Enquiry into the Original, Nature, Institution, Power, Order & Communion of Evangelical Churches… (Vizsgálódás az evangéliumi egyházak eredetéről, természetéről, intézményéről, hatalmáról, rendjéről és közösségéről) (London: Richardson, 1681), 2. fejezet, 17. o.

ª Lásd még: ‘On Christians & Congregations being under the Presbytery apart from Having any Local Session’ (A keresztyének és gyülekezetek presbitérium alá tartozásáról helyi presbitérium megléte nélkül).

Szövetségkötés (gyülekezeti szövetség)

A kongregacionalista paradigma egyik meghatározó mozgatórugója az a sajátos hitük és gyakorlatuk volt, miszerint egy ember által megfogalmazott, egy adott helyi gyülekezetre vonatkozó szövetség szükséges egy konkrét gyülekezet jogszerű megalakulásához. Ennélfogva egy gyülekezet elhagyásakor az illető adott esetben megszeghette ezt a különös szövetséget, amely a többi gyülekezeti tag beleegyezésével jött létre. Így a gyülekezet beleegyezését szükségesnek tartották ahhoz, hogy egy tag távozhasson.

A presbiteriánusok ezzel szemben – a Szentírással összhangban – azt vallották, hogy az Írásban sehol sem szükséges ilyen, ember által szerkesztett szövetség egy adott gyülekezet megalapításához, és hogy a kegyelmi szövetség, amelybe a keresztyének belépnek, nem a keresztyének kölcsönös beleegyezésével jön létre, még kevésbé egy adott gyülekezet keresztyéneinek beleegyezésével.¹ Továbbá az olyan tényezők, mint a munkahelyváltás, költözés stb., elvileg nem bontják meg a keresztyéni közösséget.² A szövetségek pedig nem kötelezhetnek Isten törvényén túl,³ és lehetnek olyan körülmények, amikor egy gyülekezet elhagyása erkölcsileg szükségessé válik anélkül, hogy erről előzetes értesítést adnának, engedélyt kérnének vagy jóváhagyást kapnának az egyháztól – különösen tekintettel azokra a kellemetlenségekre, késedelmekre, sőt akár visszaélésekreª, amelyekkel az ilyen jóváhagyás megszerzése (ha egyáltalán sikerül) járhat.

¹ Lásd: ‘A Local Church Covenant is Not Necessary for Church Membership’ (A helyi gyülekezeti szövetség nem szükséges az egyháztagsághoz), ‘How Local Churches may be Established’ (Hogyan alapíthatók helyi gyülekezetek) és ‘The Visible Church is Outwardly in the Covenant of Grace’ (A látható egyház külsőleg áll a kegyelmi szövetségben).
² ‘The Communion of Saints Is Trans-Spatial’ (A szentek közössége tértől független).
³ ‘Vows, Oaths, Covenants & Constitutions can Never Bind Beyond God’s Law’ (Fogadalmak, eskük, szövetségek és alkotmányok soha nem kötelezhetnek Isten törvényén túl).
ª Lásd alább Ashe, Rathband, Ball és Colman, Pemberton, Woodbridge és Bradstreet idézeteit. Az ebben a Bevezetésben forrásmegjelölés nélküli utalásokhoz lásd az oldal alján közölt idézeteket.

Biblicizmus

Az independensek és a kongregacionalisták körében erős biblicista irányzat volt jelen. Az apostoli egyház mintáját keresve gyakran olyan újszövetségi gyakorlatokat találtak, amelyek bizonyos mértékben körülményhez kötöttek voltak, ám ezeket állandó, egyetemes érvényű egyházi rendtartásokká tették, mint például a szent csók, a lábmosás, az olajjal való megkenés, a szeretetvendégségek¹ és az áthelyező (ajánló) levelek. A biblicizmus egyik jellegzetessége, hogy a Szentírásban található, válogatott, viszonylagos, kontextuálisan meghatározott kötelességeket – amelyek gyakran másodlagos vagy harmadlagos jelentőségűek (vagy még kevésbé fontosak) – elsődlegesnek vagy abszolútnak kezeli.²

¹ Lásd: ‘On Customs, the Holy Kiss, Foot Washing, Anointing with Oil, Love Feasts, etc.’ (A szokásokról, a szent csókról, a lábmosásról, az olajjal való megkenésről, a szeretetvendégségekről stb.).
² Lásd: ‘Some Ethical Duties have a Stronger Priority upon us, & Overrule Others’. (Egyes etikai kötelességek elsőbbsége erősebb, és felülír másokat).

Idővel világossá vált, hogy nem minden kongregacionalista gondolkodott ugyanígy: némelyek mérsékeltebbek voltak, és több megszorítást, engedményt tettek (ez azonban hajlamos aláásni azokat az elveket, amelyekből az ő egyházkormányzati formájuk ered). Ezért az alábbiakban néhány mérsékelt kongregacionalista és érveik is hivatkozásra kerülnek. Megjegyzendő, hogy bár az alábbi érvek némelyike kifejezetten az ellen irányul, hogy az egész gyülekezetnek döntő szava legyen egy személy eltávolításában, számos érv ugyanilyen erővel alkalmazható arra az esetre is, amikor a vének rendelkeznek ilyen döntési joggal.

Érvek

Néhány mérsékelt angol puritán (Ashe, Rathband, Ball; Ashe és Rathband a Westminsteri Zsinat teológusai voltak), valamint Richard Baxter (mérsékelt angol kongregacionalista) különbséget tett aközött, amikor valaki ok nélkül vagy hirtelen, tetszése szerint elszakad és elhagyja a közösséget, illetve aközött, amikor valaki egyáltalán nem távozhat, hacsak az egyház erre engedélyt nem ad. Ez utóbbi kikötés sehol sem található meg a Szentírásban, sem közvetlenül, sem következtetés útján, különösen nem az a követelmény, hogy:

„mielőtt meg ne ismertette volna az egyházzal, hová megy, milyen okból, és hogy a hely veszélyes-e, ahol megfertőződhet, vagy biztonságos, ahol épülhet.” (Ashe, Rathband, Ball)

Hasonlóképpen, a más helyről érkező keresztyénekkel kapcsolatban – ami ugyanilyen módon alkalmazható azokra is, akik egy gyülekezetet elhagynak – Thomas Weld, egy mérsékelt új-angliai kongregacionalista, így ír:

„jól tudjuk, hogy sok kegyes és drága szent van közöttünk, akik jó okból – és nem dacosségból, gonoszságból vagy kegyetlenségből – képesek és olykor szoktak is egy ideig tartózkodni attól, hogy az egyházi közösséget keressék és kívánják.”

Daniel Cawdrey, presbiteriánus Westminsteri teológus, Elnathan Parr, mérsékelt puritán, valamint James Wood, skót szövetséges (covenanter) amellett érvelnek, hogy az Újszövetségben szereplő ajánlólevelek a szentek számára (ApCsel 18:27; Róm 16:1–2; 1Kor 4:17; 16:3, 10–11, 15–18; 2Kor 8:16–24; Ef 6:21–22; Kol 4:7–10; Fil 2:19–24, 25–30; 4:2–3; 1Thessz 3:2; Filem 9–12) nem tartoznak formálisan az egyházkormányzás kulcsainak hatalmához (mint amilyen az ordináció vagy a kiközösítés), hanem a természetjogbólª és a közönséges keresztyéni szeretetből† fakadnak: ilyen ajánlást egy becsületes hitetlen esetében is lehetne és kellene adni. Ha az ajánlóleveleknek olyan erejük volna, hogy valakit a közösségbe befogadjanak, akkor hiányuk ugyanilyen alapon ki is zárhatna valakit a közösségből (a kiközösítéssel egy szinten).

ª Lásd: ‘On Natural Law in Church Government’ (A természetjogról az egyházkormányzásban).
† Ugyanezt vallotta Andrew Melville is, Commentarius in divinam Pauli epistolam ad Romanos (Pál apostol Rómaiakhoz írt levele magyarázata), a Róm 16:1–2 magyarázatánál, Charles Ferme művéhez csatolva: A Logical Analysis of the Epistle of Paul to the Romans (Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének logikai elemzése), szerk. William L. Alexander (Edinburgh: Wodrow Society, 1850), 511. o.; továbbá John Brown of Wamphray, An Exposition of the Epistle of Paul the Apostle to the Romans… (Pál apostol Rómaiakhoz írt levele magyarázata) (Edinburgh: Paterson, 1766), Róm 16:1–2, 583–584. o.

Néhány új-angliai, mérsékelt kongregacionalista lelkipásztor (Colman, Pemberton, Woodbridge, Bradstreet) helyesen mutat rá arra, hogy a Szentírásban található ajánlások nem viszik át formálisan a szenteket egyik konkrét gyülekezetből a másikba; inkább arról van szó, hogy rendszerint egy terület apostola küldi őket egy területhez tartozó gyülekezetekhez, és azt ajánlja, hogy az adott szentet mint kiváló és rendkívüli kegyességű keresztyént fogadják be (nem pedig mint egy meghatározott helyi gyülekezet tagját).¹ A lelkipásztorok elismerik, hogy „az ajánlóleveleknek lehet jó haszna, különösen idegenek között”, ugyanakkor szükségtelen kellemetlenségnek és oda nem illőnek tartják őket ott, ahol a józan ész másként diktál. Ashe, Rathband és Ball azt tanították, hogy nem szabad „azokat a szokásokat, amelyek csak az adott időben voltak célszerűek, minden időben szükséges, állandó szabályokként erőltetni…”

¹ Lásd: ‘There is No Clear Example of a Local Session of Elders in the New Testament, & Hence there is no Demonstrable Instance of Particular Church Membership in the New Testament’ (Nincs világos példa egy újszövetségi helyi gyülekezet presbiteri ülésére az Újszövetségben, és ezért nincs bizonyítható esete az újszövetségi konkrét gyülekezeti tagságnak sem).

Rutherford, az isteni jogú presbiteriánus egyházkormányzás nagy bajnoka, többek között (1) amellett érvel, hogy az Újszövetség alatt egyedül „erkölcsi fogyatkozások és bűnös botrányok” zárhatják ki az embereket a kegyelem pecsétjeiből, „hacsak nem vezettek be az Újszövetségbe saját kitalálású ceremóniákat” (egy ajánlólevél hiánya pedig nem erkölcsi vétek, és szükségképpen az sem, ha valaki kifejezett engedély vagy indoklás nélkül hagy el egy gyülekezetet); (2) azt állítja, hogy az ilyen levelek nem adnak egyházi jogot a szenteknek, hanem csupán kijelentik azt az egyházi jogot, amellyel a szentek a kegyelmi szövetség rendtartásaihoz hitük által már rendelkeznek – ez a hit pedig mindenhová elkíséri őket; (3) feltételezi és példákkal is szemlélteti, hogy a gondviselésből fakadó szükséghelyzetek elsőbbséget élveznek a gyülekezeti tagsággal szemben; és (4) megválaszolja azt a kérdést, hogy milyen jogon és tekintéllyel – az egyháznak vagy az áthelyező leveleknek tekintélyén kívül – hagyhatja el egy keresztyén az egyik gyülekezetet egy másikért (a klasszikus presbiteriánus egyházkormányzást legnagyobb mértékben védelmező és kifejtő művében):

„Igaz, hogy senki sem költözhet át egyik gyülekezetből a másikba anélkül, hogy Isten ne menne előtte, és országot sem változtathat Isten felhatalmazó vezetése nélkül (1Móz 12:1; 46:4); de hogy az efféle elköltözés egyházi fegyelmi ügy volna, és lelkipásztori hatalom által kellene véghezvinni, azt Isten egyetlen bibliai igéje sem támasztja alá.” – Due Right of Presbyteries (A presbitériumok törvényes joga), London, 1644, II. rész, 6. fejezet, 1. szakasz, 329. o., margójegyzet

Rutherford hallgatólagos érvelése a saját kontextusában – a kongregacionalista paradigma és érvek fényében, beleértve azt is, hogy Rutherford bizonyító igeként idézi az 1Móz 46:4-et (ahol Isten ezt mondja Jákóbnak: „én is lemegyek veled Egyiptomba) – az, hogy Istennek a természet világossága szerinti és törvényei szerinti vezetése és elhívása, valamint gondviselésbeli jelenléte nagyobb tekintéllyel bír, mint bármelyik egyház tekintélye. Egy gyülekezet elhagyásának nem szükséges az egyház lelkipásztori hatalma által történnie (ennek szükségessége Isten Igéjében nem igazolható), és egy ilyen eltávozás nem tartozik az egyházfegyelem jogkörébe.†

† Ezt megerősíti Rutherford tanítása is, miszerint az egyháztagok különféle gondviselési okok miatt „feloldhatók”, illetve törölhetők a névsorból.

Mivel Rutherford ugyanebben a kötetben korábban kifejtette, hogy jogos lehet gyülekezetet váltani a nagyobb lelki épülés érdekében és az ezt akadályozó tényezők elkerülése végett – mégpedig Krisztus látható egyháza nagy házának hasonlatával élve, amikor valaki a hideg és füstös karzatról lemegy, hogy ugyanazon ház egyik szobájában feküdjön és étkezzen (I. rész, 4. fejezet, 73. o.) –, ebből az a következtetés adódik, hogy a nagyobb lelki épülés elnyerését és az ezt gátló akadályok megszüntetését Isten kötelező erejű vezetésének, elhívásának és előremenő jelenlétének jeleként értelmezte.

A kongregacionalisták az általuk, mint emberek által megfogalmazott, konkrét gyülekezeti szövetségek bizonyító igéjeként a Jer 50:5-öt használták: „Jöjjetek el és adjátok magatokat az Úrnak örökkévaló szövetséggel…” Azt állították, hogy ezek az írásba foglalt szövetségek nem köteleznek a Szentíráson túl, mégis fenntartották, hogy egy adott gyülekezet beleegyezése szükséges az onnan való eltávozáshoz. Rutherford erre azt válaszolta, hogy ha ez a szövetség formálisan egy adott gyülekezethez kötné az embert, akkor az onnan való eltávozás az Istennek tett eskü megszegése volna, és a gyülekezet részéről egy ilyen eltávozás engedélyezése – ahelyett, hogy a szövetségszegést megbüntetné – a pápista búcsúcédulákhoz volna hasonlítható. Továbbá ezt írja:

„Mert a Szentírásban egyetlen szövetséget sem neveznek örök szövetségnek, csak a kegyelmi szövetséget (Jer 31:33; 32:40; Ézs 54:9–10), és az a hívők láthatatlan, egyetemes egyházával köttetik, amilyen a Jer 50:5-ben említett szövetség is, és nem egy látható gyülekezettel kötött szövetség…”

Hasonlóképpen ma is előfordul, hogy a tagsági fogadalmakat úgy értelmezik, mintha azok szorosabban kötnék az embert egy adott gyülekezethez és annak tagjaihoz. A klasszikus korszaknak egy presbiteriánusa azonban nem gyakorolta a tagsági fogadalmakat (ezek nem szükségesek az egyháztagsághoz: az apostolok sem éltek velük stb.),† továbbá a fogadalmak, eskük és szövetségek soha nem kötelezhetnek Isten törvényén túl. A kegyelmi szövetség pedig – amely valóban kötelez minden keresztyént pusztán amiatt, hogy keresztyén, és amellyel minden fogadalomnak összhangban kell állnia – lelkileg minden keresztyénhez köti az embert, és önmagában nem kapcsolja őt jobban egyetlen konkrét gyülekezethez, mint egy másikhoz.

† „When did… Membership Vows come into the Reformed Churches?” (Mikor jelentek meg a tagsági fogadalmak a református egyházakban?)

Mivel az elv az, hogy „mindenek épülésre legyenek” (1Kor 14,26), az épülés elsődleges és önmagában is elegendő okot szolgáltat arra, hogy valaki másik gyülekezetet keressen – mondja John Owen:

„Mivel pedig minden egyes gyülekezet fő célja az épülés, számos igazságos és elegendő oka lehet annak, hogy valaki az egyik gyülekezet állandó közösségéből átlépjen egy másikéba. Ezeknek az okoknak pedig maga az illető a bírája, akire mindenekfelett az a kötelesség hárul, hogy saját épüléséről gondoskodjék.”º

º Számos további puritán tanúságtételért arról, hogy a személyes épülés jogszerű ok egy másik gyülekezet választására, lásd: ‘Persons may Leave for a More Profitable Church’ (Egy építőbb gyülekezet kedvéért el lehet hagyni egy gyülekezetet). Lásd továbbá a szükségesség fokozatairól: ‘What Constitutes Necessity?’ (Mi minősül szükségnek?).

Végső soron az egyházkormányzásnak és az istentiszteletnek az Ige általános szabályai szerint kell történnie (Westminsteri Hitvallás [1646] 1.6), amelyek közül az egyik az, hogy mindeneket az épülésre cselekedjünk (1Kor 14,26), továbbá: „mert ki ismeri az ember dolgait, hanem az ember lelke, amely őbenne van?” (1Kor 2,11).

Ellenvetés a tisztaság szempontjából

Az az igehely, amelyet Owen – kongregacionalistaként – arra használ, hogy azt állítsa: a gyülekezeteknek „nem szabad senkit sem befogadniuk valamely ismert feddhetetlenséggel bíró testvér bizonyságtétele nélkül”, az az ApCsel 9,26,¹ amely a Saulból lett Pálnak a jeruzsálemi tanítványokkal való találkozására vonatkozik (vö. a Gal 1,17–2,9 résszel). Ez azonban egyedi eset, amely nem közvetlenül a kérdésről szól, és nem alkalmazható minden körülményre (hanem egy konkrét helyzetben a természetjogból fakad).

¹ Owen, Eshcol: a Cluster of the Fruit of Canaan… or, Rules of Direction for the Walking of the Saints in Fellowship, according to the Order of the Gospel… (Eshkol: Kánaán gyümölcsének fürtje… avagy útmutató szabályok a szentek közösségben való járásához az evangélium rendje szerint) (London, 1648), 10. szabály, 93. o. Megjegyzendő, hogy ez nem szisztematikus értekezés.

Az az alapelv, amelyből Owen érvelt álláspontjának alátámasztására, ez volt: „gondosan megjelölni és körültekintően kerülni minden megosztásra okot adó dolgot és személyt…”,² ez a tisztaságot és elkülönülést előtérbe helyező elv pedig a kongregacionalizmus egyik jellegzetes ismertetőjegye volt.³

² Owen, Eshcol, 10. szabály, 82. o.
³ Vö. Owen, Eshcol, 2. rész, 5. szabály, 49–55. o.

Owen hallgatólagos érvelésében legalább két hiba található. Először: Owen mércéje magasabb, mint az apostoloké, akik amikor ezreket kereszteltek meg és fogadtak be az egyházba (ApCsel 2,41; 4,4), nemcsak hogy nem követeltek meg mások által adott ajánlóleveleket, hanem elfogadták a hit külső megvallását úgy, ahogyan az eléjük került, és nem vizsgálták tovább az illetők előéletét. Rutherford két, idevágó megkülönböztetést tesz a hitvallások egyházi megítélésével kapcsolatban (a kongregacionalizmus ellen érvelve):

„4. megkülönböztetés: A látható hitvallás az alapja annak, hogy valakit a látható egyház tagjai közé fogadjanak. Ennélfogva az egyház lelkiismerete megnyugvást talál a tagok befogadásában, akár a szeretet ítélete szerint, akár az igazság ítélete szerint [amely nem feltétlenül szükséges].
5. megkülönböztetés: Van pozitív megnyugvás a szeretet ítéletében, amikor olyan jeleket látunk, amelyek pozitívan biztosítanak bennünket arról, hogy az illető újjászületett; és van negatív megnyugvás, amikor semmi olyat nem tudunk, ami ennek ellentmondana, s ennek tág tere van: mert negatív megnyugvásom van némelyek újjászületése felől, akiknek személyét vagy magaviseletét sem látásból, sem hírből nem ismerem. Ez [a negatív megnyugvás] azonban nem elegendő az egyháztagság elfogadásához, ezért valamivel többre van szükség.”¹

¹ Rutherford, The Due Right of Presbyteries…
(A presbitériumok törvényes joga) (London, 1644), I. rész, 9. fejezet, 9. szakasz, 243. o.

Az a „valamivel több”, amely a pusztán negatív megnyugváson túl szükséges, nem az újjászületés pozitív bizonyossága (amit a kongregacionalisták követeltek meg),¹ hanem – amint azt az apostoli történet világosan mutatja – az, hogy az illetők:

„1. ismertek legyenek mint megkeresztelt személyek,
2. mentesek legyenek a súlyos botrányoktól,
3. és megvallják, hogy készséges hallgatói az evangélium tanításának.”²

Ajánló- vagy elbocsátólevél nélküli keresztyén hitvallók ezzel mind rendelkezhetnek, és súlyos dolog őket megfosztani az egyháztagságtól és az ahhoz tartozó kiváltságoktól, amennyiben:

„Anyagi értelemben mindegy, hogy egy ilyen gyülekezet tagjait nem fogadod be a te gyülekezetedbe, vagy hogy elszakadsz ettől a gyülekezettől és kiközösíted e tagokat: mert ez tekintélyi jellegű, negatív átadás a Sátánnak, ha nem is pozitív kiközösítés.”³

¹ Lásd: ‘Contra Presumptive Regeneration’ (A vélelmezett újjászületés ellen).
² Rutherford, The Due Right of Presbyteries (A presbitériumok törvényes joga), I. rész, 9. fejezet, 9. szakasz, 251. o.
³ Rutherford, uo., 243. o.

Igaz ugyan, amint azt a Church of Scotland (Skót Egyház) későbbi alkotmánya kifejti:

„a lelkipásztoroknak és a kormányzó presbitereknek kötelességük minden szorgalommal és éberséggel, tanítással és fegyelemmel egyaránt, megelőzni és kiirtani mindazon tévelygéseket, eretnekségeket, szakadásokat és botránkozásokat, amelyek Krisztus egyházának kárára és megzavarására vannak…”†

† Form of Process (Eljárási rend) (1707), 8.18, in The Practice of the Free Church of Scotland in her Several Courts (A Skót Szabad Egyház gyakorlata különböző egyházi bíróságaiban), 8. kiadás (Edinburgh: Knox Press, 1995), 196. o.

Mindazonáltal különbséget kell tenni az olyan tévelygések és súlyos botrányok között, amelyek Krisztus egyházának megzavarására vannak, és amelyek ismertek és ki is vizsgálhatók, valamint azok között, amelyek nem ilyenek. Azokat a keresztyéneket, akik a fenti feltételeknek megfelelnek, de nem rendelkeznek ajánló- vagy elbocsátólevéllel, be kell fogadni az egyháztagságba és annak kiváltságaiba. Rutherford szavaival:

„Nem kisebb bűn megszomorítani egy gyenge szívét és összetörni a megrepedezett nádszálat (Mt 12,20), mint túláradó, de vak szeretetből kezet nyújtani egy képmutatónak mint igaz egyháztagnak.”ª

ª Rutherford, The Due Right of Presbyteries (A presbitériumok törvényes joga), I. rész, 9. fejezet, 9. szakasz, 251. o.

Az életadó kegyelmi eszközök biztosítása alapvetőbb és szükségesebb dolog, mint az azokból való kizárás

Owen érvelésének második hibája az, hogy (1) a lelki egészségre és üdvösségre irányuló, pozitív, tápláló, életadó eszközök iránti kötelezettségek, valamint (2) a romlott társulásoktól való tartózkodás vagy azok fegyelmi üldözése – az ehhez kapcsolódó bizonyítási teherrel és nyilvános eljárással együtt – nem azonos természetűek és súlyúak, és nem hordozzák ugyanazon előfeltételek terhét.

Henry Jeanes (†1662), londoni presbiteriánus lelkipásztor, tíz kollégája ösztönzésére egy értekezést írt egy hasonló összefüggésről.¹ Az alábbiakban az értekezés három pontja közül az elsőt idézzük. Jeanes kifejti, miként a keresztyének számára szükséges pozitív parancsokat – mint az úrvacsoráját – nem lehet teljesen elhanyagolni vagy elmulasztani. Ez különösen releváns azok számára, akik keresztyén hitvallást tesznek, és akiknek alapvető joguk és kötelezettségük van a kegyelmi eszközökhöz, még akkor is, ha az egyháztagságból, a Kegyelmi Szövetségnek pecsétjeiből és az egyház felvigyázóival való szorosabb pásztori kötelékből kizárnák őket pusztán azért, mert nem rendelkeznek ajánlólevéllel. Ha a keresztyéneknek joguk és kötelezettségük van valamire, akkor a szolgáknak kötelességük azt számukra biztosítani és szolgáltatni.

¹ Jeanes értekezésének kontextusához lásd az oldal Articles részében az alatta lévő jegyzeteket: Local Church Membership is Not Necessary to Partake of the Sacraments (A helyi gyülekezeti tagság nem szükséges a sákramentumok vételéhez).

Jeanes így ír:

„…egy lelkipásztor részéről az úrvacsorának egyetemes és teljes mellőzése annak a nyájnak vagy egyháznak körében, amely fölé Isten felvigyázóvá tette, jogtalan, még akkor is, ha a botrány elkerülésének szándékával történik… Az igenlő parancsolatok arra köteleznek bennünket, hogy megtegyük, amit előírnak: nem minden időben ugyan, de valamely időben mindenképpen. Ezért amit egyetemesen és teljesen mellőzünk abból, amit parancsolnak, az bűnös elmulasztása annak, amit megkövetelnek…”

„Semmi olyat, ami az üdvösséghez szükséges – mind Isten parancsának szükségszerűsége, mind pedig mint az üdvösség rendes eszköze szerint –, nem szabad teljesen és maradéktalanul elmulasztani… ezek minden kegyelmünk táplálására és növekedésére szolgálnak, ezért mondhatjuk, hogy eszközei magának az üdvösségre jutásnak is… 2Pt 1,11.”ª

ª Jeanes, The Want [Lack] of Church-Government [is] No Warrant for a Total Omission of the Lord’s Supper. Or a Brief & Scholastical Debate of that Question… (Az egyházkormányzat hiánya nem jogosít fel az úrvacsorának teljes elmulasztására. Avagy rövid és skolasztikus vita e kérdésről), London, 1650, 8., 24. o.

Ha ez így van, akkor egy ajánlólevél hiánya önmagában nem akadályozhatja meg, hogy egy hitvalló keresztyén szorosabb jogot gyakoroljon a kegyelmi eszközökhöz.

Másodszor Jeanes kifejti, hogy az úrvacsora inkább istentisztelet (és ezért elsődlegesebb), mint a negatív fegyelem és a kizárás:

„Az úrvacsorának kiszolgáltatása fontosabb és szükségesebb kötelesség, mint a kizárás stb., vagy a fegyelem gyakorlásának bármely más része, mert közvetlenebbül és helyesebb értelemben Isten imádása, mint a egyházfegyelem gyakorlása…† Istent inkább imádjuk a sákramentumok kiszolgáltatása által, mint az egyházi fenyítések által; a sákramentumok Isten imádásának fő részei; az egyházi fenyítések és a egyházfegyelem gyakorlása pedig kevésbé lényegesek.”

† Lásd: ‘Acts of Church Government & Discipline are Worship, in a Secondary Sense’ (Az egyházkormányzat és fegyelem cselekedetei másodlagos értelemben istentiszteletnek minősülnek).

Most tehát valószínűtlen, hogy Isten egy kevésbé fő istentiszteleti cselekménye szükséges előfeltétele legyen egy főbb istentiszteleti cselekménynek… A kizárás (és ugyanezt mondhatjuk a fegyelemnek minden más cselekedetéről) nincs az úrvacsora előtt sem a lényegi függés rendje, sem a lényegi elsőbbség és tökéletesség rendje szerint. Az úrvacsora nem függ lényegileg a kizárástól vagy a fegyelem bármely más cselekményétől,‡ és a ratione cultus (az istentisztelet rendje) tekintetében nagyobb lényegi elsőbbséggel és tökéletességgel bír, mivel közvetlenebbül és tulajdonképpen Istennek az imádása. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy a kizárás nem szükséges előfeltétele annak…

‡ [Az úrvacsorának kiszolgáltatása a rend hatalma (power of order) által történik, míg a negatív egyházi fegyelem a joghatóság hatalma (power of jurisdiction) által. A rend hatalmának gyakorlása alapvetőbb és elsődlegesebb, és kevesebb előfeltételt igényel, mint a joghatóság hatalmának gyakorlása. Lásd: ‘On ‘the Power of Order’ vs. ‘the Power of Jurisdiction’ (A „rend hatalma” és a „joghatóság hatalma” közötti különbségről).]

…a egyházfegyelem gyakorlása inkább elválasztható az egyháztól, mint a sákramentumok, amint ez kitűnik abból, amit a mi isteni tudósaink a pápisták ellen írnak az egyház ismertetőjegyeiről…º
º Jeanes, Want of Church-Government No Warrant, (Az egyházi kormányzás hiánya nem indokolt) 31–32. o.

Harmadszor Jeanes azt fejti ki, hogy a gyermekek étellel való táplálása alapvetőbb és szükségesebb feladata a felvigyázóknak, mint a kutyák elriasztása a fegyelem vesszejével:

„A fegyelem és annak minden ága lelki vesszőhöz hasonlíttatik, 1Kor 4,21. Az úrvacsora pedig lelki eledelhez vagy kenyérhez. Márpedig valószínűtlen, hogy a vessző szükséges előfeltétele legyen az ételnek vagy a kenyérnek, vagyis hogy a gyermekeket kenyér nélkül tartsák addig, míg elő nem készítenek egy vesszőt, amellyel elűzik a kutyákat és disznókat… Így tehát az úrvacsorának a megünneplésére vonatkozó parancsolat világosabb, kifejezettebb és nyilvánvalóbb, mint az egyházfegyelem gyakorlására vonatkozó parancs.”

„…a egyházfegyelem gyakorlása nem szükséges előfeltétele a rend hatalma más ágainak, úgymint az igehirdetés, a keresztség stb. gyakorlásának.”

„Úgy tűnik számomra, ez némileg különös érvelés: mivel hiányzik a fegyelmi vessző, ezért a gyermekektől meg kell vonni a kenyeret. Igen ám – mondjátok –, a kutyák megeszik a gyermekek kenyerét. Nos, vajon ezért éheztessük a gyermekeket, mert a kutyák – a ti hibátokon kívül – esetleg elragadják a gyermekek részét? Megfosztassanak-e a gyermekek (így mondhatnám) a mindennapi kenyerüktől azért, mert az véletlenszerűen méreggé válhat a kutyák számára?…

Amiképpen jobb Isten juhainak olyan legelőn táplálkozniuk, ahol némi gaz is nő, mintsem az eledel hiánya miatt éhezniük: úgy jobb Isten pásztorainak eltűrniük, hogy némi gaz nőjön a juhok legelőjén, ha azt nem tudják megakadályozni, mintsem éheztessék a nyájat; sőt, amiképpen jobb a juhoknak a kecskék között legelniük, mint éhen halniuk, úgy jobb, ha a pásztorok eltűrik, hogy a kecskék is egyenek a juhok legelőjén – még ha ez mérgező is számukra –, mintsem hogy a juhokat eltiltsák attól.”‡

‡ Jeanes, Want of Church-Government No Warrant, (Az egyházi kormányzás hiánya nem indokolt), 32., 33., 34–35. o.

Ezért az ajánló- vagy áthelyező levél nem lehet szükségszerű akadálya az egyháztagságnak és a kegyelmi eszközökhöz való szorosabb jogoknak, még Owen által hangsúlyozott szentírási elv fényében sem, miszerint „szorgalmasan meg kell jelölni és gondosan kerülni kell a szakadás minden okát és okozóját”, különösen mivel a Szentírás egy példázatban (amely minden egyházi fegyelem alapvető előfeltevéseként szolgál) a következő történetet adja elénk: „Mondának azért a szolgák: Akarod-é, hogy elmenjünk és kiszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem; hogy a konkolyt szedegetvén, ki ne gyomláljátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mindkettő az aratásig…” (Mt 13,28–30).

Ellenvetés a jó rend alapján

Felvethető, hogy a presbitereknek valóban van kormányzati hatalmuk az egyháztagok erkölcsi cselekedetei felett, különösen amennyiben azok a gyülekezetre hatással vannak, és hogy a gyülekezet kárt (vagy botrányt) szenvedhet, ha egy tag megfelelő eljárási rend nélkül, vagy ok megjelölése nélkül távozik. Azonban:

1. Az egyházból való távozás előtti konkrét eljárási rend és az okadás kötelezettsége nincs előírva a Szentírásban.

2. Egy személy adott körülmények között jó és erkölcsös rendben is távozhat, akár hirtelen is, a természet törvénye és a szükség alapján, még ha ez nem is felel meg az eljárási rendnek vagy a presbiterek által megszabott feltételeknek.¹ A rend nem jó akkor, ha nem illeszkedik a körülményekhez és szükségletekhez, vagy ha indokolatlanul terhes.ª
¹ Lásd: ‘A Lawful Command in the General might Not be able to be Lawfully Obeyed in Particular Circumstances’ (Egy általánosságban törvényes parancs bizonyos konkrét körülmények között nem biztos, hogy törvényesen teljesíthető), ‘That Subjection does Not Always Entail Obedience’ (Az alávetettség nem mindig jelent engedelmességet), valamint általában: ‘How Far the Laws & Commands of Human Authorities Bind the Conscience’ (Meddig kötik az emberi hatóságok törvényei és parancsai a lelkiismeretet) – csak annyiban, amennyiben Isten törvénye köti.
ª ‘On Obedience or Resistance to Laws that are Inconvenient’ (A kényelmetlen törvényekkel szembeni engedelmességről vagy ellenállásról).

3. Az igaz vallást megvalló személy, aki kilép egy adott gyülekezet tagságából és annak kormányzata alól, továbbra is a látható egyház része (WH 25.2),¹ és az egyházi tisztségviselők kormányzata alatt áll, amennyiben Krisztus egyetemes, látható egyházában van és abban részt vesz (Ef 4,11–13).
¹ ‘Local Church Membership is Not Necessary to being Part of the Visible Church’ (A helyi egyháztagság nem szükséges ahhoz, hogy valaki a látható egyház része legyen).

4. Egy bizonyos gyülekezet látogatásától való tartózkodás, illetve az, hogy valaki nem ad okot a presbitereknek a távozására, nem elkövetési bűn, vagyis nem olyasmi, amit Isten kifejezetten megtiltott a Szentírásban. Ha az adott gyülekezet látogatása vagy az okadás kötelesség is volna, mégsem minden kötelességet kell vagy lehet minden körülmények között teljesíteni, mivel kötelességeink sokfélék. A Nagykáté 99.5 szerint: „…amit Isten megtilt, azt soha nem szabad cselekedni; amit megparancsol, az mindig kötelességünk; mindazonáltal nem minden egyes kötelességet kell minden időben teljesíteni.” (vö. Jób 13,7–8; Róm 3,8; Jób 36,21; Zsid 11,25; 5Móz 4,8–9; Mt 12,7).

Lásd még: ‘On How Positive Commands Are Not to be Done at All Times & Circumstances’ (Arról, hogy a pozitív parancsokat nem minden időben és körülmények között kell teljesíteni), valamint ‘On the Priority of not Doing that which is Forbidden over Keeping that which is Commanded (when they Cannot be Done at the Same Time)’. (Arról, hogy az, amit Isten megtiltott, elsőbbséget élvez azzal szemben, amit megparancsolt, amikor a kettő nem teljesíthető egyszerre).

5. A jó rend és a presbitérium rendeltetése az, hogy a nép épülését, jólétét és biztonságát szolgálja (Ef 4,11–13); a nép nincs arra kötelezve, hogy indokolatlanul feláldozza saját épülését, jólétét és biztonságát pusztán pozitív eljárások, rendi megfontolások vagy a presbiterek helyzete és feltételei igazolásáért.‡ Az egyházkormányzatnak csak az építésre van hatalma, a rombolásra nincs (2Kor 10,8; 13,10).
‡ Rutherford: „A hívők egyháza magasabbrendű és felette áll az egyházvezetők egyházának, mert a vezetők és tisztségviselők Krisztus szolgái és eszközei a hívők egyháza számára mint cél számára; a tisztségviselők a hívőkért vannak mint eszközök a cél érdekében, de a hívők nincsenek a tisztségviselőkért. Az orvosság az egészségünkért van, az étel pedig az életünkért…” A Peaceable & Temperate Plea for Paul’s Presbytery in Scotland… (Békés és mértéktartó védelem Pál presbitériuma mellett Skóciában) (London, 1642), 3. fejezet, 34. o. Lásd még: ‘The 5th Commandment does not Take Precedence Over 6th Commandment’. (Az ötödik parancsolat nem élvez elsőbbséget a hatodikkal szemben).

6. A rend (amelybe az egyháztagság is teljes egészében beletartozik) erkölcsileg másodlagos a fundamentálisabb etikai megfontolásokhoz képest,¹ és a természeti törvény szükség esetén felülírja a pozitív törvényt, amikor azok ütköznek. A jó rend minden más lehetséges erkölcsi vagy lelki kötelezettség fölé emelése az egyháztagok és azok egészsége rovására egyházi zsarnokság, és az egyházi tekintély csak annyiban kötelezhet engedelmességre, illetve csak annyiban fegyelmezheti az engedetlenséget, amennyiben ez összhangban áll az erkölcsi törvénnyel.²

¹ Rutherford: „Úgy vélem, minden emberi joghatóság emberek felett mintegy mesterséges és pozitív jellegű…” „A vallás reformálása személyes cselekedet, amely mindenkit megillet, még az egyes magánszemélyt is a maga helyén… Mert az önvédelem és az elnyomottak védelme iránti cselekedeteim és kötelességeim nem feltételesen kötik a lelkiismeretemet – hogy ti. a király [vagy bármely joghatóság] beleegyezzen –, hanem abszolút módon, miként a természet törvényének minden kötelessége (Jer 22,3; Péld 24,11; Ézs 58,6; 1,17).” Lex Rex… (1644; Edinburgh: Ogle, 1843), 2. kérdés, 2. és xxiii. o. Lásd továbbá: On the Ordinances, Order & Policy of the Church (Az egyház rendtartásáról, rendjéről és egyházpolitikájáról).

² ‘How Church Rulings Do & Do Not Bind, on Guilt & Innocence in Breaking Them’ (Hogyan és mikor köteleznek, illetve nem köteleznek az egyházi határozatok – bűnösség és ártatlanság megszegésük esetén).

7. Ha valakit a hitvallása alapján is be lehet fogadni egy másik gyülekezetbe (amint ez a presbiteriánus egyházak gyakorlatában történt; lásd Rutherford alább), akkor az áthelyező levél vagy más eljárási igazolás nem abszolút szükségszerű.

8. A botránkozás nem azonos pusztán azzal, hogy valaki nemtetszését fejezi ki valami miatt; ok nélkül megsértődni bűn, és a pusztán passzív botránkozás előidézése erkölcsileg szükséges vagy magasabbrendű jó érdekében igazolható lehet.

9. Baxter helyesen tanította: „ahol a gyülekezetek közel vannak egymáshoz, és nem következik belőle nagy kár vagy rendetlenség, csatlakozhatsz egy másik gyülekezethez anélkül, hogy a lakóhelyedet elhagynád; ezt azonban nem teheted meg akkor, amikor a közösséget érő kár valószínűleg nagyobb lenne, mint a számodra származó haszon.”ª Amikor ebben a kérdésben a számodra származó jó valószínűleg nagyobb, mint a közösséget érő kár, a cselekedet erkölcsileg helyes. Ezt tovább kell pontosítani azzal, amit Rutherford helyesen tanított: „a saját üdvösségemről való gondoskodás kötelezettsége elsődlegesebb, mint a testvérem üdvösségéről való gondoskodás kötelezettsége…” (lásd ennek okait).º
ª Baxter, The Cure of Church Divisions… (Az egyházi megosztottságok orvoslása) (London, 1670), 36. irányelv, 204. o.
º ‘On Love of God, Self-Love & Love for those Close to Us, in Relation to Others’ (Isten szeretetéről, önszeretetről és a hozzánk közel állók szeretetéről másokhoz való viszonyban).

10. Lehetnek jó és elegendő okok arra, hogy valaki ne találkozzon a presbiterekkel az általuk megkövetelt körülmények között (különösen akkor, ha nem engednek meg más alkalmazkodó megoldásokat). Ha nincs szükséged az engedélyükre az eltávozáshoz, nem vagy köteles a távozásodat az okaiddal igazolni előttük. Nem minden esetben helyénvaló a személyes indokokat másokkal megosztani (a természet világossága és törvényei szerint), még presbiterekkel sem.† Ha a presbiterek úgy vélik, joguk van a személyes okaid megtudásához olyan dologban, amely önmagában véve nem bűnös természetű, a helyzeted nem különböztethető meg egy lelki visszaélést gyakorló rendszertől.¹ Ha a presbitereket csak addig kell követned, ameddig Krisztust követik (1Kor 11,1), akkor nem kell őket követned akkor, amikor nem Krisztust követik.
† ‘Is it Morally Lawful to Decline to Answer All Questions, or to Plead the American 5th Amendment?’ (It may be) (Erkölcsileg megengedett-e minden kérdés megválaszolását megtagadni, vagy az amerikai alkotmány 5. kiegészítésére hivatkozni? – adott esetben igen).

¹ Lásd: ‘Pressure to do what You’re Not Comfortable with’ (Nyomásgyakorlás arra, hogy olyat tegyél, amiben nem érzed jól magad) az On Cultic Characteristics (A szektás jellegzetességekről) című oldalon.

11. Ahol egy felnőtt ember nem követett el vétket, ott az irányított személyek beleegyezése – az Istentől adott természeti jog alapján – szükséges feltétel, és részben ez tartja fenn az adott személyt az emberi viszonyokban.† Amikor ez a beleegyezés megszűnik, az egyén által ismert okok miatt visszavonásra kerül, az erkölcsileg megszünteti azt a viszonyt (vö. 4Móz 16,21; Róm 16,17; 2Kor 6,17; 2Thessz 3,6; 1Tim 6,4–5).¹ A jó nyilvános és eljárási rend ezekből a keretekből fakad, és ezekhez igazodik, amennyiben biztonságos, illendő és építő így eljárni. Az ellenkezője rabszolgaság. Amikor valaki beleegyezett a gyülekezeti tagságba (amelyhez a saját beleegyezése is szükséges volt), ez „az Úrban” történt (1Thessz 5,12), és hallgatólagosan² az Ő egész Igéje által volt meghatározva és feltételesítve, beleértve azt is, hogy mindez az épülést szolgálja (Ef 4,11–12; 1Kor 14,26; 2Kor 10,8; 13,10).

† Rutherford: „Minden ember [tiszta] természete szerint szabad embernek születik…” „Mivel a szabadság mindenki számára természetes…” „Amiképpen az ember nem idegenítheti el szabadságát a maga beleegyezése nélkül…” „Az ember természet szerint atyai kormányzás alatt áll, nem pedig szorosan vett politikai uralom alatt, hanem akaratának szabad beleegyezése által.” Lex Rex… (1644; Edinburgh: Ogle, 1843), 13. kérdés, 51., 53. o.

¹ Továbbá, amint Rutherford helyesen tanította, a gyülekezeti tagság egyik további feltétele „a közeli együttélés és társulás, azáltal, hogy ott laknak, ahol egymást építhetik vagy megbotránkoztathatják, [mivel ez] ad jogot arra, hogy társult egyház legyenek…” A Survey of the Survey of that Sum of Church-Discipline penned by Mr. Thomas Hooker… (A Mr. Thomas Hooker által írt egyházfegyelmi összefoglalás vizsgálatának vizsgálata) (London, 1658), 2. könyv, 3. fejezet, 190. o. Mivel ez így van, ennek a képességnek és jognak a megszűnése is megszünteti a kapcsolatot, amint azt a fenti bibliai igék bizonyítják. John Corbet: „az a viszony, és [azzal, hogy] alkalmassá váltam annak elvesztésére… következésképpen e képesség megszűnésével a kötelezettség is megszűnik.” The Nonconformist’s Plea for Lay-Communion with the Church of England (A nonkonformisták érvelése a laikus közösségvállalás mellett az anglikán egyházzal), (London, 1683), 2. rész, 19. o.

² Lásd: ‘All Vows are Qualified’ (Minden fogadalom feltételes).

12. Az egyház képes valakit a gyülekezeti tagsági nyilvántartásból (rolls) eltávolítani egyházfegyelmezés gyakorlása nélkül is: „‘That Removing from the Rolls and/or Erasure, in some Cases, is Natural, Biblical & Possible and/or Necessary’ (A nyilvántartásból való törlés és/vagy eltávolítás bizonyos esetekben természetes, biblikus, lehetséges és/vagy szükséges). Az 1Kor 7,15 általános elve (jóllehet más összefüggésben hangzik el) itt is alkalmazható: ha valaki „elmegyen, ám menjen el; nem vettetett rabság alá az atyafiú, vagy a keresztyén asszony, ez illyen dolgokban: de békességre hívott minket az Isten.”

13. Ha mindennek ellenére a presbitériumod megint, megfedd vagy még súlyosabban jár el veled szemben (ami az egyházi fegyelmezés), a kellő eljárás† nélkül, pusztán azért, mert eltávoztál és hallgattál, miközben nem ismerik az okaidat (amelyek igazolhatják a cselekedetet, hiszen az önmagában nem bűn), és téged bűnösnek tekintenek mindaddig, amíg ártatlanságodat nem bizonyítod, ez bolondság és szégyen rájuk nézve (Péld 18,13). Mert ahhoz, hogy kijelentsék, hogy az ügyben te tévedsz, mivel hogy nincsenek kellően igazolható okaid, amelyekről ők nem tudnak (pedig nagyon sok mindenről nem tudnak), nem kellene-e mindentudónak lenniük?

† A Church of Scotland (Skót Egyház) történeti gyakorlatáról és alkotmánya szerinti eljárásáról összefoglalót ad: William Mair, A Digest of Laws & Decisions Ecclesiastical & Civil Relating to the Constitution, Practice & Affairs of the Church of Scotland…(Az Egyházi és polgári törvények és határozatok összefoglalása a Church of Scotland (Skót Egyház) alkotmányára, gyakorlatára és ügyeire vonatkozóan) (Edinburgh: Blackwood, 1887), 15. fejezet, 221. o. skk.

Azok a vének, akik így járnak el, rövid úton átgázolnak és visszaélést követnek el olyan személyekkel, akik őszinte lelkiismerettel, hitben engedelmeskednek az Úrnak – akár felismerik ezt, akár nem. „Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? ..mert mindnyájan előállottunk a Krisztus ítélőszéki eleibe” (Róm 14,10) Ha ennek áldozatává válsz, tudd meg: a hibás egyházi fegyelmezés semmis és érvénytelen, és „örüljetek és örvendezzetek: mert a ti jutalmatok bőséges mennyekben” (Mt 5,11–12)

14. Jobb, ha sok vétkes megmenekül, mintha az ártatlan elítéltetnék. (5Móz 19,15)

15. Ha valakit arra köteleznének, hogy személyes biztonságát kockáztassa az egyházi kormányzás eljárásai vagy a vének rendelkezései miatt,ª akkor Krisztus egyházának hatalma romboló hatalommá válna, és fegyverként lenne használható, sőt medvecsapdává alakulhatna (mindezt Krisztus nevében).º Krisztus háza azonban szabad közösség† mindazok számára, akik egyenes úton járva szolgálják Urukat, minden emberi hagyomány kötelező erejétől mentesen (Mt 15,9; Kol 2,20–23). Gal 5,1: „A szabadságban azért, mellyel minket a Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgálatnak igájával.”

ª ‘Declining a Church Order without Scandal or Contempt does Not Incur Guilt’ (Egy egyházi rend visszautasítása botrány vagy megvetés nélkül nem von maga után bűnt).

º Lásd ‘The Trap’ (A csapda) az On Cultic Characteristics (A szektás jellegzetességekről) című oldal bevezetésében, valamint a szektás jellegzetességet: ‘Hard to Leave’ (Nehéz kilépni).

† Rutherford az egyházra mint „teljesen szabad társulásra” utal: A Survey of the Survey of that Sum of Church-Discipline Penned by Mr. Thomas Hooker… (A Mr. Thomas Hooker által írt egyházfegyelmi összefoglalás vizsgálatának vizsgálata) (London: J.G., 1658), III. könyv, 1. fejezet, 287. o.; David Dickson: „az egyház szabad társadalma…” A Brief Explication of the other Fifty Psalms, from Ps. 50 to Ps. 100 (Az 50–100. zsoltárok rövid magyarázata) (London: Smith, 1663), a 61. zsoltárhoz, 1–3. v., 64. o.; Owen: „az értelem világossága és minden szabad társulás alapvető, alkotó elvei, amilyen az egyház is…” A Discourse concerning Evangelical Love… (Értekezés az evangéliumi szeretetről) (London, 1672), 5. fejezet, 235. o.; Owen: „Isten városa és Krisztus népe abban, amely valóban az egyetlen igazán szabad társadalom e világon…” An Enquiry into the Original, Nature, Institution, Power, Order and Communion of Evangelical Churches… (Vizsgálódás az evangéliumi egyházak eredetéről, természetéről, intézményéről, hatalmáról, rendjéről és közösségéről) (London: Richardson, 1681), 11. fejezet, 225. o.

Zárás

Azok, akik azt tanítják, hogy valaki csak (1) áthelyező levél, (2) kiközösítés vagy (3) halál által hagyhatja el az egyházat, biblicizmustól fertőzöttek, és súlyosan tévednek. Isten erkölcsi törvénye elegendő.† „Szeretteim, engedjetek Isten világos és nyilvánvaló igazságának.”‡

† Lásd: ‘Fundamentally, God Only is the One Lawgiver’ (Alapvetően egyedül Isten a törvényadó) és ‘Law Arises out of the Circumstances’ (A törvény a körülményekből fakad).
‡ Rutherford, Due Right of Presbyteries (A presbitériumok törvényes joga), II. rész, 4. fejezet, 5. szakasz, 199. o.

Szándékosan mellőztük annak részletezését, hogy mely okok elegendők (vagy nem) egy egyháztag távozásához, mivel az ügy rendkívül körülményfüggő lehet, sőt személyenként is eltérhet; bármely ilyen lista óhatatlanul kihagyna olyan, előre nem látott okokat, amelyeket mégis figyelembe kellene venni. Tekintettel mindazon lehetséges körülményekre, amelyek térben és időben a világon előfordulhatnak, az egyháztag másik gyülekezetbe való távozását igazoló okok nemcsak igen változatosak, hanem megszámlálhatatlanok is. Mindazonáltal a nagyobb lelki épülés (1Kor 14,26) és/vagy a biztonság érdekében való távozás joggal felvehető e körbe, és az általános szabály érvényes: akkor kell távozni, ha jobb távozni; ha pedig nem jobb, akkor nem kell. A jó, sőt a lehető legfőbb jó megvalósítása Isten erkölcsi törvényének része (Zsolt 34,15; 37,16; 69,31–32; 118,8; Péld 15,16–17; 16,8.16.32; 27,5; Préd 4,9; 5,4; 7,5; Én 1,2; Ézs 7,15; Hós 2,7; Ám 5,14; Mt 12,11–13; 18,8–9; Lk 5,39; 10,42; 1Kor 7,9.38; 1Pt 3,11), és erkölcsileg kötelező.

Amint a nagyobb bebizonyíttatott, úgy következik a kisebb is: a fentebb és alább közölt anyag vonatkozik az egyházi alkalmak elmulasztására is, elegendő személyes körülmények és okok miatt, beleértve az önmagunkról való gondoskodást és fenntartást is: engedély nem szükséges. Isten törvénye „a szabadság tökéletes törvénye”, és aki abban jár, „az boldog lészen az ő cselekedetében.” (Jak 1,25)

Adja az Úr, hogy az ezen az oldalon található anyag nagy áldásodra legyen Isten akaratának megértésében és annak gyakorlásában.

Forrás

One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Reformed Books Online