Előképek, ábrázolások, példabeszédek, jelek és hasonlatosságok

Bod Péter

F. Csernátoni Bod Péter (Felsőcsernáton, 1712. – Magyarigen 1769.) református lelkész, irodalomtörténész, egyháztörténész, történész, író; „a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa.”

Szentírás értelmére vezérlő magyar leksikon, mellyben a Szentírásban elő-forduló példázolások, (typusok) és ábrázolások (emblemák) lelki értelmek szerént rövideden ki-világosíttatnak…szerző: Bod Péter

Elöljáró-beszéd

1746.

(Mindezek ismeretében sosem jött volna létre a judaizálás, vagy zsidózás a keresztyén egyháztörténelemben. Nem alakult volna ki a bizánci és római bálványimádás, sem az anabaptista, baptista, adventista, diszpenzacionalista vagy más pünkösdi karizmatikus jellegű, ótestamentumi árnyékokba való beburkolózások. Sosem volna ma a keresztyénségben húsvét, pünkösd, aratóünnep, ahogyan áldozatok, papok, oltárok, kórusok sem, vagy akár katedrálisok, képek, hangszerek, himnuszok, tömjénfüst, gyertyák, fények, medencébe merítés és más egyéb érzéki elemek sem. Bod Péter műve ma hiánypótló, a tisztán református hit erős kővára, újranyomtatásért kiált, a napi rendszeres bibliatanulmányozáshoz egy igen szükséges és hasznos könyv. – a szerk.)

Elöljáró-beszéd

AZ ISTENtől ihlettetett Szentírás, mely minden Isten-félő keresztyén ember hitének, és minden cselekedeteinek egyetlen-egy csalhatatlan régulája, teljes hasonlatosság szerint való szólások formáival: a melyek vétettek rész szerint a régi PÉLDÁZOLÁSOKból, rész szerint az ÁBRÁZOLÁSOKból, akarván a Szentírásban szóló Szentlélek, a földi és természeti dolgok által, a földi dolgokhoz ragadott embernek tudatlan és rest elméjét felserkenteni, és ezeken mint valami grádicsokon, a lelki dolgoknak megvizsgálására, tanulására, és megtartására vezérelni. Mert a rendes hasonlatosságokban, mint valami fényes és tiszta tükrökben, úgy mutattatnak ki a dolgok; és ugyanazok által, mint valami erős szegek által, (Préd. XII. 13.) az elmébe állhatatosan beszegeztetnek.

Ezek a lelki és mennyei dolgokat előadó hasonlatosságok, amint különböző dolgoktól különböző módon vétettek, úgy külön-különféle nevekkel is neveztetnek a Szentlélektől, és a Szentírást tanítóktól; a melyekről illő itt röviden emlékezni. Neveztetnek azért ezek:

1. Példázatoknak (előképek, típusok, árnyékok)

vagy Példázolásoknak, (mely szó e Írásban mindenkor jelent oly dolgot, a melyet az Iskolai Tanításokban Görög szóval mondanak Typusnak,) melyek az ISTEN Népe között ISTEN Parancsolatjából estek régenten; de jövendő és lelki dolgokra mutattak, amint a Zsid. X. 1. mondja: A Törvény, melly a következendő Jóknak árnyékjok volt, nem a Valóságoknak ki-metszett formájok, meg-nem szentelheti azokat, akik azokhoz járulnak. Másutt is a Ceremóniás dolgokról mondja az Apostol, Kol. II. 16-17., hogy azok a következendő dolgoknak árnyéki, de a Valóság a KRISZTUSé, a kire mutattak, és a ki által beteljesedtek mindenek. Az efféle dolgok mondatnak Példázatoknak, Typusoknak; a miket pedig jelentettek, Példázoltatott dolgoknak, Antitypusoknak. Négy rendben lehet pedig az efféle dolgokat szemlélni:

I. Voltak példázoló személyek (personae sacrae), kik KRISZTUSra, mint közbenjáróra, és az ő tagjaira, a hívekre mutattak; amilyenek voltak a főpapok, léviták, naziréusok stb. Úgy az első Ádám is, mint a cselekedetek szövetség megrontása által, az emberekre elhatalmazott (Hós. VI. 7. Róm. V. 12.), előadta a KRISZTUSt, ki második Ádámnak mondatik, ki által az élet és igazság elterjedt (Róm. V. 14, 19. 1 Kor. XV. 22, 45.). Melkisédek, Dávid, Salamon és több hasonló nevezetes személyek bizonyos tekintetre nézve példázták a KRISZTUSt.

II. Voltak szent helyek (loca sacra), melyek mennyei vagy lelki dolgokat adtak értésére az embereknek. Ilyen volt Kánaán földje, Jeruzsálem, a Salamon által épített templom.

III. Voltak bizonyos és meghatározott idők (tempora sacra), Isten parancsolata szerint megünneplendő ünnepek; amilyenek a húsvét, a kovásztalan kenyerek ünnepe, pünkösd, sátoros ünnep, a megtisztulás nagy napja, szombatok stb., melyek mind bizonyos dolgokra mutattak KRISZTUS országában.

IV. Voltak példázoló dolgok és cselekedetek (res sacrae), melyeket a főpapnak, papoknak és az izraelitáknak Isten törvénye szerint véghez kellett vinni. Ezek mutattak KRISZTUSnak, mint örök testamentum szerinti főpapnak (Zsid. IX. 11, 12. XIII. 20.) cselekedeteire, melyek által elvégezte közbenjárói hivatalát; rész szerint pedig a hívek cselekedeteit adták elő.

Mindezek addig voltak példázoló dolgok, míg KRISZTUS az idők teljességében eljövén, beteljesítette mindazt, ami eleitől fogva megígértetett, melyek a KRISZTUSban lettenek, mind Ugyanok és Ámenek (2 Kor. 1.20.), általa nyertek valóságot és teljességet. Így már ma, KRISZTUS eljövetele után, Kánaán földje, Jeruzsálem stb. semmit nem példáznak. Húsvét, pünkösd stb. a régi törvény szerint tőlünk nem ünnepeltetnek, már jövendőre nem mutatnak, a valóság eljövén (Kol. II. 17. Zsid. VIII. 5.), az árnyékok elmúltak; a ceremoniális törvények KRISZTUS eljövetelével, a polgári törvények a zsidó respublica eltöröltetésével minden kötelező erejüket elvesztették. A példázolásokban ezekre a regulákra lehet vigyázni:

(1). Minden személyek, dolgok, idők, cselekedetek, amelyek az Isten szent népe históriájára és a ceremóniákra tartoznak, jövendőre mutattak.

(2). A példázolások nem annyira a dolgoknak misztériájukban, mint egymáshoz való relációjukban, kötelességekben állottak. Így Áron pap példázolta a KRISZTUSt, nem amennyiben ember volt, mert így minden ember a KRISZTUSt példázolta volna; hanem amennyiben az Isten népének rendesen hivatott és felszenteltetett főpapja volt.

(3). A példázoló és példázoltatott dolgok között való hasonlatosságokat a körülálló dolgok és ezeknek egymáshoz való relációjuk mutatják ki. Amelyekre nézve azon egy dolog különbféle dolgokat példázolhat. Pl. Jeruzsálem, amennyiben az Isten törvényével rendesen igazgattatott város volt, annyiban példázolta az Isten új testamentomi anyaszentegyházát; de amennyiben Istentől elszakadt, és bálványozásra adta önmagát, annyiban a KRISZTUS ellen magát felemelő társaságnak volt példázolója. Ésa. 1.21. Mát. XIII. 37. Jel. XI. 8. Mózes sátora és Salamon temploma mind a KRISZTUS emberségének, mind az Isten anyaszentegyházának volt példázolója. Lásd templom.

(4). Mindenkor kisebb a példázoló a példázoltatott dolognál, noha idejére nézve annál előbb. Így Ádám, Áron idejükre régibbek a testben megjelent KRISZTUSnál; de a KRISZTUS senkinek példázolója nem lehet, de lehet példa a jóra, mert más a típus, más az exempelum.

(5). Amelyek a példázoló személyekről mondatnak, azok néha részszerint csak azokra a típusokra; részszerint csak a példázoltatott személyekre, antitípusokra; részszerint pedig mind a kettőre tartoznak. Így Salamon példázolta a KRISZTUSt, akiről midőn mondatik, 2 Sám. VII.14: „Ki mikor gonoszúl cselekszik, meg-fenyítem őtet Emberi Vesszővel,” ez csak őrá tartozik. „Meg-erősítem az ő Országának Székit mind örökké. Lészek néki Atyja, és ő lészen nékem Fiam.” V.13. Ez csak a KRISZTUSra. Zsid. 1.5. „Templomot épít az én Nevemnek,” mind Salamonra, mind a KRISZTUSra.

(6). A KRISZTUS megjelenésével minden példázolásoknak vége lett, úgyhogy, ha ma megvolnának is, semmit nem példázolnának.

2. Ábrázolásoknak

Az iskolákban szokták ezeket mondani emblémáknak. Ábrázolásoknak hívjuk a természeti dolgokat, amelyeket midőn szemlélünk, és azoknak egymáshoz való relációjukat, kötelességeiket, hasznukat, ártalmaikat, cselekedeteiket éles szemekkel megvizsgáljuk, azok minékünk elénkbe adják a lelki dolgokat; mert azokon, mint valami grádicsokon, gondolatainkkal felmegyünk a mennyei dolgokra, hogy azokban az Isten csodálatos munkáit, mint valami világos tükörben, szemléljük. Pl. a fényes nap, mely az éjszakai sötétség után feltámad, világosságával megörvendezteti az embereket, kedves fényével és melegével táplálja a plántákat stb., ennyiben mindenkor elénkbe adja a KRISZTUSt, mint az igazságnak napját, aki a kegyelem világával megújítja a híveket, neveli az Úrnak plántáit. De midőn a napot úgy nézed, mint amely sütős melegével ártalmas, elszárasztja az élőfákat: ennyiben előadja a hívek üldözőjét, ki az eklézsiában sok kárt tesz. A felleg, melyből a földre kedves eső származik, árnyékával a nap hősége ellen elfedezvén, a csemetéket neveli: ki ábrázolja a tanítókat, kik a Szentlélek által hordoztatván, a lelkeket tápláló tudományt az Isten híveire lecsepegtetik és azokat óvják; de amennyiben a fellegek víz nélkül valók, csak haszontalan reménységgel táplálják a szántóvető embereket, esőt nem adva a földre: ennyiben előadják a hitvány tanítókat, akik tudomány nélkül lévén csak megcsalják a hallgatókat. Az ábrázoló dolgokról ezeket hasznos megtudni.

I. Hogy ezek minden dolgokban feltaláltatnak: élő állatokban, fákban, füvekben, virágokban, földben, kőben, s a többi.

II. Hogy az ábrázolások nem annyira a külső dolgok matériájukban, mint azoknak egymáshoz való kötelességeikben, relációjukban, hasznos vagy ártalmas voltukban állanak, és ott is kell a hasonlatosságuk fundamentumát keresni. Mint a víz, amennyiben eltisztítja a szennyet, megújítja a szomjúhozót, annyiban jelenti a Szentlélek kegyelmét; a kéz, amennyiben munkálkodik, oltalmazza a testet, a hatalmat stb.

III. Hogy egy természeti dolog, azon egy külső tekintetre, egy tulajdonságára nézve, mindenkor csak azon egy lelki dolgot ábrázol; de más tekintetre és tulajdonságára nézve más dolgot, sőt azzal ellenkezőt is jelenthet. Mint a víz, amennyiben a szennyet eltisztítja, a szomjúhozót megéleszti, jelenti a Szentlélek kegyelmét, mellyel a bűn szennye a megszenteltetés által eltisztíttatik; amennyiben hirtelen kiárad, kárt tesz, ábrázolja a reménytelen eljövendő nyomorúságokat és ínségeket, amennyiben a fellegekből lecsepeg, mennyei tudományt stb.

IV. Hogy hol találtassanak azok, meg lehessen tudni ím e szabályból: Ha valamely dologról mondatik olyasmi, amit tulajdonképpen betű szerint érteni nem lehet, hogy az értelem helyes legyen, minden bizonnyal azt hasonlatosság szerint kell érteni. Mit kelljen pedig érteni, azt meg lehet ítélni:

1. A szóló céljából, melyet kitűzött a maga beszédében;

2. A körülálló dolgokból

3. A szavakból és szólások formáiból

4. A mellesleg való, azon egy dolgot jelentő Szentírásbeli helyekből (parallelus locusokból), melyekben a dolog csak maga, vagy a szólások is megtartatnak. Így ama víz, melyről mondja a KRISZTUS János IV. 14.: „Valaki ijándik a Vízben, mellyet én adok nékie, meg nem szomjúhozik örökké, hanem az a Víz, mellyet én adok nékie, leszen ő benne örök Életre forró víznek feje.” Ez előadja a Szentlélek megszentelő kegyelmét, mely mindenkor jó és hasznos cselekedetek által a szívből kiforr, mint a jó forrás. Hogy így kelljen érteni, ez megtetszik:

1. Az itt szóló Üdvözítő céljából, aki azon igyekezett, hogy a természeti vízről alkalmatosságot vévén, vezérelje e félpogány asszonyt a lelki dolgokra, amint meg is cselekedte.

2. A körülálló dolgok is oda mutatnak, mert feljebb a 10. versben azt mondja vala néki: „Ha te tudnád az ISTENNEK amaz ajándékát, és kitsoda légyen az, aki ezt mondja néked: Adj innom nékem; te kértél volna ő tőle, s adott volna Élő Vizet.” Mely vízről addig beszélget az asszonnyal, míg egyik szó a másikat előadva, megvallja néki: „Én vagyok a KRISZTUS, aki veled szólok,” az, aki adhatja tenéked a Szentlelket. (János XV. 26.; XX. 22.)

3. A szólás formájában való hasonlatosságok is ezt adják elő:
a. Valamiképpen az élő víz elmossa a test szennyét; úgy a Szentlélek kegyelme a lélek mocskát KRISZTUS véréért eltisztítja.
b. Valamiképpen az élő víz megéleszti és megújítja a szomjúhozó embert; úgy a Szentlélek kegyelme a bűn miatt elszáradt lelket megeleveníti.
c. Valamiképpen az élő forrás soha ki nem apad; úgy a Szentlélek kegyelme megmarad annál, akinek egyszer adatik.

4. Ezt bizonyítják, sőt minden kétséget kizárnak a mellesleg való Szentírásbeli helyek is: János VII. 38–39.: „Aki én bennem hiszen, mint az Írás mondotta, élő Vizek folyási folynak annak hasából.” Ezt pedig mondja vala a Szentlélekről, melyet veendők valának azok, akik őbenne Hívők. Ézsaiás XLIV. 3. Jóel II. 28.

I. Ezekből észre lehet venni, miben különböznek a példázatok az ábrázolásoktól. Mert a példázatok csak addig voltak példázatok, míg a példáztatott dolgok meglettek, nem tovább. Például Dániel VIII. 20–21. szerint ma a kos nem példázolja a méd és perzsa birodalmat, sem a kecskebak a négy részre hasadt, amazt elrontó görög birodalmat, mert már azok eltöröltettek. Így az áldozatok is csak addig mutattak a KRISZTUSRA, míg KRISZTUS meg nem áldoztatott, nem tovább; úgyhogy ha valaki Mózes törvénye szerint akarna áldozni, azt az ISTEN olyannak tartaná, mintha Embert ölne, vagy disznó vérrel áldoznék. (Ézsaiás LXVI. 3.) De az ábrázolások (emblémák) megmaradnak mindaddig, míg ember lészen a földön, úgyhogy azon egy természeti dolog, azon egy tulajdonságra nézve, mindenkor ugyanazt a dolgot ábrázolja. A szem mindenkor előadja a gondviselést, a kéz a hatalmat, a galamb a szelídséget stb.

3. Példabeszédeknek.

A Példabeszéd (:Parabola:) valami költött história, amely akár vélt, akár soha úgy nem volt, sőt nem is lehetett, itt arra semmi tekintet (respectus) nincsen: hanem költetik a végre, hogy a hallgatók azáltal valami dolognak értelmére vezéreltessenek, akár elmúlt légyen az, akár jelenvaló, akár következendő, mint mikor azt mondja a KRISZTUS (Mát. XXI. 33, 41.), hogy volt egy szőlős gazda, aki szőlőt plántált, melyet bízott a munkásokra, akihez elküldvén szolgáit a gyümölcsért, megölték nemcsak azokat, hanem az ő egyetlenegy fiát is. Ez ugyan nem oly dolog, hogy meg nem eshetett volna; de arra itt semmi tekintet nincsen; hanem akarta a KRISZTUS hathatósan előadni a zsidó ekklézsia dolgát, amelyben a papi fejedelmek maguk hasznukat kereső gonosz munkások voltak, észre is vették ők ezt, hogy a KRISZTUS rájuk célozna e beszédében. 45. v.

4. (Jeleknek)

Ezektől különbözik a JEL és JEGY (:Signum:), amely valami dolgot mutat, valamire emlékeztet, melyet helyesen lehetne valamiről való tanúbizonyságnak is mondani. Így a KRISZTUS csudatettei hivattatnak jeleknek (Ján. XX. 30.), mert azok kijelentették a KRISZTUS igaz istenségét. Mát. XI. 2, 6. Így Jákób és Lábán nagy rakás követ raktak egybe, hogy a jel és bizonyság légyen arról, hogy ők egybe békéllettek. Móz. XXXI. 46, 49. Ilyen jelek minden oszlopok, amelyek emlékezet okáért emeltetnek.

5. (Hasonlatosságoknak)

Van olyan HASONLATOSSÁG is, amelyet az előszámlált dolgok közül egyiknek sem lehet nevezni, hanem csak éppen valami tulajdonságára nézve vagyon egyben hasonlítás mással (: Nuda Similitudo v. Comparatio:), amellyel elő akar az Isten valamit hathatósan adni. Így a KRISZTUS magát hasonlítja a tolvajhoz. Jel. III. 3. XVI. 15. A tolvaj a KRISZTUSnak sem nem példázója, sem nem ábrázolója, sem nem jelentője, hanem az egyben hasonlítás éppen ebben vagyon: mint a tolvaj eljövetelének ideje bizonytalan a ház gazdájára nézve, úgy szintén az Isten Fiának eljövetele is az utolsó napon bizonytalan lészen: Mát. XXIV. 43. 44. 2Pét. III. 10.

Ilyen dolgok azok, amelyekből vétetnek a Szentírásban a hasonlatosság szerint való szólások formái. Mert az Ótestamentumban való nevezetesebb személyek, helyek, idők és az isteni tiszteletben való ceremóniák példáztak más lelki dolgokat. Kol. II. 17. Zsid. VIII. 5. IX. 9. Amelyekre az Újtestamentomi írásokban (: ahol vagyon azoknak beteljesedése : ) szüntelen való célozások vagynak, úgyhogy aki amazokat avagy csak valamennyire meg nem tanulta, az ezeket is tökéletesen által nem értheti, aki pedig azokban magának ismeretséget szerzett, ezeknek értelmére nagy könnyebbséget talál. Az ábrázolások (:Emblémák: ) a Szentírásban oly szélesen elterjedtek, hogy azok nélkül majd egy levél sincs. Mert az emberek földiek lévén, földi dolgoktól vett szavakkal élnek, lelki szavakkal vagy angyali nyelvvel nem élhetnek, mert úgy egymást sem érthetnék meg. Olyan szólásokkal íratta azért az Istennek Lelke a Szentírásokat, hogy annál könnyebben vezérelhesse ezek által a mennyei dolgok ismeretére az embereket.

Olyan igyekezettel és céllal íratott ezen kis munkácska is, hogy a Szentírást isteni félelemmel és az Úr neve segítségül való hívásával vizsgáló olvasók ezáltal az efféle szólások formáit, melyeket tulajdonképpen érteni nem lehet, jobban átláthassák, és a természeti dolgok burkolata alatt minémű lelki dolgok légyenek, a Biblia olvasása közben könnyebben észrevegyék. Ezen írásról ezeket tartom szükségesnek értésedre adni:

1. Hogy itt a természeti dolgoktól vett lelki értelmeket magam fejétől nem költöttem; hanem azokat vagy az írásban szóló Szentlélek nyilván kimutatván, én követtem, vagy ama istenfélő bölcs tanítóknak, kik egész életüket a Szentírások vizsgálásában töltötték el, a minéműek: KOKTZEJUS JÁNOS, VITRINGA KAMPEGIUS, GÜRTLER MIKLÓS, SZATMÁRNÉMETI SÁMUEL, HONERT JÁNOS több hasonlókkal, bölcs írásaikból és rész szerint élő nyelvű tanításból vettem; melyeket Szentírásbeli helyekkel mindenütt megerősítettem.

2. Hogy a példázó és ábrázoló dolgok közé elegyedtek más rendbeli dolgok is, melyeket a zsidó régiségekből (:ex Antiquitatibus Judaicis: ) lehet tudni, mint Astarot, Bál, Dágon, Szamaritánus stb. Rövid leírással azok is kimagyaráztattak, hogy az olvasó tudja, mit olvas. Aki pedig ezeken kívül más rendbéli dolgokat keres e könyvben, magát megcsalja, mert egyébféle dolgok ide nem írattattak.

3. Hogy ez akarat szerint íratott ily röviden; melyet könnyen lehetett volna bőven írni, feltéve az okokat is, amelyek szerint ez vagy amaz természeti dolog jelent lelki dolgot, az oda tartozó Szentírásbeli helyekkel. De ez így (a.) fokra terjedvén, kinyomtatása is több költséget kívánt volna. (b.) Vettetett olyan fundamentum, hogy aki e szerint elmélkedik, magától is könnyen feltalálhatja a hasonlatosságokat, kiváltképpen pedig ha a megmagyarázott Szentírásbeli helyek szerint a mellesleg való Szentírásbeli helyeket is (:Locos Parallelos: ) megvizsgálja, könnyen megbővítheti, s ha úgy tetszik, utána is írhatja. Magam is igen örömest megbővíteném, csak valaki abból a részből segítene, amelyben tehetetlen vagyok, hogy így a homályos rövidséget illendő bőséggel lehetne megvilágosítani.

4. Hogy a nyomtatásnak helye távol lévén, magam az hibák megjobbítására nem vigyázhattam, hanem arra vigyázott a Kolozsvári Reformáta Ekklézsia egyik érdemes tanítója, T. DEÁKI F. SÁMUEL uram: e munkának mind méltóságos patrónusához elkötelezett háladatosságát, mind pedig auctorához való szeretetét ezzel is bizonyítván; akinek azért köszönjed velem együtt, hogy a nyomtatásban esett hibák kitöröltettek.

5. Végre, minthogy még eddig olyan Homérosz nem volt, akinek Zoilusa nem találkozott volna; elhiszem, lesznek e írásnak is mocskolói; akikkel én csak annyit gondolok, mint ők énvelem. Téged inkább arra kérlek, ami itt jó és üdvösségre tartozó vagyon, azért az Istent dicsőítsed, mert Őfelségétől vagyon, s aki a világ elé való bocsáttatására költségét adta, annak köszönd meg; ami hibát pedig találsz, azt az én vigyázatlanságomnak tulajdonítsad, s szorgalmatosan eltávoztasd. Legyen az Úr veled minden dolgaidban. ÁMEN.

Forrás

Szent Irás Értelmére Vezérlö Magyar Leksikon: Mellyben A … books.google.ro › books Bod Péter · 1746