A sorsvetésről | William Ames

William Ames (1576-1633) (Wilhelmus Amesius)

A magyar puritánok egyik nagyszerű hollandiai tanára és tekintélye

The Marrow of Sacred Divinity, 11. fejezet

Of a Lot.

London

1639

1. A sorsvetés oly cselekedet, melyben isteni tanúságtételért folyamodunk, hogy valamely vitát eldöntsünk, midőn az esemény kimenetelét puszta esetlegesség által kívánjuk megismerni. Miként írva vagyon a Példabeszédek 16:33-ban: „A sorsot az ölébe vetik, de annak minden intézése az Úrtól van.” Továbbá a Példabeszédek 18:18 tanúsítja: „A versengéseket elveszi a sorsvetés, és az erősek között békességet szerez.”

2. Sorsvetésnek nevezzük e cselekedetet, mivel természeténél fogva olyan kérésként értelmezendő, mely elvárja, hogy az eredmény Istentől származzék; s ekképp közvetlenül az Ő gondviselésére tekint.

3. Az esetlegesség által határozzuk meg a sorsvetés lényegét, hogy elkerüljük azon tévedést, mely szerint a sorsvetést ható okként vennénk, mintha a véletlen maga lenne az okozó erő.

4. Mert számos fortuitus (véletlenszerű) ok létezik, melyek teljességgel különböznek a sorsvetés fogalmától: miként például, ha valaki szenet keresvén aranyat lel, vagy amikor a sors kimenetele madarak röptétől függ, avagy más, önerejéből ható okból fakad.

5. Nem állítható logikai érvvel, hogy például egy kockadobás – mely a sorsvetés eszköze – mindig kívül esik a cselekvő szándékán vagy célján⁹⁴⁸, mely pedig szükségszerű volna a pusztán véletlenszerű eseményekhez.

6. Ám a sorsvetést nem pusztán esetlegesnek, hanem merőben esetlegesnek nevezzük; mert az esetleges dolgok három fokozatát ismerjük: vannak, melyek gyakran esnek meg, mások ritkán, s vannak, melyek – emberi megértésünk szerint – egyforma eséllyel történhetnek meg vagy maradhatnak el. Az első kettőben a találgatás helyet kap⁹⁴⁹, de a merő esetlegességben efféle hely nincs.

7. Ennélfogva nem az okozó véletlen az, mely a sorsvetésben uralkodik, hanem vagy az a vak szerencse, melyet a pogányok istennővé tettek és az egekbe emeltek, vagy pedig Isten különös gondviselése, mely titokzatos módon munkálkodik.

8. Mivel pedig minden sorsvetés célja valamely kérdés vagy vita eldöntése, s ez merő esetlegesség útján történik, mely önmagában és számunkra teljességgel meghatározatlan, szükségszerű, hogy e döntés – függetlenül az emberi szándéktól – a dolog természeténél fogva magasabb hatalomtól származzék, oly hatalomtól, mely e véletleneket bölcs tanács szerint igazgatja. Így a sorsvetés mindig valamely felsőbb hatalomhoz való fellebbezés: akár az igaz Istenhez, akár valamely képzelt erőhöz, melyet sokan a szerencse néven neveznek.

9. Amikor tehát teológusaink azt tanítják, hogy Isten különös gondviselése felügyel minden sorsvetésre, e tanítást nem úgy kell érteni, mintha a sorsvetést végzők mindig tudatosan és közvetlenül e gondviselésre tekintenének, sem úgy, mintha Isten e gondviselést minden esetben gyakorolná; hanem úgy, hogy a sorsvetés természete révén bizonyos viszonyban áll Isten különös és rendkívüli gondviselésével, midőn a merő esetlegesség által kimenetelét irányítja – s ebben az értelemben e tanítás teljességgel igaz.

10. Mivel pedig a sorsvetésben – az emberek közmegegyezése szerint – valamely ítélet váratik, s mivel az esetleges eseményekben ítéletet hozni emberi erő nem képes, és semmiféle szerencse sem képes ítélni, hanem csupán Isten bizonyos gondviselése, ezért szükségszerű, hogy e döntés Isten gondviseléséből eredjék.

11. Maga a merő esetlegesség sem lehet fő okozó valamely kérdés eldöntésében, s az ember sem képes – akinek számára az esemény pusztán esetleges – oly módon irányítani azt, hogy ily célt érjen el. Ennélfogva szükségszerű, hogy e vezetést valamely felsőbb hatalomtól várjuk.

12. Ezt erősíti az is, hogy az emberi vizsgálódás rendje szerint, ha valaki valamely kérdést eldönteni óhajt, s annak megítélésére nincs biztos eszköz birtokában, akkor a döntést felsőbb hatalomtól kéri. A sorsvetés fogalma teljességgel megegyezik e vizsgálódási móddal.

13. Nem állhat fenn az sem, hogy valaki, ki tanács által cselekszik, bizonyos cél elérésére törekedvén, cselekedetét pusztán a szerencsére vagy a merő esetlegességre bízza; mert ez esetben tanácsa tudás nélküli lenne, s a meghatározatlan véletlen válna egy célt meghatározó eszközzé.

14. Az efféle várakozás és az Isten egyedi gondviselése iránti tisztelet nyilvánvalóan taníttatik a Példabeszédek 16,33-ban, ahol minden ember cselekedete, mely a sorsvetés körül forog, puszta esetlegesség határai közé rekesztetik. Az ember kebelébe vettetnek bé a sorsok, és annak pontos megítélése Istentől függ. De az Úrtól vagyon pedig azoknak minden ítéletek.

15. Mert jóllehet az Írások minden dolgot Isten gondviselésére vezetnek vissza, mégsem utaltatik semmi oly kifejezetten reá, hacsak nem bír vele bizonyos sajátos összefüggésben.

16. Nem akadályozza az értelem helyes használatát, hogy a héber Mischphath⁹⁵¹ szó olykor mást is jelenthet, mint ítéletet; mivel minden esetben a szövegkörnyezet szerint kell azt értelmezni. Ám mindazok, akik a sorsvetés természetét vizsgálják, egyetértenek abban, hogy abban bizonyos ítélet rejlik.

17. Ebből következően a sorsvetést nem szabad elhamarkodottan, játékból, könnyelműségből, avagy jelentéktelen viták eldöntésére alkalmazni, sem oly ügyekben, melyek más, szokványos eszközökkel is igazságosan rendezhetők.

18. Ennélfogva nem engedhető meg a sorsvetés jövendőmondás céljából történő rendszeres alkalmazása, sem jogi kérdések eldöntésére, sem a múltbeli események felderítésére. Ám alkalmazható jogos és kétoldalúan elfogadható választások vagy felosztások esetén, ha azokat más módon nem lehet méltányosan eldönteni, oly módon, hogy az érintettek megelégedésére szolgáljon.

19. Azok vélekedése, akik a játékos sorsvetést védelmezik, már ezzel az egy érvvel is megcáfoltatik: hogy tudniillik – az általános egyetértés szerint – a sorsvetés természeténél fogva alkalmas arra, hogy különös módon Isten gondviseléséhez forduljunk tanácsért. Mert nem lehetséges, hogy ugyanazon cselekedet, mely önnön lényegénél fogva szent célra alkalmas, ugyanakkor könnyelmű játékok eszközévé váljék.

20. Az az érv, mely szerint a sorsvetés játékos ügyekben is megengedett, mivel kevésbé fontos polgári vitákban is használható, nem állja meg a helyét. Mert a polgári viták önmagukban talán csekély súlyúak, ám azok következményei jelentőségteljessé tehetik őket — míg a játékos összetűzések esetében efféle komoly következmények nem állnak fenn.

21. A jószágok tizedének meghatározása (3Móz 27:32)⁹⁵², a papi és lévita szolgálati rendek kijelölése (1Krón 26:13–14; Luk 1:9)⁹⁵³ mind olyan esetek, melyek jelentős zavart okozhattak volna, ha azok eldöntésére nem isteni rendelés szolgált volna. Ezért e kérdések eldöntése Isten parancsa szerint sorsvetéssel történt.

22. A sorsvetés természetéből nem következik, hogy az csupán a könnyed dolgokkal volna összhangban.⁹⁵⁴ Mert bár Isten különös döntését nem várhatjuk el, hacsak előtte nem tettünk meg mindent, hogy a kérdést rendes eszközökkel döntsük el, mégis, e törekvés vagy nem fosztja meg a kérdést súlyától, vagy pedig nem engedhető meg, hogy azt sorsvetés útján rendezzük.

23. A sorsvetés természete szent, miként az eskü természete is az. Ennélfogva nincs szükség külön megszentelésre semmiféle rendkívüli intézmény által. Mert jóllehet maga az esetlegesség, mely a sorsvetés tárgya, nem bír belső szentséggel — miként a kenyér és a bor sem szent önmagában —, ám amint a sorsvetés a maga céljára alkalmaztatik, bizonyos szentséget ölt magára, hasonlóképp az eskü szavaihoz vagy a szentségek elemeihez azok rendeltetésszerű használata során.

24. Kétségtelen, hogy a keresztyén ember szabadon használhatja a teremtett dolgokat azon célokra, melyekre azok természetüknél fogva alkalmasak, vagy alkalmassá tétettek. Ám maga a merő esetlegesség sem természeténél fogva, sem az emberek megegyezése által nem válik alkalmassá valamely kérdés eldöntésére. Mert azokban a rendkívüli sorsvetésekben, melyekről köztudomású, hogy Isten akaratától függenek, s nem emberi szándéktól, ugyanazon egyetértés mutatkozik — ám ez semmit sem tesz hozzá magához a sorsvetéshez.

25. Senki sem állíthatja, hogy a sorsvetés közömbös cselekedet volna, hacsak előbb be nem bizonyítja, hogy abban nincs semmiféle különös fellebbezés Isten gondviseléséhez.

26. Továbbá, jóllehet a játékos ügyek nem kötődnek e vagy ama közömbös cselekvéshez, mégis bizonyos határok közé szorulnak: nevezetesen, hogy azok semmiképpen sem nyerhetnek helyet olyan dolgokban, melyek szorosan Istennek a közösségéhez tartoznak.

27. Teljességgel hiábavaló azon ellenvetés, miszerint a többször megismételt sorsvetés különböző eredményeket hozhat, hiszen semmi sem indokolja, hogy a sorsvetést ismételni kellene; továbbá, nem minden isteni gondviseléshez való fellebbezés vonja maga után az Ő rendkívüli beavatkozását. Mindazonáltal Isten néha rendkívüli módon, a megszokott rend ellenére is, eltérő választ adott azoknak, kik alkalmatlanul kísértették Őt. Miként Mózes negyedik könyvében (4Móz 22:12) látható: „Ne menj el ő velek”, majd később (4Móz 22:20): „Kelj fel, menj el ő velek!”⁹⁵⁵

28. Ám még üresebb érv, mikor az ellenfelek azt vetik fel, hogy Isten nem kényszeríthető arra, hogy tetszésünk szerint rendkívüli gondviselését gyakorolja. Mert jóllehet Ő szabad akaratából cselekszik, mégis megengedett számunkra, hogy kedvünk szerint fellebbezzünk e rendkívüli gondviseléshez.⁹⁵⁶

29. Ennélfogva a kockajáték űzése ellenségeskedés a vallás szellemiségével, nem csupán a körülményekből fakadóan vagy véletlenszerű következmények miatt, hanem belső természeténél fogva, önmagában is.

30. E kárhoztatás alá esnek mindazon játékok is, melyek alapját a puszta véletlen képezi, még ha később és részlegesen az értelem, az ügyesség vagy valamely mesterségbeli tudás szabja is meg azok kimenetelét — miként a táblajátékokban vagy a kártyában.

31. Ezzel szemben azok az emberi tevékenységek, melyek főként tudáson és ügyességen alapulnak, s csupán a lefolyásukban szenvednek el részleges esetlegességet⁹⁵⁷, lényegükben különböznek a tisztán véletlenre épülő kockajátékoktól.

32. Továbbá a kockajáték sajátos veszélye, hogy a résztvevőket esküdözésre, káromkodásra és istenkáromlásra ingerli, még inkább, mint más szórakozások. Ezt részben maga a játék természete okozza, mert a sorsvetés ismétlése, s a várakozások ismételt meghiúsulásai a játékosokat arra a hitre vezeti, hogy az a hatalom, melyet a sors irányítójaként feltételeznek, szándékosan ellenük fordult.

33. Ugyanezen oknál fogva gyakori jelenség, hogy a játékosok képtelenek határt szabni a játéknak, vagy idejekorán befejezni azt. Hiszen azok, akik a vetélkedés során hátrányba kerülnek, nem látnak okot annak feladására, mivel a véletlenben bízva makacsul⁹⁵⁸ reménykednek a kívánt fordulatban.

34. Így történik, hogy más játékokban a veszteségek és hátrányok többnyire külső körülmények miatt válnak romlottá és károsakká,⁹⁵⁹ míg a kockajáték esetében e hátrányok már magának a játéknak természetéből fakadnak.

Lábjegyzetek

[←948] A cselekvő az, ki a kockát veti.

[←949] Mesterség vagy tudomány által, miként a valószínűségszámításban, avagy a „jelek értelmezése” révén, miként a jövendőmondásban történik.

[←950] „Az ember kebelébe vettetnek bé a sorsok; az Úrtól vagyon pedig azoknak minden ítéletek.” (Péld 16:33, KGRE)

[←951] Vagyis Mishpat (מִּשְׁפָּט), Strong’s 4941, miként írva van: „Hogy hordozza Áron az Izráel fijainak neveket az ítéletnek szent Hósenjében az ő szívén, mikor a szent hajlékba bémegyen, emlékezetre az Úr előtt szüntelen.” (2Móz 28:29, KGRE)

[←952] „És minden baromnak és juhoknak tizede, mellyek a vessző alól szoktak elmenni, minden tized, mondom, az Úrnak szenteltessék.” (3Móz 27:32, KGRE)

[←953] „És sorsot vetének mind kicsiny s mind nagy egyaránt, az ő attyaiknak cselédjek szerint mindenik kapura. És esék a napkelet felé való kapunak őrizete sors szerint Selémiásra: Zekáriára pedig a Selémiás fijára, ki bölcs és jótanácsú vala, mikor sorsot vetnének, esék az északi kapu sors szerint.” (1Krón 26:13–14, KGRE)
„A papi tiztnek rendi szerint reá juta a szer, hogy az Úrnak templomába bémenvén jóillatot gerjesztene” (Luk 1:9, KGRE)

[←954] Azaz könnyelmű dolgokra, szemben a súlyos ügyekkel. A sorsvetés Isten nevét hívja segítségül a döntés meghozatalában; és Isten nevét hiába fel ne vegyük. („Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.” – 2Móz 20:7, KGRE). Ennélfogva kötelességünk előzetesen megvizsgálni, vajon a kérdés méltó-e arra, hogy Isten döntése által ítéltessék meg.

[←955] „És monda az Isten Bálámnak: Ne menj el ő velek: és meg se átkozza azt a népet: mert megáldatott.” (4Móz 22:12, KGRE)
„Akkor eljöve az Isten Bálámhoz éjjel, és monda néki: Ha azért jöttek e férjfiak, hogy téged elhívjanak: kelj fel, menj el ő velek; de mindazáltal azt míveljed, a mit mondándok néked.” (4Móz 22:20, KGRE)

[←956] „És hívj engemet segítségűl, a te nyomorúságodnak idején: Megszabadítlak tégedet; és dicsőítesz engemet.” (Zsolt 50:15, KGRE)

[←957] Véletlen vagy kockázat.

[←958] Makacsul eltökélt; konok; rendíthetetlen.

[←959] Bűnre hajlamos.

William Ames

William Ames 1576-ban született Ipswich-ben. A cambridge-i egyetemen tanított. Nagy hatással volt rá a ramizmus, ellenezte Arisztotelész tanítását. Hazájából a puritánok üldöztetése miatt Hollandiába emigrált. 1622–1632 között a leideni és az utrechti egyetemen, majd 1633-ban Franeker egyetemén tanított. Franekerben megírta a Medulla Theologiaet, a kálvinista tanítás kézikönyvét tanítványainak; 1624–1625-ben jórészt magyar diákokkal készítette Bellarmin ellen írt cáfolatát. Amesius e célra nem véletlenül választotta az egyetem magyar hallgatóit, akiknek hazatértük után naponta szembe kellett nézniük az erősödő római katolikus ellenreformációval. Az 1630 után Franekerből és Angliából hazatért magyar diákok a ramista Amesius és mások hatására puritán elveket és presbiteriánizmust hirdettek.

Ames hatással volt Apáczai Csere János Magyar encyclopaediájának teológiai, etikai, politikai és jogi részeire.

Egyik művét, amely a kézművesmesterségeket ismerteti rendszerbe foglalva, hazánkban is kiadták: Guilelmi Amesii Magni theologi ac philosophi acutissimi technometria, Várad, 1653.

Telkibányai P. István fordításában jelent meg Angliai Puritanismus, Avagy Kiválképpen való Tudományok azoknak, kik Angliában a Puritánusok között (a mint közönségesen neveztetnek) legkeményebbeknek tartatnak című értekezése (Utrecht, 1654), válaszul Miskolczi Csulyak Gáspár puritánellenes doktori disszertációjára.

Forrás

The Marrow of Sacred Divinity (eBook) by William Ames in epub, .mobi & .pdf formats – Monergism

William Ames – Wikipedia.hu