A kockajátékok, kártyázás és más hasonló játékok ellen | Increase Mather

Increase Mather (1639–1723)

II. FEJEZET – A kockajátékok, kártyázás és más hasonló játékok ellen

– 1687 –

Ez a fejezet a szerencsejáték céljára történő sorsolás használata és visszaélése ellen tanúskodik, bemutatva számos olyan időtöltés bűnös pogányságát, amelyeket ma már az emberek ártatlannak tartanak.

II. FEJEZET – A kockajátékok, kártyázás és más hasonló játékok ellen

Hogy a legbiztonságosabb dolog teljesen tartózkodni tőlük. A bennük megtalálható sorsolás ugyanis kétségessé teszi törvényességüket. Kiemelkedően tanult teológusok is bűnösnek ítélték meg azokat a természetük miatt. Rossz hírnév övezi azokat. Titkos átkozottság kíséri őket. Botránkozást keltenek. Kétségtelenül törvényes dolog tartózkodni tőlük. Ahogyan ezeket a játékokat általában játsszák, bizonyos, hogy súlyos gonoszságot jelentenek Isten szemében. A pénzért való játéknak gonoszságát és az értékes időnek efféle hiábavalóságokra való pazarlásának bűnét jelenti.

Ami a szerencse- és sorsjátékokat illeti, mint amilyen például a kockázás és a kártyázás, valamint a különféle táblajátékok is, ezekről nagy teológusok (ahogy később megmutatjuk) úgy vélik, hogy természetük szerint törvényellenesek. Mások azt feltételezik, hogy ha a szórakozásokra vonatkozó alapvető szabályokat megfelelően betartanák – mint amelyek az időre, mértékre, módra és célra vonatkoznak –, akkor ezek bűnelkövetés nélkül játszhatók lennének. Mi itt két dolgot állíthatunk: 1. A legjobb és legbiztonságosabb dolog teljesen tartózkodni az említett játékoktól. 2. Ahogyan azokat általában gyakorolják, úgy számos vétek és Isten elleni kísértés rejlik bennük. Mindkettőt igyekszem itt az alábbiakban bebizonyítani.

Első állításom az, hogy a legjobb és legbiztonságosabb elkerülni minden ilyen játékot; és ennek az alábbi okai vannak:

1. Valóban súlyos az az érv, melyet teológusok is általában felhoznak, miszerint a kifogásolt játékokban jelen lévő sorsolási [lottóhúzási] cselekmény megsérti a harmadik parancsolatot, és így önmagukban is törvénytelenekké válnak. Elismerem, hogy néhány efféle játékban keveredik művészet az ügyességgel; ennek ellenére megtalálható bennük egy sorsolási esemény is. Márpedig a sorsolás komoly dolog, amellyel nem szabad játszadoznunk; az Írás nemcsak a rendkívüli jellegű sorsolásokról mondja, hanem általánosságban a sorsvetésről is, hogy „az Úrtól vagyon pedig azoknak minden ítéletek.” (Péld. 16:33). Tehát amikor a sorsot vetik, Isten ítélkezik. A sors (ahogyan Cartwright [In locum] megjegyzi) Isten helytartója, aki a világ Bírája, és akinek gondviseléséhez folyamodunk egy kérdés eldöntésekor. Perkins (aki rendkívül világos és pontos ítélőképességgel rendelkezett) jól megfigyelte [Cases of Consciences, p. 163.], hogy a sorsvetésben négy dolog van: „Az első egy véletlenszerű cselekedet, amit az ember hajt végre, például egy kocka elvetése. A második ezen cselekedetnek alkalmazása egy adott kérdés eldöntésére, amelynek lezárása a békességet és a jó rendet szolgálja. A harmadik annak az elismerése, hogy Isten szuverén Bíró, aki eldönti és rendezi mindazon dolgokat, amelyeket más módon nem lehetett meghatározni. A negyedik a könyörgés, hogy Isten a sorsvetés kimenetelét rendelése szerint irányítsa.” Ezekből a megfontolásokból komoly és nagy teológusok minden játékos által elvégzett sorsolást törvénytelennek tartottak. Sem szavakkal, sem tettekkel nem szabad Isten nevét segítségül hívni, és az Ő gondviseléséhez folyamodni akármilyen jelentéktelen alkalommal. Ahogyan az eskü és az ima is megszentségteleníttetik, ha komolytalan módon élnek vele, ugyanígy a sorsvetés is. Egy igen méltó személy [Morton Against the Gaming Humour, p. 14.] jól fogalmaz erről, amikor így szól: „Micsoda utálatos dolog lenne egy keresztyén számára, ha egy szószéket, úrvacsorai asztalt vagy egy keresztelőmedencét egy színpadra helyeznének, vagy ha istentiszteleti mozzanatokat színészek utánoznák? És ez nem sokkal jobb annál, mint amikor az emberek játékból Istenhez folyamodnak, vagy szórakozásból sorsot vetnek.” Míg egyesek azt állították, hogy a sorsvetés a legalkalmasabb mód a jelentéktelen ügyek eldöntésére, ez a kijelentés minden alapot nélkülöz. A Szentírásban soha nem találunk példát arra, hogy sorsvetést egyéb dologra használtak volna, mint nagy jelentőséggel bírókra – akár önmagukban, akár azok következménye miatt. Néha, amikor maga a dolog nem volt nagy jelentőségű, a végtelen viták és viszályok elkerülése érdekében is a sorsvetést használták az Úr népe között a régi időkben (3Móz. 27:32; Péld. 18:18.), de soha nem szórakozás céljából. Még a pogányok is úgy gondolták, hogy van valami „isteni” dolog a sorshúzásban, ahogy ez Jónás 1:7-ben is megmutatkozik. Úgy hitték, hogy valamely istenség vagy numen irányítja a sorsot, amit (mivel nem ismerték az igaz Istent) babonásan a Szerencsének tulajdonítottak. Vajon nem éppen így beszélnek ma is a játékosok? Azt mondják: „Megpróbálom a szerencsémet.”, vagy hogy „Rossz szerencsém volt, a szerencse ellenem volt”, és hasonló pogány kifejezéseket használnak, amelyekkel mégis elismerik a véletlen dolgoknak irányítóját. Ez vagy Isten, és akkor az ügy eldőlt; vagy egy jó angyal irányítása, vagy egy gonosz angyal befolyása, amihez sem folyamodni nem akarnak, sem magukat alávetni nem akarják. Aki a sorsvetéssel él, a természetnél vagy művészetnél egy teljesen magasabbrendűbb hatalomra bízza ügyét – és így Istenre. De ezt nem szabad játékból, könnyelmű módon megtennünk.

2. Ezek olyan gyakorlatok, amelyeket kiváló, tanult teológusok és Isten azon szent szolgái, akik a leginkább ismerői az Igazságnak, bűnösnek tartottak, és szerintük a legjobb és legbiztonságosabb dolog tartózkodni ezektől. De ez igaz az érintett játékokra is. Tudom, hogy a pápista kazuiszták (akik erkölcsi kérdésekben éppúgy, mint hit dolgában, sokszor romlottak) jogszerűnek tartják a kifogásolt játékokat. Így Tolet, A Lapide, Delrio és mások. Mégis a pápisták azok, akik nem engedélyezik az ilyen játékokat egyházi személyek számára. Egyikük, [Ignatius Lopez], azt állítja, hogy halálos bűn, ha egy pap kártyázik vagy kockázik. Több zsinat is exkommunikációt érdemlő bűnnek minősítette, ha egy pap ezekkel a játékokkal tölti idejét, vagy akár csak jelen van azokon. Nemcsak a kánonjog, hanem a régi polgári törvények is megbélyegezték ezeket. Az ókoriak között nagy szigorral ítélték el, különösen [Lib. 3. Cap. 11.] Clemens Alexandrinus, [Homil. 6. in Mat.] Khrüszosztomosz, [Epist. de Aleatoribus.] Ciprián, [De Tobia. p. 590.] Ambrus, [Epist. 119.] Ágoston. Ami a nagy reformátorainkat illeti, ők általánosságban kárhoztatták az efféle játékokat, mint önmagukban is törvényteleneket. Így Martyr, Gaulter, Rivet, Tassin és Danaeus, aki egy tanult értekezést is írt e tárgyról. A holland és francia református lelkészek általában elítélték ezeket a játékokat, és így tesznek az angol teológusaink is: különösen Mr. Cartwright, Mr. Perkins, Dr. Ames, Mr. Fenner, Mr. Easty, Mr. Dod. Sőt, két püspök is tanúságot tett ellenük, Babington püspök és Downham püspök is. Ami pedig Dr. Hammondot illeti, akinek számos nézete és néhány, nagy jelentőségű tanítása igen romlott, ezen szórakozások jogossága melletti érveit nem tartom említésre méltónak; és nem is tudok felidézni kettőnél több jelentős protestáns tanítót sem, akik komolyabb védelmet írtak volna az ilyen játékokról. [In casibus lib. 4. c. 4. Casu 10.] Balduinus (egy lutheránus kazuiszta) az, aki mentegeti őket. Emellett a sokat tanult Gataker az, aki többet fáradozott e játékok közömbösségének bizonyításán, mint bárki más, akit csak ismerek. De ezt az értekezést fiatalabb éveiben írta, és arra megfelelő választ írt Mr. Balmford, valamint tudományosan cáfolta Voetius is. Sőt, maga Mr. Gataker is, miután mindent elmondott, amit csak tudott, végül azt kívánta [Gataker of Lots, p. 267.], hogy az emberek kegyes megfontolásból inkább hagyják el ezeket a játékokat, mivel oly sok visszaélés történik velük, és sokan kétségbe vonják mindezeknek a jogosságát.

3. A legjobb és legbiztonságosabb tartózkodni mindenfajta rossz hírű tevékenységtől. Az apostoli szabály így szól: „a mellyek jó hírűek, és ha mi jóság, és ha valami dicséret, azokról gondolkodjatok.” (Fil 4:8) Ez azt mutatja, hogy a hírhedt vagy rossz hírben álló dolgokat gondosan kerülni kell. De ilyenek a kifogásolt játékok is. A szatíraíró a kockát „Alea turpis” (szégyenteljes szerencsejáték) néven emlegeti. Az orátor pedig Catalinát és Antoniust azzal bélyegzi meg, hogy kockázással töltötték idejüket. Az erényes emberek általában elkerülik ezeket, mint gonosz és hírhedt dolgokat. Vajon nem minősülnek-e ezek a játékok hírhedtnek, amikor minden inasszerződésben szokásos kitétel, hogy: „Kártyával, kockával vagy bármely más törvénytelen és tiltott játékkal nem játszhat.”

4. Sokan megfigyelték, hogy ezekhez a játékokhoz valamiféle titokzatos megátkozottság is vele társul. Ezért van az, hogy ha valaki csak egy kicsit is hozzászokik, többé már nem fog tudni mértéket tartani. Olyannyira [V. Gage survey of West Indies. p. 282, 283. ed. 3.] elbűvöli a játék szenvedélye, hogy inkább elveszíti barátait, megbecsülését, vagyonát és minden más kívánatos dolgot, minthogy abbahagyja a kártyázást. Végtelen sok gonoszság és nyomorúság fakadt már ebből a keserű gyökérből. Így azt a fát, amelyen ennyi romlott gyümölcs terem, joggal gyanúsítják azzal a váddal, hogy az nem lehet jó. [Bern] „Non facile adducar licitum consentire, quod tot parturit illicita,” vagyis „Nem könnyen fogadom el törvényesnek azt, ami oly sok törvénytelen dolgot szül.” Ezért a legjobb és legbiztonságosabb dolog nem foglalatoskodni bennük.

5. Ha semmi más nem mondható el, csak az, hogy az efféle játékok törvényessége kétséges, már az is elegendőnek kell lenni arra, hogy bölcs emberek tartózkodjanak tőlük. Tegyük fel, hogy nem lehet egyértelműen bebizonyítani, hogy ezek önmagukban és természetüknél fogva bűnös tevékenységek; mégis, ha a kérdés vitatható, a legjobb és legbiztonságosabb távol maradni tőlük. Biztos vagyok benne, hogy semmi bűn nincs abban, ha valaki nem játszik kártyával vagy kockával. És amíg más olyan szórakozások is bőséggel akadnak, amelyek törvényessége nem kétséges, a legjobb dolog teljesen elhagyni a kétségeseket, és másokat választani helyettük. Ezek igazolják az általam először megfogalmazott állítást. A második kijelentésem pedig az, hogy a kifogásolt játékok, ahogyan azokat általában gyakorolják, kétségtelenül vétkesek és megsértik Istent.

1. Általános dolog, hogy az ilyen játékosok eljátsszák vagyonukat, vagy más emberek vagyonát szerzik meg ilyen módon, ami mindkét esetben rendkívül bűnös dolog. Ha Isten vagyont ajándékozott valakinek, amelyhez ő törvényesen jutott hozzá, most pedig az illető kérdésessé teszi, hogy ez a vagyon az övé marad-e vagy másé lesz, és ezt a vitát kártyák keverésével vagy kockadobással döntik el, akkor méltatlan módon visszaél Isten gondviselésével, és így megszegi a harmadik parancsolatot. Ez egyben a nyolcadik parancsolat megszegése is, méghozzá igen súlyos mértékben. Más ember vagyonát áron alul megszerezni igazságtalanság és lopás, ami világosan szembemegy az igazságosság törvényével – mennyivel inkább az, ha valaki elveszi más pénzét, és semmit sem ad cserébe? Ez egy égbe kiáltó bűn! Ki merne Istenhez imádkozni, hogy áldja meg az ilyen módon szerzett vagyonát? Bizonyos, hogy a szent Isten, aki gyűlöli az égőáldozatért elkövetett rablást, nem hagyja büntetlenül, ha valaki ilyen úton veszi fel hiába az ő nevét; holott vagyonunk gyarapításának minden törvényes módját imádsággal kell kísérnünk. A derék és igazán vallásos úriember, John Bruen (lásd életét Mr. Clark könyvében, 91. oldalon) szokta mondani, hogy ezek a játékosok és tolvajok egyazon társasághoz tartoznak, és minél ravaszabb valaki e mutatványban, annál gonoszabb is. Egy későbbi író is megjegyzi, hogy a játékkal szerzett pénz olyan, mint azoknak a vagyona, akik pestisben haltak meg, amely általában magával hozza a dögvészt is. Aki akár csak egy keveset is hozzátenne vagyonához azáltal, hogy ilyen igazságtalan módokon másoktól pénzt szerezne, talán hamarosan ráébred majd, hogy az a kevés olyan lesz számára, mint a moly, amely felemészti, és Isten titkos átka nyugszik majd mindenen, amit birtokol. „Ki gazdagságot gyűjt, és nem igazán, az ő napjainak közepiben elhagyja azt, és az ő halálának órájában bolond lészen.” (Jer. 17:11.) Őszintén tanácsolom mindazoknak, akik csak tehetik, hogy adják vissza igazságtalanul szerzett javaikat, ha valóban kívánják Isten kegyelmét és bocsánatát, akivel szemben ők súlyosan vétkeztek. Ismeretes és általánosan elfogadott Ágoston mondása: „Non tollitur peccatum, nisi restituatur ablatum.” Aki igazságtalanul vett el más tulajdonából bármit, annak nincs oka arra számítani, hogy bűne bocsánatot nyer, amíg csak megtehetné, de mégsem szolgáltatja vissza a jogtalanul elvett javait a megkárosítottnak.

2. Ezekben a hiábavaló és nyomasztó játékokban rengeteg értékes idő kárba vész (ami többet ér, mint minden emberi vagyon). Egy keresztyén ember számára a szórakozás nagyon is megengedett, sőt, bizonyos esetekben kötelesség is lehet, de annyi időt elvesztegetni bármilyen szórakozásban, még ha az önmagában ártatlan és dicséretes is, mint amennyit a játékosok kártyázással, kockázással és táblás játékoknál töltenek el, rettenetesen bűnös dolog. Minden ember örökkévaló állapota a túlvilágban azon áll, hogyan használta fel idejét itt. Milyen szomorú lesz mindazoknak a számadása az Isten Fia előtt az utolsó napon, akik életük jelentős részét, amelyet az örökkévalóságra való felkészüléssel kellett volna tölteniük, semmi mással nem töltötték, csak tétlenséggel és játékokkal! Mi lehet ennél ellentétesebb az isteni paranccsal: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot: mert a napok gonoszok.”

Forrás

CHAPTER II. – Against Dicing, Cards, and such like Games. – 1687-Increase Mather (1639-1723). – This chapter testifies against the use and abuse of the lot for purposes of gaming showing the wicked heathenism of many pastimes now considered innocent – Covenanter.org