Önkéntes szervezetek (1875. szept.)
Anonymus
Önkéntes szervezetek.
[A REFORMATION ADVOCATE MAGAZIN 1875. szeptemberben megjelent számából.]
Ezek az egyesületek világ emberekből és mindenfajta szektából tevődnek össze: „mindenféle felekezetű kegyes emberekből„, a hűséges szövetségi keresztyének viszont tiltakoznak ellene. Azt állítják ők, hogy nemcsak mindenféle vallásos, hanem (úgymond) mindenféle erkölcsös emberre is szükségünk van ahhoz, hogy az erkölcsi reform előmozdításában segítségünkre legyenek – ami azt jelenti, hogy egyetlen hűséges egyház sincs felkészülve az emberek megújítására való sikeres működésre nézve szektákkal és a világgal való együttműködések nélkül. Biztosak vagyunk abban, hogy itt egy tévedésről van szó – egy végzetes tévedésről. Ahelyett, hogy az egyháznak szektákkal és világgal való együttműködése az emberek valódi megújulását eredményezné, csak az igaz egyházat rontja meg. „A jó erkölcsöt megfertéztetik a gonosz társaságok”. „A ki jár a bölcsekkel, bölcsebb lészen; a ki pedig magát társul adja a bolondokhoz, gonoszabb lészen.” Így lesz alkalmunk azt mondani: „Miképen homályosodott meg az arany, elváltozott a szép arany”. Sir. 4:1.
1. Minden tapasztalat megmutatja, hogy ha hitetlenekkel – hitetlenekkel vagy más vallásúakkal – társulunk, akkor ők segíthetnek nekünk a rosszban, és akadályozhatnak minket a jóban, de soha nem tudnak nekünk segíteni a jót munkálni, vagy a gonoszt elkerülni.
2. Ha hitetlenekkel és más, megromlott vallású egyénekkel társulunk, akkor sok kárt és semmi jót nem teszünk velük – megkeményítjük és megerősítjük őket hitetlenségükben, és megerősítjük őket hamis vallásukban is; ők viszont tudnak nekünk sok nem jó dolgot végezni, vagy nagy károkat okozni. „A rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt”, csakis rosszat.
3. Ha ilyenekkel társulunk, segíthetünk nekik a gonoszságnak előmozdításában; de ők nem segíthetnek nekünk az igazságban aló munkálkodásban. Valamint segítünk nekik abban, hogy közösséget vállaljanak a hamissággal, de ők megakadályozhatnak bennünket abban, hogy az igazsággal vállaljunk közösséget; mert amíg mi az igazság nélkül valókkal vállalunk közösséget, az igazak nem léphetnek velünk egységre, mert ezzel ők is a hamissággal lennének egy közösségben. Tehát míg mi az igazság nélkül valókkal együttműködünk, vagy együtt munkálkodunk, csak a hamisságot munkálhatjuk, de nem az igazságosságot; és a hamissággal közösséget vállalhatunk, de az igazságossággal nem. Már azzal, ha hitetlenekkel és más vallásúakkal egyesültünk, elszakadtunk az igaz egyháztól; egy romlottal egyesülvén elváltunk a biblikus közösségtől.
4. Ha ilyenekkel társulunk, akkor közösséget vállalhatunk velük sötétségben járva; de ők nem tudnak közösségre lépni velünk hogy a világosságban járjunk. Ha a világosság és a sötétség gyermekei együtt járnak, akkor mindannyiuknak sötétségben kell járniuk; nem a világosságban. Hogyan járhatnak azok, akik lettek „világosság az Úrban”, Ef 5:8, azokkal, akik „e világnak sötétsége”? Ef 6:12 (KJV – a ford.). Ugyanis az Atya, „a Szentek örökségeknek elvételére a világosságban minket alkalmatosokká tett. Ki megszabadított minket a setétségnek hatalmasságából, és az ő szerelmes Fijának országába általvitt”. Kol 1:13. Nem lehetünk egyszerre a sötétségnek hatalmában és a világosság országában – a világosság fiaival és a sötétség fiaival nem tudunk egyszerre együtt járni.
5. Ha mi hitetlenekkel és megromlott vallásúakkal működünk vagy munkálódunk együtt, akkor nekünk és nekik „egyetértésünk”, vagy szíveinknek egysége tud lenni „Beliállal”, de nem a „Krisztussal”. Vagy más szóval, mi segíthetünk nekik abban, hogy egységben éljenek Beliállal; ők pedig megakadályozhatják azt, hogy egységben élhessünk a Krisztussal: és ők így tudnak segíteni nekünk az erkölcsi reform előmozdításában! Mindazok, akik hitetlenekkel, istentelen világgal és romlott testi keresztyénekkel társulnak, olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy Beliállal egységben lehetnek; de a Krisztussal nem: Nem, sohasem, amíg Krisztus meg nem adja a „megtérést és bűnöknek bocsánatjokat”. Bizonyos, hogy azok, akik Beliállal vannak egységben, nem lehetnek a Krisztussal; de mindazok, akik önkéntes egyesületekbe tömörülnek, Beliállal vannak egységben; mert ezek a megromlott, Krisztus nélküli egyesületek az istentelen világgal vannak egységben, és az istentelen világ is ővelük. Az egyetértés kétirányú és kölcsönös. De az ördögök e világ sötétségének gyermekei feletti urak; a hitetlenek pedig e világ sötétségének gyermekei. A Sátán e világnak istene, ő az a lélek, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; elsötétíti, megvakítja, megtéveszti, behálózza, rabul ejti, és rabszolgává teszi az istentelenek világát és a testi keresztyéneket, az olyanokat, akik e világhoz igazodnak. A világ és a világhoz igazodó keresztyének egyaránt az ördög foglyai és rabszolgái. De mégis, az ördögnek eme foglyai és rabszolgái azt akarják elhitetni velünk, hogy ők micsoda nagy reformerek! Miért nem sorolják Beliált is ezen reformerek közé, hiszen mindenre nézve egyetértésben vannak, és nyilvánvalóan az egész szövetségüket is ő irányítja; ugyanakkor pedig annyira elvakítja és megtéveszti őket, hogy elhiteti velük, hogy ők a világot reformálják, miközben csak a Sátánnak segítenek abban, hogy a maga káplárjaivá, foglyaivá és rabszolgáivá tegye őket.
6. Ha önkéntes egyesületekkel társulunk, akkor a hitetlenekkel lesz a mi osztályrészünk, de a hívőkkel nem. A görög meris szó, amelyet résznek fordítunk, a görög meiro igéből származik, amely azt jelenti: megosztani valamit – megosztani egy örökséget, és az örökösökkel együtt részesülni – jogcímet szerezni minden jogukra és mentességükre – ez azt jelenti, hogy jogunk van mindarra, ami az „örök szövetségben, a mindenre nézve elrendezett és biztos szövetségben” benne foglaltatik, és hogy megmenekülünk a törvényszegésnek vagy a cselekedeti szövetségnek átkától. Ez a hívő embernek osztályrésze vagy öröksége. A Krisztusban lévő Isten a hívő osztályrésze, de a hitetlennek vagy hit nélkülinek és mindazoknak öröksége vagy osztályrésze, akik azzal összebútoroztak, a törvénynek átka és a mindenható Istennek haragja lesz – „Kik megbüntettetnek örök veszedelemmel az Úrnak orczájától, és az ő hatalmas dicsőségétől”.
7. Akik önkéntes szervezetekkel szövetkeznek, közösségben lehetnek bálványokkal – a bálványimádással –, de nem az „Istennek templomával” – nem az Isten szentélyében lévő igaz lelki imádattal. Minden önkéntes egyesület egyetért a tisztátalan-latitudinárius-tannal, istentisztelettel, egyházfegyelemmel és egyházkormányzattal egyaránt; és határozottan nem értenek egyet semmilyen igaz tanítással, istentisztelettel, egyházfegyelmi- vagy egyházkormányzati kérdéssel se. Egyetértenek a liberális vagy latitudinárius elvekkel; és nem értenek egyet semmilyen megkülönböztető elvvel a tanításra, istentiszteleti-, fegyelmi- vagy egyházkormányzati tanra nézve. Egyikük sem ért egyet a szövetséges tanokkal, toto coelo. Mindannyian ellenségesek az elvi egységre, és a gyakorlati uniformitáshoz való ragaszkodással szemben. A tiszta tanítás és a Szentírás szerinti gyakorlat kikényszerítése nagyon hamar véget is vetne mindenfajta önkéntes szövetségnek. Nem létezhetnek ugyanis széleskörűbb és kibékíthetetlenebb ellentétek, mint ami a tiszta tanítás és az azon önkéntes szervezetek elvei között húzódnak, amik az istentelen világból és a világhoz igazodó szektákból tevődnek össze. Általános szabályként elmondható, hogy ezen egyesületek mindenféle érzületi különbéget elnézhető dolognak tartanak, kivéve azokéit, akik komolyan tusakodnának a hitért, melly egyszer adatott a szenteknek.
Ezek a szervezetek közösséget tudnak vállalni a hamissággal, de nem az igazsággal – nem a törvény betűjének és lelkének való szigorú megfeleléssel; közösséget vállalhatnak a sötétséggel, de nem a világossággal; hacsak nem engedjük meg, hogy mindenki maga döntse el, mi világosság, és mi nem az: Egységben lehetnek a Beliáléval, de nem Krisztuséval; hacsak nem engedjük meg, hogy mindenki a saját tetszése szerint értelmezze a „Krisztuséval való egység” kifejezést: részük lehet hitetlenekkel, de nem a hívőkkel; és egyetérthetnek a bálványokkal, de nem az Isten templomával. Akkor nyilvánvaló, hogy az önkéntes szervezetek – ideértve a vasárnapi iskolákat is – körülbelül ugyanolyan viszonyban állnak az egyházzal – Krisztus misztikus testével –, mint egy parázna asszony egy mindenfajta szennytől és botránkozástól mentes, hűséges feleséggel. Amint az úgynevezett szövetséges keresztyén e szentségtelen szövetséget ezekkel az „intézményekkel” megkötötte, elhagyta a szövetségesek fennkölt és szent állásait, és Krisztusnak egy úgynevezett tagját (saját magát) véve, azt egy parázna tagjává változtatta; és így egy testté lett a paráznával, és többé már nem lesz egy lélek az Úrral. Mert ezen egyesülés kialakulásában nem a parázna fog a szövetséges keresztyénhez hasonlóvá válni, hanem a szövetséges a paráznához. Amikor a parázna és az úgynevezett szövetséges egy testté lesznek, az utóbbi mindenfajta kompromisszumot megköt majd, az előbbi viszont semmit sem. Valójában a szövetséges részéről a kompromisszumok megengedése az, ami őt egy testté teszi a paráznával. Amikor viszont a szövetséges a paráznával egy testté lesz, megszűnik egy lélek lenni az Úrral; és bűnbánat és megújulás nélkül ugyanazon végzetben fognak részesülni.” – A.
* latitudinárius (Britannica lexikon): bármelyik olyan 17. századi anglikán lelkész, akinek hitét és gyakorlatát a konzervatívok unortodoxnak vagy legjobb esetben is heterodoxnak tekintették. Miután először a cambridge-i platonistákra alkalmazták, a kifejezést később olyan egyházi személyek leírására is kezdték használni, akik a keresztyén tanok erkölcsi bizonyosságának megállapításakor a hagyományból származó érvek helyett észérvekre támaszkodtak. A kötelező tanításokat arra korlátozva, amiket muszáj volt elfogadni, más tanítások tekintetében ellenben mozgásteret engedtek meg. A latitudináriusok így a 19. századi anglikán egyházban az ehhez hasonló Broad Church mozgalom előfutáraivá váltak. – a fordító megj.
Forrás
[from THE REFORMATION ADVOCATE MAGAZINE, September, 1875.]
Covenanter.org
