Bálványimádókkal, hitetlenekkel, eretnekekkel, és az igazság és kegyesség más nyilvános ellenségeivel való társulásokról és szövetségekről | George Gillespie

George Gillespie

(1616-1648)

puritán tanító, skót biztos, a westminsteri zsinat legfiatalabb tagja

To the Assembly of Divines At Westminster. (A westminsteri kegyesek zsinatához.)

XIV. FEJEZET.

Amíg az emberek közötti szövetségekről van alkalmam beszélni, nem lesz haszontalan ha arról a kérdésről is szólok, amelyről oly sokat vitatkoznak mind kegyesek, mind politikusok vagy jogászok, hogy vajon a gonosz emberekkel vagy más vallásúakkal való szövetség vagy társulás törvényes-e, igen vagy nem? Hogy erre röviden válaszoljunk, tegyünk különbséget mindazok között melyek,

1. Polgári szövetségek;

2. Egyházi, szent vagy vallási természetű szövetségek;

3. Vegyes szövetségek, melyek részben polgári, részben vallási jellegűek. [1.]

A két utóbbit, mivel gonosz emberekkel és olyanokkal kötik, akik vallásukban tőlünk eltérnek, törvénytelennek tartom, és a legjobb szerzők is ezzel megegyező módon érvelnek. Amikor az izraelitáknak megtiltják a kánaániakkal való szövetséget, külön említést tesznek isteneikről, oltáraikról, képeikről, 2Mózes 23.32; 34.13, 14; Bírák 2.2, hogy az efféle babonás, törvénytelen istentiszteletet nehogy megtűrjék. Ami a polgári szövetségeket illeti, ha azok kereskedésre vagy békére vonatkoznak, amelyeket σπονδαι-nak neveznek, a Szentírás szerint megengedettek, 1Móz 14,13; 31,44; 1Kir 5,12; Jer 29,7; Róm 12,18. Ilyen szövetségeket kötöttek a velenceiek a törökökkel a szomszédságuk okán; ilyen szövetségeket kötöttek időnként régi keresztyén császárok is a pogányokkal. A törökkel kötött polgári békeszerződés megszegése pedig az, amit Isten oly példásan megbüntetett Ulászlóban, Magyarország királyában. De hogy a polgári szövetség egy olyan jellegű szövetség-e, amilyet a görögök συμμαχία kifejezéssel illetnek, hogy hadjáratokban is egyesülhetnek, arról a legnagyobb vita és ellentmondás áll fenn különböző tanítók között. [2.] Én a magam részéről ezt, más hiteles tanítókkal egyetemben, törvénytelennek tartom; és úgy vélem, hogy a 2Móz. 34. fejezetében Isten nemcsak a kánaánitákkal megkötött vallási szövetségeket tiltja meg, hanem még a polgári szövetségeket is, lásd 12. vers, de még a házassági frigyeket is, lásd a 16. verset; Junius is ezen a véleményen van a textus tárgyalásánál. Az efféle szövetségek törvénytelenségének okát indokolják,

1. A törvényből, 2Móz 23.32; 34.12,15; 5Móz 7.2. Bizonyára Isten ezt fő megkötésként és feltételként köti ki nekik, amikor szövetséget köt velük, 2Móz. 34.10,12; Bír. 34.10,12; Bír. 34.12. 2.1,2; és nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak az 5Móz 7. fejezetében felsorolt hét népre vonatkozik, mert ugyanezt a törvényt négy másik népre is kihirdeti az 1Kir 11.1, 2. versekben; ezért ez általánosságban egy a bálványimádókkal és hamis vallásúakkal való szövetségkötés ellen értelmezendő. A törvény oka pedig erkölcsi jellegű és örökérvényű, amely ok nevezetesen az Isten népe behálózásának veszélye; ezért volt hát tilos nekik szövetséget kötniük akár isteneikkel, akár magukkal a személyekkel; ugyanis közös tanácsvégzésben és bizalmas társalkodásban való összekapcsolódásaik (melyek a szövetségnek következményei) végső soron vallási közösségben fognak végződni.

2. A Szentírásban található tilalmas és elítélt példák miatt is; mint ami Asa szövetsége volt Benhadaddal, 2Krón. 16.1-10, és Akház szövetsége Asszíria királyával, 2 Királyok 16.7,10; 2Krón 28.16-23. És ha azt kifogásolnák, hogy ezek csupán csak bálványimádó pogányokkal kötött szövetségekre vonatkozó példák, de ettől még indokolatlan dolog ezek miatt az azonos valláson lévő gonoszokkal kötött szövetségeket vagy társulásokat is elítélni, erre a következőt válaszolom,

1. Ez még inkább érvényes Jákób magvából való egyénekkel kötendő szövetségek ellen is, akik eltértek az igaz vallástól; mert Grotius is megjegyzi (de Jure Belli et Pocis, lib. 2, cap. 15, num. 9), hogy Isten akarata hogy azokat még a pogányoknál is jobban gyűlöljék, és pusztítsák ki őket népük soraiból, 5Móz 13.13.

2. Más szentírási példákat is találunk, amelyek szintén megegyeznek a fenti esettel; Jósáfát szövetsége Akhábbal a 2Krón. 18.3. és 2Krón. 19.2. verseiben, majd ezután Akháziával a 2Krón 20.35. részében egyaránt elítéltetnek, amely folytán Jósafát (bár egyszer még visszaesik e bűnébe) később mégis kijavítja hibáját, mert még egyszer már nem akart szövetségre lépni Akháziával, amikor az másodjára is felkereste őt az 1Kir 22.49-ben. Így Amásia is, miután csatlakozott az izraelitákhoz egy olyan hadjáratban, amikor Isten nem tartott velük, a próféta figyelmeztetésére elszakadt tőlük, és ezáltal ki is védte haragjukat, lásd 2Krón 25.7-10. Lavater e helyen ezen példát alkalmazva jegyzi meg, hogy ez volt az egyik fő oka annak, hogy keresztyének háborúi a törökökkel karöltve oly rosszul sültek el. Mert miért is, teszi fel a kérdést, hát nézzétek csak meg miféle katonákat alkalmaztak: ez lesz a gyümölcse a gonoszokkal való szövetkezéseknek.

3. Ezen szövetségek a hitetlenség gonosz szívéből származnak; amint az nyilvánvaló mindazon érvekből is, melyek Akháznak Benhadaddal kötött szövetsége ellen szólnak, lásd 2Krón. 16.7-9., és abból, ami az Asszíria királyával való szövetség ellen van közölve, lásd Ézs. 8.12, 13; mert ahogy Kálvin ezen a helyen megjegyzi, a hitetlenek a nép között, mivel úgy vélték, hogy képtelenek egy ekkora háborút megnyerni, szükségesnek tartották az asszírokkal való szövetségkötést; de ez hitetlen félelemből, vagy az olyan hit hiányából fakadt, hogy Istenben, mint mindenre elégséges (szövetségesben) megmaradhatnak és megnyugodhatnak. 4. Ha kerülnünk kell minden közösséget és társalkodást a Béliál fiaival (kivéve, ha természetes kötelékek vagy a hivatás szükségszerűsége késztet rá bennünket), lásd Zsolt 6,8; Péld 9,6; 24,1; 2Kor 6,14.15; és ha Isten ellenségeit a mi ellenségeinknek is kell tekintenünk, lásd Zsolt 139,21, akkor hogyan is csatlakozhatnánk hozzájuk szövetségesként vagy társként, hogy egy közösségben legyünk velük, vagy barátainknak tartsuk őket?

Ami pedig az ellenvélemények pártján felhozott érveket illeti, először is azt kifogásolják, hogy Ábrahám szövetséget kötött Hánerrel, Eskollal és Mamréval, 1Mózes 14. 13; megint ő Abimélekkel, 1Mózes 21. 27,32; Izsák szintén ugyanígy Abimélekkel, 1Móz 26.; Jákob Lábánnal, 1Móz 31.44; Salamon Hírámmal, 1Királyok 5.11.

Válasz. 1. Nem bizonyítható, hogy Ábrahám, Izsák és Salamon szövetségesei bálványimádók vagy gonoszok lettek volna. Lábán valóban bálványimádó volt, viszont némely hiteles magyarázó úgy véli, hogy Ábrahám három szövetségese félte Istent, de még Abimélek is, mert tisztelettel beszélt Istenről, és Istennek tulajdonítja eme pátriárkák áldását és jólétét is. Azt is feltételezik, hogy Hírám kegyes ember volt, mert a Salamonhoz írt levele alapján sejthető, hogy az volt 2Krón 2.11. Azonban,

2. Ezek a szövetségek polgári szövetségek voltak, akár kereskedelemre, akár békére vagy kölcsönös biztonságuk előmozdítása érdekében jöttek létre, egymás meg nem támadása érdekében, mint a Lábánnal kötött szövetség is ezt mutatja az 1Móz 31.52-ben; és az Abimélekkel kötött szövetség az 1Móz 26.29-ben, amely szövetség természetét általában nem szokták vitatni.

Azt is felhozzák kifogásul, hogy a Makkabeusok a rómaiakkal és a lakedaimóniakkal is szövetséget kötöttek, 1 Makk. 8.; 12.1,2.

Válasz. 1. Ezt a szövetséget sok kegyes tanító rosszalja is, mert kitűnik a történetből, hogy nem jól, hanem nagyon rosszul sült el, és nem kevés, hanem igen sok baj származott belőle. 2. Maga a történet, 1 Makk. 1. 12 is megmutaja, hogy a pogányokkal való szövetségkötés első mozzanata azokban az időkben a Béliál fiaitól indult ki Izráelben.

Végezetül: Ellenvetésként felhozható még, hogy az elégedetlen és megtört sorsú emberek Dávidhoz gyűlének, ő pedig befogadván őket lőn azoknak Fejedelmek, 1Sám. 22.2.

Válasz. 1. Egyesek úgy gondolják (és ez a valószínűbb), hogy ők olyanok voltak, akiket Saul zsarnoksága elnyomott és bántalmazott, éppen ezért eladósodott és elégedetlen emberek voltak, és Dávid ahogyan őket magához fogadta, Krisztusnak volt előképe, aki a nyomorúságosok menedéke, és akit megérintett a gyengéknek fájdalmai. 2. De akárkik voltak is ők, Dávid ügyelt rá, hogy társaságában ne legyen se profán, se gonosz ember, 101. zsoltár; bizony a 34.11. zsoltár (amelyet abban az időben írt, amikor elment Ákhisztól, és annak a négyszáz embernek lett a kapitánya) így szól azokhoz: „Jöjjetek ide fiaim és hallgassatok engemet: az Úrnak félelmére megtanítlak titeket”. 3. Dávid példájából én egy jobb érvet fogok hozni ellenük, nehogy olyanokkal társuljunk a hadviselésben, akikről köztudott, hogy rosszindulatúak vagy gonosztevők: Zsolt. 118.7: Az Úr én velem vagyon az én segítőim között, és én meglátom az én ellenségimen, a mit kívánok; Zsolt. 54.4: Az Úr azokkal van, akik támogatják lelkemet. Ez utóbbi vershez mind Kálvin, mind Gesnerus egyaránt megjegyzi, hogy bár Dávid segítői kevesen és gyengék voltak, de mivel Isten bennük és velük is volt, bíztak abban, hogy erősebbnek bizonyulnak majd minden gonosznál. Arra is utal, hogy ha nem tudta volna, hogy Isten az ő segítőit is pártolja, és hogy vezeti és ösztönzi is őket, akkor nem is várt volna tőlük segítséget, 2Krón. 15.7,8. Hogy Dávid segítői a harcban őszintének, szívélyesnek és Istentől felbuzdultnak mutatkoztak az 1Krón. 12-ben, ahol magához Dávidhoz csatlakoznak: fidos homines qui idem cum eo sentirent (teszi hozzá Lavater itt), is megmutatja, hogy az ő lelkületével bíró hűséges emberek voltak. Hozzáteszi még, hogy olyanok voltak, akik Saul istentelenségét és igazságtalanságát gyűlölték, viszont szerették Dávid erényességét. Vict. Strigelius fideles amicosnak, azaz hűséges barátoknak nevezi őket. Maga a szöveg is elmondja nekünk, hogy közülük többen csatlakoztak Dávidhoz, amikor még szorult helyzetben volt, és Siklágban találtak fedezéket, lásd 1. vers (ami az őszinteség érve volt); továbbá, hogy néhányan Benjáminból (Saul saját törzséből) csatlakoztak Dávidhoz, és a Lélek felindítá Ámásait, aki egy különleges isteni sugallat által szólt, hogy Dávidot őszinteségükről meggyőzze, lásd a 2., 16. és 18. verseket. Azok is, akik Saul halála után csatlakoztak Dávidhoz, lásd 23. vers, nem voltak kettős szívűek, hanem állhatatos, tiszta szívűek, vö. 33,38; és mindannyian egyetértettek abban, hogy az első fő feladat a vallásnak ügye, a láda visszahozatala legyen, 1Krón. 13. 3,4.

A hamis vallású emberekkel való szövetségek törvénytelenségének ezen pontját a lutheránusok különös módon rosszul alkalmazzák velünk, a kálvinistákkal való szövetségek ellen. Így érvel Tarnovius, Tract. de Fœderib. De nagyon jól felhasználhatjuk ezt; mert ahogyan imádkoznunk és törekednünk kell arra, hogy mindazok, akik Krisztuséi, őbenne egyek legyenek, úgy kell imádkoznunk ez ellen is, és minden eszközzel kerülnünk kell a közösséget, bizalmaskodást, házassági és katonai szövetségeket a közismerten gonosz emberekkel, de még a hamis vagy eretnek vallásúakkal is. Öt részletre fogom mindazokat a dolgokat elágaztatni, melyeket Isten az ő népének kánaánitákkal vagy más pogányokkal kapcsolatban megtiltott, ami szintén (részben az észszerűség, részben a hangsúlyosabb következtetés miatt) mindazon szövetségek és társalkodások ellen fog szólni, akik egy keresztyén vallás hitvallása alatt vagy eretnekségeket és veszélyes tévelygéseket vallanak, vagy profán és gonosz élettel bírnak:—

1. Isten megtiltott mindennemű vallási szövetséget az effélékkel, és nem akarta, hogy népe a bálványimádók isteneit, képeit, oltárait vagy berkeit eltűrje, lásd 2Móz 23,32; 34,13; 5Móz 7,5; Júd 7,5; Júd 7,5; 5Móz 7,5; 5Móz 7,5. 2.2. És bár a törvény betűje ezt a kánaánitákra vonatkoztatva említi, Júda legnagyobb, megújult életű királyai mégis alkalmazták és végre is hajtották e törvényt, amikor eltávolították mindazon ligeteket és magaslatokat, melyekkel a zsidók babonáskodásokban visszaéltek. De hogyan lehetséges ez? Ha a kánaánitákra nézve ugyanis nem tűrt meg ilyesmit, akkor a zsidóknál még kevésbé. Theodosius [3.] is dicséretet nyert az eretnekek elnyomása és megbüntetése miatt.

2. Isten megtiltotta, hogy mindezen pogányokkal bizalmas társalkodásra lépjenek, nehogy együtt éljen az ő népe azokkal, sőt, egy földön se lakozzanak velük, 2Móz 23.33, nehogy valamelyikük megismerkedvén egy izraelitával, az lakomára hívja, és bálványáldozatot vessen elébe, 2Móz 3.15. Hasonlítsuk össze ezt a Bír 1.21-vel; vagy a Zsolt 106.35-tel. Az apostol pedig sokkal inkább óva int bennünket egy botrányos életű keresztyénnel való társalkodástól, nehogy vele együtt együnk és igyunk, lásd 1Kor 5.11, mintha ugyanezt pogány vagy hitetlen emberrel együtt tennénk, 1Kor 1.27. Ugyanis létezik olyan gonosz emberekkel való társalkodás vagy társaság, ami a mi bajunk ugyan, viszont nem a mi hibánk; vagyis ha nem tudunk megszabadulni tőlük, csak tegyük meg, ami módunkban áll, 1Kor 5.10. Ez egy érvként szolgál egy igaz gyülekezettől való elszakadás, vagy onnan eltávozás ellen is, csak azért mert megbotránkoztató emberek találhatók meg ott. Az apostol ezen intézkedést adja az ilyeneknek: Menjenek, amerre akarnak, megbotránkoztató embereket az egész világon fognak találni. De létezik még egy olyan fajta gonosz emberekkel való társalkodás vagy társaság is, amelyre a természetes vagy polgári kötelékek, vagy közeli rokonság, vagy épp hivatásunk késztet bennünket, mint amilyen a férj és felesége, szülő és gyermek, lelkipásztor és népe, elöljáró és rábízottjai között áll fenn; de tudatosan és önként társalkodni vagy közösséget vállalni akár eretnek vagy profán személyekkel, akár a hozzájuk való szeretetből vagy kedvtelésből, akár saját érdekünkből vagy bármilyen világi haszon folytán, az bizonyosan bűnös és megbocsájthatatlan dolog lesz. Ha vigyázunk testi épségünkre azáltal, hogy elkerüljük a pestissel fertőzöttek társaságát, bizony, ha vigyázunk jószágaink testi épségére, és legjobb tudásunk szerint nem engedjük meg, hogy egy sebhelyes vagy rothadt juh a többit is megfertőzze, nem kellene-e még inkább saját, vagy felebarátaink lelkére azáltal vigyáznunk, hogy elkerüljük őket, és másokat is arra figyelmeztetünk, hogy kerüljék az istentelen emberek mindazon közösségeit, amiből lelki megfertőzés származik? Emlékezzünk csak arra, hogy Jósafát mindössze egyetlen szívélyes látogatást tett Akhábnál, ami után rögtön szövetségre is lépett azzal a gonosztevővel, lásd 2Krón. 18.2,3.

3. Isten megtiltotta a házastársi szövetséget vagy a velük való házasságra lépést, 2Móz 24.16; 5Móz 7.3. Ugyanez a szabály vonatkozik a más gonosz emberekkel való egybekelésre is, akár bálványimádók, akár velünk azonos valláson lévők. Nem olvasunk bálványimádásról, vagy bármilyen tanbeli különbségről a vallásra nézve Seth és Káin utódai között, mégis ez volt az az igen jelentős dolog, ami a régi világot megrontotta, és az özönvizet elhozta, mégpedig hogy Isten gyermekei profán személyekkel kötöttek házasságot, 1Móz 6.1-3. Jórám viszont nem pogány nőt vett feleségül, hanem Akháb leányát; de az Írás feljegyzi, hogy ő is gonoszul cselekedett, éppúgy mint Akháb háza. De miért? Mert az Akháb leánya vala néki felesége. 2Királyok 8.18; mert végül is a 2Királyok 8.18. és 27. vers megegyezik Akháziának esetével is, Jórám fiával, aki gonoszúl cselekedék az Úr szemei előtt mint az Akháb háza: mert az Akháb házának veje vala. Péter apostol pedig feltételezi, hogy keresztyének csakis olyanokat vesznek feleségül, akik azokkal együtt örökösei lesznek a kegyelem életének, 1Pét. 3.7; lásd még a Péld. 31.30. verset is.

4. Isten megtiltotta népének, hogí kánaánitákkal fœdus deditionis, vagy subactionis, vagy (ahogy mások mondják) pactum liberatoriumot kössenek; ő nem akarta, hogy népe irgalmat mutasson olyanok felé, akiket ő pusztulásra rendelt, 5Móz 7.2. Ebben vétkezett Akháb, aki testvérbaráti szövetséget kötött Benhadáddal, amikor Isten a kezébe adta őt, 1 Királyok 20. 32-34. Így minden keresztyén közösségben az elöljárónak, mint Isten helytartójának ki kell vágnia mindazon gonosztevőket, akiket Isten igéje szerint is ki kell vágni. Az hogy Dávid Joábot és Simeit megkímélte, részben szükségszerűségből, részben politikai okokból (amit halála előtt megbánt, és lelkiismerete sem nyugodhatott meg, amíg nem hagyott Salamonra Joáb és Simei ellen megbízást igazságszolgáltatásra, 1 Királyok 2.5-9), nem jó példa vagy garancia arra nézve, hogy a keresztyén elöljárók elhanyagolják az igazságszolgáltatás végrehajtására irányuló megbízásukat. Jobb precedens ennél, hogy Dávid még körültekintőbb módon eltökéli magában a Zsoltárok 101.8-ban, hogy: Hamar elvesztem e földnek minden latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden hamisság cselekedőket. Jegyezzétek meg mindezt, és bármilyen fokú vagy minőségű legyen is, személyekre való tekintet nélkül, éspedig mielőbb és késedelem nélkül. Végül még magát Joábot is annyira megbüntette Dávid, hogy kiveté őt helyéről és parancsnoki tisztéből, 2Sám. 19.3; 20.4.

5. Ezt a szabályt a polgári szövetségek ellen is alkalmaznunk kell, nemcsak békés együttélésre vagy kereskedésre, hanem még háborús szövetségek ellen is; vagyis mindazon meg nem támadási és védelmi szövetségek ellen, amelyben bálványimádókkal, hitetlenekkel, eretnekekkel vagy az igazság és kegyesség bármely más ismert ellenségével társulnánk annak érdekében, hogy osztozzunk barátainkon és ellenségeinken. Egy békeszövetség vagy a velük kötött kereskedelmi szövetség is törvénytelen lehet bizonyos körülmények között, mint például amikor békét kötnek egy államon belül mindazokkal a lázadókkal, gyilkosokkal, gyújtogatókkal, akiket Isten törvénye szerint az igazságszolgáltatás keze által kellene kiirtani; vagy amikor bálványimádókkal való kereskedésben oly mértékű visszaélés történik, hogy mindazon javakkal ellátják őket, amiket köztudottan bálványimádó tevékenységükben alkalmaznak. Ami azonban a συμμαχία-t illeti, azon szövetséget, ami hadviselésre kötelez bennünket velük, az abszolút mértékben és annak természetéből fakadóan egy törvénytelen dolog; és mindezeket még pápista, lutheránus és ortodox felekezetek jelesebb tanítóinak munkáiban is elítélve látom. Ezek közül néhányat már be is idéztem. Hogy Isten miféle szentséget követelt meg Izráel seregeitől, azt lásd az 5Móz 23.9-14. részben. Joggal érvelhetünk úgy, ahogyan Isidorus Pelusiota is teszi (lib. 3, epist. 14): Ha a törvény oly szigorú volt azokkal a tisztátalanságokkal szemben, amelyek nem akaratlagosak, mennyivel kevésbé tűri Isten meg azokat, akik önként és gonoszul önmagukat mocskolták be. Abimélek bűnének van betudva a Bír. 9.4-ben, hogy magához vett henyélő és vándorló férjfiakat, kik járnának ő utánna. Isten akarata volt, hogy Amásia elbocsásson százezer embert Izráelből, azokat akik már ténylegesen is melléje szegődtek, és azt nyilatkozta ki, hogy az ellenség előtt kell elesnie, ha azok is vele tartanak, mert az Isten nem fog társulni azokkal, 2Krón 25.7. stb. Ha még nem gyűltek volna össze egy hadtestbe, akkor a próféta intésére is igen nehéz lett volna elkerülni egységüket; de így még annál is nehezebb volt őket elbocsájtani, miután egy hadtestbe rendeződtek, és felvállalni a kockázatot mindenféle esetleges kárért, amit ennyi felháborodott katona neki vagy népének csak okozhat; akik valóban nagy kárt is tettek elvonulásukat követően, a 13. vers szerint; de Isten mégis hatalmas győzelemmel jutalmazta Amásia engedelmességét. Nem sokkal ezelőtt, kevéssel a Németországban megkezdett reformáció után ezen lelkiismereti kérdést a szövetségek törvénytelenségét illetően nagyon is sokat vizsgálták. Strassburg városa anno 1629-ben védszövetséget kötött Zürich, Bern és Bázel városaival; [4.] Qui et vicini erant, et dogmate magis conveniebant, mondja Sleidan, akik nemcsak szomszédok, hanem azonos hiten és valláson is voltak, ezért kötöttek szövetséget egymással. Körülbelül két évvel később a szász választófejedelem nem volt hajlandó szövetségbe fogadni ugyanezen helvéciaiakat, [5.] mert bár igen erősek voltak, és nagyon hasznosak is lehettek volna nekik, de mivel vallásuk úrvacsorai cikkelyében különböző hiten voltak, bevallottan nem mertek szövetségre lépni velük, nehogy mindazon gonosz dolgok őket is elérjék, mint amelyekről a Szentírás is tanúskodik, ami olyanokkal esik meg, akik segítségükre vagy védelmükre mindenfajta forrásból jövő segítséget igénybe vesznek.

A szabály önmagában véve helyes volt, bár ezen konkrét esetben azt tévesen alkalmazták. Már a pogányok is tudták, hogy gonosz emberekkel való szövetségkötés egy törvénytelen dolog; hiszen, mint Vict. Strigelius, a 2 Krón. 25. alapján, Æschylus Heten Théba ellen című tragédiája kapcsán is megjegyzi, Amphiaraus, egy bölcs és erényes férfiú, hét emberrel és hét lóval együtt azért lett elföldelve, mert Tüdéosszal, Kapaneusszal és más olyan istentelen hadvezérekkel szövetkezett, akik Thébába vonultak ostromra. Végül, vegyük a következő érvet még további megerősítésként: Ahogyan minden dolgot Isten dicsőségére kell tennünk, úgy nem magunk, hanem az Úr ügye mellett kell háborút vívnunk; ahogyan az az Úr hadainak könyvében is megtalálható, 4Móz. 21.14, és a harc nem a miénk, hanem az Úré, 1Sám. 21.14, 2Krón. 20.15. Most pedig hogyan is tudnánk azt kivitelezni mindazokkal együtt, akik gyűlölik az Urat, hogy az Úr ügyét előrevigyék, vagy hogyan tehetnének bármit is az ő dicsőségének ellenségei az ő dicsőségéért? Fogadjanak-e lázadókat vagy árulókat, hogy azok a király háborúiban harcoljanak? Vigyed azt a te Fejedelmednek, Mal. 1., lássad, ha jó néven veszi-é tőled. Ami a Szentírásból származó ellenvetéseket illeti, azokra már korábban megfeleltünk. Az emberek romlott gondolkodásának sok más kifogása is akad, amelyeket azonban könnyen le lehet söpörni, ha a Szentírás világosságát vesszük alapul. Éppen ez az eset, a Jósafát szövetkezése Akhábbal, ami sokakat le tud fegyverezni közülük; mert bár 1. Jósafát igaz ember volt, és a szövetkezés után is az maradt, nem vonta félre őt a bálványimádás, és Akháb vallásával sem fertőződött meg, mert ő csak polgári ügyekben segítette őt. 2. Akháb Izráel egyházához tartozott, amely még mindig egyház volt, bár nagyon megromlott állapotú, és nem volt nyíltan Isten gyűlölője sem (csakis azt vallotta, hogy gyűlölte Mikeást, az Isten emberét); sőt, korábban nagyon is bűnbánónak mutatkozott; és néhányan úgy gondolják, hogy Jósafát akkor jóindulattal is ítélt Akháb személyéről, mert az ő nagy megalázkodása és bűnbánata miatt, amelyet Isten annyiban elfogadott, hogy végül egy ideig való megkegyelmezéssel ajándékozta meg kíméletből, 1 Királyok 21. Ezután rögtön a 22. fejezetben a Jósafáttal kötött szövetsége következik; bár tudnivaló, hogy Jósafát is rokonságban állt Akhábbal, mivel Akháb lánya a fiához ment feleségül, 3. Az ellenség pedig Asszíria királya volt; és Jósafát nem egy gonosz emberrel szövetkezik Istennek akármelyik népe ellen, hanem a hitetlen asszírok ellen; ahogyan Amásia is az edomiták ellen kezdett szövetkezni a tíz törzssel. 4. Úgy tűnik hát, hogy az indíték jó volt, ahogyan Carthusianus az 1 Királyok 20.3. és Lavater a 2 Krón. 19.2 versekhez [6.] is feljegyzi; mert Rámóth-Gileád a Gád törzséhez tartozó levita menedékváros volt, és Asszíria királyának vissza is kellett volna adnia azt Akhábnak a szövetségük szerint, 1 Királyok 20.34. Daneus ugyanezt a példát hozza fel, Akháb Rámóth-Gileád elleni indulását, annak bizonyítására, hogy igazságos dolog háborút indítani mindazok ellen, akik a velünk kötött szövetséget megszegték. 5. Jósáfát eljárásmódja e tekintetben is kegyes volt, amikor így szólt Akhábhoz: Kérlek, kérj tanácsot az Úrtól e mai napon; és még egyszer: Vagyon é itt ezeken kívűl az Úrnak Prófétája, hogy attól tudakoznánk?, és minden akkor megszerezhető világosságot lelkiismereti okokból ő az Úr prófétáinál keresi; ami valószínűvé teszi, hogy az a négyszáz próféta vagy nem vallotta meg, vagy Jósáfát nem tudta róluk, hogy ők a Baál prófétái, mert az Úr prófétáinak tekintette őket, ahogy Cajetan is gondolja; ezért is válaszolnak az Úrnak nevében: Elmenj, és az Isten a Király kezébe adja. Nem valószínű, hogy Jósafát azt kívánta volna, hogy a Baál prófétáit kérdezzék meg, vagy hogy jobban hallgatott volna azokra, mint Mikeásra, az Úr prófétájára; azonban rendkívüli módon hibázott amikor túlzottan elkötelezte magát Akhábnak az Úr igéjének megkérdezése előtt. Úgy tűnik azonban, hogy ezzel a kérdezősködéssel ő a tisztességes utat kereste, hogy újra felvonulhasson seregével. 6. Jósafát szerencsésen megmenekült. Jusztin Mártír az 1 Királyok 22. fejezetével kapcsolatban úgy véli, hogy Jósáfát azért lépett szövetségre Akhábbal, hogy országának békéje és biztonsága megmaradjon, és hogy megakadályozza egy új háború kirobbanását Júda és Izráel között, mint amilyen az apja, Asa és az Izráel királya, Baása között jött létre; e célból gondolja ez a karthauzi is az 1 Királyok 22. fejezetéről, hogy Jósáfát Akhábnak a leányát adatta a fiához.

Mindezek ellenére Jéhu próféta így szól hozzá, 2Krón. 19.2: Avagy az istentelennek kellett volna é segítséggel lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? A LXX. úgy fordítja, hogy az Úr által gyűlöltek, ami mind egy dologra utal. De hogy nehogy azt higgye, hogy ez valami bocsánatos vagy enyhe dolog volt, még ezt is hozzáteszi: Ezért te reád az Úrnak nagy haragja vagyon. Így ezen példából megtanulhatjuk, hogy tartsuk meg magunkat szeplőtelenül mindazoknak a hamis vallásától vagy tévelygésétől, akikkel társulnánk, bármekkora bűnbánatot is tanusítanak e gonosz emberek, és bármilyen közeli is legyen a kapcsolatunk velük, bármennyire pogány is legyen a közös ellenség, bármennyire igaz is legyen az ügy, bármilyen kegyes legyen is az eljárásmód, vagy igaz a cél; mindezek akkor sem mentenek fel bennünket, se nem igazolhatják gonoszokkal vagy istentelen emberekkel való szövetkezésünket vagy társulásunkat. És ha Isten annyira megharagudott Jósafátra, pedig oly sok minden játszott a kezére, ami látszatra fölmenthette volna őt, vagy enyhíthette volna bűnét, mert csak gyengeségből fakadt az ő bűne, és nem lelkiismereti ingadozás, vagy lélek és test tusakodása (amit Pareus az 1 Királyok 1.22 alapján jól megért mindazon óhajából, hogy az Úr igéje után kérdezősködik, hogy alkalmat nyerjen abból a hadba vonulásra), mennyivel inkább megharagszik ő mindazokra, akik feltárt kezekkel sétálnak bele, igen vétkesen, megvetvén igéjét, és gyűlölvén annak lehetőségét is, hogy jobb útra térjenek.

Ha a továbbiakban azt kifogásolnák, hogy ilyenfajta szövetségek és segítségek nélkül nem vagyunk képesek egy nagy háborút egyedül megvívnunk, a Szentlélek erre is megfelelt már korábban, Akháznak az asszír királlyal kötött szövetségének példáján keresztül, mert egy kemény háborút kellett megvívnia mind az asszírok, mind Izráel királya ellen, 2Királyok 16. fejezet. 7. versében; de az edomiták és filiszteusok ellen is, 2Krón 28.16-18; és bár annyi dolga volt, ez mégsem mentheti fel az asszírokkal való szövetségkötésre nézve: mert Istenben kellett volna bíznia, és nem volt szabad törvénytelen eszközökhöz folyamodnia. Isten egy kevéske emberrel is meg tud szabadítani, mint ahogy sokak által; sőt, néha Isten nem azt látja jónak, hogy sok által szabadítson meg, Bír 7. Nem akkor lesz ugyanis a mi harcainknak ütőereje, ha törvénytelen szövetségesekkel vagyunk körbevéve, hanem amikor nem vagyunk, 2Móz. 23.22.

Ha erre azt mondják, hogy veszélyes dolog sok gonosztevőt az ő elküldésükkel felbosszantani vagy megharagítani, erre egyértelmű választ ad Amásia példája és Izráel azon százezer vitéze, akik vele tartottak; amely esetről már korábban is ejtettünk szót. Ha továbbra is azt kifogásolják, hogy szelídnek és türelmesnek kell lennünk mindenkivel szemben, és szelídséggel kell oktatni az ellenszegülőket, 2Tim 2.24, 25, erre az 1. válaszom. Mégis azt parancsolja az Úr, hogy forduljunk el a gonoszoktól, vö. a 3.5 verssel. Szelídséggel kell oktatnunk még azt is, aki ki van közösítve, 2 Thessz. 3.15, mégis figyelmeztet bennünket a 14. versben, hogy az effélékkel ne társalkodjunk. 2. Az efézusi gyülekezet angyala egyszerre dicsértetik békességtűréséért, viszont azért is, hogy a gonoszokat el nem szenvedheti.

Öt olyan megkülönböztetést fogok itt még hozzáfűzni, amelyek minden olyan további ellenvetést kiiktatnak, amivel eddig csak találkoztam.

1. Különbséget kell tennünk diszkrétebb, vagy diszkriminatívabb szövetségek, valamint egységesebbek között. És itt van egy érv arra nézve, hogy a béke- és kereskedelmi szövetségek, még hitetlenekkel és gonoszokkal is megengedettek, a katonai szövetségek viszont ugyanakkor tiltva vannak; mert az előbbi minket még mindig, mint két felet, elválaszt azoktól; az utóbbi viszont egyesít bennünket, és minket egy testté is formál velük. Thukidididész ugyanis a συμμαχια [7.] kifejezést egy olyan szövetségként határozza meg, amely minket és szövetségeseinket ugyanazon barátokkal és ellenségekkel határoz meg; és a keresztyén szerzők ezt az egyesülést az σπονδαι kifejezéssel jelölik, vagyis egy békeszövetségnél magasabb szinten kezelik.

2. Különbséget kell tennünk kötelességre való törekvés és oly dolgok teljesítése között, ami viszont ennek a kivételnek eleget tesz: Ó, akkor (azt kell mondanunk) hogy rendelkeznünk kell egy olyan csupa szentből álló hadsereggel, amiben egyetlenegy közismerten gonosz sem található. Na mármost, ahogyan kötelességünk törekedni egy gyülekezetnek gonosz és botránkoztató személyektől való megtisztítására, még ha részünkről mindent megtettünk is, az Úr szántóföldje akkor sem lesz tökéletesen megtisztítva a konkolytól a világ végezetéig, Mt 13.; úgy ha minden tőlünk telhető dolgot megtettünk is arra nézve, hogy gonosz személyek társágától egy háborúban mentesek legyünk, mégsem szabadulhatunk meg mindegyiküktől; viszont minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a végén elmondhassuk: ez a mi nyomorúságunkból, de nem a mi hibánkból állt elő.

3. Különbséget kell tennünk aközött a dolog között hogy van néhány olyan gonosztevő, kik itt-ott közénk elegyedtek, és aközött hogy gonosz az egész frakció, vagy rosszindulatú az egész társaság. Az előbbit amennyire csak lehet, kerülnünk kell, de sokkal inkább egy gonosz frakcióval való összefogást. Dávid semmiképpen sem akart találkozni és tanácskozni a Kahal Meregnimmel [héber kif.], vagyis a rosszindulatúak gyülekezetével; és nem csak azokkal a „hívalkodó emberekkel„, akik nyíltan megvallják vagy leplezik (gonoszságukat), hanem még a disszidensekkel sem, vagyis (ahogy a káldeusok mondják) azokkal, akik elrejtik magukat, hogy gonoszságot tegyenek, Zsolt 26.4,5. Könnyebben tudunk tehát kezelni egy egész szántóföldnyi konkolyt, amelyben nincs búza, mint egy búzatáblában itt-ott felnövekedő konkolyt.

4. Különbséget kell tennünk aközött, hogy néhány gonosz emberrel van bizonyos olyan közösségünk, amelyek szükségszerűek (ilyen a házastársak, szülők vagy gyermekek esete) vagy elkerülhetetlenek, ami azoknak esete, akiknek az ő sorsuk szerint egy adott városban vagy egy családban együtt élnek, vagy szükség által együtt utaznak vagy hajóznak, – és azon eset között, amikor gonoszokkal szabad elhatározásunkból vagyis önkéntes alapon lépünk közösségre, amikor az ő személyük iránti szeretetünk vagy saját érdekeink minket hozzájuk vonnak. Mi ugyanis nem lazítjuk meg a természetes kötelékeket, sem nem követeljük meg a lehetetlent, hanem tisztán tartjuk magunkat azáltal, hogy az efféle közösségre lépést nem keressük, és nem is járulunk hozzá egy ilyen közösség létrejöttéhez.

5. Különbséget kell tennünk hitetlenek, eretnekek, megtért gonosztevők között, és azok között is, akik tovább folytatják bűnös életmódjukat. Bármilyenek is voltak korábban az ilyen emberek, amint a bűnbánatnak és új gyümölcsöknek jelei rajtuk megjelennek, készen állhatunk arra hogy őket kegyelmünkbe és közösségünkbe befogadjuk. Akkor valóban együtt fog lakozni a farkas a báránnyal, a fejőstehén és a medve együtt legeltetnek, azoknak fijaik együtt feküsznek; vagyis olyanokat, akik farkasok, párduczok, medvék voltak, de most kezdik megváltoztatni természetüket; nem így a makacs, engedetlen és megátalkodott embereket, akik még továbbra is úgy élnek, mint a farkasok stb.

Most pedig: 1. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy van-e bennünk annyi lelkiismereti érzékenység, hogy magunkévá tesszük mindezeket a szentírási igazságokat, vagy még továbbra is a hús-vér emberekkel való társalkodás útját járjuk. 2. Alázkodjunk meg e kérdésekben elkövetett minden korábbi tévedésekért vagy mulasztásokért, mindazért, amikor nem a szentírás ezen szabályai szerint jártuk utunkat. 3. Vigyázzunk a jövőben; emlékezzünk és alkalmazzuk ezen törvényeket, amikor azok gyakorlatába beleütközünk. És hogy mindezeket a mi józan eszünkre helyezzem, még hozzáfűzöm (az előbb elmondottak mellett) a következő érveket és indítékokat is:

Először is: Nagy ítélet, ha Isten egy elfordult elmét elegyít a nép közé, Ézs. 19.14. Tegyük-e tehát önkéntes cselekedetünkké mindazt, amit az ige szörnyű ítéletként említ? Ezzel a lelki ítélettel gyakran együtt jár egy ideiglenes ítélet is, mint a 2Krón. 16.9; 20.37; 28.22 részeiben; ugyanígy a Hós. 5.13; 7. 8. verseiben, összehasonlítva a 8. fejezet 8. és 9. verseivel, ahol az ítéletük úgy zengedezi bűnüket, mintha az csak egy visszhang volna. A káldeus parafrázis az utoljára idézett helyen így szól: Izráel háza azon nép kezébe kerül, amelyet szerettek.

Másodszor, emlékezzünk arra, hogy mi következett abból, amikor Isten népe pogányok közé keveredett: Zsolt 106.35: Hanem megelegyedének a pogányokkal; és azoknak cselekedeteiket megtanulták; Hós. 7.8, Az Efraim a pogány népek közzé elegyitette magát, vagyis szövetségre lépett a pogányokkal (ahogy Luther magyarázza a helyet), és segítségüket és támogatásukat kérte, Hós. 5.13. De mi következik ebből? az Efraim ollyan, mint a tűz előtt meg nem fordítatott pogácsa, az alja forró és odaégett, a teteje viszont hideg és nyers. Az bizonyítja az efféle szövetségek és társulások gyümölcseit, hogy valamilyen földi vagy emberi dologért buzgólkodunk, de Krisztus ügyére nézve hanyagok és hidegek vagyunk; túl forrók vagyunk az alul, és túl nyersek felül. Míg ha nem is keveredtünk össze a gonoszokkal, Isten kegyelméből olyanok leszünk, mint egy megfordított pogácsa; azon forróság és buzgóság, ami azelőtt lefelé irányult, most felfelé, az ég felé, Isten felé fog fordulni. Emlékezzünk arra is, hogy mind Akház, 2 Királyok 16.10, mind maga Asa, 2Krón. 16.10 (bár igaz emberek voltak), egyéb nagy vétkekbe keveredtek Isten és az ő népe ellenségeivel való kapcsolatuk miatt: ez a bűn ugyanis bizonyos, hogy más egyéb bűnökbe is belekeveri az embereket. Jól mondja Kálvin az Ezék. 16.26-versénél, hogy amint mi magunk is hajlamosak vagyunk a gonoszságra, úgy amikor gonosz emberekkel lépünk szövetségre, csak új kísértéseket keresünk, és mint valami fújtatót, hogy saját romlottságunkat fújjuk fel; ahogy a bor ha vízzel megelegyedik, veszít erejéből, és ahogy a fehér ha feketével keveredik, sokat veszít fehérségéből, úgy Isten népe is, ha egyszer gonosz ellenségekkel elegyedett össze, tisztaságából és sérthetetlenségéből bizonyosan veszíteni fog.

Harmadszor: Ahogyan ezek a törvénytelen szövetségek mind nagy ítéletekre és nagy bűnökre vonnak bennünket, úgy nagy (földi) biztonságba és ostobaságba e nagy csapások és bűnök alatt, amelyek az ilyenek állapotát még rosszabbá teszik, Hós. 7.9. Miután Efraim a nép közé keveredett, az Ige hozzáfűzi: Megették az idegen népek az ő erejét, és ő nem veszi eszébe; meg is őszült ő, még sem veszi eszébe magát; bár szövetségesei elkeserítették, és nem erősítették meg, és bár megfigyelhetők rajta a hanyatló, haldokló állapot különböző jelei, de ő mégsem tud róla, és szívére sem veszi. Ugyanezt a dolgot hangsúlyozza a 11. vers is. És ollyan az Efraim, mint a bolond galamb, balgatag! Égyiptomra kiáltnak, és Assiriába mennek. Éppoly értelmetlen, mint a bolond galamb, amelynek fészkét elrontották, és fiókáit elvették tőle (ezt a káldeus parafrázis a magyarázat kedvéért teszi hozzá), mégis visszatér azokra a helyekre, oda, és azon népek közé, akik így megrontották: így Izráel még mindig azokkal foglalkozik, akik nagy kárt okoztak neki.

Negyedszer, azt látjuk, hogy az ilyen szövetség vagy társulás, akár bálványimádókkal, akár köztudottan istentelen személyekkel, ritkán, vagy egyáltalán nem szerepel Isten könyvében anélkül, hogy ne társulna azzal Istennek szemrehányása, vagy az ő nemtetszésének valamilyen nagyobb jele. Ha ez olyan volna mint a pátriárkák többnejűségének kérdése, amely gyakran megemlíttetik, de fel nem rovatik, annál kevésbé csodálkoznánk, hogy ennyire sokat vitatják; de most hogy Isten szándékosan annyi jelzőfényt helyezett el e sziklákon és szirteken, hogy óvakodjunk tőle, ó, miért lennénk annyira őrültek, hogy még mindig újra azokba csapódjunk? Ez ugyanis a bírák idejében megrovásban részesült, Bír. 2. 1-3. A királyok idejében is. Akháb szövetsége Benhadaddal, Asa szövetsége Benhadaddal, Akházia szövetsége az asszírokkal, Jósafát szövetsége, először Akhábbal, majd Akháziával, Amásia szövetsége Efraim azon százezer emberével, akikkel Isten nem vállalt közösséget, – mindezek egyértelműen megtiltott és elítélt dolgok. Továbbá itt van még ez a szemrehányás, lásd Jer. 2. 18: Most is mi dolgod vagyon az Égyiptus útával, hogy a Nílus vizét iszod? és mi dolgod vagyon az Assúr útával, hogy az Eufrátes folyóvizét iszod.” A káldeus így szól: Mit tettetek, hogy a Fáraóval, Egyiptom királyával társultatok? És mit kell tennetek, hogy szövetséget kössetek az asszírokkal? A fogság után az Ezsdrás könyvének 9. fejezetében ismét egy, a zsidóknak pogányokkal való keveredése miatti siralom látható.

Ötödször: Isten nagy és drága ígéretei bátoríthatnak bennünket, hogy soha ne mondjunk igent a gonoszoktevőkkel való szövetségre; hiszen mindazon feltétellel, hogy mindenféle ehhez hasonló társulást és szövetséget elkerülünk, Isten megígéri, hogy velünk kötött szövetségét soha meg nem szegi, Bír 2.1, 2, és hogy fiaivá és leányaivá fogad bennünket, 2 Kor 6.14, 16-18.

Hatodszor: Ez Isten egyik nagy kegyelme, hogy szövetséget kötött velünk és megígérte: „.. kiválasztom közzűletek a pártosokat, és a kik ellenem járnak” (Ez 20.38). Miért kellene tehát elhagynunk a nekünk adott irgalmat, és megvetnünk Isten tanácsvégzését saját lelkünk jóléte ellen?

Hetedszer: Ahogyan Asanak is volt saját tapasztalata, lásd 2Krón. 16.7, 8, a miénkben is így van ez, mégpedig hogy Isten akkor tette velünk a legnagyobb dolgokat, amikor a legkevésbé sem voltunk az ilyen emberekkel összeelegyedve.

Van egy másik ellenvetés is, amellyel írásom alatt találkoztam; ez pedig Dávidnak Abnerrel kötött társulása és szövetsége, 2Sám. 3.12,13, és azzal az Amasával, 2Sám. 19.13, akit a megállapodás szerint a seregének Főhadnagyává tett, 2Sám. 20.4, noha mindketten Dávid ellenségei voltak, és fegyvert fogtak ellene, Abner is botrányos személy volt mind paráználkodása, 2 Sám. 3.7, és Isbóset elleni azon árulása miatt, amellyel a koronára hajtott (amit abból magyaráztak, hogy Saul ágyasához ment, ahogy később Absolon Dávid ágyasaihoz), sőt azért is, mert fegyvert fogott Dávid ellen, pedig tudta hogy Isten megesküdött rá, hogy Dávidot királlyá teszi, és ezért ő a lelkiismerete ellen cselekedett, 2Sám. 3.7. 3.9, 18.

Válasz. 1. Mártír Péter ezeket a helyeket magyarázván mindkét esetben törvénytelennek bélyegzi Dávid gyakorlatát, különösen is az Abnerrel való szövetségét. Követnünk kell-e ezt a két példát, mivel a Szentírás se nem hagyja jóvá, se nem dicséri őket, vagy nem kellene-e inkább kerülnünk az ilyen szövetségkötéseket, mert számos hasonló példa létezik mindarra, amiket Isten igéje viszont egyértelműen elítél?

2. Bármi is legyen megengedhető vagy megbocsátható Dávid ezen történeteiben, azok nem alkalmazhatók más hasonló esetben. Amikor Dávid szövetségre lép Abnerrel, még csak Júda királya volt: Abner vállalja, hogy egész Izráelt maga alá gyűri, és hogy őt minden törzs fölött uralkodóvá teszi, amikor egyébként még nem tűnt valószínűnek, hogy Dávid más törzseket maga alá hajthatna, csakis hosszú és véres háborúskodással. Hasonlóképpen amikor Dávid szövetséget köt és megadja magát Amasával szemben, és bizonyos értelemben elmenekült az országból Absolon miatt, 2Sám. 19.9, és kénytelen volt Gileád földjén, a Jordánon túl maradni, mivel félt (ahogyan a magyarázók állítják [8.]), hogy Júda emberei, miután Jeruzsálemet megerősítették és helyőrséggel tartották Absolonnak, és miután oly sokat segítették Dávid ellen, elkeseredetten fognak majd kitartani, kegyelmet nem remélve, ezért Dávid megelégszik azzal, hogy Amasát teszi meg serege Főhadnagyává, azzal a feltétellel, hogy Júda embereit ráveszi majd, hogy hozzák vissza őt Jeruzsálembe, Amasa pedig rá is veszi Júda embereit, hogy ezt megtegyék, 2Sám. 7,19. 19. 14; mert ez az ő hatalma által történt meg, amint Josephus is lejegyezte, [9.] és nem is történhetett volna meg az ő hatalma nélkül, ugyanis Absolon és Ahitófel ekkor már halottak voltak, így Amasa bírt teljhatalommal, és egyedüli vezetője lett azon hadseregnek és azon egész frakciónak, amely Absolont követte. Azok tehát, akik Dávid eme példáiból a gonoszokkal való szövetségre lépés törvényessége mellett akarnak érvelni, először is tegyék meg azt precízen, vagyis akkor, amikor a gonosznak hatalma van egy hadsereg és az egész királyság nagyobbik része felett, és vegyék rá őket arra, hogy vagy folytassák a lázadást és ellenségeskedést, vagy térjenek meg békével és hódoljanak meg a királynak. Azután emlékezzünk meg arról is, hogy mind Abner, mind Amasa mily nagy szolgálatokat tettek a király és ország javára, békéjére és biztonságára (ami az emberi erőlködésre nézve igencsak dicséretes volt), és akkor is megtették ezt, amikor Dávid még gyenge volt, pedig elég nagy hatalmuk volt háborút indítani ellene, ami nagyon ritka eset, és messze eltér mindazon emberek példáitól, akik mindent megtettek vagy azóta is megtesznek annak érdekében, hogy Isten népének sok ezer tagját térítsék el, vezessék félre, ahelyett, hogy sok ezer embert engedelmességre kényszerítenének, mint ahogyan azt Abner és Amasa is cselekedte.

3. Vannak más olyan válaszok is, amelyek az egyik vagy a másik esetre is alkalmazhatók. A szövegben semmi sem bizonyítja, hogy Dávid olyan szövetséget kötött volna Abnerrel, amelyet a görögök συμμαχία-nak neveznek, vagy hogy szövetségre lépett volna vele, hogy hadserege Főhadnagyává teszi (ahogy később szövetséget kötött Amasával), mert akkoriban nem lehetett még semmi oka rá, hogy Joábot elűzze helyéről, mint ahogyan később meg is tette. Ezért Sanctiusszal együtt úgy én értelmezem, hogy a szövetség, amelyet Abner Dávidtól kért, fœdus pacis, tehát egy békeszerződés volt. Jeromos ezt így értelmezi: fac mecum amicitias, köss velem barátságot, mert azelőtt ellenségek voltak, úgyhogy ez a szövetség nem az a fajta, amelyet többnyire sokan vitatnak. Ami Amasát illeti, nem fogok arra vállalkozni (mint egyesek), hogy felmentsem vagy enyhítsem azon bűnét, hogy Absolonhoz csatlakozott, mivel nem rosszindulatból vagy gonosz szándékból tette ezt az ő nagybátyja, Dávid ellen; hiszen van némi esélye annak, hogy Amasa egy megtért és reménységgel teljes személy volt. Dávid bizonyára jobb reményeket fűzött hozzá, mint Joábhoz; és ha igaz, amit Josephus [10.] ír, hogy mielőtt Dávid elküldte volna Sádókot és Abjátárt Júda férfiaihoz és Amasához, gyakori üzenetek jöttek a királyhoz, hogy fogadja őket kegyeibe; mivel azonban Amasa hajlandó és kész volt oly sokat megtenni Dávidért, holott sokat tehetett volna ellene is, Dávidért, mivel nélküle nem tudta elvégezni ügyét, jó okkal bízott meg benne, figyelembe véve még azt is, hogy Amasát nem a másik fél elleni sértettsége vagy rosszindulata indította e dologra, nem úgy mint Abnert.

4. Még ez a példa is, ami Joáb félretételét és elvetését illeti, és azt, hogy nem teszi helyére testvérét, Abisai-t (mivel mindketten bűnösök voltak Abner vére ontásában, 2Sám. 3.30, és mindketten túl keményen bántak Dáviddal), is segíti mindazon álláspontnak megerősítését, ami mellett én is érveltem.

Mivel a Szentírásból ez a pont most már teljesen világos, annál kevesebb okunk van rá, hogy keresztyén államokban és nemzetközösségekben tapasztalható emberi példák folytán [11.] ettől eltérő álláspontot képviseljünk. Isten igéjének nem kell emberi eljárásmódokhoz alászállania, hanem nekik kell felemelkedniük őhozzá. Mégis, még azok is, akiknek példái állítólag az ellenkező véleményt erősítenék, sem akarnak olyan jó példákat hallani, amelyek óvatosságra vagy lelkiismeretességre intők lennének a szövetségesek kiválasztásában vagy elutasításában, olyanokat, mint amilyen például a helvétek vagy svájciak közötti volt. A zürichi és berni lakosok, amikor végre megreformálódtak, lemondtak a francia királlyal korábban kötött szövetségükről arra nézve, hogy őt háborúiban segítsék, és elhatározták, hogy csak békeszövetséget fognak tartani vele, a συμμαχία szövetségét viszont nem folytatják, és nem csatlakoznak többé hozzájuk hadjárataikban. [12.] És bármilyenek voltak is mintegy háromszáz évvel ezelőtt a régi ligák, amelyek kötelezték az említett kantonokat egymás közötti kölcsönös segítségnyújtás és támogatás, vagy országuk közös védelme, továbbá sajátságos jogaik és szabadsági státuszuk megőrzése céljából, és egyik vagy másik kanton állampolgárai közötti viták és peres ügyek eldöntésére is (mely ligákat azok jegyezték fel, akik e nemzetközösségről írtak), a vallás reformációja után mégis mindkét oldalon oly nagy volt a buzgalom, hogy pápista és protestáns kantonok között egészen a háborúskodásig fajult a helyzet, amelyben ahogyan a pápista oldal magát a Ferdinánd császár testvérével kötött szövetségével erősítette, úgy a protestáns oldal is, Zürich, Bern és Bázel először Strassburg városával léptek szövetségre, majd nem sokkal később Hessen tartományi őrgrófjával, hogy azok által erősödhessenek és segítséghez juthassanak a pápista kantonok ellen. [13.] A vallási különbségek ugyanis arra késztették őket, hogy más szövetségesek után nézzenek. Mindazonáltal könnyen elismerem, amit Lavater okosan megfigyel az Ezék. 16.26-29 alapján, miszerint mindazon szövetségeket, amelyeket az igaz vallás felragyogása előtt egy néppel köttettek, nem szabad felbontanunk meggondolatlanul; ahogyan a hívő férjnek sem szabad elvetnie hitetlen feleségét, akit akkor vett feleségül, amikor ő maga is hitetlen volt, ha ő még mindig hajlandó vele együtt élni. De bármit is tartsunk ezekről a szövetségkötésekről, az igaz vallás ellenségeivel kötött mindazon szövetségek, amiket a reformáció világosságának megjelenése után köttettek, teljességgel megbocsájthatatlanok.

Lehet, hogy egyeseknek van még egy ellenvetésük: Mi van akkor ha nem egyezünk bele vagy nem fogadjuk el a szövetségkötést, illetve miután már megegyeztünk és azt elfogadtuk, mégis Isten ügyének és szolgáinak ellenségeként tartanak számon minket.

Válasz. Ez éppen olyan, mintha olyan árulók, szövetségszegők és más megbotránkoztató életű személyek tiltakoznának, akiktől az apostol azt jelenti ki, hogy az ilyenektől forduljunk el, 2Tim. 3.5, így szólván: Ha nincs bennünk a kegyességnek formája, akkor idegeneknek néznek bennünket, és olyanoknak, akiket nem lehet Isten népe közé sorolni, most viszont hogy a kegyességi formát felvettük, akkor sem vagyunk jobb becsben tartva Pál szerint, aki még ekkor is azt akarja, hogy a keresztyének forduljanak el tőlünk. Igen, mintha a gonoszság munkásai, akik az igaz egyházban élnek, maga Krisztus ellen tiltakoznának. Ha nem imádkozunk, ha nem hallgatjuk az igét, stb., nem fogadnak be, hanem elutasítanak bennünket a szükséges kötelességek elhanyagolása miatt, ugyanakkor ha imádkoztunk, hallgattuk az igét, stb. akkor mindezért meg így szólnak: Soha nem esmértelek titeket, távozzatok el én tőlem álnokságnak cselekedői. Az embereket a gyümölcseik szerint kell megítélnünk, szavaik, cselekedeteik és életmódjuk szerint; és ha valaki, aki a szövetséget elfogadta, de szavaival és tetteivel még mindig gonosz ellenségnek mutatja magát, a szemeinket az ő kezükkel nem szabad kinyomnunk egy adott szövetségben.

Ha valaki még mindig elégedetlen e válasszal és csökönyösködve így szól: „De akkor miért engedtettünk mind a szövetséghez, mind a sákramentumhoz járulnunk?” Sőt, miért kényszerítenek vagy erőltetnek minket egy ilyen szövetségre?

Válasz. 1. Ha bármely ismert rosszindulatú, vagy lázadó emberrel, vagy ezen ügy bármely ellenségét szövetségi– vagy sákramentumi közösségre fogadtak korábbi gonoszsága vagy botránkoztatása utáni bűnbánatnak mindenféle jele nélkül (mármint a bűnbánat azon jele nélkül, amivel bármily jóakaratú embernek meg kell elégednie), az több, mint amire lelkészek és vének akár Isten, akár e nemzeti egyház törvényei és alkotmánya előtt felelősségre vonhatók. Bízom benne, hogy minden hűséges és lelkiismeretes lelkész fáradozik azon, hogy az ilyen dolgokban tiszta maradjon. Igen, a közgyűlés elrendelte, hogy lázadókkal együtt futó közismert cinkosok, és mindazok, akik az ellenség védelmét élvezik, vagy azokkal akár levelezés vagy hírszerzés útján voltak kapcsolatban, az Úr vacsorájából mindaddig kizárattassanak, amíg a gyülekezet bűnbánatot előtt nem tanúsítanak. Ha pedig bárki bűnbánat jele és annak kinyilvánítása után ismét rátéved az ő gonoszságának régi útjára, az ő vétkük saját fejükön van, és nem a miénken.

2. Az embereket nem másképp vonzzák vagy kényszerítik szövetségkötésre, mint ahogyan más szükséges kötelességekre is. Sőt, nem is kellene ezt kényszerítésnek vagy erőltetésnek neveznünk. Kényszerítve van-e az ember felebarátja életét megkímélni, csak azért mert egy gyilkosságot szigorúan megbüntetnek? Vagy kényszeríthetnek-e valakit hűségeskü megtartására, csak mert az árulókat is példásan megbüntetik? Lehet és kell is, hogy hajlandóság és szabadság legyen az ezzel ellentétes kötelességek teljesítésére, bár a kirívó gonoszságok mégsem maradhatnak büntetlenül. Az embereket nem azért késztetik erényes életvitel folytatására, mert a bűnt büntetéssel sújtják, különben az erény nem is volna igazán erény. Akik megtagadják a szövetséget, meggyalázzák vagy szidalmazzák azt, azokat a szövetség ellenségeinek kell tekintenünk, és ennek megfelelően is kell bánnunk velük; mégis igaz az a dolog is, ha valakiről tudnivaló, hogy akarata ellenére lépne velünk szövetségre, azt nem szabad abba nekünk befogadnunk.

3. Ez a két dolog jól megfér egymás mellett, mégpedig a kötelességek megvetése vagy elhanyagolása, és egyben a gonoszság elmarasztalása mindazon személyben, aki a kötelességteljesítést magára vállalta. Ha valamelyik izraelita nem akarta imádni az igaz Istent, azt bizony meg kellett ölni, 2Krón. 15.13; de ha az igaz Istent imádta, viszont gyilkosnak, házasságtörőnek, stb. találtatott, akkor is halálra kellett ítélni. Ennek az egyháznak közgyűlése elrendelte, hogy mindazok, akik figyelmeztetés után továbbra is példátlan módon hanyagolják el az imádságnak és házi áhitatnak megtartását, az úrvacsorától mindaddig kizárassanak, amíg meg nem javulnak. Ha azonban valakiről kiderül, hogy a családi áhitatot istenkáromlás, részegeskedés, házasságtörés vagy más hasonló dolgok elleplezésére használják fel, vajon ezeket a botrányos bűnöket nem kellene elítélnünk, csak azért mert a kegyesség formáit öltötte magára? Isten megtiltotta azokat. Ezért mi is így járunk el. A szövetségtagadók és az ellene szónoklók tehát jogosan marasztaltatnak el; de ha gonoszság és rosszindulat találtatik mindazon személyekben, akik a szövetségbe befogadtattak, ezen esetben vétküket és az elmarasztalásukat nem szabad csekélységnek tekintenünk, hanem inkább nagyon is súlyosnak.

Nagyon rövidre fogtam volna a kérdés kezelését, ha a hozzám eljutó közelmúltbeli ellenvetések nem vittek volna el engem ilyen messzire. De most még egy további ellenvetést is találtam. Egyesek azt tartják, hogy a fenti, Szentírásból hozott példák nem bálványimádókkal, eretnekekkel vagy az ugyanazon országhoz tartozó profán személyekkel való szövetségek vagy társulások törvénytelenségére adnak bizonyítékokat, hanem mindössze csak egy másik országhoz tartozókkal való szövetségek vagy társulások létrejöttét tiltják meg.

Válasz. 1. Akkor az ellenvetést megfogalmazók engedékenysége alapján kimondható, hogy legalábbis törvénytelen dolognak számít egy másik országból származó, hamis vallású, vagy gonosz életet élő emberrel való társalkodás.

2. Ha még ugyanazon ország gonosztevőivel együtt is törvénytelen dolog a bizalmas társalkodás, akkor a velük való katonai társulás is az; mert emez nem lehet meg amaz nélkül, tehát anélkül hogy hogy ne kellene velük együtt értekezni, tanácskozni, vagy egy társaságban lenni. A Szentírással való profán visszaélés és csúfolódás lenne ugyanis azt állítani, hogy tilos a bizalmasan társalkodás egy másik ország istentelenjeivel, de szabad ugyanazon ország istentelenjeivel, vagy hogy tilos házasságot kötni egy másik ország istentelenjeivel, de ugyanaz nem tilos ugyanazon ország istentelenjeivel, mert mi más ez, mint hogy egyfelől szélesre tárni a kapukat, másfelől pedig valami félig meddig nyitva lévő kaput bezárni.

3. Nem azért lettek azok a katonai egyletek elítélve a 2 Krón. 19.2; 25.7, 8 versekben a fenti okok miatt, mert annak társulandó felei istentelenek, vagy az Úr gyűlölői lettek volna, és mert Isten nem lakozik közöttük. Most tehát a quatenus ad omne, ezen érv ugyanúgy érvényes minden olyan társulás ellen, amelynek tagjairól valóban elmondható hogy istentelen, az Úr gyűlölője, és Isten nem lakik közöttük.

4. Istennek az az akarata, hogy Izráel tábora teljesen szent és tiszta maradjon, 5Móz 23.9-14. De kiktől maradjon tiszta? Nem annyira a gonosz pogányoktól (ettől nem kellett annyira tartani), mint inkább a gonosz izraelitáktól.

5. Nem azt mondja Dávid: Hamar elvesztem e földnek minden latrait, Zsolt. 101.8, és: Menjetek el tőlem mindnyájan, kik álnokságot cselekesztek, Zsolt. 6.8. Hogyan képzelhető el tehát az, hogy ő bármelyiküket is társává vagy segítőjévé fogadná a háborúskodásban?

Amandus Polanus, Comment. in Ezek. 16.26-28, Qui ecclesiæ scortationem, hoc est idololatriam vel falsam doctrinam, et confederationes cum impiis reprehendit, non est eretnek, non est schismaticus, non est ingratus adversus matrem ecclesiam: Alioquin etiam Ezékiel cum Jeremiâ, aliisque prophetis, fuisset eretnek, aut schismaticus, aut ingratus. [14.].

Megjegyzések

[1.] Zeperus, de Pol. Mos., lib. 6, cap. 4; Pelargus a Deut. 7.1-3-ban; Pareus a Gen. 14-ben; Rivetus az Exod. 23.32-ben; Tarnovius, Tract. de Fœderibus.

[2.] Lásd Victor. Strigel. in 7 Paralip. 25,2; továbbá Zeperus, Pelargus, Tarnovius, ubi supra; Lavater in 2 Paralip. 25; és az Ezék. 6,26-ban; P. Martyr, Loc. Com., clas. 4, cap. 16; Num. 23.; és Comment. in 1 Reg. 15.17, stb. Ugyanezt tartja Tostatus is a 3 Reg. 15., quest. 14; Corn. a Lapide a 3 Pag. 22.3-ban.

[3.] Szókratész. Hist., lib. 5, cap.10.

[4.] Sleid. Com., lib. 7, p. 106.

[5.] Ibid., lib. 8, p. 127: De Helvetiis in fœdus recipiendis, quod civitates valde cupiebant, Saxo per Legatos respondet, quoniam de cœna Dom. diversum sequantur dogma non sibi licere societatem cum ipsis ullam coire: quanti sit ipsorum conjunctio, propter vires atque potentiam, non se quidem latere, sed eo sibi minime respiciendum esse, ne tristis inde sequatur exitus, quod iis accidisse, Scriptura testatur, qui muniendi sui causa, cujusque modi præsidiis usi fuissent. [A svájciak azon szerződésbe vételéről, amit a városok hevesen kívántak, Szászország követek útján azt válaszolta, hogy mivel az úrvacsorában más tanítást követnek, nem engedhetik meg maguknak, hogy bármilyen szövetségre lépjenek velük: nem kerüli el figyelmüket, hogy sokaságuk, vagy erejük miatt barátságuk mily sokat jelenthetne számukra; de ezt kell a legkevésbé tekintetbe venniük, nehogy ama tragikus következmény legyen belőle, amiről a Szentírás feljegyzése szerint mindazokkal meg is történt, akik megerősítésük érdekében bármilyen kéznél lévő segítséget igénybe vettek.]. Vide etiam, 113. o: Quod si Zuingliani faterentur errorem atque desisterent, comprehendi etiam in hac pace sin minus, tum deserendos, nec auxilii quicquam eis communicandum, neque fœdus ullum cum ipsis faciendum esse. Et infra, lib. 9, p. 156: Et recipiendos esse placet in hoc fœdus (smalcaldicum) qui velint atque cupiant, modo, Doctrinam Augustæ propositam in comitiis profiteantur, et sortem communem subeant. [Lásd még a 113. oldalt: És amennyiben a zwingliánusok megvallották és elhagyták tévelygésüket, már be lehetett őket vonni e békeszövetségbe, de ha nem, akkor elhagyottnak kellett őket tekinteniük, és egyáltalán nem szabad velük semmilyen segítséget sem megosztani, sem semmilyen szerződést megkötni velük nem lehet. És alább, 9. fej., 156. o.: És megegyeznek abban, hogy ezen szövetségbe (a schmalkaldeni szövetségbe) be kell mindazokat fogadni, akik csak akarják és kívánják, azzal a feltétellel, hogy a gyűlésen az ágostai tanítást megvallják, és a nyilvános döntéshozatalnak is alávetik magukat].

[6.] Polit. Christ., lib. 7, cap. 1.

[7.] Keckerm. de Repub. Spart., disp. 4, lib. 2, cap. 20.

[8.] Sanctius et Corn. a Lapide in 2 Sam. 19.

[9.] Antiq. Jud., lib. 7, cap. 10.

[10.] Antiq., lib. 7, cap. 10.

[11.] Lásd Mr Fox: 86. o.; 9. 870; szerk. 1489.

[12.] Lásd „A világ birtokai, fejedelemségei és birodalmai”, Grimston fordításában, 364-70. o.

[13.] Acts and Monuments, ubi supra, 872. o.; Sleid. Com., lib. 7, p. 106,110,120.

[14.] [Aki elítéli az egyház paráznaságát, ami bálványimádás vagy hamis tanítás, és az istentelenekkel való társulást is, az az anyaszentegyházra nézve sem eretneknek, sem szakadárnak, sem hálátlannak nem minősül; különben még Ezékiel is eretnek, szakadár vagy hálátlan lett volna Jeremiással és a többi prófétával egyetemben.]

Forrás

Another Most Useful Case of Conscience Discussed and Resolved, Concerning Associations and Confederacies with Idolaters, Infidels, Heretics, or Any Other Known Enemies of Truth and Godliness. By George Gillespie, Scottish Commissioner To the Assembly of Divines At Westminster.

A covenanter.org honlapjáról. [A publikálás idejére a honlapot lekapcsolták.]