Tolnai Dali János a kizárólagos zsoltározás és istentiszteleti rendtartás védelmében

Tolnai Dali János vagy Tolnai Dáli János (Nagyvárad, 1606 – Tarcal, 1660) pedagógus, református lelkész, teológus, a puritánus mozgalom jeles alakja, a sárospataki református kollégium iskolateremtő pedagógusa (1638–1641, 1649–1656).

felhasználva H. Hubert Gabriella ZSOLTÁRÉNEKLÉSI VITA A 17. SZÁZAD KÖZEPÉN című tanulmányát, A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004) c. könyvét, valamint Tolnai Dali János művét (RMK I. 892)

Váci P. András érvelésnek lényege a Miatyánk körüli vitával összekapcsoltan van előadva. Váci nehezményezi, hogy Tolnai nem ragaszkodik a Miatyánk minden istentiszteleten történő, vagy szó szerinti elmondásához, hanem a keresztyén szabadság részének tekinti azt. Ugyanakkor ellentmondás lát abban, hogy a puritán Tolnai ugyan a Miatyánk szövegéhez, és minden alkalommal való elmondásához nem ragaszkodik, mégis ragaszkodik a zsoltárok énekléséhez, ráadásul ahhoz a verzióhoz (Szenczi-féle zsoltárok), ami magyar nyelven a leghűségesebb a Szentíráshoz, utalva arra, hogy a korai 16. századbeli zsoltárparafrázisok kevésbé tekinthetők hűnek, és nem is anyanyelvűek. Tolnai nem állítja, hogy az tökéletesen pontos volna, és nem tagadja Váci vádját, miszerint abban elegendő „humana mixtura” (emberi mesterkedés) is van. Váci viszont felhozza, hogy a régi zsoltárparafrázisok legalább magyar nótára lettek írva, és nem idegenre (franciára). A vita önmagában egy jól szemlélteti a 17. századi puritán magyar törekvéseket, miszerint az istentiszteletet a regulatív elv szerint kell rendezni, és Istent nyilvános istentiszteleten csak zsoltárokkal szabad dicsérnünk. A zsoltározás vita, viszont a puritánok imádság körüli vitájába volt belefoglalva, és nem úgy volt gyújtópontban, mint az úrvacsora-, vagy egyházkormányzati vita. H. Hubert Gabriella ezt a vitát így foglalja össze – a szerk.:

Az erdélyi, tiszántúli és tiszáninneni területeken volt a vita a legélesebb. Váczi P. Andrást¹¹⁷ és Tolnai Dali János között teológiai és irodalmi vita bontakozott ki. A vita mind a zsoltárszövegeket, mind a zsoltárdallamokat érintette:

— A Zsoltárkönyvet nem kell előnybe helyezni a „magyar nótákra” írt zsoltárokkal szemben — a házuknál élhetnek vele, de a templomban a magyar nótákon írt régi zsoltárfordításokat énekeljék (Váczi P. András: T17: 21 skk.; T21: 113 skk.).

— Szabad dolog, hogy a Zsoltárkönyvet használják-e, vagy a magyar nótákra írtakat, de Szenci Molnár a fordításban hívebben követi a bibliai textust, így előnyben kell részesíteni (Tolnai Dali János: T20: 102 skk.).

— Váczi P. András szövegkritikai érvekkel elutasítja a Zsoltárkönyvet — T17: 24 skk. — Tolnai Dali a bizonyítás logikáját bírálja — T20: 97 skk.

— Vita egy új, magyar nótákra írt zsoltárfordítás elkészítéséről — T20: 104; T21: 120.^II

Váci P. András – részlet

…A’ mi szegény Magyar nótánkra³⁸ ugy alkalmaztatott ez, hogy több az első versben ne légyen, hanem csak a mi a Sidó és Görög szerint az első versben bé-foglaltatic;³⁹ a Fra(n)ciai nóta pedig itt-is killyeb érr, az első versbe(n) foglal-ván-[26:]bé a másodic versnek-is hason felét.⁴⁰ Sockal szebb paraphrasissal, világosb értelemmel vadnac ezec a mi nótánkon, hog’ sem a Franciáin, a mint bizonyság erre minden gyülekezetnec edgyezö volta.⁴¹ Effélét többet-is könnyen igaz eleget találhatna ember, ha csak veszekedni akarna. Távol légyen mindazáltal hogy én ezeket a Franciái nótáknac ocsárlására irnám, bizony elmémben sem ötlöt az, noha a nóta ugyan csak nóta; hanem csak azt akaro(m) meg-mutatni, hogy a Franciái nótákra formáltatott Sóltárokban-is elég humana mixtúra⁴² vagyon; nem tudom hát mire nézve kellene nagyobb áhítozással énekelni ugyan azon Soltárt a Franciái nótára, hogy sem magunkéra, holott nem a’ nóta ád itt valóságot a dolognac, hanem inkáb a nóta függ a dologtul. Olly szorgalmatos némellyikünc a Franciái nótác szerint a Sól-tároknac [27:] ebéd, és vacsora után való énekiésébe(n), azonban a mi nyavalyás nótánkra hogy’ avagy csak edgyet valaha el-mondgyo(n) cselédgyével nagy kérelemmel sem kérhetnéd reá, mint ha azon a nótán a Sóltár nem Sóltár volna. Sőt annál tökélletessebbec vólnánc még csak ebben-is, ha mindenic Sóltárnac magunc adhatnánc nótát, és ne kódulnók csak azt-is masoktul. Bezzeg ebben, (a mint hogy egyébben-is sokban) dicsiretesbec mi nálunknál az Angliaiac, a kik, noha mind az egész más-fél száz Sóltárokat a Franciái nótákra szépen meg-for-détottác ugyan, ‘és sokan élnek-is vélec házoknál, a mint hogy magam-is tani-tottam-meg némellyeket egy néhányra, a kiket tudtam; de mindazáltal a templomokban és gyülekezetekben ezeckel nem élnec, hanem a magoktul szereztetett saját nótájokon éneklic mindeniket, a melly nótáknac [28:] száma, a mint reá vigyázhattam, talám mindenestül fogva-is tizenkettő, vagy ha több-is, de nem sockal. De hogy a dologra viszsza térjec, noha a Sóltároknac illy mesterséges nótákra való szabása, jó és betsületes munka ugyan, de azért ugyan nem mindenkor és nem mindenütt olly Istenes mint a Mi-Atyánc. Miért volna hát illetlenb mondani a Christusnac az ö maga szavait, hogy sem mint énekelni azokat, a mellyeket az emberec mesterséggel formáltanac? Továbbá mivel hogy a Mi-Atyánc hellyében hasznosbnac látszic, ha magunktol formálunc Könyörgéseket az alkalmatosságóc szerint, miért tehát hogy a Sóltároc hellyében-is naponként ujjab ujjab énekeket nem szerzünc, hogy énekelnök azokat a gyülekezetekben az alkalmatosságoc szerint? a versekben való formálásnac tudatlansága cseleke-deti-é velünc, [29:] hogy a Sóltároknac szokott formájokat álhatatos-képpen meg-tartsuk? avagy, ha a Sóltároknac igénként való énekléséé a gyülekezetre nézve éppületessec, miért nem éppületes az Vrtol adatott Könyörgés, a melly summája mind azoknac a Könyörgéseknec mellyec az Sóltárokban vadnac?^I

Lábjegyzetek (benne Tolnai Dali János kiemelt válaszai)^I

38 Bódog az olyan ember az Istenben, / Ki gonoszoknak nem ment tanácsokban, / Kegyetleneknek nem járt ö utókban, / Hamis ítélet nem forgott szájában. (RMNy 160/1, 08r; RPH A 203.)

39 Versszakban.

40 Tolnai Dali válasza (pp. 102-103): „A’ mi illeti az emberi mesterséges szókkal formáltatott Sóltároknak akar Franciái nótákra, s-akar Magunkéira való éneklését, az a’ szabados dolgok közzé való (melyről a’ XLIII, XLIV, XLV. thesesekben szóllottunk;) holott nem a’ nóta ad itt (a’ mint maga-is a’ [!] Auctor meg-valya) valóságot a’ Sóltárnak, hanem inkább a’ nóta függ a’ Sóltártúl. A’ mint hogy az-is szabados a’ féle Rythmizálásban [rímes verselésben], akar a’ Subjectum tétessék hátul, s-az Adjunctum-ok és Effectum-ok elöl (a’ mint teccik az Author-nak) s-akar pedig vi-szontag: a’ dolognak valóságára ez semmit sem tartozik.”

41 Tolnai Dali válasza (pp. 103-104): „De imez kettő meg-kivántatik a’ dolognak vólta-szerént: egyik, hogy mentül kőzeleb járjon s-egyezzen a’ Rhytmusokban [rímes verssorokban] foglaltatott Sóltár az originális contextussal Istennek saját beszédével: másik ez, hogy azt lélekkel, értelemmel és szübéli indulatokkal énekelyünk az Urnák, 1. Cor. 14. 15. Ephes. 5. 19. Coloss. 3. 16. Az elsőt na-gyob részént jobban követte a’ b. e. Molnár Albert a’ Franciái nótákra szabott Sóltárokban; mint sem mások a’ Magunkéira szabottakban, a’ mint ezt értelmes egybe-vetésböl könnyen meg-itélhetik a’ túdósbak. S-ez az oka, hogy a’ Franciái nóták szerént inkáb, mint sem a’ Magyar nóták szerént, némelyek (kiket ez a’ Author meg-gúnyol érette, s-ö azonban egyiket sem tselekeszi) éneklik ebéd és vatsóra után, s-köz helyen-is [pl. az istentiszteleten] kivánnyák énekeltetni a’ Sóltárokat. Bezzeg ha ö, a’ szokott gúnyolódás és éretlen Ítéletből költ firkúlás helyett, erre fordította volna elmélkedését, mikor pennáját a’ féle dologban mártogatta (illy nagy zendülésre s-botránkoztató támadásra fel-gerjesztvén igaz értelmünk ellen az embereket,) vagy ezútán-is erre fordítaná, hogy magunk Nemzetéhez alkolmaztatott szép nótákat gondolna-ki, s-azok szerént a’ Sidó nyelvből tudóson formálná a’ Sóltárok éneklését; e’vel valóba jó Fótot szabna maga emlekezetire, s-Nemzetünket-is a’ nótának másoktúl való kódúlásátúl meg-mentené.” (RMNy 2550, 104.)

42 Tolnai Dali magyarítása szerint: „Emberi mesterségnek elegyedése” (RMNy 2550, 101).

Adalék – Tolnai Dali János apológiája^III

Tolnai Dali János kifejezi az istentiszteleti rendtartás regulatív elvén alapuló nézetét:

XCII. (2) Nyilván való dolog, hogy a mely Atyafiak annak előtte Arminianusoknak, Anabaptistáknak, Brownistáknak, Socinianusoknak (s-minek nem?) hallattattak, s-még ma is minden ok-nélkül sokaktul úgy motskoltatnak, a-féle tudománybéli Innovationak Uájjétásnak gyanója alól te magad jól tudod RÁCA-I, fel-szabadittattak az 1652. esztendőben a Nemesi és Prédikátori bötsületesb rendből álló Pataki közönséges Gyülekezetben; és tsak a mi Ecclésiáinkban szokatlan rend-tartásoknak formáinak változtatásával vádoltattak: az akkori Solemnis Declaratio szerént ilyen-képpen: Ha mi valamikor emlitettünk vagy emlitünk Ujjétást, Ujjétókat, nem akarunk érteni s-nem-is értünk oly Ujjétást, mely az Apostolok tudományával ellenkező Tudománynak, avagy valamely oly Ecclesiasticum Regimennek és Isteni tiszteletnek Ritusinak, mely sohol semmi keresztyén Nemzetekbéli Ecclésiákban nem találtatnék, bé-hozását tenné és jegyzené. Távúl légyen, senkire ok-nélkűl hogy fogjunk – Ertyük azért oly közönséges jegyzésben Ujjétást, az mely más névvel változtatásnak más névvel reformationak vagy Correctionak is mondathatik, &c. Ez közönséges és meszsze terjett széles jegyzésben és értelemben vészszük azért mi az Újjétásnak nevezetit: mutatot, reformatiót értünk rajta, semmit nem egyebet: Novam & inusitatam Ecclestis nostris agendi formam, a mi Ecclésiáinkban szokatlan rendtartásnak formáját. Nem szorityuk az Apostolok tudományával ellenköző, avagy más Nemzeteknek praxisával nem egyező Tudománynak, Religionak, és Ritusoknak bé-vételére. Ha ki arra szorittya, nem a mi értelmünk szerént való Ujjétást és Ujjétókat szerez. [Legatur MS. Declaratio Supplicationis ex Synodo quatuor Seniorum cis-Tibiscanorum cum Delectis Szeretsini 4. Septembri celebratá, Anno 1652. ad Celsissimam D. Principem habite.]

XCIII. Ha ez Declaratio szerént, tsak azért mondatnak az Atyafiak Ujjétóknak, hogy a mi Ecclésiáinkban szokatlan rend-tartásoknak formáit változtattyák, avagy inkább változtatni kivánnyák; miért tehát jó RÁCA-I Uram, hogy te ilyen meg-határozatlanúl Ujjétóknak kiáltod őket, nem tsak Religiónk Ellenséginek, de a Magunkéinak-is nagy botránkozásokra? Kik nagyob részént mindnyájan azt vélik, sőt bizonnyal el-is hitték a tudatlanbak, hogy azok az Atyafiak minden eretnekséget és Istentelen tudományt vallanak: s-azt hirdetik-is ő felőlök mindenütt, hogy azt tanittyák hogy az Evangéliumot nem kell prédikálni; hogy minden embernek három Felesége légyen; hogy nem kell a Keresztyén embernek imádkozni: hogy a mi Eleink mind elkárhoztanak: hogy a mi Prédikátorink hamis Tanitók, hogy a felső Hatalmasságok a Respublicában nem szükségesek; hogy az Ecclesiasticum Regiment és minden jó rend-tartást el-kell rontani, s-a helyében Independentismust akarnak bé-hozni, &c.

XCIV. Ezeknek s-több e-féle hamis hir-költéseknek alkalmatosságával (melyek ama konkoly-hintő Ellenségnek mesterséges ravaszságából származnak) immár köz beszédben költ az Atyafiak felől, hogy Uj-hitűek, új-vallásúak [mint Idvezítőnk felől szóltak, Mark. I. 27: és az ő Apsoliról, Tselek. 17. 19, 20: és 16. 20, 21: és 18. 13: és 21. 29:] Ország-háborítók [mint Ilyést mondották, I. Királ. 18. 17. s-Idvezítőnket, Ján 11. 48.] Ugy annyira hogy, nem külömben mint notorii Malefactores igaz törény szerént meg-sententiáztatott nyilván való gonosz tévők és eretnekek, minden tűzre vasra méltóknak itéltetvén, a nyavalyás Pál Apostollal (Tselek. 21. 36: és 22. 22, 23; és 23. 12, 13, 14: ) minden napon meg-ölettetnek és olyánok mint a mészár-székre rendeltetett juhok. (Rom. 8. 36. 2.Cor. 4. 10, 11:) azoknak beszédében, tanitásában, soha az oly egyenes nem lehet, hogy görbe nem találtatnék, s-viszsza nem magyaráztatnék: majd minden asztali mulatságokban s-egymással beszélgetésekben sok emberek ő rajtok tsömögélnek, róllok tsufságos comoediat jádzanak: mint Dávid maga felől panaszolkodik (Sólt. 31. 12, 13, &c.).

XCV. Sőt maga-is (a-kinek lelkében s-méltóságos tisztiben járó dolog volna az Evangélium békességet hirdetni; Róm. 10. 15. és az haszontalan dolgok felől való kiáltásokat meg-tiltani, melyek nagyobb Istentelenségre mennek, (2. Timoth. 2. 14, 15, 16, 17, &c.) őket közönségesen otsárolya, még pedig Keresztyén Olvasóhoz való irásában: úgy-mint, tudománnyal és elmebéli böltseséggel másokon felyűl úszni igyekeznőknek; magokhoz képest másokat semminek itélő agya-fúrt embereknek; meg-szelhűtteknek; bolondoskodóknak; sokaknak meg-botránkoztatóinak, és jó indulattyoknak fel-háboritóinak; mások semes szeleknek fúvása felé, minden proba és visgálás előtt és nélkűl, magokat fordétó Atyafiaknak nevez. Külön pedig némelyiket azok közzül a Presbyterialis Dialogusnak irásáért kárhoztattya, &c: némelyiket ismét mérges fúlákú nyelvének rabulájával éktelen motskolásokkal s szidalmakkal sértegeti, &c. Ismét következett s-naponként terjedten-terjed az Isten felséges Nevének káromlattatása, az Ujjétásnak és Ujjétóknak nevezeti alatt. Illik-é a jó lelki-esmeretű, Keresztyéni igaz Vallású Prédikátorhoz illyen rettenetes vétkezésre okot adni? Ha közönséges békességre serényen vigyázó Competens Biróra találkoznál RÁCA-I: lehetetlen hogy ilye impuné büntetlenül az előbb ki-fejezett solemnis Declaratio ellen való pártolásodat meg-emésztenéd. A mi pedig az Atyafiakat illeti, kiket te minden kéméllés nélkül motskolsz, azok az egész föld Birájának ítéletire apellálják igyeket; s-az ő választott Angyali és e Világ előtt protestálnak tiszta lelki-esméretből, hogy az emlitett és azokhoz hasonló hamis tudományoknak vallásátúl, tanitásátúl, sőt még az indúlattyátúl-is üressek, tiszták, ártatlanok!

XCVI. Továbbá még abban a széles jegyzésben-is a mi Confessiónk és Articulusink szerént, nem mondhatni de jure igazsággal azokat az Atyafiakat Ujjétóknak. Mivel ők minden Ritusoknak az Isteni szolgálatban változtatását, a hitnek és Isteni tiszteletnek s-minden ahoz tartozó Cérémoniáknak egy tökélletes Réguláján a Szent-Íráson fundályák, s-nem az emberi puszta szokáson, és a [görög kifejezés]-on az Atyáktúl vött tanitáson. S-ehez képest, igazán és méltán, azokat kell Ujjétóknak és Independenseknek mondani s-tartani, a kik a kézről kézre Eleinktül származott Tudományhoz s-nem egyedül az Szent-Iráshoz mérséklik az Ecclésiai Cérémoniáknak bévételét, meg-tartását, avagy változtatását. A Helvéciai Confessió erről így tanít, (cap. 27. de Ritibus & Ceremon.) Sufficiunt piis panci, moderati, simplices, nec alieni a Verbo Dei Ritus. Elégségesek az Isten-félőknek a keves, mértékletes, együgyű, s-az Isten igéjétül nem külömböző Ecclásiai Rendt-tartások. A magunk saját Articulusink-is azt kivánnyák (Artic. III. major.) Dicimus ergo omnem piam & sanctam Ordinationem Ecclesia ex Verbo Dei petendam esse, & fundatam veritate divina. Az az: azt mondjuk azért hogy minden jó és szent-rendelést az Ecclésiában az Isten beszédéből kell venni, s-azt Isteni igazságon fundálni. Ismét artic. IV. Convenire ergo (Pastores) in fundamento (salutis & doctrine) & ritu ceremoniarum in Verbo Dei expresso oportet, me fiant schismata & diffessiones, &c. Rursum artic. XIII. Cum nihil malorum retineri possint: nec forma nec abusus in hominum inventis servari debent, quaecunque in primo & secundo praecepto damnatur. Azaz: Szükség hogy (a Prédikátorok) meg-egyezzenek az (idvességnek és tudománynak) fundamentumában és az Cérémoniáknak Isten igéjében kifejeztetett rend-tartásban, hogy szakadások és egyenetlenségek ne légyenek – Mivel semmi gonoszt nem tarthatni-meg: sem a formát, sem a viszsza-élést nem kell az emberi találmányokban meg-tartani, valamelyek az első és második parantsolatban kárhoztattanak.

Forrás

I. H. Hubert Gabriella ZSOLTÁRÉNEKLÉSI VITA A 17. SZÁZAD KÖZEPÉN idézve Tolnai Dali János művét (lásd III.)

II. H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

III. Tolnai Dali János, (1606-1660): RMK I. 892 – Dáneus Ráca-I : Az az: A’ Mi-atyánk feloel Igaz Értelmue Tanitóknak Magok Mentsége Vaci-Andrásnak Usorás Vádja és Szidalma ellen / munkája által. Sáros-patakon. 1654. a… 122-129. o.