A Lelkészek Feddhetetlen Életéről

2022.06.16. Off By neilnejmed

A SZATMÁR-NÉMETIBEN

1646. ÉVBEN TARTOTT NEMZETI ZSINAT VÉGZÉSEI

KIADJA A SZATMÁRI REFORM. EGYHÁZMEGYE

Nyomatott Kecskeméten, Tóth Lászlónál. 1875.

LXXVIII. KÁNON.

5. A lelkészek feddhetetlen életéről

Az Isten beszéde sáfárainak oly szent és feddhetetlen életet kell élni, mely az ő tudományuknak teljesen megfelel, és annak mintegy élő példája. A lelkészek feddhetetlen élete pedig áll: 1) a kegyes és tisztességes társalkodásban; – 2) a világi foglalkozások elkerülésében; – 3) szeplőtlen szűziességben és erkölcsi tisztaságban; – 4) mértékletes életmódban; 5) illedelmes ruházkodásban; 6) végül a felsőbbek vagy felügyelők iránti engedelmességben.

1. A lelkészek kegyes és tisztességes társalkodásáról

LXXIX. KÁNON.

Kegyes és tisztességes társalkodást kell folytatni a lelkipásztoroknak mind hallgatóikkal, mind lelkésztársaikkal, mind az iskolatanítókkal, mind pedig háznépükkel. Hallgatóikkal annyiban, hogy ne legyenek azok között és azok irányában komorak, haragosak, házsártosak, perlekedők és türelmetlenek; hanem vidámak, szelídek, nyájasak, nyugodtak, barátságosak, feddhetetlenek, a civódástól idegenek, a méltatlanságokat, kivált az önszemélyük ellenieket nyugodt lélekkel eltűrők, azokhoz atyai szeretettel viseltetők, kinek-kinek a tartozó tiszteletet megadók; a véneket mint atyákat, az ifjabbakat mint testvéreket, az éltes nőket mint anyákat, az ifjabbakat mint nővéreket tisztán, szívükből jóra serkentők.

Lelkésztársaik irányában pedig rejtett álnokságot ne tápláljanak, annyival inkább nyílt ellenségeskedéssel ne versengjenek, se egymást kölcsönös szidalmakkal ne sértegessék, sőt inkább testvéri egyetértésben éljenek; azokat becsüljék meg s ki ne gúnyolják, hanem gyengeségüket a szeretet palástjával elfedezzék, az együgyűbbek a képzettebbekre ne irigykedjenek, azokat szemtelenül ne kisebbítsék ‚ hanem bennük Isten jeles adományát tiszteletben tartsák; a készültebbek viszont a Szentlélek ajándékaival magukat el ne bízzák, a náluknál együgyűbbeket meg ne vessék, ki ne nevessék, sőt inkább tanítsák, és amennyire tőlük telik, azok ismereteinek öregbítésére törekedjenek. Továbbá a tanítókkal, mint kartársaikkal úgy bánjanak, azokat semmi dologban meg ne csalják, hanem amivel azoknak jog szerint tartoznak, mind a tiszteletdíjakra, mind a személyüket illető tisztességre vonatkozólag az őket illető részt, a közigazság szabályai szerint nekik megadják, tőlük, vagy azoknak tanítványaiktól tanulásuk hátrányával és akadályozásával semmi nem köteles szolgálatot ne követeljenek, és azoknak semmi igazságos panaszra okot és alkalmat ne szolgáltassanak.

Háznépükkel végül úgy, hogy azok között se legyenek felette haragosak, zsémbesek, ridegek, átkozódók, verekedők, engesztelhetlenek, megátalkodottak; hanem mérséklettek, nyájasok, kegyesek, a civakodást kerülők, takarékosak, családjukat tisztességesen táplálók és gyermekeiket az Úr félelmében nevelők. – Mert ha saját házukat nem képesek kormányozni, hogy fogják az Isten egyházát gondozni? – Szóval egész erővel azon legyenek, hogy mindezek között erkölcsük kegyessége, életük feddhetlensége által szövétnekképpen világoljanak, őket az erény követésére saját példájukkal maguk után vonják. Az ellenkezőleg cselekvők felsőbbjeiktől, ha szükségesnek látszik, kétszer vagy háromszor megintessenek; s ha engedelmeskedni nem akarnak, az egyház által szavaik és tetteik minőségéhez képest enyhébb vagy szigorúbb fenyítés alá vettessenek.

LXXX. KÁNON.

2. A világi foglalkozások kerüléséről

Mivel az egyházi szolgák más emberektől mintegy elkülöníttettek, igen szükséges, hogy azoknak minden hiúságait [hiábavalóságait] szorgalmasan elkerüljék, s magukat a divatszerű világiassághoz ne alkalmazzák, ezért a polgári hivatalokba és ügyekbe ne elegyedjenek; a sokfelé kapást mint a dögvészt kerüljék, az Isten törvénye által megtiltott uzsorától óvakodjanak; pénzen vett borral, élelmi szerekkel vagy barmokkal, vagy bármi más árucikkel ne kereskedjenek; hanem csupán az evangyéliomból vagy oltárról éljenek, amelyen szolgálnak. Azonban saját, akár gazdászatból, akár fizetésből gyűlt javaikat elárusítaniok szabadságokban áll.

Vadász-ebeket, sólymokat ne tartsanak, se fegyverekkel ne vadásszanak, mert ők Krisztustól ember-halászóknak s nem vadászokul vagy madarászókul rendeltettek. Világi egyénekért, törvényszék előtti ügyek védelmére semmiképpen ne vállalkozzanak, hacsak esetleg valamely végszükségre jutott lelkész vagy iskolatanító érdekében; illemsértő dalokat se ne írjanak, se ne daloljanak, becstelenítő leveleket, gúnyiratokat ne terjesszenek, mások javait el ne ragadozzák; a tánctól és bohóci ugrándozásoktól tartózkodjanak; hangorán, [hegedűn?] citerán ne játsszanak; a bajvívásokat s azokból eredhető emberöléseket, amelyek rendszerint önkényesen és az ártatlan vér kiontásával történnek – mert az igazságtalan erőszaknak bűntelen védelem útján történő visszaverését a természetjog az egyházi egyéneknek sem tiltja meg; – továbbá a szidalmakat, kivált a Szentlélek elleni káromkodásokat, vastag hazugságokat, az “Isten úgy segéljen” szókkal oly dőrén szórt hiú esküvéseket, kegyetlen átkozódásokat, végül lopásokat s több afféléket szorgalmasan elkerüljék. Különben az egyház kemény ítéletét akár szóval akár tettel elkövetett vétkük minőségéhez képest semmiképpen el nem kerülik; hanem vagy egy időre felfüggesztetnek szent hivataluktól, mint az uzsorások, üzérkedők, csaplárkodók, bohócoskodók, táncosok, viadorok, [párbajozók] istenkáromló szitkozódók, bűnösen esküvők stb., vagy ünnepélyesen ki is közösíttetnek, mint a megátalkodottak s a törvényeket konokul megvetők és semmi más fenyítékkel meg nem téríthetők; vagy végül mint gyilkosok és világosan bebizonyult tolvajok végleg letétetvén, a polgári hatóságnak méltó megbüntetés végett átadatnak. Ők is, mint minden más főbenjáró büntetésre méltó ember, habár a hatóságtól életet és kegyelmet nyernek is, a szent hivatalra soha többet fel nem vétethetnek. (7)

LXXXI. KÁNON.

3. A lelkészek szűziességéről és erkölcsi tisztaságáról

Minthogy a lelkipásztorok a föld sói és világ világosságai, vagy legalább azok tartoznak lenni: szükség hogy a szűziesség és kegyesség követői legyenek, nemcsak tetteikben, de szavaikban is. Tetteikben úgy, hogy vagy mások nejeinek tisztaságát ne kísértsék, annyival inkább azokkal törvénytelenül ne érintkezzenek; vagy kéjhölgyeket s ágyasokat ne tartsanak, hanem mindenikük, ha magát megtartóztatni nem képes, valamely szűz hajadont vagy tisztes özvegy nőt, éspedig igazhitűt vegyen magának feleségül, hogy legyen egynejű férj, és éljen szentül a szent házasságban. Különben akik ágyastartásban vagy paráznaságban elmarasztaltatnak, nemcsak nyilvánosan kitiltatnak, hanem ki is közösíttetnek; a nyilvános nősparáznák és többnejűek pedig épp úgy büntettetnek, mint a gyilkosokról és tolvajokról a közvetlenül megelőző kánonban határoztatott. Beszédükből is csupán erkölcsi tisztaság s kegyesség visszhangozzék, szájukból semmi rothadt és trágár beszéd ki ne jöjjön, hanem csak ami jó, bölcs, a hallgatók épülésére szolgál, s azok előtt hálára érdemes. Azért a szemtelen bohócok, tréfatársak és tisztátalan szívből tisztátlan beszédet folytatók elsőben szóval keményen lehordassanak; és ha ezzel mérsékeltebbekké, szerényebbekké nem tétethetnek: mint másokat botránkoztatók és azoknak tiszta fülét és elméjét a maguk szemtelen beszédével mintegy megfertőztetők és a szent rendet bemocskolók, a mi társaságunkból elutasíttassanak.

LXXXII. KÁNON.

4. A lelkészek mértékletes életmódjáról

Az egyházszolgákhoz – más illetlen dolgok közt – legilletlenebb a mértékletlenség, a falánkság és a részegeskedés, mely minden vétkeknek gyúkanóca és táplálója. Legyenek azért mértékletesek, józanok, nem borozók s gyomruknak és hasuknak szolgálók, korcsmákon csavargók. Különben ha ezt a rút vétket újra meg újra ismétlik, nem csak a lelkészségtől, de a szent asztaltól is eltiltatnak.

Azonban mind a menyegzői mind más tisztességes lakomákban is jelen lenniök szabad, csakhogy a tisztesség és kegyesség határát azokban át ne hágják, magukat a poharazókhoz és dőzsölökhöz ne aljasítsák, hanem józanon és tisztességesen viseljék, hogy példájukkal más vendégtársaikat is a kegyességre és mértékletességre indítsák, sőt azokat még szavaikkal is a szerfeletti kortyosságtól, trágárságtól és pajzánkodástól lebeszéljék, s minden alkalmat megragadjanak, hogy azok mulatságába a Szentírásból valamely üdvös beszédet elegyítsenek, amellyel azokat a hitvány és hivalkodó beszédektől és bakszerű ugrándozástól elvonják. Midőn pedig a már bortól nekihevülők intéseiket süket füleik mellett elbocsátani, kényüknek áldozni [szenvedélyüknek hódolni] és táncra kerekedni kezdenek, a lelkipásztorok keljenek fel, s azok kedvező engedelmével távozzanak, hogy jelenlétükkel azok kicsapongását helyeselni ne láttassanak. A másként cselekvők kemény megfeddésre méltók.

LXXXIII. KÁNON.

5. A lelkészek illedelmes ruházkodásáról

Bár az újszövetségi lelkészeknek semmi határozott öltözet-formát nem rendelt a Szentírás: mindazáltal tartoznak ők ebben is, miként minden más dologban a rendre s illemre figyelni, úgyhogy az ő öltözetük legyen a rendnek és szent hivatásnak megfelelő, s nem oly igen ronda, mint az anabaptistáké, sem nem oly nevetséges, mint a szerzeteseké, végül pedig nem oly csillogó, mint a főrendűeké és római főpapoké; hanem középszerű s tisztességes, mellyel őket mind a katonáktól és más világi rendektől, mind a más felekezetű egyháziaktól első tekintetre meg lehet különböztetni és ismerni; aminő ez a mi – már általánosan bevett és puszta ódonszerűsége által is jóváhagyott és megállapított öltözetünk. Ennélfogva mindazok, kik saját kényük s kedvük szerint vagy oly divatos szabású öltönyöket bitorolnak, melyek az idegenek előtt gúny és nevetség tárgyául szolgálnak, vagy pedig oly drága köntösöket öltenek, melyek az evangéliomi egyszerűséget megbecstelenítik: ha azokat elöljáróik intésére le nem teszik, azokban egyházi hivatalukat folytatniok szabad nem leszen. Ennélfogva vagy az idegen ruházatot vessék le és a többi atyafiakhoz alkalmazkodjanak, vagy ha azt cselekedni nem akarják, a szentszolgálatról mondjanak le. Éppen így kell érteni s eljárni az iskolatanítókat illetőleg.

LXXXIV. KÁNON.

Minthogy pedig nemcsak maguk a lelkészek, hanem azoknak családtagjai is némileg példái tartoznak lenni az Úr nyájának: komolyan, sőt az apostoli rendeletnél fogva meghagyatik nekik, hogy még nejeik s leányaik is minden fényűzéstől és piperétől mentes ruházatban járjanak; magukat szeméremmel és illemmel, nem fodrozott hajfürtökkel, vagy arannyal, vagy gyöngyökkel, vagy drága köntössel ékesítvén, hanem oly tisztességes ruházattal, mely a kegyességre törekvő nőkhöz illik; nem vetekedve a nemes nőkkel fejékekkel, hajszalagokkal, selyemkötényekkel, nyakláncokkal, karperecekkel, kösöntyűkkel, színes cipőkkel, arany vagy ezüst rojtokkal himzett aljú mentékkel, vállfűzőkkel, görögös fejfátyollal, s más oly nemű ékszerek használatával, melyek a lelkésznékhez illetlenek; hanem magukat saját rendjükhöz s állapotjukhoz alkalmazzák. Emellett életüket, erkölcsüket úgy intézzék, hogy bennük semmi oly vétek, amit férjeik más nőkben az Isten igéje szerint megrónak, a mások nagy botránkozására fel ne fedeztessék; azért a józanságot s feddhetetlenséget kövessék, a csacskaságot, fajtalanságot, civakodást, perpatvart mint dögvészt kerüljék, a tánctól tartózkodjanak; ellenben amennyire csak tőlük telik, magukat mindenben a szemérmetességnek és a családanyai tisztes jellemnek mintegy élő példáiul tüntessék fel. A kicsapongó és bujálkodó engedetlen nőknek férjei, egy vagy két ízben való megintetés után, a szent szolgálatjuktól a közgyűlésig eltiltassanak. (8)

LXXXV. KÁNON.

6. A lelkészeknek felsőbbjeik iránti engedelmeskedéséről

Ámbár a hivatal méltósági fokozatára nézve az Isten igéjét hirdető minden egyházi szolga egyenlő, s közöttük nincs semmi elsőség: mindazáltal mivel az egyes egyházmegyék fontos okaiknál fogva, szívbeli önkéntes egyetértéssel tiszttársaik közül maguknak rendszerint egyet elöljárójukká tesznek, akit esperesnek (széniornak) neveznek és annak magukat önként alávetik; viszont egyetemesen az összes egyházmegyék is közös óhajtásaikkal és szavazataikkal valamely páratlan lelki tehetségekkel ékes férfiút maguknak közös és fő felügyelőjükké választanak, kit szuperintendensnek vagy püspöknek neveznek: tartoznak ezek iránt azon készséget s engedelmességet, melyre megesküdtek, minden, az egyház előmenetelét, Isten dicsősége terjesztését és felebarátaik üdvét illető dolgokban hűségesen megmutatni; az ő hívásukra a gyűlésben megjelenni, az ő kiküldésükre az egyház valamely ügyében elmenni, a meghívó levelet a szomszéd helyekre gyorsan, épen és sértetlenül átküldeni, őket a maguk illetékes bíráiul elismerni, az ő akaratjuk nélkül polgári hatósághoz nem fordulni; s azon méltatlanságot, becstelenséget, mely az ő személyükben az egész lelkészi testületen és az egyházon ejtetik, avagy azokra rájuk süttetik, senkinek az ő tudtuk beleegyezésük nélkül meg nem bocsátani. A dacoskodók, akik vagy makacsságból nem akarnak engedelmeskedni, vagy pedig szabadkozva kimaradásuknak, engedetlenségüknek, vagy hanyagságuknak ürügyéül semmitérő hitvány okokkal állnak elő (mert méltányos mentségeik tekintetbe veendők), első ízben ugyan saját esperesüktől magánlag avagy a kis gyűlésen testvérileg megintessenek; másodízben a közgyűlésen keményebben megfeddessenek; végül harmadszor, ha magukat teljességgel elfásultaknak tüntetik fel, mint vakmerő hitszegők, hivatalaiktól fosztassanak meg és nyilvánosan rekesztessenek ki. Mert jóllehet amaz egyeduralmat és antikrisztusi főpapi hatalmat méltán kárhoztatjuk és megvetjük is: de azt a fejetlenséget, vagy küklopszi államformát is, amelyben senki sem hallgat senkire, és amely még magánál az egyeduralomnál is sokkal veszélyesebb, a mi egyházainkban éppen nem tűrhetjük; hanem egyházkormányzatunkban az arisztokráciai, vagyis inkább az ariszokratiko-demokráciai formát fogadjuk el; többek közt azon okoknál fogva, melyeket a tudós Zepper Vilmos hittanár részint a Szentírásból, részint az atyák irataiból, részint az egyháztörténetekből, valamint a mi tudorainknak: Kálvinnak, Bézának, Bucernek, Zanchinak és másoknak műveiből; legvégül ennek igen szükséges és hasznos voltából elősorolt. Polit. Eccles. Lib. 2. Cap. 14. egészen, – bármint értsenek és tanítsanak némely újabb tudósok.

Forrás

LXXVIII. KÁNON. 5. A lelkészek feddhetetlen életéről | A SZATMÁR-NÉMETIBEN 1646. ÉVBEN TARTOTT NEMZETI ZSINAT VÉGZÉSEIleporollak.hu