A lelkészek hivatali szolgálatáról

A SZATMÁR-NÉMETIBEN

1646. ÉVBEN TARTOTT NEMZETI ZSINAT VÉGZÉSEI

KIADJA A SZATMÁRI REFORM. EGYHÁZMEGYE

Nyomatott Kecskeméten, Tóth Lászlónál. 1875.

XXXIV. KÁNON.

4. A lelkészek hivatali szolgálatáról.

A lelkészek szolgálata főleg e hét kötelesség teljesítésében áll: I. a tanításban; II. a könyörgésben és a szentírási fejezetek felolvasásában, magyarázásában; III. a kátémagyarázásban; IV. az ünnepek kihirdetésében és megtartásában; V. a sákramentomok kiszolgáltatásában; VI. a házasok összeesketésében; VII. a betegek és halálraítéltek látogatásában és vigasztalásában.

XXXV. KÁNON.

I. A tanításról

A tanítás tiszte ismét magában foglalja a többek közt: 1. a folytonos szónoklás munkáját; 2. a vétkesek megfeddését; 3. a bűnöket meg nem bánók kirekesztését; 4. a bűnbánóknak visszavételét; 5. az ellenfelek megcáfolását.

XXXVI. KÁNON.

1. A folytonos tanítás, főleg az egyházi szónoklás munkájáról.

Ne feledjék az egyházak lelkipásztorai, hogy ők nem a gyáva tétlenség, sem nem a külgazdászat, hanem az Úr földjén s vetésében való munkálkodásra vannak hivatva a nép vegyes tömegéből: azért teljes erővel igyekezzenek, hogy kötelességeiket minél hívebben végezzék és nagy szorgalommal tanítsanak. Mert jaj nekik, ha az evangéliumot nem hirdetik, és átkozott az, ki az Úr munkáját álnokul végezi! Azért a henyék, kik egészségesek és a tanításra kellő lélekadománynyal bírnak, mégis a tanítás munkáját kerülik és tunya tétlenségben tespednek, vagy idejüket világi dolgokra fordítják, mint tehetet]en herék s haszontalan bérmunkások lelkészi állomásaikból kivetendők és bizonyítványok nélkül eltávolítandók.

XXXVII. KÁNON.

Azonban a tisztes kézi munkákat, ha valamely sürgetős szükség úgy kívánja, csakhogy benne mértéket tartsanak s szent foglalkozásukat azok miatt el ne hanyagolják: a Pál példájára meg lehet a lelkésznek engedni; például valamely szőlőcskének – akár sajátjának, akár a lelkészinek – mívelését, valamint az ártatlan szórakozásokat, de a szántóföldek s szőlőhegyek mívelésének szerfeletti és kielégíthetetlen vágya, valamint a gyakori és szükségtelen szétkószálás – főleg az Úrnapokon – nekik komolyan megtiltandók. És akik közülük az ő felsőbbjeiktől ezek miatt ismételten megfeddetnek, s mégis ezeket gyakorolni meg nem szűntek, azoknak jövőre semmi egyházat nem kell adni. Mert senki, ki az ő kezét az eke szarvára vetette és vissza néz azokra, melyek hátul vannak, nem alkalmatos az Isten országára.

XXXVIII. KÁNON.

A kik pedig lelkészségüket megunva és a külvilág szerelmétől Démás módjára elragadtatva, bárha tisztességes hivatásuk s tehetségük is van a szolgálatra, állomásukat mégis minden igaz ok nélkül elhagyják és vagy saját házukban vesztegelnek, vagy mezőgazdaságot vagy valami szennyes kereskedést űznek, ha magukat hivataluk folytatására ráadni teljesen nem akarják, az egész közzsinat ítélete által tiltassanak el minden szent foglalkozástól, s mint rendjüknek hűtlen elhagyói ünnepélyesen közösíttessenek ki, s tekintessenek úgy, mint pogányok s vámszedők.

XXXIX. KÁNON.

Az egyházi beszéd tartásához tárgyat vagy helyeket a próféták, apostolok és evangelisták kánoni irataiból vegyenek avagy olvassanak fel, és azokat a szöveghez és tárgyaláshoz alkalmazott kis előbeszéd után röviden ugyan, de világosan és velősen magyarázzák meg, és azoknak valódi értelmét tüntessék fel, a hasonlatokat és képes szólásokat, példázatokat, ahol előfordulnak, gondosan fejtsék ki, s azoknak titkos jelentését, egyházi értelmét világosan magyarázzák meg, a szavakból eredő kételyeket oszlassák el, s az ellenkező magyarázatot cáfolják meg: és úgy aztán, midőn már a szöveget, annak összes részei szerint eléggé világosan és érthetőleg megmagyarázták, azt a fötételt vagy tant, mely a szöveg belsejéből magából mintegy önként kifejlik – vonják ki, s ha az kétes értelmű volna, a Szentírásból kellőleg bizonyítsák be, és a hallgatók hasznára: jelesen tanulságára, vigasztalására és jobbítására, sőt ha az vitás hely lenne, a hamis tételnek is megcáfolására irányozzák; végül a helynek, időnek s egyéneknek, az egyház állapotának s viszonyainak, vagy az országnak is jelen körülményeihez illő alkalmazás után, a főrészeket még egyszer röviden és összevontan ismételve, beszédjüket valami kegyes óhajtással vagy dicsőítéssel zárják be.

XL. KÁNON.

A Szentírásnak nem minden helyeit kell mindenkinek és minden gyülekezet előtt tárgyalni, hanem minden szónok a benne levő hitnek és hallgatói felfogási képességének mértéke szerint, a maga erejéhez alkalmazott és a nép felfogásához mért tárgyat vegyen fel kimerítő fejtegetés végett.

XLI. KÁNON.

Az úgynevezett úrnapi evangéliumokon kívül – amelyek néha magukban is nagy haszonnal s a népnek épülésére magyarázhatók – tartoznak a lelkipásztorok, nemcsak az ünnep-, hanem vasárnapokon is, vagy a régi próféciákból, vagy az evangéliumi történetekből, vagy az újszövetségi apostoli levelekből idő- és alkalomszerű szöveget választani, és azt megmagyarázni, hogy mind maguk, mind hallgatóik a különféle hittani anyagok vizsgálásából a mennyei tudomány ismeretében naponként mindinkább előhaladjanak.

XLII. KÁNON.

Egyházi beszédeket hetenként rendesen négyszer, jelesen: minden úrnapon kétszer, szerdán és pénteken pedig – vagy a helyi szokás szerint más napokon – egyszer kell tartani, éspedig művelt és ékes, de nem felette finom és képletes nyelvezettel, hanem népszerű, érthető és nem elmefitogatásra, hanem a hallgatók épülésére irányzott beszéddel; s egy beszédet sem szabad egy órai időnél tovább nyújtani, hogy se a szónokló ereje ki ne merüljön, se a hallgatókra nézve unalmas ne legyen; ahol azonban eddig régi szokás szerint többször is szoktak egyházi szónoklatokat tartani, tartsák meg azokat ezután is szabadon. (2)

Forrás

4. A lelkészek hivatali szolgálatáról. | A SZATMÁR-NÉMETIBEN 1646. ÉVBEN TARTOTT NEMZETI ZSINAT VÉGZÉSEI