Püspökök, Esperesek, Laikus tanítók, Stb. | II. Helvét Hitvallás

2022.05.04. Off By neilnejmed

II. Helvét Hitvallás 1562 (Confessio Helvetica posterior)

XVIII. RÉSZ

Az egyház szolgáiról, azok intézményéről és kötelességeiről, 4-9. fejezet

4. Viszont az újszövetségbeli nép szolgáit különböző néven nevezzük; ugyanis hívjuk őket apostoloknak, prófétáknak, evangélistáknak, püspököknek, presbytereknek, lelkipásztoroknak és tanítóknak. (1 Kor. 12,28) Az apostolok nem állapodtak meg valamely biztos helyen, hanem világszerte különböző egyházakat alapítottak. Amint ezek szervezve voltak, az apostolok onnan távoztak és helyökbe léptek a lelkipásztorok, kiki a maga egyházában. A próféták, hajdan a jövendő előretudói, látnokai voltak; de az írást is magyarázták. Ily férfiak még ma is találhatók. Evangélistáknak hívták az evangéliomi történet íróit, de a Krisztus evangéliomának hirdetőit is, amint Pál apostol Timótheusnak meghagyta, hogy az evangélista tisztét végezze. A püspökök pedig az egyház felvigyázói és őrei, akik az élelmet és egyéb szükséges dolgokat kezelik az egyházban. A presbyterek, vagy vének az egyháznak mintegy tanácsosai és atyjai, akik üdvös tanáccsal kormányoznak. A lelkipásztorok őrködnek az Úr nyája felett és ennek szükségleteiről gondoskodnak. A tanítók oktatnak és tanítják az igaz hitet és kegyességet. Tehát most is szabad az egyház szolgáit püspököknek, presbytereknek, lelkipásztoroknak és tanítóknak nevezni.

5. Az ezután következő időkben az egyház szolgáinak még több más elnevezését is bevitték az Isten egyházába. Némelyeket pátriárkákká avattak, másokat érsekekké, másokat felszentelt püspökökké. Némelyek metropoliták, főesperesek, diakonusok, aldiakonusok, gyertyahordozók, ördögűzők, éneklők, ajtónállók és ki tudná mik lettek, mint bíbornokok, prépostok, perjelek, alsóbb és felsóbb rendű atyaságok, nagyobb és kisebb rendűek. De mindezekkel mi ne törődjünk, bármik voltak hajdan és bármik jelenleg. Elegendő nekünk az egyház szolgáiról szóló apostoli tan.

6. Miután tehát bizonyosan tudjuk, hogy a szerzeteseket és a szerzetesrendeket vagyis szektákat sem Krisztus, sem az apostolok nem rendelték: ennélfogva tanítjuk, hogy azok az Isten egyházára nézve nem hasznosak, sőt veszedelmesek. Mert bár hajdan eltűrhetők valának, midőn mint remeték élelmöket saját kezökkel keresték és senkinek terhére nem voltak, hanem az egyház szolgáinak mindenben engedelmeskedtek, mint világiak: ámde hogy most milyenek, látja és tapasztalja az egész világ. Holmi fogadástételeket fitogtatnak és fogadalmaikkal teljesen ellenkező életet élnek, úgy, hogy közülük a legjobbakat is méltán azokhoz kell számlálni, akikről az apostol így szólt: Halljuk, hogy némelyek ti közöttetek rendetlenül járnak, kik semmit sem dolgoznak, hanem nyughatatlanul cselekesznek. (2 Thess. 3,11) Ilyenek tehát nincsenek a mi egyházainkban és tanítjuk, hogy Krisztus egyházaiban nincs is rájok semmi szükség.

7. Az egyházi hivatal tisztségét pedig senki sem bitorolhatja, azaz megvesztegetésekkel, vagy másnemű fondorkodásokkal, vagy önkényűleg magához nem ragadhatja. Az egyház szolgáit hívják meg és válasszák törvényes egyházi választással; azaz válassza őket az egyház, vagy válasszák az egyház által e végből kiküldöttek ünnepélyesen, szép rendben, háborúság, zavar és viszálkodás nélkül. De ne akárkit, hanem csakis alkalmas, kellő és tiszteletreméltó képzettséggel, kegyes ékesenszólással, természetes életbölcsességgel bíró, általában mértékletességgel és tisztességes élettel tündöklő férfiakat válasszanak meg amaz apostoli szabály szerint, amely 1. Tim. 3. és Tit. 1. részében van előadva. És akiket megválasztanak, azokat avassák föl a vének, nyilvános imádsággal és kézrátevéssel. Itt kárhoztatjuk mindazokat, akik saját kényök szerint futnak, (Jer. 23,21) noha nincsenek megválasztva, sem kiküldetve vagy felavatva. Kárhoztatjuk az alkalmatlan és a lelkipásztorban szükséges adományokkal föl nem ruházott egyházi szolgákat. Mindamellett elismerjük, hogy egyik-másik lelkipásztor ártatlan egyszerűsége az ős egyházban többet használt, mint némelyeknek sokoldalú, választékos, finom, de kissé felfuvalkodott tudományossága. Ahonnan ma sem vetjük meg egyeseknek kegyes egyszerűségét, feltéve, hogy az nem teljesen tudatlanságból ered.

8. Az apostolok ugyan mindazokat papoknak nevezik, akik Krisztusban hisznek, de nem a szolgálatra való tekintetből, hanem azért, mert Krisztus által minden hívő királlyá és pappá lett és mindnyájan vihetünk Istennek lelki áldozatokat. (1 Pét. 2,9 2 Móz. 19,6 Jel. 1,6) Tehát a papi hivatal és az egyházi szolgálat nagyon különbözik egymástól. Amaz ugyanis közös minden keresztyénnel, amint előbb említettük, de emez nem. Midőn azonban a pápás papságot a Krisztus egyházából kiküszöböltük: ezzel az egyházi szolgálatot nem töröltük el. Bizonyára a Krisztus új szövetségében nincs többé olyan papság, mint amilyen volt az ószövetségi népnél, melynek megvolt a külső kenete, szent öltözete és különféle ceremóniája, melyek is a Krisztus előképei voltak, aki midőn eljött a földre, azokat betöltvén, mind eltörölte, Ő az egyedüli főpap marad örökkön örökké, (Zsid. 7,3) akinek a méltóságából, hogy semmit le ne vonjunk: a pap elnevezést egyetlenegy egyházi szolgának sem adjuk meg. Mert a mi Urunk az újszövetségbeli egyházban seholsem rendelt olyasféle papokat, akik a szentelő püspöktől nyert hatalomnál fogva naponként az ostyát, mint az Úr testét és vérét áldozzák meg élőkért és holtakért; hanem olyanokat, akik tanítsanak és a sákramentomokat kiszolgáltassák.

9. Hiszen Pál apostol egyszerűen és röviden elibünk adván, hogy mit tartsunk az újszövetségbeli, vagyis keresztyén egyház szolgáiról és hogy mit tulajdonítsunk nekik, így szól: Úgy ítéljen mifelőlünk az ember, mint Krisztus szolgái és az Isten titkainak sáfárai felől. (1 Kor. 4,1) Következésképpen azt akarja az apostol, hogy az egyház szolgáit szolgáknak tekintsük. Hyperetáknak, azaz alárendelt evezősöknek nevezte őket az apostol, akik egyedül a kormányosra figyelnek; vagyis olyan emberek, akik nem önmagoknak és saját kényök-kedvök szerint, hanem másoknak, tudniillik saját uraiknak élnek, akiknek parancsaitól függenek teljesen. Mert az egyház szolgájának az van parancsolva, hogy mindennemű kötelességében ne a saját önkényét kövesse, hanem csakis azt végezze, amit az ő Ura parancsol. Az említett szentirati helyen ki van fejezve, hogy kicsoda az Úr, tudniillik Krisztus, akinek az egyházi szolgálat minden teendőiben alá vannak rendelve az egyházi szolgák. És hogy minél részletesebben megmagyarázza az egyházi szolgálatot, azt teszi még hozzá, hogy az egyház szolgái Isten titkainak sáfárai, vagyis kezelői. Pál apostol pedig Isten titkainak nevezte sok helyen, főképpen efézusi levele harmadik részének kilencedik versében, a Krisztus evangéliomát. A hajdankorban Krisztus sákramentomait is titkoknak nevezték. Következésképpen az egyház szolgáinak hivatása az, hogy a hívőknek az evangéliomot hirdessék és a sákramentomokat kiszolgáltassák. Mert másutt az evangéliomban azt olvassuk a hű és okos szolgáról, hogy őt az Úr gondviselővé tette az ő háza népén, hogy azoknak eledelt adjon alkalmatos időben. (Luk. 12,42) Viszont másutt, az evangéliom szerint, egy messze földre induló ember, házát elhagyván és szolgáinak hatalmat adván, kinek-kinek megparancsolta az ő dolgát. (Márk 13,34)

Forrás

XVIII. RÉSZ: Az egyház szolgáiról, azok intézményéről és kötelességeiről; II. Helvét Hitvallás