A Püspöki Egyházkormányzati Rendszerről | II. Helvét Hitvallás

2022.05.04. Off By neilnejmed

II. Helvét Hitvallás 1562 (Confessio Helvetica posterior)

XVII. RÉSZ

Az Isten egyetemes és szent egyházáról és ennek egyedüli Fejéről

1. Mivel Isten eleitől fogva azt akarta, hogy az emberek idvezüljenek és az igazság megismerésére eljussanak: ebből szükségképpen következik, hogy mindig volt, van is és a világ végéig lesz egyház, azaz a hívőknek a világból elhívott és egybegyűjtött gyülekezete, vagyis minden szenteknek egyessége, akik tudniillik az igaz Istent az idvezítő Krisztusban, az ige és a Szentlélek által valósággal megismerik és igazán tisztelik, azonkívül a Krisztus által ingyen ajándékozott összes javakban hit által részesülnek. Mindezek ugyanazon egy városnak polgárai, ugyanazon Úr, ugyanazon törvények alatt élnek, minden jóban egyaránt részesülnek. Ezeket az apostol így nevezi: szentek polgártársai, Istennek cselédei, (Eféz. 2,19) szenteknek nevezvén a földön levő hívőket, akiket az Isten Fiának vére szentelt meg. (1 Kor. 6,11) Reájok értendő bizonyára az apostoli hitvallás eme tétele: Hiszem a közönséges keresztyén anyaszentegyházat, a szenteknek egyességét.

2. És mivel egyedül csak egy az Isten, egy a közbenjáró Isten és emberek között, Jézus a Messiás; viszont egy az egész nyáj pásztora, egy ennek a testnek a Feje, végül egy a lélek, egy az idvesség, egy a hit, egy a testamentom vagyis a szövetség: szükségesképpen következik, hogy csakis egy az egyház, amelyet azért nevezünk közönségesnek, mert egyetemes, és a világ minden részén el van terjedve és minden időre kiterjed és sem helyhez, sem időhöz nincs kötve. Kárhoztatjuk tehát a donatistákat, akik az egyházat Afrikának tudom is én melyik szegleteibe szorították. Nem helyeseljük a római papság álláspontját sem, amely szinte egyedül a római egyházat fitogtatja egyetemesnek.

3. Különben az egyházat különböző részekre vagyis alakzatokra osztják, de nem azért, mintha önmagában elkülönítve vagy szétszaggatva volna, hanem inkább tagjainak különbözőségére való tekintetből. Némelyek ugyanis azt tartják, hogy van egy küzdő, és van egy másik, a győzedelmeskedő egyház. Amaz még küzd a földön és harcol a testiséggel, világgal és ennek fejedelmével a sátánnal, a bűnnel és halállal; emez pedig elnyervén már a pályabért, diadalmaskodik az égben mind a fölött, amit legyőzött és örvendez az Úr előtt. Mindamellett közöttük közösség, azaz kapcsolat van.

4. A földön küzdő egyházban mindig számos rész-egyház volt; ezek azonban mindannyian az egyetemes egyház egységéhez tartoznak. Másképpen alakult ez a törvény előtt az ősapák idejében; másképpen Mózes korában a törvény által és másképpen alakította Krisztus, az evangéliom által. Általában két nép jön leginkább számításba, úgymint az izraeliták és a pogányok, vagyis azok, akiket zsidókból és pogányokból gyűjtöttek össze az egyházba. Éppenúgy két, tudniillik ó és új szövetségről lehet szó. Mindezen népekre nézve azonban csakis egy közösség volt és van, egy idvesség az egy Messiásban, akiben – mint egy testnek a tagjai – egy Fő alatt egyesülnek mindnyájan, ugyanazon hitben, ugyanazon lelki eledelben és italban részesülvén. Mindamellett itt elismerjük, hogy különbözők voltak az idők, különbözők a hitvallások, a megígért és az elküldött Messiásra vonatkozólag, és hogy a szertartáskodások eltöröltetése után tisztább világosság fénylik előttünk és dúsabb lelki ajándékokat és teljesebb szabadságot nyertünk.

5. Isten emez egyházát nevezzük az élő Isten házának, amely élő és lelki kövekből épült (1 Pét. 2,5) és mozdíthatatlan kősziklára helyeztetett azon az alapon, amelyen kívül mást nem lehet vetni (1 Kor. 3,11) és ezért igazság oszlopának és erősségének is nevezi az apostol. (1 Tim. 3,15) Míg az egyház ezen a kősziklán a Krisztuson és a próféták és apostolok alapján nyugszik: addig nem téved. Nem lehet azonban csodálkozni azon, ha téved, valahányszor elszakad Attól, aki egyedül az igazság. Az egyházat szűznek és Krisztus jegyesének, még pedig egyedüli és szeretett jegyesének is nevezik. Az apostol ugyanis így szól: Eljegyeztelek titeket egy férfinak, hogy tiszta szűzet állítsak a Krisztus elé. (2 Kor.11,2) Ezékiel próféta (Ezék. 34,22) és János apostol (Ján. 10,2) nevezik az egyházat juhok nyájának az egy pásztor Krisztus alatt; viszont nevezzük Krisztus testének, mivel a hívők Krisztusnak élő tagjai, kiknek fejök a Krisztus.

6. A főnek kiváló jelentősége van a testen. Belőle árad élet a testbe, szelleme igazgatja mindenekben, belőle jő növekedés és gyarapodás egyaránt. Éppen ezért a testnek csakis egy feje van és ez a testtel összhangzásban van. Ennélfogva nem lehet más feje az egyháznak, mint Krisztus. Mert valamint az egyház lelki test: úgy szükségképpen hozzáillő, bizonyára lelki fejének kell lenni. És nem is kormányozhatja más lélek, mint a Krisztus lelke. Pál apostol is ezt mondja: Ő az egyház testének Feje, aki a kezdet és a halottak közül elsőszülött, hogy mindenek között Ő legyen fő. (Kol. 1,18) Ugyanő mondja: Krisztus Feje az egyháznak és ugyanő megtartója a testnek. (Eféz. 5,23) Viszont: Krisztus az egyház Feje, mely az Ő teste és teljessége Annak, aki mindeneket betölt mindenekkel. (Eféz. 1,22-23) És: mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki Fő, tudniillik Krisztusban, kiből az egész test szép rendben egybeszerkesztve, növekedést vesz. (Eféz. 4,15-16)

7. Nem helyeseljük tehát a római papságnak azt a tanítását, amely saját római püspökét a földön küzdő egyház egyetemes pásztorává és legfőbb fejévé, sőt mi több: Krisztus valóságos helyettesítőjévé teszi, akinek, mint ők mondogatják, az egyházban teljes hatalma és legfőbb urasága van. Mert mi azt tanítjuk, hogy Krisztus az Úr, Ő marad az egyedüli egyetemes pásztor, a főpap az Atya Isten előtt, és az egyházban az összes főpapi vagyis főpásztori tisztet mind e világ végezetéig Ő teljesíti, annakokáért nincs szüksége semmi helyettesre, amilyenre csakis távollevőnek van szüksége. Krisztus azonban jelen van az egyházban (Máté 28,20) és annak életadó feje. Apostolainak és az apostolok utódainak igen szigorúan meg is tiltotta az egyházban való elsőbbséget és uraskodást. (Máté 20,26) Mindazokat tehát, akik e tiszta igazságnak ellenemondanak és elleneszegülnek s Krisztus egyházába ellenkező kormányzatot visznek be: kicsoda ne látná át, hogy azok közé kell sorolnunk, akikről Krisztus apostolai, Péter (2 Pét. 2,1) és Pál (Csel. 20,29-30 2 Kor. 11,3 2 Thess. 2,3) jövendölnek.

8. A római fő elvetésével azonban semmiféle rendetlenséget vagy zavart nem idézünk elő Krisztus egyházában; mert azt tanítjuk, hogy az egyháznak az apostoloktól eredő kormányzása elegendő nekünk az egyház jó rendben tartására, mert az egyház kezdetben – midőn még ilyesféle római fő nélkül volt, amilyenről most azt mondogatják, hogy az egyházat rendben tartja – egyáltalában nem volt rendetlen és rendezetlen. A római fő megőrzi ugyan zsarnokságát és az egyházba behurcolt romlottságot, de koronként meg is akadályozza, útját állja és minden erejéből meghiúsítja az egyház reformálását.

9. Azt vetik szemünkre, hogy a mi egyházainkban – miután a római egyháztól különváltak – sokféle viszálkodások és szakadások vannak, és így azok nem igazi egyházak. Mintha bezzeg a római egyházban soha semmiféle szakadások, ellenkezések és versengések nem fordultak volna elő, még pedig a vallás dolgában, és nem annyira az iskolákban, mint a szószékeken, a nép körében. Tudjuk, hogy az apostol mondotta: Isten nem zavarnak, hanem békességnek Istene. (1 Kor. 14,33) És: mivelhogy ti közöttetek irigység és versengés és visszavonás van, nem testiek vagytok-e? (1 Kor. 3,3) Ám nem lehet tagadni, hogy habár az apostoli egyházban szintén voltak viszálkodások és ellenkezések, mégis az Isten vele volt az apostoli egyházzal és az apostoli egyház igazi egyház volt. Péter apostolt ugyanis megfeddi Pál apostol, (Gal. 2,11) ettől pedig elszakadt Barnabás. (Csel. 15,39) Az antiochiai egyházban komoly vita támadt azok között, akik ugyanazon Krisztust hirdették, amint azt Lukács, az apostolok cselekedeteiről írott könyv tizenötödik részében elbeszéli. Mindig voltak az egyházban súlyos viták és a legjelesebb egyházi tanítók fontos dolgok felett eltérő véleményben voltak, de azért e vitatkozások miatt az egyház nem szűnt meg az lenni, ami volt. Mert Isten az Ő tetszése szerint az egyházi viszálkodásokat nevének dicsőségére, végre az igazság felderítésére és arra használja, hogy azok, akik állhatatosak, nyilvánvalókká legyenek. (1 Kor. 11,19)

10. Egyébiránt, valamint Krisztuson kívül mást az egyház fejéül el nem ismerünk: éppenúgy nem ismerünk el bármely egyházat igaz egyháznak, amely magát igaz egyház gyanánt fitogtatja; hanem azt tanítjuk, hogy az az igaz egyház, amelyben az igaz egyház jegyei vagyis ismertető jelei megtaláltatnak. Ilyen mindenek felett az igaz és tiszta igehirdetés, amint ránk maradt a próféták és apostolok irataiban, akik mindannyian Krisztushoz vezérelnek, aki az evangéliomban ekként szólott: Az én juhaim az én szómat hallgatják és Én örök életet adok nékik; (Ján. 10,27-28) idegen pásztort nem követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegeneknek szavát. (Ján. 10,5) És akik ilyenek az egyházban, azokban egy a hit, egy a lélek, ennélfogva egyedül egy Istent imádnak, egyedül Őt tisztelik lélekben és igazságban, egyedül Őt szeretik teljes szívből és minden erőből, egyedül Őt hívják segítségül az egyedüli Közbenjáró és Szószóló Krisztus által s Krisztuson és a benne való hiten kívül igazságot és életet seholsem keresnek. Mivel ők egyedül Krisztust ismerik el az egyház fejéül és alapjául és Ő reá támaszkodva, naponként való bűnbánat által megújulnak: a rájok rakott keresztet türelemmel hordozzák, sőt tettetés nélkül való szeretet által Krisztus minden tagjával egybeköttetvén, e szeretettel bizonyítják be, hogy ők Krisztusnak tanítványai, megmaradván a békesség és szent egység kötelékében. Egyszersmind részt is vesznek a Krisztustól szerzett és az apostoloktól ránk szállott sákramentomokban és azokkal nem élnek másképpen, hanem amint az Úrtól vették. Mert mindenki ismeri az apostol eme mondását: Én az Úrtól vettem, melyet néktek előtökbe is adtam. (1 Kor. 11,23) Annakokáért kárhoztatjuk azokat az egyházakat, mint a Krisztus igaz egyházától elidegenedetteket, amelyek nem olyanok, mint aminőknek lenniök kellene, bármint kérkednek is püspökeik örökösödésével, egyházuk egységével és régiségével. Sőt inkább azt parancsolják nekünk az apostolok, hogy a bálványimádást és Babilont kerüljük, ebben ne legyen részünk, hacsak azt nem akarjuk, hogy Isten csapásaiban is részünk legyen. (1 Kor. 6,9 10,7 2 Kor. 6,17 János 5,21 Jel. 18,4)

11. A Krisztus igaz egyházával való egyességet pedig oly nagyra becsüljük, hogy tagadjuk, mintha élhetnének Isten előtt azok, akik az Isten igaz egyházával közösségben nincsenek, hanem tőle elszakadnak. Mert miként Nóé bárkáján kívül sehol sem vala megtartatás, midőn a világ özönvízzel elpusztult: azonképpen azt hisszük, hogy Krisztuson kívül – aki önmagát adja oda a választottaknak megelégíttetésül – sehol sem található biztos idvesség; következésképpen azt tanítjuk, hogy azoknak, akik élni akarnak, Krisztus igaz egyházától elszakadniok nem szabad.

12. Mindazáltal a felsorolt ismertető jelekkel nem szorítjuk oly szűk korlátok közé az egyházat, hogy azt állítsuk, miszerint mindazok kívül vannak az egyházon, akik vagy nem részesülnek a sákramentomokban, – bár szándéktalanul, és nem becsmérlésből, hanem inkább kikerülhetetlen szükségtől kényszerítve, akaratuk ellenére tartják távol magokat azoktól vagy nélkülözik azokat, – vagy pedig akikben a hit ottan-ottan lazul, de teljesen ki nem aluszik és meg nem szűnik, akár pedig akikben gyarlóságok és tévelygések fordulnak elő. Mert tudjuk, hogy Istennek Izráel országán kívül is voltak kedveltjei e világon. Tudjuk, mi történt Isten népével a babiloni fogságban, midőn hetven esztendeig áldozatok nélkül voltak. Tudjuk, mi történt a Krisztust megtagadó Péterrel és mint van dolguk napról-napra az Isten választott híveinek, midőn tévelyegnek és erőtelenek. Tudjuk továbbá azt is, minők voltak a galatiabeli és korinthusi egyházak az apostolok korában, melyeknél sok és súlyos bűnt ró meg az apostol és mégis Krisztus szent egyházainak nevezi őket.

13. Sőt néha az is megtörténik, hogy Isten, igaz ítéletéből, igéjének igazságát és a közös hitet s az igazi istentiszteletet annyira elhomályosulni és megrendülni engedi, hogy látszólag az egyház majdnem megsemmisül és elenyészik, amint ez, Ilyés korában és más időkben is megtörtént. De, még az ilyen sötét időszakokban is vannak e világon, akik Istent igazán imádják és nem kevesen ám, hanem hétezeren és többen is. (1 Kir. 19,18) Mert az apostol is így kiált fel: Az Istennek erős fundamentoma megáll, melynek pecséte ez: tudja az Úr, kik az övéi. (2 Tim. 2,19) Annakokáért az egyház láthatatlannak is nevezhető, nem mintha az egyházat alkotó emberek volnának láthatatlanok, hanem mert szemeink elől bár elrejtve, de Isten előtt egyedül ismeretes levén, az emberi ítélőképességet gyakran felülmúlja.

14. Viszont nem mindnyájan szentek, élő és igaz tagok azok, akiket az egyházhoz számítanak. Mert sok képmutató van, akik Isten igéjét külsőképpen hallgatják és a sákrámentomokban nyilvánosan résztvesznek és Istent egyedül a Krisztus által segítségül hívni, Krisztusról mint egyedüli igazságukról vallást tenni, Istent tisztelni, a szeretet munkáit gyakorolni és a megpróbáltatások közepett egy ideig türelemmel kitartóknak látszanak: de belsejökben a Lélek igazi megvilágosítása, az igaz hit, a szívbeli tisztaság és a kitartó állhatatosság nincs meg. Bárkik és bármik legyenek is ezek, utoljára leálcáztatnak. János apostol ugyanis így szól: Mi közülünk mentek ki, de nem közülünk valók valának; mert ha mi közülünk valók voltak volna, megmaradtak volna velünk. (1 Ján. 2,19) Ezeket, bár nem tartoznak az egyházhoz, mégis amíg kegyességet színlelnek, az egyházhoz számlálják éppen úgy, mint a társadalom árulóit, mielőtt felfedezik őket, a polgárokhoz számítják, és miként a búza között konkoly és polyva találtatik, vagy miként az ép testen golyvák és daganatok fordulnak elő, holott valósággal inkább nyavalyái és éktelenségei a testnek, mintsem valódi tagjai. Annakokáért Isten egyházát méltán hasonlítjuk hálóhoz, amely mindenféle halat fog és szántóföldhöz, amelyen búza és gyom is találtatik. (Máté 13,24.47) Itt felettébb óvakodnunk kell, hogy idő-nap előtt ne ítéljünk és ne iparkodjunk kizárni, kárhoztatni avagy tönkre tenni azokat, akiket az Úr nem akar kizáratni és kárhoztatni, vagy akiket az egyház károsodása nélkül eltávolítanunk nem lehet. Viszont vigyázni kell arra is, hogy míg a hívek szunnyadoznak, azalatt a gonoszok eljövén, kárt ne okozzanak az egyháznak.

15. Tanítjuk továbbá, hogy buzgón kell ügyelni arra, miben áll főképpen az egyház igaz és egységes volta, hogy könnyelműen szakadásokat ne okozzunk és ne terjesszünk az egyházban. Nem a ceremóniákban és külsőleges szokásokban áll az, hanem inkább a közös hit igazságában és egységében. A közös hitet pedig nem emberi törvények adták előnkbe, hanem a szentírás, amelynek rövid tartalma az apostoli hitvallás. Olvassuk ugyan, hogy a régieknél szertartási tekintetben sokféle különbség volt, de ez szabad volt és sohasem gondolt senki arra, hogy emiatt az egyház egysége megszűnnék. Azt mondjuk tehát, hogy az egyház valóságos egysége a hittételekben és Krisztus evangéliomának igaz, összhangzó hirdetesében és magától az Úrtól világosan rendelt szertartásokban határozódik. Amiért is kiválóan hangsúlyozzuk az apostol eme mondását: Akik csak tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk. De ha valamiben másképpen gondolkoztok, azt is kijelenti néktek az Isten. De amire eljutottunk, ugyanez szerint járjunk, mint szabály szerint; ugyanúgy gondolkozzunk. (Fil. 3,15-16)

Forrás

XVII. RÉSZ Az Isten egyetemes és szent egyházáról és ennek egyedüli Fejéről II. Helvét Hitvallás