A Hamis Sákramentumokról III: Az Utolsó Kenetről | Kálvin János

2022.02.10. Off By neilnejmed

A keresztyén vallás alapvonalai.

Írta Noyoni Kálvin János

Basel

Mdxxxvi.

Az úgynevezett utolsó kenetről.

A harmadik képzelt sákramentum az utolsó kenet, amelyet kizárólag csak pap szolgáltathat ki, éspedig – úgy mondják – csak a haldoklónak és a püspök által megszentelt olajjal, és ezzel a formulával: e szent kenet által és az ő véghetetlen irgalmassága által bocsássa meg néked az Isten minden bűneidet, amiket elkövettől látással, hallással, szaglással, tapintással, ízleléssel. – Úgy képzelik, hogy kétféle hatása van: a bűnök bocsánata és – ha úgy szolgál javunkra – a testi betegség könnyítése; ellenkező esetben, – a lélek idvessége. – Azt mondják pedig, hogy ezt a szertartást Jakab rendelte el, kinek szavai ezek: Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa az egyházi szolgákat, és imádkozzanak érette, megkenvén a beteget olajjal az Úrnak nevében; és ha bűnben leledzett: megbocsáttatnak neki. (1) Ez az utolsó kenet éppen olyan természetű, mint amilyennek fennebb a kézrávetést kimutattuk: ti. majmoskodó képmutatás, amellyel minden alap és eredmény nélkül utánozni akarják az apostolokat. – Márk elbeszéli, (2) hogy az apostolok első térítő útjukban azon parancsolat alapján, mit az Úrtól nyertek, halottakat támasztottak, ördögöket űztek, poklosokat tisztítottak, betegeket gyógyítottak; a betegek gyógyításánál pedig olajat használtak. Sok erőtlent megkentek – mondja – olajjal, és azok meggyógyultak. Ezt tartotta szem előtt Jakab, midőn azt parancsolta, hogy a presbitereket a beteg megkenésére hívassák. Hogy azonban az eféle ceremóniákban semmi mélyebb titok nincsen: arról könnyen meggyőződhetik mindenki, aki eszébe veszi, hogy mily szabadon jártak el úgy az Úr, mint az ő apostolai az ilyen külsőségekben. Az Úr, midőn a vaknak szeme világát vissza akarja adni, nyálból és porból sárt csinált; némelyeket érintésével gyógyított meg, másokat puszta szavával. Így az apostolok is némely betegségeket puszta szavukkal, másokat érintésükkel, másokat kenéssel gyógyítottak meg. – De ezt a kenést, valamint a többi másféléket is, bizonyára nem ok nélkül használták! – Ezt én is elismerem; de nem úgy, mintha ez a gyógyításnak eszköze lett volna, hanem csupán csak jelkép, amely a tudatlanságban levőket emlékeztesse arra, hogy honnan jön ez a nagy erő? – hogy ti. ennek dicsőségét az apostoloknak ne tulajdonítsák. A Szentlelket pedig és annak ajándékait olajjal jelképezni: közönséges és szokásos dolog volt. Egyébiránt a gyógyításnak e kegyelemajándéka megszűnt, valamint a többi csudák is, amelyeket csak egy időre akart adni az Úr, hogy velük az evangélium új hirdetését örök időkre csodálandóvá tegye.

Ha tehát legfeljebb annyit meg is engednénk, hogy a megkenés sákramentuma volt azoknak az erőknek, amelyeket akkor az apostolok kezeikkel osztogattak: még akkor is ebből most semmi sem tartozik reánk, akikre a csudás erőknek kezelése nem bízatott. És micsoda nagyobb indító ok alapján csinálnak sákramentumot ebből a kenetből, mint a többi más egyéb jegyekből, amelyek az Írásban említve vannak? Miért nem jelölnek ki valami úsztató tavat Siloáhnak, amelyben egy bizonyos időpontban a betegek megfürödjenek? Ez – mondják – hiábavaló lenne. – Bizonyára nem hiábavalóbb, mint a kenet. – Miért nem borulnak a halottakra, holott Pál egy halott gyermeket arra reáborulva támasztott fel? Miért nem sákramentum előttük a porból és nyálból kevert sár? No hát azok – mondják – különös példák voltak; ezt azonban Jakab egyenesen rendeli. Igen; ti. Jakab ahhoz a korhoz mérten beszélt, amelyben az egyház még élvezte az Istennek efféle áldásait.

Ők ugyan váltig erősítik, hogy az ő kenetükben még most is ugyanazon erő van. Csakhogy mi másképpen tapasztaljuk. Immár senki se csodálkozzék tehát afölött, ha a lelkeket, akiket Isten igéjétől, azaz életüktől és világosságuktól megfosztván, tudatlanságukat és vakságukat jól ismerik, – akkora szemérmetlenséggel játszották ki, amikor még azt sem átallották, hogy a test élő és érző érzékeit akarják megcsalni. Nevetségessé teszik azért magukat, midőn azzal kérkednek, hogy fel vannak ruházva a gyógyításra szükséges kegyelemajándékkal. Az Úr igenis mindenkor jelen van az övéivel minden időkön keresztül, és az ő betegségüket, amikor csak szükséges, meggyógyítja ma éppúgy, mint hajdan; de azokat a nyilvánvaló erőket nem ugy mutatja meg és csodákat az apostolok kezei által nem teszen. Így tehát, valamint az apostolok nem minden alap nélkül jelképezték az olajjal azt, hogy e gyógyításnak reájuk bízott kegyelemajándéka nem az övék, hanem a Szentlélek ereje: úgy viszont méltatlanságot követnek el a Szentlelken azok, akik a büdös és minden hatás nélküli olajat teszik az ő erejévé, ami éppen annyi, mintha valaki azt mondaná: minden olaj a Szentlélek ereje, mivel a Szentírásban ezzel a névvel van nevezve; vagy hogy minden galamb Szentlélek, mert galamb alakjában jelent meg. Hanem mindez az ő dolguk!

Nekünk most bőven elég az, hogy teljes bizonyossággal látjuk, miszerint az ő kenetjük nem sákramentum: mivel sem maga a cselekvény nem rendeltetett Istentől, sem semmiféle ígéret hozzá kapcsolva nincsen. Mert amidőn mi a sákramentumban ezt a kettőt kívánjuk meg, hogy a szertartás Isten által legyen rendelve, és hogy Isten ígérete legyen hozzá kapcsolva: akkor egyszersmind megkívánjuk azt is, hogy a szertartás nekünk legyen adva és az ígéret reánk vonatkozzék. Mert a körülmetélkedésről ma már senki sem állítja azt, hogy a keresztyén egyház sákramentuma, jóllehet Istentől volt rendelve, és ígéret is volt hozzá kapcsolva; mivel sem nem nekünk volt parancsolva, sem az ígéret, mely hozzá volt kapcsolva, nem nekünk volt adva. Hogy az ígéret, mellyel a kenetben oly roppantul kérkednek, nem nekünk adatott: világosan kimutattuk; de bizonyítja előttük a tapasztalat is. – A szertartást is csak azoknak kellett végezni, akik a gyógyítás kegyelemajándékával fel voltak ruházva, és nem azoknak a hóhéroknak, akik jobban tudnak ölni és mészárolni, mint gyógyítani. S ha még be tudnák bizonyítani – amitől pedig távol állanak –, hogy a Jakab rendelése a kenetről erre a korra is illik: még ezzel sem sokat mozdítottak volna az ő kenetjük igazolására, amivel eddig kenegettek minket. Jakab ugyanis azt akarta, hogy minden beteget megkenjenek; ők azonban nem a gyengélkedőket, hanem a félhalt porsátort (*) kenik be az ő zsírjukkal, amikor a lélek már-már végső tusáját vívja, vagy a mint ők mondják: “a végpercekben”. Ha valósággal orvosság az ő sákramentumok, amely akár a betegség súlyát enyhíti, akár a lélek vigasztalására valami módon használ: akkor kegyetlenség tőlük, hogy idejében soha sem alkalmazzák.

Jakab azt akarta, hogy a gyengélkedőt az egyház presbiterei kenjék meg; ők azonban nem engedik másnak, csak papnak. Hogy ők a Jakabnál előforduló “presbiterek” kifejezést “papok”-nak értelmezik és a többes számot megtisztelő-többesnek állítják: igen nagy szemérmetlenség; mintha az egyháznak abban az időben annyi papja lett volna, hogy hosszú menetbeli ünnepélyes pompával vonulhattak volna fel a megszentelt olajos korsócskák vitelére. – Azután meg amikor egyszerűen azt rendeli, hogy a betegeket meg kell kenni: szerintem semmi más kenetre nem gondol, mint közönséges olajra, s a Márk elbeszélésében sincs az másképpen. Ezek azonban semmi más olajat nem tartanak e célra méltónak, csak amit a püspök megszentelt, azaz rálehellgetésével felmelegített, sok berbitéléssel megbűvölt és kilencszeres térdhajtással üdvözölt, és pedig háromszor így: üdvöz légy szent olaj! – háromszor így: üdvöz légy, szent kenet! – háromszor így: üdvöz légy szent balzsam! Kitől vették az ilyen bűbájolást? – Jakab azt mondja: amint a beteg olajjal megkenetett és imádkoztak felette, ha bűnökben leledzett, azok megbocsáttatnak neki; nem azt értvén ezalatt, hogy a megkenés törli el a bűnöket, hanem hogy a hívők imádságai, melyekkel a lesújtott atyafi Istennek kegyelmébe ajánltatik, nem lesznek hiábavalók. Ezek pedig istentelenül azt hazudják, hogy az ő szentségük, azaz utálatos kenetjük törli el a bűnöket. – Íme, mily szép eredményekre jutnak, mihelyt megengedjük nekik, hogy a Jakab bizonyságával saját tetszésük szerint bátran visszaéljenek!

Hivatkozások

(1) Jakab 5,14.

(2) Márk 6,13-.

(*) Victor Jánosnál: “félholt tetemekre mázolják rá az ő kenőcsüket;” a latinban (1559): “semimortua cadavera sua pinguedine inficiunt.” [NF]

Forrás

5. A hamis sákramentumokról (1); A KERESZTYÉN VALLÁS ALAPVONALAI.; ÍRTA: NOYONI KÁLVIN JÁNOS, BASEL, MDXXXVI.

http://leporollak.hu/egyhtori/kalvin/irasok/inst/KISINST0.HTM