A Kortárs Istentisztelet Avagy A Modern Dicsőítés Átformáló Ereje | David W. Cloud

2021.12.08. Off By neilnejmed

David Cloud

független baptista lelkipásztor és prédikátor.

az Way of Life Literature alapítója és igazgatója.

A wayoflife.org baptista weboldalon

The Transformational Power of Contemporary Worship Music címmel

2011. december 8-án megjelent cikk részlete és a

The Transformative Power of CCM címmel

2017. November 22-én megjelent cikkének fordítása

A kortárs istentiszteleti zene átformáló ereje

2011. december 8.; David Cloud, Way of Life Literature, P.O. Box 610368, Port Huron, MI 48061. 866-295-4143, fbns@wayoflife.org

Miben áll a kortárs keresztyén zene átformáló ereje?

Miben áll a kortárs keresztyén zene átformáló ereje? Hogyan tudja a gyülekezet jellegét megváltoztatni és azt egy teljesen új irányba állítani?

A CCM (Contemporary Church/Christian Music – kortárs keresztyén zene) átformáló ereje mind filozófiájában, mind zenéjében rejlik.

A CCM filozófiájának átformáló ereje

A CCM nem csupán a keresztyén zene egy másik fajtája. Ez a keresztyén hit és életgyakorlat egy egész filozófiájának kísérőzenéje. Ez egy világnézetnek a dallama, ami nagyon is csábító, mert a keresztyén hitélet egy lazább, kegyelmen alapuló megközelítésének álcája alatt a szabadosság tanítását hirdeti (és általában ez a laza attitűd kihat a tantételekhez való hozzáállásra is).

Arcátlan módon elveti az elkülönülés (szeparatizmus) “régi” útjait is, mint “törvényeskedő” és “farizeusi” létformát. Ez tulajdonképpen a “nagymamád keresztyénségének” szemtelen elutasítása, utalva a 70-es évek előtti időkre, mielőtt még a keresztyén rockzene műfaja utat tört volna magának a gyülekezetekbe.

A Blue Like Jazz című népszerű könyvében a szerző Donald Miller elmeséli, hogyan utasította vissza, hogy a hagyományos jellegű egyházak tanítása az ő életére korlátokat szabjon. Sört akart inni, pikáns filmeket nézni, trágár módon beszélni, valamint ateistákkal vagy más lázadó egyénekkel együtt flangálni. Most a CCM még éppen körvonalazódó álláspontjainak köszönhetően mindezeket már meg is teheti.

A Blue Like Jazz egyik dedikálásán egy fiatal nő, aki több példányt is vásárolt, így nyilatkozott: “Én egy igazán jézusi lány vagyok, de szeretek elmenni tequilázni is a barátaimmal. Ezt a könyvet nekik is odaadhatom“.

A kortárs keresztyén zenei világ keresztyénsége.

David Foster az A Renegade’s Guide to God című könyvében kigúnyolja a “bibliacsapkodókat“, és egy olyan “renegát” típusú keresztyénségre szólít fel, amely “ellenáll annak, hogy megnevezzék, fellázad, ha megszégyenítik, és tiltakozik az ellen, hogy megszelídítsék” (8. o.). Az ő szavaival: “Nem fogják “megmondani” nekünk, hogy mit tegyünk, sem “megparancsolni”, hogyan viselkedjünk” (10. o.).

A If Grace Is So Amazing, Why Don’t We Like It című műben Donald McCulloughnak nem tetszenek az olyan prédikációk, amely így hangoznak: “… ne tedd ezt, vagy azt, fékezd meg étvágyad, uralkodj a vágyaidon, fegyelmezd és áldozd fel magad” (104. o.).

Charles Swindoll, aki évtizedek óta hirdeti a CCM filozófiát, és aki egyszer a “Born to Be Wild” című lázadó rockhimnusz dallamaira Harley motorkerékpáron vonult be egy Promise Keepers gyűlésre, ezt mondta: “Volt időszak … amikor álláspontom az volt, hogy az élet annyira merev dolog, hogy minden apró és nagy dologért egyaránt harcolni fogok. …”. Viszont minél idősebb lettem, annál inkább lerövidültek ezek a listák, ha őszinte akarok lenni. … Minden eddiginél nagyobb szükségünk van a kegyelemre felébredt lelkészekre, akik inkább felszabadítanak, mint megkötnek” (The Grace Awakening).

Harc dúl azok között, akik úgy vélik, hogy Isten kegyelme engedélyt ad arra, hogy az érzéki popkultúrából bőségesen ihassanak, és azok között, akik még mindig ragaszkodnak a biblikus elkülönüléshez. Amikor 1973-ban megszabadultam a rock & roll életstílusból, Isten megtanított arra, hogy eltávozzak a rock érzékiségétől és az olcsó, szemét popkultúrától, amely egyszerre van elmerülve ebben a zenében, és nagyrészt e zene által jött is létre. A rock & roll élen járt abban hogy kifejlődjön a drogkultúra, szabad szexualitás, feminizmus, uniszex divat, a vétkesség nélküli válások, a homoszexualitás elterjedése, az abortusz legalizálása, de még a félrevezetett békemozgalmak is. A mainstream rockerek túlnyomó többsége mindezeket támogatja is. A rocknak jelentős szerepe volt továbbá abban is, hogy a keleti pogány vallási hiedelmeket Nyugatra is elhozzák.

A rock & roll az utolsó idők hitehagyásának a hangsávja, ahogyan azt a 2Timóteus 4:3-4 csodálatos próféciája le is írja.

Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

Pál apostol a következőképpen határozta meg a keresztyén élet igazi kegyelmét:

Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt. ” (Titus 2:11-14).

Ez egy nagyon szigorú, nagyon gondos, nagyon szent, nagyon elkülönült életforma. Pál egészen biztosan NEM azt a filozófiát írja le, ami ma a kortárs keresztyén zenét áthatja. A Szentírás szerint Isten kegyelméből, cselekedetek nélkül üdvözülünk, mert az üdvösség ingyenes ajándék, amelyet Krisztus szerzett meg nekünk; azonban “…jó cselekedetekre” (Ef 2:8-10) szabadultunk meg, és ezek a jó cselekedetek az újszövetségi Szentírás kánonjában vannak lefektetve.

Nem “törvényeskedés” vagy “farizeusság“, ha egy kegyelem által üdvözült, vérben tisztára mosakodott szent hívő buzgón igyekszik megtartani az újszövetségi hit minden parancsolatát.

Jakab azt írja, hogy a “Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: …SZEPLŐ NÉLKÜL megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27), és ünnepélyesen figyelmeztetett, hogy akik a világgal barátkoznak, azok Isten ellenségei lesznek (Jakab 4:4).

Úgy tűnik, hogy Jakab korában sok magát hívőnek valló embernek ez volt, napjainkban viszont a legtöbb embernek ez lett az állapota.

Pál azt mondta, hogy “És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; ” (Efézus 5:11).

Ez egy nagyon-nagyon szigorú mércéje az elkülönülésnek. Ez azt jelenti, hogy a hívőnek folyamatosan Isten Igéjével kell méricskélnie a dolgokat, hogy lássa a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiről van-e szó, és közösséget sem szabad vállalnia az efféle cselekedetekkel. Sőt, nemcsak hogy nem lehet velük közösségben, hanem meg is kell őket feddenie. Ilyen parancsolatok vezettek engem is arra, hogy fiatal keresztyénként elutasítsam a rock & rollt, majd prédikációimban és könyveimben is megfeddjem a rockzene kultúráját. Ha valami a sötétség gyümölcstelen cselekedete a mai világban, akkor az a rock & roll és a rock- vagy popkultúra.

Pál arra tanította Timóteust, hogy tartsa meg az újszövetségi parancsolatokat “mocsoktalanul, feddhetetlenül” (1Timóteus 6:14).

Figyelemreméltó, hogy Pál a “parancsolat” szót használta e textusban, mert a CCM közönsége jellemzően a “szabályok” és “előírások” miatt háborodik fel. Pál parancsokat adott ki a testvéreknek (2Thessz 3:4, 6, 12). Számításaim szerint az Efézusi levél pedig 88 parancsolatot tartalmaz az újszövetségi hívők számára, amelyeket Isten kegyelméből és a bennünk lakozó Lélek által kell megtartanunk.

A zsoltáros szerint: “Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm.” (Zsolt 119:128).

Ez az igazi biblicista ember gondolkodásmódja és világnézete, és ellentéte annak a gondolkodásmódnak, amelyet a CCM mozgalomban jellemzően megtalálhatunk.

A CCM-mozgalom által hirdetett úgynevezett kegyelem az, amit a 2Timóteus 4:3-4-ben is leíratott:

Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

Bár ez 2000 évvel ezelőtt íródott, ennél pontosabb leírást a kortárs keresztyén zenéről még soha nem írtak le. A CCM az utolsó idők hittől való elszakadásának mozgalma. Jellemzői közé tartozik, hogy magukat keresztyénnek vallók új (kortárs) dolgok után vágyakoznak, és inkább akarnak a saját vágyaik szerint élni, mintsem a biblikus elkülönülés útjának engedelmeskedni, és ennek érdekében rengeteg olyan tanítót sorakoztatnak fel, akik hajlandóak az ő viszkető füleket egy újfajta keresztyénséggel cirógatni, amely nem szilárdan biblikus alapokon nyugszik.

A Biblia arra buzdít, hogy legyenek “az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” (Zsid 5:14) gyakorlottak. Ez a keresztyén növekedés és a lelki védekezés útja. Isten gyermekének pedig a Szentírást kell a hit és gyakorlati élet kizárólagos tekintélyének tartania, mint életének tévedhetetlenül ihletett könyvét, és mindent azon kell mérlegelnie. Folyamatosan meg kell ítélnünk, hogy a dolgok helyesek-e vagy helytelenek, igazak-e vagy hamisak, jók-e vagy rosszak. Ez ellenkezik a CCM filozófiájával, és azok a gyülekezetek, amelyek e mérce szerint élnek, el fogják utasítani a CCM-et, mert tudják, hogy mindenre van bibliai értelemben vett helyes és helytelen mérce, beleértve a zenét, az öltözködést és a szórakozást is.

Igen, a CCM filozófiája szöges ellentétben áll egy “régimódi” biblikus gyülekezettel, és azok, akik a CCM-mel társulnak, át fogják venni annak filozófiáját is. Hiszen ott van Isten minden újjászületett gyermekében a lázadó, aki legszívesebben inkább a saját vágyait követné. Isten gyermeke is járhat testben de Lélekben is, a test pedig a lélek ellen törekedik (Galata 5:16-17). A CCM filozófiája így vonzóvá válik azok számára, akik úgymond több “szabadságra” vágynak.

Mert mágnesként vonzza be azokat, akik elutasították a “régimódi” újszövetségi hitet, és akik megvetik a hagyományos, bibliahívő gyülekezeteket, a dogmatikus bibliai prédikációt és a dolgok biblikus “megítélését” az életmódra vonatkozó döntésekkel kapcsolatban.

Zach Lind is, a Jimmy Eat World szekuláris rockzenekar dobosa egy 2009-ben készült videofelvételen rögzített interjújában elmondta, hogy egy “nagyon konzervatív” baptista gyülekezetben nőtt fel, fiatalon hitvallást is tett, de csak azért, mert nem akarta, hogy kihagyják az úrvacsorás istentiszteletből. Azt is mondta, hogy “a haverokkal együtt akarta megenni a pogácsát“. Titokban szerette a rock & rollt, ezért nem tetszett neki ha az ellen prédikálnak, emiatt elhagyta a gyülekezetet, és nem is tért vissza a keresztyénséghez, amíg fel nem fedezte a Felemelkedő Egyházat [Emergens Egyház mozgalma – a ford.]. Most már megkapta a szabadságot, hogy egyidőben keresztyén és egy világi rockzenekar dobosa is lehessen. Az alábbiakban egy részletet olvashatnak az interjújából:

Az általuk hangsúlyozott hitrendszer nem feltétlenül rezonált bennem. Például amikor középiskolás voltam, lejátszottak egy videót a középiskolás csoportnak, aminek a címe „A Pokol Harangjai: A Rock & Roll veszélyei” volt. Én pedig titokban úgymond óriási rock & roll-rajongó voltam, mindenféle olyan bandákat hallgattam, amit a gyülekezet jellemzően nem hagyott volna jóvá. … Végül a középiskolában néhány barátommal zenekart alapítottunk; ez 15 vagy 16 évvel ezelőtt volt, és még ma is egy zenekar vagyunk; egy világi rockzenekar. Éltem ebben a világban, és rájöttem, hogy sok vallási javakat és szolgálatokat, amelyeket gyerekkoromban megkaptam, egyszerűen elvesztettem, amikor beléptem a való világba. Miközben próbáltam magamban összeegyeztetni ezeket a dolgokat, szabadon zuhantam. A keresztyénség keretei viszont nem voltak életképesek számomra. Jó volt kapcsolatba kerülni később olyan írókkal, mint Brian McLaren, Rob Bell és Dallas Willard, akik egy másfajta keretet, egy más perspektívát adtak ahhoz, hogy felépíthessek egy hitéletet, amely már ténylegesen is rezonált bennem. A zenekarral szerzett tapasztalataimnak és a hírnévnek köszönhetően, amit ezzel szereztem, sikerült barátságot kötnöm olyan emberekkel, akiket nagyon tisztelek, és akik erősen formálták gondolkodásomat. Ez életadó volt. … Az az evangélium, amiben most hiszek, teljesen más, mint az amiben felnőttem. Az evangélium, amelyben felnőttem, egy tranzakciós evangélium volt, vagyis az a fajta elképzelés, hogy ha most helyes módon hiszek, akkor később valahogy megmenekülök egy bizonyos büntetéstől. … Dallas Willard viszont emlékeztetett arra, hogy Isten országa nem valami jövőbeli cél, Isten országa már most is itt van.

Ez a téma végigvonul a kortárs keresztyén zene egész világán, és nagyon csábító sok ember számára jelenkorunkban is, mert ebben rejlik az átformáló ereje.

Zach egyébként sosem tett biblikus bizonyságot arról, hogy bármikor újjászületett volna. Egyszerűen csak elfogadott egy “másfajta keretet“, amelyet az emergensek biztosítottak számára, mint Brian McLaren, Rob Bell vagy Dallas Willard.

Amikor ez a zene hídfőállást kezd nyerni az egyén életében, az otthonunkban vagy gyülekezetben, akkor magával hozza az egész filozófiáját, és ha egy hívő nem a Lélekkel van betelve, vagy nincs Szentírásban megalapozva, vagy ha nem vizsgál mindent gondosan Isten Igéje szerint, akkor az “új szabadságnak” ígérete nagyon hamar hatalmába fogja keríteni. ….…

Mi a kortárs keresztyén zene átformáló ereje?

A CCM átformáló ereje

November 22, 2017

David Cloud, Way of Life Literature, P.O. Box 610368, Port Huron, MI 48061

866-295-4143, fbns@wayoflife.org

Az alábbiakban annak az ingyenes multimédiás videónak az átiratát közöljük, amelyet az Way of Life weboldalán tettünk közzé A KORTÁRS keresztyén DICSŐÍTŐ ZENE ÁTFORMÁLÓ EREJE [The Transformational Power Of Contemporary Church Music] címmel.

___________

Az elmúlt 10-20 évben számos korábban fundamentalista baptista gyülekezet alakult át új evangélikál rock & roll szórakoztatóközpontokká, és a CCM dicsőítőzene elfogadása volt szíve-lelke mindezeknek az átalakulásoknak.

Vegyük például a Highland Park Baptista Gyülekezetet a Tennessee állambeli Chattanooga városában. Ez a gyülekezet az 1940-es években került ki a Déli Baptista Szövetségből. Az 1970-es években, amikor a gyülekezet bibliaiskolájának hallgatója voltam, még ez egy régimódi független baptista gyülekezet volt, pazar szakrális zenével és magas elvárásokkal. Rendszeresen több ezren voltak vasárnap délelőttönként. A gyülekezetnek nagyszabású missziós elképzelései is voltak, bevételeinek felét missziókra fordította, és évente konferenciákat rendezett, amelyeken 100 misszionárius vett részt. Ez volt az otthona a Tennessee Temple University-nek, amelynek az 1970-es években még 5000 diákja volt. Az 1970-es és 80-as években a Highland Park Gyülekezetben kortárs keresztyén zenének nyoma sem volt még.

Jerry Huffman 1989-ben arról számolt be, hogy a Tennessee Temple néhány csoportja abban az évben “soft rock”-ot használt a Southwide Baptist Fellowship-ben (Calvary Contender, 1989. október 15.).

2005-re a Highland Park már rockos dallamokat játszott, mindenféle korlátok nélkül. Ugyanezen év áprilisában a gyülekezet és az iskola egy keresztyén rockkoncertnek adott otthont, amelyen Bebo Norman, Fernando Ortega és Sara Groves lépett fel. Ezt a koncertet a Highland Park fő előadótermében tartották. Mindhárom mainstream CCM zenész az ökumenének a tagja. Ortega például episzkopális vallású, aki fellépett már Billy Graham keresztyén hadjárataiban és Promise Keepers konferenciákon is. Bebo Norman együtt turnézott Amy Granttel.

Marty Tate, a Georgia állambeli Rising Fawnban lévő Peaceful Valley Baptist Church lelkésze és két másik prédikátor is (az egyik a TTU egyik öregdiákja a 60-as évek végén) kiállt a járdára, és a rockzene ellen prédikált, valamint olyan traktátusokat osztogatott, amelyekben a CCM veszélyeit ismertették. Elmondta nekem, hogy sokan, akikkel találkoztak: “nagyon gőgösek és elítélőek voltak velünk szemben, miközben azzal is vádoltak minket, hogy ítélkezünk, törvényeskedünk, és minden szokásos dologgal még“.

Ez drámai változás volt ahhoz a filozófiához és hozzáálláshoz képest, ami ugyanezen a helyen 20 évvel korábban uralkodott. Az “új” Temple kritizálta a “régi” Temple közönségét, de természetesen az új közönség még mindig azt állította, hogy ők bizony “nem változtak”.

A Chattanooga Times Free Press 2005. október 29-i számában megjelent egy kép, amelyen a Tennessee-i Temple Egyetem diákjai “imádkoznak” kortárs rockzenére egy szerda esti istentiszteleten. A kísérő cikkben ez állt:

A Szent András Központ 90 éves üvegfestményei alatt rockzene szól, miközben farmerben és pólóban imádkozók töltik meg a szentélyt. A heti szerda esti istentisztelet a hagyományos istentisztelet minden jegyét magán viseli – zene, prédikáció és imádság. De a kórust és az orgonát felváltotta a dob és az elektromos gitár. ‘Minden generációnak más-más zenei stílusa van, és az egyházaknak fel kellene ismerniük, hogy a fiatalabb generációk igényeit ki kell elégíteni’ – mondta az istentiszteleten prédikáló Dr. Danny Lovett, , aki a Tennessee Temple Egyetem elnöke.

2006 áprilisában az iskola College Days nevű rendezvényén, amikor a felvételt nyert diákok meglátogatják a campus-t, két keresztyén rockzenész, a Toddiefunk and the Electric Church és Warren Barfield lépett fel. Toddiefunk Toby Mac basszusgitárosa, aki korábban a DC Talk-ban is játszott. Az Electric Church Ready or Not című albumán a “Holy Ghost Thang”, a “Dance Floor”, a “Naked” és a “Crazay” című dalok találhatók meg.

A Temple volt az egyik szponzora a “Winter Jam Tour 2007”-nek, amelyen olyan keresztyén rockerek vettek részt, mint Jeremy Camp, Steven Curtis Chapman, Sanctus Real és Hawk Nelson. A Sanctus Real vezető gitárosa, Chris Rohman a következőket nyilatkozta: “Azokon a turnékon, amelyeken már volt szerencsénk részt venni, a gyerekek nagyon élvezték a rockos dalokat… a turné minden estéjén a fiatalok a dalaink minden sorát üvöltötték“.

El tudjátok képzelni, hogy Pál apostol ilyen világi dolgokat népszerűsít?

Matt Hammitt a Sanctus Realból részt vett a !Hero című rockopera 2003-as turnéján, amely Jézust egy menő fekete férfiként ábrázolja. A !Hero-ban az utolsó vacsora egy grillparti, és “Jézust” egy városi utcatáblán feszítik keresztre. A Sanctus Real és Steven Curtis Chapman 2003-ban koncertet adott az Ohió állambeli Cleveland római katolikus egyházmegyéje által szponzorált Szent Mária Szemináriumban. Az eseményen Anthony Pilla nyugalmazott katolikus püspök celebrálta a misét. Chapman a Cleveland Plain Dealer című lapnak azt mondta, hogy “jó dolog“, hogy “a katolikus egyház nagyobb nyitottságot mutat a kortárs keresztyén zene iránt” (Plain Dealer, 2006. augusztus 7.).

2008-ra a Highland Park Baptist Church csatlakozott a Déli Baptista Szövetséghez, és elkezdett aktívan hozzájárulni az SBC Cooperative Programjához is.

2012-ben a Highland Park megváltoztatta a nevét Church of the Highlands-re, hogy reflektáljon a helyváltoztatásra, valamint az új, általánosan kortárs ízére. Jeremy Roberts, a Highland Park 28 éves lelkésze szerint “ez lesz a legviccesebb templom a környéken” (“Chattanooga’s Iconic Highland Park,” Chattanooga Times Free Press, 2012. szeptember 10.). Roberts a Southwestern Baptist Theological Seminary-n végzett, és korábban a Texasi Déli Baptista Szövetség és a Virginiai Déli Baptista Konzervatívok munkatársa volt (“Tennessee Temple Univ. Strengthens SBC Ties,” Baptist Press, 2012. április 19.).

Számokban kifejezve a gyülekezet már csak árnyéka volt egykori önmagának. A gyülekezetnek 2012-re már csak 300 tagja maradt (“Tennessee Temple Carries on”, Times Free Press, Chattanooga, 2012. szept. 17.).

2015-ben a Tennessee Temple bejelentette, hogy bezárja kapuit és egyesül a Winston-Salem-i (NC) Piedmont International University-vel, ezzel elérkezett a hosszú és szomorú agóniájának legvégére, amelyben már a 90-es évek óta mozgott.

Számos, korábban a Highland Parkkal és a Southwide Baptist Fellowshippel kapcsolatban álló gyülekezet is ezen az úton indult el.

Korántsem a kortárs zene az egyetlen erő, amely ezekben az átalakulásokban szerepet játszik. Meggyőződésem, hogy a CCM a lelki langyosság, a húsvér testiség és a gyenge vezetés miatt kerül be egy gyülekezet életébe, de a zene ebben a légkörben olyan ererjű átformáló tényezőként hat, amely képes a gyülekezetet messzire vinni eredeti elveitől és jövőképétől.

A CCM tömegei ismerik a zenéjük átformáló erejét.

A CCM mozgatói és irányítói pontosan tudják, hogy zenéjük átformáló erejű. A Christianity Today-nek adott interjújában Don Moen, az Integrity Music vezetője elmondta:

Felfedeztem, hogy az istentiszteleti [zene] felekezeteken és kultúrákon átívelő. MINDEN FELEKEZETET ÁTHIDAL. Húsz évvel ezelőtt még rengeteg óriási szakadék tátongott a különböző felekezetek között. Ma már úgy gondolom, hogy ezek a falak leomlanak. Bármelyik koncertemen már 30-50 különböző felekezet képviselteti magát“.

A CCM-zenészek közül néhányan valóban a “régimódi” gyülekezeteket célozzák meg, hogy a “szélesebb értelemben vett egyház” felé mozdítsák el őket.

Léteznek átmeneti dalok és áthidaló dalok is, amelyeket arra írtak, hogy hagyományos gyülekezeteket a keresztyén rock felé vezető kortárs útra tereljék. Az ebben részt vevő CCM-előadók szemszögéből nézve nem csinálnak semmi baljóslatú dolgot. Egyszerűen és őszintén próbálják “táplálni” a “szélesebb egyházat“. De egy fundamentalista, bibliahívő szemszögéből nézve a hatás az, hogy a “régimódi” bibliai gyülekezeteket bevonják a kortárs körforgásba, és ez a lehető legveszedelmesebb dolog.

Az áthidaló-dalok között szerepel a “How Deep the Father’s Love for Us” Stuart Townendtől és az “In Christ Alone” Townend és Keith Getty előadásában.

Ezen dalok üzenete doktrinálisan megalapozott, a zene pedig inkább himnuszszerű, mint kőkemény rock & roll, így ezeket a dalokat sok hagyományos gyülekezet “biztonságosnak” gondolhatja. De azáltal, hogy használják ezt a zenét, egy gyülekezet máris kapcsolatba kerül azzal a kortárs világgal, amelyet Townend/Getty is képvisel.

Townend egy kőkemény keresztyén rocker. Karizmatikus teológiájú és radikálisan ökumenikus filozófiájú, támogatja az Alpha programot, amely hidat képez a karizmatikus, protestáns és római katolikus egyházak között. Tagja a karizmatikus Krisztus Király Egyháznak az Egyesült Királyságbeli Brightonban, és híve a “Lélek rendkívüli megnyilvánulásainak”, ami a démoni/testies karizmatikus misztikára utal, mint amilyen az eksztatikus nyelveken szólás, a szellem általi öldöklés, a szent nevetés és a remegés is.

Townend átöleli a “szélesebb egyházat” annak minden aspektusában, eretnekségében és utolsó időkre jellemző hitehagyásában, így Townend célja a “himnikus” kortárs dalok megírásával az ökumené kiszolgálása. Gondoljunk csak a következő kijelentésére:

“‘How Deep the Father’s Love’ volt az első himnuszszerű dal, amit írtam; előtte csak modern istentiszteleti dalokat írtam, kortárs stílusban. … Ez a dallam csak úgy kipattant a fejemből egy nap. … Nem csak modernebb kortárs gyülekezetekben, hanem stílusa miatt még a hagyományos gyülekezetekben is meglehetősen hasznos lehet. És én eléggé izgatott vagyok emiatt; izgatott vagyok a tény miatt, hogy írhatok valamit, ami ténylegesen a szélesebb értelemben vett egyházat tudja segíteni…“. (Stuart Townend, “Mission: Worship, The Story Behind the Song”).

Townend a blogjában így fogalmazott: “Egy fárasztó nap végén nem megyek úgy haza, hogy most felteszek egy énekekkel teli lemezt! Szóval egyáltalán nem úgy gondolok a himnuszokra, mint amikben zeneileg mozgok!” (http://blog.stuarttownend.co.uk/2010/05/how-deep-fathers-love.html).

Townend egy rock & roller, tisztán és egyszerűen. A szoftosabb CCM-et pedig arra akarja felhasználni, hogy összehozza a “szélesebb egyházat”.

Azt viszont nem említi, hogy a kortárs gyülekezeteket nem nagyon érdeklik a könnyedebb CCM himnuszok. Nagyrészt a “hagyományos” egyházak azok, akik érdeklődnek a “lágyabb” CCM iránt, és azáltal, hogy ezeket éneklik, ők azok, akiket a befolyásolásnak és változásnak bárminemű veszélye fenyeget.

Amikor a “hagyományos” gyülekezetek Townend “szoft” CCM-jét használják, a kortárs gyülekezeteket egyáltalán nem fenyegeti a “tradicionalizálódás” veszélye, a hagyományos gyülekezeteket viszont a modernizálódás veszélye mindenképpen fenyegeti.

Miben rejlik a CCM átformáló ereje?

Mi adja a CCM átformáló erejét?

Ennek két alapvető összetevője van: A filozófiai és zenei értelemben vett átformáló ereje.

1. A CCM filozófiájának átformáló ereje

A kortárs keresztyén zene nem egyszerűen csak zene; hanem keresztyén életfilozófia. A CCM filozófiának ereje pedig a benne lévő szabadosságnak ígéretében rejlik.

A keresztyén életvitelhez és tanításhoz való lazább hozzáállás leple alatt a szabadosság tanát hirdetik.

Nézzük meg a CCM filozófia néhány elemét:

A következő tényezők egymással összefüggésben állnak.

A CCM filozófiája szerint a kegyelem arra tanít, hogy lazítsunk és élvezzük az életet anélkül, hogy ítélkeznénk és kritizálnánk. A megkérdőjelezhető dolgokban a szélesebb, a lehető legmengengedőbb oldalra kell állnunk; minden esetben a nagyobb szabadság útjára kell lépnünk.

E filozófia szerint azokat, akik szigorúbbak, törvényeskedőknek és farizeusoknak tartják, akik megölik a kegyelmet és az örömöket. A “szigorúak” szerintük nemcsak hogy tévednek, hanem még veszélyesek is.

Chuck Swindoll is ezt a népszerű filozófiát vallja, és élen jár ennek népszerűsítésében is: “Volt időszak… amikor álláspontom az volt, hogy az élet egy annyira merev dolog, hogy minden apró és nagy dologért egyaránt harcolni fogok. Úgy értem, nem tudnék elég dolgot felsorolni, amiért képes volnék meghalni. Viszont minél idősebb lettem, annál inkább lerövidültek ezek a listák, ha őszinte akarok lenni. … Minden eddiginél nagyobb szükségünk van a kegyelemre felébredt lelkészekre, akik inkább felszabadítanak, nem pedig megkötnek” (The Grace Awakening).

Őszintén kétlem, hogy Swindoll valaha is ennyire szigorú és határozott volt Isten Igéjének minden részletére nézve, de akárhogyan is van, Pál Timóteusnak ünnepélyes megbízást adott arra, hogy megtartsa az újszövetségi parancsolatokat “mocsoktalanul, feddhetetlenül“, ami a részleteket illeti (1Tim 6:13-14). A parancs, hogy komolyan megküzdjünk azért a hitért, ami a szenteknek egyszer átadatott, magában foglalja a hit minden kérdését, ahogyan azt az újszövetségi Szentírásban is olvashatjuk (Júdás 3). Az a parancs, hogy “Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts“, magában foglalja az Ige teljességét (2Tim 4:1-2). Az Újszövetségben sehol sincs egy olyan utalás, amely arra engedne következtetni, hogy Swindoll álláspontja helytálló volna. A kegyelem nem lazaságot takar az Isten minden Igéjéért való küzdelemben. Ellenkezőleg, Pál azt tanította, hogy Isten kegyelme megtanít minket arra, hogy rendkívül komolyan álljunk ki az istenfélelem ügyéért és az istentelenségek ellen (Titusz 2:11-14). A szavak nem is lehetnének ennél egyértelműbbek.

A CCM filozófiája szerint muszáj a popkultúrát felkarolni és megváltani, ugyanakkor a popkultúrától való elszigetelődés tönkreteszi az egyház befolyásoló erejét.

Bob Briner könyve, a Roaring Lambs: A Gentle Plan to Radically Change Your World, amely nagyon népszerű a CCM előadók körében, így fogalmaz: “Ahelyett, hogy csak a kultúránk peremén lógunk, annak közepén kell léteznünk“.

Mark Driscoll, az Emergens Egyház mozgalmának lelkipásztora így nyilatkozott: “teológiailag konzervatív vagyok, kulturálisan pedig liberális“.

Biblikus szemszögből tekintve ez egész egyszerűen kivitelezhetetlen. Teológiailag konzervatívnak lenni annyit jelent, mint hinni és engedelmeskedni a Bibliának, amely nagyon szigorúan megparancsolja a világtól való elkülönülést (pl. Róma 12:2; Efézus 5:11; Jakab 4:4; 1 János 2:15-17)!

A CCM filozófiája szerint Istent élményszerűen és érzékileg, érzelemben és testben kell imádnunk.

Mint majd látni fogjuk, maga a CCM zene is ezt támogatja. De a dalszövegek is ezt a tapasztalati úton való közeledést támogatják, mivel nagyrészt karizmatikusok írják, mely nyilvánvalóan és észrevétlenül is tükrözi az ő tanításukat.

Vegyük például a MercyMe “Word of God Speak” című számát, egy olyan együttesét, amelynek zenéjét a fundamentalista gyülekezetek gyakran “adaptálják” is:

Szóljon Isten Igéje, ömölj le, mint az eső, mosd meg a szemem, hogy lássam a te fenségedet. Hogy csendben legyek és tudjam, hogy itt vagy ezen a helyen, kérlek, hadd maradjak és pihenjek a te szentségedben. … Megtalálni magam közötted, túl a zenén, túl a zajon. Csak arra van szükségem, hogy veled legyek, és a csendben meghallom hangodat.

Ez a karizmatikus misztika. Az “Isten Igéje” itt viszont nem a Biblia; ez egy misztikus érzés, egy közvetlen kinyilatkoztatás. Ez a “csendben” található, “túl a zajon“. Ez Isten “jelenlétének” megtapasztalása. Ez ugyanaz, amit a kontemplatív imamozgalom is tanít, amelyet Róma sötét szerzetesi múltjából kölcsönöztek, és amely napjainkban végigsöpör az evangelikálizmuson is. Ugyanezt a misztikus élményt keresik a rockzenében és a “csendben” is. Az ördögnek számos útja vezet ugyanoda!

Ez a CCM féle “nyisd meg magad a Lélek áradásának” egy olyan keresztyén életfilozófa, amely végül mindeneket áthat. Ez arra való, hogy ne vizsgáljunk meg alaposan semmit a Szentírás szerint, tehát tökéletesen ellentéte a biblikus szemléletnek.

A CCM filozófiája szerint rendben van, ha valaki a szívét követi, mert a hívő ember megváltást nyert és szabaddá lett.

Ez a filozófia figyelmen kívül hagyja viszont az emberi szív csalárdságára vonatkozó figyelmeztetést, és azt a tényt, hogy az “óember” énünk, vagy bukott természetünk a megváltással még nem szűnik meg teljesen. A régi embert meg kell tagadnunk és folytatólagosan kell levetkőznünk. Ez a filozófia figyelmen kívül hagyja azt a temérdek bibliai figyelmeztetést is, hogy mindent meg kell vizsgálnunk, józannak és ébernek kell lennünk, vigyáznunk kell az ördög mesterkedéseivel, vagy a hamis tanítók kétszínűségével szemben, stb.

A “kövesd a szíved” filozófia valójában a hitehagyáshoz vezető út.

A CCM filozófia szerint rendben van, hogy az ember a maga boldogságát keresi, amíg Istent követi.

Ez a lényege John Piper “keresztyén hedonizmus” doktrínájának is, amely nagyon nagy befolyással bír, és amely még egyes fundamentalista baptisták között is egyre nagyobb teret hódít magának. Ez az a tanítás, amely szerint az ember legfőbb hivatása, hogy a saját boldogságát Isten követésében keresse. Piper ezt a következőképpen határozza meg:

Isten akkor dicsőül meg bennünk a legjobban, amikor mi vagyunk a legelégedettebbek benne. … Láttam magamban a boldogság utáni mindent elsöprő vágyat, egy roppant erős késztetést arra, hogy az élvezeteket keressem, mégis az erkölcsi döntések minden pontjain azt mondtam magamnak, hogy ez a késztetés nem lehet hatással rám … Aztán megtértem a keresztyén hedonizmushoz. Néhány hét alatt rájöttem, hogy bibliátlan és arrogáns dolog megpróbálni Istent másért imádni, mint a benne való gyönyörködésért” (Desiring God, Bevezetés) A CCM filozófiája szerint Istent tapasztalati és érzéki úton, érzelemben és testben kell imádni.

Piper siet azt is elmondani, hogy a keresztyén hedonizmus “nem azt jelenti, hogy Isten eszközzé válna arra, hogy minket világi örömökhöz segítsen jutni“. De tény, hogy a keresztyén hedonizmus a “ne hagyd, hogy bárki is megmondja neked, hogyan élj” filozófiájával egyenesen a keresztyén rockmozgalom kezére játszott; és valóban, nagy befolyása volt e mozgalmon belül.

A CCM filozófiája szerint a szeretet fontosabb, mint a tanításban vagy életvitelben vett szigorúság.

Egy független baptista felsőfokú bibliaiskola nemrég végzett hallgatója a következőket írta nekem: “Legutóbb, amikor utánanéztem, az Úr Jézus Krisztus jobban törődött a mi szeretetünkkel, mint a zenénkkel vagy bármi mással“.

A valóság viszont az, ha a szeretetet a Biblia alapján határozzuk meg, azt találjuk, hogy az sosincs szembeállítva az istenfélő ítéletalkotással és szent életvitellel. Pál azt mondta, hogy az istenszeretet nem cselekszik éktelenül, nem rójja fel a gonoszt, és nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal (1Kor 13). János azt mondta, hogy az istenszeretet megtisztítja a szenteket, és Isten parancsolatainak megtartásáról szól (1Jn 3:1-3; 5:1-3). Ez az igazi keresztyén szeretet, nem pedig a kortárs mozgalom jóérzésű, rock & roll által vezérelt miszticizmusa, amely a világot szerető szabadosságot és a széleskörű toleranciát hirdeti.

A CCM filozófiája szerint Jézus egy lázadó volt, és nem helytelen az ő példáját követni.

A keresztyén rock a hatvanas évek Jesus People mozgalmában [a Golgota gyülekezet kezdetéhez szorosan kötődő mozgalma – a ford.] való megjelenésétől kezdve mindig is lázadónak, afféle proto-hippinek gondolta Jézust. Mark Stuart az Audio Adrenaline csapatából így fogalmaz: “Jézus Krisztus a legnagyobb lázadó, aki valaha a földön járt” (Pensacola News Journal, Pensacola, Fla., 1998. március 1., 1., 6E. oldal). Sonny a P.O.D.-ből azt állítja: “Úgy hisszük, hogy Jézus volt az első lázadó; az első punk rocker” (www.shoutweb.com/interviews/pod0700.phtml).

Valójában ez istenkáromlás. A Biblia szerint a lázadás olyan, mint a varázslásnak bűne (1Sám 15:23). A lázadó törvénysértő, de Krisztus volt a törvényhozó, aki azért jött a földre, hogy betöltse saját törvényi követeléseit (Máté 5:17-19). Krisztust pedig nem a lázadásért feszítették keresztre, hanem azért, mert tanúságot tett arról, hogy Ő Isten (János 10:33).

Talán a “Jézus mint lázadó” tanítás az, ami arra bátorítja a CCM egész tömegeit, hogy a “hagyománytisztelők” orra alá dörgöljön. A CCM-rajongókkal való hosszú tapasztalatomból megtanultam, hogy általánosságban nem nagyon törődnek azzal, hogy kit sértenek meg. A tipikus hozzáállás: “Kit érdekel, ha megsértünk egy rakás vén szipirtyós törvényeskedőt“. Ez a hozzáállás azonban ellentétes a Biblia azon parancsával, hogy kerüljük a megbántást, és adjunk tiszteletet az elöljáróinknak.

A CCM filozófiája szerint a zene önmagában semmit sem jelent, csak a szavak számítanak.

A CCM középpontjában az a filozófia áll, hogy önmagában a zene semleges dolog, hogy Isten mindenféle zenét szeret, ezért én is szerethetek mindenfélét.

Nincs olyan, hogy “gospel zene”. A zene minden stílusa és formája lehet gospel, legyen az jazz, pop, rock ‘n’ roll vagy rap” (Don Butler, Gospel Music Association).

Hiszem, hogy a zene önmagában semleges erő” (Keith Green).

Nincs olyan zenei stílus, amely ‘szent’ volna” (Rick Warren).

Isten mindenféle zenei stíluson keresztül szól” (Bill Gaither).

Számos népszerű könyv hirdeti ezt a CCM filozófiát.

Donald Miller Blue Like Jazz című könyve kemény dörgedelem a hagyományos keresztyénség ellen, annak “ítélkezésével” és dogmatizmusával szemben. A jazzre való hivatkozás, amely egy nem-feloldó, relativista, érzéki stílusú zene, a keresztyén hit kevésbé szigorú, toleránsabb, nem dogmatikus típusára utal.

David Foster A Renegade’s Guide to God című könyvében azt írja: “nem fogják “megmondani” nekünk, hogy mit tegyünk, sem “megparancsolni”, hogyan viselkedjünk”.

Donald McCullough If Grace Is So Amazing Why Don’t We Live Like It? című könyve elutasítja azt a fajta prédikációt, amely így hangzik: “… ne tedd ezt, vagy azt, zabolázd meg az étvágyad, uralkodj vágyaidon, fegyelmezd és áldozd fel magad“.

Nem nehéz belátni, hogy a CCM filozófiája szöges ellentétben áll egy “régimódi” biblikus egyházzal. Valóban “átformáló”, és azok, akik azzal kapcsolatba kerülnek, átveszik annak filozófiáját is.

A CCM filozófiája rendkívül vonzó azok számára, akik több “szabadságot” akarnak, mint amit a “régimódi” biblicista gyülekezetek kínálnak, és amit Isten Igéje megígért.

Gondoljunk csak Zach Lindre, a Jimmy Eat World rockzenekar dobosára, akivel a 2009-es San Diegó-i Nemzeti Lelkészi Konferencián készítettünk interjút. Elmondta, hogy egy “nagyon konzervatív” baptista gyülekezetben nőtt fel, amely a rock & roll ellen prédikált és a szeparatizmust hirdette, de titokban szerette a rockot, a szigorú biblikus prédikáció pedig nem tetszett neki. Kilépett a gyülekezetből, és megalapította a zenekart, de az elmúlt években az Emergens Egyház mozgalmától megtanulta, hogy úgy is lehet keresztyén, hogy közben szereti a rockot, és nem kell olyan szigorúan vennie az életet. Azt mondta, hogy az onnan jövő üzenet volt, ami “rezonált” is vele, most már szívesen él az “egyházban”.

A természetes emberi szív eredendő lázadása és az “óember” árnyéka, amely még újjászületett hívőkben is ott lakozik, nem nehéz tehát belátni, mennyire csábító a CCM filozófia.

Ráadásul a Pál apostol által előre megjövendölt napokat éljük a 2Timóteus 4:3-4-ben, amikor tömegek fogják a régi hitet egy újra cserélni, akik a saját kívánságaik szerint akarnak majd élni.

Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

Kétségtelen, hogy a CCM filozófiája átformáló erejű, de hogyan közvetítik ezt egy “hagyományos” egyházon belül?

Először is, a CCM filozófiát a zene dalszövegei közvetítik, amelyek gyakran homályosak és emberközpontúak.

A homályos dalszövegek táplálják a nem dogmatikus filozófiát és életmódot.

Az emberközpontú dalszövegek ugyanezt teszik. Összességében a kortárs keresztyénség ugyanannyira rólam szól, mint Istenről, de úgy tüntetik fel, mintha minden csakis Istenről szólna! S az emberi szív annyira becsapható, hogy vevő is az ilyesmire, és azt hiszi, hogy Isten-központúan cselekszik vagy imádkozik, még akkor is, ha valójában csakis önmagáért él. A fentebb említett keresztyén hedonizmus tana is pont erre játszik rá, és erre bátorít.

Másodszor, a CCM filozófiát maga a rockzene közvetíti, amely stimulálja a testet, és lazább életérzésekre bátorít, valamint úgy tűnik hogy ellenszenvet táplál a bibliai “szigorúsággal” szemben.

Harmadszor, a CCM filozófiát a CCM előadókhoz és támogatóikhoz való kapcsolódáson keresztül is kommunikálják, weboldalakon, közösségi médián, blogokon stb. keresztül.

Ez az összekapcsolódás a CCM “adaptációjának” természetes terméke. Amikor a gyülekezeti tagok látják, hogy a CCM-et “adaptálják” az istentiszteleteken, akkor kétségtelenül beszereznek közülük teljes értékű, publikált anyagokat is némelyek, hogy azokat privátban hallgassák, így elkezdenek személyesen is kapcsolatba lépni a tágabb értelemben vett CCM-világgal.

Amikor keresztyén könyvesboltokba látogatnak, és a zenei részleget böngészik, ugyanazokat a dalokat fogják látni, amelyeket vasárnaponként is hallanak, megveszik a szerzeményeket, majd belátják, hogy az igazi keresztyén rock szórakoztatóbb, erőteljesebb, csábítóbb, mint az “adaptált”, tompított keresztyén rock, és egyre közelebb kerülnek majd ahhoz.

Valószínűbb manapság, hogy otthonukban a Google segítségével rákeresnek majd gyülekezetben hallott, az általuk átvett CCM dalcímekre, esetleg néhány Hillsong számra vagy Townend-Gettyre, és a legelső találatok között a “igazi” keresztyén rock is ott lesz, így egyre messzebbre sodródnak majd a CCM világban.

Egy hölgy a következőt kommentálta Tommy Walker “We Will Remember” című CCM-számának YouTube-klipjénél.

Beleszerettem a dalba, amikor ma a gyülekezetünkben énekeltük. Aztán hazaérve az interneten megtaláltam a dalszöveget is. Ez egy csodálatos dal.

Biztosak lehettek benne, hogy többet talált mint puszta “dalszöveget”.

Így terjed az “igazi” CCM iránti étvágy a gyülekezetekben, és az ilyesmi nem lassan történik.

Amikor a Lancaster Baptista Gyülekezet, ami a West Coast Baptist College otthona, 2011-ben egy vasárnapi istentiszteleten előadta a “Shout to the Lord” című dalt, Cary Schmidt, az egyik gyülekezeti vezető elmondta: “A legtöbben már hallották ezt a dalt, vagy ismerik a szövegét“. Tudta, hogy a gyülekezet tagjai közül sokan ismerik a Hillsong-ot és zenéjüket, és egyáltalán nem hiszem, hogy csak a gyülekezetben játszott tompított soft rock verziókat hallgatják.

Cary Schmidt nem csak azt tudta, hogy a gyülekezeti tagok közül sokan ismerik a Hillsong-ot és zenéiket, hanem egy szót sem szólt azért, hogy óva intse őket egy ennyire idegen lelkületű dologtól. Mert nyilvánvaló, nincs még egy kortárs dicsőítő csapat, amely ennyire radikálisan karizmatikus, erőszakosan ökumenikus, vagy nagyobb hittagadó lenne, mint maga a Hillsong.

A Lancaster és a West Coast vezetői általánosságokban beszélnek a CCM veszélyeiről, de a figyelmeztetések nem elég konkrétak ahhoz, hogy megvédjék híveiket.

Így még akkor is, ha egy gyülekezet gondosan “átveszi” a CCM-et azáltal, hogy megpróbálja kivenni a rockot a keresztyén rockból, és csak olyan dalokat választ, amelynek szövegei legalább a bibliai szövegek látszatát hordozzák, a hatása és filozófiája attól még jelen lesz, és szép lassan elkezdi megfertőzni az egész testet. A gyülekezeti tagok azt az üzenetet kapják, hogy a gyülekezet által átvett zene CCM szerzői ártalmatlanok, de ez kapcsolatot teremt annak szélesebb körű világával is. Nem telik el sok idő, mire az emberek már az “igazi anyagot” hallgatják.

Ez bizony egy nagyon csúszós lejtő.

2. A CCM-zene dallami átformáló ereje

A CCM átformáló ereje magában a hangzásában is rejlik.

A kortárs dicsőítő zene minden elemét úgy alakították ki, hogy érzéki emocionális élményt teremtsen. Ez a kortárs istentiszteletek kimondott célja is.

Az Integrity Worship Ministries azért jött létre, hogy segítsen “a keresztyén vezetőknek világszerte MEGTAPASZTALNI ISTEN JELENLÉTÉT“.

Graham Kendrick azt mondta: “A prédikáció és az éneklés régi módja “kezdett utat engedni annak az elvárásnak, hogy … Isten meglátogat minket, és MEGTAPASZTALHATJUK AZ Ő JELENLÉTÉT KÉZZELFOGHATÓ MÓDON is” (interjú 2002. június 11-én Chris Davidson-nal az Integrity Music-tól).

Az elklubosodott kultúrájú istentiszteleten a zene körülveszi az imádókat … AZ EMBER ELMERÜL ISTEN JELENLÉTÉBEN” (Emerging Churches, szerkesztette Eddie Gibbs és Ryan Belger, 81. o.).

Csak néhány hónapja kezdtem el gyülekezetbe járni, és nagyon vonzott Isten jelenléte, FŐLEG A DICSŐÍTÉS ÉS ISTENTISZTELET ideje alatt … [érzem] az Ő tapintható jelenlétét” (City Harvest Church magazin, 2002. július-december).

Ennek a kézzelfogható istentiszteleti élménynek a keresése során a CCM közönsége átadja magát a zenének. A legszenvedélyesebb hivők hagyják, hogy a zene vegye át az irányítást.

Az a néhány fő zenei elem, amely az egész élményt megteremti, a következő:

Szinkópált táncritmus

Feloldatlan akkordok

Érzéki énektechnikák

Zenei ismétlések

Szinkópált táncritmus

Nem véletlen, hogy a kortárs istentiszteleti zene a kezdetektől fogva a modern popzene erősen szinkópált táncritmusait használja, mint például a back beat1-et, a beat anticipation-t, valamint a break beat2-et. Ez a fajta zene önmagában is intenzív, átformáló erejű.

Robert Palmer rock & roll-történész megjegyezte: “A rock átformáló ereje … magában a zenében rejlik – a HANGZÁSBAN, de mindenekelőtt a RITMUSOSSÁGÁBAN” (Rock & Roll an Unruly History, 12. o.).

Sam Phillips, annak a Sun Recordsnak az alapítója, ahol Elvis első slágerét 1954-ben felvették, leírta a rock érzéki addiktív erejét, és azt is, hogy miért alakította át a rock szó szerint a nyugati társadalmat. Szerinte ez a “FERTŐZŐ ÜTEMESSÉG“, amely a fiatalokat “JÓ ÉRZÉSEKRE” készteti (“Sam Phillips, 80, Producer who Discovered Elvis Presley, Dies,” Associated Press, July 31, 2003).

Huey Lewis and the News azt énekelte, hogy “a régi backbeat ritmus igazán, valósággal megőrjíti őket” (“The Heart of Rock & Roll”).

Elvis Presley szerint “…a ritmus az, ami megfogja az embert. Ha tetszik és érzed, nem tudsz nem mozogni rá. Ez történik velem is. Nem tudok mit tenni ellene” (idézi Steve Turner, Hungry for Heaven, 36. o.).

A back beat és a táncos szinkópázások más formái fizikai reakciót váltanak ki, mert a testet arra csábítják, hogy a zenei résekhez igazodva abba bemozogjon.

Az, hogy a rock lágy vagy kemény, halk vagy hangos, lényegtelen. Megmozgatja a testet; táncra késztet. A ritmus bibliája: “Több mint 1000 példát találunk a jazzben, rockban, latinban, bluesban, funkban és más stílusokban megszokott ritmusfigurákra – ritmusokra, amelyek a kortárs hangzást olyan izgalmassá teszik.

A rocker Richie Havens így írja le a zene hatását: “Ha a lábad elkezd mozogni, és nem tudod abbahagyni, akkor táncolsz. Fogadd el és csináld“.

A súlyos szinkópák teszik a popzenét olyan testközelivé. A társadalomtudósok és a rock & rollerek még szexuálisnak is minősítik.

… az ütem az, ami érzékien, közvetlenül fizikai reakciót parancsol. … A rock hangjainak anyagszerűségére reagálunk, és a rockélmény alapvetően erotikus jellegű dolog” (Simon Frith, Sound Effects, 1981).

A rock & roll nagy ereje a ritmusában rejlik. Ez egy olyan zene amely alapvetően szexuális, antipuritán…“. (Irwin Silber, Sing Out, 1965. május, 63. o.).

A rockzene ritmusában és szövegeiben [egyaránt] rendkívül erős, bár tudatalatti szexuális ingerlés rejlik” (Dr. David Elkind, The Hurried Child, 1981, 89. o.; Elkind a massachusettsi Tufts Egyetem Eliot-Pearson Gyermekkutatási Tanszékének volt elnöke).

A rockzene szexuális jellegű. A hatalmas lüktetés megegyezik a test ritmusával” (Frank Zappa, Life, 1968. június 28.).

A rock lüktető ritmusa létfontosságú szexuális felszabadulást biztosít a serdülő közönség számára” (Jan Berry, idézi Ken Blanchard, Pop Goes the Gospel).

Erről szól a rock – szex 100 megatonnás bombával, ez a lüktetés” (Gene Simmons a KISS-ből, Entertainment Tonight, ABC, 1987. december 10.).

Lehet, hogy az én zeném szexi… de melyik zene nem az, amelyben HATALMAS LÜKTETÉS van?” (Jimi Hendrix, idézi David Henderson, ‘Scuse Me While I Kiss the Sky: The Life of Jimi Hendrix. 117. o.).

A szex határozottan benne van a zenében, és e szexuális jelleg minden szempontból megtalálható abban” (Luke Campbell, 2 Live Crew).

Janis Joplin, aki fiatalon bele is halt a rock & roll életmódba, ezekkel a szavakkal jellemezte első nagy koncertjét: “Nem tudtam elhinni azt a sok ritmust és erőteljességet. Beszívtam, csak úgy éreztem, mintha EZ VOLNA A LEGJOBB KÁBÍTÓSZER A VILÁGON. ANNYIRA ÉRZÉKI volt, annyira vibráló, hangos, őrült” (Joel Dreyfuss, “Janis Joplin követte a forgatókönyvet”, Wichita Eagle, 1970. október 6., 7A. o.).

Egyet tudok érteni a rock & roll átformáló erejéről szóló ezen beszámolók igazságával. A rock & roll behatolt abba a keresztyén otthonba és gyülekezetbe, amelyben felnőttem és teljesen rabul ejtette szívem és lelkem amikor fiatal tinédzser voltam, és megtanított a lázadás és istentelenség útjára. Nagyon átformáló volt. Tömegek ezrei rendelkeznek még hasonló bizonyságtételekkel.

Ti, lelkipásztorok, akik hagyjátok hogy a gyülekezeteitek az “adaptált” CCM-mel és annak szoftosabb rockzenéjével kísérletezzenek, hajlandóak vagytok vállalni annak a kockázatát is, hogy a zenei gondatlanságotok miatt néhány fiatal sérelmet szenvedjen és a világiasságnak, testiségnek és az ördögnek útjára lépjen?

Nem jobb és bölcsebb a biztonságos utat választani?

A rock lehet kemény vagy lágy, gyors vagy lassú, hangos vagy halk, de attól még rock marad, mert még mindig rendelkezik érzéki, erősen szinkópált swing ritmussal, amely megmozgatja a testet, és még mindig “fertőző” marad, és még mindig egy bizonyos “jó érzéssel” tölti el az embert.

Az erősen szinkópált ritmus meghatározó része annak az “élménynek”, amit a kortárs istentiszteletek látogatói is keresnek. Meg vannak győződve ugyanis arról, hogy Istent imádják, miközben a valóságban erőteljes zenei segítséggel mozognak érzéki módon.

Térjünk vissza ahhoz a hozzászóláshoz, amelyet Szingapúr legnagyobb gyülekezetének, a City Harvestnek egyik tagja mondott. Ez a karizmatikus gyülekezet hangos rock & roll istentiszteleteket tart hatalmas előadótermében. A gyülekezet egyik új tagjától a következő interjút kapta a gyülekezeti magazin munkatársa:

Néhány hónapja kezdtem el járni a gyülekezetbe, és nagyon vonzott Isten jelenléte, különösen a dicsőítés az istentisztelet ideje alatt. Mégis igaz, hogy minden alkalommal amikor megpróbálok ugyanígy találkozni Istennel az egyéni csendességemben, ÉS “MEGÉREZNI” azt a kézzelfogható jelenlétet, amit a gyülekezeti istentiszteleteken is érzek, mindig kudarcot vallok. Ez azért van, mert valamit nem jól csinálok? Talán nem megfelelő módon imádkozom?” (City Harvest Church magazin, 2002. július-december).

Ez a fiatal hölgy “Isten kézzelfogható jelenlétét” tapasztalta meg a rock & roll istentiszteleteken, de ezt az élményt nem tudta megismételni a Biblia csendes olvasása közben. Azon tűnődött, vajon nem csinál-e valamit rosszul. A tény az, hogy maga a zene volt az, ami a “kézzelfogható istentisztelet” élményét okozta és annak semmi köze nem volt Istenhez.

A világi rock & rollerek ugyanilyen típusú élményekkel rendelkeznek!!!!!

A rock & rollerek régóta izzó spirituális és vallásos kifejezésekkel írják le zenéjüket, de a következő idézetek spirituális lelkesedései nem Isten Lelkére vonatkoznak, hanem “e világnak istenére”, aki a világosság angyalának álcázza magát (2Korinthus 4:4; 11:14).

Michael Moynihan rocktörténész a következőket állítja: “Spirituális értelemben a ZENE EGY MÁGIKUS MŰVELET, EGY HORDOZÓ, AMELYEN AZ EMBER KAPCSOLATBA KERÜL AZ ISTENEKKEL” (Lords of Chaos: The Bloody Rise of the Satanic Metal Underground, 1. o.).

Craig Chaquico, a Jefferson Airplane zenekar tagja szerint: “A rockkoncertek a napjaink templomai. A zene spirituális síkra helyezi őket. Minden zene Isten” (Dan és Steve Peters, Why Knock Rock? 96. o.).

Jimi Hendrix megértette a rock & roll misztikus erejét:

A rockzene több mint zene, AZ A TEMPLOMRA HASONLÍT” (Jimi Hendrix, The Dick Cavett Show, 1969. július 21.).

A zenét mi ELEKTRONIKUS TEMPLOMI ZENÉVÉ tesszük, egy ÚJ BIBLIÁVÁ, amelyet a szívünkben hordozhatunk” (Hendrix, idézi Charles Murray: Crosstown Traffic, 161. o.).

AZ ATMOSZFÉRÁK A ZENÉN KERESZTÜL JÖNNEK EL, mert a zene egy önmagában véve is spirituális dolog … hipnotizálod az embereket, hogy azonnal visszatérjenek a természetes állapotukba …“. [Ez egy] TERMÉSZETES MAGASLAT” (Hendrix, Life, 1969. október 3., 74. o.).

Bruce Springsteen ezekkel a szavakkal szokta nyitni koncertjeit: “KÖSZÖNTÜNK A ROCK ELSŐ EGYHÁZÁBAN, FIVÉREK ÉS NŐVÉREK“, és azt is nyilatkozta, hogy halott volt mindaddig, amíg a rock and roll meg nem változtatta az életét (USA Today, 1999. július 19., 9D. o.).

Robbie Krieger, a Doors gitárosa szerint a zenekar tagjai “revivalisták voltak, és azt akarták, hogy a közönségük egy vallásos élményt éljen át” (Break on Through: The Life and Death of Jim Morrison, 190. o.).

Bob Marley rockkoncertjeire emlékezve Judy Mowatt, az egyik háttérénekese így nyilatkozott: “A turnékon a koncertek olyanok voltak, mint egy templom; Bob tartotta a prédikációt. A közönségben vegyes érzelmek voltak: az emberek szó szerint sírtak, az emberek őrjöngtek, egy SZELLEMI MAGASLATON voltak … Ezek a koncertek erőteljesek és MAGAS LELKI erejűek voltak. Volt valami ERŐ, ami odahúzott téged. Tiszta érzés volt … Hónapokig, talán évekig is veled marad még” (Sean Dolan, Bob Marley, 95. o.).

A Grateful Dead koncerteket úgy jellemezték, mint “A HELY, AMELYEN IMÁDNI LEHET“. “A zenekar volt a főpap, a közönség a gyülekezet, a dalok a liturgia, a tánc pedig az ima” (Gary Greenberg, Not Fade Away: The Online World Remembers Jerry Garcia, 42. o.).

Egy zenei kritikus a Backstreet Boys koncertjét “IMÁDAT“-ként jellemezte (Express Writer, 1998. augusztus 16.).

A Doors Jim Morrison-ja így nyilatkozott: “SPIRITUÁLIS MAGASLATON ÉRZEM MAGAM ELŐADÁS KÖZBEN” (Newsweek, 1967. november 6., 101. o.).

Michael Jackson kijelentette: “TÁNC közben sokszor éreztem, hogy valami szentséges dolog megérintett. Ezekben a pillanatokban éreztem, hogy a lelkem szárnyal és eggyé válik mindennel, ami létezik” (Steve Turner, Hungry for Heaven, 12. o.).

George Harrison így szólt: “A zenén keresztül a spirituálishoz jutsz el. A ZENE NAGYON BEFOGJA A SPIRITUÁLIS DOLGOKAT, ahogyan azt a Hare Krishna mantrából tudjuk” (Turner, 71. o.).

Brian Eno szerint, AMIKOR FELFEDEZTE A ROCK AND ROLL-t, az “SPIRITUÁLIS ÉLMÉNY” volt számára, és ELFOGLALTA ÉLETÉNEK VALLÁSOS TERÜLETÉT (Turner, Hungry for Heaven, 150. o.).

Sting, a Police rockegyüttes tagja szerint “A zene tiszta lényegét tekintve nagyon spirituális” (Musician, 1987. febr., 41. o.). Azt vallja: “AZ ÉN HITEM A ZENE VOLT ÉS ÉPPEN AZ ELSŐ SÁKRAMENTUMOT VETTEM MAGAMHOZ [AMIKOR 11 évesen először hallotta a BEATLES-t]” (USA Today, 1984. jan. 27., 2D. o.).

A rave-partikon való tánc “úgy értelmezhető, mint a módszer, amellyel a rajongók AZ ELVÁLTOZTATOTT TUDATNAK ISTENÉT IMÁDHATJÁK” (Russell Newcombe, The Guardian, Jul. 22, 1995).

Mi van a rock & rollban, ami ilyen spirituális buzgalmat vált ki? Mi ez a miszticizmus a rockzenében?

A nehéz érzéki szinkópák és az “én vagyok az első” filozófiák kombinációja.

Az érzéki szinkópák hasonló élményt nyújtanak a kortárs keresztyén istentisztelet hallgatóinak.

A kortárs keresztyén zene átformáló ereje tehát mindenekelőtt a szinkópás táncritmusokban rejlik. És ezért képes egy “régimódi” biblikus gyülekezetet kortárs rock & roll gyülekezetté változtatni, gyakran néhány rövid év alatt.

Feloldatlan akkordok

Az érzéki kortárs istentiszteleti “élmény” másik fontos eleme a feloldatlan akkordok.

A feloldatlan hangsorok egy olyan akkordmenet-típust jelentenek, amely nem nyújt lezárási élményt és ez a CCM egyik legfontosabb eleme.

A kortárs istentiszteleti zene hajlamos a “tökéletes” vagy “autentikus” hangnemtől eltérő akkordkadenciát [akkordlezárást] használni, ami nem tér vissza a nyitó akkordhoz. A “gyenge hangrend” vagy a “tökéletlen hangrend” így nem oldódik fel. Ez mindig úgymond “gyengébb” marad.

Nem azt állítjuk, hogy a nem feloldódó kadencia időnkénti használata önmagában rossz dolog lenne. A probléma itt az, hogy ez a CCM egyik uralkodó jellemzője. A feloldások szolidaritása nincs meg. Ez nem olyasmi, ami egyszer-egyszer előfordul, hanem a CCM egyik fő tulajdonsága.

Egy éleslátó zenész így fogalmaz:

Amit észrevettünk ezekben a dalokban – Awesome God, Here I Am to Worship, Lord I Lift Your Name on High – amelyek nem kőkemény, hanem könnyedebb CCM – hogy mindegyikben a feloldás nélküli kadenciát alkalmazzák. A 4-esre mennek az 1-es helyett, és az ember ezért nyugtalanságot érez. Felépít, aztán csak nyugtalanságot, zavart hagy maga után.

Ennek pontosan az a hatása, hogy segít megteremteni azt az érzéki élményt, amit a kortárs istentiszteleti hallgatók is keresnek.

Tim Kelly Maine-i lelkipásztor közel 25 éve tanít zeneelméletet, és korábban mélyen benne volt a pop, rock, new country, rock, rap, R&B zenei kultúrában is. Ő maga nyilatkozta ezt:

Amikor az I-V-IV akkordmenet játszódik, az nem kadencia. Nem oldódik fel. A dicsőítő és istentiszteleti zene egy ilyen menetrendet vesz, és ezt ismételgeti újra és újra meg újra. Ez a feloldatlan progresszió, amit ha sokszor ismételgetnek, egyszer csak hipnotikussá válik. Olyan, mint egy drog vagy egy dobolási ritmus. Nincs is szükség ritmusra. A IV. akkordon való befejezés tisztán érzelmi élményt teremt, amit sok szekta az emberi lélek megnyitására szokott felhasználni, mint egy kábítószert vagy dobritmust. A New Age, a boszorkányság, a kelta pogány istentisztelet, a kontemplatív istentisztelet stb. mind ilyen gyenge akkordmeneteket használnak, hogy érzelmekkel teli élményt teremtsenek, hogy “megnyissák az emberi lelket a szellemvilág felé”. Tehát egyfajta misztikus élményről van szó.” (Tim Kelly)

Mickey Hart, a Grateful Dead dobosa a dobos szakma világszínvonalú szakértője szerint: “Bármerre nézel a bolygónkon, az emberek a dobolást mindenhol tudatmódosításra használják. … Sokszor volt olyan, hogy úgy éreztem, mintha a dobritmus egy nyitott ajtóhoz vitt volna egy másik világba” (Drumming at the Edge of Magic).

Egy másik éleslátó zenész szerint::

A feloldatlan kadencia karizmatikus hatású. Felépít, és újra és újra el szeretnéd mondani, újra és újra el akarod mondani, és ez olyan érzelmi őrületbe hoz, ahol már úgy érzed, tényleg Istent imádod“.

Tehát a kortárs dicsőítő zene élményének egyik fő eleme a nem feloldódó akkordok használata, és ez is része átformáló erejének.

Érzéki éneklési technikák

A kortárs istentiszteleti élmény másik fontos eleme még az érzéki énektechnikák alkalmazása, amit az erkölcsileg romlott popzenei területről kölcsönöztek.

A rock & roll az éneklés minden hagyományos szabályának felrúgásával már az éneklési módjában is megmutatta törvénytelen jellegét.

Itt van például kapaszkodás (“scooping“) és csúsztatás (“sliding“) is. Ahelyett, hogy az énekhangot tisztán és pontosan találnánk el, a kívánt hangmagasság fölé- vagy alácsúszunk.

Charles Henderson 1940-ben megjelent How to Sing for Money című könyvében leírja, hogy a scooping “egy olyan általános gyakorlat … mint a swing-hatás” (36. o.).

Láthatjuk, hogy a scooping énektechnika a tánczene részeként jött létre. Az erősen szinkópált ritmussal együttműködve segít megteremteni azt az érzéki hangulatot, amelyre a táncosok vágynak. Jól beillik egy night clubba, bárba, kuplerájba vagy akár egy játékbarlangba.

Charles Brown a rock & rollról szóló világi tanulmányában azt mondta, hogy a scooping-ot és a sliding-ot is “szexuális megnyilvánulásként” jellemezték (The Art of Rock & Roll, 68. o.).

A rock & rollról szóló másik világi tanulmányában Walter Everett megfigyelte, hogy a rockénekesek azért szegik meg a hagyományos szabályokat, és hangjukkal azért kapaszkodnak, csúsztatnak, torzítanak és tesznek más efféléket is, mert alapvetően törvénysértő filozófiát vallanak.

A klasszikus énekesek hagyományosan a hangszín állandó szépségére törekszenek, de ez ritkán érdekli a rockénekeseket, akik elutasítják azt a dogmát, hogy bármihez is vezethet egyetlen “helyes” út” (Everett “The Foundations of Rock”).

A rock & roll éneklés másik fontos eleme a hangok céltudatos torzítása. Ez ismét a zene relativista, “törvényszegő” jellegét tükrözi.

Az alábbi videoklip a Hillsong United “In Christ Alone” című dalának “feldolgozása”. Figyeljük meg a csúszkálást, kapaszkodást és a hangok torzítását is.

Ezek a stílusok nem csak érzékiesek, hanem ráirányítják a figyelmet az énekesekre is, ami a szekuláris pop és a kortárs “keresztyén” zenének egyaránt egy újabb fontos eleme.

A rock & roll éneklés további elemei a HANG TORZÍTÁSA, a NYÖGDÉCSELÉS, a MORMOGÁS, sőt a SIKÍTÁS is.

Ezek közül semelyik sem lehet szent vagy spirituális jellegű dolog. Inkább földhözragadt, érzéki, sőt ördögi. El tudod te képzelni, hogy az Úr Jézus Krisztus jelenlétében állsz, nyögdécselsz, mormogsz, vagy ehhez hasonló dolgokat teszel!?

Frank Garlock megjegyzi, hogy a rock éneklési stílusában is tükröződik a rockfilozófia kicsapongó természete:

“Azokat a módszereket, amelyeket a világban alkalmaznak a hangzások érzékiessé tételére, mára már sok népszerű kortárs keresztyén énekes is alkalmazza. Ezen technikák közé tartozik a ringatózás és tánc, kapaszkodás, hangcsúsztatás, a tulajdonképpeni dallam alatti és feletti flippelés, valamint a suttogó, lihegő hang vagy a késleltetett vibrato. Maga a zenei stílus mindig egy filozófiát tükröz vagy vetít előre.”

Figyeljük meg az alábbi megjegyzéseket, amelyeket az előző “In Christ Alone” YouTube-klipjéhez írtak.

Gyönyörű hang.” “Milyen nagyszerű hangod van.” “Nagyszerű hangod van!” “Csodálatosan tehetséges vagy!!!” “Imádom a hangod!!!

Az érzéki éneklés technikája a kortárs istentiszteleti élmény egyik legfőbb eleme, és nagyon is addiktív. A zenei étvágyat elkényeztetik, ami egyre messzebbre és távolabbra sodorja a hallgatót a CCM világában.

Zenei ismétlések

Az ismétlések alkalmazása a kortárs istentiszteleti élmény egy további fontos eleme.

7/11 zenének is nevezik – amelyben pontosan hét szót 11-szer énekelnek el.

A “The Family Prayer Song” című dalban a Promise Keeper’s Live Worship albumáról 22-szer ismétlik meg például a “we will serve the Lord” mondatot.

Az ismétlések is részei az érzéki élménynek, ami a CCM zene elsődleges célja.

Az ismétlődés tehát része az egész csomagnak, amely magában foglalja a csábító rock ritmust, a feloldatlan akkordokat, az érzéki énektechnikákat és a hangok fölé- vagy alácsúsztatását is.

A CCM közönség a zenének engedve egy kézzelfogható istentiszteleti élménybe tud sodródni.

Következtetés

A CCM-et “átvevő” biblikus gyülekezetek hidat vernek az ökumenikus-karizmatikus világ felé, amelyen sokan át fognak kelni, és amelynek hatása egészen drámai lesz. A hatás pedig fokozatosan átjárja majd az egész gyülekezetet, és meg fogja változtatni annak fundamentális jellegét is.

Minden fundamentalista baptista gyülekezet, amely ezt a kérdést, valamint önmaga képzését egyaránt nem veszi komolyan, illetve nem foglal el elzárkózó álláspontot a témában, egy évtizeden belül bőven az emergens, felemelkedő egyház útjára fog lépni.

A kortárs zene ennyire erőteljes, és ennyire a végidők hitehagyásának középpontjában áll.

A lelkipásztoroknak szembe kell nézniük ezzel a kérdéssel, és törekedniük kell arra, hogy mind magukat, mind a gyülekezeti tagokat felvilágosítsák. Ha ezt egy zenei vezetőre bízzuk, azzal máris lemondtunk a felelősségről. Az elérhető anyagok rendelkezésre állnak. Mert nem kell egyházzenei mesterképzést végezni ahhoz, hogy ezt a kérdést egy alapvető, eredményes szinten elsajátíthassuk.

Istentől való zenei normákat kell felállítanunk, és nagyon következetesnek kell lennünk!

A “CCM” elítélése és a kortárs Southern Gospel használata viszont egyáltalán nem következetesség.

Azt mondani továbbá, hogy ellenzed a CCM-et, miközben soft rockot és más “átvett” CCM dalokat használsz az istentiszteleten, nem egy következetes viselkedés.

Szerencsésebb inkább egy túl óvatos és túl “szigorú” oldalra tévedni, mint egy túl toleráns álláspontra. A túlzott szigorúság senkinek sem fog ártani, de a túlzott lazaságban rengeteg lelki veszély rejlik.

__________

Az előző beszámoló annak az ingyenes multimédiás videónak a leirata, amelyet az Way of Life weboldalon tettünk közzé A KORTÁRS DICSŐÍTŐ ZENE ÁTFORMÁLÓ EREJE [The Transformational Power Of Contemporary Church Music] címmel.

Források

Részletek The Way of Life Literature két jelentéséből: The Transformational Power of Contemporary Worship Music and The Transformative Power of CCM.

https://www.wayoflife.org/reports/transformational_power_of_cwm.html

https://www.wayoflife.org/reports/the-transformative-power-of-ccm.php

Fordítás a Way of Life Literature engedélyével történt, www.wayoflife.org, fbns@wayoflife.org.

1

 A back beat olyan ritmus, melyben a 4/4 második és negyedik ütése hangsúlyos.

2

 Az elektronikus zenéhez áll közel, minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 4/4-es tört ütem. A legtöbb elektronikus zene alapját egy lineáris ritmuslap jelenti, ám ennél a stílusnál a ritmikába csempészve tört hatást eredményez.