Az Asszonyi Küldetés | John Angell James

2021.09.23. Off By neilnejmed

John Angell James (1785-1859):

Angol Kongregacionalista Prédikátor És Szerző;

Prédikált És Írt Az Élet Minden Korosztályú És Állású Egyszerű Emberének; Nagy Becsben Tartják, Mégis Szerény És Egyszerű Ember Volt, Aki Egyszer Azt Mondta: “Az Én Tervem Az, Hogy Segítsem A Keresztyéneket A Szentírás Igazságainak Gyakorlásában.”

És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”— 1Móz. 2,18.

A Nőnek, Mint Asszonynak Van Küldetése.

Mi is ez pontosan? Pontosan milyen helyet is kell neki elfoglalnia? Mi a beteljesítendő célja, amely felett indokolatlanul felmagasztosulna, és amely alatt igazságtalanul ledegradálódna? Ez egy olyan téma, amelyet alaposan meg kell értenünk, hogy a nő megtudja mire legyen neki igénye, és a férfi pedig mit ismerjen el ebből; hogy a nő megtudja, mit is kell tennie, hasonlóan a férfi is, hogy mit szabad neki elvárnia. Igyekszem válaszolni erre a kérdésre és rámutatni a nő küldetésének természetére. Ennek során a Szentírás tévedhetetlen orákulumával fogok konzultálni, nem pedig a moralisták, közgazdászok és filozófusok spekulációival. Ezt tartom itt fő szabályunknak az előttünk álló kérdésre nézve: Isten mindkét nemnek megteremtője, a társadalom építője, a társadalmi kapcsolatok szerzője, valamint a társadalmi kötelességek, követelések és mentességek Döntőbírója11. Ezt viszont mindenki el is ismeri, aki hisz a Biblia tekintélyében. Legyenek elégedettek azzal kedves női testvéreim, hogy eleget tesznek ezen orákulum végzéseire nézve. Minden okuk megvan ugyanis erre. Mert Aki téged megteremtett a legalkalmasabb saját cselekedetei szándékának kinyilvánítására is, ezért nyugodtan, ahogyan alázatosan illik, bízunk abban, hogy Ő majd kinyilvánítja álláspontját és ismerteti a kötelességeket. Az asszonynak a férfival közösen ugyanis mennyei elhívása van, mégpedig hogy Istent dicsőítsék létük céljaként, és teljesítsék a vallási élet minden kötelességét, valamint élvezzék annak minden áldását. A férfiemberhez hasonlóan a nő is bűnös, racionális és halhatatlan teremtmény, akit a kegyelem gazdagsága alá helyeztek, és akit Isten felé irányuló bűnbánatra, és az Úr Jézus Krisztusba vetett hitre és az örök életre hívnak. Neki a vallásra éppúgy hivatása van, mint ahogy a másik nemnek. Mert Krisztus Jézusban nincs se férfi se nő, viszont mindketten a kötelezettségek, kötelességek és kiváltságoknak a szintjén léteznek.

Ahhoz, hogy megtudjuk mi a [nő küldetése], ahogy mondottam, meg kell tekintenünk a kinyilatkoztatás lapjait, és meg kell állapítanunk Isten teremtényei számára kinyilatkoztatott szándékát.

És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. ”(1Móz 2:18). Ez még tovább is kifejtődik, vagy inkább megismétlődik eképpen: „És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.”(1Móz 2,20). Ebből semmi sem lehet egyértelműbb, mint hogy az asszony a férfi számára lett teremtve.

Ádám fejletlen társasági viselkedési tendenciákkal rendelkező lényként lett megalkotva,12 ami valóban lényeges kérdésnek tűnik minden más teremtényre nézve. Az Úr Isten magasztos sajátossága, hogy a boldogság tekintetében teljesen független minden más lénytől. Ő, és csak Ő a saját dicsőségének színháza, saját boldogságának forrása,13 elmélkedésének elegendő célja, és semmi másra nincs szüksége boldogságához, csak az ön-közösséghez. A mennyben legfeljebb csak egy arkangyalt tudna megemészteni magányossága, de még ott is akár isteni, akár angyali társaságok iránti igénye miatt.

Ádám ugyanis a Paradicsom összes dicsőségével, és az ott lévő különféle állati törzsek által körülvéve egyedül találta magát és társra volt szüksége. Enélkül az élete csak magányosság volt, az Éden maga csak sivatag. Túlságosan társasági természettel volt felruházva ahhoz, hogy önmagában megelégedjen, ezért felsóhajtott társért, támogatásért, a létezésének valamifajta kiegészítéséért, így csak félig meddig élt, amíg egyedül élt. Gondolkodásra, beszélgetésre és szeretetre törekvő gondolatai másnak a gondolataira is vágyódtak, amelyekkel összehasonlíthatná az övéit, és akivel együtt gyakorolhatná szárnyaló törekvéseit. Szavait fárasztóan pazarolta könnyelműen a levegőbe, vagy jobb esetben ezek csak visszhangra keltek, melyek inkább gúnyolódások voltak igazi válaszok helyett. Szeretete a földi cél tekintetében nem tudta hová irányíthatná, ahonnan visszatérne saját kebeléhez, így már azzal a fenyegetéssel nézett szembe, hogy lénye pusztító egoizmusba torzul. Röviden, teljes lénye egy másik énre is vágyott, de ez a másik én még nem létezett; nem volt segítőtárs az ő számára. Az őt körülvevő látható lények túlságosan alantasak voltak, és az a Láthatatlan Lény, aki életet adott neki, túlságosan magasztos volt ahhoz, hogy egyesíthesse állapotát Ővele. Ezután azonban Isten asszonyt formált, így nagy problémája azonnal megoldódott.

Ekkor a bukott ember jellemzője az lett, hogy kívánta, hogy valaki együtt érezzen vele örömében, ahogyan az elbukott ember is akarja, hogy együtt érezzenek vele bánatában. Hogy Ádám eddig tudatában volt-e a kívánságainak, hogy társat kérhessen is, arról nem vagyunk tájékoztatva. Az ihletett kijelentésből viszont úgy tűnik, mintha ennek a drága áldásnak a terve Istentől származna és mintha Éva, mint oly sok más irgalmasság, az Ő saját akaratának spontán adományozása lenne. Így Ádámnak azt kellene mondania, ahogy az egyik legnevesebb utódja sok korban később is: “Szívének kivánságát megadtad néki; és ajkainak kérését nem tagadtad meg.” (Zsolt 21: 3).

Itt van tehát Isten terve a nő létrehozásában: hogy megfelelő segítőtársa legyen a férfinak.

Az embernek társra volt szüksége és Isten asszonyt adott neki. S mivel abban az időben Ádámon kívül nem volt más férfi, Évát kizárólag Ádám jólétére alkották. Ez kezdettől fogva arra tanít minket, hogy bármilyen küldetést kell egy nőnek is teljesítenie a férfiú viszonyában, általános értelemben az ő küldetése, legalábbis házastársi helyzetükben nem más, minthogy megfelelő segítőtársa legyen annak az egyedüli férfiúnak, akivel egyesül. Mert kezdettől fogva kijelentetett, hogy minden más kapcsolatot, bár a házasság nem szakítja meg, alárendeltnek kell tekintenünk, mert „elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz. 2:24).

Ha a nő paradicsomi küldetése volt a férfi társának és örömének lennie, akkor ennek a továbbiakban is így kell lennie.

Hivatását15 ugyanis a Bűnbeesés nem változtatta meg. Ezen tragédiát követően a férfiembernek még sürgetőbb módon van szüksége társra, és Isten a nőnek ezen küldetését még világosabbá tette a következõ kijelentéssel: „Vágyakozni fogsz a férfi után,
és ő uralkodni fog rajtad!” (1Móz 3:16). Gyakran bebizonyosodott, hogy azzal, hogy a férfiúból vétetett, a természeténél fogva egyenlő volt ővele, míg a férfi testnek azon része, amelyből kivétetett, jelezte azt a helyet is, amelyet elfoglalni szándékozott. Nem a fejéből lett elvéve, hogy megmutatkozzon, hogy nem szabad uralkodnia felette; sem az alsó végtagjairól, hogy megtanuljuk, hogy nem rabszolga; sem az ő kezéből, hogy megmutassa, hogy ő nem csak holmi eszköze; de az ő oldalának tájáról vétetett, hogy nyilvánvalóvá váljék, hogy segítőtársának kell lennie. Talán ebben több spekuláció és fantázia rejlik, mint Isten eredeti tervében; de ha puszta szellemességnek is kell tekintenünk a fentiekre,
16 ezek akkor is egyaránt bocsánatosak és tanulságosak maradnak számunkra.

Az hogy az asszony az alárendeltségnek és a mástól való függésnek helyét kell elfoglalnia, az Isten Igéjének minden részéből teljesen világos. Ezt a már idézett nyelvezet helyezi kilátásba: “Vágyakozni fogsz a férfi után,
és ő uralkodni fog rajtad!” Ez nemcsak Évára vonatkozott személyesen, hanem őrá nézve reprezentatív módon is. Mert ez volt a nemek kapcsolatának isteni törvénye, amelyet aztán minden időkre ki is hirdettek. Az előző nyelvezet a bűne büntetéseként az asszonyt a bánat állapotába sodorta; az alávetettség állapotába. Ugyanis férjének, ami az ő földi vágyait illeti, életének középpontjába kellett kerülnie, és bizonyos mértékig annak mértéktartója is; és neki pedig alá kell vetnie magát a férfiembernek.. A férfiember ellenben arra lett teremtetve, hogy megmutassa Isten dicsőségét és dicséretét, hogy alárendeltje legyen az Úrnak, de csakis őneki; a nő emellett azért lett megteremtve, hogy a férfi dicsősége legyen, mégpedig azzal, hogy alávetettségben él, mint az ő segítsége és ékessége. Nemcsak belőle készült, hanem az ő számára is. Minden szeretetreméltósága, barátságossága és tisztasága nemcsak önnön kiválóságának, hanem a férfi becsületének és méltóságának is a kifejezője, mivel mindez nemcsak belőle származik, hanem az ő számára is alkottatott.

Ez volna tehát az asszonyok igaz hivatala.

Ez aztán a nő igazi elhívása; és ha bármi továbbira van szükség a keresztyénség feljegyzéseinek bizonyítása mellé, akkor utalhatunk az apostoli nyelvre más helyeken is, ahol a feleségeket arra kötelezik, hogy „de mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek” (Ef 5:24) alárendelve legyenek.

Ebben nincs egyedül Pál apostol sem, mert Péter ugyanazzal a feszültséggel ír. Mert felszólítja az asszonyt, hogy meghajoljon e tekintély előtt, ugyanakkor ne érezze magát bármiféle leigázás alatt. Azt mondják ugyanis, hogy a házas életben a férfi úgy ragyog, mint a nap, az asszony pedig mint a hold, a férfitól kölcsönzött kisugárzással. Nagyobb igazsággal, illedelmességgel és kevésbé provokatív módon úgy fordítható le, hogy a férfi mint nagyobb égitest világít, tükrözve Isten dicsőségét, aki az erkölcsi univerzum középpontja. Az asszony, miközben hasonlóképpen elnyeri pompáját a központi világítótesttől18, és annak tömegvonzása az, ami irányítja, mégis a férfiember az ő műholdja, amely körül forog, akit követ az útjain és akinek szolgál.

Íme, akkor még egyszer mondva, a nő hivatását és küldetését a férje iránti szeretet és alávetettség fogják helyesen össze.

Mindaz, ami a férfi és nő kapcsolatának viszonya, az elbukás óta még komolyabb jellemvonássá vált. Szerelme még szorongóbbá vált; alázata még mélyebbé. A saját hibáitól elszakadva, vágyakozva, hogy újra férje szívébe kerüljön az asszony azért él, hogy helyrehozza a férfinak okozott hibát és vigasztalásokkal árasztja őt el, ami megédesítheti a bűn jelenlegi keserűségét, és olyan figyelmeztetésekkel is szolgál, amelyek a jövőben is távol tarthatják lelküket a pokol keserűségétől.

A nőnek tehát, bármilyen terhet is viseljen a társadalom egésze iránt, bármilyen kötöttségből fakadó kötelességeket kell is ellátnia, és bármilyen előnye származzék is e kötelességek megfelelő teljesítéséből, amelyet a közösségért végez, elsősorban arra serkentse saját magát, hogy elősegítse a férfiember terhének megkönnyítését az ő személyes viszonyaiban. A nő ezáltal megteremti saját békéjét, és cserébe megkapja tőle mindazt a tiszteletet, oltalmat és állandóan ragaszkodó szeretetet, amelyre egyenlő természete, társasága és odaadása olyan igazságosan igényt tart. A házaséletben örökös társának kell lennie, akinek a társaságában olyan személyt talál, akivel kézről kézre, szemtől szembe, ajakról ajakra, és szívről szívre egyaránt jól illeszkednek; akinél leteheti a gondok által, vagy gyötrelem alatt álló szív titkainak terhét; kinek jelenléte jobb lesz számára, mint bármilyen társaságnak a megléte; kinek a hangja a legédesebb muzsika lesz számára, kinek a legfényesebb napsugár az ő mosolya; kitől sajnálkozva megy ki és kinek társaságára szívesen tér vissza, amikor a nap fáradalmai már véget érnek; aki a szerető szíve közelében jár és érzi szeretetének lüktetését, amikor egyik karjára támaszkodik, vagy az oldalára helyezi azt. Órákon át tartó elvonult társalgásai során elmondhatja neki szíve minden titkát, megtalálhatja benne a leggyöngédebb és legkedvesebb közösség minden képességét, ösztönzését és gyengéd mosolyában és kötetlen beszédében élvezheti mindazt, ami csakis attól várható, akit Isten adott neki társául és barátjául.

Mert az asszony úgy lett beleszerkesztve ebbe a társas közösségbe, hogy képes legyen nyújtania azt, aminek része is kell legyen hivatalának, hogy egy vigasztaló szimpatikus szerepét is ellássa. A nyugovóra térés óráiban ugyanis az a szerepe, hogy férjét vigasztalja és felvidítsa; ha megsérült vagy megsértve lett, és ezzel begyógyítsa gondterhelt lelkének sebeit; amikor pedig gondokkal küszködik, könnyítse meg terhét az abban való rész vállalásával; amikor a gyötrelemtől nyög, megnyugtassa a békességes nyelvének szavaival szíve zűrzavarát, és annak minden bánatában, egy szolgáló angyalnak részét vállalva fel.

A nőnek ugyanis nem szabad elmaradnia a bölcsességgel teli tanácsok felajánlása területén, sem pedig a férfinak azok elfogadásában, amelyeket az ő körültekintő erényessége felajánl, mindazok ellenére, hogy korántsem bizonyos, hogy szorosan ismeri e világ ügyeinek minden összefonódását. Ezt az asszonyi tanácsot ha mindig kikérték vagy felajánlották volna, több ezer férfit meg tudtak volna menteni az anyagi csődtől és teljes tönkremenéstől. Mert kevés az a férj, aki valaha megbánta volna, hogy megfontolt feleségétől tanácsot fogadott volna el bármikor, míg egész tömegek azok, akiknek szemrehányást tehetnek maguknak ostobaságukért, amiért nem kértek abból, de többnyire inkább azért, hogy nem fogadták meg erényes társuk tanácsait.

Ha tehát a nő e küldetése a Mindenható Teremtőjének kijelentése alapján, annak a férfinak hozzáillő segítőtársának lenni, akinek földi zarándoklatának kísérőjeként adta magát, akkor természetesen feltételezhető, hogy a házasság a körültekintés kellő figyelembevétele és minden megfelelő szabályozása mellett, mind a férfinak, mind pedig az asszonynak természetes állapota.

És megerősítem, hogy valóban az. A Gondviselés akarta és a természet is erre szólít fel. De a kivételek sokaságát látva elmondható, hogy nincs küldetés azok számára, akik e kivétel alá tartoznak? Csak a megházasodott asszonyok, akiknek küldetése van, akik ilyen fontosak? Biztosan nem. Ezekben az esetekben visszatérek a nőnek a társadalom egészére vonatkozó küldetéséhez. S azok nem bírnak nagy jelentőséggel? Nem ismerték el minden korban és országban, hogy a női jellemvonásnak a társadalom erényességére és boldogságára, valamint a nemzet erejére és jólétre gyakorolt ​​hatása bámulatos jelentőséggel bír,19 akár jó, akár gonosz tekintetében? Mert minden nő akár gazdag, akár szegény, akár házas vagy egyedülálló, befolyási körrel bír, amelyen belül jelleme szerint bizonyos mértékű hatalmat gyakorol a gyarapodásért vagy épp a romlás érdekében. Minden nő erényessége vagy gonoszsága, bölcsessége vagy ostobasága, méltósága vagy könnyelműsége által20 hozzáad valamit a nemzeti emelkedettségünkhöz vagy lesüllyedésünkhöz. Mert amíg a női erényesség egy elterjedt dolog, amelyet az egyik nem támogat és a másik nem is tiszteletben tart, addig egy nemzet nem süllyedhet el oly mélyen a becstelenségnek és szégyeneknek skáláján21 azáltal, hogy a gonoszságnak sötét vermébe belezuhanna.

Tehát bizonyos tekintetben a nők konzerválják egy nemzetnek a jólétét. Az asszony erényessége ugyanis, ha szilárd és romlatlan, képes a birodalom felett őrködni. A törvény, az igazságosság, a szabadság és a művészetek természetesen hozzájárulnak egy nemzet jólétéhez; különböző forrásokból származhatnak jótékony hatások, ott van a számtalan közreműködő ember munkája, akik mindegyikük hivatása szerint dolgozik hazája javára. Az asszonyi okosság és erényesség egyetemes elterjedése a civilizáció áramlásának folyamatát viszont a legmagasabb szintre emeli, a leggazdagabb tulajdonságokkal itatja át, és termékenységét a legtávolabb eső területekre is kiterjeszti. Nem valószínű, hogy egy nemzetközösséget romba lehet dönteni ott, ahol az asszonyok teljesíti küldetésüket, mert nemes szívük által férjeik szívén keresztül, hatalmukat gyakorolván fel tudják emelni azt romjaiból, és helyre tudják állítani ismételten a jólétet és boldogságot. Itt tehát a házas élet szféráján túl és azon belül is, kétségtelenül a nő küldetésének része van, mégpedig fontos része. Az ő területük tehát a társadalmi élet, céljuk a társadalom boldogulása, jutalmuk pedig a társadalom megbecsülése és tisztelete.

Mert ha igazam van a nő küldetésének természetével kapcsolatban, akkor nem tévedhetek annak természetes életterét illetően sem. Ha férfi számára lett megalkotva, és nem csak az emberi faj számára, hanem egy férfinak, akkor az a könnyű és szükséges következtetés adódik, hogy az otthon helyszíne az asszonyi cselekvésnek és befolyásnak megfelelő színtere. Az „otthon” szón kívül kevés olyan kifejezés van a nyelvünkben, amely körül annyi boldog asszociáció halmozódott volna fel, amely ennyire minden… szívnek örömet tudna okozni. A szeretet Elysiumának24, az erénynek gyermekszobája, az gyönyörűségek kertje, az egyetértés temploma,25 az összes gyengéd kapcsolatnak hatóköre, a gyermekkor játszótere, a férfiasság lakása, az idős kor visszavonulásának helyszíne; ahol az egészség szívesen élvezi annak örömeit, a gazdagság is éli annak luxusát, és a szegénység viseli annak szigorát; ahol a betegség a legjobban képes elviselni fájdalmait és a természet feloldó hatalma végetér; amely elbűvöli azokat, akik ebben a bűvkörben benne vannak és még az óceánokon és a kontinenseken keresztül is érezteti vonzerejét, magához vonzva annak az embernek a gondolatait és kívánságait, akik a Föld ellenpólusaira tévedtek26 – ez az otthon, az édes otthon a házas asszonyok küldetésének légköre.

10. orákulum – isteni kinyilatkoztatás.

11. döntőbíró – olyan személy, akinek hatalma van arra, hogy saját abszolút tetszése szerint döntsön vagy rendeljen.

12. Hajlam – bizonyos viselkedés tanúsítására való hajlam.

13. boldogság – intenzív boldogság; boldogság.

14. preventest – elébe ment és találkozott; üdvözölte.

15. hivatás – Isten részéről az a cselekvés, hogy egy személyt egy különleges funkció gyakorlására hív el.

17. Inidiously – valószínűleg neheztelést okoz.

18. Világító – természetes fényt adó test, azaz a Nap; itt metaforikusan Istenről.

19. Csodálatos – lenyűgözően nagy méretű vagy erejű; hatalmas.

20. Könnyelműség – méltatlan viselkedés.

21. gyalázat – gyalázat; szégyen; szégyen.

22. Weal – jólét; jólét.

23. nugatórium – értéktelen; értéktelen vagy jelentéktelen.

24. Elysium – az ideális boldogság helye vagy állapota.

25. Concordia – harmónia; személyek közötti egyetértés.

26. Antipódusok – a Föld felszínén egymással közvetlenül szemben lévő helyek.

Forrás

From Female Piety reprinted by Soli Deo Gloria. https://sites.google.com/a/fz.books-now.com/en291/9781573581172-13profimGEtiocu96