Az Asszonyi Küldetés | John Angell James

2021.09.23. Off By neilnejmed

John Angell James (1785-1859):

Angol kongregacionalista prédikátor és szerző;

Prédikált és írt élete minden korosztályú vagy állású egyszerű emberének; nagy becsben tartott, mégis szerény és egyszerű ember volt, aki egyszer így szólt: “az én tervem az, hogy segítsem a keresztyéneket a Szentírás igazságainak gyakorlásában.”

És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”— 1Móz. 2,18.

A nőnek, mint asszonynak van küldetése.

Mi is ez pontosan? Pontosan milyen helyet is kell neki elfoglalnia? Mi az a beteljesítendő cél, amely felett indokolatlanul felmagasztosulna, és ami alatt igazságtalanul ledegradálódna? Ez egy olyan téma, amelyet alaposan meg kell értenünk, hogy egy nő megtudja mire lehet igénye, és a férfi pedig hogy mit ismerjen el ebből; hogy egy nő megtudja mit kell tennie, hasonlóan a férfi is, hogy mit szabad neki elvárnia. Igyekszem válaszolni erre a kérdésre és ai küldetés természetére rámutatni. Mindezek során a Szentírás tévedhetetlen orákulumával fogok konzultálni, nem pedig moralisták, közgazdászok és filozófusok spekulációival. Ezt tartom itt fő szabályunknak az előttünk álló kérdésben: Isten mindkét nemnek megteremtője, a társadalom építője, a társadalmi kapcsolatok szerzője, valamint a társadalmi kötelességek, követelések és mentességek Döntőbírója is11. Ezeket mindenki el is ismeri, akik hisznek a Biblia tekintélyében. Legyenek elégedettek mindazzal kedves női testvéreim, hogy ezen orákulum végzéseire nézve járnak el. Minden okuk megvan ugyanis erre. Mert Aki megteremtett téged, a saját cselekedetei szándékának kinyilvánítására is legalkalmasabb, ezért nyugodtan, ahogyan alázatosan illik, bízunk abban, hogy Ő majd kinyilvánítja álláspontját és ismerteti a kötelességeket is. Az asszonynak a férfiúval közösen ugyanis mennyei elhívása van, mégpedig hogy Istent dicsőítsék létük céljaként, teljesítsék a vallási élet minden kötelességét, valamint élvezzék annak minden áldását is. A férfiemberhez hasonlóan a nő is bűnös, racionális és halhatatlan teremtmény, akit a kegyelem gazdagsága alá helyeztek, és akit Isten felé irányuló bűnbánatra, az Úr Jézus Krisztusba vetett hitre és az örök életre hívnak. Neki a vallásra éppúgy hivatása van, mint ahogy a másik nemnek. Mert Krisztus Jézusban nincs se férfi se nő, viszont mindketten a kötelezettségek, kötelességek és kiváltságoknak szintjén léteznek.

Ahhoz, hogy megtudjuk mi a [nő küldetése], ahogy mondottam, meg kell vizsgálnunk a kinyilatkoztatás lapjait, és meg kell állapítanunk mi Isten teremtényei számára kinyilatkoztatott szándéka.

És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”(1Móz 2:18). Ez még tovább is kifejtődik, vagy inkább megismétlődik eképpen: „És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.”(1Móz 2,20). Ebből semmi sem lehet egyértelműbb annál, mint hogy az asszony a férfi számára lett megteremtve.

Ádám fejletlen társasági-viselkedési tendenciákkal rendelkező lényként lett megalkotva,12 ami valóban lényeges kérdésnek tűnik minden más teremtény tekintetében. Az Úr Isten magasztos sajátossága, hogy boldogságára nézve teljesen független minden más lénytől. Ő, és csakis Ő saját dicsőségének színháza, boldogságának forrása,13 elmélkedésének elegendő célja, és semmi másra nincs szüksége boldogságához, csakis önközösségére. A mennyben legfeljebb csak egy arkangyalt tudna megemészteni magányossága, de még ott is akár isteni, akár angyali társaságok iránti igénye miatt.

Ádám ugyanis a Paradicsom összes dicsőségével, és az ottani különféle állati törzsek által körülvéve egyedül találta magát ezért társra volt szüksége. Enélkül az élete csupa magányosság volt, az Éden maga is csak egy sivatag. Túlságosan társasági természettel volt felruházva ahhoz, hogy önmagában megelégedjen, ezért felsóhajtott társért, támogatásért, létezésének valamifajta kiegészítéséért, így amíg egyedül élt, csak félig meddig élt. Gondolkodásra, beszélgetésre és szeretetre törekvő gondolatai egy valaki más gondolataira is vágyódtak, amikkel összehasonlíthatná az övéit, és akivel együtt gyakorolhatná szárnyaló törekvéseit. Szavait fárasztóan, könnyelműen pazarolta a semmibe, vagy jobb esetben ezek visszhangra keltek, de ezek inkább csak gúnyolódások voltak valódi válaszok helyett. Szeretetét földi cél tekintetében nem tudta hová irányítani, ahonnan saját kebeléhez visszajuthatna, így már azzal a fenyegetéssel kezdett szembenézni, hogy lénye majd pusztító egoizmusba torzul. Röviden, lénye teljessége egy másik énre is vágyott, ez a másik én azonban még nem létezett; nem volt segítőtárs az ő számára. Az őt körülvevő látható lények túlságosan alantasak voltak, az a Láthatatlan Lény, aki életet adott neki, pedig túlságosan magasztos volt ahhoz, hogy helyzetét Ővele közölhesse. Ezután viszont Isten megteremtette az asszonyt, így nagy problémája azonnal megoldódott.

Ekkor a bukott ember jellemzője annak kívánsága lett, hogy valaki örömében együtt érezzen vele, ahogyan az elbukott ember is azt akarja, hogy bánatában együtt érezzenek vele. Hogy Ádám eddig tudatában volt-e kívánságainak olyannyira, hogy kérhessen is társat magának, arról nem vagyunk tájékoztatva. Az ihletett kijelentésből viszont úgy tűnik, mintha ennek a drága áldásnak terve Istentől származna, továbbá mint oly sok más tőle jövő irgalmasság, Éva is az Ő akaratának spontán adománya lenne. Így Ádámnak azt kellett mondania, amit az egyik legnevesebb utódja is mondott korszakokkal később: “Szívének kivánságát megadtad néki; és ajkainak kérését nem tagadtad meg.” (Zsolt 21: 3).

Ez tehát Isten terve a nő megalkotásában: hogy a férfia megfelelő segítőtársa legyen.

Az embernek társra volt szüksége és Isten asszonyt adott neki. S mivel abban az időben Ádámon kívül nem volt más férfi, Évát kizárólag Ádám jólétére alkották meg. Ez kezdettől fogva arra tanít minket, hogy bármilyen küldetést is kell egy nőnek teljesítenie a férfiú viszonyában, általános értelemben az ő küldetése nem más, legalábbis házastársi helyzetükben, mint a vele egyesülő egyedülálló férfinak megfelelő segítőtársa lenni. Mert kezdettől fogva kijelentetett, hogy minden egyéb kapcsolatot egy házasságra kelés még nem szakít meg, mégis alsóbbrendűbbnek kell tekintenünk, mert „elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz. 2:24).

Ha a nő paradicsomi küldetése volt férje társának és örömének lennie, akkor ennek a továbbiakban is így kell lennie.

Hivatását15 ugyanis a Bűnbeesés nem változtatta meg. Ezen tragédiát követően a férfiembernek még jobban van társra szüksége, és Isten a nőnek e küldetését még világosabbá tette a következõ kijelentéssel: „Vágyakozni fogsz a férfi után,
és ő uralkodni fog rajtad!
” (1Móz 3:16). Gyakorta bebizonyosodott, hogy azzal hogy férfiúból vétetett, természeténél fogva egyenlő vált vele, továbbá a férfitest azon része, amelyből vétetett, jelezte a helyet is, amelyet elfoglalni szándékozott. Nem az ő fejéből lett kivéve, hogy megmutatkozzon, hogy nem szabad uralkodnia felette; sem az alsó végtagjairól, hogy megtanuljuk, hogy ő nem rabszolga; sem az ő kezéből, hogy kiderüljön, hogy ő nem csak holmi eszköze; hanem az ő oldalának tájáról vétetett, hogy nyilvánvalóvá váljék: az ő segítőtársának kell lennie. Talán ebben több spekuláció és fantázia rejlik, mint Isten eredeti tervében; de ha puszta szellemességként is tekintünk a fentiekre,16 ezek még akkor is bocsánatosak és tanulságosak maradnak számunkra.

Az hogy az asszony az alárendeltség és mástól való függés helyét kell elfoglalja, az Isten Igéjének minden részéből is teljesen világos. Ezt a már idézett passzus helyezi kilátásba: “Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!” Ez nemcsak Évára személyesen vonatkozott, hanem reprezentatív módon is reá nézve. Mert ez volt a nemek kapcsolatának azon isteni törvénye, amit aztán minden időkben ki is hirdettek. Az előző kijelentés az asszonyt az ő bűne büntetéseként bánatos helyzetbe sodorta; az alávetettség állapotába. Ugyanis férjének, ami az ő földi vágyait illeti, életének középpontjába kellett kerülnie, és bizonyos mértékig annak mértéktartója is; neki pedig alá kell vetnie magát férfiemberének. A férfiember ellenben arra lett megteremtve, hogy megmutassa Isten dicsőségét és dicséretét, hogy alárendeltje legyen az Úrnak, de csakis őneki; a nő emellett azért, hogy a férfi dicsősége legyen, mégpedig az alávetett életében mint az ő segítsége és ékessége. Nemcsak belőle készült, hanem az ő számára is. Minden szeretetreméltósága, barátságossága és tisztasága nemcsak önnön kiválóságának, hanem férje becsületének és méltóságának is kifejezője, mivel mindez nemcsak belőle származik, hanem az ő számára is alkottatott.

Ez volna tehát az asszonyok igaz hivatala.

Ez aztán a nő igaz elhívása; és ha bármi másra szükség van a keresztyénség történeti forrási bizonyságai mellé, akkor az apostoli nyelvre utalunk más szentírási részeknél, ahol a feleségeket kötelezik arra, hogy „mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek” (Ef 5:24) legyenek alárendelve.

Ebben nincs egyedül Pál apostol sem, mert Péter is ugyanezzel a feszültséggel ír. Mert felszólítja az asszonyt, hogy meghajoljon e tekintély előtt, ugyanakkor ne érezze magát bármi által leigázva. Azt mondják ugyanis, hogy a házaséletben a férfi úgy ragyog mint a nap, az asszony pedig mint a hold, a férfitól kölcsönzött fénnyel. Nagyobb igazsággal, illedelmességgel és kevésbé provokatív módon úgy fordítható le mindez, hogy a férfi mint nagyobb égitest világít, tükrözve Isten dicsőségét, aki az erkölcsi univerzum középpontja. Az asszony, miközben hasonlóképpen elnyeri pompáját a központi világítótesttől18, és annak tömegvonzása is irányítja, mégis a férfiember az a bolygó, ami körül forog, akit az útjain követ és akinek szolgál.

Íme, akkor még egyszer összefoglalva, egy nő hivatását és küldetését a férje iránti szeretete és neki való alávetettsége fogják össze helyesen.

Mindaz, ami egy férfi és nő kapcsolatának viszonya, a bűnbeesés óta még erőteljesebb jelentőségűvé vált. Szerelme még szorongatóbbá; alázata még mélyebbé vált. A saját hibáitól elszakadva és arra vágyakozva, hogy újra férje szívéhez közelkerüljön egy asszony azért él, hogy férjének okozta hibát helyrehozza és őt vigasztalásokkal árassza el, ami megédesítheti a jelenlévő bűn keserűségét, és olyan figyelmeztetésekkel szolgál, amikkel a jövőben is távol tarthatják lelküket a pokol minden keserűségétől.

A nőnek tehát, bármilyen terhet is viseljen egy társadalom egészére nézve, bármilyen kötöttségből fakadó kötelességeket kell is ellátnia, és bármilyen előnye származzék is e kötelességek megfelelő teljesítéséből, amit közösségéért végez, elsősorban csakis arra serkentse magát, hogy a férfiember terhének megkönnyítését az ő személyes viszonyaiban elősegítse. A nő ezáltal saját békéjét teremti meg, és cserébe megkapja tőle mindazt a tiszteletet, oltalmat és állandóan ragaszkodó szeretetet, amire egyenlő természete, társasága és odaadása oly igazságosan jogot formál. A házaséletben örökös társának kell lennie, akinek a társaságában egy olyan személyt talál, akivel kéz a kézben, szemtől szemben, szájról szájra, és szívtől szívig egyaránt jól illeszkednek; akinél leteheti a gondok által, vagy gyötrelem alatt álló szív titkainak minden terhét; kinek jelenléte jobb lesz számára, mint bármilyen társaság megléte; kinek hangja a legédesebb muzsika számára, kinek az ő mosolya a legfényesebb napsugár; kitől sajnálkozva megy ki és kinek társaságára szívesen tér vissza, amikor a nap fáradalmai már véget érnek; aki a szerető szíve közelében jár és érzi szeretetének lüktetését, amikor egyik karjára támaszkodik, vagy az oldalára helyezi azt. Órákon át tartó elvonult társaságuk során szíve minden titkát elmondhatja neki, megtalálhatja benne a leggyöngédebb és legkedvesebb közösség minden képességét, ösztönzését és gyengéd mosolyában és kötetlen beszélgetéseiben élvezheti mindazt, ami csakis attól várható, akit Isten adott neki társául és barátjául.

Mert az asszony úgy lett beleszerkesztve ebbe a társas közösségbe, hogy képes legyen nyújtania mindazt, aminek hivatalának része is kell legyen, hogy ellássa egy vigasztaló szimpatikus szerepét. A nyugovóra térés óráiban ugyanis az ő szerepe, hogy férjét vigasztalja vagy felvidítsa; ha megsérült vagy megsértették, és ezzel gyógytsa meg gondterhelt lelkének sebeit; amikor pedig gondokkal küszködik, az abban való részvállalással könnyítsen terhén; amikor gyötrelemtől nyög egy békés nyelv hangjával szíve zűrzavarát megnyugtassa, minden bánatában egy szolgáló angyal feladatát vállalván fel.

Egy nőnek ugyanis nem szabad elmaradnia a bölcsességgel teli tanácsok felajánlása területén, de egy férfinak sem azok elfogadásában, amiket felajánl az ő körültekintő erényessége mindazok ellenére, hogy korántsem bizonyos, hogy e világ ügyeinek minden összefonódását ő pontosan ismeri. Ezt az asszonyi tanácsot ha mindig elkérték vagy felajánlották volna, több ezer férfit tudtak volna megmenteni egy anyagi csődtől vagy teljes tönkremenéstől. Mert kevés az olyan férj, aki valaha is megbánta hogy egy megfontolt feleségtől valaha is tanácsot fogadott volna el, míg férfiak tömegei azok, akik csak maguknak tehetnek szemrehányárt ostobaságukért, amiért nem kértek azokból, vagy többnyire inkább azért, hogy nem fogadták meg erényes társuk tanácsait.

Ha tehát egy nő küldetése a Mindenható Teremtő kijelentése alapján hozzáillő segítőtársa lenni annak a férfinak, akinek kísérőjeként adta magát földi zarándoklatában, akkor természetesen feltételezhető, hogy egy házasság a körültekintés kellő figyelembevétele és megfelelő szabályozásai mellett természetes állapota egy férfinak és egy asszonynak is.

Én megerősítem hogy valóban az. A Gondviselés akarta így és a természet is erre szólít fel. De a kivételek sokaságát látva elmondható az, hogy nincs semmilyen küldetés a kivétel alá tartozók számára? Csak a megházasodott asszonyoknak van küldetésük, csak ők ilyen fontosak? Bizonyosan nem. Ebben az esetben visszatérek egy nő társadalom egésze felé irányuló küldetéséhez. Mert azok nem bírnak nagy jelentőséggel? Nem ismerték el minden korban és országban, hogy a női jellemvonások társadalmi erényességre és boldogságra, valamint egy nemzet erejére vagy jólétére gyakorolt hatása mind jó, mind gonosz tekintetében bámulatos jelentőséggel bír19? Mert minden nő akár gazdag, akár szegény, akár házas vagy egyedülálló, befolyási körrel bír, amin belül jelleme szerint bizonyos mértékű hatalmat gyakorol a közgyarapodásért vagy épp a romlásra nézve. Minden nő erényessége vagy gonoszsága, bölcsessége vagy ostobasága, méltósága vagy könnyelműsége által20 hozzáad valamit nemzeti emelkedettségünkhöz vagy lesüllyedésünkhöz. Mert amíg a női erényesség egy elterjedt dolog, amit az egyik nem támogat és a másik is tiszteletben tart, addig egy nemzet nem tud mélyre süllyedni a becstelenségben vagy szégyenskálán21 azáltal, hogy a gonoszság sötét vermébe belezuhanna.

Tehát bizonyos tekintetben a nők konzerválják egy nemzet jólétét. Az asszony erényessége ugyanis, ha szilárd és romlatlan, képes őrködni egy birodalom felett. A törvény, az igazságosság, a szabadság és a művészetek természetesen hozzájárulnak egy nemzet jólétéhez; különböző forrásokból is származhatnak jótékony hatások, ott van a számtalan közreműködő ember munkája, akik mindegyikük hivatása szerint dolgozik hazája javára. Az asszonyi okosság és erényesség egyetemes elterjedése a civilizáció áramlási folyamatát viszont a legmagasabb szintre emeli, a leggazdagabb tulajdonságokkal itatja át, és termékenységét a legtávolabb eső területekre is kiterjeszti. Nem valószínű, hogy egy nemzetközösséget romba lehet dönteni ott, ahol az asszonyok teljesíti küldetésüket, mert nemes szívük által férjeik szívén keresztül, hatalmukat gyakorolván fel tudják emelni azt romjaiból, és a jólétet és boldogságot újra helyre tudják állítani. Itt tehát a házas élet szféráján túl és azon belül is, kétségtelenül a nő küldetése is részt vállal, mégpedig fontos részt. Az ő területük tehát a társadalmi élet, céljuk a társadalom boldogulása, jutalmuk pedig a társadalom megbecsülése és tisztelete.

Mert ha igazam van a nő küldetésének természetével kapcsolatban, akkor nem tévedhetek annak természetes életterét illetően sem. Ha férfi számára lett megalkotva, és nem csak az emberi faj, hanem egy férfi számára, akkor mindebből az a könnyű és szükséges következtetés adódik, hogy az otthon helyszíne az asszonyi cselekvésnek és befolyás legmegfelelőbb színtere. Az „otthon” szón kívül kevés olyan kifejezés van anyanyelvünkben, ami körül ugyanennyi boldog asszociáció halmozódott volna fel, ami ennyire minden… szívnek örömet tudna okozni. A szeretet Elysiumának24, az erény gyermekszobája, a gyönyörűségek kertje, az egyetértés temploma,25 az összes gyengéd kapcsolat hatóköre, a gyermekkor játszótere, a férfiasság lakása, az idős kor visszavonulási helyszíne; ahol az egészség szívesen élvezi annak örömeit, a gazdagság is éli annak luxusát, és a szegénység viseli annak szigorát; ahol a betegség a legkönnyebben képes fájdalmait elviselni és a természet feloldó hatalma végetér; ami elbűvöli azokat, akik ebben a bűvkörben benne vannak és még óceánokon és kontinenseken át is érzékelteti vonzerejét, magához vonván azokak az embereknek gondolatait és kívánságait, akik a Föld antipódusaira tévedtek26 – ez az otthon, édes otthon a házas asszonyok küldetési légköre.

10. orákulum – isteni kinyilatkoztatás.

11. döntőbíró – olyan személy, akinek hatalma van arra, hogy saját abszolút tetszése szerint döntsön vagy rendeljen.

12. tajlam – bizonyos viselkedés tanúsítására való hajlam.

13. boldogság – intenzív boldogság; boldogság.

14. preventest – elébe ment és találkozott; üdvözölte.

15. hivatás – Isten részéről az a tett, hogy egy személyt egy különleges funkció gyakorlására hív el.

17. inidiously – valószínűleg neheztelést okoz.

18. világító – természetes fényt adó test, azaz a Nap; itt metaforikusan Istenről.

19. csodálatos – lenyűgözően nagy méretű vagy erejű; hatalmas.

20. könnyelműség – méltatlan viselkedés.

21. gyalázat – gyalázat; szégyen; szégyen.

22. weal – jólét; jólét.

23. nugatórium – értéktelen; értéktelen vagy jelentéktelen.

24. Elysium – az ideális boldogság helye vagy állapota.

25. Concordia – harmónia; személyek közötti egyetértés.

26. Antipódusok – a Föld felszínén egymással közvetlenül szemben lévő helyek.

Forrás

From Female Piety reprinted by Soli Deo Gloria. https://sites.google.com/a/fz.books-now.com/en291/9781573581172-13profimGEtiocu96