Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak | C. H. Spurgeon

2021.08.08. Off By neilnejmed

Charles Haddon Spurgeon (1834. Június 19. – 1892. Január 31.)

Reformált Baptista lelkész a viktoriánus Angliában

The Treasury Of David By

Charles H. Spurgeon

Zsoltárok könyvéhez írt kommentárja

127. Zsoltár 3-5. versei

Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Boldog ember, a ki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban. (Zsoltárok 127, 3-5.)

3. vers. Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; Ez a házépítésnek egy másik módjára utal, nevezetesen arra, hogy utódokat hagyunk hátra, hogy ezzel nevünket és családunkat fenntartsuk a Földön. E nélkül mi értelme van az embernek vagyont felhalmozni! Mire építi házát, ha nincs senki a családjában, aki utána megtarthatná az ő házát? Mit ér az, hogy kiterjedt holdak birtokosa, ha nincs örököse? Ebben a kérdésben azonban egy férfi erőtlen az Úr nélkül. A nagy Napóleon, minden bűnös gondossága ellenére sem tudott dinasztiát teremteni. Gazdagok százai odaaadnák minden vagyonuk felét, ha egy saját testükből született csecsemő sírását meghallhatnák. A gyermek olyan örökség, amit magának Jehovának kell adnia, különben az ember gyermektelenül hal meg, és így háza felépítetlenül marad. És az anyaméh gyümölcse az ő jutalma, vagyis az Istentől kapott jutalom. Nem büntetésként és nem teherként, hanem kegyelemként adja a gyermekeket. A jóság záloga, ha egy ember tudja, hogyan kell fogadni és nevelni őket. Csakis akkor jelentenek “kétséges áldást”, ha mi magunk is kételkedők vagyunk. Ahol a társadalom helyesen rendezett, ott a gyermekekre nem teherként, hanem örökségként tekintenek; és nem sajnálattal, hanem jutalomként fogadják őket. Ha Angliában már túlzottan összezsúfoltan élünk, és ezért úgy tűnik, hogy a túl nagy mértékű gyermekszaporulat már megzavar bennünket, ne feledjük, hogy az Úr nem parancsolja azt, hogy ezen a szűk szigeten maradjunk, hanem szeretné, hogy betöltsük mindazokat a határtalan területeket, amik fejszére és szántásra várnak még. Még itt is, a korlátozott bevételek minden szorításával együtt is, a mi legjobb javaink a saját drága utódaink, akikért minden nap áldjuk Istent.

4. vers. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Az embereknek fiatal korukban született gyermekei Isten áldása által válhatnak idősebb éveikre vigasztalójukká. A harcos férfi örül azoknak a fegyvereknek, amelyek oda repülhetnek, ahová ő nem: a jó fiaink apjuknak nyilai, amik száguldanak eltalálni azt a célt, amelyet apjuk vett célba. Micsoda csodákra képes egy jó ember, ha vannak szerető, vágyaikat támogató és terveit segítő gyermekei! E célból gyermekeinket már akkor kézben kell tartanunk, amikor még csak gyermekek, különben valószínűleg sosem válnak majd emberré felnőtt korukra; és meg kell próbálnunk irányítani és egyengetni útjukat, hogy már fiatal korukban nyilakat faragjunk belőlük, nehogy a későbbi életben görbének és használhatatlannak bizonyuljanak. Hagyjuk, hogy az Úr hűséges, engedelmes, szeretetteljes utódokkal részesítsen bennünket kegyben, és bennük találjuk meg legjobb segítőinket. Látni fogjuk őket az életbe lövettetni, hogy vigasztalásunkra és örömünkre szolgáljanak, ha már kezdettől fogva gondoskodunk arról, hogy helyes irányba tereljük őket.

5. vers. Boldog ember, a ki ilyenekkel tölti meg tegzét; Akinek nincs gyermeke, az siratja ezt a tényt; akinek kevés gyermeke van, az látja, ahogy hamarosan eltűnnek, a ház elcsendesedik, és élete elveszti varázsát; ellenben akinek sok és kegyes gyermeke van, az összességében a legboldogabb. Természetesen a sok gyermek sok megpróbáltatást is jelent; de ha mindezekkel az Úrban vetett hittel nézünk szembe, akkor ez a szeretet hatalmas tömegét és örömök sokaságát is jelenti. E kommentár írója saját megfigyeléséből adja elő, hogy a leggyakrabban olyan házasságokban látta a boldogtalanságot, amelyek nem voltak termékenyek; ő maga pedig a két legszebb fiáért volt mindig a leghálásabb; de mivel mindketten felnőttek és egyetlen gyermeke sincs már otthon, a zúgolódás legkisebb árnyalata nélkül, vagy anélkül, hogy hogy más körülmények között kívánna élni, úgy érzi, hogy áldás lett volna, ha több gyermeke születik: ezért szívből egyetért a zsoltáros itt kifejtett ítéletével. Ő ismert ugyanis olyan családot, amelyben mintegy tizenkét lány és három fiú volt, és sosem gondolta volna, hogy a földön nagyobb családi boldogságnak lett volna tanúja, mint ami az ottani szülők sorsára esett, akik örültek minden gyermeküknek, amiképpen a gyermekeik is örültek szüleiknek, és egymásnak is. Ha a fiak és leányok nyilak, jó tehát ha tele van velük a tegez; de ha csak gallyak, görcsökkel telve és haszontalanok, annál jobb, minél kevesebb van belőlük. Miközben áldottak azok, akiknek tele van tegzük, nincs okunk kételkedni abban, hogy sokan úgy is áldottak, akiknek egyáltalán nincs tegezük; mert a nyugodt életnek talán nincs is szüksége ilyen harci fegyverre. Sőt, lehet kicsi és mégis tele a kosár; és akkor az áldás már meg is van. Mindenesetre biztosak lehetünk abban, hogy az ember élete nem abban áll, hogy mennyi gyermeke született.

Forrás

Treasury of David by Charles H. Spurgeon: https://archive.spurgeon.org/treasury/ps127.php