Lélekben És Igazságban Imádni | Kálvin János

2021.07.06. Off By neilnejmed

Kálvin János (1509 – 1564)
Kommentárja a János Evangéliumáról

23. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.

24. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. (János ev. 4, 23-24)

23. De eljő az óra. Most jön a következő állítás a törvény által előírt istentisztelet, vagy ceremóniák1 megszűnéséről. Mikor azt mondja, hogy eljő az óra, vagy el fog jönni, ezzel azt mutatja meg, hogy a Mózes által felállított rend nem lesz örökkévaló. Mikor azt mondja, hogy eljő az óra, és azt most vagyon, véget vet a ceremóniáknak, s kijelenti, hogy a reformáció ideje, amiről az apostol beszél (Zsid9:10), betelt. Mégis elfogadja a templomot, a papságot és a hozzájuk kapcsolódó összes ceremóniát, amennyiben az a múltra vonatkozik. Továbbá azt megmutatandó, hogy Isten nem úgy döntött, hogy Jeruzsálemben, vagy a Garizim hegyén kell Őt imádni, veszi a magasabb alapelvet, miszerint az igaz istentisztelet a lélekben való imádat, mert ebből következik, hogy mindenhol lehet Őt helyesen tisztelni.

Az első, itt felmerülő kérdés azonban ez: Miért és milyen értelemben nevezhető Isten imádata lelkinek? Ennek megértéséhez figyelembe kell vennünk a lélek és a külső jelképek, mint az igazság és az árnyékok közötti ellentétet. Isten imádatát azért mondjuk lélekben történőnek, mert ez nem más, mint a szív belső hite, ami imát hoz létre, amit követnek a lelkiismeret tisztasága és az önmegtagadás, amit felajánlhatunk az Isten iránti engedelmességnek, szent áldozatokként.

Felmerül még egy kérdés: Vajon az atyák nem lelkileg imádták Istent a törvény alatt? Én erre azt mondom, hogy mivel Isten mindig ugyanolyan, Ő a világ kezdete óta nem fogadott el más imádatot, csak lelkit, ami egyezik az Ő saját természetével. Erről bőséges bizonyságot tett maga Mózes is, aki sok igeversben kijelenti, hogy a törvénynek semmi más célja nincsen, mint hogy az emberek hűek maradjanak Istenhez hittel és tiszta lelkiismerettel. De még világosabban kijelentetik ez a prófétáknál, akik szigorúan megrótták az emberek képmutatását, amiért azt hitték, hogy kielégítették Istent, mikor áldoztak és külsőleg hivalkodtak. Nem szükséges itt idézni sok bizonyítékát ennek, amit mindenhol megtalálhatunk, a legjelentősebb igeszakaszok azonban az alábbiak: Zsolt50, Ézs1, 58, 66, Mik5, Ám7. Miközben azonban Isten tisztelete a törvény alatt is lelki volt, be volt csomagolva annyi külsődleges ceremóniába, hogy valami testire és földire emlékeztetett. Ezen okból nevezi Pál a ceremóniákat a világ erőtlen és gyarló elemeinek (Gal4:9). Hasonló módon nevezi a zsidókhoz írt levél szerzője az ókori szentélyt a tartozékaival egyetemben világinak (Zsid9:1). Azaz, joggal mondhatjuk, hogy a törvény tisztelete a lényegét tekintve lelki volt, de a formáját illetően valahogyan földi és testi, így az üdvrend egésze, melynek valósága mostanra teljességgel kijelentetett, árnyékokból állt.

Látjuk hát, hogy miben voltak a zsidók hozzánk hasonlóak és miben tértek el tőlünk. Isten minden korban azt akarta, hogy a hit, az ima, a hálaadás, a szív tisztasága és az élet ártatlansága által imádják, és soha nem gyönyörködött semmi más áldozatban. A törvény alatt azonban különböző kiegészítések léteztek, így az igazság lelke a formák és az árnyékok alá volt rejtve, most azonban, hogy a templom kárpitja kettéhasadt, (Mt27:51), nincs semmi rejtett, vagy homályos. Napjainkban miközöttünk is léteznek a kegyesség bizonyos külső gyakorlatai, melyeket a mi gyengeségünk tesz szükségesekké, de ezek mértékletessége és józansága olyan, hogy nem homályosítják el Krisztus világos igazságát. Röviden: ami az atyáknak figurák, és árnyékok alatt állíttatott ki, az most nyíltan van bemutatva.

Nos, a pápaságban ezt a különbségtételt nemcsak összezavarták, de a feje tetejére állították, mert ott az árnyékok nem kevésbé vastagok, mint korábban voltak a zsidó vallásban. Nem tagadható, hogy Krisztus itt egy világos megkülönbözetést tesz köztünk és a zsidók között. Legyen bármi a kibúvó, mellyel a pápisták menekülni próbálnak, nyilvánvaló, hogy mi mindössze a külső formát tekintve különbözünk a zsidók gyülekezeteitől, mert miközben lélekben imádták az Istent, kötelesek voltak külsődleges ceremóniákat végezni, melyeket Krisztus eljövetele eltörölt. Így mindazok, akik a külső ceremóniák tömegével nyomják el az egyházat, azt teszik, ami a hatalmukban áll, hogy megfosszák az egyházat Krisztus jelenlététől. Nem hagyom abba az általuk felhozott hiábavaló mentségek felülvizsgálatát, miszerint manapság is nagyon sok embernek van szüksége ugyanazokra a segítségekre, melyekre az ókori zsidóknak is volt. Mindig is kötelességünk vizsgálni, hogy az Isten milyen rendben akarja az egyházát kormányoztatni, mert egyedül Ő tudja, mi a hasznos a számunkra. S az biztos, hogy semmi sem tér el jobban az Isten által kijelölt rendtől, mint az a hatalmas és páratlan testi pompa, ami a pápaságnál eluralkodott. A lélek valóban el volt rejtve a törvény árnyékai alatt, ám a pápaság álarcai teljességgel elcsúfítják azt, ezért nem hunyhatunk szemet efféle hatalmas és szégyenteljes korrupciók felett. Bármi érvet is hozzanak fel a leleményes emberek, vagy azok, akiknek nincs elegendő bátorságuk a bűneik kijavításához – hogy ezek kétséges dolgok, és közömbösen kell hozzájuk viszonyulni, – természetesen nem engedhető meg, hogy a Krisztus által megszabott törvényt megsértsék.

Az igazi imádók. Krisztus látszólag közvetve sokak csökönyösségét rója meg, ami később vázol, mert tudjuk, hogy milyen makacsak és civakodók voltak a zsidók az általuk megszokott ceremóniák védelmét illetően, mikor kijelentetett nekik az evangélium. Ennek a kifejezésnek azonban még tágabb jelentése van, mert, tudván, hogy a világ sohasem lesz teljesen mentes a babonáktól, Ő ily módon választja el a jámbor és becsületes imádókat a hamisaktól és képmutatóktól. Felfegyverkezvén ezzel a bizonyságtétellel, ne vonakodjunk elítélni a pápistákat minden koholmányukkal egyetemben, s bátran vegyük semmibe a szemrehányásaikat. Mert mi okból kellene félnünk, mikor azt olvassuk, hogy Istennek ez a nyílt és egyszerű imádat tetszik, amit a pápisták megvetnek, mivelhogy nem kíséri a ceremóniák fáradságos tömege? S mi haszna van számukra a test üres csillogásának, amiről Krisztus kijelenti, hogy megoltja a Lelket?

S hogy micsoda az Isten imádata lélekben és igazságban, az kiderül az eddigiekből. Ez az ókori ceremóniákba való belegabalyodás félre tétele, s csakis annak megtartása, ami lelki az istentiszteletben, mert Isten imádatának igazsága lélekben foglaltatik, és a ceremóniák nem mások, mint tartozékok. S itt ismét észre kell venni, hogy az igazság nem a hamissággal, hanem a törvény figuráinak2 külsődleges hozzáadásával vetteik össze, ezért – hogy általános kifejezést használjunk – ez a lelki imádat tiszta és egyszerű lényege.

24. Az Isten lélek. Ez a megerősítés magából az Isten természetéből származik. Mivel az emberek testek, nem szabad csodálkozni, hogy olyasmikben lelik örömüket, ami megfelel a saját beállítottságuknak. Innen származik, hogy sok mindent kiagyalnak az istentisztelethez, ami tele van látványossággal, de nincs benne valódiság. Először azonban azt kellene figyelembe venniük, hogy Istennel van dolguk, Aki semmivel sem jobban egyeztethető össze a testtel, mint a tűz a vízzel. Mikor az istentiszteletről van szó, annak az egyszerű megfontolásnak elégségesnek kellene lennie elménk zabolátlanságának féken tartásához, hogy Isten oly mértékben különbözik tőlünk, hogy a nekünk leginkább örömöt okozó dolgoktól Ő vonakodik és visszaborzad. S ha a képmutatókat annyira elvakítja saját büszkeségük, hogy nem félnek alárendelni Istent a saját véleményüknek, vagy inkább törvénytelen vágyaiknak, tudjuk meg, hogy az a szerénység a legcsekélyebb említésre sem méltó Isten igazi imádatában, ha gyanakodva kezelünk bármit, ami a testnek gyönyörűségére szolgál. Azonkívül, mivel nem tudunk felemelkedni Isten szintjére, jusson eszünkbe, hogy az Ő Ígéjében kell keresnünk azt a szabályt, amihez igazodnunk kell. Ezt az igeszakaszt gyakorta idézték az egyházatyák az ariánusok ellen a Szentlélek istenségének bizonyítására, de nem helyes erre a dologra erőltetni, mert Krisztust itt egyszerűen csak azt jelenti ki, hogy az Atya lelki természet, következésképpen nem mozgatják Őt léha ügyek úgy, mint az embereket jellemük könnyedségén és állhatatlanságán át, ahogyan megszokhattuk.

Forrás

Kálvin János – János apostol evangéliumának magyarázata (82-85.o)

Szabó Miklós fordítása

1 „C’est a dire, des ceremonies.

2 „Des figures de la Loy.”