A Nők Igaz Elhívása | Kálvin János

2021.06.22. Off By neilnejmed

Kálvin János (1509 – 1564)
19. Prédikációja
az 1 Timóteus 2. fejezetéről

ENGLISH: The True Calling of Women | John Calvin

Prédikáció az 1 Timóteus 2: 13-15-ről, amely a nők valódi elhívásáról, a háziasszony tiszteletreméltóságáról Isten előtt és Isten házassági rendeletének tisztaságáról szól; és hasonlóképpen megmutatja azt az istenkáromlást és borzalmas bűnöket, amelyekbe beleesnek azok, akik megvetik ezt az áldott hivatást.

12A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. 13Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. 14És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett: 15Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. “ KG

15Gyermekek szülése által fog üdvözülni, ha megmarad a hitben, a szeretetben, a szentségben és a józanságban. KNB

15Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben. SZIT

15De üdvözülni fog, ha gyermekeket szül, s ha kitart a hitben, a szeretetben, s a szerénységgel párosult tisztességben. BD

Debóra (Bírák könyve 4-5).

Egy ember csodálkozhat, miért tiltotta el Isten apostola szája által a nőket ezen a helyen a tanítói hivataltól, látva, hogy ezt a kegyelmet egyeseknek odaajándékozta. Mert látjuk, hogy Debora nemcsak prófétanő volt, hanem Isten népének kormányzója is [Bírák 4-5]. Ezért első elpirulásunk alkalmával úgy tűnhet, hogy akad itt némi ellentmondás. De különbséget kell tennünk az általános rend, amelyet Isten megszabott az emberek között a jó kormányzás érdekében, és azok között, amiknek különleges időkben kell megtörténniük, és nem pedig rendesen. Tehát amikor Isten megalkotja a törvényeket, amelynek megajándékozása után kötelez minket, hogy be is tartsuk azokat, semmit sem vesz el önnön szabadságából, hogy alkalmanként ne akarjon akár másképp munkálkodni, méghozzá számunkra igen különös és csodálatos módon. Mert mi nem rendelhetjük Istent semminemű törvény alá, mert minden törvény csakis az Ő akaratából származik. Nem mintha bármi mást szabadna elképzelnünk Istenről, azon túl, ami igaz és igazságos. Istenkáromlás tehát egyfajta abszolutisztikus hatalmáról beszélni, mintha Ő bármi szabály nélkül lenne. Isten akarata tehát mégis az ő törvénye mellett fog állni, amit közöttünk ő jóváhagyott, se nem szabad, sem nem lehetséges, hogy előítéletet tanúsítsunk felé, mert Ő azt teszi, amit a legjobbnak lát. S látjuk is, hogyan használhat fel Isten akár egy asszonyt is az Ő népének kormányzására. De meg kell említeni, hogy mindezt azért tette, hogy neheztelését fejezze ki [bosszantsa vagy megsértse] a férfiakat, mintha ezzel meg akarná szégyeníteni őket, mert egyiküket sem találta megfelelőnek, hogy tekintélyben, méltóságban, az Ő dolgában megfelelő munkatársa legyen. Például ha netalán a köveket kellene kiáltásra bírni [Lukács 19.40], nem a természet rendjét kellene megmásítani? De, bizony igen; és mégis ez egyfajta ítéletté lesz, amelyet Isten keze helyezett a társadalomra.

Néha előfordulhat az is, hogy egy országban vagy városban olyan zűrzavar lesz minden területen, hogy Isten hasonlóan a dolgok elfordítását akarja megvalósítani, így nem lesz sem bölcsesség, sem igazságosság, ezáltal az állam teljesen a feje tetejére áll. Ha a világ elhallgat, és minden ember csak bambán csodálkozva áll egymás mellett, úgy hogy egyikőjüknek nincs bátorsága beszélni, akkor Isten egy bolondot támaszt a szólásra. Mégsem mondható el, hogy a bolondoknak kellő ravaszságuk van ahhoz, hogy ebből közjót tudjanak kihozni: hanem ezáltal Isten gúnyolja azokat, akik bölcsnek tűnnek, mert be van csukva a szájuk, és némák, amikor beszélniük kellene, és mint holmi fadarabokhoz hasonlókká válnak, élet és szív nélkül, pontosan úgy, mintha kövek lennének. Ezért Isten gúnyolja ki és szégyenbe hozza őket, amikor kinyitja egy néma ember száját, hogy megfeddje az elkövetett bűnöket és vétségeket, amelyeket senki sem akar éppen meglátni.

Meg kell tehát itt jegyeznünk, hogy azokban a napokban Isten támasztotta Deborát, hogy megmutassa az embereknek a tunyaságukat, amikor az egyház rabságban, és teljesen remény nélkül való volt, de az ő akarata mégsem az volt, hogy megváltoztassa az általános rendet. Ez egy csoda volt, amely az akkor jelenkori időre szolgált, és elfogultság nélküli, amint azt bemutattuk. Ezért néhány szóval mondva itt azt látjuk, hogy Isten semmi esetre sem mond ellent önmagának, amikor törvényt alkot nekünk, hogy megtartsuk azt, és hogy rendkívüli módon saját erejéből munkálkodik, és olyan dolgokat végez, amelyek nem hivatottak félrevezetni minket, mint máskülönben az lenni szokott.

Asszonyok és a Prófétálás Lelke.

Attól hogy az evangélium kezdetén Ő kiöntötte a Szentlelkét egyaránt nőkre és férfiakra is [ApCsel 2,17], és voltak olyanok, akikben a prófétálás lelke volt [ApCsel 21,9]: még nem áll ellentétben azzal, amit Pál mond. Mert bár Isten a prófétálás ajándékát adta Fülöp leányainak, ennek ellenére nem voltak hivatalosak a gyülekezetben való szólásra, de Isten felhasználta őket az evangélium felékesítésére, és amikor nők társaságában voltak, akkor is ott nyugodtak rajtuk azok az ajándékok, amelyek nekik adattak: amint az bármelyik háztartásban is könnyen előfordulhat, hogy egy asszony bölcsebbnek bizonyul, mint férje, és a család irányításában ez felhasználásra kerül. Látjuk, hogy Nábál háza is teljesen megsemmisült volna, ha nem Abígajil bölcsességgel híján lett volna. [1 Sám. 25,14] Így ezért ez is néha megvalósulhat: és ezért az a nő, aki ilyen ajándékokat kapott, jól megteheti azt, ami kötelessége minden alázatosságban és szerénységben, olyannyira, hogy ha férjében valami híján van, ő kipótolhatja azt. Mindazonáltal, amit Isten rendet megteremtett, azt meg kell tartani, és ez az amit magunkkal kell vinnünk ebből a textusból. Tehát vonjuk hát le azt a következtetést, hogy „az asszonyok engendelmesek legyenek, és maradjanak csendességben”, ahogy Pál is rámutat erre.

Ellenvetés: Pásztorok alárendeltjei a Magisztereknek, mégis taníthatnak.

De mégis, a férfi felteheti a kérdést: Mivel Pál úgy érvel, hogy asszonyokhoz nem illik a tanítás felelőssége és tisztsége, mert ők alárendeltek, sem felhatalmazásuk nincsen beszélni. Miért nem következhetne akár ebből az, hogy senki sem taníthat, hacsak nem egy király vagy herceg, akiről beszélünk? Az egyház lelkészei nem tartoznak-e a magiszterek alá? Mégis úgy áll a dolog, hogy Isten küldi őket, és adja nekik azt a megbízást, hogy irányítsák népét és ragadják meg a lelkek kormányzását.

Erre az a válasz, hogy az ember bizonyos tekintetben alanya az engedelmességnek, a másikban viszont tekintéllyel bír: amint látjuk, hogyan választotta el Isten ezt a két dolgot, a földi kormányzás államát és egyházának lelki kormányzását. A bírák uralkodnak és az igazság székében ülnek, Isten kardot adott nekik, hogy kormányozzák népét. És mivel a lelkészek és a szolgálók ennek a testnek is tagjai, nekik a magisztereknek alávetni illik önnön magukat. Ennek ellenére a tanítás tekintélyének egyetlen apró része sem szenved kárt, amelyet viselnek, hanem éppen hogy Isten erejében és nevében vannak minden földi hatalmasság felett, ahogy Jeremiás [1.10] is mondja: „Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” Ezért, ha Isten Igéjének szolgáit érintjük, személyeik alatt csak férfiakat értünk, törvényeknek kell alávetni őket, kötelesek engedelmeskedni a bíráknak, tiszteletet és megbecsülést kell tanúsítaniuk velük szemben, de mégis tudatni kell velük, hogy az a Mester, akinek ők szolgálnak, tekintéllyel bír, és minden teremtmény felett uralkodik, és hogy csakis az ő nevében szóljanak, ezért tanításuk nem lehet alávetett, és nem is tűrheti azok fennhéjázását, akik magukat felmagasztalják: hanem inkább jegyezzék meg azt, amelyet Pál a második Korinthusi levélben is mond: eszük legyen, „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;” [2 Kor. 10.5]. Így lehet sokféle értelemben valaki egyaránt alárendelt és felsőbbség is.

Isten bosszúja az Ő rendelése elleni küzdelemért.

Ami pedig az asszonyokat illeti, ez az oka annak, amelyet Pál az imént előadott, hogy Isten rendet teremtett, amelyet semmi esetre sem szabad megtörni, és ennek a világ végéig fenn kell maradnia. A férfi a nő fejének adatott, és a nő a férfi teste, és mintha annak ő egy szerves része lenne, be kell tartanunk tehát ezt a jó rendet – és legyenek bár kicsinyek vagy hatalmasok akár, alá kell vetniük magukat ennek.

Ismerjük hát meg, hogy amennyiben gonosznak viselkedünk – és nemcsak az otthonainkban, de a nemzetközösségeinkben is nagy zűrzavar van, igen, még a lelki kormányzatban, akárcsak a földi politikában is -, vegyük tudomásul, mondom: hogy Isten megszégyenít minket, és megmutatja nekünk, hogy mennyire nem vagyunk méltók Őreá. Úgy kellene Neki közöttünk lakoznia, mintha egyedüli Úr és Kormányzó, de láthatóan magunkra hagy bennünket. Ahogyan mondotta Ézsaiás próféta által [3.12] ,hogy asszonyok és kisgyermekek fognak uralkodni felettünk, ezáltal jelenti ki, hogy elveti az elsőbbséget, és nem lesz más, mint teljes felfordulás és pusztulás. Amikor a dolgok így összezavarodnak, tudjuk meg, hogy Isten igazságos bosszúja, hogy szégyenre ad bennünket, mert nem vagyunk méltók arra, hogy uralkodóként üljön közöttünk. Sőt, ebben az időszakban minden ember úgy vigyázzon magára, és éljen úgy, mint aki éber, és kövessük azt, amit Pál is tanít itt, hogy vegyük eszünkbe, hogy ne merjünk törekedni Isten rendelése ellen.

Vigasztalás: “Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor

Most térjünk át arra, ami a következő: „Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha” – így mondja ő „megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel.

Pál nem ok nélkül adja hozzá ezt a vigasztalást, hogy könnyítse azt a terhet, amelyet a nők megérthettek abból, amit korábban szólt [1 Tim. 2.14], megérteti, hogy Éva személyében ők a bukásnak okozói, amely annyira nyomorúságot hozott, mint azt az egész emberiségben láthatjuk. Istentől elátkozottak lettünk, harag gyermekei vagyunk, az ördög uralkodik felettünk, az örök halál rabszolgaságában vagyunk, természetünkben nincs más, csak romlás – röviden: csak fejünk és fülünk felett vagyunk tiszták [azaz reménytelenek]. De ki okozta mindezt? Az asszonyok: ők a hibásak ebben a kérdésben, és Isten ezt a mondatot mondja ki ellenük, hogy elkeseredjenek, mert ha efféle félelem ébred bennük, vagy valamilyen [bölcs] dolog, az felfogja Isten haragját. De mivel Urunk és Istenünk minek utána így megalázza teremtményeit, úgy nem fogja őket elkeseredettségükben sem benne hagyni, hanem mindig kínál valamilyen gyógymódot is számukra. Mert minekutána megverte, újra felemeli őket, amire itt is kiváló példánk adódik.

A nők büszkeségét jól elítélte tehát Pál, amikor elmondta, hogy ha éppen hetvenkedésre és dicsekedésre éreznek szükséget, akkor Évára kell nézniük, aki minden tönkremenetelnek oka volt, és Isten átkát hozta le ránk, és a Sátán zsarnoksága alá vetett minket – és mindezt csakis az ő büszkeségük miatt. Így látván ennek valóságát, a nők többé ne próbálják meg fennnhordani az orrukat: mert minden szemtelenségüket itt kellően letörték.

Mégis félni kell attól (ahogy már mondtam), hogy az asszonyok kétségbeeshetnek és teljesen levettetnek, mintha Isten tisztán elzárná őket az üdvösség elől, mintha teljesen alkalmatlanná tette volna őket abban, hogy bízzanak Őbenne. Ezért Pál egy jó orvosságot is hozzáad, és erre a célra tökéletesen illeszkedik is, mert azt mondja, hogy az Évától származó gonoszság ellenére Isten mégsem fogja az asszonyokat megfosztani a reménytől. Elégnek tartja azt a zablát, hogy nem magasztalják fel, hanem inkább megalázzák magukat, mégis odahívja őket, és eszközt ad nekik, hogy visszatérhessenek abba az állapotba, ahonnan elestek – vagyis azt mondja: “Ha tudják hivatásukat.”

Gyermekszülés“—szinekdoché a nők különleges elhívására.

Igaz, hogy Pál megszilárdít egy válfajt, amely „gyermekek szülése”, de ez alatt megérti azt, amit pontosan az asszony átkáról is mond, hogy ebben ő ilyen fájdalmaknak van kitéve. Hiszen tudjuk, hogy amikor a hölgyek teherbe esnek, nincsenek mentesülve a fájdalomaktól és gondoktól. Látjuk, hogy milyen gyakran nincsenek jó formában, és sok más mellékhatás alá is kerülnek, de még inkább azt, hogy jól tudják, milyen nagy fájdalom is egy gyermekeket hordozni. Hát még mikor eljön az idő, hogy ki is hordják a gyermeket? Akkor megismerik, mit hoz rájuk Isten átka, amit már korábban is érintettünk. Ezt követően gondjaik és bajaik folytadódnak éjjel nappal, mert táplálniuk kell gyermekeiket, és abban is, hogy az általuk elfogyasztott hús tejjé alakuljon át bennük. Azokról az asszonyokról beszélek, akik táplálják is kicsinyeiket – mert Pál itt nem azokról a kifinomult dámákról beszél, akik kivonják magukat a nők természetes állapota alól -, hanem a hithű nőkről, akik teljesítik kötelességeiket, és amikor anyákká válnak, akkor tudják, Isten mit mért ki rájuk, és ők azt türelmesen elfogadják. Tehát akkor azt látjuk, hogy Pál egyfajta módon hirdeti az asszonyoknak ezen a helyen, hogy ha készségesen és türelmesen engedelmeskednek annak, amit Isten parancsolt nekik, és amit állapotuk megkövetel, az elfogadható áldozat Istennek és az az átok, amely Éva személyében minden nőre ránehezedik, mintha lekerülne róluk, mert Isten az ő pártfogásába és szeretetébe fogadja őket.

Hit, szeretet, szentség és mértékletesség“—az ő általános elhívásuk.

Mindazonáltal, mivel jó anyákat lehet találni még a pogány és hitetlenek asszonyok között is, akik szívesen fogadják a szenvedést családjukért, Pál úgy gondolta, hogy nem elég meghatározni azt, amiben közösen osztozhatnak azon nőkkel is akár, akik nem félnek Istentől és vallásuk sincsen. De azt mondja, hogy „hitben és szeretetben és a szent életben kell élniük mértékletességgel.”, amiről korábban is szólt. Tehát akkor összegyűjthetünk ebből a szövegből a jó és mindenki számára hasznos tanítást, férfiak és nők számára is jól hasznosítható tanokat: hogy Isten nem akar összezavarni minket, amikor bűneinket arcunk elé helyezi, hanem csak arra serkent, hogy megalázkodjunk őelőtte, látva a szemtelenséget, amely egyébként eluralkodna bennünk. Ezért Istennek szüksége van a körmök összeszorítására, nekünk férfiaknak ugyanúgy, mint asszonyoknak, és időnként erőszakot kell alkalmaznia ellenünk, látván, hogy mennyire nehéz korrigálni az egyébként is bennünk rejlő büszkeséget és fennhéjázást.

De ennek ellenére Isten mindig csillapítja szigorát, és némi édességgel keveri, hogy ne hagyjuk el teljesen szívünket. Hogy van ez? Ha reményt ad nekünk, megígérvén, hogy mi van hibánk, bármik is legyenek ezek, mégsem fog elvetni bennünket, amint az itt figyelemre méltó példánkban is látuk. Éppen ezért bár a nők olyan félelmetes természetűek, hogy bárki a halálukba tudná szomorítani őket, ha ezzel megverné őket és lábával nyakukra taposna, Pál azonban nem ad alkalmat nekik, hogy nyugtalankodjanak és teljesen letaszíttassanak a mélybe. Bár lehet, hogy a szemükre vetik, hogy ők voltak az egész emberiség teljes megnyomorításának okozói, mégis Isten jóságát tette eléjük, hogy megmutassa nekik, hogy ez egyáltalán nem akadályozza meg megváltásukat, amennyiben ők nem lesznek makacs és lázadó népség.

Felfogni Isten kegyelmét ebben a büntetésben.

Ezért jegyezzük meg jól, hogy Pál itt nagyon ideillő vigasztalást alkalmaz, mivel az asszonyokhoz szól, hogy az üdvösség eléjük kerül, még abban az ítéletben is, amelyet bűneikért szenvednek: és ez nagy dolog. Mert ha Isten megbünteti a nőket, majd messziről megmutatja nekik az üdvösség reményét, az elégnek kell lennie számukra: de ez sokkal inkább annak, hogy láthatják Isten jóságát és kegyelmét abban a büntetésben, amelyet szenvednek és éreznek bűnükért. Mert (amint már mondtuk), miért hordják ki a nők gyerekeiket oly sok fájdalommal? Miért szenvedik el ezeket ily nagy bánattal, amikor a szülőágyba viszik őket? Miért olyan fájdalmas dolog számukra, hogy gyermekeiket felneveljék, ápolják? Mindez Isten átkából származik. Most Pál azonban egy másfajta szemüveget kínál nekik a túloldalon, ésszerűséggel, hogy ebben a büntetésben bizony felfoghassák Isten kegyelmét. Miért? Mert ha türelmesek, békeszeretők lesznek és nem törekednek ezen büntetés ellen, amelyet Isten üdvösségükért küldött nekik, amikor fájdalmat és szenvedést kell kiállniuk, amikor fájdalmaik árán nevelik gyermekeiket, akkor ez egy olyan áldozat, amelyet Isten örömmel elfogad, és nagyon elégedett vele. Mert a nőknek boldognak kell gondolniuk magukat abban az értelemben, hogy Isten nem fejezi ki haragját az Éva személyében elkövetett bűncselekmény miatt, hanem ennek ellenére Atyjuk marad, és az atyai szeretet jelét mutatja nekik. Ezért jegyezzük meg jól: hogy nem ok nélkül említi itt Pál kifejezetten azokat a nehézségeket és a többi feladatot, amik az asszonyoknak a gyermeknevelés során és a háztartásuk vezetésében adatott [vö. Titusz 2: 5].

Ennek az áldásos hivatásnak a megvetői.

1. A Világ.

Mindazonáltal igaz, hogy olyanok, mint Istennek gúnyolói és csúfolói, furcsának fogják tartani, hogy Pál, aki itt az asszonyok üdvösségéről beszél, rávezeti őket, hogy ha gyermekeik mellett vannak, és türelmesen fogadják a fájdalmakat és vajúdást, ha felnevelik gyermekeiket, ez újra Isten kegyelmébe helyezi őket. Micsoda? Nos, legyen elegendő számunkra, hogy a Szentlélek, aki igen alkalmas Bíró, ilyen ítéletet mondott. És ezért ne gondoljuk furcsának: mert bár az emberek a saját képzeletük szerint ítélik meg a gonoszságokat és erényeket, mégis egyedül Istennek kell értékelnie munkálkodásainkat, és neki kell mondania, mennyit érnek. Isten elítélően nyilatkozott valamiről? Bölcs dolog, ha dicsérjük Őt ezért, és megannyi célt szolgál ez nekünk. A másik oldalon pedig azt, amivel semmit sem gondoltunk, Isten viszont nagyra becsüli, és sok jó dolog kívánkozik általa. Ami például az asszonyok gyermekvállalási nehézségeit illeti: igaz, hogy a világ számára ez nem tartozik a megbecsült dolgok közé, de ha mégis Isten felé vannak tekintettel, hogy Ő rendelte ezeket, valamint elismerik, hogy Éva bűnének nyomán keletkeztek, tehát amikor egy ilyen harcban sóhajtoznak és nyögnek ezen terhektől, Isten ezzel tőlük engedelmességet nyert. Röviden tehát: le kell vonnunk ezt a tanulságot: Jobb az engedelmesség, mint a világnak összes áldozata. [1 Sám. 15,22]

2. Pápisták.

Igen, és ez nemcsak a szégyenteljes emberek, és az Istent gúnyolók és csúfolók visszaszorítása okán, hanem még a képmutatók büszkeségének leverése miatt is, akik nem tudom milyen álmokból kovácsolva és érvekből építkezve, ezeknek a felsorakoztatásával [óhajtásaikkal] felmentik magukat a házasság alól. Ahogyan a pápisták között látható, úgy tűnik, hogy a háztartás a világ beszennyezett állapotának része, és így használtak fel apácákat és barátokat, valamint a pokolkutak minden zakatolását ilyen beszédmódjukra: Ez az ember a világból való, mert házas: Ez az ember az egyház tagja, tehát spirituális. És miközben efféle beszédeket hallatnak, a házasságot profán és mocskos dolognak tekintik.

És ez egy szégyenteljes dolog, amelyet [Siricius] pápa, akit Antikrisztus szorgalmazott, kihordta ezt az ördögi istenkáromlást, hogy 8Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. [Róm. 8.8]: így a házasok. Ezek a Szentírás jó kifejtői, akik ebből a pokoli barlangból jöttek ki. De mit tanulhatunk itt Isten tekintélyétől és Őtőle? Ennek ellenére, ha az apácák és szerzetesek dicsekednek tisztaságukkal, és tétlenül élnek, és ezt spirituális állapotnak nevezik, Isten erre viszont azt feleli, hogy ez egy utálatos és átkozott életfajta. Tanuljuk meg tehát, hogy ha egy asszony a háznép között van, és gyermekei körül szorgoskodik, hogy megtörölgesse, fésülje és öltöztesse őket; vagy ha dajka, és éjjel-nappal fenn van, és hideget és meleget szenved, hogy megszoptassa őket, ha ezt türelmesen elviseli, tudván, hogy ez Isten jó rendelése, és Ő ezt megengedi, akkor ez neki édes illatú áldozat.

Az apácák maradjanak ezért továbbra is szerzetesrendjeikben és kolostoraikban, valamint a sátán bordélyházaiban. Igen, azt kijelentem, hogy nem olyan szajhák voltak, mint amazok, hanem annál is rosszabbak, aljas és szégyenteljes szodomiták, mert olyan szörnyű és utálatos cselekedeteket követnek el, amelyekre gondolni is borzalmas, állítva állítom, hogyha ezen gonoszságok közül egy se történt volna meg, akkor is minden általuk színlelt tisztaság sem ér semmit Isten előtt, összehasonlítva azzal, amit ő kijelölt, vagyis bár aljas dolognak tűnik, és semmitérőnek, ha egy asszony vállalja a háziasszonyi gyötrelmeket, gyermekeinek megmosdatását, rendehozatalukat, bolháik kiirtását és más hasonló dolgokat, és bár ez bizony igen megvetett dolog, és olyan, hogy sokan nem fognak erre sose felnézni, mégis olyan áldozatok ezek, amelyeket Isten elfogadott és jóváhagyott, mint igazán becses és dícséretes dolgokat.

Háziasszonyi tisztség Istentől való szolgálat.

Ezért felhívjuk a nőket arra, hogy tanulmányozzák ezt a leckét éjjel-nappal, hogy mindenek felett a háziasszonyok szerepében éljenek. És ha a nők voltak a leghanyagabbak a világon, mégis elég ügyet szolgáltatunk most annak, hogy felébredjenek, és kijavítsák tétlenségüket ezen a téren. De hogyan? Ha szenvedésben élünk, Istent szolgáljuk, és nem az embereket. Megismételve tehát amikor az ember azt látja, hogy felesége egész nap fárasztja magát kötelességének teljesítésében, vegye fontolóra azt is, hogy mire hívta őt Isten, hogy ő is mint férj a maga részéről teljesíthesse kötelességét. Mert a férfi nem tétlenségre született, ahogyan az asszony sem.

Ezért (amint mondtam) süssék le hát a nők szemüket, mert elég alkalom adódik most tunyaságuk kijavítására, amikor meglátják, hogy Isten szolgálata ami kockán forog. De mégis hogyan? Amikor dagasztásra ejtik magukat (ahogy a közmondás is tartja), és jóra adják magukat, és nem menekülnek az alávetettség elől, amelybe Isten állította őket: mert Isten ellen küzdenek, akik nem követik elhívásukat, ami a mi igaz törvényünk is, miszerint, amit meg kell tennünk, és amit Isten mindannyiunknak kijelölt, annak az állapotnak megfelelően, amire elhívatott. Ezért hagyja, hogy a nők lássák ezt a jelet, és azt mondják: “Nos, bár a világ semmennyire nem becsüli meg, mégis ezzel kell foglalkoznom nekem, mert így parancsolta nekem az Isten”. És ennyire megható először is, hogy miként kell a nőknek alkalmat találniuk arra, hogy szorgalmasak legyenek – ráadásul azt is figyelembe kell venniük, hogy amikor kötelességüket teljesítik és hivatalukat ellátják, Isten elfogadja, mégha a férfiak meg is vetik azt.

Ha pedig a férfiak ezt mondják: „Mi ez? Egy nő játssza a háziasszonyt, forgatja a guzsalyt az ölében, a nők mindössze csak ennyit tudnak.” Való igaz, számos bolond van, akik, mikor a nők fonásairól, vagy gyermekeik gondozásáról beszél, csak gúnyolja azt és megveti. Na és akkor mi van? Mit mond a mennyei Bíró? Hogy elégedett vele, elfogadja és beszámítja a végelszámoláskor. Tehát tanuljanak meg az asszonyok hát örülni, amikor teljesítik kötelességüket, és bár a világ megveti, hagyjuk, hogy ez a vigasztalás minden olyan vonatkozást megédesítsen, amelyet csak így tudnak megtapasztalni, így könnyen mondhatják: „Isten lát engem és az Ő angyalai azok, akik elegendő tanúi e tetteimnek, bár a világ nem ismeri el mindezeket.” És ez az, amit a nőknek meg kell megjegyezni.

De mégis (mint mondtam) a férfiaknak a maguk részéről is meg kell tanulniuk egy leckét. Mert ha a nők megtartatnak, amikor gyermekeiket saját keblükön táplálják, ha megtörlik őket, ha tisztába teszik őket, amikor gondjukba veszik minden azzal járó bajjal – hasonlóan, a férfiak, amikor fájdalmakat állnak ki családjuk táplálásáért az ő fenntartásukban, amikor amazok vajúdnak, a közmondás szerint: 19Arcod verejtékével egyed a kenyeret [Gen. 3.19], amikor a maga szakmájában és foglalkozásában ki-ki fáradozik, és fáradozik benne, és ha a családjukkal kapcsolatban gondok vannak, akkor a feleségeikkel együtt hordozzák ezeket, bátorítják és segítik őket, amennyire csak tudják, hiszen Isten elválaszthatatlan csomóval kötötte össze őket. Ha gyermekeikért kell virrasztaniuk, úgy gondjuk van arra, hogy türelmesen tűrik, és örülnek, látván, hogy Isten megáldja fáradozásukat, ezek is megannyi áldozatot jelentenek Őneki, mint ahogyan már azt megmutattuk.

A Szent Házasság Megszentségtelenítése.

Ha ezt jól bevésték volna a szívükbe, akkor kétségtelen, hogy a házasságnak jobb képe jelent volna meg annál, amit észlelünk. De micsoda? Nagyon kevesen tudják, mit jelent ez: „Istent szolgálni”, és akik ezen alapra építkeznek. De akik mégis, amikor hívek között köttetik ilyen házasság, tudják-e, hogy a legtöbb esetben, amikor ilyen kötelességet vállalnak, olyan ünnepélyesen ott állnak, vajon tudják-e, hogy Isten Úrként van jelen közöttük, és hogy ezek az ígéretek az ő nevében tétetnek? Tudják ezt? Nem, nem tudják: De a legtöbbjük úgy jön ide, mint a borjak és mint a vadállatok, és ezek szószék előtt állnak? Olyan jól fel vannak készülve, hogy azt sem tudják megmondani, mit beszélnek. Ha a férj és feleség hivataláról beszélünk, akkor bizony nem értenek abból többet, mint a vadállatok. És ha hallanak egy szót, amelyből épülhetnek is, látjuk, hogy amint hátat fordítunk, mindenféle könnyelműségnél nincs egyéb, és akik a leghuncutabb pacákok, azok bizonyulnak a legbátrabb házastárs-jelöltnek.

Ezért amikor e szent házasságot annyira megrontják, és ilyen nagy ellentétek törnek elő, mint látjuk, nem csodálkozhatunk rajta, ha Isten azon mód visszavonul. Mert ha összehasonlítjuk az itt leírtakat azzal az állapottal, amelyet a világban ennyire romlottnak látunk, annál inkább sóhajtoznunk kell – és e sóhajtozás közben kell szépen összeszedni magunkat Istenünk engedelmességének a szolgálatára. Mert ha a legtöbb dolgot ki is gúnyolják, amit Pál itt megmutat nekünk, ha a férfiak mindenfajta kicsapongásra adják magukat, az asszonyok pedig tétlenségre, és nem keresnek mást, csak mindenféle kibúvót a munka alól, amikor mindenki teljesen hitvánnyá válik, ügyeljünk nagyon arra, hogy ne váljunk olyanok, mint az efféle emberek. Hanem mindenki tudatosítsa magában azt a helyet, ahol Isten munkába akarja állítani. Mert ha az ökrök is viselik az igát, amihez hozzászoktak, tanuljuk meg mi is, hogy milyen célra vagyunk elhívva, így tanuljuk meg viselni azt az igát, amit Isten ránk szabott, vagyis mindenki kövesse hivatását. Összességében meg kell hát jegyeznünk, hogyan érintsen meg minket ez az ige, amelyet Pál mond: az asszony “gyermekek szülése által fog üdvözülni

Ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. “

Most térjünk rá arra, amit a hit, szeretet, a megszentelődés és a szerénység meghatalmazásával állapított meg. Korábban már említettem, hogy ebben különbségnek kell lennie a hívek és a pogányok között. Hisz erényes asszonyokat találunk a pogányok között is, igen, sokszor még erényesebbek (mint ami a külsö dolgokat illeti), mint gyakran látjuk közöttük, mint azok, akik Isten egyházának tartják magukat. Ezért, ha a nők csak úgy teljesítik kötelességüket, hogy érintik háziasszonysággal járó dolgaikat, és veszik a fáradtságot a ház körüli teendőknek, az még csekélység. Hiszen sokan vannak (mint mondtam), akik vallás nélküliek, és ennek ellenére mégis meg kell hagynunk, hogy nincsenek éppen dicséretes erények nélkül, már ami a világot illeti. Ezért jegyezzük meg hát, hogy nem ez a legfőbb kérdés, hogy a nők milyen fájdalmakat hordoznak, miben küzdenek háztartási ügyeik közepette, hanem hogy a hitnek és szeretetnek ezeket mind meg kell előzniük. Mert ismétlem azt, hogy szent asszonyoknak kell lenniük, vagyis Isten félelmétől kell vezéreltetniük, és olyan szerénységgel kell rendelkezniük, mint amiről korábban beszéltünk. Mondom, olyan mértékletességgel, hogy nem vágynak semmiféle felesleges dologra vagy pompára, hanem a szégyellőség legyen erényük, amelyről Pál korábban beszélt. Ez legyen a summája annak, amelyet itt megállapítottunk végső konklúzió gyanánt.

Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.

Most meg kell jegyeznünk még, hogy amikor a pogányok és a hitetlenek a jó háziasszonyok szerepében állottak, nem tekintettek Istenre, és ezért ők soha nem is számíthatnak, így nem is érdemlik meg, hogy beszámíttasson nekik, az, amit erénynek neveznek. Igaz, hogy a világ mindig beszámítja majd nekik, de Isten nem fogja. Miért is? Azért, ahogy korábban is mondtuk, hogy ha egy nő fájdalmak közepette is foglalkozik gyermekeivel, akár szülésre, akár dajkálásra értjük ezt, és teljes mértékben Isten akaratának engedelmeskedtek, csakis akkor lesz ez áldozat. És miért? Mivel megalázta magát, tudja, hogy ezek a számtalan vezeklései a bűnökért, hiszen látja és tudja, hogyha Isten kijelentette ezt az igét, jó okunk van rá, hogy senki ne merjen feleselni ellene, és ha ez az engedelmesség nincs meg, akkor a többi már csak füst és pára. Vegyünk például egy asszonyt, akit soha nem neveltek hitben, soha nem kapott értékes tanítást, így elméjét soha sem fogja tudni Isten felé fordítani. Annyi marad neki legfeljebb, hogy félni fog a gyalázattól, hogy az emberek ujjal mutogatnak majd rá, hogy kicsúfolják, mert nem jó háziasszony, vagy azért, ha valami rosszat mond. De mivel nem Istennek ajánlotta magát hittel, mindez semmivé válik, így valójában nem számít majd Őelőtte erényes asszonynak.

Jegyezzük meg hát jól, hogy az általunk megtett legjobb cselekedeteink sem lesznek értékesek, csak Isten feddésére méltók, ha nem hitből indulnak ki. Mert ez az a gyökér, ahonnan a jó gyümölcsök származnak, és e gyökér nélkül nincs más, csak egy szép képmutatás, amelyben nincs semmi állhatatosság. Eképpen kell megtanulnunk, hogy Pál itt nem hiába adja hozzá a „hit” szót – hogy megmutassa nekünk, bármilyen erényeket is dicsérünk meg mi, nem lesznek Isten által jóváhagyva (mivel valóban nem érdemelnek dicséretet), hacsak nem a hitben nyertek alapot, és nem onnan erednek.

A Hit Gyümölcsei.

Mert miután Pál beszélt a hitről, elmondja azokat a dolgokat, amelyek mindig a hithez kapcsolódnak, és amelyek mintegy megmásíthatatlanok, nevezetesen a szeretet és a szentség. Hogyan mutatjuk ki, hogy lemondunk e világ utálatosságairól, és Istennek szenteljük magunkat? Nem a hit által? Mi késztet bennünket arra, hogy így, testvérekként és nővérekként együvé tartozzunk? Nem az, hogy tudjuk, hogy Isten kiválasztott minket gyermekeinek? Mi az oka annak a szerénységnek is, hogy nem adjuk át magunkat a világ eme bolondságainak? Nem azért, mert Isten elhívott minket a mennyei örökségre, és megmutatja nekünk, hogy akik ehhez a világhoz ragaszkodnak, soha nem tudták, mit jelent az igazi élet és üdvösség? Jegyezzük meg tehát, hogy mind a szeretet, mind a szentség, mind a szerénység a hitből ered.

Cselekedeteink nem Érdemszerzők az Üdvösségünkre.

A cél érdekében azonban néhány szóval azt is meg kell még említennünk, hogy Pálnak nem az volt a szándéka, hogy itt érdemeket állapítson meg, mintha azt kellene mondania, hogy üdvösségünk oka a jó cselekedetekben áll, és az asszonyok üdvösséget szereznek, amikor kötelességeikben alkalmazzák magukat. Nem, nem: Mert Pál nem abban bocsájtkozik itt vitába, vajon Istent lekötelezhetjük-e mi emberek, ha jól csináljuk feladatainkat, és köteles-e jóváírni azokat nekünk: nincs szó ilyesmiről. Hanem csak vigasztalni akar, igen, és bátorítani, amikor fájdalmakat szenvedünk a cél érdekében, hogy megtudhassuk, hogy Isten kegyeskedik tekintetbe venni azt, aminek egyébként nincs értéke, hacsak nem fogadja el azokat ingyen kegyelméből.

Ebből jegyezzük meg azt, hogy Pál értekezésének célja nem az volt e helyen, hogy bármilyen elszámolást tartson. Ahogy ki mondhatná ki azt, hogy Istent lekötelezhetjük? Jelentése pusztán csak annyi volt, hogy megmutassa nekünk, hogy a férfiaknak és a nőknek is hűségesen alkalmazniuk kell magukat abban, hogy felelősségüket és kötelességüket megtegyék. Látva, hogy Urunk oly szabad arra és oly gyengéd, hogy kegyeskedik arra, hogy rátekintsen arra, miben munkálkodtak, és jóváhagyja azokat, bár önmagukban méltatlanok. Ez Pál szándéka. Mert csak az írást ferdítették el azok, akik érdemeket mertek megállapítani ezen a helyen, és igaznak nyilvánítottak embereket a cselekedeteik által.

Mert legyen elég nekünk az, hogy üdvösségben részesültünk, amelyet Isten irgalma és a mi Urunk Jézus Krisztus vére által szerzett meg nekünk, amely azért ontatott ki, hogy minden tisztátalanságunkból megmosassunk és bátran szenvedjünk el bármilyen fájdalmat, tudván, hogy Urunk és Istenünk ezeken az akadályokon keresztül vezet minket az üdvösségre. Amikor ugyanis odavezet minket, nem mondhatjuk, hogy ezekért érdemeltük azt ki, hanem ez az az eszköz volt, amelyet nekünk útként kijelölt. Ezért mindannyian mutatkozzunk Isten előtt ezek tudatában, és szorítsuk össze fogainkat. De legyen társaságunk békésséggel teli a közbeeső időszakban, és legyünk készek alávetni magunkat minden jó irányelvnek, tekintve, hogy ez a mi előnyünkre és hasznunkra válik, mert Isten jelölte ki azokat számunkra.

Most pedig boruljunk le arccal a mi Istenünk orcája előtt,
beismervén hibáinkat
, imádkozzunk
hogy segítsen
ráébreszteni minket

azokra
&stb.

Forrás

The True Calling of Women | John Calvin

https://purelypresbyterian.com/2020/05/23/the-true-calling-of-women-john-calvin/