Isten eleve elrendeléséről, és a szentek elválasztásáról

2023.01.11. Off By neilnejmed

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968

X. FEJEZET (104-113. o.)

ISTEN ELEVE ELRENDELÉSÉRŐL, ÉS A SZENTEK ELVÁLASZTÁSÁRÓL (a hitvallás idetartozó szövege itt olvasható)

A Szentírás hívő kutatói vagy magyarázói elismerik, hogy ebben a kérdésben semmit sem szabad az emberi értelemre alapozni, hanem egyszerűen rá kell bízni magunkat az Írás nyilvánvaló kijelentésére. — Ily módon — elismerik azt a mértékletességet, amit minden dologban, de elsősorban ebben a vonatkozásban meg kell őrizni. Tehát állandóan szemük előtt és elméjükben tartják szent Pálnak ezeket a szavait: Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő utai. Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy visszafizethesse? Eközben viszont sem meg nem vetik, sem el nem hanyagolják mindazt, amit Isten szükségesnek tartott az Írás nyilvánvaló tanítása által erről a dologról az ő szolgáinak kijelenteni.”1

Isten választott el minket szabadon és kegyelemből

Isten öröktől fogva eleve elrendelte vagy elválasztotta szabadon és ingyen kegyelméből, bármely emberi — érdemre — való tekintet nélkül a szenteket, akiket üdvözíteni akar Krisztusban.”2 Megjegyzendő, hogy jelen összefüggésben Bullinger csupán a szentek elválasztásáról ír. Nem állít föl bizonyos tant az életre vagy a halálra való elválasztásról. Erről majd később értekezik. Tehát mi is maradjunk meg a Bullinger által kijelölt tárgyalási sorrendben. Egyébként megtagadnánk a hitvallás szellemét, és idegen útra tévednénk.

Isten „eleve elrendelte, azaz biztos tanácsával és kiszabott korlátok között előre meghatározta azt az üdvösséget, melyet az ember teremtésekor adott, nevezetesen, hogy Krisztus által elfogad minket είς αύτον őreá nézve vagy őbenne fiaiul. Egyszersmind… megmagyarázza — az apostol — azt is, hogy miben áll a mennyei áldás, azaz a νίοθεσία, tudniillik hogy Krisztus által fiaivá fogadott Isten (mert természet szerint a harag gyermekei vagyunk).”3 Eleve elrendelt pedig „öröktől fogva”, ami azt jelenti, hogy „elválasztott minket a világ megalapítása előtt.4 „Mert amaz igazmondó Isten, akinél lehetetlen, hogy hazudjék, az — örök életet — már e világ alapítása előtt, vagyis minden idők előtt, öröktől fogva megígérte, és változhatatlan rendeléssel elhatározta, hogy Krisztus által üdvözít minket. És ezt az ő örökkévaló tanácsát, vagyis rendelését nyilván megjelentette éppen a maga meghatározott idejében, azaz amidőn tetszett neki, hogy kijelentse magát a világnak. Megjelentette ugyanis előbb a próféták által, most pedig az evangélium prédikálása által.”5

Maga Istennek az elválasztása szabad,6 ami azt jelenti, hogy „Isten szabad akaratából” vagyunk elválasztva.7„Semmi fontossága nincs annak, hogy — némelyek — ezt a rendelést… így magyarázzák:… Mindeneket kénye kedve szerint cselekszik — Isten —. Az — ilyen — magyarázat mellőzi a kegyességet. Mert a legfőbb bölcsesség, igazság és méltányosság van Isten tanácsában és akaratában.”8 Tehát Isten szabadsága jelenti az ő szabad akaratát és „a predestináció igazi értelmét”, mely szerint „minden mi érdemünk nélkül, sőt mielőtt lett volna ez a világ, Isten biztosan megállapította önmagánál, hogy Krisztus által akarja üdvözíteni a hívőket.”9

Erről az örökkévaló és szabad eleveelrendelésről azt tanítjuk, hogy „ingyen kegyelméből — történik —, bármely emberi érdemre való tekintet nélkül.”10 „Áldottságunk, igazságunk és üdvösségünk nem tulajdonítható érdemeinknek, hanem Isten merő kegyelmének, amellyel elválasztott minket, hogy Krisztus által megváltassunk”11 az apostol ama mondása szerint: „Aki üdvözített minket, és elhívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely örök időknek előtte adatott ugyan nekünk Krisztus Jézus által, azonban most lett nyilvánvalóvá a mi megtartónknak, Jézus Krisztusnak a megjelenése által (II. Tim. 1 : 9 sk.).”12 „Ugyanis kegyelméből üdvözíti azokat, akiket üdvözít, azaz Krisztus érdeme által.”13

Az eleveelrendelés vagy — más szóval — „az elválasztás az előremeghatározás vagyis az előretudás szerint jött létre.”14 „Előre-tudásnak hívják az Istenben lévő amaz ismeretet, mely szerint ő mindent tud, még mielőtt lennének, és mindenek jelenvalók az ő szemei előtt, amik csak vannak, voltak és lesznek. Mert Isten ismerete számára mindenek jelenvalók — Őelőtte — nincsen semmi múlt, semmi jövendő.”15

Krisztusban vagyunk elválasztva

Nem közvetlenül, jóllehet nem is valamely érdemünkért, hanem Krisztusban és Krisztusért választott el minket Isten.”16 „Elválasztott tehát… Krisztusban, Krisztus által vagy Krisztusért,”17 tudniillik „a Fiúban, hogy a Fiú által minket feloldozzon.”18 Mert „az Atya Istennek öröktől való szilárd és változhatatlan rendelése, hogy az ő Fia által akarja megtartani a hívőket… Akiket üdvözíteni akar az Atya, azokat a Fiúnak adja, és ezeket a Fiú elfogadja. Adja pedig az Atya, amidőn az emberek akaratát ösztönzi és megmozdítja, erőt és képességet nyújt az Úr beszédében és csodáiban való hithez. A Fiú — viszont — elfogad, amidőn a hozzája jövőket barátságosan fölveszi, jósággal élteti és sajátmagába oltja.”19 Így „rendelt el Isten minket eleve, hogy Jézus Krisztus által fiaikká fogadjon. Az az akarata, hogy aki hisz a Fiúban, éljen,”20 azaz, hogy „a Fiúban hit által üdvözüljünk.”21 „Akik immár Krisztusba vannak beoltva hit által, ugyanazok — egyszersmind — az elválasztottak is.”22 Hogy némelyek hisznek és az igazság ismeretére „jutnak, ez nem emberi érdem, hanem Isten akarata és kegyelme… Az üdvösség tehát… nem azé aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Hisznek pedig mindazok, akik örök életre vannak rendelve. Viszont azok vannak örök életre rendelve, akik Krisztusban hisznek.”23

Krisztuson kívül elvetettetés

Elvetettek azok, akik Krisztuson kívül vannak.”24 Ezek „nem üdvözülnek, hanem csak a hívők.”25 „Hogy — pedig — nem hisznek, nem Isten méltánytalansága, irigysége és szeszélyessége folytán nem hisznek, hanem saját hibájukból.”26 Mert ők az igazság megismeréséhez „nem jönnek az emberi gonoszság és romlottság miatt.”27 Tehát „saját kárhoztatásuknak és hitetlenségüknek a vétkét egyáltalán nem háríthatják Istenre, aki a maga jósága szerint azt akarta, hogy az igazság megismerésére jussanak… Judás nem azért árulta el az Urat, mivel így volt megírva róla, hanem azért volt — így — megírva róla, mert Isten előre tudta, hogy a fösvénység és a csábítás meg fogja rontani az ő lelkét.”28

Az elrendelés változhatatlan és kettős

Isten eleveelrendelésének változhatatlanságára vonatkozólag „a Szentírás összefüggéseiből… azt tanítjuk, hogy az Írás mindkettőt nyilvánvalóan kinyilatkoztatja, — nevezetesen — egyfelől Isten változhatatlan és nem bánja meg — amit tesz —, hanem rendelései változhatatlanok, másfelől viszont megváltoztatja rendeléseit, és megbánja — amit tesz —. Tehát mindkettőt prédikálnia kell a keresztyén tanítónak, és Isten iránti félelemmel kell megmagyarázni ezt a dolgot.”29 Az igaz magyarázat így hangzik: „Isten nem hagyja el a maga természetét, sem az ő Lelkének állhatatossága nem változik meg, hanem — csak — ítélete, melyet kegyelme és igazsága kormányoz. Márpedig Isten nem akarja a méltánytalanságot, sem nem gyönyörködik a bűnös halálában, sőt inkább azt akarja, hogy megtérjen és éljen.”30 Tehát „üdvösségre választ el minket Isten,”31 „akitől az üdvösség származik.”32 „Istennek üdvözítő kegyelmén értendő az evangélium prédikálása, mely azt tanítja, hogy kegyelme üdvözítő. Nem egyik vagy másik népnek vagy kornak szól, hanem minden embernek. Krisztus prédikálása senkit sem zár ki, hanem csak aki sajátmagát kizárja a maga álnokságával.”33 Ez tehát az Isten változhatatlan akarata az ő természete szerint. Az üdvösség „mindenesetre nem személyesen adatik, hanem Krisztus váltsága által, amelyben nyilvánvalóvá kellett lennie mind az Isten kegyelmének, mind az ő igazságának.”34 Mert az eleveelrendelésben „az irgalmasságát és igazságát adja előnkbe Isten. Irgalmasságát, ami abban áll, hogy érdemünk kizárásával egyedül a maga természetszerinti jósága alapján hív el és áld meg, amint ezt részletesebben; kifejti Pál az Ef. levél 1. fejezetében; és igazságát, ami abban áll, hogy az elválasztás nem önkényes, hanem az előretudáson alapszik.”35 „Péter — ismét — így szól: Lesznek köztetek hamis tanítók, akik alattomosan veszedelmes tévelygéseket visznek be. Ezeket… már öröktől fogva előre látta egykor Isten. Nem mintha az ő hatalma miatt kényszerülnének azt cselekedni, amit cselekszenek, hanem mivel előre látta, amit cselekedni fognak, ezért pecsételte el őket az ítéletre, azaz elrendelte a büntetésre.”36 Tehát a Bullinger véleménye szerint Isten mindenkit üdvözíteni akar Krisztusban. Ez az e változhatatlan rendelése. Krisztusban ugyanis kijelenti mind a maga természetszerinti irgalmasságát, mind igazságát. Ha az Írásban ezt olvassuk: „Jákóbot szerettem. Ésaut pedig gyűlöltem,”37 „ezzel arra int, hogy Ésau példaképpen ábrázolja a testi Izrael népét, míg Jákób a pogányok közötti egyházat… Kétségtelenül azt akarta megmutatni Isten: hatalmában áll ölni és elvetni — tudniillik az elsőszülöttet és idősebbet —, valamint elfogadni és megeleveníteni — tudniillik a másodszülöttet, a pogányok alázatos és megvetett egyházát —, szabad elválasztása szerint.”38 Isten „a bűnök és a hitetlenség miatt igazságosan veszíti el azokat, akiket elítél. Akarata tehát nem valami önkényes és bűnös szabadosság.”39 Példának okáért „Isten nem munkálta ama gonoszt, vagyis makacsságot a Faraó szívében, mindazáltal ama gonosz és makacsság nem volt Isten nélkül… Nem azért volt Isten hősszútűrő, hogy faraó megkeményedjék, hanem hogy a csapásoktól meglágyulva, engedelmeskedjék Istennek… Velünk egy véleményen van — itt — Aurelius Augustinus is… A fáraó példájában megmutatja az apostol, hogy az elhívás, az üdvösség és a megigazítás egyedül Istené, nem — pedig — bárkinek az érdeme; viszont az elveszés teljesen a mienk… Amidőn bűnökben és súlyos vétkekben forog a faraó, bűnbánatra hívja őt az isteni jóság… Őmaga azonban saját hibájából utasítja vissza az Úr tanácsát, és saját szívének gonoszságával érdemli ki, hogy lépésről lépésre durvább makacsságba rohanjon.”40 Akik azonban hisznek Krisztusban, és megtérnek, azok elnyerik Isten irgalmasságát. Következésképpen csak Krisztusban beszélhetünk eleveelrendelésről. Krisztuson kívül a predestináció titka homályos marad, mint önkényes és puszta rendelés. Az apostol által eképpen int minket Isten: „Timagatok próbáljátok meg, vajon hitben vagytok-e? Avagy nem ismeritek-é magatokat — úgy —, hogy Jézus Krisztus bennetek van? hacsak nem vagytok elvetettek (II. Kor. 13 : 5).”41

Ebben az értelemben tanítjuk és valljuk: „a predestináció Isten örök végzése, amellyel elhatározta, hogy az embereket megtartja, vagy elveszti, az életnek és halálnak előre meghatározott mozdíthatatlan korlátja között. Innen van, hogy valahol előremeghatározásnak is neveztetik — a predestináció —.”42 De ez az eleveelrendelés „Krisztusban, Krisztus által vagy Krisztusért”43 van, mint Isten örök „irgalmasságának és igazságának”44 szabad kinyilatkoztatása.

Meghatározott célra vagyunk elválasztva

Isten a szenteket meghatározott célra választotta el Krisztusban, amit szintén előad az apostol, mondván: Elválaszt minket őbenne, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek őelőtte szeretet által.”45 Tehát „akik hisznek,… azok Isten félelmében járnak, és mint szentek és feddhetetlenek Krisztusban: szeretet által élnek… — Mert — Isten igaz tisztelete az Isten és felebarát iránti szeretetben van, nem — pedig — külső és haszontalan dolgokban… Bár kegyelméből nyerjük az üdvösséget Krisztus által, az örökkévaló üdvösségnek és örökségnek a tulajdonosaitól nem azt várja Isten, hogy tétlenkedjenek, hanem hogy háládatosak legyenek és dicséreteket mondjanak… — Ily módon — könnyű megállapítani az eleveelrendeltek és Isten elválasztott gyermekeinek a kötelességeit. Nem szabad kérkedniök Isten gondviselésével. Nem szabad átadniok magukat az élvezeteknek, sem hitetlenül és magabízón nem élhetnek Isten félelme nélkül, hanem a kegyesség cselekedetét gyakorolják, szentül és feddhetetlenül élnek, Istennek szüntelen hálákat adnak és őt magasztalják.”46 „Péter ugyanis Isten szentjeinek ír az Atya Isten előre-elrendelése szerint a Lélek megszentelése által… Jézus Krisztus iránti engedelmesség céljából… Pál így szól: Akiket eleve ismert Isten, azokat el is rendelte, hogy hasonlatosak legyenek az ő Fiának képéhez.”47 és ismét: „Eleveelrendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, magának, hogy dicsértessék az ő kegyelmének dicsősége (Ef. 1 : 4 skk.).”48 „Egyedül Krisztusban kell hinni és az ő tanításának engedelmeskedni. Tehát tévelyegnek, akik csupán az elválasztást prédikálják vagy kérkedve emlegetik, míg a hitet, az igazság gyümölcsét, és a buzgó imádságot mint haszontalan dolgot megvetik. Mintha Isten elválasztása igazságtalan vagy önkényes lehetne.”49 Röviden: „Szent — életre —” „választott el minket” Isten.50

Akiket — meghatározott célra — elválasztott, azokat magához vonja és hívja az evangélium prédikálásával; akiket pedig elhívott, azokat hit által megigazítja; akiket pedig hit által megigazított, azokat kegyességben és szent erkölcsökben az ő Fia képének hasonlatosságára formálja… Mert Isten hívását követi a szent életfolytatás. Ennélfogva akik tisztátalan életűek, azok bizonyságát adják, hogy idegenek Isten elhívásával szemben. Ezzel kapcsolatban talán nem helytelenül történik a hivatkozás Ágostonra, aki ezt mondotta: Aki elválasztott téged nélküled, nem fog üdvözíteni téged nélküled.”51

Jó reménységgel kell lenni mindenki felől

És jóllehet Isten tudja, hogy kik az övéi, és — bár — valahol említés történik az elválasztottak kevés számáról, mégis mindenkire nézve jó reménységgel kell lenni, és senkit nem szabad vakmerőn az elvetettek közé számlálni.”52 Kétségtelen, hogy „sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. Igaz, hogy az egész világnak hirdettetik az evangélium, mindazáltal igen kevesen hisznek benne.”53 Az evangéliumban is olvassuk: „Sokan vannak az elhívottak, kevesen a választottak.”54 Eközben bizonyosan „meg van írva, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, és az igazság ismeretére juttatni. Ezért olvassuk az apostolokhoz intézett beszédet: Menjetek el a széles világba, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”55 Tehát „senkit sem — zár ki Isten — a mennyei kegyelemből és megvilágításból, hanem csak azt, aki saját magát kizárja hitetlenségével. Mert… — János — mondotta: Keresztelő azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenek higgyenek általa.”56 Pál jó reménységgel van mindenki felől, akik hallgatják az igehirdetést, mondván: „Hálát adok mindnyájatokért (szól pedig az egész Filippibeli eklézsiáról), hogy az evangélium közösségébe jöttetek, meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, el — is — végzi, miképpen méltó, hogy ilyen értelemben legyek mindnyájatok felől (Fit. 1 : 3 skk.).”57 „Isten ugyanis megtartásra rendelte mindazokat, akiknek közösségük van Krisztussal, az ő egyszülött Fiával… Közösségük pedig azoknak van Krisztussal, akik hisznek.”58 Így kell érteni az evangélium ama beszédét: „Sokan vannak az elhívottak, kevesen a választottak… Elhívottak azok, akiket Isten az evangélium prédikálása által hív az életre (tehát minden ember)… Választottak pedig a hívők, akik szívük szerint hisznek.”59

Vajon kevesen vannak-e az elválasztottak?

Mindezekből nyilvánvaló Istennek ama jóságos akarata, mely szerint ő minden ember felől azt akarja, hogy üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson.”60 „Mivel azonban kétségtelen, hogy nem mindenki lesz hasonlatos az ő Fiának képmásához, némelyek arra következtetnek, hogy nincs benne mindenki — Istennek — az életre szóló előretudásában Ezért — mondják —, hogy Isten — csak — az összes hívőket akarja üdvözíteni. Ez megtalálható Ágostonnak a pelágiánusok elleni — írásaiban — is, amiképpen valóban igaz.”61 De „midőn Luk. 13 szerint megkérdezték az Urat: Vajon kevesen vannak-é, akik idvezülnek? — válaszol és nem mondja az Úr, hogy kevesen vagy sokan fognak üdvözülni vagy elveszni, hanem inkább arra buzdít, hogy ki-ki igyekezzék bemenni a szoros kapún.”62 „Isten elválasztása ugyanis nem különíthető el az — ember — akaratától.”63 „Mintha ezt mondaná — az Úr —: Nem a ti dolgotok ezekről fölöttébb kiváncsian tudakozódni, hanem inkább arra törekedjetek, hogy az egyenes úton bejussatok a mennybe.”64 „Magasabban és mélyebben nem akarok behatolni — mondja Bullinger — Isten előnkbe adott tanácsába.”65

Amit el kell ítélni ebben a kérdésben

Az eleveelrendelésről „különbözőképpen és sokan eléggé kiváncsiskodva s bonyolultan értekeznek úgyannyira, hogy az egyszerűbb gondolkozásuaknál nemcsak a lélek üdvössége, hanem Isten dicsősége is veszélyben forog.”66 „Ennélfogva nem helyeseljük némelyeknek istentelen beszédeit, akik mondják: Kevesen vannak az elválasztottak, és mivel számomra nem bizonyos, hogy vajon benne vagyok-e a kevesek ama számában, élvezetemet nem rövidítem meg. Mások — viszont — így beszélnek: Ha Isten eleveelrendelt vagy elválasztott, — akkor — semmi sem tart vissza a már biztosan eldöntött üdvösségtől, bármit cselekedjen is. Ha viszont az elvetettek számához tartozom, semmiféle hit vagy bűnbánat nem segít rajtam, minthogy Isten végzését nem lehet megváltoztatni. Így hát hiábavaló minden tanítás és intés.”67 Ismét: „Ha el vagyok választva, úgy a legkicsapongóbb bűnök sem ártanak semmit. Ha nem vagyok elválasztva, úgy semmit nem használnak az emberek iránti legjobb cselekedetek sem, minthogy kikerülhetetlen szükségszerűséggel némelyek elkárhoznak, mások — pedig — üdvözülnek.”68 És újból: „Ha el vagyok választva, megtartatom az én hitem és igazságom nélkül, tudniillik egyedül Isten elhívása által. Ha viszont nem vagyok elválasztva, nem használnak az igazságnak bármely cselekedetei.”69 Végül — olyanok is — „vannak, akik Isten gondviseléséről bölcselkedve, mintegy a következőképpen tekintik ezt a kérdést: Az Úr öröktől fogva előre látta, hogy kiket akar megtartani, és hasonlóan kiket elveszíteni. Amazokat tehát dicsőségre alkotta, míg emezeket gyalázatra. Ha azért valaki gyalázatra szánt edény, semmiféle bűnbánat nem állítja helyre, mivel csupán az életre elválasztottak bánják meg igazán bűneiket.”70

Mindezek ellen” „úgy kell beszélni, amint a Szentírás tanít: tudniillik valamennyien el vannak választva, akik hisznek Jézus Krisztusban…Akik — pedig — nem hisznek, azok saját hibájukból nem hisznek és elvesznek, II. Kor. 4, Ján. 3. Akik viszont hisznek, Isten jótéteménye és irgalmassága folytán hisznek, és Isten félelmében járnak, hogy szeretet által szentül és feddhetetlenül éljenek Krisztusban. A szentek közül soha senki nem kérkedett vakmerőn Isten elválasztásával.”71 „Igyekezzetek, mondja — az apostol —, szilárddá tenni a ti elhívásotokat és elválasztásotokat. Gazdag és fenséges ez az Ige, mely visszautasítja azoknak káromlását… akik — másképp tanítanak —… Péter ugyanis azt parancsolja, hogy tegyük erőssé elválasztásunkat és elhívásunkat. Nem mintha Istennél erőtelen volna az elválasztás,… hanem azért, mert — meghatározott — rend van az elválasztásban és az elhívásban.”72 „Nem azért választott el minket Isten az üdvösségre, hogy ezt mondjuk: Ha elválasztott engem az Úr, nincs okom félni a pusztulástól, bármily szemérmetlenül vétkezzem is. Sőt inkább elválasztott az üdvösségre, amely megvalósul a Lélek megszentelése és az igazság hite által, vagyis maga — Szent — lélek által, aki megtisztítja szíveinket, és igaz hitet nyújt.”73 „Az apostolok vagy az apostoli férfiak közül senki sem hirdette — a fentiekben említett oktalanságot —, hanem inkább ezt prédikálták: Ha valaki megtisztítja magát vétkeitől, tisztességre — választott — edény lesz és minden jó cselekedetre felkészített.”74 A káromlók ellen „küzd az apostolnak ama — mondása —: Az Úr szolgája legyen kész a tanításra, aki oktatja az ellenszegülőket, ha — talán — egykor bűnbánatot ad nekik az Isten az igazság elismerésére, hogy kijózanodjanak a Sátán tőréből, aki fogva tartja őket a maga akarata — iránti engedelmességre — (II. Tim. 2 : 23 akk.).”75 „Ezután — tehát — senki se mondja: Nem veszek el, ha elválasztott engem az Úr, s így mostantól fogva semmi szükségem nincs az Úrhoz való könyörgésre. Ugyanis akiket elválasztott az Úr, azokat Krisztus által választotta el, hogy őáltala üdvözüljenek, és az ő nyomdokaiban állhatatosan kitartva, átalmenjenek az örök és boldog helyekre. Mert nem arra választott el — bárkiket is az Úr —, hogy fényűző életet folytatva és a jóra rendelt időt gonoszul töltve, a puszta elválasztás által a világi gyönyörökből a levegőbe ragadtassanak és örökre az égben lakozzanak.”76

Nem haszontalanok az intelmek

Ágoston az „Állhatatosság ajándéka” című munkája 14. és következő fejezeteiben nyilván előnkbe adja, hogy mindkettőt hirdetni kell: a szabad elválasztásnak és eleveelrendelésnek a kegyelmét, az idvességes intéseket és tanításokat is.”77 Tehát „az elválasztás kérdéséhez tartozik az evangélium prédikálása. Mert az evangélium prédikálása által hív minket — Isten — az igaz hitre és a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elnyerésére vagyis birtoklására.”78 „Isten nem tart meg minket nélkülünk, azaz meghatározott rend szerint cselekszik velünk. Elválasztott ugyan öröktől fogva, de Krisztusban választott el, ha — tudniillik — őt igaz hittel elfogadjuk.”79 „Akiket ily módon előre meghatározott, vagyis eleveelrendelt a Fiúban, azokat hívja, mégpedig nem csupán a külső igehirdetéssel, hanem belsőképpen is.”80 „Ennélfogva prédikálni kell — Krisztust — az evangélium beszédével, és hinni kell a prédikált evangéliumnak.”81

Vajon el vagyunk-é választva?

Nem fogadjuk el azokat, akik Krisztuson kívül kérdezik, vajon el vannak-é választva? és — hogy — mit határozott róluk Isten öröktől fogva?”82 „Nem a mi dolgunk kiváncsian fürkészni, amit Isten a világ teremtése előtt elhatározott.”83 „Ha engem kérdezel — mondja Bullinger —, vajon az életre vagy-é elválasztva, vagy — pedig — a halálra eleveelrendelve…, egyszerűen válaszolok az evangéliumi és apostoli Írásból, — mely szerint — ha közösséged van Krisztussal, úgy az életre vagy eleve elrendelve;… ha viszont ellene vagy Krisztusnak, akkor halálra vagy predestinálva még akkor is, ha bármilyen erényekkel látszanál ékeskedni.”84 „Tehát akik Krisztusban hisznek és szentségre törekszenek, azok el vannak választva és életre rendelve.”85 „A evangélium prédikálását kell hallgatni, és annak hinni, és kétségtelennek tartani, hogy ha hiszel és Krisztusban vagy, akkor elválasztott vagy.”86 „A hit tehát legbiztosabb jele elválasztásodnak. Amidőn Krisztus közösségébe hívnak és a hitre tanítanak, eközben elhívását és irántad való jóakaratát teszi nyilvánvalóvá a jóságos Isten.”87 „Mert János apostol is ezt mondotta: Akié a Fiú, annak élete van… Másfelől viszont ezzel szemben a halálra rendeltekről mondta az Úr, hogy aki nem hisz, az már kárhoztatva van.”88 „Az Atya ugyanis az ő eleveelrendelésének örök végzését Krisztusban tette számunkra nyilvánvalóvá, miként ezt fentebb… — kifejtettük —.”89 „Az eleveelrendelésnek vagy elevetudásnak végső értelme — tehát — Krisztus Isten Fia.”90 „Az eleveelrendelésnek egyáltalán nem támasza illetve megszűntetője sem a mi méltó voltunk, sem méltatlanságunk, hanem az Atya Isten ingyen kegyelméből és irgalmasságából egyedül Krisztustól függ… Mivel pedig kizárólag erre alapul a mi üdvösségünk, azért lehetetlen, hogy ne legyen egészen bizonyos.”91 „Azt kell tehát tanítani és megfontolni mindenek előtt, hogy az Atyának mily nagy irántunk való szeretete jelentetett ki nekünk Krisztusban.”92 „Maga Krisztus mindenkit magához hív, senkit nem utasít vissza, és mindenkinek egyaránt nyugalmat igér.”93 „Hallgatni kell, hogy mit hirdet nekünk maga az Úr napról napra az evangéliumban, hogyan hív és mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, — és — én megnyugosztlak titeket (Mát. 11 : 28). Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülöttjét adta a világért, hogy mindaz, aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Ján. 3 : 16). Ugyanígy: Nem akarja az Atya, hogy ezek közül a kicsinyek közül egy is elvesszen (Mát. 18 : 14). Krisztus legyen tehát az a tükör, melyben eleveelrendelésünket szemléljük. Eléggé világos és szilárd bizonyságunk lesz arról, hogy be vagyunk írva az élet könyvébe, ha közösségünk van Krisztussal, és ő igaz hitben a mienk, mi — pedig — övéi vagyunk.”94

Az eleve-elrendelés kísértése

Kétségtelen, hogy az eleveelrendelés kérdése fölöttébb súlyosan kísérti és nyugtalanítja az egyszerű gondolkozásuakat. Az Ördög ugyanis megkísérli, hogy bevigye elméjükbe Isten gyűlöletét, mintha — Isten — irigyelné üdvösségüket, és halálra szánt volna minket. Hogy — pedig — annál könnyebben meggyőzzön, csalárd módon igyekszik megingatni hitünket azzal, hogy kétséges a mi üdvösségünk, mely Istennek bizonytalan elválasztására támaszkodik.”95 Azonban „az eleveelrendeléssel kapcsolatos kísértésben, melynél alig van más veszedelmesebb, vigasztaljon minket az, hogy Isten igéretei egyetemesen szólnak a hívőknek, mert maga mondja: Kérjetek és elnyeritek. Mindaz, aki kér, kap (Luk. 11 : 9 sk.).”96 „A tüzes nyilakkal szemben… Isten szolgái erősítsék szívüket a Szentírásból merített… alábbi vigasztalásokkal.”97 Ef. 1 : 4-7; Rom. 9 : 16; II. Tim. 1 : 9-10; Zsolt. 103 : 8-14; Ésaiás 49 : 25; Rom. 8 : 32-33; Mát. 11 : 28; Márk 16 : 15-16; I. Tim. 2 : 4; Gen. 22 : 18; Joel 2 : 32; Ésaiás 53 : 6; Rom. 5 : 18; Mát. 9 : 12-13; Luk. 19 : 10; Ján. 10 : 27-29; I. Tim. 4 : 10 stb. „Végül pedig Isten egyetemes egyházával együtt imádkozzuk: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben; és: a keresztelés által be vagyunk oltva Krisztus testébe, és az Anyaszentegyházban gyakran tápláltatunk az ő testével és vérével az örök életre. Ezek által megerősítve, az apostol utasítása szerint az a feladatunk, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljuk üdvösségünket.”98 „Innen erősítjük meg a mi Istenbe vetett hitünket minden kísértések között.”99

Utószó

Ezeket akartuk rövid és egyszerű szavakkal kifejteni. Akinek a szíve úgy kívánja, hogy Isten titkaiba mélyebben hatoljon, vagy hogy Isten — üdv — rendjének az okait kutassa, ezt merítse másoktól (ha talál ilyeneket.)”100 „Ha némely dolgok mások számára jobban kijelentetnek, bizonyos, hogy Ágostonnal együtt inkább akarok tanulni — mondja Bullinger —, mint tanítani. Csupán az a fontos, hogy Isten ne káromoltassék, és ne háríttassék őreá gonoszságunknak és vétkeinknek minden bűne, se a halál erőinek ne tulajdoníttassék az, ami valójában az ő kegyelmének— a műve —.”101 Tehát „Isten iránti tisztelettel és félelemmel kell beszélni az ő elválasztásáról.”102

Hivatkozások

25 — A második Helvét Hitvallás magyarázata I.

Forrás

Stephanus Tőkés: COMMENTARIUM IN CONFESSIONEM HELVETICAM POSTERIOREM, Interpretatio petita ex operbus Heinrich Bullingeri, Tom. I., Editio Ecclesiae Reformatae in Romania Claudiopolis-Cluj 1968

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968